Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Soxor szóbakerült már a TAS, de semmi részlet róla, van esetleg valahol a neten néhány sor róla? Tudtommal volt ugye egyszer a TAS harckocsi és egyszer a TAS rohamlöveg.
A másik dolog ami érdekelne, hogy mely Abrams tipusok vannak lemerült urán lemezekkel megerősitve [vagy ezeknél a réteges páncélzat tartalmaz lemerült uránt]?
A Harpoon igen jó játék (kb ez az igazán real time stratégia). Érdekessége, hogy eredetileg nem számítógépre írták hanem papíron ceruzával, dobókockákkal játszották (Á la Dungeons and Dragons).
A Harpoon 4 rövidesen megjelenik (a demója talán már kint van), aki ki akarja próbálni az megtalálhatja a neten a Harpoon 97 demoját (ez a Win 95-re írt változat, Észak európai hadszíntér)és a harpoon on-line-ből beügyeskedheti a Földközi-tengeri hadszínteret is.
Úgy tudom, az amcsi tengerésztiszteknek KÖTELEZŐ havonta valahány órát nyűzni ezt a játékot. Nekem sajnos még nem volt szerencsém hozzá, de mióta olvastam a Red Storm Rising-ot egyre inkább ki akarom próbálni.
Harpoon, Harpoon, Harpoon.
Csakis.
Ketszer oszultem meg, raadasul utananeztem a dolgoknak, es teljesen valosaghu.
Asszm pentagon is hasznalta.
De ez csak pletyo.
A Tiger-B páncélzata sokkal erősebb, és döntött, ebből kifolyólag sokkal nehezebb is átütni. Azon felül az ágyúja is erősebb, 88mm-es L/70-es. Elég szép kárt tudott okozni. Az Tiger-B vs. JS2 esetén már az előbbi volt lényegesen esélyesebb. JS3-nál már nem tudom, hogy mi a helyzet.
A JS2-eseknek valóban 122mm-es lövege volt. Próbálták a 100 mm-est is, de a 122 mm-es mellett döntötek, mert bár az előbbi rendelkezett jobb páncélátütő képességgel, de az utóbbi kompatibilis volt a szovjet tüzérség 122 mm-es lőszereivel, és olcsőbb volt gyártani, valamint nagyobb mennyiséget tudtak belőle készíteni. A 100 mm-es löveget kapta később a T-54-es.
Höhö, a Tas harckocsit megnézném, merthogy soha az életben egyetlen példányát sem fejezték be, nemhogy sorozatgyártásba adták volna.
Amúgy a T34 fölötte volt a Pz IV-eseknek, már csak a 85 mm-es ágyúja, a dízelmotorja, a ferde, sokkal jobb ballisztikai jellemzőkkel bíró páncélzata, az 500 km-es hatótávja, na meg a majd kétszer akkora végsebessége, a fajlagosan sokkal kisebb talajnyomása - emiatt jobb terepjáróképessége miatt is. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy összesen kb 100000 épült belőle, míg az amcsik kb. 44000 Shermant gyártottak, akkor máris látható a németek elmaradása. A legtöbbet gyártott német tank Pz Iv volt a maga kb 10000 darabjával.
Jó esetben is legalább 10-szer annyi orosz tank jutott a németekre. Az esélyekről ennyit. A Pz IV-et bármelyik orosz páncéltörő átütötte.
A Tigris viszont a nagyaon nagy tömegének köszönhetően elég rossz terepjáróképességgel rendelkezett, ráadásul sűrűn el is romlott, mer ta motor teljesítménye nem volt elégséges.
Így van tier, a PzKpfw-V (Párduc) első szériája a Vd típus volt, ezt 43 júliusától használták, egy hónap múlva jelent meg a Va típus, nagyjából kiküszöbölve az Vd típus komoly erőátvitel szerkezeti hibáit.
44 márciusától jelent meg az Vg típus, ami már tip-top volt, és a szövetségesek szerint a háború legjobb harckocsija volt a maga kategóriájában.
Ezt szerelték fel 44 augusztusában a világon először éjjellátó (infra ) rendszerrel(PzKpfw-Vg Uhu), és első harci bevetésük a dunántúlon történt.
A.
>>"párduc egy csúcsgép lett" Itt is voltak problémák! Az első ötöt Leningrád környékén vetették be ami nem volt
túl sikeres.(elsűjedtek a mocsárban). Azt hiszem kettőt sikerült felrobbantani de így is zsákmányoltak az
oroszok belőle tökéletes példányt. Ergo: késöbb fel voltak rá készülve!<<
A Parducokat eloszor a kurszki ivben vetettek be, a nemetek 1942 oszen, Leningradnal Tigriseket, es nem Parducokat vesztettek, az oroszoknak itt sikerult egy sertetlen Tigrist zsakmanyolniuk.
A Parducok sorozatgyartasa csak 1943 januarjaban indult.
Az én adataim szerint a 43 aug.-ban rendszeresitett SU85 D-5S típusú löveggel, a 44 februárban hadrendbe állitott T34/85 pedig ZIS-S-53 típusú löveggel volt szerelve. Ezt később még sokáig és eléggé elterjedten használták önálló pct. lövegként is, úgy tudom.
Tud valaki valami infót a T-34/85 ágyújáról? Ugyanaz, mint a SU-85-ben? Mert azt meg mintha valami hajóágyúból fejlesztették volna, valamikor a háború elején. Ki mit tud erről?
A Tigris fejlettebb(technikásabb) volt mint a T-34, erről nincs vita.
Azért is készült belőle olyan kevés, a nehéz gyárthatósága miatt.
A T-34-et ellenben gyártották ezerrel mint Ford a T-moddellt.Annak idején a kifinomultabb autókkal összehasonlítva az is elég egyszerűnek számítottt, de sok volt belőle, és ezért olcsóbb volt, így lett sikeresebb.
Mindazonáltal a T-34 bizony tartalmazta azokat az újításokat amiket leírtam (és akkor a hatékony harckocsiágyút még fel sem soroltam hozzá). Mindez a könnyű gyárthatósággal párosulva eldönti a kérdést.
Rovarok jó példa hmm. A virusokat mikor fogod felhozni példának egy harckocsis topicban? :)
Erről ennyit.
>Bergertiger meg ugye jó sok volt<
Bergetigerből bizony elég kevés volt,keveset alakították át mentési célra,úgy vélekedtek hogy a Tigris ágyút vigyen és lőjön ne mentsen.
Illetve mentés közben sok Tigris(fegyveres) megsemmisült.
Ezért inkább zsákmányolt harckocsikat használtak műszaki mentőként.
Így érthető hogy miért maradt bent a sárban annyi Tiger II a Sárréten.
Aligha találtak olyan szövetséges zsákmányolt HK-t amelyik kíhúzott volna 68 tonna acélt a latyakból.
Nekem egy előadáson Szentesi György, aki szolgált is ilyenen, azt mondta, hogy rohamlövegalváz. Valahol mintha az olvastam volna különben, hogy ISU-122 vagy valami hasonló. Majd utánanézek. Nem tank, az biztos.
>JSII vel kapcsolatban nem 100-as hanem 122mm-es ágyúja volt.
>Ami elég brutálisnak tűnik,ezért cserébe elég kevés volt a lőszerjavadalmazása a lövedék nagy térfogata miatt.
Igen, egy 122mm L43 löveg volt beépítve. Az alacsony lőszerjavadalmazáson kívül az is probléma volt, hogy a szűkös hely miatt csak osztottan tudták tölteni, tehát a tűzgyorsaság is elég kicsi volt. Több helyen olvastam, hogy nem is volt valami pontos, inkább élőerő ellen (beásott gyalogság) volt hatásos, mint hk.-k ellen. Mindezzel együtt azt hiszem, igen hatékony eszköz lehetett.
Ha már a JS szériánál tartunk, eljutottak egészen a 7-es típusig, Kubinkában ott van az összes. Persze ezek már csak prototípusok voltak. A 7-es gyakorlatilag kilőhetetlen volt, állta mind a szovjet 130mm-est, mind a német 128-ast. És 130mm-es, meglehetősen hosszú csövű löveggel volt felszerelve. Mindez kb. 1950-ben.
A T-34-ről való eszmefuttatással egyetértek, valami ilyet akartam mondani. eMM szakszerűbben megfogalmazta.
Még egy dolog, a logisztikáról: Pont az volt a teljesítmény, hogy a hihetetlen veszteségek ellenére mindig tudtak "friss húst" szállítani a frontra, hogy a gőzhenger tovább menjen. Nem valami elegáns, de a szovjet körülémények között EZ volt az, ami működött.
Maz!
"párduc egy csúcsgép lett" Itt is voltak problémák! Az első ötöt Leningrád környékén vetették be ami nem volt túl sikeres.(elsűjedtek a mocsárban). Azt hiszem kettőt sikerült felrobbantani de így is zsákmányoltak az oroszok belőle tökéletes példányt. Ergo: késöbb fel voltak rá készülve!
eMM!
Bocs a pontatlanságokért! Mostmár oda fogok figyelni és puskázom az adatokat mert a fejem olyan lyukas mint egy T-34 es Tigrissel történt találkozás után. :))
"De nagy számban a T-34 került gyártásba,és ha tetszik ha nem, ez eldöntötte a dolgot."
Ez Igaz!!! De ettől még nem lesz a legjobb/legsikeresebb harckocsi, mint ahogy emlegetik. Mondok egy hülye példát: A földön a legfejlettebb élőlények a rovarok, mert a legnagyobb számban fordulnak elő és a bolygó minden pontján megtalálhatóak. Ez igaz??? Szerintem ugyanígy nem lehet a 34 esre sem azt mondani, hogy a leg... Abban meg szerintem egyetértünk mindenkivel, hogy ahhoz, hogy a 3. Birodalom elbukjon kevés lett volna a T-34 es. Kellett még ahoz sok más is. (pl: Bombázás, Land Lasie to England, Land Lasie to Russia, stb., stb.)
Laci bácsi!
Köszi a fordítást! Kaptok ujjabb verziót ha fölkészülök belőlle (nehogy eMM belém tudjon kötni :) ).
JS-2 nagyon kemény volt. Tiger II (vagy inkább Ausf. B) Páncélzata volt sokkal jobb de ez a gyenge 68 tonnájával eggyütt járt. Tűzerőben is jobb volt A 88as KwK 43asával és gondolom a 3.78m es csövön meg is lehetett vezetni, és fel is lehetett gyorsítani a lövedéket. Ez mind szép de a 12 hengeres 700 lovas Maybach motor igen gyengének bizonyult. A másik dolog meg az, hogy a nagy talajnyomás miatt néha oda sem ért a hadszintérre (lásd Magyarország Sárrét). Maz irta
"....A legnagyobb veszteségei önmegsemmisités miatt következtek be." Ez igaz mert parancsba volt adva, ha egy Tiger például megáll (nem kilövik) akkor egy másik nem mentheti. (még a motor el is bírta volna de a sebváltók szétreccsentek és akkor ugye kettő a veszteség) Bergertiger meg ugye jó sok volt igy hát BUMM!
Vazzeg most már dolgozni is kellene!
Azt hiszem, kissé revideálnom kell véleményemet a Tiger I - JS-2 párharcról.
A Harckocsik típuskönyv szerint a JS-2 vagy 10 tonnával könnyebb volt a Tigrisnél, diesel-motoros, és nagyobb a hatótávja is. Páncélzata 90-160 mm.
Találtam egy összehasonlítást is a papírjaim között az illetö tankok páncélatütéseiröl:
A Tiger I a JS-2 páncélját a következö távolságokból lötte át 88-asával:
elölröl:
tornyot 100m, testet 100m
oldalról:
tornyot 1000m, testet 1500m
hátulról:
tornyot 100m, testet 300m
A JS-2 a Tiger I páncélját a következö távolságokból lötte át 122-esével:
elölröl:
tornyot 1500m, testet 500m
oldalról:
tornyot 2900m, testet 3500m
hátulról:
tornyot 2900m, testet 2700m
Az adatokat '97-ben nyomtattam vmi webhelyrol. Nem tudom, megfelelnek -e a valóságnak. Számomra kissé furcsák ezek az értékek. A Tiger II nyírta a JS-2-ket, az biztos. Ilyen nagy különbség lenne a Tiger I és II között? Nem hinném.
Ez a www.achtungpanzer.com Wittmannról szóló része végének fordítása, 6. rész:
Wittmannt elismerték bajtársai, és igen nagyra becsülték felettesei. Michael Wittmann az igazi höst testesítette meg, aki a keseru végig kitartott a hazája mellett. Wittmann személyes barátsága megkérdojelezhetetlen, és a katonai almanachokban méltó hely illeti meg." (vége)
Sajnos csak ilyen apró darabokban tudtam elküldeni a fordítást, de azt hiszem ebben a formában még használható.
Ez a www.achtungpanzer.com Wittmannról szóló része végének fordítása, 5. rész:
1983 márciusában egy útépítés során rátaláltak földi maradványaikra. A testeket Wittman fogászati lapja, és a vezetö, Heinrich Reimers dögcédulája alapján azonosították. Ezt követöen Wittmannt és társait a normandiai De La Camre német katonai temetöben helyezték örök nyugalomra, katonai tiszteletadással. A temetö Isigny-sur-Mer és Bayeux között található a 13-as út (RN 13) mentén. Wittmann a 47 négyzet 3. sorában, a 120. sírban nyugszik.
…
Wittmann pályafutását az 1. SS „Leibstandarte Adolf Hitler” Páncéloshadosztály 101. SS Nehéz páncéloszászlóalja 2. százada parancsnokaként fejezte be. Michael Wittmann hauptsturmführer a legsikeresebb második világháborús harckocsizó ász. Barátai szerint Wittmann csendes, nyugodt ember volt, még ütközetben is, és volt egy hatodik érzéke, amely segítségével a megfelelö helyen és módon csapott rá az ellenségre. Wittmann legénysége kiválóan volt képezve, és remekül együtt tudott muködni vele.
Ez a www.achtungpanzer.com Wittmannról szóló része végének fordítása, 4. rész:
Az elso Tigris kilövését követöen a második küzet nyitott rájuk, de azt is eltalálták, amely hangos robbanással meg is semmisült. A harmadikat is elintézték két találattal. Wittmann tankja a második Tigris volt, melyet 12:47-kor egy Sherman VC Firefly 17 fontos ágyúja robbantott fel; a Firefly lövege képes volt 800 méterröl átlöni a Tigris páncélját. A robbanás leszakította a Tigris tornyát, amely fejjel lefelé a test mellé zuhant. Wittmann valószínuleg nem számított Firefly-okra a körzetben, és biztonságban érezte magát, különben máshogy közelített volna. Miután Wittmann nem tért vissza a csatából, a zászlóalja és a 12. SS „Hitlerjugend” Páncéloshadosztály indult a keresésére a 8-áról a 9-ére virradó éjjel.
Michael Wittmann és személyzete 1944. augusztus 8-án esett el Gaumesnil-nál, Cintheaux mellett; holttestüket egy jeltelen sírba helyezték.
Ez a www.achtungpanzer.com Wittmannról szóló része végének fordítása, 3. rész:
Vanin megállapítása szerint a találatot a levegöböl okozták. A rakéta eltalálta a Tigris motorfedelét, áthatolt rajta, és a motortérben robbant fel, melynek következtében felrobbantak a motortér környékén tárolt löszerek. A második robbanás megölte a személyzetet, és ledobta a tornyot a teströl. Vanin szerint Wittmann tankját egy brit Hawker Typhoon Mk1b rakétája pusztította el. A Typhoon-ok komoly veszélyt jelentettek a német harckocsik számára Normandiában. Csak 1944. augusztus 8-án 135 tankot löttek ki, közte Wittmann 007-esét.
Végül egy újabb teória szerint Wittman tankját a Northamptonshire Yeomanry A-századának tankjai intézték el. A brit Firefly-ok több Tigrist vettek észre, és 800 méter távolságból tüzet nyitottak rájuk. Az A-század hadinaplója szerint három Tigris közelített a század felé, oket 12:40-kor, 12:47-kor, illetve 12:52-kor lötték ki, veszteség nélkül.
Ez a www.achtungpanzer.com Wittmannról szóló része végének fordítása, 2. rész:
Egy egykori 101. SS Nehéz páncélos-tag, F. R. memoárjában írta, hogy a hivatalos verzió szerint légibomba pusztította el a Tigrist. Mind a kettö közölt képet Wittmann tankjáról, torony nélkül, a löveggel a harckocsitesten, de ez valójában Alfred Günther untersturmführer Evrecy közelében légibomba által elpusztított Tigrisét ábrázolta. Emellett mindkét forrás olyan egységeket nevezett meg a 007-es elpusztítójaként, melyek abban az idöben nem is voltak az ütközet helyszínén.
1945-ben Mr. Serge Vanin rálelt a 007-es maradványaira. Vanin érdeklödését felkeltette a roncs, mivel annak tornya a testtöl távolabb helyezkedett el. Ö megvizsgálta a roncsot, és megállapította, hogy azt az ütközet idején nem találta el lövedék. A törzs egyetlen sérülése egy nagy lyuk volt hátul, a motorfedélnél.
Ez a www.achtungpanzer.com Wittmannról szóló része végének fordítása, 1. rész:
"...
1944. augusztus 8-án volt Wittmann utolsó csatája. Ezen a napon új ütközet alakult ki Cintheaux környékén. Höflinger hauptscharführer szerint, akinek 213-as számú tankja Wittmanné mögött jobbra helyezkedett el, a Caen-Cintheaux-i úton, Gaumesnil-nél déli 12 óra 55-kor Wittman harckocsiját kilötték; a teljes személyzet elesett. Wittmannt és társait jeltelen sírba temették el amellett a roncs mellett, amely egykor Tigrise volt.
Egészen 1983-ig még a 101. SS Nehéz páncéloszászlóalj tagjai számára is rejtély maradt Wittman Tigrise pusztulásának módja. Sok forrás szerint Firefly-ok akciója során pusztult el; sokféle egységnek tulajdonítják a 007-es Tigris kilövését, így az 1. Lengyel Páncéloshadosztálynak, a 4. Kanadai Páncéloshadosztálynak, vagy a 33. Brit Páncélosdandárnak is.
>Még valami:Egy magyar osztag Tas és Turánjait is lecserélték Tigrisekre 1944-ben és négy nap alatt 100-nál is több(!!!!) szovjet harckocsi maradt a kárpátokban ráadásul még a front is visszatáncolt pár kilómétert...<
A Tas Harckocsi nem jutot tovább a prototípusánál sajnos, így aligha cserélhették le Tigrisekre.(Ha lett volna Tas nem is kelett volna a Tigris azt hiszem)
JSII vel kapcsolatban nem 100-as hanem 122mm-es ágyúja volt.
Ami elég brutálisnak tűnik,ezért cserébe elég kevés volt a lőszerjavadalmazása a lövedék nagy térfogata miatt.
T-34
Amikor megjelent, a mémetek a 88 milliméteres légvédelmi(!) ágyún kívül az égeggyadta világon semmivel seMM tudták kilőni.
Szerencséjükre akkor még nem nagy számban jött ki a típus.
"Szinte" semmi újdonságot nem tartalmazott a Crhistie futóművön, a döntött páncélzaton,és a díeselmotoron kívül.
Akkoriban a németek eggyikkel sem rendelkeztek hátrányukat részben csak 2 évvel később, a Párduccal tudták részben behozni.
De nagy számban a T-34 került gyártásba,és ha tetszik ha nem, ez eldöntötte a dolgot.
Bizony ez avatja T-34 -et a második világháború legsikeresebb közepes(!) harckocsijává,legalább olyan háborúnyerő fegyver volt,mint mondjuk az amiknak a Mustang vadászgép.
T-34-ről:
Ha jól tudom a németek a párducot először a T-34 teljes koppintásaként akarták gyártani, de a fejlett német technológia a fejletlen oroszok olyan marhaságaival, mint aluminium dizelmotor, stb nem tudott megbirkózni( na jó, volt ott alapanyagprobléma is, csak olyan jól hangzik, és szeretem megvédeni a ruszkikat)
Viszont az elkészült párduc egy csúcsgép lett, mig a tigris terepen nem vált be a nagy tömeg, gyenge motor, nagy fajlagos talajnyomás miatt. A legnagyobb veszteségei önmegsemmisités miatt következtek be.
Azt hiszem én olvastam valahol egy saját beszámolót Wittman-tól.
A lentebb említett esetben(Villers Bockage?)Előbb lesből jól felmérte az esetet. Gondosan becélozta az egyetlen járművet, ami árthatott volna a cicájának (ez azt hiszem egy firefly páncélvadász volt). Azt kilőtte, majd szépen lassan végighajtott az ellenséges oszlop mellett és oldalra fordulva sorban kilőtte valamennyit. Amúgy a brittek pihenőben voltak, tehát nem is mindegyikben ült benne a személyzet (van ám a cicán 2 géppuska is:-).
A harckocsi harcászatnak az a lényege, hogy igyekezzünk olyan helyzetbe manőverezni magunkat, hogy hatásos tüzet vezethessünk az ellen gyenge pontjai ellen (seggbe tudjuk lőni), de minket ne lőjenek idő előtt ki. Ki kell próbálni a Panzer Elite-t, abban ez nagyon jól sikerült.
Wittman tankját valahol Caen környékén találták meg kilőve (007-volt a száma). Valamelyik német tábornok azt írta, hogy repülőgépről kilőtt rakéta robbantotta le a tornyát.