Az "ember" is. Ígyhát éngem nem hívhatsz híg polgártársnak, csopán híg ember polgártársnak. Híg polgártársnak akkor hívhatsz csak, ha hígnak tart'sz nickemtől figgetlenöl. De mi alaptyán is tart'sz annak, míg magadot nem...?
Nem reagáltam, de nem azért mert érdemi választ adtál. Hanem azért nem mert már leírtam ezerszer, és nagyon unom. De a jegyzőkönyv kedvéért: Az említett Malakiás passzust magyarázhatod napestig, a lényeg az, hogy átokkal van fenyegetve a népség amikor ez van olvasva. Ráadásul ez nem egy matematikai művelet, hogy kivegyél két szót, amelyek közé önkényesen egyenlőségjelet raksz. A tized szólt egy szűk csoportnak, a vetés-aratás törvénye egy univerzális törvény. Nem nevezheted egyenlőnek, még akkor se ha körülötte hasonló szavak vannak. például: -a lányomnak azt mondom, hogy ha lemossa a kocsimat, akkor kap egy csokit -a lányom erre lemossa és megkapja a csokit -ezt látja a szomszéd kislány és ő is lemossa a kocsimat -jár-e neki is a csoki? Jogosan felháborodik ha neki nem fizetek?
És érdekes módon az említett verseket követő sort kb sose olvassák föl: "Ezzel próbáljatok meg engem, hogy nem bocsájtok rátok áldást bőséggel". Érdekes módon valahogy erre nem térnek ki. Egy próba azt jelenti hogy így van-e vagy úgy? Mi van, ha a próba eredménye az hogy nem bocsájt rá az Úr áldást bőséggel? Vajon bőséges áldásnak nevezhető-e, hogy a hónap végén sakkozni kell a számlákkal hogy melyiket fizessem ki? Többször jártam már így, és úgy döntöttem hogy a bőséges áldásnak nem jellemzője, hogy elárverezik a házamat, ezért inkább a számláimat fizettem be.
A vetés-aratás törvényét is érdemes megvizsgálni. Láttál már olyan parasztot aki évekig vetett ugyanabba a földbe a legcsekélyebb aratás nélkül? Mit mondjak annak a hívőnek aki évekig vetett, és valahogy nem jön a fenenagy áldás? Nem lehet, hogy más földet kéne keresnie? Kéne keresnie olyan rászorulót, aki valóban a szükségeire költi, nem pedig a féktelen dőzs kiszolgálására.
Persze valódi igény egy gyülekezettől, hogy a közösség működését támogatni, fenntartani kéne. Erre nyugodtan lehet hozzájárulást kérni, és hozzájárulást adni. De könyörgöm, ne keverjük bele ezeket a szent dolgokat. Az Úrnak a nevét hiába ne vegyétek.
Ha személyről írok, akkor mindig nagybetűvel írom, még a nickneveket is. Hígember ki is javított e kapcsán pár hete, s megírtam Neki, hogy ez a szokásom, az Elterito-t is nagy betűvel szoktam írni, sőt, olykor az “o” betűt a végén “ő”-nek írom, s a közepén a 2. “e” betűdet “é”-nek.
Abban igazad van, hogy amikor magunkról, mint személyről írunk, akkor nem kellene azt nagy betűvel írni, míg ha másokról írunk, pl. “Rólad”, akkor azt lehet. Ha zavar Téged ez, akkor változatok ezen, mert tény, hogy úgy helyes. De valszeg a nickneveket változatlanul nagybetűvel fogom kezdeni, mert így szoktam meg, azaz “Híg ember” lesz Híg polgártársunk, s Te változatlanul “Elterito”, olykor “é”-vel a közepén, vagy épp “ő”-vel a végén, mert így olyan ékezetek nélkül, mintha egy nem magyar billentyűzeten íródott volna eredetileg a nickneved, s emiatt van híján ékezeteknek egy-egy magánhangzója e nicknévnek.
Én nagyon örültem volna, ha békén hagysz, de Te írsz itt folyamatosan az én stílusomról ebben a topikban és más topikokban is sértő megjegyzéseket.
Hidd el, nem csak az általad emlegetett nem hgy-s ”nagyágyúk” reagálnának hasonlóan a gyomorforgató, az emberről nem szemtől szemben elítélően nyilatkozgató stílusodra élesen, hanem a nem nagyágyúnak nevezett nickek tulajdonosai is! Mert ezt diktálja az ember önbecsülése és helyes neveltetése.
Olvasd vissza a hozzászólásokat, és akkor arra is rájössz, hogy Te szólítottál meg engem újból január 13-án (289565) a hgy-s topikban is akkor, amikor én bejelentettem a távozásomat előző nap este itt, január 12-én (17595), s nem én Téged.
Annak ellenére szólítottál meg másnap, 13-án, hogy 12-én este még így reagáltál a 12-én este bejelentett távozásomra:
“Hallleúúúja élazÚr!
Tuttok rá áment mon Dani?“ (17596)
A HGy-s topikban pedig ezzel az előzőhöz megjegyzéssel ünnepelted szintén 12-én este a távozásom hírét:
”Él azÚr kedvezs Dezsvérek!
Tuttok rá áment-et mon Dani?” (289544).
13-án nem csak megszólítottál ismét a 289565-ben, hanem Te elnézést is kértél Tőlem egy korábbi sértő megjegyzésedért a 289586-os írásodban. Tehát Te szólítottál meg ismét másnap, s nem én Téged.
Megjegyzem, emiatt az elnézést kérésed miatt álltam egyáltalán újból szóba Veled azóta.
Azt is megjegyzem Neked, hogy Te vagy az az ember, aki ír konkrétan Nekem, azaz nem másnak vagy általánosságban címezve pl. egy témáról (17836), és amikor arra válaszolok tényekkel, érdemi érvekkel (17840 vége és a 18092), akkor arra az a válaszod, hogy “unalmas” (17817-es írásod végén), hogy írok az ÁLTALAD (AZAZ NEM ÁLTALAM!!!) felvetett témáról.
Valóban nincsen értelme írnom Neked, ha már az általad felvetett témára adott érdemi, tényekkel alátámasztott válasz is untat Téged!
Ha ezt mernéd csinálni valamelyik nem hgy-s ”nagyágyúval”, pl. Nemoval, vagy Vfo-val, akkor igencsak megnézhetnéd magadat, hogy mit kapnál Tőlük! Ödönke hátán fát lehet vágni, annyira kedves és szelíd ember, emiatt Ő csak szimplán abbahagyná az írást Feléd…
Ahogyan én is teszem, de valóban Isten mellett ezen hsz. tényei a tanúja arra, hogy a 13-i bocsánatkérésed után én még megpróbáltam érdemben kommunikálni Veled.
"Milyen bort adott körbe Jézus, és ma milyen bort használunk az emlékünnep során?
Máté így folytatta a beszámolóját: „[Jézus] vett egy poharat is, és miután hálát adott, odaadta nekik, és ezt mondta: »Igyatok belőle mindnyájan . . .«” (Máté 26:27, 28). Jézus egy pohár vörösbort vett a kezébe. (Ez bizonyára nem friss szőlőlé volt, ugyanis a szőlőszüret már rég véget ért.) Az Egyiptomban megtartott első pászkavacsorán nem ittak bort, ám Jézusnak nem volt semmilyen kifogása sem az ellen, hogy bort fogyasszanak a pászkán. Még az Úr vacsoráján is ivott bort. Ezért a keresztények által megtartott emlékünnepen is van bor. Jézus vérének az értékét nem kellett tovább növelni, ugyanígy az emlékünnepen felkínált bor sincs valamilyen borpárlattal feljavítva vagy fűszerekkel ízesítve. Egyszerű vörösbort kell felhasználni, lehet házilag készített vagy kereskedelemben kapható, például cabernet, burgundi vagy chianti."
Ám tudjuk, lehet valaki annyira bolond, hogy a Hófehérke olvasása után, nem mer almát enni.
According to the synoptic Gospels, it would appear that on the Thursday evening of the last week of his life Jesus with his disciples entered Jerusalem in order to eat the Passover meal with them in the sacred city; if so, the wafer and the wine of the mass or the communion service then instituted by him as a memorial would be the unleavened bread and the unfermented wine of the Seder service (see Bickell, "Messe und Pascha," Leipsic, 1872).
A szinoptikus evangéliumok alapján úgy tűnik, hogy Jézus élete utolsó hetében, csütörtök este bement tanítványaival Jeruzsálembe, hogy a szent városban elfogyassza a páskavacsorát. Ha ez így van, akkor a kenyér és a bor, amit a misében, illetve a Jézus által alapított közösségi szolgálatban használnak, nem lehetett más, mint a Széder szolgálatkor használt kovásztalan kenyér és erjedetlen bor...
A személyeskedő, sértő, általad kitalált baromságokra nem reagálnék, viszont, te tényleg ennyire vak lehetsz, hogy nem veszel semmit sem tudomásul amit neked írnak.
Ezért hívom a hitgyülekte tagjait szemellenzősnek (is) és szerintem te egy totál becsapott vak ember vagy.
A következő a helyzet!
Én már megkértelek a másik topikban, (tudod ahol van több mint 260ezer hozzászólás) hogy ne foglakozz velem.
Ezt ők szarták le, mert alig tudták létrehozni, csak nagyon nagy nehézségek árán
Ezért ritka volt, különlegességként létezett, de úgy általában szarták le.
Nagyon szarták le
Ezt csak a hülye adventisták akarják bebeszélni a többi embernek
hogy általánosságban alkohol nélküli bort ittak, de ez sajnos eszelős őrültség, ilyen baromságokban csak a hülye oldventisták hisznek. (Marad oldventista)