Keresés

Részletes keresés

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44687

Méliusz József

 

 

ÉBRESZTŐVERS ANNÁNAK

 

Már nem rémítem a zsongó hajnalok békességét

a letűnt éjből visszatérő álombeli jajokkal.

Gyenge karodban, oltalmazó öledben

megpihenve én is oly békésen alszom,

mint Te, megnyugvásom, szerelmem.

 

Amikor felkél a nap, én bizony nem is tudom,

pihegő mellkasod alól

vagy az erkélyre bólintó buja lomboktól

szólnak-e oly szenvedélyesen a daloló madarak?

 

Ilyenkor hajnalban boldogan elhallgatom

a surrogó szelet, mely mintha lenge hajó

vitorláit fújná odébb álmodban lusta tó tetején

s bodrozná a ringó habok csipkefodrát,

miközben bizakvón kutatom mellecskéd

s boldog ajkad szögletén elidőz mosolyom.

 

Az érő nyári csendben, melyben az életünk újraépül,

lépést vált a gyötrő történelem és

zajtalanul, fegyver nélkül rántja a mennybolt

semmijébe alvadt vérű éjeim kormos függönyeit.

 

Még alszol, s ajkad rajzán oly végső, teljes béke,

mint ha szomjas vándor iszik a váratlan elébe terült

patak hűs vizéből s végre csillapultan körültekint.

Figyellek. Mosolyod hajnalról hajnalra teljesebb,

akár a nap melege, zenitje felé ahogyan közelít,

akár a béke olajága, melyen új levélke

tör rügye bolyhos börtönéből napvilágra…

 

Sikongva játszodnak az egymást párzásra hívó madarak.

Átleng a földön a reménység olajága,

megérinti a messze zörgő villanyosok homlokát,

fekete pilláidat éri,

a hófehér papírt térdemen,

tollam kelő napként aranyló hegyét,

s az ablak alatt éppen elrobogó gépkocsi remegő kormánykerekét.

 

A hideg űrben száguldó csillagunk lassan-lassan melegszik,

s az epret, cseresznyét érlelő június deleje birtokába kerít

mindkettőnket,

akár a vadszőlőben kerengő dús nedveket házunk falán,

vagy a repdeső madarak balzsamos vérét ott lent a lombban…

 

– Ébredj fel, Anna! Ébredj, reggeledik…

 

 

Válogatott költemények, (1955-1962) [353-354.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44686

Méliusz József

 

 

ŐRSÉGEN. ÁLMOK SZÁLLODÁJA

 

Szunnyadj erős karjaim között szerelmem, feleségem,

Párizs susogja feléd, drága lény, altató dallamait,

aludj, s gyermeki ajkadon, szülőhelyedről álmodván,

csobogjanak fel a krassói hegyek csörgedő patakjai,

sötétkék pilláid mögött borzolódjék a barna Retyezát,

s kedves kutyád bukdácsoljon át sejtelmes álmodon.

 

Az én két karom erősebb, mint az álom,

s a világ erősebb, mint a két karom.

Kebled két kerek halmát nézegetem,

futván világtól, baljós, rossz napoktól,

örökké rajtuk pihenek meg én.

 

Kint Párizs villogó kagyló-mélye búg,

mint lángoló gyöngyházkés a hold felé röpül, de

Te csak pihenj álmaid kertjében boldogan.

Gyermekkorunk ösvényein kalandozunk,

bontjuk a tó alatti fénylő szalagot,

rejtelmes otthonunk: önnön magunk.

Úgy hiszem, ez az álom… Álmodunk.

 

Egyenletesen lélegzek, szabályosan, miként a lét.

Leheleted – tudod Te jól álmodban is – az életem:

erdei ózon, őszi, édes levegő,

Párizsban, szívem, Te vagy az egyetlen bódító virág.

 

Őzünők és szarvasok, fülemülék, vadkanok,

lepkék, virágok, hegyek közt megbújt csilló tó,

erdőkre tört nemere, irtóztató, forrón hódító,

ez vagy Te karjaim közt, drága álmodó,

a vágy az őstermészet, az enyhe tisztaság után.

Szeretlek…

 

Szeretlek.

Kint Párizs lángol és didereg,

s Te itt gügyögsz álmodban karjaim között.

Nehogy megrezzenj,

karjaimmal féltve egész Párizs átölel.

 

Ajkad szögletéből az édes nyál egy csöppje

– mintha csecsemő volnál és én anyád –,

szívemre csordul.

Lent a Szajna holtakat sodor…

Néma fodrait rejtelmes éj simítja…

A homályban, messze valahol, sikoltanak.

A Place Blanche-on leszúrtak egy utcalányt.

Vagy talán csak a pásztor füttye ez a Pojánából?

Te ne félj a haláltól,

szunnyadj erős karjaimban, Szerelmem:

Párizzsal én őrködöm fölötted.

 

Távol, túl a bulvárokon Párizs népe is szenderül.

A Gare de l’Esten

egy mozdony az éj lepleit keresztülhasítva felsivít:

„Túl mélyen ne aludj, sansculotte, valahol fegyvert töltenek!”

De Te csak pihenj, édesen szuszogva, karjaim között.

Az őrség éber és vigyáz –

Párizs és én a fegyverekre gondolunk…

 

 

Álmok szállodája [135-136.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44685

Meliorisz Béla

 

 

MAKÁRHEGYI VERSEK

 

1.

Krisztus fájdalma

feszül a tájra

 

Törött venyigék őrzik

a szüreti kedvet

s bánattól öregednek a tőkék

 

Fentről az úton

egy pergamen arcú asszony jön

ócska taligával

 

Narancsok lilák

villódzása:

csobbanás utáni remegés

lenn a város

 

2.

Ma délután

a szőlőhegyen járt

a kedves

 

Sugaras fürtökkel

madarak énekes kedvével

tért meg

Fején kendővel

napbarnított arccal áll előttem

az ujjai hegyét

lágykék erekkel átszőtt

szemhéját csókolom

 

Eretnek bánattal

markolok a hajába

mert már az asszonyt szeretem

aki bolondos

fehér harapással szeret

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44684

Meliorisz Béla

 

 

LEGKISEBB FIÚK

 

Morzsolgatván az időt

hányszor gondoljátok

mikor zörgetik meg az ajtó üvegét

 

S mi jövünk bársonyos hittel

bocskorunkon tejutak pora

égi tarisznyánkban zizegő csillag

 

 

Ma sem jön senki [74.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44683

Meliorisz Béla

 

 

ÁRAMLÁSOK

 

Még vállamon

a hajló délután vöröse

de súlyos már

a szeptemberi este

s hangomra is

csak egy tücsök felel

 

A szőlő megérett

a fürtök csüngve alszanak

 

Kezemből a homok

venyigék fonadékai közt

az idő pereg

 

 

Ma sem jön sen-

ki [67-68.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44682

Meliorisz Béla

 

 

ŐSZI SZÖKŐKÚT

 

Őszi szökőkút

éjjel

 

árva kiáltás

én otthonmaradottaim

 

mintha csak

az örökkévalóságnak

 

Apollinaire galambja

szívemben

s

útjaim végtelenek

immár

 

 

Ma sem jön

senki [59.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44681

Meliorisz Béla

 

 

FÜVEKBEN ALSZIK

 

Elhabzik az idő

s a földeken este van

 

Mára már nincs mentség

 

A rovarok röptére

a vízre bukó árnyak iramára

hiába figyelsz

 

Merülnek a szavak

megrendült tornyai

konok szökésbe

kövek hallgatásába

 

de vízi gyökerek között

szerelmes halak siklanak

pisztrángok talán

 

s parti füvekben

alszik a vörös nap

 

 

Ma sem jön senki [55.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44680

Meliorisz Béla

 

 

MÉG ALSZIK

 

Az éjjel esett

a nyár tócsákban áll

Eldobott vasakon

fordul a rozsda

kerítések tövében

bújik a bogár

gyöngyöznek a füvek a fák

duzzognak a kötélen

maradt ruhák

de örömöm ablaka tárva

Sietve hozok tejet kenyeret

feleségem még alszik

kislányt öltöztet

szőke hajfonatost

 

 

Ma sem jön senki [28.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44679

Meliorisz Béla

 

 

SZÉL INDUL

 

Nézem mahagóni-arcod

a szemek mélybarna kútját

a szitakötő-zizzenéssel

júniusvégi szél indul

a hegyek felől

hogy játsszon velünk

Ruhád alá kap

és énekes melleid alatt

gömbölyödik

légbőlkapott fiam

 

 

Ma sem jön senki [25.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44678

Meliorisz Béla

 

 

TÜNDÉRKEDJ

 

Tündérkedj fénnyel

márciusi széllel

áztatja a kertet

áztassa arcod is sugár

nevetésed legyen csobogás

napod kitárt szárnyú madár

lábadon mint kanócon

fusson fusson a láng

 

 

Ma sem jön senki [24.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44677

Megyericsei János

 

 

SAJÁT SÍRFELIRATA

 

Ha nem emészt az Irigység, és más hírneve nem bánt,

    nézd e nyugodt betüket s kőbe faragva e dalt:

hárman lettünk híres költők rokoni vérből,

    merre a Dráva vize öntözi Pannoniát.

Első volt Janus, ki először hozta hazánkba

    a gyönyörű Helikon zöld koszorús szüzeit.

Másik költő volt a Garázda család fia, Péter,

    ki hazahozta utóbb a dalos Aoniát.

Végül is én, az utolsó költő rokoni nemből,

    jöttem a Pieridák harmadik éke gyanánt.

Esztergom fala közt áll Péter sírköve; Jánost

    főpapi székhelye: Pécs őrzi a sír fenekén.

Hogyha a sors úgy engedi, csontjaimat ide ássák;

    hogyha nem, egyre megyen: bárhol is lesz a gödör.

Majd ha repül aranyos egekig, szabadulva a lelkem,

    nem veszi semmibe sem már a kihűlt tagokat.

S könnyen visszarepül oda, honnan a földre leszállott.

    S föld lesz újra a test; az, ami volt legelőbb.

Csak a halálban nyer nyugodalmat bizton a szellem,

    s romló testnek a sír ád csak örök nyugovást.

Meg ne itélj, hogy a dalt elnyújtván, hosszura véstem,

    idegen emberekért írtam ilyen sorokat.

 

 

Janus Pannonius – magyarországi huma-

nisták, 1507 Tóth István fordítása [220.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44676

Megyeri Ábel

 

 

MÁTRAI MAGÁNY

 

Fölém pirkad a hajnal,

s a reggel, a teremtett életé.

A lomb sóhajt, susog, zenél

halk indulót napom elé.

Fent a felhők vitorla-vászna;

ébred, eszmél értelmem is:

álmom kútjaiból szállok,

s rajtom az ébredésbe visz.

 

Hajnal, felhők, fény, ébredés

és végtelen körré tágult tér

szólongat, hív új reggelre,

s díszes körmenetként kísér,

mint vándort a búvó csermely,

ha partja csipkés vonalán,

a hegyről a völgyig tör le

küldetéssel, mely még titok, talány.

 

 

Az ihlet parazsán [103.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44675

Megyeri Ábel

 

 

IBOLYÁK NYÍLNAK

 

Gerle-galambok csipkedik a rétet,

avarba tűnt fagy, tél-kísértet.

Moccan az élet, tavasz készülődik,

gyémánt-porát új napsugarak őrlik.

 

Szívdobogásban, ütőér-verésben,

lázban a földünk, fény az oltókésen.

Csirreg, kiált, beszél, cseveg a rigópár,

ibolya-nyílás közt koncertjére próbál.

 

 

Az ihlet parazsán [23.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44674

Megyeri Ábel

 

 

SZENT HEDVIG

 

A Wawelban porló királyi hamvak

pihennek; a reggeli szél illat-

felhőket, s jázminágakat ringat;

zörmöl a fű, fenn galambok suhannak.

 

Itt élt Hedvig, innen ment naponta

a város terére, arcán mennyei

mosollyal, hol várták már szegényei,

s hol árváikat a szívére vonta.

 

Fehér hajók úsznak a Visztulán,

árbocukra int a sok torony-titán,

alattuk a nyüzsgő, épülő új élet.

 

Nyári fény vonja be a bástyák vállát.

Mind aranyra értek a búzatáblák –

Hedvig hűsége őrzi e vidéket.

 

 

Tiszta kút, Krakkó, 1961 [204.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44673

Megyeri Ábel

 

 

PIETA

 

Lehajló lomb, fehér nyírfa ez a női fej;

ártatlan s tó-tükrű, nem hordja díszeit.

Derengő tekintetét vajon milyen delej

tartja fogva, hogy a vértanúságig szelíd?!

 

Már estére kelve, a fényvesztett nappal,

kapta vissza Fiát, akit felajánlott,

s szegénymód váltott meg egy pár galambbal;

az ára szörnyű, mert kiszenvedett az Áldott.

 

Az arc, az anya-arc fenséges szép! – kié volt

ilyen tündéri? – anyámé volt e kék égbolt.

Örök szűzien fogja ölébe az övét,

 

súlytalan-könnyed tán, akit tart, akit véd

e tűnő percben is; s hogy fájdalmát ismerem,

tudom, mit vesztett, s mit tett énértem Istenem.

 

 

Tiszta kút [197-198.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44672

Megyeri Ábel

 

 

SARLÓS BOLDOGASSZONY

 

A nap lángokat szórt a földre,

S megérett tőle a vetés;

A karcsú száron sárga búza

Dalolja: nem volt jégverés.

 

Az Úr megáldott minden szárat;

Ó, mennyi gazdagság, jövő

Roskad arany-teherként bennük,

Amit növesztett az idő.

 

Nyárfák során a dombok alján

A Boldogasszony lépked el

Kibontott hajjal mint egy nagy lány,

 

Ki sarlót himbál és énekel.

Köszöntöm – Áve – elmerengve,

Ő meg suhan a végtelenbe.

 

 

Tiszta kút [197.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44671

Megyeri Ábel

 

 

HIMNUSZ A SZEPLŐTELENHEZ

 

Áve, szüzesség édene,

Szeplőtelen élet gyöngye, Te,

Malaszttal teljes tisztulás,

Bűnből kiváltó újulás.

 

Egedből jöjj, Te légy velünk,

Veled nyer üdvöt életünk,

Ha földi pályánk alkonyán

Trónodhoz állunk ó, Anyánk.

 

Dicsérjük, áldjuk az Atyát,

És Egyszülöttjét, szent Fiát;

S Szentlelket, a Vigasztalót,

Velük örökké Egy-Valót.

 

 

Tiszta kút [196-197.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44670

Megyeri Ábel

 

 

ZENG A HAJNAL

 

Zeng a hajnal; csengő dallal

    a teremtés Téged áld,

ó, Szentlélek, teljes élet,

    színed előtt a világ.

 

Csillagok közt, tejutak közt

    rendet tartó dús erő,

mélységekből győzve lendül

    örök hatalmad elő.

 

Holdban, napban láthatatlan

    sugár-lényed van jelen;

tündökölve tartod ölben

    a jövőt és a jelent.

 

Mint vakító, frissen hullt hó,

    kegyelmeid köntöse;

szebb ruhába, gyöngy-brokátba

    nem öltözik senkisem.

 

Égi jelnek, lángnyelveknek

    szárnyán adtad Önmagad;

ki Téged bír, vigasz, gyógyír

    balzsamával gazdagabb.

 

 

Tiszta kút [196.]

 

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44669

Megyeri Ábel

 

 

HÚSVÉTI ZSOLTÁR

 

Keljetek fel kertek a némaságból,

nőjj fűzfalomb, légy enyhet adó sátor,

fordulj már tavaszba serkenő világ,

hadd csipkedjék zölded sárga kislibák.

 

Hajnali fényjelek, kószáló illatok,

újtüzű arcok, napként villogjatok.

(Felhők vitorláznak bátor szelekkel,

még sötét éjben ring a húsvét-reggel.)

 

Nagyheti bánat, tompa némaság,

halld, halld a lélek öröm-kórusát;

a halál lánca szikla-sírba hullt,

nagypéntek gyásza végleg már múlt,

 

mert a Városban, íme, híre kélt,

hogy Jézus megjelent, föltámadott, él!

(Feszes, piros rügyeket csókol a fény

a Golgotán és az Olajfák hegyén.)

 

 

Tiszta kút [195-196.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44668

Megyeri Ábel

 

 

VASÁRNAP REGGEL

 

Bíbor-derengéssel

szárnyalva jön a nyár,

ma reggel is piheg

a színfoltos határ.

 

Nincs felhő, semmi szél,

az ég fénylő arany;

nyárfák sorának is

csak lenge árnya van.

 

Mint vakító villám,

ragyog fel a mély ég;

sziporkázz, süss fel nap,

tüzelj, lobogj, még, még!

 

S hajolj elébe már

az alig szisszenő

kaszák villámának,

te végtelen mező.

 

Város-széli házak,

s kerti jázmin-kehely

derűs csendben állnak,

és velük ünnepel

 

magas dárda-szálán

az áttetsző, finom,

könnyű szirmot bontó

király-liliom.

 

Öntöző kocsi jön,

s nagy ívben önti szét

csillogó szőnyegként

a tartálya vizét.

 

A bástyák megett egy

kisgyermek-száj nevet,

melytől friss lángra gyúl

a szív s a képzelet.

 

 

Tiszta kút [193.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44667

Megyeri Ábel

 

 

JÁSZBERÉNYI STANZÁK

 

Járnak s repülnek fölöttem a szép

inga-járatú színes évszakok.

Elillant az ősz, a tél vánszorog,

de hallani már a tavasz neszét.

Ezerév óta így megy az idő

itt is, hol a múlt, a nagy magvető,

friss vérrel fűti a jász-kun szívet,

s kéklő derűvel a képzeletet.

 

Míg erre járok, dajkál a határ,

s kísér a varjak fekete raja,

néhány házikó, egy csöndes tanya,

és töméntelen kukoricaszár.

És kísér a hang is, a kürt szava,

Lehel vezéré; a mennyég alatt

lelkemben zeng fel. Ma egy más hadat

mozgósít, kelt, mint hajdan éjszaka.

 

Elült az ősi harc. Kardcsillogás

helyett a gépek lármája fogad,

s nyomul felém, mint régenvolt hadak

özönlő népe, sok kaszás-kapás.

Őrizd hát jász-föld örömöm nyomát,

hogy magasabbra léptek a tanyák.

Védd az egynapos síró csecsemőt,

s fáid lombjával az erremenőt.

 

Sarkantyús mének, ködlő délibáb,

a múlté vagytok. Itt a virradat,

a napfelkelte új népet avat,

melyet szült e kort rendező világ.

Híres Jászberény, a kürt anyja-őre,

légy Noé-bárka, békés Ararát,

hadd élje fiad számtalan nyarát,

sorsa tejútján haladva előre.

 

 

Tiszta kút [191.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44666

Megyeri Ábel

 

 

ALKONY

 

A halvány ég bealkonyult;

színt vált a kék, szürkére,

              majd vörösre;

így folyik el rozsda-vére,

              a nap is lehull,

fáradtan ül egy szederfa-törzsre.

 

Teszem-teszem még a dolgom,

de mint vadász a vad-lesen,

              én is a loppal menő

              nap lángjait lesem,

a guruló pénzt odafent a dombon,

              az estbe szerelmesen.

 

A kertsarokba állítom

              ásómat s a kiskapát.

Aztán haza! usgyi, a hídon át –

Ej, elmúlt nap, megmaradt potom

              erőm, gereblye, lapát,

              mind – jóéccakát!

 

 

Tiszta kút [190.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44665

Megyeri Ábel

 

 

HÁROM MAGAS NYÍRFA

 

Három magas nyírfa

áll a reggeli fényben,

mint három ezüst-árboc

ága, keményen.

 

Csillogó sima törzsük

– utak mérföld-jele –

koronázva a lombtól,

sátrát most bontja le.

 

Levelük halk zizegése

egy intim suttogás,

igent s nemet mondó

válasz-titkolás.

 

Menekül a halk csönd,

riad a határ;

fölöttem suhan el

egy gerlepár.

 

 

Tiszta kút [190.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44664

Megyeri Ábel

 

 

EGY GYERMEKARCRA

 

Még gyermek vagy,

                                derüs,

                                          napfényes kedély.

Elnézlek –

                  még rád nem hajolt

                                                 az éj.

Játszótársaid

                     a mackók, angyalok,

szemedben

                   ártatlan

                                fáklya-láng ragyog.

Most

         a habokat s hegyeket

                                           nézed,

mig alattad

                  táncol

                            az örvény, a végzet.

Te

     még nem csalódtál,

                                    bizalom és jóság

sugárzik

              belőled. A sziveden

                                              rózsák

lomb-sátora

                    s szines szirmok csokra

                                                          nyilhat –

Életed

           induló, széllel játszó

                                            illat.

Nézz

         e vén világra!

                               Fáradatlan kedvvel

fut, forog tengelyén,

                                 este, délben, reggel;

megrakottan

                     szirttel, füsttel, óceánnal.

Felettük

              értelem,

                           alkotó-kedv

                                               szárnyal.

Ha nagy leszel,

                         nagyként fogd

                                                 a tarisznyádat!

S derék eszményekért

                                    igazitsd

                                                 a lábad,

mert

        igaz munka vár,

                                  hogy teljesitsd

                                                          hiven,

mint rakéta

                   utját

                           roppant pálya-iven!

 

 

Tiszta kút [187-188.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44663

Megyeri Ábel

 

 

ÚJ SZÜRET

 

Szemben velem a györöki félsziget,

Szent Mihály hegye s a keszthelyi öböl.

Messzébb tar kupok süvegje között Szigliget

csucsos süvegje lilán tündököl.

 

Ide int Badacsony roppant tömbje,

e millió éves koporsó-szikla.

Vállát a nyár tüzes láng-küllője

rőt rozsdaszin-sötétre szivta.

 

A Tó szelid, az ég kibontott fátyol.

Mozdulatlanok a birsek, mandulafák.

Egy nádisip sikolt fel, s távol

sirályok fehér csapatja száll.

 

Mézizü patakok csorognak a kádak

must-szagu öblös barlangjába;

hamvas szőlőnek, barna naspolyának

ad helyet a csősz zsuppos kalyibája.

 

Új szüret dalát dongják a méhek,

s a részeg darazsak mind halkabban.

A hegyek alatt egy Máriás-ének

örök dallama zeng. A táj is halhatatlan.

 

 

Tiszta kút [185.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44662

Megyeri Ábel

 

 

OLVAD, RESZKET

 

Olvad, reszket a szőke nyári táj

              – a tüzes ég alatt

              két kombájn arat –

hüs fedelet hát most találj!

 

A hársvirágokon méh zug, donog.

              Fürtök porzó-porát

              nyilként viszi tovább

messzire, hol kutgém inog.

 

Árnyas liget gyep-szőnyegén alább

              kiránduló csapat

              viháncol, rug, szalad,

s szökdécsel száz aprócska láb.

 

Java-nyár ontja most kenyér-adóját.

              Ahogy megyek a parton,

              a rétről idehallom:

kelepelnek a gólyák.

 

S kelepelve jár a kombájn cséplője –

              Dobjában, mint a tej,

              spriccel a buzafej,

a hü föld sokbimbóju tőgye.

 

 

Tiszta kút [184.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44661

Megyeri Ábel

 

 

SIMON MAJOR

 

Zölden szunyókál, gőzöl a mező

              a domb alatt.

Reggel ráloccsant egy jó langy-eső,

              majd elhaladt.

 

Nem volt komoly veszély, zugó vizözön,

              villámcsapás,

csak olyan átmenő vendég, ki beköszön,

              és utja más.

 

A pajták nádja, mind egyképen idős,

              most csupa fény.

Hurrázva rikkant rám is az ismerős

              tág juh-cserény.

 

Fent Palkó furulyáz, számolva lassan

              lépéseit;

egy fütty, csirregés a nagy magasban

              neki segit.

 

Közben gondolkodik: Várja a gépeket

              a kora-nyár;

uralmuk mellett majd hogyan is lehet

              ekkora nyáj?

 

 

Tiszta kút [183-184.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44660

Megyeri Ábel

 

 

KIGYUJTOTTAD A FÖLD KÖRÜL

 

                    Horváth Richárdnak

 

Kigyujtottad a föld körül

        az ég lámpásait

Atyánk, s a nap tüzét, mely éjt-

        nappalt kettészakit.

 

A csillagok szelid fényét

        szántad égi jelnek,

merre vándorló vágyaink

        rendre menetelnek.

 

Est-hajnal pirját öntözöd

        a látóhatárra;

tenger fölé, völgyek fölé

        takaród a pára.

 

Villámot irsz a felhőkre,

        s szivárványt alájuk;

mit szem, fül ebből felfoghat,

        adományként áldjuk.

 

Zöld erdőkkel diszitve áll

        föld-hazánknak héja;

lombjuk alatt karban dalol

        a pintyek karéja.

 

Vadvirágok a szőnyeged,

        és árpakalászok,

tánc, fütty, mulatság járja itt,

        s cincér-, tücsök-nászok.

 

Odut rejteget a fenyő.

        Pirosló vén törzse

mókus tanyája. Ut szélén

        egy halomnyi rőzse

 

muzsikálja: mulik a nyár,

        nap hevétől álmos.

A levegő suhanca már

        dél-irányban szálldos.

 

Hát még amiről nem is tett

        csodálatot szavad:

az embert is énekeld meg,

        csak ugy lesz igazad!

 

A teremtés csucsát, szivét,

        munkát, mosolyt, kacajt,

mert igy egész csak a világ,

        ha sziv és ész kihajt.

 

 

Tiszta kút [182-183.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44659

Megyeri Ábel

 

 

VESZPRÉMI TÉL

 

Fent magasan hordja

vállát a Tüztorony,

e szoborként álló

hólepte kő-szigony.

 

A főtéren fenyő –

Disze friss hólepel;

a Séd kristály-habja

még gőzöket lehel.

 

Szél nyargal, futkos át

a tornyok városán;

gyermek-kézen siklik

három aprócska szán.

 

A tejszinü ködben,

mely falként vesz körül,

épitők dolgoznak;

fagyban is emberül

 

javitják a járdát

rakják a gránitot,

ahol az ut teste

forradásos, nyitott.

 

Jég-függöny feszül az

ódon ereszeken,

akár a hegedü-hurok

a hangszeren.

 

Alkonyt sipolva jön

az almádi-i vonat,

hozza a sok munkás-

felebarátomat.

 

 

Tiszta kút [181-182.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44658

Megyeri Ábel

 

 

A FÖLD NÁSZA

 

Készül a föld násza; a junius

hangos, nyugtalan vőfély, kisfius,

zöld, szőke szineket vált, dolgozik,

magához von s cseléd-sorsra taszit,

müvesek után néz; fölfedezők

izgalmával bejár kertet, mezőt.

Derék hónap te, szerelemnyitó,

becsület kutja, világhóditó,

végtelen erekben örvénylő vér,

milliók éhét csititó kenyér,

Dárius kincses kamrája, mit adsz,

tiszta cél nekem, s szivemen vigasz!

 

 

Tiszta kút [180.]

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!