A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Mert a körben mindenfelé látott ősi galaxisok egymáshoz közel vannak, hisz a körben mindenfelől érkező fénysugarak mind egymáshoz közeli forrásokból indultak a távoli múltban.
Szó sincs ilyesmiről. A precíziós kozmológiai mérések szerint gyorsulva táguló terünk nagy léptékben görbületlen és nyílt. Nem vesz körül semmiféle "4D-s alakzatot".
Hanem úgy, hogy ma akármilyen térbeli irányba indítunk is a múlt felé fényszerű trajektóriákat, azok mind úgy görbülnek, hogy egy téridő pontban (pontosabban annak 10-33 cm környezetében) összefutnak. Ezért látni körben mindenfelé ősi galaxisokat, és még ősibb háttérsugárzást. És ugyanígy mind összefutnak a bármelyik térbeli irányban múltba induló időszerű trajektóriák is.
Nem kell ehhez se 4 térbeli dimenzió, se az, hogy a 3 dimenziós terünk valami 4 dimenziós tér zárt 3 dimenziós altere legyen.
