Na bedobom én is a szelvényem.
A valódi piaci verseny lényegében a Nikon és a Canon ("...what you Cannot..." ^^) közt zajlik. Rendkívül okosak voltak, nem rúgtak egymásba, helyette zipzárszerűen kitöltötték egymás termékpalettáinak réseit. Vala ez így. A Nikon a pici vázaival csúnyán alászántott a piacnak, nyilvánvalóvá vált, hogy a belépő DSLR-ekben rejlő potenciál óriási (megjegyzem, az ötlet nem volt új, lényegében a "kisebb" gyártók ugyanezt próbálták, csak nem vitték végig rendesen). Jött a D3 nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a sport- és riportfotósoknak Az Eszköz legyen. (Emlékszik mindenki a Nikon első nagy felemelkedésére, a dokumentaristák álomgépére a múlt században, ugye? Elegáns a történelem.) D3 jött, látott, és egyenlőre úgy néz ki, megbontott egy addig a Canon által uralt szegmenst. Canon cserébe betolta az 1000D-t, és nyilvánvaló, direkt konkurrenciát állított a D60/D40x számára.
A tendenciák tükrében úgy érzem, a Nikon megalapozta a belépő DSLR-ekkel azt a sikert, amelynek biztonságában lassan elfogy a piaci tér, illetve amelyből kiindulva lassan vállalhatja, hogy a digitális piacon addig sok tekintetben (eladásokban mindenképp) előnyben lévő Canonnal nyílt sisakos küzdelmet vállalhasson.
A Nikon vázak árazása egyre aggresszívebb, és ami kifejezetten meglepett, a Nikon lencsék is egyre jobb árban vannak, mi több, rendkívül jó áron értek be hazánkba is. Értitek, egy 14-24 alig több 1.500 USD-nál, egy 24-70 1.600 USD?
Lassan szerintem el lehet felejteni az eddigi sztereotípiákat, miszerint melyik N. gép melyik C. alatt, vagy felett van. Kopjatörések lesznek azonos szegmensekben. A belépő és amatőr kategória gépei továbbra is eléggé kiszámíthatóak lesznek; a kiadási ciklus az eddigi kb. 18 hónapról 12-15-re csökken, a nagytestvérek funkciói köszönnek majd vissza (megspékelve az érzékelőtisztítással, meg egyéb csilli-villivel).
A leendő prosumer FX pont olyan kategóriában van, hogy a D3 nyomán lehessen sejteni a tudását, de aggresszív ár mellett a szolgáltatáskészlet kérdéses. A D300 1.700 USD alatt van, a D3 5.000 USD, ezek közé bőven befér egy kis FX váz, de azt inkább csak tippeli az ember, hogy mit butítanak rajt (FPS, egy kártyaslot, külön markolat, lassabb feldolgozás?).
Pletykák folyamatosan vannak, a használók vágyainak muszáj megtestesülnie (meg van, akinek attól lesz nagyobb e-pénisze, hogy "ő tudja a frankót"). Azt azonban lehet érezni, amikor hirtelen megugrik a "majdnem hihető" kategóriájú pletykák mennyisége - szerintem most ilyen időszak van. A 2008-as Photokina rendkívül jó lehetőség lenne egy dörgedelmes bejelentésre. Télen még inkább 2009-re tettem volna, hisz a D3 gyártása a kapacitást leköti, viszont egy idei bejelentés, jövő évi piacra dobás belefér.
A játék kedvéért az "én" D300 FX változatom (nem kedvelem ezt a D700 nevet) • 3.000 USD • D3 érzékelő (ugyanúgy ISO 200 alapérzékenység 6400-ig, boost-tal huszonsokáig) • 12/14 bit A/D, EXPEED • Multi-Cam 3500 AF rendszer • 5 FPS, DX módban talán 6-8, vagy hagyják a sunyiba, és lenn tartják 5-ön • SRS, LiveView, Active D-Lighting, objektívek AF finomhangolása • por- és cseppálló fém váz, 3.0 " TFT LCD (922.000 pixeles baba), 100% lefedettségű pentaprizmás kereső
Érezhető, hogy nehéz miből faragni. Nyilván alacsonyabb FPS, kisebb buffer, külön MB-D10 várható. A D3 csábítása így is megmarad, de azért itt a határ kezd elmosódni.
Személy szerint nem valószínű, hogy érinteni fog az első FX prosumer váz, D200-zal továbbra is nagyon szeretjük egymást. A második, talán harmadik generációba kapcsolódom majd be, ha úgy hozza a sors, viszont kétségtelenül nagyon kíváncsi vagyok egy kis FX tudására. A D3 számomra hátrányos tulajdonságait (ár, méret, kihasználatlan funkciók tömege) faragná, viszont adna egy olyan érzékelőt (meg nagylátó perspektívááááát), amit azért el tudnék viselni.
(D700 és D300FX topic-ot nem lehet összevonatni? Nagyon tré így...) |