Szerdán László Csaba jött ki bosszúsan a VIP-ből, szembejött. De tavaly a Slovan-meccsek környékén Szkukaleket is láttam, igaz, ő valszeg nem a VIP-be jár(t).
Arruda, szoktam néha beszélni vele Messengeren. Nagyon büszke rá, hogy magyar bajnok és a mai napig szereti a Fradit. Saját bevallása szerint nem akart tizit rúgni, csak többen be voltak ijedve és nem vállalták, ő meg ezért bevállalta. Egyébként nem csak ő hagyta ki. Később edző lett, fiatal gyerekekkel foglalkozik Brazíliában.
Arruda-testvérek? Már akkor is. Miért vonzódunk ennyire a családhoz? Mi valami jótékonysági intézmény, menekültszálló vagyunk? Kellettek ők, vagy épp Lovrencsicsék. Most Mmaee. Ha jól emlékszem, volt másik is nem túl rég, csak már nem jut eszembe, kik.
Jó, Lipcsei Gabi is így jött a céghez, de neki legalább van haszna 20 éve.
Mikor 1995-ben megvertük az Anderlecht-et, Grasshoppers-t, kifordult magából Budapest. Pedig azért egyik sem volt egetrengető magasság, csak mi voltunk balkániak, kishitűek. (Az EL-csoportgyőzelem más kávéház.)
Csercseszovnak el is felejtettük IVÁNCSÁT! Az ugyanez volt. Vagy tavaly az MTK elleni 0:3 és a Shamrock elleni 1:0.
De nem ez a gond, hogy amatőrök vagyunk. Hanem hogy mikor volt olyan, hogy mi, hasonló amatőrök régen tudtunk volna nagyobbak ellen nyerni? Nem a 90-es éveket mondom, mint fent, sőt, még csak nem is a Newcastle ellenit Varga Zolival. Egyszerűen a 2000-es évünk arról szólt, hogy senkivel nem voltunk partiban Hajduk Splittől Maccabi Haifáig, ami ha jól számolom, 17 év bénázás. Most meg 1 éven belül Iváncsi és KÍ. Na, ilyen értelemben para ez a cucc.
A múltkor még azt írtam, elfelejtettük Csercseszovnak az EL-csoportgyőzelmet, valójában nem vele van a baj, hanem az elmúlt 20 évünkkel.
