Keresés

Részletes keresés

Nagulnov Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17660
"A rendőri vezetők pénteken arról számoltak be, hogy a gyilkosság helyszínén talált szőrök alapján már körülbelül másfél-két hónapja feltételezték, hogy vöröses hajú lehet a támadó, így szűkült a kör a lány ismerősei között. P. József beismerő vallomásában azt mondta: a gyilkosság napján eldöntötte: megerőszakolja az első lányt, akivel találkozik. Tettére egyelőre nem adott magyarázatot.

A részletekkel kapcsolatban kiderült: P. aznap este egy szomszédos faluban volt a barátaival, este kocsival jöttek vissza Kiskunlacházára. A városba érve gyalog indult el háza felé. Útközben összetalálkozott az éppen a diszkóból hazafelé tartó Nórával, aki önként indult el vele a kiserdőbe. Menet közben a lány cigizett, ez is azt bizonyítja, hogy találkozásukkor még nem volt szó kényszerítésről. Mintegy 60-70 méter megtétele után azonban P. erőszakoskodni kezdett a lánnyal: célja egyértelműen a közösülés volt. Mint kiderült, a gyilkos azért fojtotta meg Nórát, hogy senki ne hallhassa meg a lány sikítását. A rendőrség határozottan állítja, hogy P egyedül követte el a brutális gyilkosságot, segítői nem voltak."

windom earle-ke Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17658

OK...éééééééééértem....

az hogy nincs információja....MOST.... aztán lehet hogy később lesz....az elkövetőről sem volt információjuk, mármint a kilétéről sokáig....

az hogy van egy gyanúsított nem azt jelenti hogy ügy lezárva ....a vizsgálat lényegi része most kezdődik...ez csak egy lépés (igaz igen fontos lépés) volt a bünetpeljárás és az ügy végéhez

 

de azért koszi, hogy felhívtad a figyelmemet a hírre...

Előzmény: sul (17657)
sul Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17657

Akkor még egyszer:

 

MTI

"Arról - szemben egyes pénteki sajtóértesülésekkel - a rendőrségnek nincs információja, hogy az elkövető korábban is erőszakoskodott volna nőkkel."

Előzmény: windom earle-ke (17655)
Antisystem Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17656

Szerintem ez az abszolút lényegtelen infók egyike, az áldozat egy iskolai buliból jött ahol több emberhez érhetett hozzá, nem steril szobából... hajszálak, hámsejtek. A tánc ideális DNS-átvitel...  

Egyébként nem is egy komoly info, a Bors zsurnalisztája találta ki, amit a rendőrök "sem nem cáfoltak, sem nem erősítettek meg" ergo leírta tényként... valahol alább már be van linkelve a Bors cikkére mutató Haon-os link...

 

ÜdV

Előzmény: windom earle-ke (17654)
windom earle-ke Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17655

Ez szerintem csak azt jelenti hogy nem volt büntetve, illetve nem áll jelenleg, vagy nem vonták még büntetőeljárás alá büncselekmény miatt. ...és azért ez szerintem nem azt jelenti azért, hogy nem követhetett el büncselekményt, csak éppen nem került képbe. ismerek sok olyan embert akinek tiszta a múltja....úgy hivatalosan....aztán ha a füle mögé nyulnának...sokan meglepődnének....

Nekem soha nem volt szabálysértésem a közlekedésben....hivatalosan....

 

Ez az ügy még képlékeny....(ezt most ne rossz ételemben vegyük) lehet hogy van tettestárs csak nincs ellene még elegendő bizonyíték....

szép is lenne, hogy a sajtájon kijelentenék, hogy keresünk még egy ismeretlen pasast...

 

De persze az is lehet, hogy valami fontos ember van az ügyben odaadta a bizonyítékokat azsaruknak azok meg becsempészték a P Józsi házába, míg vitték kihallgatni, aztán visszamentek ismét kutatni....

Lehet Drazsé sem Drazsé csak egy alteregója volt ott, van a közéletben, ő meg pszichiátriai kezelésr jár.....

Lehet hogy ez az egész csak egy mátrix....

csak a probléma hogy vannak tragédiák is. 

Előzmény: sul (17643)
windom earle-ke Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17654

Valki tud segíteni ?

 

Nekem úgy rémlik, hogy a korábbi hírforrások úgy tájékoztattak, hogy az áldozat a kislány testé több DNS nyomot rögzítettek. Én ezalatt akkor azt értettem, hogy több idegen dns nyomot....ez ami a tettes, vagy tettesek kérdésében tényként ingat.

Vagy akkor félreértelmeztem.

 

Persze elég sok információ kapott szárnyra, amelynek lehet semmi lapja nem volt.

 

 

windom earle-ke Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17653

Sul !

 

Nem tudom, de én jelen voltam már olyan sajtájon ahol volt videó is, mármint bemutattak videó filmet is...sőt olyanon is ahol ki volt pakolva pár megtalált tárgy az dott büncselekményből, vagy sorozatból. Igaz legtöbbje vszeg csak szóbeli tájékoztató (mármint a sajtáj)

 

Előzmény: sul (17633)
sul Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17650
17645
Előzmény: MolnarErik (17646)
MolnarErik Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17649

Ez nem a Zsanett, hanem 1 másik eset.

Itt csak hivatalosan be kéne jelenteni az esetet a rendőrségnek (bár ez is már 5 éves, szal lehet, h hiába).

Előzmény: Törölt nick (17647)
sul Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17648

Jut eszembe: péntek reggel egyes lapok - a Metróra biztosan emlékszem, de talán a Népszava is ilyen volt - már olyan címoldallal jelentek meg, hogy - kb. - elfogták a kklacházi gyilkost, aki azonos az iszaszegi "bugyis szatírral".

Az csak hagyján, hogy idekeverték az iszaszegi szatírt, de ugyan honnan tudták, hogy egyáltalán elfogtak - vagy inkább el fognak fogni - valaki gyanúsat Lacházán?

Hiszen a napilapokat hajnalra már kinyomtatják, a Józsit meg hajnali kettőkor vették őrizetbe.

Itt is sántít valami.

Vagy a "kormány közeli" lapoknak súgott a rendőrség?

Előzmény: sul (17645)
MolnarErik Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17646

Ez így is van, az egyik ügy már elévült, nem lehet miatta eljárást indítani, a másik áldozat meg nem hajlandó feljelentést tenni.

A rendőrség nem cáfolta a NOL állításait, és ez elég sokatmondó.

Előzmény: sul (17643)
sul Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17645

MTI

"Arról - szemben egyes pénteki sajtóértesülésekkel - a rendőrségnek nincs információja, hogy az elkövető korábban is erőszakoskodott volna nőkkel."

Előzmény: Tzp (17644)
Tzp Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17644
Nem biztos hogy igaz a hír. Nem kell rögtön kézpénznek venni mindent amit a sajtó leír. Lehet hogy többet tudnak, lehet hogy rossz forrásból tájékozódnak.
Előzmény: MolnarErik (17642)
sul Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17643

Csak a nol volt ez a "sajtó".

A sajtótájékoztatón viszont az hangzott el a rendőrök szájából, hogy teljesen tiszta a P. Józsi múltja.

Előzmény: MolnarErik (17642)
MolnarErik Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17642

Sajtóhírekből tudni, h az illető korábban már megerőszakolt 1 másik nőt (az eset már elévült), ill megpróbált megerőszakolni 1 másikat.

Előzmény: Tzp (17640)
Tzp Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17640
Félreírtam, elnézést. 2+2+2 a helyes számok :)
Előzmény: tyukodi pajtás (17638)
tyukodi pajtás Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17638

Megnéztem alaposabban a videót. 6 db kártyát vett ki a manus a táskából. 3 db személyi igazolványt, 3 db lakcímkártyát és 3 db diákigazolványt.

 

3+3+3 az nem 9 ?

Előzmény: Tzp (17635)
Tzp Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17635
Megnéztem alaposabban a videót. 6 db kártyát vett ki a manus a táskából. 3 db személyi igazolványt, 3 db lakcímkártyát és 3 db diákigazolványt. Magyarul két diák papírjait. Erre az is lehet magyarázat akár, hogy Nóri egyik barátja megkérte Nórit, hogy legyen nála a papírjai a rendezvény idejére, pl mert nincs táskája és zsebben nem akarja tartani stb.
Előzmény: Törölt nick (17620)
Yoshi Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17634
amire tudok gondolni a jelen információk alapján, igencsak sherlockosra vették a figurát... pedig a nyomozó munkája az esetek 99%ában unalmas, imsétlődő, fárasztó... favágás (mert az vezet eredményre általában)

na, ezt mintha itt nagyvonalúan kezelték volna

(de amatőr vagyok, nem látok a színfalak mögé, olvtársak, ne lőjetek!)
Előzmény: tök állat (17632)
sul Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17633

Sajttájon csak duma szokott lenni, videóbemutató, bűncselekményt bizonyító tárgyak felmutatása soha.

Gondolom, most sem volt ilyen.

Előzmény: windom earle-ke (17630)
tök állat Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17632
Rendőr haver mondta ,aki azért "konyít" hozzá ,hogy nem kell véresen komolyan venni azt a videót ,továbbá mondta még hogy elég amatőrek voltak a kollégák, a videó rögzítésekor,feltöltésekor ,vmint a nyomozás eddig eltelt szakaszában többször is vétettek hibát ,amit azért nekik nem illett volna... Kérdeztem őt a miértről ,de többet még nekem sem volt hajlandó elárulni ,a kollégái iránt érzett tisztelete miatt... Vajon mi az amit már nem akart elmondani? Ez itt a kérdés...
Monkeyjote Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17631
Találtak ugye egy nyakláncot is. Amikor néztem a videót, annyira furcsa volt, hogy a nyakláncot sértetlenül, összekapcsolva emelték fel. Valahogy nehéz elképzelni, hogy az elkövető miután megölte a lányt, higgadtan, komótosan kikapcsolja a láncot, majd zsebrerakja.
windom earle-ke Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17630

Szerintem bemutatták a sajtájon...bár nem voltam ott valaki esetleg ott volt.? .. Az hogy a sajtájról bevágnak részleteket, a hiradóba az nem azt jelenti hogy nem mutatták be. De szerintem a fellelt dolgok ott lehettek kiterítve az asztalon....

Azért egy valamira való bűnügyi tudosító csak megkérdezné, hogy ugyan és milyen körülmények között kerültek elő eze a dolgok ? megatöbbi...bár abban igazad lehet ha Drazsé ott volt lehet kérdezni sem lehetett.

 

Más :

 A talált személyikkel, vagy iratokkal kaocsolatban. Minden bizonnyal megkeresik azok gazdáit....kihallgatják őket....ha volt koztük olyan akit megerőszakoltak...lehet nem szvesen beszél róla...szeretné eltemetni magában. ...és nem hiányzik, hogy utána még tárgyalásra idézgessék...

Egy nőnek iszonyú lehet ez és a családjának is....sok férfi ezt meg sem érti, hm..csak akkor ha vele is hasonló történne csak másik irányból....

tehát az hogy nem közölték, hogy ez és ez az igazolvány x.Judit tulajdona vlt akit ekkor és ekkor lehet megerőszakoltak....vagy stb. nem azt jelenti, hogy nem keresik az igazolványok tulajdonosait.

A talált telefonokkal kapcsolatban is biztos megteszik a lépésket az IMEI számok alapján...az meg gondolom megkeresések a szolgáltatók felé....és korántsem biztos, hogy akinek a nevén volt az IMEI számú készülék az is használta vagy birtokolta mielőtt a gyanúsítotthoz került. 

Előzmény: sul (17607)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17629
Másik ember igazolványa a hatóságon kivűl senkinél sem lehet, még letétben sem!

Ha úgy, hogy meggyilkolta, vagy csak úgy, hogy ellopta tőle, akkor is mind áldozat.

Innentől kezdve nem 1X-i magányos gyilkosságról beszélünk, hanem büncselekményekről és nem az első vagy nem az utolsó "esete" P. Józsefnek.
Erről kussolnak erősen!
Előzmény: Törölt nick (17623)
windom earle-ke Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17628

Alfi !

 

Igen én is azt írtam, csak zavarosabban, úgy ahot mehet ez egy felpörgetett történetben.

másikra : végeztem bizonyos kutatásokat egyidőben így van elképzelésem a dolgokról, lehet Mabival nem is eltérő a véleményünk csak más oldalról köelítjük meg.  

Előzmény: alfredoo (17604)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17625
Korábban is írtam, hogy vagy sorozat gyilkos, vagy sorozat büncselekmény, de az, hogy 1X gyilkosság, 1db "NEMCIGÁNY és kész" elkövetővel, az nemigaz!!

Valami nem kerek a történetben.
Előzmény: Törölt nick (17618)
Antisystem Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17624

Valszeg alkalomszerűen, egyszer-egyszer, buli kapcsán... a 8.-os korosztályra ez a jellemző inkább.

 

ÜdV

Előzmény: sul (17621)
Antisystem Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17622

Ebben a történetben inkább az a kérdés, hogy ez a csinos lány miért is állt volna szóba ezzel a P. Józseffel, ha meg igen, akkor az miért ölte meg?

 

Hát, feltehetően ismerték egymást. Vagy esetleg ugyanazért, amiért mostanában hozzám is (45 év, +20 kg) lépett oda már idegen középiskolás-forma lány nem is egyszer: cigit kérni. Természetes mellékhatása ez a "18 év alatt cigivel nem szolgálunk ki" agybajnak...

És valszeg a lány mondjuk ennyit akart (egy cigit, meg néhány perc beszélgetést), a tettesnek meg más volt az elképzelése...

 

Biztosan nem pedofil, a pedofil ugye a serdületlenekhez vonzódik.

 

ÜdV

Előzmény: Törölt nick (17616)
sul Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17621
Még az is kérdés, hogy dohányzott-e egyáltalán Nóri (14 éves).
Előzmény: Törölt nick (17616)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.30 0 0 17620
A videón 7db igazolványt számoltam (számold meg te is!) amit a porszívóbol szedtek elő.
Abban biztos lehetsz, hogy ez nem 1db ember iratai és nem az elkövető igazolványai voltak az áldozat iratai mellé rejtve.
"Kettő úgy néz ki mint egy igazolvány,"
Akkor ugye szerinted is 2db áldozat van minimum? :D

Meg az a 4db telefon is érdekes, amit mutogatnak, vagy akkor miért mutogatják, ha nem az áldozatoké??

Ehez képest egyenlőre 1db gyilkosságról és 1db elkövetőről beszélnek.

Valami nem kerek.
Előzmény: Tzp (17614)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!