Az Őrtorony Társulat Órigenészt több irányból használja fel: egyrészt azt próbálja bizonyítani vele, hogy a Fiú nem az Atyával egylényegű, hanem teremtményi vagy legalábbis alárendelt lény; másrészt azt sugallja, hogy a keresztény teológia a 2–4. században a görög filozófia hatására eltért az apostoli hittől; harmadrészt Órigenészt a katonai szolgálat elutasításának tanújaként idézi; végül pedig a Hexaplát úgy állítja be, mintha az a „Jehova” név újszövetségi használatát bizonyítaná."
Ez legyen jehova tanúi problémája.
Én ilyet nem állítottam Origenészról.
Én konkrétan ezt írtam:
"
Órigenész Adamantiosz (Alexandria184-186 körül – Türosz, 254) görög nyelven alkotó egyiptomi ókeresztény teológiai író, exegéta, azaz a szentírás-magyarázat tudósa. Az alexandriai iskola egyik legkiemelkedőbb korai alakja, állítólag készített egy 6 szövegváltozatot összevető, 50 kötetes Ószövetség-kiadást.
Amikor Órigenész tizenhét éves volt, a római császár kibocsátott egy rendeletet, amely bűncselekménynek minősítette, ha valaki megváltoztatta a vallását. Órigenész apját börtönbe vetették, mivel keresztény lett. Fiatalos buzgalomtól fűtve Órigenész elhatározta, hogy követi apját a börtönbe és a vértanúhalálba. Az anyja átlátta a helyzetet, ezért elrejtette Órigenész ruháit, hogy ne tudjon elmenni otthonról. Órigenész egy levélben így kérlelte apját: „Óvakodj attól, nehogy ránk való tekintettel megváltoztasd véleményedet!” Leonidasz szilárd maradt, így hát kivégezték, a családja pedig ínségre jutott. Órigenész azonban már előrehaladt a tanulmányaiban annyira, hogy görög irodalmat oktatva támogatni tudja anyját és hat öccsét.
Hogy Origenész rendelkezett-e a Szent könyvek Ezsrás idejében keletkezett példányaival is az nem derül ki.Tudniillik az általa öszegyűjtött kéziratok eltűntek. Ráadásul Demetriosz, alexandriai püspök a 230-as évek elején (kb. 231-232-ben) megfosztotta Origenészt a papságtól és eltiltotta a tanítástól, majd zsinatot hívott össze, amely kiközösítette őt az alexandriai egyházból. Ennek oka az volt, hogy Origenész a püspök engedélye nélkül, palesztinai püspök barátai által lett presbiterré (pappá) szentelve.Később, az 5. és 6. században (különösen az 553-as II. konstantinápolyi zsinaton) az origenista viták során az egyház formálisan eretneknek nyilvánította és elítélte az elhunyt Origenész tanaival együtt.
Origenészt tizennyolc éves korára már jól ismerték a kereszténységről tartott előadásairól. Ő azonban aggódott, nehogy félreértsék a nők körében tapasztalt népszerűségét, ezért szó szerint véve Jézus szavait (Máté 19:12), önmagát kasztrálta. Éretlen, elhamarkodott cselekedet volt, melyet később, az évek során nagyon megbánt.
Hogy Origenész eljutott-e az igaz hitre élete során azt nem tudhatom. Az azonban bizonyos, hogy még nem volt része, tagja a római császárok által a 4. században létrehozott egyháznak és nem imádta Róma háromarcú istenét.
Tanítása se alapozta meg a római császárok istenmodelljének igazolását, sőt annak a lehetőségét egyenesen kizárta. Ez lehetett az oka, hogy évszázadokkal halála után a római császárok egyházának kényelmetlenné vált, ezért eretneknek nyilvánították. Valószínűleg ekkor semmisítették meg írásait is.
Ami Origenész Hexaplájával kapcsolatban megragadta a figyelmemet,az nem más, hogy a Hexapla tartalmazott egy arámi szövegű írást görög betűs átírással.
Ez lehetett az az írás, vagy annak a másolata, amit Isten közreműködésével Ezsdrás és öt írótársa készített. Ezsdrás 4. könyvében ugyanis az van írva, hogy az írók olyan betűket ahsználtak, amelyet korábban nem ismertek, de a nyelvezete káldeus arámi volt.
4.Ezra 14
[42] És a Magasságos értelmet adott az öt férfinak is, és váltásban írták, amiket diktáltam, olyan betűkkel, melyeket korábban nem ismertek. Negyven napig ültek, és nappal írtak, és éjjel ették kenyerüket.
Korábban Te állitod, vagyis irtad le, hogy ez a lelet arámi szöveg. Erre mutattam neked egy táblázatban, szavankénti bontásban, hogyan nézne ki ha valóban arámi lenne, ahogy azt Te leirtat. (bár megjegyzem maga a link is amit hozzá tettél, héber szövegről beszélt. Csak a te fejedben valahogy összemosva a kettő, vagy hogy.)"
------------------------------------------------
Nem az én fejemben keverednek a dolgok.
Az aki az általam bemásolt linket közzé tette, nem tudatosította , hogy olyan ,hogy héber nyelv a 19. századig nem létezett. Elenben utal az amuletten található szöveget az 5. Mózes 6:4-ben tett kijelentésből eredezteti, majd hozzáteszi, hogy az Úr Jézus is idézte a Márk 12:28-29 szerint.
Mivel a szöveg görög betűkkel lett írva, így azok is el tudják olvasni, akik nem ismerik az Mózes idejében használt ó-kánaáni nyelvet, illetve a zsidók által a babiloni fogság után használt káldeus arámi nyelvet. Az i.sz.2-3 századra datált szövegből egyértelműen kiderült , hogy abban nem nevezte
Móze az Istent JHWH-nak azaz Jahónak. Mózes Istene tehát nem volt Jahó(JHWH) .
Ezt fontos volt megjegyeznem, tudván, hogy te JHWH, vagy ahogyan ti használjátok a nevet jehova imádó vagy.
Adonaj-nak se ejtették soha. Az Adonaj kiejtési módot a talmudista zsidók hozták létre, a maguk által megalkotott nyelvi és kiejtési szabályok szerint.
A te problémád az, hogy nem tudsz különbséget tenni az Isten Szava és az emberek által megváltoztatott Isten szava között.
Én abból indulok ki, hogy az 5. Mózes 6:4 ben elhangzott kijelentést az Istenét és Atyját testében hordozó Úr Jézus, hogyan idézte. Márk Evangéliuma szerint pontosan úgy, ahogyan azt a zsidók is ráírták az amulettre a 2-3 században. Ami azt jelenti, hogy habár Egyiptomban sőt Kumránban is létezett olyan zsidó közösség, akik megszentségtelenítették az Isten Szavát a borjú isten JHWH nevével, de még a 2-3 században is voltak olyan zsidók, akik távol tartották magukat a borjúisten
JHWH imádatától.
Akik a Jeruzsálemi Szentélybe Jártak imádkozni, és elismerték a Jeruzsálemi Szentélynek Isten által
rendelt tekintélyét, beleértve az abban szolgáló papokat és szenteket - amit az Istenét és Atyját testében hordozó Isten is elfogadott - azok Adón-nak nevezték az Istent a maguk által használt arámi
nyelven és nem JHWH-nak de nem is adonaj-nak.
JHWH-nak, jahónak, jahvénak, jehovának csak az állkeresztény egyházak tanítói ,tagjai nevezik az istenüket.
MI a különbség a két amulett, a Hinnom völgyben talált, az i.e.a 7. századból származó JHWH-s amulett és a Bécs közelében talált, 2-3. századból származó amulett között.
Elsősorban az, hogy az ó-kánaáni nyelven írt JHWH-s amulett szövege nem a Szentírásból származik.
A Szentírás ugyanis soha nem nevezte Izrael Istenét a borjúistennek és JHWH-nak.
Ezt nemcsak az Úr Jézus beszédének feljegyzéseiből lehet tudni, hanem az Úr Jézus kortársa Judeus Philon írásaiból is. Philon Júdeus a Mózes élete c. írásában sehol nem nevezi Mózes Istenét JHWH-nak azaz Jahónak.
De a zsidók nyelvét sem nevezi hébernek. Sőt a Szentírás nyelvét is ,amiből a Septuaginta fordítók
fordítottak káldeus nyelvnek azaz babiloni nyelvnek nevezi. Nem is nevezhette másnak, hisz ezen a nyelven lettek megírva a Szentírás könyvei, Ezsdrás kérésére az Ezsdrás Istenének akaratából.
Ezek olyan tények, amelyeket nem lehet a 9.-10 században élt maszoréta szerzők írásai alapján felülírni, tudniillik a maszoréták maguk is azt állították, hogy a Jeruzsálemi arámit és a Babiloni arámit használták az általuk megszerkezstett Biblia készítésénél.
A mszoréták által készített írásokaban előforduló borjúisten JHWH nevét illeti, annak a jelenléte
arról tanúskodik, hogy a maszoréták nem a Mózes Istenét imádták. És mivel írásuk csak a 9-10 században lett megalkotva, alkalmatlan arra, hogy felülírja a korábbi korokban keletkezett, Szentírást,
mint például a Septuaginta fordítók írását, amelyből kiderül, hogy az Úr Jézust még az Általa hasznát arámi nyelven sem nevezték jehosuának.
A Septuaginta fordítók szerint ugyanis Nún fia, Mózes szolgája neve volt azonos az Úr Jézus nevével.
Görögül a név IEZUS, azaz Jézus és semmi esetre sem lehetett jehosua.
Nem tartalmazza az Úr Jézus neve a borjúisten jehova nevének még egy darabkáját sem.
Értem én, hogy te ezekről a tényekről nem szeretnél értekezni, sőt ezekről szeretnéd elterelni a figyelmet írásaiddal, mivel nem az igazság megismerése, és az igazság terjesztése a célod, hanem
az igazság elferdítése, illetve az igazság terjesztéslének az akadályoztatása.
Ezért nem vagy hajlandó tudomásul venni, hogy olyan kifejezés, hogy héber nyelv, a zsidók körében a 19. századig nem volt ismeretes.
Komoróczy: Géza Maszóra, maszoréták című munkájában a Régi bibliai kéziratok elıkerülése az ó- és középkorban (a maszóra elızménye): felsorolásában írja:
A Biblia mássalhangzó-szövegének legkorábbi dokumentumai: A kohanita / “ároni” áldás (Num. 6,24 skk.) szövegének lejegyzése a két kicsiny Ketef Hinnom-i (Jeruzsálem) ezüst-tekercsen9 (ó-kanaáni mássalhangzó-írás) (ca. i. e. VII. század). I r o d a l o m : Gabriel Barkay, “The Priestly Benediction on the Ketef Hinnom Plaques”, Cathedra, 52 (1989), pp. 37–76 Biblia-kéziratok a Holt-tenger menti barlangokból (ca. i. e. 250–i. sz. 68) Tefillin- és mezuza-kéziratok a Holt-tenger környéki barlangokból. K i a d á s a : Karl G. Kunh, Phylakterien aus Höhle 4 von Qumran (Heidelberger Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-historische Klasse, 1957, I) (Heidelberg: Carl Winter, 1957) 9 Israel Museum, Jerusalem.
Ó kánaáni, és arám. Ezt a két nyelvet használták a zsidók a Szentírás tanúsága szerint.
A héber nyelv elnevezést pedig a zsidók a 19. századig nem használták.
Erről többek között itt írtram:
AI: A proto-kánaáni kifejezés elsősorban a régészetben és a nyelvészetben használatos, és az ókori Kánaán területén (a mai Izrael, Palesztina, Libanon, Jordánia és Dél-Szíria térsége) a bronzkorban (kb. i. e. 2000–1200) használt legkorábbi betűírásra utal.
AI - A zsidó Biblia (Tanakh) „héber Bibliaként” való emlegetése elsősorban a tudományos, keresztény és nem zsidó szóhasználatban terjedt el, hogy megkülönböztessék azt az Ószövetségtől.
„Megérteni sosem fogod az akkori emberek gondolkozását, ”
Lehet, hogy nem fogom teljesen megérteni, de törekedhetek arra, hogy értsem. Erről szólnak a keresgéléseim, a kis jegyzeteim, és amiket leirok.
„Közel-keleti vallási fantazmagória” Ez egy túlzás. :) A biblia nem fantazmagória, hanem több műfajból álló szovegkorpusz (törvény, prófécia, bölcsességirodalom, költészet. Amik több körszakon átivelő szerkesztési folyamat eredménye. És bár egy ókori nép kollektív emlékezetének és teológiai reflexiójának lenyomata, mégis ennek a világnak szánt realizmus. Ami itt, a jelenben értékelhető, értelmezhető.
„Egy adott nép istenfogalmának evolúciója hozta létre” Izrael vallása valóban fejlődött. A korai henoteizmusből a kizárólagos Jahve-kultusz-monteizmus felé. Máskép nem is lehetne több korszak, egymásra rétegződőtt irásai alapján folyamatosan fejlődnie kellett. Vagyis i. e. 14. századtól i. sz. 2. sz.-ig.
A fejlődés történet a vallásokban, mindegyikre elmondható a görög istenvilág, a hinduizmus, a budhizmus a kereszténység, vagy akár az iszlám jogi iskolái, mind-mind fejlődtek. Én ezt nem gyúrmának látom, hanem kontextusnak. Vagyis mindegyik fejlődés a maga kontextusába helyezhető.
És mit nem értek ebből? Mármint a gondokodásukat. Sok mindent nem értek, de erre szolgálnak a kutatások. Láthatová teszik az akkori gondolkodás módot. A kollektiv identitást. Elválasztható a mitosz és történelem. (akkoriban ezek nem különültek el élesen.) A teológiai értelmezések jól követhetőek. (bár kevés az információ)
Viszont az ember gondolkodása, akár távoli területeken is jól rekonstruálható. Itt van a nyelvészet, régészet, antropológia, vagy akár a párhuzamos ókori szövegek (Ugarit, mezopotámia, Egyiptom.) Rendelkezésre állnak a rabbinikus hagyományok, vagy olyan kéziratok mint Qumrán, maszora szövegek. Tehát a Biblia-kutatás pont arról szól, hogy megértjük, hogyan gondolkodtak.
Lényegében az hogy volt egy történelmi fejlődés. Ami természetes, hiszen nem egyszerre születtek a szövegek, nem cáfolja magát a hitet. Aztmutatja meg, hogy az emberi megértés rétegezett. És a biblia nem steril dogma, hanem egy élő hagyomány története. (jelenleg is ezen dolgozom, a Biblia nyomában c. tanulmányomban. Nem mintha ez bármin is változtatna. De dolgozom rajta, igyekszem megérteni.)
A hívő nem okvetlenül racionális érvekkel jut a hitéhez. Érzi. Pont úgy mint a hasmenést. :D ez nem a legjobb hasonlat. De, ami mögötte van, az pedig az, hogy mitől, vagyis a miért? Ezen dolgozom. „hasmenésem van kérem!” és most már érdekel hogy miért. :)
az ókori ember gondolkodása, reakciója nem él bennünk, más terület földrajzilag, más reakciók, viszont rekonstruálható. Nyelv, kultúra, világkép. Nyelv a héber és arámi szavak mögött fogalmi mezők pl. lev = sziv +értelem+akarat. Együtt. Kultura, a kollektív identitás, a család, a törzs, és a szövetség világa. Ezek mind érthetőek ma is. Csak át kell váltani a fogalmakat. Világkép, az ókorban a természet, a történelem és az isteni valóság nem külön kategóriák voltak. Nos, ezeket már nem érezni kell hanem rekonstruálni, mint egy hiányos kézirat ahol betük hiányoznak.(elsős, másodikos gyerekeknek már tanitják a rekonstrukciót; egészitsd ki! c. feladványok.)
A megértés nem bináris, nem azt jelenti, hogy „vagy tudod, vagy nem” Mert ezt veted fel. Vagy teljesen értem, vagy semmit sem értek. Ez így nem igazán állja meg a helyét. A kutatás nem azonos a célba éréssel, inkább megközelítés. Tehát; irány!
Maga a törekvés, már egyfajta megértés, vagy rész megértés. Mert itt van nekünk a szövegkritika. Aminek nem az a dolga, hogy eldöntse helyes, nem helyes. Hanem az, hogy valós, vagy nem valós adott korhoz mérten. Itt van a régészet, aminek nem az a dolga, hogy kijelentse van Isten, hanem az, hogy x lelet honnan származik, mennyire hiteles. És mit is jelenthetett ott és akkor. Valamint, mit mond nekikünk ma?
A párhuzamos kulturák összevetése. Szintén nem az a dolga, hogy döntsön, hanem hogy korhű környezetben vizsgáljon.
A rabbinikus hagyományok rétegei, vagy a nyelvi finomságok.. (strong-számokkal, jelentés tartomány értelmezések.
Rengeteg adat van, csak össze kell szedni, becsomagolni. Valamint újra kicsomagolni, ha újabb részlet érkezik.
Nincsenek akadályok, csak keretek. Az OKK emberének világa nem individualista, nem materialista, nem történetkritia, nem tudományos és nem szekuláris. És mégis érthetőek! Mert emberek irátk őket, emberi kérdésekkel (Most szándékosan kihagyom az ihletettség fogalmát.) Nem csak nekik volt válasz, hogy ki vagyok? Ki a népem? Miért törtnéik ez velünk? Alapvető identitás kérdések. Valamint, a hol van az Isten a történelemben? Kérdések. Ezek a kérdések ma is ugyanazok. A különbség a keret. Most itt nyugaton, egy másik korban. De, az alapok azonosak.
A kutatás, vagyis a megértésre való törekvés, megnyitja a teret a rekonstruálhatóságra. Elismeri a kulturális távolságot. És mégis felvállalható a megértés felelőssége. Ami kizárja a felszínes ítélkezést. Rálátást ad, a jahve-kép fejlődésére, a keleti-nyugati gondolkodás különbségére. Vagy magára a bibliai szövegeg rétegezetségére, ami elvezet egyfajta megértéshez.
A „szív megkeményedése” (pl. Fáraó) nem érzelmi bezáródás, hanem akarati döntés és kognitív makacsság.
És amíg Te a nyugati (bocs a szóért) felületes olvasatodban azt olvasod, hogy a „mesében” maga Isten keményiti fáraó szívét. Addig a keleti gondolkodásban, és olvasatban, arról szól, hogy Fáraó maga keményiti. Ez az olvasat már egy részlete a megértésnek.
És amíg te a nép fogalma alatt egy politikai, etnikai közösséget látsz. Addig egy OKK ember a nép fogalmát nem önmagában álló, habem család, ház, törzs, nép szövetség, Isten látja.
És látod, feldobsz egy megállapitást, ami nálam szófosásba megy át. Mert rengeteg dolog fut át a fejemen. :)
Hogyan érti ezt a ma embere, és hogyan az OKK. Embere. pl. a vendég Ábrahám a sátor bejáratánál ül a hőség idején. Három férfi jelenik meg. Ábrahám fut eléjük, meghajol, ételt készít, és szolgálja őket. A három férfi közül az egyik „Úr”-ként beszél. A jelenet egyszerre hétköznapi és transzcendens.
A ma embere azt kérdezi; Kik ezek? Emberek? Angyalok? Isten? Miért futkorászik ez az ábrahám? Miért készit lakomát? Avagy miért nem lepődik meg Ábrahám? Csupa felszin, és nyugati gondolkodás.
Az OKK emberének viszont, ez egy szent kötelesség (a szent elkülönitett, valami tiszta.) A vendégfogadás nem kedvesség, hanem szövetségi erkölcs. A vendég élete a házigazda felelőssége. A vendég = Isten küldötte. Nem mint feladattal ellátott, hanem mint oda vetődött, vezértelt. (akár tudja, akár nem.) szóval ezért fut ábrahám, ezért készit lakomát, és szolgál személyesen, Teljesen más az értékrend, a felfogás, és cselekvés mint a ma emberének.
Akinél ha csöngetnek, azt mondja; Isten hozott, ördög vigyen.
Szóval neked mese. És nincs is ezzel gond. Megvan a magad szerepe ebben a világban, akár akarod, akár nem. Egy hívő úgy gondolkodik, Isten bármikor beléphet a hétköznapokba. Mert érzi, pont úgy mint a hasmenést, csak szellemileg. :) Egy sürgető kényszer.
Törekedek a megértésre, még ha nem is érem el azt amit teljességnek nevezhetnénk.
Egy közel-keleti vallási fantazmagórián, ami egy adott nép Isten evolúciója alapján jött részre, évszázadokon át gyurmázva a figurát, és az eseményeket.
Megérteni sosem fogod az akkori emberek gondolkozását, mivel roppant távol áll tőled, és folyamatos változásban is volt.
Értelek. :) Én viszont nem csak magyar vagyok... Hanem hivő is. És talán beillek a keresztényi fogalomba is. (Szeretem ezt hinni magamról.) Tehát nekem nem csak az fontos, hogy mit ügyködött Rákóczi, vagy régi honatyáink milyen magyarságban gondolkodtak. Nekem fontos, hogy min alapszik a hitem, ehhez viszont vissza kell mennem több ezer évre, egy olyan földrajzi területre ahol sose jártam. Megérteni, hogyan gondolkodtak azok az emberek. És a világunkban mennyire fontos az a szemlélet, gondolkodás mód, amit azokban az időben felépitett az Isten.
Neked nem fontos, nincs közöd hozzá. Nekem fontos, mert úgy gondolom közöm van hozzá.
Órigenész tanúságának félreolvasása: válasz egy Jehova Tanúi által használt érvrendszerre
Bevezetés
Az Őrtorony Társulat Órigenészt több irányból használja fel: egyrészt azt próbálja bizonyítani vele, hogy a Fiú nem az Atyával egylényegű, hanem teremtményi vagy legalábbis alárendelt lény; másrészt azt sugallja, hogy a keresztény teológia a 2–4. században a görög filozófia hatására eltért az apostoli hittől; harmadrészt Órigenészt a katonai szolgálat elutasításának tanújaként idézi; végül pedig a Hexaplát úgy állítja be, mintha az a „Jehova” név újszövetségi használatát bizonyítaná.
A válasz nem az, hogy Órigenészt hibátlan tanítóként kell kezelni. A katolikus hagyomány nem tekinti őt dogmatikai mércének, nem sorolja a nyugati értelemben vett kanonizált egyháztanítók közé, és több spekulatív tétele — például a lelkek preegzisztenciája, bizonyos apokatatasztaszisz-értelmezések, illetve egyes pre-niceai trinitárius megfogalmazásai — valóban problematikusak. A döntő kérdés azonban az, hogy a Jehova Tanúi által idézett szöveg jogosan használja-e Órigenészt antitrinitárius tanúként. A válasz: nem. A szöveg idézeteket ragad ki, anakronisztikusan értelmezi a 3. századi fogalmi nyelvet, összemossa Órigenész saját tanítását a későbbi órigenizmussal, és a „görög filozófia” toposzát olyan általános hitehagyás-narratívává alakítja, amely történetileg és teológiailag nem áll meg.
Órigenész esetében a legfontosabb hermeneutikai szabály: nem szabad egy-egy alárendelőnek hangzó kifejezést kiszakítani abból a rendszerből, amelyben ugyanaz a szerző a Fiút örökkévalónak, természet szerint Fiúnak, az Atyától elválaszthatatlan isteni Bölcsességnek és Igének nevezi. Pamphilosz Apology for Origen című műve éppen azért fontos, mert már az ókorban is szembesült azzal a váddal, hogy Órigenész Krisztus istenségét sértette volna. Pamphilosz idézetei szerint Órigenész tanította, hogy az Atya nem korábbi a Fiúnál, a Fiú együtt örök az Atyával, és „nem volt idő, amikor a Fiú nem létezett” — vagyis éppen azt a formulát tagadja, amely később az ariánus gondolkodás jelmondata lett.
I. Órigenész mint történeti tanú: miért nem lehet őt egyszerűen „ariánus előfutárként” olvasni?
A Jehova Tanúi érvelésének egyik alapstratégiája az, hogy Órigenészt a niceai hitvallás előtti korszak tanújaként idézi, majd azt sugallja: ha Órigenész a Fiút „elsőszülöttnek”, „minden teremtmény közül a legrégebbinek”, az Atyától különböző „szubsztanciának” vagy kisebb fénynek nevezi, akkor ő a Jehova Tanúi krisztológiájához áll közel. Ez az érv három okból hibás.
Órigenész a niceai dogmatikai terminológia előtt ír. A 3. században az olyan szavak, mint ousia, hypostasis, ktisis, ktisma, genētos és agennētos/agenētos, még nem rendelkeznek azzal a rögzített jelentéssel, amelyet a 4. századi ariánus vita és a niceai–kappadókiai tisztázás után nyertek el. Órigenésznél az ousia, hypostasis és hypokeimenon sokszor „különálló individuális valóságot” jelent, nem pedig a későbbi „lényeg” vagy „természet” technikai fogalmát; ezért amikor Órigenész a Fiút az Atyától különböző ousiának nevezi, az gyakran azt jelenti, hogy a Fiú valóságosan különböző személyes alany, nem pedig azt, hogy teremtményi vagy más isteni természetű.
Órigenész kifejezetten tanítja a Fiú örök nemzését. A neki tulajdonított vagy tőle fennmaradt idézetekben az Atya örök Atya, a Fiú örök Fiú; az isteni fény nem gondolható el ragyogása nélkül. Pamphilosz Órigenész-védelme szerint Órigenész úgy érvel: ha Isten mindig tökéletes, akkor nem később lett Atyává, mintha korábban hiányzott volna belőle az atyaság képessége; az Atya örök fény, amely soha nem volt ragyogása nélkül. Ez a gondolat nem a Jehova Tanúi krisztológiáját támogatja, hanem annak ellenkezőjét: a Fiú nem időbeli kezdetű teremtmény.
Órigenész teológiája alárendelő nyelvet használ, de ez nem azonos Arius tanával. Órigenésznél a Fiú „Istenen belüli” eredéssel kapja az Atya természetét, míg Ariusnál a Fiú az Atya akaratának külső produktuma, aki nem részesedik az Atya természetében. Ez a különbség döntő. Órigenész nem niceai értelemben szabatos teológus, de nem is ariánus. Ő egy olyan pre-niceai szerző, aki egyszerre hangsúlyozza az Atya forrás-mivoltát és a Fiú örök, isteni eredését.
II. „Minden teremtmény közül az Elsőszülött”: a Kol 1,15 órigenészi értelmezése
Az egyik állításauk szerint Órigenész kijelenti, hogy Isten Fia „minden teremtmény közül az Elsőszülött”, és hogy az Írások „úgy ismerik őt, mint a legrégebbit a teremtés minden műve közül”. A hivatkozás az Ante-Nicene Fathers IV. kötetére, 560. oldalára mutat. A probléma nem az, hogy Órigenész ne használna ilyen kifejezéseket, hanem az, hogy a Jehova Tanúi-érvelés a kifejezést a niceai vita utáni teremtmény-fogalommal olvassa vissza Órigenészbe.
A Kol 1,15-ben Krisztus „az egész teremtés elsőszülötte” (prōtotokos pasēs ktiseōs). Az „elsőszülött” itt valójában nem azt jelenti, hogy a Fiú az első teremtmény, hanem azt, hogy ő a teremtés fölötti örök Fiú, aki által és akiért minden teremtetett. Maga a Kolosszei levél folytatása is ezt mondja: „minden általa és érte teremtetett” (Kol 1,16). Ha minden teremtett valóság általa lett, akkor ő maga nem tartozhat ugyanabba a teremtett rendbe, amelyet ő hoz létre. Órigenész ezt a gondolatot saját pre-niceai nyelvén próbálja kifejezni.
A Jehova Tanúi által idézett „legrégebbi a teremtés minden műve közül” formula önmagában félrevezető, mert Órigenész másutt ugyanerről a Fiúról azt mondja, hogy ő „a nem-teremtett elsőszülött” minden teremtett természet vonatkozásában. Contra Celsum VI. könyvének vonatkozó helye szerint senki sem ismeri méltó módon „a nem-teremtett és elsőszülöttet” úgy, mint az Atya, aki nemzette őt. Ez a szöveg közvetlenül ellensúlyozza azt az antitrinitárius olvasatot, amely az „elsőszülöttet” „első teremtményként” akarja értelmezni.
A kérdés kulcsa a ktisis/ktisma/ktizein szókincs. Crouzel és más Órigenész-kutatók szerint Órigenésznél a ktizein nem mindig jelent „semmiből teremteni” a későbbi ariánus vitában rögzült értelemben. A Péld 8,22 görög szövege — „az Úr teremtett engem útjai kezdetén” — miatt a pre-niceai szerzők gyakran használtak olyan nyelvet a Bölcsességre, amelyet később pontosítani kellett. A probléma tehát valós: Órigenész szóhasználata nem mindig szerencsés. De ebből nem következik, hogy a Fiút a teremtmények közé sorolta volna olyan értelemben, ahogy Arius vagy a Jehova Tanúi teszik. Órigenész pre-niceai nyelvében a ktizein tágabb, a nemzés és teremtés fogalmát is érintő jelentésmezőben mozog, és a későbbi ariánus vita tette szükségessé a szigorúbb terminológiát.
A válasz tehát: igen, Órigenész alkalmazhat a Fiúra olyan bibliai kifejezéseket, amelyekben a „teremtés” szókincse megjelenik; de az egész órigenészi korpusz alapján ez nem azt jelenti, hogy a Fiú időben létrehozott teremtmény. Órigenész szerint a Fiú örök, az Atyával elválaszthatatlan, természet szerint Fiú, és őáltala lett minden. A Jehova Tanúi-érv ott hibázik, hogy egy szót későbbi, antitrinitárius jelentéssel tölt meg, miközben figyelmen kívül hagyja Órigenész teljes krisztológiai állításrendszerét.
III. „Az Atya és a Fiú két szubstancia”: személyes különbség vagy lényegi szétválasztás?
A második krisztológiai állítás szerint Órigenész azt mondta: „az Atya és a Fiú két szubstancia … lényegükre nézve két eltérő lény”. Ez a formula tipikus példája annak, amikor egy pre-niceai szerző nyelvét a későbbi dogmatikai terminusokkal olvassák vissza.
Órigenész valóban erősen hangsúlyozza az Atya és a Fiú valóságos különbségét. Ezt azonban kétfrontos küzdelemben teszi. Egyfelől el akarja kerülni a modalisztikus monarchianizmust, amely az Atyát és a Fiút puszta névbeli vagy szerepbeli különbségként értelmezné. Másfelől nem akarja a Fiút teremtménnyé lefokozni. A niceai utáni terminológiával úgy mondanánk: Órigenész védi a személyes különbséget, de fogalmilag még nem rendelkezik a későbbi „egy ousia, három hypostasis” stabil formulájával.
Ezért döntő, hogy Órigenésznél az ousia gyakran nem „lényeg” a későbbi niceai technikai értelemben, hanem „különálló egyedi valóság”. Amikor tehát Órigenész azt mondja, hogy a Fiú más ousia az Atyához képest, ez sok esetben azt jelenti, hogy a Fiú nem azonos személy az Atyával. Nem azt jelenti, hogy más természetű, nem isteni, vagy teremtmény.
Ez annál is fontosabb, mert maga a katolikus dogma is tagadja, hogy az Atya és a Fiú ugyanaz a személy lenne. A Fiú nem az Atya maszkja; az Atya nem szenved a kereszten a Fiú személyében; a Fiú valóságosan az Atyától születik. A niceai és kappadókiai tisztázás éppen azt mondja ki, hogy a személyes különbség nem bontja meg az egy isteni lényeget. Órigenész a személyes különbség védelmében néha olyan szókincset használ, amely később félreérthetővé vált; de ez nem azonos azzal az állítással, hogy a Fiú a teremtett rendhez tartozik.
A Jehova Tanúi-érv itt úgy működik, hogy a „két szubsztancia” kifejezést automatikusan a későbbi metafizikai „két külön lényeg” értelmében veszi. Ez azonban történetietlen. A 3. századi görög teológiai nyelvben az ousia és hypostasis fogalmai még mozgásban voltak. A 4. századi viták egyik legfontosabb problémája éppen az volt, hogy a különböző teológusok ugyanazokat a szavakat eltérő jelentésben használták. Hanson az ariánus vita egészét „az ortodoxia kereséseként” írja le, ahol a fogalmi zavar — különösen ousia és hypostasis körül — jelentős szerepet játszott.
Tehát a helyes állítás ez: Órigenész tanítja az Atya és a Fiú valóságos különbségét; terminológiája olykor később félreérthető; de az idézett kifejezések nem bizonyítják, hogy a Fiút a teremtmények közé sorolta volna.
IV. „A Fiú igen kicsiny világosság az Atyához képest”: az alárendelő nyelv határai
Szerintük Órigenész azt mondta, hogy a Fiú „Atyjához képest igen kicsiny világosság”. Órigenésznél valóban találunk olyan nyelvet, amely szerint az Atya minden forrása, a Fiú pedig az Atyától ered, és az Atya mint forrás „nagyobb”. Ez a beszédmód valójában nem problémamentes, mert a későbbi dogmatikai pontosság szerint a Fiú nem kisebb istenségében, hanem az Atyától születik. Az Atya „nagyobb” nem természetben, hanem eredet szerinti forrásként. Órigenész ezt nem mindig fogalmazza meg niceai szabatossággal.
Mégis hiba ebből antitrinitárius krisztológiát levezetni. Ugyanez az Órigenész a Fiút az Atya fényének örök ragyogásaként értelmezi. Pamphilosz idézete szerint az Atya örök fény, de fény nem gondolható el ragyogása nélkül; ezért „nem volt idő, amikor a Fiú nem létezett”. Ha a Fiú az örök fény örök ragyogása, akkor nem lehet időben létrejött teremtmény. A „kisebb fény” típusú kifejezések Órigenész transzcendencia-teológiájából fakadnak: az Atya mint forrás minden név és meghatározás fölött áll; a Fiú mint Logosz és Bölcsesség az Atya kinyilatkoztató képe. Ebből azonban nem következik, hogy a Fiú teremtmény lenne.
Órigenésznél valóban vannak erősen szubordinacionista mondatok, de ugyanott a Fiú „maga a Bölcsesség, maga az Ige, maga az igazság, maga az élet”, és „mindaz, ami Istenben van, benne is megvan”. Ez éppen azt mutatja, hogy az antitrinitárius olvasat szelektív. A teljes képben Órigenész egyszerre beszél az Atya forrási elsőbbségéről és a Fiú örök isteni méltóságáról.
teológiában az Atya monarchiája nem azt jelenti, hogy a Fiú alacsonyabb rendű isten. A Fiú az Atyától van, de nem alacsonyabb természetű; „Isten az Istentől, világosság a világosságtól”. A niceai hitvallás pontosan azért használja ezt a nyelvet, mert meg akarja őrizni az Atyától való eredést és az egylényegűséget egyszerre. Órigenész még a niceai terminusok előtt áll, de az örök fény–örök ragyogás analógia már nála is ebbe az irányba mutat.
V. János 1,1 és az artikulus kérdése: „Isten” vagy „egy isten”?
A Jehova Tanúi-érv szerint a görögben nincs határozatlan névelő; ezért ahol a theos előtt nincs határozott névelő, ott a fordítás lehet „egy isten”. Ezután Órigenészt idézi, aki különbséget tesz ho theos és theos között: az Atya „az Isten”, a Logosz pedig „Isten” névelő nélkül.
Ez az érv nyelvtanilag és teológiailag is hibás.
Nyelvtanilag azért, mert a görög névelő hiánya nem jelenti automatikusan a határozatlan névelőt. A névelő nélküli predikatív főnév gyakran minőségi értelmű: nem azt mondja, hogy „egy isten” a sok közül, hanem azt, hogy az Ige isteni természetű. A Jn 1,1 szerkezete — kai theos ēn ho logos — nem úgy működik, hogy a Logosz „egy isten” lenne, hanem úgy, hogy a Logosz természetéről állítja: Isten. A fordítások ezért jogosan adják vissza: „az Ige Isten volt”.
Órigenész valóban észreveszi az artikulus különbségét, de célja nem az, hogy a Fiút teremtményi vagy másodlagos istenné tegye. Célja kettős: elkerülni a modalizmust, vagyis azt, hogy az Atya és a Fiú ugyanaz a személy legyen; ugyanakkor elkerülni azt is, hogy a Fiú istenségét tagadják. Órigenész gondolatmenete szerint vannak, akik félnek két Istent vallani, ezért vagy tagadják a Fiú saját személyes valóságát, vagy tagadják a Fiú istenségét. Órigenész mindkét hibát elutasítja.
Ez nagyon fontos. A Jehova Tanúi olvasata szerint Órigenész a Fiút „egy istennek” tekinti, aki csak úgy isten, mint a Zsolt 82,6-ban említett „istenek”. De Pamphilosz idézete éppen azt mutatja, hogy Órigenész megkülönbözteti a természet szerint Fiút azoktól, akik kegyelemből lesznek Isten fiai. Órigenész szerint a Fiú egyedül természet szerint Fiú, mindig és elválaszthatatlanul Fiú; a többiek csak részesedés által kapnak istengyermekséget. Ez közvetlenül cáfolja azt az olvasatot, amely a Fiút a teremtményi „istenek” sorába helyezné.
Órigenész ho theos/theos különbsége tehát nem a Jehova Tanúi „egy isten” fordításának patrisztikus igazolása. Inkább azt fejezi ki, hogy az Atya az istenség forrása, a Fiú pedig az Atyától örökké születő isteni Logosz. Ez a beszédmód nem teljesen azonos a későbbi niceai terminológiával, de nem is antitrinitárius politeizmus. Pontosítandó, de nem használható a Fiú teremtményi lefokozására.
VI. Az „örök születés” nem a Biblia elárulása, hanem a bibliai tanúság dogmatikai kifejtése
Szerintük Órigenész nem találta meg az „örök születés” gondolatát a Bibliában, hanem a platóni iskola hatására jutott el hozzá. Ez az állítás leegyszerűsítő. Órigenész természetesen használ görög filozófiai fogalmakat, de az örök Fiú-nemzés nála nem pusztán filozófiai import. A János-prológusból, a Bölcsesség-hagyományból, a Zsidókhoz írt levél fény–ragyogás nyelvéből, a Kolosszei levél Krisztus-himnuszából és a Fiú „természet szerint” való fiúságából indul ki.
A dogmatörténetben az „örök nemzés” nem azt jelenti, hogy a keresztények Platónt tették a Biblia helyére, hanem azt, hogy a Biblia állításait — „az Ige Istennél volt”, „az Ige Isten volt”, „minden általa lett”, „a Fiú az Atya dicsőségének kisugárzása” — fogalmilag tisztázni kellett. Ha az Atya örök, és a Fiú valóban Fiú, nem teremtmény, akkor a Fiú nemzése nem lehet időbeli esemény. Nem volt olyan „előtte”, amikor az Atya még nem volt Atya. Ezt Órigenész már a 3. században felismeri.
Pamphilosz idézetei különösen erősek: Órigenész szerint az Atya nem később kezdett Atya lenni; ha Isten mindig tökéletes, nem hiányozhatott belőle az atyaság; a fény nem gondolható el ragyogása nélkül; ezért a Fiúval kapcsolatban nem volt olyan idő, amikor ő ne lett volna. A Római levél-kommentár idézett szakasza hasonlóan fogalmaz: Krisztus test szerint Dávid magvából lett az, ami korábban nem volt, de Lélek szerint korábban létezett, és „soha nem volt, amikor nem létezett”.
A Kol 1,15-öt és Jel 3,14-et úgy idézik, mintha ezek egyszerűen azt jelentenék: a Fiú az első teremtmény. Ez a teljes újszövetségi tanúság ellen megy. A Kol 1,15–17 nem pusztán első teremtménynek, hanem minden teremtett valóság közvetítőjének és céljának nevezi Krisztust. A Jel 3,14-ben az „Isten teremtésének kezdete” (archē) nem szükségképpen passzív első teremtményt jelent, hanem forrást, princípiumot, eredetet is. Órigenész maga is gyakran a Fiút mint archē-t, a teremtés isteni princípiumát értelmezi, nem mint időben első teremtményt.
Az örök nemzés tehát nem „túlmenés azon, ami írva van”, hanem annak dogmatikai megfogalmazása, hogy a Fiú nem teremtmény, mégis az Atyától van; nem második isten, mégis valóságosan különbözik az Atyától; nem időben kezd létezni, mégis Fiúként ered az Atyától.
VII. A „hellenizált kereszténység” vádja: történeti toposz vagy bizonyított romlás?
Az egyik központi narratívájuk szerint a 2. századtól a „keresztény” gondolkodók filozófiai elemeket kevertek a tanításba; ennek „áldozata a bibliai igazság” lett; Philón példája azt a látszatot keltette, hogy a Biblia és a platonizmus összeegyeztethető; Alexandriai Kelemen és Órigenész az újplatonizmust tették a későbbi „keresztény filozófia” alapjává.
Ez a narratíva több ponton pontatlan.
Órigenész nem egyszerűen „újplatonista”. A „neoplatonizmus” mint filozófiai iskola Plotinoszhoz kötődik, aki Órigenész kortársa, részben későbbi alakja. Órigenész filozófiai háttere inkább középső platonikus, alexandriai, sztoikus és bibliai. A „görög filozófia” hatása valós, de az Őrtorony Társulat úgy állítja be, mintha ez automatikusan „hitehagyást” jelentene. Ez történetileg durva leegyszerűsítés.
Órigenész nem a filozófiát teszi a kinyilatkoztatás fölé. A legtöbb kortárs Órigenész-kutató elismeri, hogy bár Órigenész gondolkodása platonikus jellegű, ő „elsősorban bibliai teológus”; hermeneutikai középpontja Krisztus. Ez a megállapítás kulcsfontosságú. Órigenész filozófiai eszközöket használ, de a Szentírás magyarázatának szolgálatában.
A keresztény apologetika szükségképpen kapcsolatba lépett a kor értelmiségi nyelvével. Pál apostol maga is idéz pogány költőket az Areopagoszon (ApCsel 17), és a keresztény teológia kezdettől fogva fordítási munkát végez: a zsidó-keresztény kinyilatkoztatást görög és latin kulturális közegben kellett megfogalmaznia. Az a tény, hogy egy keresztény szerző filozófiai fogalmakat használ, önmagában nem bizonyítja a bibliai hit elárulását. A kérdés az, hogy a filozófia uralkodik-e a kinyilatkoztatáson, vagy szolgáló eszközzé válik. Órigenész esetében sokszor vitatható az egyensúly, de nem igaz, hogy egyszerűen a platonizmus alá rendelte volna a hitet.
AContra Celsum éppen azt mutatja, hogy Órigenész a kereszténység intellektuális védelmét végzi egy pogány filozófussal szemben. A Contra Celsum nyolc könyvében Órigenész pontról pontra követi ellenfelét, és részletesen cáfolja hamis vádjait; a mű a műveltség, érvelés és tisztességes polémia mintája. Ez nem a bibliai igazság feladása, hanem annak védelme a kor intellektuális támadásaival szemben.
Az Őrtorony Társulat tehát egy előre adott „nagy hitehagyás” sémába illeszti Órigenészt: a filozófia beáramlott, a hit elromlott, a háromságtan megszületett. Ez azonban nem történeti bizonyítás, hanem felekezeti narratíva. A keresztény dogma fejlődése nem az evangélium romlása, hanem az apostoli hit fogalmi tisztázódása a viták és félreértések közepette.
VIII. Allegória és „túlmenés az Íráson”: valóban bármit beleolvasott Órigenész a Bibliába?
Szerintük Órigenész allegorikus módszere „elmosta a határvonalat a keresztény tanok és a görög filozófia között”, sőt lehetővé tette, hogy „a Bibliába bármilyen, nem bibliai gondolatot olvasson bele”. Ez az állítás túlzó és egyoldalú.
Órigenész valóban az allegorikus, illetve spirituális értelmezés nagy mestere. De ebből nem következik, hogy tagadta volna a történeti jelentést, vagy hogy önkényesen bármit beleolvasott volna a szövegbe. Abból, hogy Órigenész allegorizál egy történetet, nem következik, hogy nem hisz a történeti eseményben; a spirituális jelentés keresése összeegyeztethető a történeti beszámoló elfogadásával. Ugyanez a forrás hozzáteszi, hogy Pamphilosz számos olyan idézetet gyűjtött, amelyben Órigenész védi a Szentírás történeti tényeit: Ádám és Éva teremtését, Noé özönvizét, Ábrahám angyaloknak adott vendéglátását, Józsue napmegállítását és más bibliai eseményeket.
Ez nem jelenti azt, hogy Órigenész módszere minden ponton elfogadható lenne modern exegézis számára. A katolikus értelmezés ma világosabban különböztet a szó szerinti, történeti, irodalmi, tipológiai és spirituális értelmek között. De Órigenész módszere nem azonos a szöveg önkényes felszámolásával. Az ő célja az volt, hogy a teljes Írást Krisztusra és a lélek üdvösségére irányuló egységes isteni beszédként olvassa.
Az Őrtorony Társulat itt retorikailag összekapcsolja az allegóriát a filozófiai romlással. Ez azonban nem veszi figyelembe, hogy az Újszövetség maga is használ tipológiai és spirituális értelmezést: Pál Ádámot Krisztus előképének látja, a kivonulást és a pusztai eseményeket a keresztény élet előképeként értelmezi, a Zsidókhoz írt levél pedig az ószövetségi kultuszt mennyei valóságok árnyékaként olvassa. Órigenész ennek az apostoli tipológiai hagyománynak egy erősen spekulatív, néha túlzó, de nem egyszerűen pogány változatát műveli.
IX. Celsus, az értelmiség és a keresztény hit racionalitása
Idézik Celsust: Celsus szerint a kereszténység csak műveletlen emberek, ostobák, rabszolgák, asszonyok és gyermekek számára meggyőző; Órigenész viszont elismeri, hogy nem csak egyszerű emberek fogadták el Jézus tanítását. Ezzel a szöveg látszólag azt akarja sugallni, hogy a keresztény apologéták azért fordultak a filozófiához, mert meg akartak felelni a pogány értelmiségnek.
A történeti helyzet valóban az, hogy a kereszténységet pogány kritikusok intellektuálisan alacsonyabb rendűnek, társadalmilag gyanúsnak és politikailag veszélyesnek állították be. Órigenész válasza azonban nem az, hogy a kereszténységet feloldja a görög filozófiában, hanem az, hogy megmutatja: a keresztény hit racionálisan védhető, és erkölcsi, szellemi átalakító ereje van. Órigenész a Contra Celsum-ban elismeri, hogy a kereszténység eljut kézművesekhez és rabszolgákhoz is, de ezt pozitívan értelmezi: az isteni igazság felemeli az alázatosakat; ugyanakkor a pogány filozófiák részleges igazságait Krisztusban beteljesedett előkészületként kezeli, nem pedig önálló mérceként.
A kereszténység nem antiintellektuális vallás. Nem az a hit tisztasága, hogy a hívő nem használ fogalmakat, nem érvel, nem válaszol ellenvetésekre. Órigenész apologetikája azért fontos, mert a hitet a kor legerősebb intellektuális kihívásaival szemben védi. Az Őrtorony Társulat ezt úgy keretezi, mintha az értelmiségiek megszólítása szükségképpen romlás lenne. Azonban a hit és az értelem nem ellenségek: az értelem megtisztítható és a kinyilatkoztatás szolgálatába állítható.
X. Alexandriai Kelemen, Órigenész, Ambrus és Ágoston: valóban a „görög–római humanizmus” győzelme?
Szerintük Kelemen és Órigenész az újplatonizmust tették a keresztény filozófia alapjává; Ambrus belemélyedt Plotinosz műveibe; Ágoston pedig követte őt. Ez a leírás azt sugallja, hogy a kereszténység fokozatosan elhagyta az apostoli hitet, és filozófiai vallássá alakult.
Ez történetileg torz. Ambrus és Ágoston valóban használt platonikus fogalmakat, de mindketten alapvetően bibliai és egyházi szerzők. Ágoston megtérése sem egyszerűen platonikus filozófiai esemény, hanem Szentírás-olvasással, egyházi prédikációval, kegyelmi tapasztalattal és keresztséggel kapcsolódik össze. Az Őrtorony Társulat azonban nem Ágoston teljes teológiáját tárgyalja, ezért itt csak annyit kell megállapítani: a filozófiai műveltség jelenléte nem bizonyítja a hit eltorzulását.
Órigenész esetében ugyanez áll. Tanulmányozza a görög filozófiát, mert olyan tanítványai és ellenfelei vannak, akik filozófiai kérdésekkel küzdenek. Órigenész maga magyarázza, hogy azért kezdte alaposabban tanulmányozni a filozófusokat és eretnek nézeteket, mert hallgatói között voltak hellén műveltségű emberek és eretnekek; ezzel a keresztény tanítás védelmét és megértését akarta szolgálni.
Az Őrtorony Társulat a „filozófia” szót szinte mágikus romlás-jelzőként használja. Ez nem tartható, a Kol 2,8 és 1Tim 6,20 valóban óv a hamis filozófiától és a hamisan nevezett ismerettől. De ebből nem következik, hogy minden fogalmi gondolkodás, minden metafizikai distinkció, minden görög nyelvű teológiai terminus hamis lenne. A niceai homoousios sem azért igaz, mert görög filozófiai szó, hanem mert alkalmasan fejezi ki a bibliai hitet: a Fiú nem teremtmény, hanem az Atyával egylényegű.
XI. „Eretneknek nyilvánították”: Órigenész és az órigenizmus különbsége
Szerintük Órigenészt körülbelül három évszázaddal halála után hivatalosan eretneknek nyilvánították. Ez az állítás félrevezetően egyszerű.
Az Órigenész körüli későbbi viták valóban súlyosak voltak. Voltak elítélt órigenista tételek: a lelkek preegzisztenciája, egyes apokatatasztaszisz-formák, a feltámadási test bizonyos spiritualizáló értelmezései és más spekulációk. De a történeti kérdés az, hogy pontosan mit ítéltek el, milyen zsinati státusszal, és mennyiben tartozott az elítélt tan Órigenész saját állításaihoz.
Sok tudós szerint Órigenészt és az órigenizmust anathematizálták, sokan tagadják, a legtöbb modern tekintély pedig bizonytalan vagy fenntartásokkal válaszol. A szócikk szerint az 553-as ötödik egyetemes zsinatot kifejezetten a Három fejezet ügye miatt hívták össze; a fennmaradt zsinati aktákban csak ez a kérdés szerepel; a pápai jóváhagyás is a Három fejezetre vonatkozott. A tizenöt órigenista anathéma inkább a zsinat előtti vagy zsinaton kívüli császári eljáráshoz kapcsolódik, és könnyen érthető, hogyan keverték később össze az egyetemes zsinat határozataival.
Még fontosabb: ugyanott az áll, hogy a Konstantinápolyban tárgyalt késői órigenizmusnak „gyakorlatilag semmi köze” nem volt Órigenészhez, hanem a palesztinai órigenista pártok egyikének tanítása volt. Ez nem jelenti, hogy Órigenész mindenben ortodox lett volna. Azt viszont jelenti, hogy nem lehet történetileg korrekt módon azt mondani: „Órigenész eretnek volt, tehát krisztológiai tanúsága a Szentháromság ellen szól.” A helyes megkülönböztetés: Órigenész hatalmas tekintélyű, de nem tévedhetetlen egyházi író; egyes spekulációi veszélyesnek bizonyultak; a későbbi órigenizmus több tétele elítélés alá esett; de Órigenész saját trinitárius és krisztológiai tanítása nem azonos Arius vagy a Jehova Tanúi tanításával.
XII. Órigenész „hírnevének megromlása” és a hitehagyás-narratíva
Szerintük Órigenész halála után azért romlott meg a hírneve, mert a „névleges kereszténység” kiemelkedő vallássá vált, az egyház aprólékosan meghatározta, mit fogad el ortodox tanításként, majd egysége megőrzése érdekében eretneknek nyilvánította őt. Ez a leírás a Jehova Tanúi által gyakran használt „nagy hitehagyás” narratívába illeszkedik: az apostoli tiszta hit után jött az intézményes egyház, dogmákat gyártott, eretnekeket bélyegzett, és eltért az igaz kereszténységtől.
Ez a narratíva hamis történeti előfeltevéseken alapul.
Az ortodoxia és eretnekség megkülönböztetése nem késői hatalmi találmány. Már az Újszövetségben jelen van a hitletétemény, a hamis tanítók elleni figyelmeztetés, az apostoli hagyomány őrzése és a közösségből való kizárás lehetősége. A 2–4. századi dogmatikai tisztázás nem a semmiből jött, hanem abból a szükségből, hogy az Egyház megvédje a keresztségi hitet a gnosztikus, doketista, modalista, adopcionista és ariánus torzításokkal szemben.
Órigenész maga sem „felekezeten kívüli biblikus” volt, hanem egyházi ember. Pamphilosz apológiájának bevezetése szerint a cél éppen annak bizonyítása, hogy Órigenész műveiben jelen vannak a katolikus hit alapvető elemei, és hogy ragaszkodott az apostoli igehirdetéshez. Ugyanez a forrás kiemeli Órigenész anti-eretnek irányultságát és trinitárius gondolkodásának szerkezetét. Ez nehezen egyeztethető össze azzal a képpel, hogy Órigenész egyszerűen a bibliai hittől eltérő filozófiai spekuláns lett volna.
Az Egyház dogmatikai fejlődése nem „aprólékos önkény”, hanem válasz konkrét kérdésekre. A niceai vita azért tört ki, mert Arius azt állította: a Fiú nem örök, hanem volt, amikor nem volt. Az Egyház erre válaszolta: a Fiú egylényegű az Atyával. Ez nem új istenképzés, hanem az apostoli hit védelme: ha Krisztus nem valóban Isten, akkor nem tud valóban üdvözíteni; ha nem valóban ember, akkor nem váltotta meg az emberi természetet.
Az Őrtorony Társulat Órigenészt retorikai eszközként használja egy előre kész egyháztörténeti vádiratban. A valóság bonyolultabb: Órigenész egyházi, bibliai, spekulatív, zseniális és vitatható szerző; az Egyház pedig nem azért tisztázta a dogmákat, mert elhagyta a Bibliát, hanem mert meg kellett védenie a Biblia Krisztusáról szóló hitet.
XIII. Órigenész és a katonai szolgálat: valóban Jehova Tanúi-álláspontot igazol?
Idézik Órigenészt: „a keresztény egyház nem bocsátkozhat háborúba egyetlen nemzettel sem”, mert a keresztények a béke gyermekei; továbbá azt állítja, hogy ebben az időszakban sok keresztény halt vértanúhalált, mert megtagadta a katonai szolgálatot.
Órigenész valóban erős tanúja a korai keresztény erőszakmentességnek. A Contra Celsum 5,33 szerint a keresztények nem emelnek kardot egyetlen nemzet ellen sem, és Jézus által a béke fiaivá lettek. De az Őrtorony Trársulat ebből túl sokat akar bizonyítani.
Órigenész személyes és teológiai álláspontja nem azonos az egész korai Egyház egységes, minden helyen és minden időben azonos katonai doktrínájával. A Helgeland–Daly–Burns-kötet bevezetése éppen arra figyelmeztet, hogy szakirodalomban sokszor pacifista előfeltevések uralták a témát, és ezek egyoldalúan értelmezték az adatokat; a szerzők szerint az első keresztények katonai szolgálathoz való viszonya legalábbis ambivalens, és nem szabad a nem-erőszakot automatikusan a katonai szolgálat minden formájának elutasításával azonosítani.
Maga Órigenész sem tagadja, hogy létezhet „igaz ügy”, amelyért mások fegyverrel harcolnak. A Contra Celsum 8,73-ban azt mondja: a keresztények imádkoznak azokért, akik igaz ügyért harcolnak, és a királyért, aki igazságosan uralkodik. A keresztények szerinte papi módon, tiszta kézzel, imával segítik a birodalmat; ez több segítséget jelent, mint a katonáké. Ez a gondolat nem azonos a Jehova Tanúi teljes politikai-katonai semlegességének modern doktrínájával. Órigenész elutasítja, hogy a keresztény maga vért ontson, de elismeri a közrend, az igazságos uralkodás és bizonyos igaz ügyek realitását.
A korai katonamártírok ügye összetett. Voltak keresztények, akik megtagadtak katonai parancsokat, esküket, császárkultuszt vagy bálványimádó rítusokat; de nem minden esetben a puszta katonai szolgálat volt a kérdés. A Helgeland-kötet Hippolütoszhoz kapcsolódó anyaga például említi, hogy a keresztény katekumen vagy megkeresztelt, aki önként katonává akar lenni, elutasítandó; ugyanakkor a katonai élet problémája sokszor az esküvel, bálványimádással és vérontással kapcsolódott össze.
A katolikus hagyomány később kidolgozta az igazságos háború tanát, de nem úgy, hogy egyszerűen elfelejtette volna Jézus békeparancsát. A kérdés az volt: hogyan viszonyul a keresztény szeretetparancs a közjó, az ártatlanok védelme, az állami rend és az igazságtalan agresszió problémájához? Órigenész ebben a fejlődésben fontos, de nem végső tekintély. Helgelandék szerint Órigenésznél már megjelenik az a gondolat, amely később az igazságos háború-tan egyik premisszája lesz: létezhet igazságos ügy, amelyet fegyverrel védenek; ugyanakkor Órigenész a keresztény hivatást spirituális, papi harcként fogja fel.
Ezért helyes válasz: Órigenész fontos tanúja a korai keresztény erőszakmentes ideálnak, de nem bizonyítja Jehova Tanúi teljes modern álláspontját. A korai egyházi adatok összetettebbek, és Órigenész saját álláspontja is árnyaltabb, mint a megadott idézet sugallja.
XIV. A Hexapla és a tetragramma: mit bizonyít, és mit nem?
Szerintük Órigenész Hexaplája megőrizte Isten nevét a négy héber betűből álló tetragramma formájában, és ez „fontos bizonyítéka annak, hogy a korai keresztények ismerték és használták Isten személyes nevét, a Jehova nevet”. A kép alatti megjegyzés még tovább megy: azt állítja, hogy a Hexapla bizonyítja, hogy a Keresztény Görög Iratokban használták Isten nevét.
Ez két külön állítás, és szét kell választani őket.
Az első állítás — hogy a Hexapla az Ószövetség szövegének különböző héber és görög formáit egymás mellé állította — igaz. Órigenész monumentális szövegkritikai vállalkozása a héber szöveget, annak görög betűs átírását, Aquila, Szümmakhosz, a Septuaginta és Theodotion görög fordítását állította párhuzamba. Órigenész exegetikai és szövegkritikai munkássága rendkívüli jelentőségű volt.
De ebből nem következik a második állítás: hogy a Keresztény Görög Iratokban, vagyis az Újszövetség görög szövegében eredetileg a tetragramma vagy a „Jehova” név szerepelt volna. A Hexapla az Ószövetség szövegkritikai kiadása volt. Az, hogy Órigenész héber oszlopban vagy bizonyos görög ószövetségi hagyományokban találkozott a tetragrammával, nem bizonyítja, hogy az újszövetségi görög kéziratokban a tetragramma állt volna. A Jehova Tanúi itt kategóriát tévesztenek: ószövetségi szövegkritikai adatot használnak újszövetségi névhasználat igazolására.
Ráadásul a „Jehova” forma önmagában késői latin-keresztény vokalizációs fejlemény; az ókori héber tetragramma mássalhangzói YHWH, a történeti kiejtés kérdése pedig külön téma. Órigenész Hexaplája nem „Jehova” formát bizonyít, hanem azt, hogy az Ószövetség héber szövegében és bizonyos görög szöveghagyományokban a tetragramma jelen volt. De a Jehova Tanúi újszövetségi „Jehova”-betoldásait ez nem igazolja.
Különösen fontos, hogy az Újszövetségben az apostoli igehirdetés Jézusra alkalmazza az Ószövetség Úrra vonatkozó szövegeit. A görög Kyrios nem puszta névhelyettesítő; krisztológiai jelentőséget kap. Amikor Pál azt mondja: „Jézus Krisztus az Úr”, ez nem az isteni név eltüntetése, hanem Jézus isteni Úr-mivoltának megvallása.
XV. „Órigenész eltért a hittől”: valóban ezt mutatják a források?
A végső ítéletük szerint Órigenész „eltért a hittől”, mert túl sokat alapozott a hamisan nevezett ismeretre. Ez a kijelentés teológiailag és történetileg is túlzó.
Órigenész nem tévedhetetlen, lehet és kell is bírálni, ésöbb spekulációja nem vált az Egyház tanításává, sőt bizonyos későbbi formákban elítélés tárgya lett. De az, hogy valaki téved bizonyos spekulatív kérdésekben, nem azonos azzal, hogy „eltért a hittől” abban az értelemben, ahogy az Őrtorony Társulat sugallja.
Pamphilosz apológiája szerint Órigenész műveiben jelen vannak a katolikus hit alapvető elemei, és ragaszkodott az apostoli igehirdetéshez. Ugyanez a hagyomány kiemeli, hogy Órigenész anti-eretnek módon gondolkodott, és a hit szabályát akarta védeni. A Contra Celsum a keresztény apologetika egyik mintaszerű alkotása.
Az Őrtorony Társulat retorikája tehát aránytalan: Órigenész filozófiai nyelvhasználatát és vitatható spekulációit úgy állítja be, mintha azok „katasztrofális” következményekkel tönkretették volna a kereszténységet. Ezzel szemben történetileg Órigenész hatása kettős: voltak problematikus örökségei, de hatalmas pozitív hatása is volt a bibliaértelmezésre, a lelki teológiára, az apologetikára és a trinitárius gondolkodás fejlődésére. Órigenészt a homília atyjaként is emlegették, és művei gazdag adatokat őriznek a korai Egyház szokásairól, intézményeiről, fegyelméről, liturgiájáról és szentségi életéről.
Egy katolikus válasz tehát nem idealizálja Órigenészt, de visszautasítja azt a vádat, hogy ő a bibliai hit ellensége vagy a kereszténység tönkretevője lett volna.
XVI. A háromságtan „Bibliával ellentétes” voltának állítása
Szerintük Órigenész Krisztus „örök születéséről” szóló nézetei hozzájárultak a „Háromság Bibliával ellentétes tantételének” megalapozásához. Ez a kijelentés a teljes Jehova Tanúi-érvelés teológiai csúcspontja. Katolikus válasz szerint éppen fordítva: az örök Fiú-nemzés tana annak védelmére szolgál, amit az Újszövetség Krisztusról állít.
A háromságtan nem azt mondja, hogy három isten van. Nem is azt mondja, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek ugyanaz a személy. Azt mondja: egy Isten van; az Atya nem a Fiú, a Fiú nem a Szentlélek, a Szentlélek nem az Atya; mégis mindhárom személy ugyanazon isteni természetben részesedik, nem teremtményi módon, hanem örök isteni módon. Ez a megfogalmazás a bibliai adatok összetartására született: az Atya egyedül igaz Isten; a Fiú Isten, teremtő, imádott, örök Ige; a Szentlélek isteni módon cselekszik, megszentel, életet ad.
Órigenésznek azért van jelentősége, mert ő már a niceai vita előtt próbálja egyszerre védeni az Atya monarchiáját, a Fiú személyes különbségét és a Fiú örök isteni méltóságát. Nem mindig sikerül későbbi mércével pontosan fogalmaznia. De amikor azt mondja, hogy a Fiú nem fogadott fiú, hanem természet szerint Fiú, mindig és elválaszthatatlanul Fiú, akkor nem a Jehova Tanúi álláspontját alapozza meg, hanem a későbbi katolikus dogmatikai tisztázás egyik előzményét.
A Jehova Tanúi krisztológiája szerint a Fiú teremtmény, aki létezése kezdetét kapta. Órigenész viszont azt mondja: a Fiúval kapcsolatban „nem volt idő, amikor nem létezett”. E két álláspont nem egyeztethető össze. A Jehova Tanúi ezért csak úgy tudják Órigenészt saját oldalukra állítani, ha bizonyos mondatokat kiszakítanak, másokat elhallgatnak, és a 3. századi nyelvet 19–20. századi antitrinitárius kategóriákkal olvassák.
XVII. A „Fiú mint isten részesedés által” kérdése
Idézik azt az értelmezést, hogy Órigenész szerint minden, ami az „igaz Istenen” kívül istenné lesz, részesedés által isten; ezért a Logosz is csak „Isten”, nem „az Isten”. Ezt a Jehova Tanúi-érv úgy értelmezi, hogy Jézus „egy isten” derivatív vagy metaforikus értelemben, ahogy emberek is „istenek” lehetnek.
Ez megint félrevezető.
Órigenész valóban használ részesedési nyelvet. De különbséget tesz a teremtmények kegyelmi részesedése és a Fiú természet szerinti isteni fiúsága között. A Pamphilosz által idézett Órigenész-szövegben a „igaz Isten” és „igaz Fiú” különbsége világos: azok, akik a „fiúság lelkét” kapják, fiak, de nem úgy, mint az egyszülött Fiú; az egyszülött Fiú természet szerint Fiú, mindig és elválaszthatatlanul Fiú.
Ez azt jelenti: amikor Órigenész a Fiú istenségét az Atyától származtatja, nem teremtményi adopcióról beszél. A Fiú nem úgy „isten”, ahogy a szentek kegyelemből istenivé válnak. A Fiú isteni módon az Atyától van. A későbbi teológiai terminológia ezt úgy mondja: a Fiú nem teremtetett, hanem született; nem lett istenné, hanem öröktől fogva Isten az Atyától való születése szerint.
A Jehova Tanúi-érv azért téves, mert ugyanabba a kategóriába helyezi Krisztust és a teremtményeket. Órigenész éppen nem ezt teszi. A Fiú szerinte egyedülálló: ő a Logosz, a Bölcsesség, az Atya képe, a teremtés közvetítője, az örök fény ragyogása.
XVIII. „Jehova Tanúi kényelmesen beszélnek Jézusról mint egy istenről”: miért nem következik ez Órigenészből?
Jehova Tanúi kényelmesen beszélnek Jézusról mint „egy kisistenről” tisztán származtatott vagy metaforikus értelemben, ahogy a Zsolt 82,6 embereket is „isteneknek” nevez. Azt sugallja, hogy Órigenész Jn 1,1-értelmezése ugyanezt támogatja.
Ez a gondolat két okból tarthatatlan.
Órigenész nem pusztán metaforikusan nevezi a Fiút Istennek. A Fiú nála a teremtés előtti, örök Logosz; minden általa lett; az Atya fényének ragyogása; természet szerint Fiú. Ez nem hasonlítható ahhoz, ahogy emberek bírói, angyalok vagy szentek tágabb értelemben „isteneknek” nevezhetők. Pamphilosz idézete szerint a valódi Fiú annyira különbözik azoktól, akiknek azt mondják: „istenek vagytok”, mint a valódi Fiú a kegyelemből fiakká lett emberektől.
Az „egy isten” fordítás a Jn 1,1 monoteista és krisztológiai kontextusát is félreérti. János prológusa nem bevezet egy másodlagos isteni lényt az egyetlen Isten mellé, hanem azt mondja: az Ige Istennél volt, Isten volt, minden általa lett, benne élet volt, és ez az Ige testté lett. Ha az Ige a teremtett világ oldalán állna, nem lehetne minden teremtett valóság létrehozója. Ha pedig a teremtő oldalán áll, akkor nem lehet teremtmény.
Órigenész artikulus-érvelése tehát nem Jehova Tanúi-féle binitárius vagy henoteista kategória. Ő az Atya forrási monarchiáját és a Fiú isteni eredését próbálja egyszerre tartani. A megoldása terminológiailag fejletlen, de nem a Jn 1,1 „egy isten” fordításának patrisztikus megalapozása.
XIX. Mérleg: mit kell elismerni Órigenész bírálóinak?
Egy hiteles cáfolat nem teheti azt, amit az Őrtorony Társulat tesz fordított előjellel. Nem lehet minden órigenészi mondatot utólag niceai ortodoxiává simítani. Órigenész teológiájában vannak valódi feszültségek.
El kell ismerni, hogy Órigenész alárendelő nyelve több helyen veszélyesen hangzik. Az Atyát gyakran úgy állítja a Fiú fölé, hogy a későbbi niceai teológia ezt pontosítaná. A Fiú közvetítő szerepét néha úgy fogalmazza meg, mintha az Atya abszolút transzcendenciája és a teremtmények közötti ontológiai közvetítő lenne. A Péld 8,22 és Kol 1,15 körüli ktisis nyelv valóban alkalmat adott későbbi félreértésekre. A lelkek preegzisztenciája és az apokatatasztaszisz bizonyos formái pedig katolikus dogmatikai szempontból nem fogadhatók el.
De ebből nem következik, hogy Órigenész a Jehova Tanúi krisztológiáját tanította. A különbség döntő: Órigenész szerint a Fiú örök; Jehova Tanúi szerint a Fiú teremtett. Órigenész szerint a Fiú természet szerint Fiú; Jehova Tanúi szerint a Fiú nem az Atyával azonos isteni természetű. Órigenész szerint nem volt idő, amikor a Fiú nem volt; az antitrinitárius krisztológia szerint volt olyan állapot, amelyben a Fiú még nem létezett. Ez nem részletkérdés, hanem a vita lényege.
A mérleg tehát: Órigenész nem a későbbi dogma tévedhetetlen megfogalmazója, de a Jehova Tanúi által végzett idézethasználat történetileg és teológiailag pontatlan.
XX. Összegző cáfolat pontonként
Jehova Tanúi első állítása — hogy Órigenész „elsőszülöttnek” és „a teremtés minden műve közül legrégebbinek” nevezi a Fiút — csak akkor lenne antitrinitárius bizonyíték, ha Órigenész a Fiút időben létrejött teremtménynek tartaná. De nem ezt tanítja. Másutt a Fiút nem-teremtett elsőszülöttnek nevezi, és következetesen vallja örök létezését.
A második állítás — hogy az Atya és Fiú „két szubsztancia” — figyelmen kívül hagyja a 3. századi terminológiai helyzetet. Órigenésznél az ousia sokszor különálló személyes valóságot jelent, nem a későbbi „más lényeg” értelmét.
A harmadik állítás — hogy a Fiú „kicsiny világosság” az Atyához képest — valós órigenészi szubordinációs nyelvre épít, de elhallgatja a másik oldalt: a Fiú az örök fény örök ragyogása, és nem volt idő, amikor nem létezett.
A negyedik állítás — hogy az örök születés platóni import — nem veszi figyelembe, hogy Órigenész ezt bibliai szövegek alapján, különösen a János-prológus és a bölcsességi-fény analógiák alapján gondolja végig. Filozófiai nyelvet használ, de bibliai problémára válaszol.
Az ötödik állítás — hogy a filozófia tönkretette a bibliai igazságot — leegyszerűsítő hitehagyás-narratíva. Órigenész elsősorban bibliai teológus, akinek központi hermeneutikai elve Krisztus.
A hatodik állítás — hogy allegóriája bármilyen idegen gondolat beolvasását lehetővé tette — túlzó. Órigenész allegorikus módszere vitatható, de nem jelenti a történeti jelentés általános tagadását; de a spirituális jelentés keresése nála összeegyeztethető a történeti beszámoló elfogadásával.
A hetedik állítás — hogy eretneknek nyilvánították — csak erős fenntartással mondható. Az 553-as zsinat státusza és az órigenista anathémák kapcsolata vitatott; a tényleges zsinati akták a Három fejezet ügyét tárgyalják, és az órigenista elítélés zsinati státusza bizonytalan.
A nyolcadik állítás — hogy a Hexapla bizonyítja a „Jehova” név újszövetségi használatát — kategóriahiba. A Hexapla ószövetségi szövegkritikai mű; a tetragramma ószövetségi jelenléte nem bizonyítja, hogy az Újszövetség görög kéziratai a „Jehova” nevet tartalmazták.
A kilencedik állítás — hogy Órigenész katonai nézetei Jehova Tanúi teljes álláspontját igazolják — túlterjeszkedik a forráson. Órigenész valóban erősen erőszakellenes, de elismeri az igaz ügyért harcolókért mondott keresztény imát, a közrend szükségességét és a királyért végzett keresztény szolgálatot.
Záró következtetés
Jehova Tanúi Órigenészt úgy használják, mint aki a niceai hit előtti „eredeti” kereszténység antitrinitárius tanúja lenne. Ez a használat nem állja meg a helyét. Órigenész teológiája bonyolult, pre-niceai, fogalmilag olykor bizonytalan és több ponton vitatható. De a Fiú örök nemzéséről, természet szerinti fiúságáról, az Atyától elválaszthatatlan isteni eredéséről és teremtésközvetítő szerepéről szóló tanítása nem egyeztethető össze azzal az állítással, hogy a Fiú puszta teremtmény vagy „egy isten” a teremtményi istenek sorában.
Katolikus nézőpontból Órigenész nem végső dogmatikai tekintély, hanem nagy jelentőségű, de kritikával olvasandó egyházi író. A róla szóló helyes ítélet egyszerre ismeri el rendkívüli bibliai, apologetikai és lelki teljesítményét, valamint spekulatív teológiájának veszélyeit. Az Őrtorony Társulat azonban nem ilyen kiegyensúlyozott történeti ítéletet ad, hanem szelektív idézetekkel egy előre adott antitrinitárius és antikatolikus narratívát próbál igazolni.
A történeti Órigenész ennél sokkal érdekesebb — és katolikus szempontból sokkal kevésbé használható a Szentháromság ellen.
Kimész németországba, és jól megversz pár embert, mert az apjuk, nagyapjuk a náci seregben szolgált. Jól értelek? ez a bajod?
Az egyház, mint a legelős katolikus, csinált sok dolgot. keresztes háborúk, vagy inkviziciós túzások stb. sorolhatnánk napestig. Te, a mai egyházon vernéd le elődeik bűnét? ezt emlegeted?
A biblia, ami számomra tekintély, számodra pedig csak egy része. azt mondja, hogy a hivőnek el kell különülnie, minden dologtól ami nem helyes. elsősorban szellemileg, majd fizikailag is. távolmaradni. Megitélni szabad, de azt is csoport szinten.
Ne, a múltat itéld meg, hanem a jelent.
Pl. x egyház, felekezt, Ezt és ezt állitja... Amit a biblia, vagyis Isten szava, itt, és itt, könyv, fejezet, vers. helytelenit. Ez a helyes megközelités. :)
„Az apák ették meg az egrest, és a fiak foga vásik el tőle.” (Ez 18:2)
A próféták üzenete: ne ítélj mások múltja alapján
A mondás lényege:
ne bélyegezz meg valakit azért, amit a családja tett, ne hordozz mások bűnei miatt haragot, ne ítéld meg a másikat a háttere, származása, múltja alapján.
Ez a gondolat nagyon közel áll Jézus tanításához:
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.”
A próféták már évszázadokkal korábban kimondták:
„A fiú nem viseli az apa bűnét, és az apa sem a fiúét.” (Ez 18:20)
Ez a mondat az ítélkezés teljes elutasítása.
A logika így néz ki:
Mindenki a saját életéért felel.
Nem hordozom más bűnét.
Nem is ítélem meg más bűnét.
Nem mondom: „ő ilyen, mert az apja olyan volt.”
Nem mondom: „ő biztos rossz, mert a csoportja ilyen.”
Nem mondom: „ő biztos téved, mert másképp gondolkodik.”
Ez a prófétai gondolat a személyes felelősség és a személyes tisztelet alapja.
Ne ítéld meg a másikat a múltja, a családja, a háttere vagy a hite alapján.Minden ember a saját útját járja, és a saját szívéért felel.
„Ki állított olyat, hogy az amulett Jézus szavait idézi? ” Amikor az ember veled, vagy hozzád beszél, olyasmiket is érdemes tisztázni, amik egyébként alapból adják magukat. (nem okvetlenül az értelmi szintedre utalva, hanem arra a megmagyarázhatatlan logikára amit alkalmazni szoktál.)
„Ami a lényeges, hogy az Amulett sem tartalmazza Ashera hitvesének JHWH nevét. ”
De, hogy értsd is, amit én látok innen kivülről. (az emberek álltalában nem látjék magukat a másik szemével. A külső szemlélő könyebben fogalmazza meg a kritikát. Ez mindenkire igaz, rám is. ) Te, úgy használod a tudományt, és főleg akkor ha az téged igazol valamiben. Ami nem igazol, vagy kritikát tartalmaz, vagy más irányba mutat Arra azt mondod; Kit érdekel? Vagy, ez engem nem érdekel!
Korábban Te állitod, vagyis irtad le, hogy ez a lelet arámi szöveg. Erre mutattam neked egy táblázatban, szavankénti bontásban, hogyan nézne ki ha valóban arámi lenne, ahogy azt Te leirtat. (bár megjegyzem maga a link is amit hozzá tettél, héber szövegről beszélt. Csak a te fejedben valahogy összemosva a kettő, vagy hogy.) ott van tehát, héberül, görögül, és arámiul is. A héber és görög átirat egyezik. Az arámi, ha úgy lett volna akkor a görögnek más szavakkal kelett volna vissza adnia. Ezt volt hivatott bemutatni az az összehasonlitó táblázat. Szóval semmit se jelent! Mert! Nem illik a képbe amit elgondoltál. :)
Egy kis zsidó történelem, avagy a hogyan jelenik meg a vallás és hit a hétköznapokban. (Amivel Te, nem számolsz, és mint bizonyitékként értékeled. Mondván NINCS OTT. Leirva) A zsidó nép történelme és vallási kialakulásának folyamán már i. e. 500 körül – 70-ig megjelenik a tiltás (nem mondernkori tabu, hanem tiltás) Tiltott volt kimondani és leirni Isten nevét, JHWH (יהוה) Hétköznapi tárgyakon. Vagyis profán felületeken való használata. Ez a tiltás megjelenik a második templom korában, A Qumráni közösségben, a rabbinikus hagyományban, és jelen van a hellenisztikus diaszporában. Tehát szigorúantiltott volt, ezért nem szerepelpénzeken, amuletteken, hétköznapi levelekben, és sirfeliratokon, és sok más felület…
A Halbtrun-i amulet tehát pont úgy viselkedik, ahogy egy zsidó amulettnek kell.: Adonaj (nem irhatják rá Isten nevét.) És bocs a szóért, ahhoz hogy ezt meg is értsd, kicsi jobban bele kéne ásnod magad az ilyen témakörökbe.
Tehát félreérted. (én mindig ebből indulok ki, és nem abból, hogy szándékosan magyarázod félre.) A tetragrammaton nem irják le profán tárgyakra. Ezért hinyázik az Isten neve. Nem azért hiányzik, mert nem tudják, vagy mert más név volt helyette. Hanem azért mert addigra a szabályok létrejöttek. Erre kiváló példa a ketef hinom ezüst lemezkék, ahol ottvan az Isteni név. Tehát azt fogják irni az ilyen tárgyakra, Adonáj (ez teljesen szabályos, még mai napig is.) Vagy azt, hogy az Úr. A szöveg teljesen héber. Nem arámi! Héber. Csak görög betükkel. Ami a sziaszpóra zsidóságának teljesen normmális gyakorlata volt.
A „hébermánia”, „álkereszténység”, „Sátán célja” típusú kijelentések:
nem történeti érvek, nem nyelvészeti érvek, nem régészeti érvek, hanem világnézeti narratívák. A te nézeted. Ezzel nem lehet leleteket elemezni. :)
A lelet maga nem teológiai csatatér!!! egy kisgyermek sírjából előkerült, szeretettel készített, védelmező zsidó amulett,
amely a Semá Jiszráél szövegét őrzi.
Összefoglalva A Halbturn‑i amulett értelmezésénél érdemes figyelembe venni néhány történeti és hagyománytani szempontot, amelyek segítenek tisztábban látni a lelet hátterét.
1. A szöveg nem tartalmazza a tetragrammatont (JHWH), és ez teljesen megfelel a korabeli zsidó hagyománynak. A Második Templom pusztulása után a Szent Név hétköznapi tárgyakon való leírása szigorúan kerülendő volt. Amuletteken, sírköveken, levelekben és profán felületeken a tetragrammaton nem szerepelhetett. Helyette a „Adonaj” vagy „Elohé” típusú megnevezések jelennek meg. A Halbturn‑i amulett pontosan ezt a hagyományt követi.
2. A lelet egy római kori diaszpóra‑közösségből származik, ahol a mindennapi nyelv a görög volt. A család valószínűleg már nem beszélt héberül, de a Semá Jiszráél hagyománya fennmaradt. Ezért idézték a szöveget görög betűkkel, a saját nyelvi környezetükhöz igazítva. A görög betűs héber a diaszpóra zsidóságának teljesen ismert jelensége.
3. A görög betűs átírás fonetikailag a héber szöveghez illeszkedik, nem az arámihoz. A „Semá”, „Adoné/Adonaj”, „Elohé” és az „echád” rövidítése mind a héber hangalakot követi. Ha a szöveg arámi lenne, más formák jelennének meg (pl. Mare, Elāhénā, ḥad). A nyelvészek ezért egyhangúlag héberként azonosítják a szöveget.
4. A Ketef Hinnom‑i ezüsttekercsek és a Halbturn‑i amulett két teljesen különböző korszakot képviselnek. A Ketef Hinnom (i. e. 7. század) jeruzsálemi elit sírkamrából származik, amikor a tetragrammaton használata még nem volt tabu, és a paleo‑héber írás volt a hivatalos forma. A Halbturn‑i amulett viszont Kr. u. 3. századi diaszpóra‑környezetből való, ahol a névkerülés már általános volt, és a görög volt a köznyelv. A két tárgy eltérő hagyományt és időszakot tükröz.
5. A Halbturn‑i amulett tehát egy diaszpórában élő zsidó család védelmező tárgya, amely a Semá Jiszráél monoteista hitvallását őrizte meg. A szöveg héber eredetű, görög betűkkel írva, a kor szokásainak megfelelően. A tetragrammaton hiánya nem hiányosság, hanem a hagyomány követése.
Összehasonlitás; hogy érthető legyen. A két lelet célja hasonló. Egyik a szabályok megalakulása elötti időkből, egy elit papi temetőből. A másik pedig a szabályok meglakulása utáni időkből, egy átlagos család sirjából.
Amulett-amulett idő, és tilalom különbség. Ha megfigyeled
És bár megnéztem, amiket összeszedtél. Ugyanazt tudom mondani, amit te, csak a tudomány nyelvén; Nem releváns közlések. Magyarul úgy hangzik. 1. kit érdekel? Avagy 2. Nem számít! :)
U.i.: tök mindegy mit mond neked valaki. Mindig oda lyukadsz ki, egyugyanazon témához, azt hozod elő napról-napra. 0 változatossággal, vagy bővitésekkel. :)
Kezdjük az amulettel, mert már itt sikerült úgy elcsúsznod, mint aki a filológia jegén faklival próbál korcsolyázni. Senki sem állította, hogy a halbturni amulett „Jézus szavait idézi”. Ez a te mesterséges felháborodásod. Az amulett a Semá szövegét idézi, vagyis az 5Mózes 6,4-et, amelyet Jézus is idéz a Márk 12,28–29-ben. A vita nem arról szólt, hogy az amulett Jézus szavait tartalmazza-e, hanem arról, hogy a görög betűkkel átírt zsidó imaemlékből milyen következtetést lehet levonni a nyelvre, a névhasználatra és az isteni Név helyettesítő olvasatára. Te viszont ezt is azonnal beletuszkolod a saját megszállott kettős képletedbe: ha nincs benne JHWH, akkor „igaz Adon-hagyomány”; ha benne van JHWH, akkor „borjúisten-fertőzés”. Ez nem módszer, hanem előre programozott ítélet.
Az, hogy egy késő ókori diaszpóra-amuletten a Semá görög betűs átírásban nem tartalmazza a Tetragrammát, semmiféle bizonyíték arra, hogy JHWH „Aséra hitvesének” vagy „borjúistennek” a neve volna. Ez pontosan azt mutatja, amit a zsidó olvasási hagyományról tudunk: a négybetűs istennevet kegyeleti okból helyettesítő olvasattal mondták ki, azaz az Úrnak megfelelő alakban. Ugyanez történik a Septuagintában, és ugyanez az újszövetségi görög idézési gyakorlatban is. Te ebből azt hozod ki, hogy Jézus „nem használta a borjúisten nevét”. De Jézus nem azért mondta „Úr”, mert JHWH pogány bálvány lett volna, hanem mert a korabeli zsidó kegyeleti és liturgikus gyakorlat a Tetragrammát nem ejtette ki. Ezt kétezer éve nem sikerült felfedezned, mert a saját rögeszméd hangosabban zörög, mint a források.
Azt is újra és újra ismételgeted, hogy „a héberezés” a 19. századi álkeresztény teológusok találmánya. Ez egyszerűen hamis. A „Héber Biblia” mint modern akadémiai címke valóban főként újabb tudományos szóhasználatban terjedt el, hogy a zsidó kánont megkülönböztesse a keresztény Ószövetségtől. Ebből azonban nem következik, hogy a héber nyelv megnevezése vagy léte 19. századi találmány volna. A Szirák könyvének görög előszava már a Kr. e. 2. században „héberül” írt eredetiről beszél; a szakirodalom pontosan azért tárgyalja ezt, mert ez régi nyelvmegnevezési adat, nem 19. századi „hébermánia”.
Ráadásul az Újszövetség görög szövegében is ott van a „héberül” vagy „héber nyelven” típusú megjelölés. János 19,20 szerint Pilátus felirata héberül, latinul és görögül volt írva; a fordítások egy része ezt arámiként magyarázza, mert a korabeli palesztinai zsidó nyelvi közeg összetett volt, de maga a görög hagyomány nem a te 19. századi rémálmodból származik. Vagyis a legkevesebb, amit mondhatunk: a „héber” nyelvi megjelölés nem a 19. században pattant ki „álkeresztény félműveltek” fejéből. Ezt a mantrát ideje volna nyugdíjaznod.
A „Káldeus arámi volt minden” tétel ugyanilyen rosszul áll. Philón valóban használja a „káldeus” megjelölést a Mózes életéről szóló művében, de te úgy teszel, mintha Philón ezzel modern sémi nyelvészeti diagnózist adott volna a Tóra eredeti nyelvéről. Nem adott. Philón alexandriai hellenisztikus zsidó szerző, görögül ír, a Septuagintát tekinti saját írásmagyarázatának alapjául, és a „káldeus” megjelölést a maga hellenisztikus-zsidó szóhasználatában alkalmazza. A saját korábbi forrásaid is ezt a világot mutatják: Philón a Septuaginta tekintélyét védi, nem pedig azt tanítja, hogy Mózes könyvei eredetileg babiloni arámi nyelvű Ezsdrás-táblákon álltak.
A héber nyelv történeti létét egyébként nem a te ellenszenved dönti el. A héber a kánaáni nyelvekhez tartozik; a klasszikus vagy bibliai héberben íródott a Héber Biblia jelentős része. Az, hogy a héber a kánaáni nyelvcsoport egyik tagja, nem cáfolja, hanem besorolja. A te érvelésed olyan, mintha azt mondanád: „a magyar finnugor nyelv, tehát nem magyar”; vagy: „a latin indoeurópai nyelv, tehát latin nyelv nem létezett”. Ez nem tudomány, hanem kategóriazavar, csak nagy hangerővel előadva.
A Leningrádi kódex készítőiről szóló állításod, miszerint ők „káldeus arámi nyelvűnek” nevezték volna az egész írásukat, szintén bizonyítatlan. A maszoréta hagyomány nem egy 10. századi „káldeus félbiblia-gyár”, hanem egy korábbi mássalhangzós bibliai szöveghagyomány rendkívül gondos rögzítése magánhangzójelekkel, hangsúlyjelekkel és olvasási jegyzetekkel. A maszoréták nem a semmiből fabrikáltak Bibliát, hanem őrizték, szabályozták és továbbadták a meglévő szöveget. Ezt lehet szövegkritikailag vizsgálni, lehet a Septuagintával és Qumránnal összevetni, de „talmudista félbibliának” nevezni nem bátorság, hanem történeti műveletlenség.
Az „AI szerint is” típusú érvelésed pedig külön kabaré. Egy gépi összefoglaló nem forrás. Nem próféta, nem zsinat, nem filológiai kézikönyv, nem kézirattani apparátus. Ha egy gépi összefoglaló azt mondja, hogy a „Héber Biblia” modern akadémiai elnevezés, akkor abból legfeljebb az következik, hogy a „Héber Biblia” mint könyvcímke modern használatban terjedt el. Nem az következik, hogy a héber nyelv 19. századi csalás, Philón pedig automatikusan a te káldeus-arámi terved tanúja. Te az AI-t úgy használod, mint a vásári jós a kristálygömböt: addig nézed, amíg a saját arcodat látod benne, aztán kijelented, hogy maga az Ég beszélt.
Most térjünk a „hiányos kánon” vádjára. Azt állítod, hogy mivel a Biblia említ bizonyos forrásokat — az Úr harcainak könyvét, Jásár könyvét, Salamon cselekedeteit, Sámuel, Nátán, Iddó és mások iratait —, ezért a katolikus kánon szükségképpen hiányos. Ez megint az alapfogalmak összeomlása. Egy bibliai könyv hivatkozhat történeti forrásra anélkül, hogy az a forrás kánoni Szentírás volna. Lukács is utánajárt forrásoknak, a Királyok könyvei királyi évkönyvekre hivatkoznak, a Krónikák szerzője prófétai és udvari hagyományokat említ. Ettől még nem lesz minden hivatkozott forrás sugalmazott kánoni könyv. A te logikáddal Pál köpönyege is kánoni ereklye lenne, mert Pál megemlíti, hogy hozzák el neki.
Különösen árulkodó, hogy a felsorolásodba bekevered a „Mózes 6,5” jellegű hivatkozást is, amely nem a katolikus, sem a zsidó, sem a klasszikus protestáns kánoni Pentateuchus szokásos hivatkozási rendszere. Ha valamilyen mormon vagy más szektás „Mózes könyvére” gondolsz, akkor azt nem csempészheted be úgy, mintha a bibliai kánon belső tanúsága volna. Ez pontosan az a módszer, amelyet másokon számon kérsz: előbb kinyitod a hátsó ajtót, aztán úgy teszel, mintha az egész ház mindig is ott állt volna.
Tertullianus és 4Ezsdrás ügyében sem áll jobban a helyzeted. Tertullianus valóban ismer olyan hagyományt, amely szerint Ezsdrás helyreállította az elveszett iratokat. De ebből nem következik, hogy 4Ezsdrás katolikus értelemben kánoni Szentírás, sem az, hogy a 94 könyvről szóló elbeszélést történeti levéltári jegyzéknek kell venni. A 2Ezsdrás/4Ezsdrás összetett apokaliptikus irat: központi része zsidó apokalipszis, amelyet a szakirodalom az első század vége körülre tesz; keresztény részek kerültek elé és mögé később.
Te ebből azt csinálod, hogy „Tertullianus ismerte, tehát kánoni; kánoni, tehát 94 könyv volt; 94 könyv volt, tehát Róma eltüntette a Szentírás felét”. Ez nem érvelés, hanem dominósor, amelynek minden eleme kartonpapírból van. Egy egyházatya idézhet vagy használhat nem kánoni iratot. Pál is idéz pogány költőt; ettől Arátosz nem lett Szentírás. Júdás levele Énók-hagyományt használ; ettől Énók könyve nem lett a katolikus kánon része. Tertullianus hivatkozása tehát fontos hagyománytörténeti adat, de nem kánoni pecsét. Ha ezt nem érted, akkor nem a kánonnal vitatkozol, hanem a „hivatkozás” szó jelentésével.
Az is szépen kiderül, mennyire kényelmetlen neked Tertullianus teljes életműve. Amikor Ezsdrás-hagyományról beszél, akkor nálad koronatanú. Amikor viszont a Szentháromság nyelvét használja, és jóval a niceai zsinat előtt Atyáról, Fiúról és Szentlélekről beszél az egy isteni valóság rendjében, akkor hirtelen elfelejted. Tertullianus Praxeas ellen című művében már a 3. század elején olyan trinitárius fogalmi keretet használ, amely élesen cáfolja a mesédet, hogy a háromságos hitet a 4. századi római császárok találták ki. Tehát Tertullianus nem a te antikatolikus buzogányod; legfeljebb úgy használod, mint aki a kalapácsot a nyelénél fogva a saját homlokára ejti.
Ugyanez igaz Irenaeusra is, akit időnként megpróbálsz beállítani Róma-ellenes őskereszténynek. Irenaeus a gnosztikus magánrendszerekkel szemben éppen az apostoli egyházak nyilvános hagyományára, a püspöki utódlásra és különösen a római egyház apostoli tekintélyére hivatkozik. Azt nem mondom, hogy ezzel minden későbbi joghatósági kérdés egy csapásra lezárul, de azt igen: Irenaeust a te „Róma császári hamisítvány” meséd szolgálatába állítani történeti szemtelenség. Ő pontosan az ilyen titkos, önkinevezett, mindent újraértelmező rendszerek ellen harcolt.
Aztán jön a morális vádözön: „többszázmillió meggyilkolt”, „paráznaság”, „állatsex”, „pedofília”, és mindez állítólag a Szentháromságos hit következménye. Ez már nem teológiai érv, hanem erkölcsi pánikszínház. A katolikus Egyház bűnös tagjai és botrányai valóságos sebek; ahol bűn történt, azt bűnnek kell nevezni, kivizsgálni, megbánni és jóvátenni. De ebből nem következik, hogy a Szentháromság tana hamis. Ha egy orvos gyilkol, attól az anatómia nem lesz hazugság. Ha egy bíró korrupt, attól a jog fogalma nem semmisül meg. Ha egy pap bűnt követ el, attól a niceai hitvallás nem válik „háromarcú bálvánnyá”. Ez olyan elemi különbség, hogy csak az nem látja, aki szándékosan a vádaskodás ködét fújja a vitába.
Ráadásul a katolikus erkölcstan nem engedi meg azokat a bűnöket, amelyeket te ráolvasol. A paráznaságot, a kéjelgést, a gyermekekkel szembeni visszaélést, a természet elleni bűnöket és az erőszakot a katolikus tanítás nem szentesíti, hanem elítéli. Ha egyes emberek vagy intézményi szereplők bűnösen cselekedtek, az nem a tanítás igazolása, hanem annak megszegése. Te viszont úgy érvelsz, mintha a bűn jelenléte bizonyítaná a dogma hamisságát. Ezzel a logikával Izrael egész hite is hamis volna, mert az Ószövetség tele van Izrael bűneivel. Pontosan ez az a primitív donatista reflex, amely az Egyház szentségét a tagok bűntelenségével keveri össze.
A Róma 1-re való hivatkozásod is visszacsap rád. Pál a teremtmény imádását, a bálványimádást és az erkölcsi elzüllést ostorozza. A katolikus tanítás szerint Istennek egyedül imádás jár; a szentek, képek és ereklyék tisztelete nem azonos Isten imádásával. Ezt lehet nem szeretni, lehet vitatni, de nem lehet úgy tenni, mintha a katolikus teológia egyszerűen azt tanítaná: „imádd a fát, követ és festéket”. A katolikus kép- és szenttisztelet krisztológiai alapja a megtestesülés: az Ige valóban testté lett, láthatóvá, hallhatóvá, érinthetővé vált. Te viszont éppen a megtestesülést bontod szét, amikor Jézust külön emberré, a Logoszt pedig ideiglenesen benne lakó istenné teszed. Nem csoda, hogy az ikonokkal sem tudsz mit kezdeni: aki Krisztust szétszedi, az a keresztény látásmódot is szét fogja rágni.
Az egyiptomi zsidókról és JHWH-ról szóló rögeszmédnél is ugyanaz a módszer működik. Ha egy diaszpórabeli vagy szinkretista zsidó közösség zavaros vallási nyelvezetet használ, abból te azt vezeted le, hogy JHWH maga „borjúisten”. Ez ugyanolyan hibás, mintha az aranyborjú történetéből azt vezetnéd le, hogy Mózes Istene borjú volt. Nem. Az aranyborjú azt bizonyítja, hogy Izrael bűnbe esett. Az Aséra-feliratok azt bizonyítják, hogy volt szinkretista népi vallásosság. Az Amherst 63 jellegű anyagok azt mutatják, hogy egyes közösségek vallási nyelve kevert volt. De a bűnös keveredés nem határozza meg az igaz hit tárgyát. A házasságtörés léte nem bizonyítja, hogy a házasság intézménye hamis; csak azt, hogy vannak hűtlenek.
A „Róma főpapja által vezetett egyház” állandó emlegetése pedig már inkább nyelvi tic, mint érv. A keresztény hit nem a 4. században kezdődött, nem Konstantin pénztárából született, és nem Theodosius rendelete gyártotta az Isten Fiát. Már az újszövetségi iratok Krisztust úgy mutatják be, mint aki részesedik az isteni méltóságban; már a 2. századi atyák az egy Isten, a Teremtő és Krisztus megváltó műve mellett érvelnek; Tertullianus pedig jóval a niceai dogmatikai rögzítés előtt trinitárius nyelvet használ. A zsinatok nem kitalálták Krisztus istenségét, hanem megvédték azokkal szemben, akik szétszedték, lefokozták vagy kettéválasztották őt. Pontosan úgy, ahogy te is teszed.
A „Sátán célja a héberre kereszteléssel” típusú gondolatmenet pedig már a történeti vizsgálódás paródiája. A héber nyelv léte, a héber Biblia mint modern akadémiai címke, a maszoréta hagyomány, a Septuaginta, a Targumok, a Vulgata, a patrisztikus kánontörténet — ezek mind vizsgálható, árnyalt, dokumentált jelenségek. Te viszont mindent morális démonológiává alakítasz: aki nem fogadja el a te tézisedet, az kívánságai rabja, démonoktól vezérelt, római hamisító, borjúisten-tisztelő vagy valóságtagadó. Ez nem hitvédelem, hanem lelki zsarolás filológiai díszletekkel.
A legnagyobb baj az, hogy a rendszered önmagát immunizálja minden cáfolat ellen. Ha egy forrás szerint héber, akkor „hébermánia”. Ha arámi, akkor „lám, igazam van”. Ha káldeus, akkor „az egész Tóra arámi”. Ha kánaáni írásrendszer, akkor „héber nincs”. Ha egyházatya idéz valamit, akkor „kánoni”, ha ugyanaz az egyházatya trinitárius, akkor „még nem római” vagy „félreértett”. Ha a katolikus kánon nem tartalmaz egy iratot, akkor „eltüntették”. Ha tartalmaz ószövetségi könyveket, akkor „csak saját célra válogatták”. Ilyen rendszerrel nem lehet vitatkozni, csak leleplezni: ez nem bizonyítás, hanem előfeltevésből épített bunker.
A katolikus válasz ezzel szemben józanabb. Isten kinyilatkoztatása történetileg, nyelvileg és kánonilag is konkrét közösségekben adatott tovább. A bibliai héber, az arámi részek, a görög Septuaginta, az újszövetségi görög, a latin Vulgata, a patrisztikus idézési gyakorlat és a kánon fokozatos egyházi felismerése nem ellenségei egymásnak, hanem ugyanannak a nagy hagyománynak különböző rétegei. Ezeket nem kell démonizálni. Értelmezni kell őket.
Te viszont nem értelmezel, hanem ítélkezel. Nem mérlegelsz, hanem bélyegzel. Nem forráskritikát végzel, hanem forrásokat kényszerítesz térdre a saját rendszered előtt. Aki pedig nem hajlandó veled együtt térdet hajtani a 19. századi hébermánia, római hamisítás, borjúisten-JHWH, 94 titkos könyv és háromarcú bálványisten meséje előtt, arra ráolvasod Róma 1-et. Ez látványos, csak éppen intellektuálisan üres.
A végső szó ezért egyszerű: az amulett nem cáfolja JHWH bibliai nevét; Philón nem bizonyít káldeus arámi Tóra-eredetit; az AI-idézet nem dönt el filológiai kérdést; a bibliai hivatkozott források nem bizonyítanak elveszett kánont; Tertullianus nem kanonizálja 4Ezsdrást; a maszoréták nem gyártottak semmiből félbibliát; Róma 1 nem katolikus kép- és szenttiszteletet, hanem pogány bálványimádást ostoroz; a Szentháromság pedig nem római császári agyrém, hanem az apostoli hit dogmatikai tisztázása.
A te konstrukciódból sok minden árad: indulat, gyanakvás, látványos szófordulat, rettegés Rómától, kényszeres JHWH-ellenesség, saját kánon utáni vágy. Csak egy hiányzik belőle: a józan forrásolvasás. És amíg ezt nem szerzed vissza, addig minden újabb hozzászólásod ugyanaz lesz: nagy dobpergés, sok füst, majd a végén előbújik a kalapból ugyanaz a kopott nyúl — a saját előítéleted.
a tudomány nem ad/adott végleges magyarázatot a lét értelmére, az erkölcs eredetére vagy a tudat mibenlétére."
Adott, csak mivel az a tudomány az Istenek Istenétől van és nem kiképzelgéseken alapszik, hanem valós tényeken, az áltudós emberek nem hajlandóak azt befogadni.
Sokan csak azért utasítják el az Istentől származó tudományt, mert az Isten erkölcsi szabályai
korlátozzák őket kívánságaikban.
Az Egyiptomban élő zsidók is azért választottak maguknak az Úron kívül más istent,
mert az, történetesen a borjúisten JHWH(Jahó) megadta nekik mindazt, amit megkívántak.
Ugyanez a helyzet a római császárok háromarcú istenének a befogadásával kapcsolatban.
Ez az istenmodell, nem korlátozta követőit. Nevében lehetett gyilkolni azokat, akik az Élő Istenben, az Istenek Istenében hittek. Lehetett paráználkodni, megengedett volt az állatsex, a pedofilia.
Ezek a jelenségek mind jelen vannak az emberek által létrehozott egyházakban, mint kísérő jelenségek.
Nem ezzel kezdődött, hanem azzal, hogy az Isten igazságait elkezdték hazugsággá változtatni, élettelen tárgyakat tisztelni.
Így aztán az Isten is megcsúfolta őket, és kiszolgáltatta őket démonaik kéjvágyainak,amitől egyházuk vezetői és tanítói nem képesek őket megszabadítani.
Magáról a Jelenségről Pál apostol írt, a Rómaiakhoz írt levelének az első részében :
Róma 1:21 Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették Őt, sem néki hálákat nem adtak, hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett. 22 Magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; 23 És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszómászó állatoknak képmásával. 24 Annakokáért adta is őket az Isten szívük kívánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék; 25 Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat imádták, és azokat szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen. 26 Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre: 27 Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésüknek méltó jutalmát elvették önmagukban. 28 És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretükben megtartsák, azonképpen odaadta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek; 29 Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; telve irigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölccsel; 30 Pletykálkodók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek, 31 Értetlenek, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok. 32 Akik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképpen cselekvőkkel egyet is értenek.
az amulet nem Jézus szavait idézi. Jézus idézi korábbi szöveget, ami héber nyelven volt irva..."
Ki állított olyat, hogy az amulett Jézus szavait idézi?
Természetesen Mózes írását idézi az 5. Mózes 6:4 szerint.
Ami a lényeges, hogy az Amulett sem tartalmazza Ashera hitvesének JHWH nevét.
És az Úr Jézus, amikor idézte a a Márk 12:28-29 szerint ő sem használta a borjúisten nevét.
Az általad bemásolt táblázat az amuleten található Írás nyelvével kapcsolatban semmit nem mond.
Tudniillik, a 19.század előtt még aráminak nevezték azt amit később a hébermániások átneveztek héber nyelvre. Természetesen az Amulett felfedezéséről beszámoló is már a hébermániások csoportába tartozi, amikor azt állítja, hogy az i.sz. 2-3. századból származó amuletten hébeer szöveg található.
A héberezés nem a zsidóktól eredt, hanem álkeresztény egyházak teológusai álltak elő a 19.században ezzel az öttlettel, amit természetesen a Szentírás nem támogat. A Leningrádi kódex készítői sem nevezték hébernek az írásukat, hanem káldeus arámi nyelvűnek. Az Úr Jézus nyelvét sem nevezik hébernek az Evangéliumok, hanem aráminak. De az Úr Jézus kortársa Philon Júdeus is azt állította, hogy a Septuaginta fordítói Káldeus (Értsd babiloni nyelvű szövegből fordítottak.
Nos ezek tények, amit nem lehet megmásítani.
Ami a hébermánia keletkezésének az idejét illeti az AI szerint is a 19, században ütötte fel a fejét, természetesen először nem zsidó körökben.
AI - "A zsidó Biblia (Tanakh) „héber Bibliaként” való emlegetése elsősorban a tudományos, keresztény és nem zsidó szóhasználatban terjedt el, hogy megkülönböztessék azt az Ószövetségtől (amely szerkezetileg és néha tartalmilag is eltér), valamint hangsúlyozzák az eredeti nyelvet."
Akadémiai és teológiai megkülönböztetés: A „héber Biblia” kifejezés modernebb keletű, elsősorban a 19–20. századi biblikus tudományosságban vált elterjedtté, hogy elválasszák a zsidó kánont a keresztény Ószövetségtől, amely a Septuaginta (görög fordítás) sorrendjét követi."
MIelőtt azt képzelnéd, hogy a saját elképzelésemet idéztem és nem az AI-tól van az idézet, kirakom az idézőjelet a szöveg elejére és a végére.
Amit az AI finoman tudományos kereszténységnek nevez, az nem más, mint a római császárok által létrehozott álkereszténység, amelynek a nevében többszáz millió embert meggyilkoltak.
Össze nem keverendő az Isten szentjeinek Ekklésziájával!
Ebből az álkeresztény egyházból aztán sejtosztódáshoz hasonló módon jöttek létre további álkeresztény, ember alkotta egyházak.
Hogy mi volt a célja a Sátánnak azzal, hogy ezeknek az álkeresztény egyházaknak a teológiai meghazudtolva a Szentírást és a történelmi tényeket a 19. századtól héberre kereszteljék a zsidók nyelvét azt gyanítom.
DE látom a tények tagadásának a szindrómája sokakat elvakított, és a tényeket nem hajlandóak befogadni.
ha nem, hát nem. nem fogok durcásan beülni a sarokba. nem jön át, hogy nézed-e vagy sem. csak látogató számokat látok, régiókat, és időket a statisztikából.
Nyilván más dolgok foglalkoztatnak téged is, engem is. Ma kényszerszünet van a fizikai munkában, szóval kockásra ültem a seggem. volt pár percem, hogy összefoglaljam, mit is mondtam, és mire gondoltam..
szóval filózófiai szinten. :) Ér remélem nem fogod félreérteni, mert ez álltalános filózófiai gondolatsor. akinek nincs multja, vagy nem érdekli, annak a jövője általában sekélyesebb, ismétlődő, és a manipulációs hajlamot most nem veszem bele ebbe a sorba. És nem azért mert ez egyfajta karma lenne, mint büntetés, hanem azért mert az ember, emberiség múltja az maga a memória. akár egyénekről beszélünk, akár népekről, csoportokról.
szóval nem egy lerágott csont amit félre kell, lehet dobni. hanem tapasztalat, identitás, hibák térképe, és kapaszkodó a döntésekhez. És ezek megnyilvánulnak a mindennapokban, magában az életben.
szóval a feldolgozatlan múlt visszajön, mintázatokban, döntésekben, az élet minden részén.
Értelek, hogy nem tartod egészségesnek, hogy valaki csak hátrafelé él, néz. szerintem se helyes. a múlt jó szolga, de rössz gazda. (Te, az itteni tapasztalatokból vonsz le értelmezéseket.)
És talán félre is értesz dolgokat. A cél nem az hogy ott ragadjunk a régi dolgokban, hanem az, hogy értsük is.
Vallási fórum. itt beszélek ilyesmikről. Egy buszmegálóban talán mari-néni csöcseiről dumálnék, hogy 7 éves koromban hogy skubiztam amikor kihozta a lavort kiönteni a vizet.
De, a Biblia, és ez a hely, vagy az ilyen helyek pont erre valóak "emlékez" ez visszatérő motivum. nem véletlenül. nem pusztán adatmegörzés, fejtegetés, értelmezés, vagy identitás erősités. hanem memória, a honnan jöttünk, miket tartunk fontosnak, mi az irány.
múlt nélkül csak södródás van Csak a múltban élni, az megrekedés. a múltat értve, bölcsebb jövő.
az ember jövőjét sokszor nem az dönti el, mit történt vele, hanem hogy hajlandó-e szembenézni azzal amit történt vele. (nem csak egyéni szinten, hanem csoportosan.)
"Amíg a tudomány nem ad végleges, minden részletre kiterjedő választ az emberi lét alapvető kérdéseire, addig a hit nem meghaladott, hanem egyszerűen más területet fed le." H.G.L.
A tudomány és hit nem ugyanarra a kérdésre keres választ. a tudomány nem ad/adott végleges magyarázatot a lét értelmére, az erkölcs eredetére vagy a tudat mibenlétére. ezért a hit nem 'meghaladott', csak más dimenzióban, körökben mozog.
Kezdjük azzal, hogy most már egészen nyilvánvaló: te nem forrásokat értelmezel, hanem előre legyártott dogmát próbálsz minden forrásba belepréselni. Ha Dánielben szerepel „káldeusok nyelve”, akkor szerinted az egész Tóra káldeus arámi lett. Ha Philón a zsidókat „káldeusoknak” nevezi, akkor szerinted ő igazolja a 94 könyves Ezsdrás-elméletedet. Ha Komoróczy Géza „ó-kánaáni mássalhangzó-írásról” beszél, akkor szerinted az a héber nyelv nemlétének bizonyítéka. Ha egy halbturni amuletten görög betűkkel átírt héber Semá van, akkor szerinted az Ezsdrás-féle titkos táblák nyomára bukkantunk. Ez már nem érvelés, hanem szentírási és filológiai origami: addig hajtogatod a papírt, míg a végén mindenből ugyanaz a kis „Róma-hamisított” papírsárkány lesz.
Dániel 1,3–4 valóban azt mondja, hogy a babiloni udvarba vitt júdai ifjakat megtanították „a káldeusok írására és nyelvére”. Csakhogy ebből csak az következik, amit a szöveg mond: a királyi udvar szolgálatára kiválasztott foglyokat megtanították a babiloni-káldeus udvari műveltség nyelvére és írására. Pont. Nem azt mondja, hogy Mózes könyvei káldeusul íródtak. Nem azt mondja, hogy Ezsdrás 94 könyvet arámiul újradiktált. Nem azt mondja, hogy a héber nyelv nem létezett. Te úgy bánsz ezzel az egy mondattal, mintha Dániel könyvének végére oda lenne írva: „és ezennel a teljes ószövetségi héber nyelvet eltöröljük”. Nincs ott. Ezt te írod oda fejben, tintát spórolva, de bátorságban bővelkedve.
A „káldeusok nyelve” Babilon udvari, tudományos, politikai és adminisztratív közegére utal. Az, hogy Dánielt és társait erre megtanították, éppen azt feltételezi, hogy ezt nekik tanulniuk kellett. Ha ez lett volna eleve a saját népük szentírási nyelve, akkor Dániel 1,4 nem arról beszélne, hogy a babiloni udvarban megtanítják őket rá. A te logikád olyan, mintha abból, hogy egy magyar diplomatát megtanítanak franciául, azt vezetnéd le, hogy a magyar alkotmány eredetileg francia nyelven íródott. Ez nem következtetés, hanem nyelvészeti botladozás ünnepi ruhában.
Philónnal kapcsolatban is ugyanazt a bűvészmutatványt adod elő. A belinkelt Ókor-folyóiratbeli tanulmány valóban azt írja, hogy Philón Alexandria egyik vezető zsidó családjából származott, részt vett a Caligulához induló zsidó követségben, és műveinek döntő része a Septuagintához, főként Mózes öt könyvéhez kapcsolódik. Csakhogy ugyanez a forrás nem azt mondja, hogy Philón „káldeus anyanyelvű bibliafilológus” volt, hanem éppen azt, hogy Philón számára a Septuaginta a héber Biblia tökéletes megfelelője volt, sőt a jegyzet kifejezetten közli: Philón „káldeusoknak” általában a zsidókat nevezi, és a szerzők szerint viszonylag általánosan elfogadott, hogy Philón feltehetően nem tudott héberül. Ez nem a te állításodat támasztja alá, hanem alávágja, mint a rosszul ácsolt szószéket.
Tehát amikor Philón a „káldeus” kifejezést használja, nem egy modern nyelvészeti leltárkönyvet vezet, nem azt állítja, hogy a Tóra eredeti nyelve babiloni arámi, és főleg nem azt, hogy Ezsdrás 94 könyves apokaliptikus újraírása történeti jegyzőkönyv. A belinkelt tanulmány szerint Philón a Septuagintát értelmezi, és számára a görög fordítás olyan tekintélyes, mintha Mózes eredeti intencióját közvetlenül közvetítené. A „káldeus” megjelölés itt Philón saját hellenisztikus zsidó szóhasználatában mozog; a forrásod jegyzete szerint a zsidók megjelölése, nem pedig annak bizonyítása, hogy a Tóra arámi nyelvű ősszövegből készült.
Különösen mulatságos, hogy ugyanazt a tanulmányt idézed, amely leírja Philón filozófiai és allegorikus módszerét, majd úgy teszel, mintha Philón valamiféle szigorú, modern összehasonlító sémi filológus lett volna. A forrásod világosan mutatja: Philón görögül ír, görög filozófiai kategóriákkal dolgozik, a Septuagintát használja, és allegorikus módszerrel értelmezi a Tórát. Ő nem a te „káldeus arámi 94 könyv” elméleted per koronatanúja, hanem egy alexandriai zsidó értelmiségi, aki a görög Biblia tekintélyét védi. Ezt lehet tisztelni, lehet elemezni, de nem lehet vele azt bizonyítani, amit te belemagyarázol.
Aztán jön az a vádad, hogy a „római császárok egyháza” megpróbálja Philónt úgy feltüntetni, mintha ateista filozófus lett volna. Ezt honnan szedted? A saját linkeden szereplő tanulmány az első sorokban Alexandriai Philónnak nevezi, zsidó családból származtatja, zsidóüldözésről, császárkultusz elleni követségről, Tóra-magyarázatokról, Mózes-életrajzról beszél. Hol van itt az „ateista filozófus”? Sehol. Ez megint az a módszered, hogy előbb kitalálsz egy ellenfelet, aztán hősiesen legyőzöd. Csak hát a papírsárkányodnak ezúttal sem volt foga.
Komoróczy Gézára való hivatkozásod sem ment meg. Komoróczy valóban jelentős magyar hebraista és assziriológus volt; ezt a saját linkeden is olvasni lehet. Éppen ezért különösen kínos, hogy az ő szaktekintélyét próbálod arra használni, amit ő maga sem mondott. A hivatkozott mondatban az áll: „ó-kánaáni mássalhangzó-írás”. Írás. Betűforma. Paleográfiai típus. Nem az áll, hogy „a Tóra eredeti nyelve nem héber, hanem ó-kánaáni”. Nem az áll, hogy „héber nyelv nincs”. Nem az áll, hogy „a maszoréták káldeus arámi félbibliát gyártottak”. Te az „írás” szóból „nyelvet”, a „mássalhangzó-írásból” teljes bibliai nyelvtörténetet, Komoróczyból pedig saját magadnak díszletet csinálsz. Ez nem tisztelet a szaktekintély iránt, hanem idézet-csempészet.
Az írásrendszer és a nyelv különbségét nem lehet megúszni. Magyarul latin betűkkel írunk, mégsem latinul beszélünk. A szerb írható cirill és latin betűkkel is, de attól nem lesz két nyelv. A korai izraelita/júdai héber szövegek olyan írásformákat használtak, amelyek a kánaáni alfabetikus hagyományból fejlődtek. Ettől a nyelv még nevezhető hébernek a nyelvészeti osztályozásban. A héber ugyanis a kánaáni nyelvek közé tartozik; a Britannica kifejezetten úgy írja le, hogy a legismertebb ókori kánaáni nyelv a klasszikus héber, és a héber nyelv történetének első nagy szakasza a bibliai vagy klasszikus héber, amelyben a Héber Biblia nagy része íródott.
Te azt hiszed, hogy ha valamire azt mondják: „kánaáni nyelvcsalád”, akkor azzal cáfolták a „héber” megnevezést. Ez olyan, mintha azt mondanád: „a magyar finnugor nyelv, tehát nem magyar”. A „héber” nem a kánaáni rokonság tagadása, hanem azon belül egy konkrét nyelvi ág, történeti és irodalmi hagyomány megnevezése. A „kánaáni” tágabb kategória, a „héber” szűkebb. Aki ezt összekeveri, az nem a 19. századi „hébermániát” leplezi le, hanem azt, hogy az alapfogalmaknál megbotlott.
A Hinnom-völgyi ezüsttekercsekkel kapcsolatban is ugyanebbe az árokba esel. Ha a szöveg korai mássalhangzó-írással készült, az nem bizonyítja, hogy a héber nyelv nem létezett. Ellenkezőleg: a bibliai szöveghez közeli, fogság előtti júdai nyelvi és vallási hagyomány egyik legfontosabb tanúja. Az, hogy a jelek korai, kánaáni eredetű betűformákhoz tartoznak, nem változtatja a szöveget valamiféle „ó-kánaáni, nem héber” ellennyilatkozattá. A nyelvész nem úgy dolgozik, hogy meglát egy régi betűformát, és rögtön kitörli a nyelvtörténetet. Ezt csak te csinálod, mert a rendszerednek szüksége van rá.
Az Ébál-hegyi ólomtábla ügyét is úgy rángatod ide, mintha már lezárt tudományos ítélet volna. A saját korábbi linkjeid is jelezték, hogy a lelet datálása és olvasata vitatott, nem zárt régészeti kontextusból került elő, és a publikálás módja miatt több kutató óvatosságra intett. De még ha el is fogadnánk a legmerészebb olvasatokat, abból sem következne, hogy a „héber nyelv” nem létezett. Legfeljebb azt mutatná, hogy korai alfabetikus, proto-kánaáni jellegű írással rögzítettek egy szöveget. Ismét: írásrendszer nem egyenlő nyelvvel. Te ezt már ötödször kevered össze, és minden alkalommal úgy teszel, mintha új leleplezést tettél volna.
Most térjünk rá 4Ezsdrásra, mert itt válik igazán látványossá a kártyavár. A Church of God-oldalról idézett magyar fordítást úgy kezeled, mintha közvetlen mennyei jegyzőkönyv volna. De az a link nem kritikai kiadás, nem kánontörténeti bizonyíték, hanem egy modern felekezeti oldalon közölt fordítás. A 2Ezsdrás/4Ezsdrás szakirodalmi bevezetői egészen mást mondanak: a könyv összetett irat, magja a 3–14. fejezetekben található zsidó apokalipszis, amelyet általában az első század vége felére datálnak; az 1–2. és 15–16. fejezetek későbbi keresztény betoldások. A United Bible Societies fordítói bevezetője ezt világosan összefoglalja, és azt is megjegyzi, hogy a könyvet sem a zsidóság, sem a kereszténység általánosan nem tekintette kánoni Szentírásnak.
Ez döntő. Te úgy használod 4Ezsdrást, mintha az Ezsdrás korabeli történeti forrás volna. A valóságban a könyv magja a Kr. u. 70 utáni zsidó apokaliptikus irodalom világába tartozik, a jeruzsálemi templom pusztulása utáni trauma teológiai feldolgozásának egyik műve. Ezért helyezi a történetet Ezsdrás korába: apokaliptikus álneves irodalmi keretben beszél saját korának válságáról. Ebből titkos, 94 könyves, káldeus arámi táblagyűjteményt gyártani olyan, mintha valaki a Jelenések könyvéből meteorológiai naptárt akarna szerkeszteni jövő júliusra. Lehet vele nagyot mondani, csak komolyan venni nem lehet.
Tertullianust is úgy idézed, mintha ő 4Ezsdrást kanonizálta volna. Nem tette. A tényleges helyzet sokkal prózaibb: Tertullianus A nők öltözetéről című művében Énók könyvének védelme közben hozza fel azt a hagyományt, hogy a zsidó irodalom iratai a babiloni pusztítás után Ezsdrás által helyreállíttattak. Ez egy apologetikai érv Énók mellett, nem 4Ezsdrás kánonjogi kihirdetése, nem 94 könyves könyvtári katalógus, és nem bizonyíték arra, hogy a katolikus kánon „eltüntette a Szentírás felét”.
A „táblák” ügyében is ugyanaz a gyerekes szó szerinti olvasás történik. A 4Ezsdrásban szereplő író-táblákat te régészeti adattá változtatod: mintha Ezsdrás és társai ténylegesen fennmaradó, magánhangzós, görög betűs, káldeus arámi táblákra írták volna a teljes Szentírást. Az apokaliptikus szöveg azonban nem levéltári jegyzőkönyv. Az „ismeretlen betűk” motívuma a kinyilatkoztatás rendkívüliségét jelzi, nem azt, hogy a Hexapla második oszlopa vagy a halbturni amulett ennek a 94 könyvnek a maradványa. Te minden irodalmi képet szó szerint nyelsz le, aztán csodálkozol, hogy emésztési zavar lesz belőle.
A Hexapláról szóló állításod különösen árulkodó. Azt mondod, Órigenész Hexaplájában volt egy „arámi szövegű írás görög betűs átírással”, és ez talán az Ezsdrás-féle eredeti másolata lehetett. Nem. A Hexapla ismert szerkezete: első oszlopban a héber szöveg héber betűkkel, másodikban a héber szöveg görög betűs átírásban, majd Aquila, Symmachus, a Septuaginta és Theodotion görög fordításai. Ezt a Katolikus Enciklopédia és más összefoglalók is így ismertetik. Nem arámi Ezsdrás-tábla, hanem héber szöveg görög betűs transzliterációja.
Vagyis amit te „káldeus arámi görög betűs eredetinek” nézel, az a szakirodalom szerint héber szöveg görög betűkkel átírva. Ez megint az a pillanat, amikor a forrásod nem segít, hanem pofon vág. A Hexapla éppen azt mutatja, hogy Órigenész tudatosan összevetette a héber szöveget a görög fordításokkal. Nem azért, mert egy titkos arámi táblakönyvtárat keresett, hanem mert a keresztény és zsidó szöveghagyomány viszonyát akarta vizsgálni.
A halbturni amulettre való hivatkozásod szintén öngól. A belinkelt cikk nem azt mondja, hogy arámi szöveget találtak, hanem kifejezetten azt: görög betűkkel írt héber felirat olvasható rajta, a Semá-ima szövege. A cikk később is azt mondja, hogy a gyermek nyakába a Semá-ima görögül átírt héber szövegét akaszthatták. Te ebből azt hozod ki, hogy lám, Ezsdrás könyvei görög betűs arámi szövegben léteztek. Ez nem következtetés, hanem filológiai bűvészmutatvány: a kalapból nem nyúl jön elő, hanem saját előfeltevésed, csak már megint sálat kötöttél rá.
Az a megjegyzésed, hogy „Isten görög betűkkel iratta le a Szent Könyvek szövegét, hogy megkönnyítse a fordítók munkáját”, egyszerűen bizonyítatlan teológiai fantázia. A halbturni amulett egy diaszpórabeli zsidó imaemlék. A görög betűs átírás teljesen érthető olyan közegben, ahol a zsidók vagy környezetük görög nyelvi és írásbeli kultúrában éltek. Ebből nem lehet visszavetíteni egy Ezsdrás-kori, Isten által direkt fordítóknak optimalizált görögbetűs szentírás-projektet. Ez már nem a szövegből fakad, hanem a te fejedben épített mitológiai gépezetből.
A karaitákra való hivatkozásod ugyanez a műfaj. A középkori karaita polemika, amely szerint Isten eredetileg magánhangzókkal és hangsúlyjelekkel adta a Tórát, nem történeti bizonyíték Ezsdrás magánhangzós tábláira. Ez középkori vita a szöveg rögzítéséről, olvasásáról, hagyományáról. A karaiták a rabbinikus hagyománnyal szemben más szöveg- és olvasati elveket képviseltek; ebből azonban nem következik, hogy ők titkos régészeti tanúi lettek volna a 4Ezsdrás 94 könyvének.
A maszorétákról szóló rész pedig a szöveged egyik legnagyobb félreértése. A maszoréták nem a Talmudból „hoztak létre Bibliát” a 9–10. században. A Britannica összefoglalója szerint a maszoréták a hagyományos héber szöveget gondosan rögzítették, magánhangzójeleket, hangsúly- és szünetjeleket adtak hozzá, hogy a helyes kiejtést és zsinagógai felolvasást biztosítsák; a szöveg minden szavát és betűjét gondosan ellenőrizték. Ez nem „félbiblia gyártása”, hanem a már létező mássalhangzós szöveghagyomány vokalizálása és védelme.
A Misna, Talmud, Szóferim és maszoréták összekeverésével pontosan azt csinálod, amit másokon kérsz számon. A Szóferim traktátus nem a Misna egyik rendes traktátusa, hanem a kisebb traktátusok közé tartozó, késői és vegyes anyagú rabbinikus mű; a Sefaria összefoglalója szerint valószínűleg a 8. században állították össze Izraelben, bár korábbi anyagokat is tartalmaz, és főként Tóra-tekercsek írásával, bibliai szavak helyesírásával és nyilvános felolvasással foglalkozik. Tehát amikor gúnyolódsz a „soferimezésen”, közben éppen te kevered össze a kategóriákat: Misna, Talmud, kisebb traktátus, maszoréta apparátus, bibliai mássalhangzós szöveg — nálad mind egy nagy talmudista üstben fő.
És itt különösen komikus a tanító bácsis hasonlatod. Hosszan mesélsz egy alulművelt tanítóról, aki nem tudta, hogyan kell írni a „házi feladatot”, miközben te ugyanabban a bekezdésfolyamban összecsúsztatod a Talmudot, a maszorétákat, a Szóferimet, a 4Ezsdrást, a Hexaplát, a halbturni amulettet és Philónt. Ha ez magyar dolgozat volna, nem elégtelen járna rá, hanem külön szülői értekezlet.
Azt is mondod, hogy a kumráni tekercsekkel ne fárasszalak, mert azok „tekercsek és nem könyvek”. Ez a mondat tökéletesen megmutatja, milyen erőltetett a rendszered. Az ókorban a „könyv” nem modern keménytáblás kötetet jelentett ISBN-számmal és puha borítóval. Tekercsben, kódexben, táblán, pergamenen, papiruszon rögzítették a szöveget. Egy „könyv” tekercs formájában is könyv. Amikor Jeremiás tekercsét felolvassák, amikor a zsinagógában Ézsaiás könyvét adják Jézusnak, amikor az iratokra hivatkoznak, nem modern nyomdai kötetekről van szó. A „tekercs nem könyv” érved olyan, mintha azt mondanád: „az e-könyv nem könyv, mert nincs papírszaga”. Szellemesnek gyenge, bizonyításnak nulla.
A Jézus által Názáretben olvasott Ézsaiás-könyv sem azt bizonyítja, hogy „az első században még a teljes 94 könyves írás megvolt”. Azt bizonyítja, hogy Ézsaiás könyve megvolt és liturgikusan használták. Jusztinosz és más keresztény írók ószövetségi idézetei azt bizonyítják, hogy az Ószövetség könyvei keresztény használatban voltak. De ezekből nem következik, hogy létezett egy teljes, 94 könyves, Ezsdrás-féle táblakorpusz, amelyet aztán Jeromos és „bandája” eltüntetett. Ez megint az a módszered: ha találunk egy könyvet, rögtön feltételezel mellé még kilencvenhármat, majd aki nem látja őket, azt vádolod meg eltüntetéssel.
Jeromosra vonatkozó vádad is csak fantázia. Azt sugallod, hogy valami zsidó rabbi „odaadta” neki a Szentírást, ő pedig a római császárok egyházának képviselőjeként hozzájárult a 94 könyv eltüntetéséhez. Semmilyen bizonyítékot nem adsz. Csak mesélsz. Jeromos héber tanítóktól tanult, zsidó szöveghagyományt használt, fordított, vitatkozott, és igen, a héber szöveghez való visszatérése vitát váltott ki még Ágostonnal is. De ebből összeesküvést csinálni, amelyben Jeromos a „képeket és szobrokat tisztelő” római rendszer ügynökeként eltünteti Ezsdrás titkos könyvtárát, már nem történetírás, hanem vallási krimi, csak sajnos rosszul megírva.
A Leningrádi kódexet is úgy állítod be, mintha a világ nagy szerencsétlensége lett volna. Pedig a Leningrádi kódex nem „borjúistenes félbiblia” létrehozása, hanem a maszoréta hagyomány egyik legfontosabb fennmaradt tanúja. Lehet beszélni a maszoréta szöveg és a Septuaginta eltéréseiről, Qumránról, a szamaritánus Pentateuchusról, a Vulgatáról, a Pesittáról, a régi latin fordításokról. Ez valódi szövegkritika. Amit te csinálsz, az nem az: nálad minden, ami nem illik a 94 könyves káldeus mesébe, „borjúisten-fertőzés”.
A Marcionnal kapcsolatos kitérőd is félrevisz. Igen, Marcion elvetette az Ószövetséget, saját csonkított kánont használt, és az ősegyházi írók keményen felléptek ellene. De ebből nem következik, hogy a katolikus cölibátus Marcion tanából ered, vagy hogy a katolikus kánon Marcion szellemében „kirekesztette” az Ószövetséget. Éppen ellenkezőleg: a katolikus Egyház Marcion ellenében ragaszkodott ahhoz, hogy az Ószövetség a keresztény Szentírás része. Irenaeus egyenesen azt tanítja, hogy az apostolok egyetlen Istent hirdettek, a menny és föld Teremtőjét, akit a törvény és a próféták is hirdettek; ez szöges ellentéte annak, amit te a „római egyház ószövetség-ellenességéről” kitalálsz.
És ha már Irenaeus: ő megint nem a te oldaladon áll. Irenaeus nem titkos 94 könyves, henoteista, anti-római mozgalmat hirdetett, hanem az apostoli Egyház tanúságára hivatkozott az eretnekek ellen. A római egyház apostoli eredetét, Péter és Pál tanúságát, a püspöki utódlást és az apostoli hagyomány nyilvános őrzését hozta fel érvként azokkal szemben, akik titkos tanokra és külön utas utakra hivatkoztak. Ez kínos neked, mert a te módszered pontosan az, amit Irenaeus támad: magánrendszert építesz, majd minden nyilvános apostoli hagyományt hamisításnak nyilvánítasz.
A végső teológiai részben pedig ismét előadod a „más Isten, más Krisztus” refrént. A te rendszered szerint sok isten van, köztük egy felkent főisten, aki az ember Jézus testébe költözött harmincéves korától a halála előtti estéig. Ez nem keresztény hit, hanem egy saját készítésű henoteista-nesztoriánus konstrukció. Az apostoli hit szerint „az Ige testté lett”, nem „az Ige ideiglenesen beköltözött egy külön emberbe”. A Fiú nem külön isten a sok közül, akit egy magasabb isten felkent; a Fiú az Atyától öröktől születő Ige, aki által minden lett. Te a megtestesülést lakhatási viszonnyá zülleszted: mintha Jézus teste egy albérlet volna, amelyből a Logosz a halála előtt kiköltözött. Ez nem evangélium, hanem krisztológiai bérleti szerződés.
Tertullianust sem tudod magad mellé állítani, bármennyire próbálod. Ő a 3. század elején már világosan beszél az egy Istenről, a Fiúról mint az Atya Igéjéről, akiben minden lett, és az Atya, Fiú, Szentlélek rendjéről. A Praxeas ellen című művében kifejezetten beszél a Háromság rendjéről és az egy isteni lényegi egységről; vagyis jóval a te „római császári találmány” meséd előtt ott van a trinitárius gondolkodás egyik klasszikus latin formája.
A te rendszered tehát nem azért nem katolikus, mert „visszatért az eredetihez”, hanem azért, mert szétszedte az eredetit. Szétszeded Izrael Istenét egy „Istenek Istene” nevű főistenné. Szétszeded Krisztust Logoszra és ember Jézusra. Szétszeded a Szentírást egy nyilvános és titkos 94 könyves fantomkönyvtárra. Szétszeded a nyelvtörténetet „káldeus arámi” és „ó-kánaáni” rögeszmékre. Szétszeded a kánont, a maszoréta hagyományt, a Septuagintát, Philónt, Órigenészt, Tertullianust és Irenaeust — majd a romok tetején kijelented, hogy mindenki más tagadja a valóságot.
Nem, barátom. Itt nem a katolikus hit tagadja a valóságot. A katolikus hit el tudja helyezni Philónt Philónként, 4Ezsdrást apokaliptikus iratként, a maszorétákat szöveghagyományozóként, a Hexaplát szövegkritikai műként, a halbturni amulettet diaszpórabeli zsidó imaemlékként, a kánaáni nyelvcsaládot nyelvtörténeti kategóriaként, a hébert pedig azon belül bibliai nyelvként. Te vagy az, aki mindent egyetlen kényszeres sémába tuszkol: „Róma hamisított, héber nincs, JHWH borjúisten, 94 könyvet eltüntettek, Jézus külön ember.”
Ez a séma nem apostoli hit. Nem tudomány. Nem filológia. Nem patrisztika. Ez egy magánmitológia, amelynek a főpapja, zsinata, fordítója, kánonbizottsága és inkvizítora egy személyben te vagy. És pontosan ezért omlik össze: mert nincs rajta kívül sem történeti alap, sem egyházi folytonosság, sem szövegkritikai fegyelem. Csak hangos vádak, túl nagy betűk, túl kevés bizonyítás.
A keresztény válasz egyszerűbb és erősebb: egy Isten van, Atya, Fiú és Szentlélek; egy Úr Jézus Krisztus van, nem két Krisztus; egy apostoli hit van, nem titkos 94 könyves önkiszolgáló pult; és a Szentírás nem a te káldeus-ó-kánaáni álomgépedből kapja tekintélyét, hanem abból az apostoli Egyházból, amelyben olvasták, őrizték, másolták, magyarázták és továbbadták. A te rendszered pedig, bármennyi Philón-idézettel, félreértett Komoróczy-sorral, modern felekezeti Ezsdrás-linkkel és félreolvasott amulettel támasztod is ki, nem áll meg. Nem azért, mert túl merész, hanem mert túl rosszul van összerakva.
Ez megmagyarázza, hogy miért találtak nem messze Bécstől egy a i.u.2-3. századra datált bibliai idézetet, amit arámi nyelven de nem mássalhangzós írással írtak.
A bécsi egyetem régészei egy 2,2 cm hosszú arany lemezkét találtak egy római kori gyermeksírban. A lapkán görög betűkkel írt héber felirat olvasható: a „Halld Izrael…” kezdetű Semá-ima, amely a zsidóság legfontosabb hitvallása. A Fertő-tótól keletre, a magyar határ közelében fekvő Halbturnban (Féltorony) most előkerült lelet az első emléke a mai Ausztria területén élt ókori zsidóságnak.
Az arany amulettet, amelynek szövegét először olvashatatlannak tartották, 2006-ban fedezte fel egy bécsi régész. A gyermek egy ezüstből készült amulett-tokot hordott a nyakában, ebbe helyezték el az arany el a 2,2 cm hosszú arany lemezt, amelyen a következő görög betűkel írt, de héber szövegű felirat volt olvasható: „Szüma Iszraél, adóne elón adón a[---]”. Ez a mondat nem más, mint a zsidó vallás legfontosabb imnádsága, az ún. Semá-ima: „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” (5Móz 6:4). Az ima elsődleges fontosságát a Názáreti Jézus is hangsúlyozta: „Akkor odament hozzá az írástudók egyike, aki hallotta az ő vitatkozásukat, és tudva, hogy [Jézus] jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik az első minden parancs közül? Jézus pedig felelt neki: Minden parancs közül az első: Halld Izrael: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr” (Mk 12:28–29).
A többire is átfutott reakció, de nem tartom érdemesnek a kifejtését. a lényeg, hogy nagyon kavarsz. Hogy ez mennyire szándékos, vagy ismeret hiány nem keresem az értelmét. :)
JEHOVA TANÚI AZT HISZIK,HOGY LÉTEZIK EREDETI BIBLIA.
A valóság az, hogy az eredeti volt az a szöveg, amelyeket Isten prófétái a Földi életükben leírtak.
Ezekből egy példány sem létezik. Ezdrás negyedik könyvéből megtudjuk, hogy Jeruzsálem pusztulása
idején ezek mind elpusztultak.
4 Ezra 14
[19] Akkor feleltem neki, mondván: „Hadd szóljak a te színed előtt, Uram.
[20] Mert íme, elmegyek, ahogy parancsoltad, és inteni fogom a most élő embereket; de ki fogja figyelmeztetni azokat, akik majd csak ezután születnek meg? Mivel a világ sötétségben van, és a lakosai világosság nélkül.
[21] Mert a te törvényedet elégették, és így senki sem ismeri már a dolgokat, melyeket Te cselekedtél, vagy amelyeket cselekedni fogsz.
[22] Ezért, ha kedvességet találtam előtted, küldd el a Szent Szellemet nekem, és én majd leírok mindent, ami a világban történt a kezdettől fogva, mindazokat a dolgokat, melyek írva voltak a te törvényedben, hogy az emberek megtalálhassák az ösvényt, és hogy azok, akik az utolsó időkben élni szeretnének, életet találhassanak."
[23] Felelt nekem, mondván: „Menj, gyűjtsd össze a népet, és mondd meg nekik, hogy ne keressenek téged negyven napig.
[24] És készíts elő magadnak sok író-táblát, és vidd magaddal Sareát, Dabriát, Selemiát, Etánuszt és Ázielt – őket ötüket, mert ezek megtanultak gyorsan írni;
[25] És gyere vissza ide, és én meggyújtom majd szívedben az értelem lámpását, amely nem fog kialudni, amíg be nem fejezed, amit le kell írnod.
[26] És amikor befejezted, néhány dolgot nyilvánosságra hozhatsz majd, de lesz néhány, melyet titokban kell a bölcseknek átadnod. Holnap ebben az órában elkezded az írást."
Azt tudni lehet, hogy az első században még a teljes Írás létezett.
Ezt nemcsak Philon Júdeus igazolta, hanem az Evangéliumokból is tudjuk, hogy az Úr Jézus a Názáreti Zsinagógában olvasott Ésaiás próféta könyvéből.
Az első és a második században számos keresztény író idézett az Ó szövetség írásaiból.
Jusztinosz írásából az is kiderül, hogy a zsidók létrehoztak maguknak egy olyan szöveget, amely eltért a Septuagintától.
Órigenész Adamantiosz (Alexandria184-186 körül – Türosz, 254) görög nyelven alkotó egyiptomi ókeresztény teológiai író, exegéta, azaz a szentírás-magyarázat tudósa. Az alexandriai iskola egyik legkiemelkedőbb korai alakja, állítólag készített egy 6 szövegváltozatot összevető, 50 kötetes Ószövetség-kiadást.
Amikor Órigenész tizenhét éves volt, a római császár kibocsátott egy rendeletet, amely bűncselekménynek minősítette, ha valaki megváltoztatta a vallását. Órigenész apját börtönbe vetették, mivel keresztény lett. Fiatalos buzgalomtól fűtve Órigenész elhatározta, hogy követi apját a börtönbe és a vértanúhalálba. Az anyja átlátta a helyzetet, ezért elrejtette Órigenész ruháit, hogy ne tudjon elmenni otthonról. Órigenész egy levélben így kérlelte apját: „Óvakodj attól, nehogy ránk való tekintettel megváltoztasd véleményedet!” Leonidasz szilárd maradt, így hát kivégezték, a családja pedig ínségre jutott. Órigenész azonban már előrehaladt a tanulmányaiban annyira, hogy görög irodalmat oktatva támogatni tudja anyját és hat öccsét.
Hogy Origenész rendelkezett-e a Szent könyvek Ezsrás idejében keletkezett példányaival is az nem derül ki.Tudniillik az általa öszegyűjtött kéziratok eltűntek. Ráadásul Demetriosz, alexandriai püspök a 230-as évek elején (kb. 231-232-ben) megfosztotta Origenészt a papságtól és eltiltotta a tanítástól, majd zsinatot hívott össze, amely kiközösítette őt az alexandriai egyházból. Ennek oka az volt, hogy Origenész a püspök engedélye nélkül, palesztinai püspök barátai által lett presbiterré (pappá) szentelve.Később, az 5. és 6. században (különösen az 553-as II. konstantinápolyi zsinaton) az origenista viták során az egyház formálisan eretneknek nyilvánította és elítélte az elhunyt Origenész tanaival együtt.
Origenészt tizennyolc éves korára már jól ismerték a kereszténységről tartott előadásairól. Ő azonban aggódott, nehogy félreértsék a nők körében tapasztalt népszerűségét, ezért szó szerint véve Jézus szavait (Máté 19:12), önmagát kasztrálta. Éretlen, elhamarkodott cselekedet volt, melyet később, az évek során nagyon megbánt.
Hogy Origenész eljutott-e az igaz hitre élete során azt nem tudhatom. Az azonban bizonyos, hogy még nem volt része, tagja a római császárok által a 4. században létrehozott egyháznak és nem imádta Róma háromarcú istenét.
Tanítása se alapozta meg a római császárok istenmodelljének igazolását, sőt annak a lehetőségét egyenesen kizárta. Ez lehetett az oka, hogy évszázadokkal halála után a római császárok egyházának kényelmetlenné vált, ezért eretneknek nyilvánították. Valószínűleg ekkor semmisítették meg írásait is.
Ami Origenész Hexaplájával kapcsolatban megragadta a figyelmemet,az nem más, hogy a Hexapla tartalmazott egy arámi szövegű írást görög betűs átírással.
Ez lehetett az az írás, vagy annak a másolata, amit Isten közreműködésével Ezsdrás és öt írótársa készített. Ezsdrás 4. könyvében ugyanis az van írva, hogy az írók olyan betűket ahsználtak, amelyet korábban nem ismertek, de a nyelvezete káldeus arámi volt.
4.Ezra 14
[42] És a Magasságos értelmet adott az öt férfinak is, és váltásban írták, amiket diktáltam, olyan betűkkel, melyeket korábban nem ismertek. Negyven napig ültek, és nappal írtak, és éjjel ették kenyerüket.
Ez megmagyarázza, hogy miért találtak nem messze Bécstől egy a i.u.2-3. századra datált bibliai idézetet, amit arámi nyelven de nem mássalhangzós írással írtak.
A bécsi egyetem régészei egy 2,2 cm hosszú arany lemezkét találtak egy római kori gyermeksírban. A lapkán görög betűkkel írt héber felirat olvasható: a „Halld Izrael…” kezdetű Semá-ima, amely a zsidóság legfontosabb hitvallása. A Fertő-tótól keletre, a magyar határ közelében fekvő Halbturnban (Féltorony) most előkerült lelet az első emléke a mai Ausztria területén élt ókori zsidóságnak.
Az arany amulettet, amelynek szövegét először olvashatatlannak tartották, 2006-ban fedezte fel egy bécsi régész. A gyermek egy ezüstből készült amulett-tokot hordott a nyakában, ebbe helyezték el az arany el a 2,2 cm hosszú arany lemezt, amelyen a következő görög betűkel írt, de héber szövegű felirat volt olvasható: „Szüma Iszraél, adóne elón adón a[---]”. Ez a mondat nem más, mint a zsidó vallás legfontosabb imnádsága, az ún. Semá-ima: „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” (5Móz 6:4). Az ima elsődleges fontosságát a Názáreti Jézus is hangsúlyozta: „Akkor odament hozzá az írástudók egyike, aki hallotta az ő vitatkozásukat, és tudva, hogy [Jézus] jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik az első minden parancs közül? Jézus pedig felelt neki: Minden parancs közül az első: Halld Izrael: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr” (Mk 12:28–29).
Isten azzal, hogy görög betűkkel iratta le a Szent Könyvek szövegét, előre megkönnyítette a fordítók munkáját a zsidó diaszpóra számára.
Ezzel szemben a talmudista zsidók olyan azzal, hogy i.sz. a 10. században mássalhangzós írást
haszmnáltak, szinte lehetetlenné tették, hogy az rajtuk kívül bárki el tudja olvasni, és megértse.
Erőteljesen kritizálták is emiatt a maszorétákat a karita zsidók, hogy miért nem javítják át a mássalhagzós írásukat, amikor Isten magánhagzókkal elátott írást adott.
Karaiták (המקרא בעלי :(a babylóniai Anan (ענן (ben David (a VIII. század harmadik negyede) postumus követıi; elutasították a szóbeli tant (Misna, Talmud stb.), és kizárólag a Biblia szoros értelmezésére támaszkodtak. Az értelmezési különbségek a IX. században váltak feszült ellentétté. A karaiták nagy ellenfele Sza’adja ben Joszéf al-Fajjumi (882–942) gáon volt, Anan elleni vitairatát 905-ben írta. A karaita vagy tanaikkal rokonszenvezı tudósok rögzíteni akarták a bibliai szöveg pontos alakját: kijavítani a mássalhangzó-szöveg esetleges hibáit (amelyekre a kéziratok variánsai, esetleg éppen a Jerikho környéki új leletek hívták fel a figyelmüket) és rögzíteni a felolvasás szabályait (magánhangzók, cantillatio). Jehuda ben Élija Hadasszi, Eskol ha-kofer (1149): “A Tóra-tekercseket ki kell pontozni magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, (…) mert Isten nem magánhangzók és hangsúlyok nélkül adta… Istenünk írása ‘(rá van) vésve a táblákra’ (Ex. 32,16), ezért az írás tele volt magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, és nem hiányoztak belıle a magánhangzók és hangsúlyok.”
Nos ezek a karita zsidók táblákra vésett magánhangzós írásra utalnak. Ezek voltak az Ezdrás és társai által megiratott Szent könyvek.
Nem teszek olyat. :) Nem állitom, hogy a kezem vezeti valaki, vagy azt se állitom többekkel ellentétben, hogy bármilyen szellem átjárna, vezetne. Nincsenek katartikus élményeim se, és nem beszélnek hangok se. :D
Ember vagyok, van egy nézetem, és egy hitem. És azt is gondolom, hogy ha egy birka jó irányba halad nem kell terelni. Bár ezzel most nem azt mondtam ki, hogy én spec jó iránba haladok. Hanem álltalánosságban értve. Vagyis nem kell okvetlenül a szellemnek állandóan irányitania. Ami nem zárja ki hogy meg is teszi. Az emberek többsége szerintem nem is érzi, hogy mikor, épp mit szolgál.
A világ viszont hat ránk. Nem közvetlenül, hanem közvetve, és nem okoz hirtelen nagy változásokat...
Amit én itt levonok könzekvencia, és amik hatással vannak azok igen elenyészőek. Pl. Kiirtam az oldalamra, hogy amit ott szerepel, az kutatási tér, a hit csak háttér. Ezt a gondolatot, mondatot azért irtam ki, mert itt pár ember szóbahozta, hogy nem foglalok kellően állsást vallási kérdésben. Tehát hatást gyakorolt, aminek eredménye egy kinyivánitott gondolat.
És sokan meglepődtek, amikor azt mondtam, hogy én itt csak szemetet szedek, mert ez (fórum egy szemétdomb) Ez nem leértékelés volt, megállapitás. És arra gondoltam, hogy néha várj ezt ngybetükkel! NÉHA, ha lehántom ami a szavak körül ráragadt szutyok, van egy-egy értelmes gondolat, amit érdemes felszedni. Eltenni, és megvizsgálni.
De, amúgy egészében véve nem egy komoly hely. Kv mellé, vagy üres ötpercekre alkalmas. Semmi komoly.
Az ábécé születése: a proto-sínaitikus írás világa
Amikor Mózes koráról beszélünk, egy különösen izgalmas korszakhoz érkezünk:
az írás történetének egyik fordulópontjához. Az i. e. 2. évezredben jelenik meg az első olyan írásrendszer, amely már nem szótagokat vagy teljes szavakat jelöl, hanem egyes hangokat.
Ez a proto-sínaitikus írás.
Ez a változás óriási jelentőségű volt.
Korábban az írás: bonyolult, hosszú képzést igénylő, és az elit kiváltsága volt.
Az új rendszer viszont: egyszerűbb, könnyebben tanulható, és szélesebb rétegek számára is hozzáférhető.
A proto-sínaitikus írás valószínűleg nyugat-sémi munkások és írnokok kezében alakult ki,
akik az egyiptomi hieroglifákat egyszerűsítették le.
Régészeti nyomok: amikor a történelem kézzelfoghatóvá válik
Serabit el-Khadim (Sínai-félsziget)
Türkizbányák környezetében talált feliratok, amelyek átmeneti rendszert mutatnak: egyiptomi jelek, de már sémi hangértékkel.
Wadi el-Hol (Felső-Egyiptom)
Két hosszabb felirat, amelyek még egyértelműbben mutatják az ábécés gondolkodás kialakulását.
A kép lassan összeáll: az ábécé nem „kész találmányként” jelent meg, hanem egy fokozatos egyszerűsítési folyamat eredménye volt.
II./ 7.1. Mit jelent ez Mózes szempontjából?
Fontos tisztázni:
nincs bizonyíték arra, hogy Mózes konkrétan a proto‑színaitikus vagy a paleo‑héber írást használta,
de az ő korában már létezett egy egyszerű, hangalapú írás lehetősége.
Ez kulcsfontosságú, mert azt jelenti, hogy a kijelentés rögzítésének technikai feltételei már adottak voltak. A kinyilatkoztatás tehát nemcsak elit körökben, hanem elvileg szélesebb közegben is megőrizhetővé vált. A történeti háttér így nem zárja ki, hanem támogatja a bibliai narratívát: a szó és az írás találkozása történeti realitás.
II./ 7.2. A fejlődési vonal: föníciai → paleo-héber
A proto‑színaitikus jelek eredetileg képi jelentéssel bírtak (akrofónia), de az alfabetikus rendszerben ezek már hangértékként működtek. Az ábécé fejlődése nem állt meg: a proto‑színaitikus rendszerből később kialakult a föníciai, majd a paleo‑héber írás - egy jól követhető fejlődési lánc, amelyet régészeti leletek is alátámasztanak.
Kor
Írás
Kik használták
Tét
i. e. 1800–1500
Proto-szinaitikus
Kánaáni bányászok
A betű születése. Képtől a hangig.
i. e. 1200–1050
Föníciai
Kereskedők, királyok
Az írás elterjed. Nemzetközi lesz.
i. e. 1050–950
Paleo-héber
Izrael királyi írnokai
A szövetségnek saját betűje lesz.
Ismert példák: Gezer‑kalendárium, Siloam‑felirat – mindkettő a hangalapú írás korai, hiteles emléke.
II./ 7.3. A „MLK / melek” szó mint bizonyítható példa
A „MLK / melek” (király) szó mindhárom korszakban kimutatható: proto‑színaitikus, föníciai és paleo‑héber formában is. Ez a szó jól szemlélteti, hogyan vált a kép hanggá, majd fogalommá – az emberi gondolkodás egyik legnagyobb ugrásaként.
A korai írásrendszerek fejlődése tehát nemcsak technikai, hanem teológiai jelentőségű is: megteremtette annak lehetőségét, hogy a kijelentés rögzített formában maradjon fenn.
Héberül igy néz ki;