Kérdezz, jár erre pár guru. Hamarabb kapsz választ, ha precízen leírod mi a baj (oprendszer, sw verzió, hibaüzenetek, egyéb) - de kérünk, egy kérdést ne írj bele több topicba, kérdezés előtt keress vissza, hátha már volt a problémád.
Ja, és amennyiben warez windowsod lenne, ez nem az a hely ahol segítene bárki. És kodekpakkot, soha, sehova sem teszünk fel.
Pont az az érdekes, hogy az előretelepített gépeknél van egy állapot az elején ,amikor elkészítheted a saját telepítődet, akár integrált licenc kóddal is. Ezt még a telepítés előtt teszed meg. Gyakorlatilag egy Windows telepítőt fogsz kapni, amiről újratelepítheted a géped.
Mondjuk én ezekkel nem szoktam foglalkozni, mert amint lehet leszedem az előretelepített, szétcseszett verziókat.
Persze, itt mindenki fikanick, aki hozzád szól. De veled tuti nincs semmi gond. :-) Nézd, én például tudom magamról, hogy bunkó vagyok. Hehe64-et azt hiszem, küldtem már el melegebb éghajlatra, aztán most meg a sörről beszélünk. Zavar is, hogy vele még nem söröztünk, míg a másik két delikvenssel már azért igen. Szóval ezt a dolgot is túlgondolod. Itt senkinek sem a semmire nagy a mellénye, éppen azért, mert sokan elég komolyan benne vannak az iparban, jahno internetügyileg történelmi személyiség például, és ez nem vicc. Kicsit mókás, hogy ellentmondasz neki olyan dolgokban, melyek a kisujjában vannak. Nem azért, mert a nézőpontod teljesen void, hanem mert az érveid egyszerűen hibásak. De hiába mondjuk.
Nem vagyok beteg csak rühellem a fikanickeket, akik, legalábbis ezen a fórumon, szakmai érvek helyett személyeskednek, lekezelők másokkal. Nem érdekel, hogy kicsoda, mit csinál felőlem a Nemzeti Bank szerverének a technikusa, system managerje vagy a portása is lehet. Megadom a tiszteletet és ezt el is várom mástól is. Ha ez agresszivitás azt vállalom. Megtanultam ezt kezelni ezért nem élek már köztetek. A hócipőm tele van a nagy mellénnyel. Erről ennyit. A téma lezárva. Ezt itt nem a személyeskedés helye.
Én ilyet nem éltem még. Már a sorban fura szag jött, itthon kiderült, hogy büdös a doboz. De nem egyszerű, rohadt savanyú szaga van. Ha most betettem volna képet arról, hogy a doboz csupa szappanhab, mit mondanának rólam? Mosom a sört. :-D
De hát te kezdted. :D Miután közölted, hogy ne röhögtessem ki magam, mire számítottál? Virágra, csokira? Vonatkoztassunk el ettől, nekem nincs veled semmi bajom, más kérdés, hogy olyan dolgokat mesélsz, amikbe szakmailag komolyan bele lehet kötni, és mert látszik, hogy egy teljesen nyakatekert hozzáállásod van. Meg is tesszük, nem önös érdekből, hanem mert ez többek érdeklődésére számot tart és mindenki épülésére szolgál, hiszen rengeteg ember lát hozzád hasonlóan misztikusan dolgokat, azért, mert nem ismeri. De egy fontos dolgogra nem vagy tekintettel. Itt te jelensz meg laikusként, nem mi. Én azt hiszem, az írottak 90 %-ban ezt mi is tiszteletben tartjuk, a maradék 10-ben elgurul a gyógyszer, mert senki nem tökéletes. Gondolkozz el ezen, ha képes vagy nem sértődötten mellőzgetni, mert ennek aztán kurvára nincs sok értelme, már bocs.
Nos, szakmailag azt tudtam megállapítani, hogy te kicsit beteg vagy. Nem vészes, mert köztünk éltek és nem vagytok agresszívak, de akkor is ez egy betegség. Csak hogy szakmázzunk.
Nem emlékszem csak most bekattant, volt egy ilyen esetem.
Ötletem sincs arra egy teljesen legális magyar kereskedelmi cég, hogyan keveredett ilyesmibe. Profil és szokás vizsgálódás sem volt mert akkor nem ajánlottak volna olyan árút amit amire egészen biztos, hogy nem harapok tehát gondolom fogalmuk sem volt kinek írnak.
Ha nekem valaki melltartót, lépegető exkavátort vagy űrutazást ajánl leszállított áron azonnal megkérdem: honnan szerezted meg az E-mail címemet?
Nyilván valamelyik honlapon kaptam meg. Mivel az antivírus nem jelezte át ment.
Az ilyen esetekben ha task managerben nem találom nem sokat vacakolok. Van egy backup-olt komplett Windowsom. Azt visszatöltöm ezzel a vírusnak befellegzett. Ezt megtehetem mert az OP vagy önálló partíción vagy mint most is önálló SSD vagy HDD -n van ezért a visszatöltéskor adat nem sérül meg.
Évekkel ezelőtt volt egy E-mail cím lopási esetem. Egy magyar kereskedelmi cégtől kaptam egy mail amiben reklámozták az árujukat. Erre írtam nekik egy levelet amiben megfenyegettem őket ha még egyszer írnak akkor bírósághoz fogok fordulni mivel az E-mail címemet illegális módon szerezték meg. Tkp. azon buktak meg, hogy olyan árút reklámoztak amit egészen biztos, hogy nem keresek ezért ilyen honlapon nem járok. Többet nem írtak. :-))
Mit mondjak rá? Iylen védelem mellett azt sem értem miképpen lehettél vírusos. Legtöbb a win feladatkezelőjéből is kiderül, ezt meg nézegeti a fene, hogy minden nap minden folyamatot ellenőrizzek. Nem nagyon részletezted, hogy pontosan mi volt, így hagytam a fenébe, hogy ki lehet-e szúrni, mikor suhost vagy lexplorer kommunikál kifelé.
Én értem, csak Te hoztad szóba az emailt elsődleges veszélynek, most meg már a katonai rendszereknél tartunk, ahol pont nem az email útján és egyéb balfasz módon történnek a támadások. Na jó, azért RSA ellen vicces volt. Ha igaz a sztori...
Emillel jelenleg összetrójaizzuk a gépünk, dől ki róla a spam (én meg szopolok), nem lehet kicsinyeskedni, de nem olyan egyszerű a dolog, hogy most akkor elindítunk egy olyan emailt és már nyúlni is tudja a pénzünket. Idehaza ennél sokkal több kell hozzá.
Elirányít ide-oda, paypassos oldalakra, akármi az már zűrös, vagy adja meg az ilyenolyan jelszavát és töltse le a Shrek 7-et zipben. Nem mindig látni mire gyúrnak, nekem is csak fél évvel később esett le, hogy a kamu külföldi munkaajánlatos levelek mire voltak jók, mert nem gondoltam, hogy ennyi egybites hülye ember van. Van, jogos, ezt sosem tagadtuk. Csak nem ilyen egyszerű a képlet, minimális érzékkel úrrá lehet rajt lenni és kicsit túlaggódod ezt az emailes dolgot, főleg ha a Google felől vagy pár szolgáltatótól nagyon nem fognak bejönni a vírusos vackok max. kis százalékban és már a link sem működik, amire kattintanál.
Semmi ilyenbe nem megyek bele egyébként sem vagyok hacker, nem kívánok senkihez betörni.
Tegnap elküldtem egy képet a nálam futó gadget a Nework Méterről. Nem reagáltál rá. :-)
Ezzel úgy bukott meg egy vírus amit a vírus keresők nem mutattak, hogy akkor is kommunikált kifelé amikor passzív voltam, azaz a rendszer nyugalomban volt. Gyönyörűen látszódott amikor kommunikált.