20-ból egyszer ki lehet fogni ezen gazdaságos termékeket. De nemek rosszak e téren a tapasztalataim. Egy normális fényképezőbe pl sosem raknám bele. Oda egyébként javaslom a Sanyo cég Eneloop nevű termékeit:
Hogy miért Prius-t vettem? Éppen azért, amiért nem veszem meg a tecso gazdaságost! Különben egy daciaval futkoznék. sicc!
Kösz. Más világ, más igények, más fejlődési folyamat. Lehet h épp nincs is igény (a klíma miatt) komolyabb fűtésre, a villanyos is csak pár hetet megy egy évben.
Amúgy Te egy újépítésűben laksz tudtommal, mennyi a fűtésed, hogy ilyeneken filózol? :) Mert egy lakásnál ha durván sok a fűtésszámla, tehát a csökkentésen jár az agyad, akkor lehet megérné valami szigetelésen, ablakcserén gondolkodni mintsem infra meg villanypanelekkel szórakozni.
A villanyos fűtés nagy előnye, hogy adott helyszínen semmi szmogot nem csinál, hanem a városok mellett, máshol, az erőművekben csinál. A rettentő rossz levegőjű kínai városokban (Gondolom) ezért is olyan népszerű, nem?
Semmiből sem szoktam tesco gazdaságost venni (szerintem már meg is szűnt talán, sehol sem láttam...), de 1x kipróbáltam Tescos elemet és 5%on belül ugyanazt nyomta, mint a Duracell, magam is meglepődtem. 85 nap vs 82 napot bírta UGYANOLYAN használat mellett. Innentől fogva minek vegyem a 4x olyan drágát? Ez sem egy vízbedobós kínai vicc, hanem rendes elem, azonos teljesítménnyel, csak szólok. De mondhatok amúgy Aldi vagy Lidl elemet is, azok is teljesen jók, az elem pont az, amiből semmi értelme drágábbat venni.
Miért vettem Priust? Mert megbízható, alkalmas rövid városi utakra is, tele van király extrákkal (LED, HUD, HDD navi, kamera, stb...), hangtalan, különleges (a hibrid technológia pláne), bőséges a belső mérete, automata váltós, elegendő az ereje és jól fogyaszt.
Kezdetben én is erre a kamerára esküdtem (évekig használtam), de miután elromlott, átálltam erre a kamerára (lásd leírás), és nagyon elégedett vagyok vele. Nagyobb és jól beállítható látómező.
Sony camera
Description: 360 degree full direction Universal Car Camera can be installed as rear/front view at different position of your car. The lens can be rotated manually to the right direction. It is waterproof and night vision functioned. With mini size, you can easy install it at any place on your car
Features: With normal and mirror view switch(The transfer between rear view and front view) Special waterproof camera lens designed for car Compatible with any car monitor TV System: NTSC Power supply : DC12V+/-10% Current Consumption: Max. 200mA
Technical Specifications: Sensor: CMOS TV System: NTSC Effective Pixel: 628×586 pixels Electronic Shutter: 1/50-1/100,000sec Sync System: Internal Resolution: 480 TV Lines Lens Angle: 1.8mm/170° Sensor Area: 5.961mm×4.276mm Video Output: 1.0Vp-p 75Ohm S/N Ratio: More than 48db Waterproof: Ip68 Minimum Illumination: 0.2Lux/F1.5(NO LED) Current Consumption: No More 300mA Power Supply: DC12V ą 10% Operation Temperature: -30 ℃ ~ +60 ℃(Rh95% MAX) Storage Temperature: -40 ℃ ~ +70 ℃(Rh95% MAX) Other Items: Automatic white balance,Agc and BLC
A képe szebb mint a képen! Hajnali mobilos felvétel.
Ezt te nem ertheted mert nalad minden tokeletes. Engem viszont lazba hoz a felfedezes izgalma, az uj dolgok kiprobalasa a megszokottal szemben. Itt is korbenezve, talaltam jopar olyan dolgot amit otthon be fogok vezetni a lakasban valodi tartos rezsicsokkentes okan mint pl. A gazfutes lehetseges kivaltasa elektromos padlofutessel. Nezek par minosegi gyarto termeket. Akkor a gazra csak a viz marad. A tobbi helyiseg zonankent futheto.
Ktsabi és Edhunter (és aki épített kamerát a faceliftes P2-be)!
Ti milyen kamerát használtatok? A linkelt cikkben is szereplő Eclipse BEC105? Épp most kezdem beleásni magam a témába, hogy mire jön a jó idő tudjak mit bütykölni...
Akkor kénytelen leszek a fiókból előkotorni a régi 10 colos wayteq tablettet. Azzal meg az a gond, hogy még a gyári ROMmal sem stabil.
Talán az egész felesleges is, a múlt héten 3-5 perces szeletekben volt időm egy filmet végig nézni, azt se tudtam a végére hogy mi volt az elején. :)
Alapvetően nem tud ilyet, én nem kínoznám. (képet valszeg be lehetne trükközni a kamera inputján, de a hangot nem, meg rá kell hamisítani tolatás jelet a navira, egyszóval nem trivi feladat)
Érdemesebb beruházni egy 7", 8" v 10" tabletre, kényelmesebb, jobb, stb.
nohálisten, mert azt hittem a szervizben még lecserélik a jó kis celláimat a tulaj régebbi RX400-as celláira...csakúgy részben....sunyiban....oszt figyelhetem hogy emelxik a fogyasztás.....sose lehet tudni ebben a macher-országban, de azért ez bonyolultabb...már kezdtem lebontani az akkuköpenyt hogy fotózgassak, de elég nehéz lebontani a födőt meg félek is hogy Zeus villáma belémcsap, annyit nem ér az egész :)
Utólagos tolatókamera ( 2006 prius II ) projektem lassan befejeződne,de hiányzik egy kis alkatrész!
Segítségeteket szeretném kérni,ha valakinek van ,vagy tudja hol lehet esetleg beszerezni a monitor csatlakozóinak a tüskéit? Ugyanis nálam csak abban vannak ,amikben vezeték is van kötve ,a többi szépen üresen ! 4-6 db kellene ,de sehol nem tudok szerezni, Toyota szervízből kaptam egy komplett csatlakozó sort ,de nem ez a méret !
Ha valaki esetleg tud benne segíteni ,azt szívesen veszem . Köszönöm !
Azért tettem be egy öreg kis fényképezőbe mefg egérbe. Ezekért nem lesz kár ha úgy alakul :) Bár otthon főleg billencsbe, egérbe órába meg hasonlókban hsználok tölthető AA és AAA akksikat.
Taviranyitoba jo, es hasonlo, kis teljesitmenyfelvetelu dolgokba. Tehat vakuzni, brutal led lampat etetni ne akarj vele. Az onkisulese viszont egy nagy kerdes, raadasul mukodes kozben minimalisan, de valtozathatja a meretet. Szoval esszel teszteld. :)
Ha lemerül, leszeded a dugót az aljáról, beteszed vízbe, 15-20 perc múlva kiszeded, letörlöd, dugót vissza és használod. Egyébként az lehet még az oka hogy a fizetésekhez képest a benzin "csak" fele annyi mint otthon, ellenben köszönhetően a vízerőműveknek, naperőműveknek, szélerőműveknek, az áram gombokért van.
Itt yanchengben nincs vészes szmog. Ez csak egy pár milliós kisváros. Ma feladtunk egy csomagot az egyik futárcégnél, ott vagy 30 elektromos töltőoszlop volt az udvaron. Ők csak azzal tolják a kiszállításokat a városban. Azt meg hogy mitől tőltősik fel, nem tudom, de lehet valami köze ahhoz az ötlethez amivel egy éve megy a dobozos órám vízben. :)
Peking inkább benzines rotsogókkal van tele. De itt dél, shanghai, guangzhou környéke inkább az elektromosokra hajaz. Hogy mennyi töltést bír azt nem tudom, egy töltéssel eddig kb 60 képnél járunk, fele vakuval. Egyelőre még bírja.
Kiöntesz-e valamit egyáltalán? Ha kiöntöd, vajon mit öntesz ki? Biztos h vami vegyi folyamat játszódik le benne, de mi a végeredménye (az áramon kívül)? Érdekes, én is kíváncsi vagyok rá.
Nem vesződsz órákat a feltöltéssel. Lemerült, bedobod egy pohár vízbe 20 percre, majd kiszeded megtörlöd, ledugózod és használod. Már az egér is ilyenről megy :) Érdekes hogy itt nem találsz benzinmotoros motort. Csak elektromosat. A köztéri lámpák szinte kivétel nélkül napelemes led lámpák, minden ház tetején napkollektor, ja és a lakásokban nincs központi fűtés. Inkább elektromos fűtőtornyokat használnak a nappalikban, ágymelegítőt pedig a hálószobában. Itt más értelmet nyert a spórolás.
Battery pack voltage: 288-Volts Number of NiMH battery modules in the pack: 30 NiMH battery module voltage: 9.6-Volts NiMH battery pack dimensions: 25 x 43 x 7 in (63 x 108 x 18 cm) NiMH battery Pack weight: 152.1 lbs (69 kg)
:) Én már albumot csináltam a fotóiból. Esténként elalvás előtt mindig végiglapozom. Ha mégsem tudok elaludni, akkor a spritmonitoros fogyasztási adatait nézem. Ha meg egy jót akarok röhögni, akkor csak olvasom a kommentjeit.
Szerintem ne kótyavetyéld el, nem azért toltál bele annyi időt, hogy megtalálj egy extra jó példányt, hogy utána odadobd a gyöngyöt a disznóknak... A hahut nézegetheted, mindenesetre emlékeim szerint ilyesmik, ilyen kevés futással (mert nyugatabbra ezt talán értékelik) kint is 7500-8000EUR körül vannak, vagy?!
Nyugodtan posztold a Priusodon lévő sarat, úgyis még az is tieden a legszebb, legtökéletesebb, igazi mestermű ;) Mert hogy még a sár is másképp rakódik le elektromosn feszültség (VDaNi) közelében, nem? :))
Igen meg holland rendszamos, de magyar lesz vagy igy vagy ugy. Sot ha nem adnak erte jo arat (ez a baj, h hiaba nezem aa hahu-t megcsak hasonlo sincs igy elegge nehez beloni meg ugye tudjuk azt is, h otthon mindenki az arat nezi a tobbi az majdnemhogy mellekes) akkor marad a csaladban csak gondoltam utannajarok, h megis mennyi az annyi.
Neked nem holland rendszámos van? Vagy honosítottad? Én lehet, hogy használnám a helyedben még 1.2 évet, mármint a használati értéke szerintem jóval több, tekintve a kiemelkedő állapotát, mint amit a magyar piacon adnak érte.
Az átlag usert szerintem nem érdekli vagy nem néz utána, hogy hány darabból lett összerakva, de megveszi inkább 2.2-ért a neppertől, belealkudva egy félig legyalogolt téli gumi szettet pl., mint a tiéd 2.5-2.6 körül.
Vagy hollandiában eladni/beszámíttatni, lehet, h még mindig jobban jársz - nem tudom.
Támogatom az irányárat, hasonló autóm van. Persze felesleges hangszóró csere és fóliázgatás, stb. helyett a 2x4 db könnyűfém felnit preferálom. Az olajcsere, váltóolaj cserére a gyári előírás híve vagyok.
Ezek a képen látható "átverős" ultrafire akkuk jó ha 1500mAh-t tudnak. A Teslában vannak 3600mAh cellák ami a mai csúcstechnikát jelentik. Ennek ellenére ebay-en lehet 6000mAh-sat is venni 4 db 3000Ft. Vajon ennek mi értelme van?? Ki mer nagyobbat mondani? Valaki tud rá magyarázatot?
Hát gépen se sokkal érdekesebb, sosem értettem hogy valaki hogy unatkozhat annyira hogy a sáros autóját fényképezi majd postolja. Bár a folyamatos bizonyítási kényszerbe belefér :)
Ha gyorsan el akarod adni, lődd be az árát a HAHU-n lévő példányoknál az első tíz közé. Ha nem sürgős és ráérsz foglalkozni az idióta vásárló jelöltekkel és kocsikázni vágyókkal, ésszerű keretek között lehet magasabb. Ha tényleg kifogástalan és nincs más ilyen, olcsóbb a piacon, el fogják vinni max. 4-5 hónapon belül.
Huh. Mivel az újév miatt csak valamikor a hét közepén kezdenek éledni a boltok, szállítók, elég karcos már rendelni bármit is mert sanszos hogy nem ér ide hétfőig. (Áll még a sorban február eleei rendelésem is ami nem érkezett meg) de dobj egy mailt a kowee kukac kowee pont eu címre. SZerintem már csak holnap fogok tudni válaszolni mert éjfél van és megyünk aludni. :)
2. Itt kint nem találsz "szart" mert azt a kereskedőt, gyártót keményel elmeszelik a hatóságok, tehát ez a "sz@r kínai" előitélet nem igazán állja meg a helyét. Ami olcsó az tényleg lehet szar. Ez törvényszerű. Szarból nem lehet várat építeni és az aki pár száz forintért csodát vár, nos azt nem minősíteném. Ettől függetlenül a fillérb@szásról a sz@r kínaira asszociálni szerintem nem ildomos.
ezt javalllom, brutális egy ledes, de 450 lumenes, s vaddisznó ellen csak felvillantom, az meg röfögve továbbáll, nem tart fel, runkeeperrel futok, abba meg nincs "vaddisznóküzdelem-szünet" üzemmód...
hanem levegőszűrő Nippartsban jó, 2000 forintért a P3-ba? meg olajszűrő 1500 ért?
Hát szerintem meg akkor sincs normális sérülésmentes 2millio alatt.akkor miért nem hoztad azt haza.és összesen mennyibe lett volna ha kint 6e eu a kocsi én nem találtam most olyat sem kint sem itthon amit én megvettem volna...
12000lm: amilyen erősen csak tudom összeszorítani, becsukni a szemem, de tényleg amennyire csak tudom, a két fokozat közül a lámpát a gyengébbre állítva, magamra világítva a szemem előtt átrántva nagy sebességgel a fényét, még úgy is durva a fénye!!! Kezemet a lámpa elé rakva 30-40cm-re érezni egy kis melegséget, akkora fénye van (pedig a lámpa hideg, nagy nehéz fémtömeg).
Annyira nem játék, h nem is merem használni, nehogy valaki valahol messze épp arra nézzen - garantált látáskárosodás. Amúgy szülinapra kaptam tesómtól.
ja, s még az erdei futáshoz az éjszakai fejlámpám is KIVÁLÓ led, de van egy vaddisznóriasztó akkus Xstar Bk10-esem, ami veri a NYC rendőrlámpa Streamlightomat, pedig az vagy 60 centis, s nagy becsben tartottam eddig hosszu-hosszu éveken át....
nem értem ezt a lacafaszázást, én pl mindenhol lecseréztem az égőket led-re, még a prius helyzetjelzője, belsőégői is kinai ledek s kiválóak...otthon már régóta, G9-esek, meg az összes E27, E14, de a G4-esek is ledek, legutóbb egy nagy hullámban frissitettem, mert az Ikea ledek nekem bejövős sárgácskák...ezt teszteli a franc, megveszem oszt becsavarom/betolom, nincs itt párhuzamos probléma, pl az álmennyezet 12 voltos trafóra kötött halogénjei /trafónként 12 db/ is (darabonként 30 watt volt) átugrottak 4 wattos ledre, oszt semmi probléma,bírja a trafó, a potméteres kapcsolókat meg lecseréltem mindenhol, úgyse takaritanak áramot, maximálisan leveszik a hálózatot még a szürkületfokozatban is...ennyi
Jaja, nekem is a lakásban annó 6x50W=300W lett lecserélve 6x8W=48W-ra.
És akkor még azt nem is mondtam, h a kritikusok szerint nem tudnak ezek annyit, amennyit ráírnak. De az még jobb is, mert akkor még kisebb fogyasztás mellett is megvan a nekem kellő fényerő.
Foglalat ugyanaz, csak a vezeték-lámpatalp más! :) Nekem azok vannak félrerakva, mert GU10 vezeték+talp lett berakva.
Jaja, nem rossz, csak nekem már volt előtte is GU10 és nem akartam keverni! Nekem elég az is, ha 5 évig bírja egy led! :) Addigra úgyis ki lehet majd cserélni olyanra, ami feleekkora teljesítményen tudja ugyanezt a fényerőt (mert abból nekem nem kell több, ez is kicsit már túl világos valahol)!
Lakásban törekedtem arra hogy a tápegység és a fényforrás külön legyen. A spotlámpákban a GU10-et ki lehet cserélni MR16-ra ami 12V-ról megy. Vettem hozzá 2x annyi amperes fémházas tápot - (mint amennyit felvesznek a lámpák). Örök élet +egy nap. A tápon lehet szabályozni a feszt +-1V tartományban. Leveszem 11V-ra akkor 2xörök élet+3nap.
Egyébként az mr16-okból is javítanom kellett párat, mindig a diódák mentek tönkre (mert van egy graetz híd a polaritásfüggetlenség miatt). Csak kiforrasztottam a rossz diódát -így már nem mindegy hogy hogy rakom be a foglalatba- de nem kellett hozzá alkatrész. 2 éve nem kellett hozzányúlni.
Ha kell valakinek kell MR16 foglalat, tudok adni, mer 20-as csomagban érte meg lerendelni :)
Ja és a Miskolcinál le van higítózva a kesztyűtartó gombja hogy ne látsszon hogy karcos volt. A sarkában maradt egy kis festék. Nem rossz módszer én is gondoltam rá :)
Najó, azért viccet félretéve egy 330k-t futott autónál ha újra van fújva pár elem az sem zavarna, persze ha nem komolyabb törés, hanem max horpadás-kocc-karc miatt van.
Géptető sokaknál újrafestve van, mert az alu géptető elkezd hólyagosodni. Már nálam is van egy-két kicsi. Azt mondják ez ilyen, nem kell vele foglalkozni, ha ronda, újra kell festeni, elrohadni nem fog.
Én szétszedés nélkül is tudom mit várjak tőlük! :) Alul vannak méretezve jellemzően hűtés-szellőzés részről. Az első 12db ledes GU10eket a házba (illetve akkor még lakásba) még úgy vettem, h ha évente kell cserélni, még akkor is megéri nekem. Azonban 5 évet bírt, viszont akkor 1 héten belül meghalt 3. Többi 9 még abból a szériából még azóta is jó.
Házban fém foglalatban, gipszkartonon tüzet nem nagyon tud okozni, max leveri a biztit. Autóban viszont ez nekem új volt, h beesik az égő, meg megég a műanyag foncsor! De végülis érthető!
Dunaföldvár: 330ekm futás. Céges autó volt. komplett újrafestfve (szerintem). Hátsó ajtó kalapálva gittelve festve (a hajlat nem egyenes) első lökösbe a rács leharcolt, ajtógumi nem jól áll (szét volt szedve). Akku gyári 850ezerbe került. Rendszámon sérülés nyomai. Nepper szerint 2 elemet kellett fújni kavics miatt (ha-ha) Állapotlap nincs (de nagyon szívesen csinál :). Szóval ez sem totálkármentes előéletű.
Miskolc: géptető biztos festve, vagy nagyon hullámosra építették házuk tetejét :). Állítólag sárvédő csere volt. Ezen talán vannak nem-újrafújt elemek is. Dísztárcsát itt is elvitte a cica vagy a kamion.
Azért van a párh. ell.áll, h az elektronikát (ami figyeli az égő kiégést) átverje. Ilyenkor persze nincs kevesebb vill. fogyasztás, pont azért, mert akkor reklamálna az autó, h kiégett. Ilyenkor max a színe vagy a fényereje maitt van csere. De lehet venni anélkülieket is, ő most tehát kiszedte, tehát ugyanitt van!
De én mindig mondtam, én sem bízok meg a noname kínaiban, csak olyan dolgokat veszek, amik felügyelet mellett működnek (ház lámpa csak akkor világít, ha otthon vagyok). Nem pedig nonstop üzem, felügyelet nélkül (Nem járom körbe az autót, világítanak-e az egők - pedig így oktatták :) ), esetlegesen közúti biztonságot is befolyásoló. Ezért pl a helyzetjelzők nekem égősek, lámpák gyáriak, menetfény pedig márkás (Philips) ledes. Kínai ledet max a plafonlámpába mernék tenni autóban.
Gyerekek! fejezzétek már be a kókányolást a kínai cuccokkal!
Nem szeretnék pár év múlva szétégett lámpás autót venni tőletek :)
Mi értelme van?? Én ha veszek valami cuccot kínából akkor azzal kezdem hogy szétszedem és megnézem mi van benne. Hogy van (alul)méretezve az elektronika. Otthon sok világítás cseréltem le ledesre. + van egy fejlámpám is amit imádok - persze tudni kell mi van benne és mit várhat el tőle az ember, kicsit moddingolni is kell. Ez a párhuzamos ellenállás elég hajmeresztő! Csak azér hogy az elektronikát átverje.. így nem is fogyaszt kevesebbet.
Szóval 1. lépés ledek mit tudnak specifikáció szerint. 2. a körített alkatrészek milyen értékűek. 3. asztali próba műszerrel. 4. szükséges módosítások elvégzése Aztán mehet az autóba. (Bocsi az indulatért..)
Hidegen elég hülye hangja van a motornak, kicsit olyan kopogós, enyhén egyenetlen, kintről hallgatva meg pláne fura a hangja. Erre gondolsz vagy ennél több van nálad? Mert az előbbi az normális!
Teljesen homogén (csak wide, azaz lencse nélkül széles sug.szögűeket vettem, minimum 120 fokos sugárzási szöggel, de sokuk 180 fokos majdnem) a fényeloszlás, én natural white-ot preferálom (4000-4500K), mert a hideg fehér nagyon hideg, nagyon kék, a meleg pedig nagyon sárga az én ízlésemnek. Nem villog, nem vibrál, nem zizeg, nem serceg, nem búg. Fényerő meg már sok is.
Nekem a lakásban van az összes helyiségben ledes lámpa, általában GU10 foglalatba GU10 ledes.
A nagyon régi, 8Wos kínai COB ledekből (aminek még vagy 8cm hűtője van, komplett lámpa 11-12cm, és szinte a teljes felület a COB led - kb 3cm átmérőben) a 12db-ból egy héten belül ment tönkre 3db pár hete.
A többi, 22db az már újabb fajta kínai, 9W COB led, sokkal nagyobb fényerő, mégis kb hagyományos izzónál kicsivel hosszabb, mind jó, habár az egyik néha villog, ha sokáig be van kapcsolva (ezt átraktam a ritkán használt fürdő-wc előtérbe).:
A tapasztalat az, hogy ha "ki is ég" valamelyik (a 3dbnál mindegyiknek ez volt a baja), akkor sem a led megy tönkre, hanem a meghajtó áramkörében kiszárad a kondi, és kész is a zárlat, ami levágja a biztit. Ez a GU10 égőknél a necces, mert a hűtőborda belsejében van, a legsz@rabb helyen: meleg, szellőzésmentes, kis helyen. A külön táposnál kicsit jobb a hőleadás.
Az a baj, ha az emberek, ha ledes égőt meghallják, a baromi drága, szarul-gyengén világító, szűk sugárzási szögű, hagyományos ledekkel telepakolt izzóra gondolnak, ami már vagy 15 évvel ezelőtti technika... Maximum az smd ledes technikánál megállnak.
Egyik vill.szerelő boltban próbáltak megygyőzni , h az ő 4Wos márkásuk jobb, mint az én kínai 9W-osom. Bedugták a próbába (mert volt nálam próbába, mert egyik foglalatba egy tized hiányzott h beférjen és elvittem), próbálták szidni a fényét, de nagyságrendekkel gyengébb volt az övéké, aztán próbáltak a szögbe belekötni, mellé rakott papíron övéké 60 fok, enyém majdnem 180, aztán megkérdezték, oké, tényleg jobb, de mennyibe kerül: mondtam, h 900Ft körül volt, és a tietek - kérdem én? Az meg 4500....
De a villanyt én csináltam (erős és gyengeáram is szakmám), mindenhol tutira a fázis van megszakítva, ezért ha le van kapcsolva a villany, fázis biztosan nem jut a lámpára, világítás meg csak akkor van ugye, ha otthon vagyunk. Ezenkívül van kismegszakító és Fi relé is (meg túlfesz és villámvédelem is -B+C fokozat, de az most nem tartozik ide)! :) Továbbá a ház riasztóban az egyik zóna két füstérzékelő (konyha és nappali)! :)
Ez csak arra volt teszt h hajlandó-e működni (nem rogyik-e meg pár óra alatt - van, amelyik igen). Lesz dobozos teszt is, írtam már.
Egyébként utánaszámolva: A 2 db ellenállással szétforrasztotta magát, P=14*14(u2)/110(R) ~ 1.8W elfűtése mellett. Amikor csak egy ellenállás volt a körben, máris nem forrasztotta szét magát, ~0.9W fűtés mellett. Most, ellenállások nélkül 0,84W energiát fogyaszt, 5 LED világít. Nem várom h bármi baja legyen.
Nem az igazi a teszt, mert itt tud szellőzni! De egy kis helyre zárva, ahol a levegő megreked, és nem tud hűlni, az a hőfokot is megtolja még felfelé (kiforrasztja magát), az élettartamot meg lefelé.
NEM a ledekkel soros ellenállások, hanem a bemenő tápcsatlakozóra párhuzamosan kötött ellenállások vannak (voltak) a T10 LED lámpákon. Ha soros lett volna,
1. Leforrasztás után nem működik
2. Max. 60 mA lett volna az áramfelvétele leforrasztás előtt is az egész cuccnak (mer' ugyebá' annyit mértem a leforrasztás UTÁN). Jóval több volt.
Ez ilyen. Anno eléggé zavart engem is. Le is bontottam a szelepfedelet, kimértem mindent (láncfeszesség, nyúlás, szelephézag) de minden gyári határon volt. Majd belenyugodtan.
Kicsit hosszú lett, de annyi sületlenség került ide a LEDes fényforrások vs ellenállás témakörben, hogy muszáj hozzászólnom.
A LED-ek félvezető alapú fényforrások. Nem akarok nagyon részletesen belemenni, hogy milyen fizikai folyamatok alapján működnek - a lényeg, hogy az izzószálakkal ellentétben nem a felizzás által kibocsátott fényt adják le, hanem a PN átmeneten folyó áram közvetlenül fotonok formájában kerül kibocsátásra. Ennek megfelelően a "LED izzó" kifejezés helytelen.
Áramköri szempontból ezek normál diódák amelyek egyik irányban szakadást mutatnak, a másikban pedig egy bizonyos ún. nyitó feszültség felett vezetnek.
Míg az izzók eygszerű rezisztív elektronikai elemek, ezért a rájuk kapcsolt feszültség növelésével az átfolyó áram is növekszik így (addig ameddig nem terheljük túl) a feszültség és az izzó belső ellenállása határozza meg az átfolyó áramot és ezáltal a kibocsátott fényerősséget.
A LED-ek ezzel szemben félvezetők, tehát nyitó irányban nincsen számottevő belső ellenállásuk. Az átfolyó áram (és az azáltal meghatározott teljesítmény) korlátozását külsőleg kell megoldani.
Az olcsó megoldásoknál erre soros előtétellenállást használnak (ami az I=U/R Ohm törvénynek megfelelően beállítja a maximális áramot). Ilyenkor azonban az ellenálláson is pont ugyanakkora áram folyik mint a LED-eken, így rajta P=U*I teljesítmény fog hő formájában disszipálni.
Az igényesebb megoldások ún. áramgenerátort tartalmaznak, ami sokkal nagyobb hatásfokkal és pontosabban szabályozza a LEDeken átfolyó áramerősséget.
Az itt bemutatott LED-es fényforrások mind előtétellenállással készültek. Ezekkel általában az szokott probléma lenni, hogy a nagyobb fényerő érdekében nem jobb hatásfokú és drága aLED-esket építenek be, hanem olcsó alkatrészeket "tuningolnak". A gyártó által meghatározottnál nagyobb árammal hajtják meg azokat, így a megfelelő hőelvezetés hiányában a forraszanyag olvadáspontja fölé melegszenek - de hosszú távon a túlhajtástól is tönkremennének.
Mivel az olcsó vékonyfilm ellenállások jellemzően pontatlanok, ezért a tervezett érték beállítását általában párhuzamosan kapcsolt ellenállásokkal oldják meg (pl. 2db 100 Ohm párhuzamosan 50 Ohm, 3db 33.3 stb). Így ha egy párból az egyik hibás, akkor az ellenállás értéke kétszerese, az átfolyó áram és az általa leadott hőteljesítmény pedig a fele lesz az eredetinek - ez történhetett a szétolvadt darab párjánál, ahol repedt az ellenállás.
Ha egyáltalán nem lenne vezetőképes ellenállás a LED-es világítótesten, akkor az áramkör szakadt lenne - tehát nem is világítana. Ha pedig valaki áthidalná az ellenállást, akkor várhatóan a LED alacsony belső ellenállása által beállított nagyon nagy áram miatt hamarabb tönkremennének a LED-ek, mielőtt teljesen szétolvadna a forrasztás.
Megoldás:
Mivel a LED-ek fénykibocsátása nem lineáris, ezért általában a maximális fényáramhoz tartozó áramerősség felén járatva is 65-80% százalékos fénymennyiséget bocsátanak ki. Tehát ha valakinek van ehhez affinitása és szerszáma (Digit multiméter, forrasztópáka) akkor el lehet játszani a párhuzamos ellenállások közül az egyik leforrasztásával (vagy egy ellenállás esetén magasabb értékűre cserélésével), hogy közel azonos fényerő mellett sokkal hosszabb üzembiztos működést lehessen kihozni belőlük.
Ez jo, gordulesi ellenallast teszteltek lejton, motor nelkul gurulo autokkal. Latszik, hogy az alacsony guminyomas erzekelheto minuszt ad, de a tulnyomas annyira keveset hoz, hogy a meresi hiba hatarar surolja. Ezt szepen le is irjak.
Tanulsag tehat: elvileg akar 2 decit is lehet bukni a lapos gumikkal, de a tulnyomassal nem kellene kiserletezni. Akkor mar a bkv berlet...
Na ez korrekt anyag. Persze, hogy szamit,ezt senki sem vitatta. 4-5%-ot, ami egy 5 literes atlagfogyinal, 2-, 2.5 deci. De ehhez 1 barral kevesebbnek kell lenni. Az meg nagyjabol meresi hibahatar a hetkoznapokban. Es meg igy is vannak ketelyeim, mert a 12 litert zabalo boxeremen nyilvan nem fog ua guminyomas tobb mint egy literes fogyasztasnovekedest okozni. Lofasz ez, maradjunk ennyiben. Ha meg tulfujja, akkor ugrik a komfort, balesetveszelyes es hamarabb kopik a gumi, ami valszeg a nyereseget is elviszi. Ha addig nem csinal balesetet...
Minden elkepzelheto, de oszinten szolva a legellenallas egy nagysagrenddel nagyobb problema, megis kozel 20%-ot hozni fel bar nyomassal, hat nem is tudom...viszonylag korrektnek tunt a teszt.
Reggelente amikor hidegen indul az autó, akkor gázadásra kicsit hangosan kopog a motor felől valami. Nem vészes és mióta megvan azóta csinálja és kicsit idegesít. Valakinek van hasonló tapasztalat? 2008-as P2-ről van szó 140e km-el.
-ebből is látszik, hogy a dolgok összefüggenek, s csak MINDIG JÓL JÁRNI nem lehet, az gyerekség :)
-viszont tény, hogy a Prius egy kényes s érzékeny jószág, ami nem tűri a kényes és érzékeny gazdikat, azok inkább vegyenek strapabíró és érzéketlen szívódízeleket, amiknek mindegy, hogy 1 vagy 4 embert cipelnek a hátukon s hegyre-völgyre vagy síkon járnak...
-mindebből pedig az következik, hogy a Prius fórum résztvevői akkor autentikusak, ha érzéketlen tuskók...:)
hanem észrevettem, hogy drámaian javult az autóm (P3) fogyasztása, ami konkrétan, bár irtózom az ezzel kapcsolatos itt lábrakapott számmisztikától azt jelenti, hogyhát 5,4 ről lement 4,6-ra, 4,8-ra, mindez pedig elég hegyvidékes terepen és egyhuzomban mindössze max 20 kilóméteres tehát jellegzetes elővárosi használatban (igaz az utcán éjszakára sosincs az autó, hanem a földalatti garázsom minimum 8 fok hőmérsékletében pihenget - pont emiatt mégsem viszem olajcserére 11 ezer km-nél, - meg nem is vagyok ún. olajbuzzancs)
utánagondoltam, s először azt hittem hogy önkéntelen megváltozott a vezetési stílusom....hogyhát lenyugodtam e hosszú tél végire...aztán villámcsapásszerűen rájöttem, hogy NEM ez történt...
az történt, hogy kb 3 hete betévedtem egy kútra, ahol régebben mindig szerettem jáccani a levegő-nyomásbeállitó BERENDEZÉSSEL, s ropsz beállitottam a keréknyomást, ami a hideg időben - utoljára régen, ősszel néztem s állitottam 2,4-2,3 (rearwheels) - ugyancsak "összement", kb fél atmoszférácskával...
visszanyomtam az elveszett areat...
megjavult a fogyasztásom, azonban újabban kopogást hallok az első futóművek felől, olykor...ezek együttjáró jelenségek! előbb, vagy inkább utóbb mehetek a kormányösszekötő szilenteket vizsgáltatni, s ez az ára a csökkent fogyasztásnak...amit nyertem a réven azt vesztem a vámon..azért nézessétek meg a nyomást, aztán a szilenteket....
Hát igen, 3x voltam fönn. 1: Más ügyben mentem föl ezért ingyen volt az út. 2: 1nap szabi+autó+matrica 15eft 7 autót néztem meg (ha elosztjuk akkor nem vészes). Picit elfáradtam a nap végére.. 3: 7vge vonat félár+mayer átvizsgálás 20eft. Nagyon tanulságos volt. Most már ki bírnám szűrni az ilyen autókat. Még a húzatópad nyomainak eltüntetését is megmutatták. Rétegvizsgáló nélkül nem szabad elindulni. + megtudtam hogy kereskedésben kötelező az állapotlap a mikron értékekkel! Ha bizományos autó akkor is. Toyota szervíz infókat forgalmi másolat+2tanús meghatalmazásra ad ki (vagy nagyon lécciléccimostazegyszer személyesen)
Szerintem nem irreális 2M alatt jót találni csak sokat kell küzdeni érte (+szerencse). Ha kicsit törött, nem baj csak jól meg legyen csinálva. Lélektanilag valahogy el kell jutnia az autónak a 7-8Mft szalon ártól a 2M-ig 9-10év alatt. Hogyan lehet ez? tulajdonos váltás, sérülés, családi ok, nyer a lottón, nem számít, sokat futott, stb.. Pl a Csepeli saját maga hozta be törötten, ő csináltatta meg és használta 7 évig gond nélkül majd eladta 1.8-ér. Most is így vett egy p3-at.
A miskolcit nem néztem meg mer messze van :). De majdnem megnéztem, csak a tulajnak felajánlott 3 időpont közül egy sem felelt meg + ködösített is a sérülésről, csak 3 dísztárcsája van. Az is törve volt, egy bevizsgálást lehet megérne.
Aze' gondolj bele h Szegedrol messze nem olyan 1xu, mint Pestrol. Innen minden hamar elerheto, de neki 200 km mire egy pesti autohoz eljut, azaz munka utan csaknem remenytelen, szabadsag v 7vge jatszhat, es akkor meg egy pesti kor 15-20eft. Mondjuk en is elpancsoltam 40-50e-t csak az autokeresesre...
namostakkor: rádobassan VALAMELYIK nyári, szerelt szettemet az autóra, lecserélendő a téli PAPUCSIKAT? elkerülendő a csúcsra járatott forgalmat, ami a gumisoknál várható, miután gumitudatos nemzet lettünk, s külön téli, meg külön nyári bocskorral koptattatjuk az autónkkal az út koptatórétegét? vagy várogassak kicsinkét, s odázzam a dolgot, mondjuk 2 héttel, merthogy akkor is időben leszek jótskán? he?
Családi autónak szerettem volna 2M alatt. A 250ekm+-os állapot nekem már nem elfogadható.
200e alatti 99% hogy törött - csak nem mindegy hogy mennyire -. A jókat pár nap alatt elviszik. Szegedről elég költséges autót nézegetni (időben és pénzben is), fényképről egész mást mutatnak a gépek mint élőben. A végén drágább lesz a leves mint a hús.
Ráadásul kaptam egy ellenállhatatlan ajánlatot egy 7 éves kia ceed sw-re (ismerőstől, leinformálható).
Engem sokkal jobban aggaszt, hogy 20%-nál lényegesen nagyobb az eltérés a normálistól a viselkedéseddel a stílusoddal a megnyilvánulásaiddal és az agyi kapacitásoddal kapcsolatosan. Na, az tényleg nem normális.
Na de ez nalad van, basq, theman, én es meg eleg sokan leirtak, hogy normalisan 130-140nel tempomattal 5-5,5 korul eszik Autopalyan hosszu tavon is. Ugyhogy ez user error :)
Nem tudom P3-nal ez h van, e P2-nel mar a 120 es aa 130 kozott is eleg nagy a kulonbseg. az a 6-8dl nekem nem tunik realisank. Bar tudom, a P2 meg fejletlenebb, kisebb a motorja na meg ott vagy te is mint befolyasolo tenyezo :))
Jovoheten lesz egy nagyobb turam nemetbe akkor majd meglesem. Addig meg talan a Torque-t is beizzitom ha metalalom a leirast es az adaptert...
vágták az első nyúlványoknál, az eleje másik autó darabja. +hátsó sárvédőnél is új darab van beillesztve. Utángyári gépháztető vasból és már alul rozsdásodik is.
Ikeabol van egy csomo ledes lampa itthon, jol birjak, a fenyuk is ok, az aramfogyasztasunk latvanyosan kevesebb, mint regen. Egyedul a 150w vonalizzokra nincs normalis megoldas, ott csillart kene cserelni. Most par landlite markajut vettem az auchanban, garazs elotti reszhez, mozgaserzekelo kapcsolja. Egyelore az is birja.
Csak a foto erejeig volt az asztalon, utana (azota) a levegoben log. Btw miota a ket ellenallas nincs rajta, kezzel megfoghato az egesz uzem kozben, 60 mA az aramfelvetele.
A beépített ellenállás magyarázat a megfolyó ónra. Ha nincs terhelés figyelésen alapuló működés ellenőrzés egy autóban, akkor olyan ledet kell bele keresni, amin nincs fölösleges műterhelés.
Egyebkent kicsit jobban megvizsgalva ezeket, van rajtuk a 12V-on parhuzamosan ket 220 ohm ellenallas. Sok ertelme nincs, ha a kocsi nem figyeli az aramfelvetelt. (vw figyelte, toyota sztem nem). Ez ugy kb. 1.78W (14*14/110) felesleges hotermeles. Ennyi van az uvegizzonak is, viszont ha leszedem az ellenallasokat, eltuntettem a folosleges hot... :)
Változó, az eosban 6 db-ból 2 bírta sokáig, 4 vagy hamar kimúlt, vagy a színe volt xar. Még így is fele annyi volt az ára mint itthon a boltban 1. Az volt a megoldás h hajtani kellett 12-24 órát, ha túlélte, utána már ment mind. Ezt csinálom most ezekkel is. Ennyit még megér.
Nem akartam az elején vészmadárkodni de ezek a kínai dolgok szvsz mind szarok.(nem arra gondolok ami kínában készül normál márkanév alatt, hanem azokra amik saját név alatt futnak.)
Én évekig árultam kínai izzókat,akkor ugyan még nem volt led, de láttam csodákat.
Nagyon soknál előfordult, hogy "felfújták" magukat és elcsöppentek,volt ami lukat égetett a foncsorba.Az élettartamuk percekben volt mérhető.
Egy idő múlva már nem mertem őket árulni,ha megtudtam, hogy kínai,nem vettem belőle.
Sziasztok. Ritkán szólok hozzá, pláne ha nem tetszik valami. Nem értem, hogy azok,- itt nevek nélkül,-akinek nem inge...) akik egy másik fórumtársat fikáznak, akármihez szól hozzá, mondja el a véleményét,- nem veszik észre,-de ugyanazt teszik, amivel őt vádolják. Ráadásul csipőböl "lőnek", függetlenül, hogy igaz, vagy sem, amit mond. De még ha hihetetlen, vagy nem igaz, akkor is, az az Ő véleménye. eddig úgy tudtam, mert úgy tanultam, hogy mások véleményét is tiszteletben kell tartani. Csak akkor várhatom el, hogy az enyémet is tiszteljék. Ez pedig az én véleményem.
Láthatóan az akkupakkot a gyártó eleve javíthatónak tervezte, ha nem így lenne, akkor olcsóbb és gyorsabb gyártást tenne lehetővé a célszerűen elhelyezett ponthegesztéses kötés. Ha csavaros, akkor viszont - elvileg - valamennyi időközönként minimum a csavarkötés nyomatékkulccsal való után húzását bele vette volna a Toyota a szervizelésbe. A hőmérséklet változástól és a rezonanciától a biztosítás nélküli anyák előbb-utóbb mindenképpen meglazulnak. De a Toyotáról tudjuk, hogy nem hülye, ahogy mostanában olvasom, ezek az akkupakkok tényleg tartósak, tehát tényleg nem kell őket karbantartani. Akkor viszont a képeken látható korrózió része a normál üzemi működésnek, tehát vagy gyári hiba, pl nem elégséges nyomatékú meghúzás, illetve esetleg pl a csomag szellőztetésének vagy valamelyik akku tömítettségének valamilyen hibájának a folyománya a zöldülés. És mindez esetleg felhasználói behatás, esetleg ütközés, ugratás eredménye. Talán. Így kívülről nézve. Kizárólag a TC cikkére alapozva.
En nem vagyok kinai cucc ellenzo, de rajongojuk sem. Vannak okos, ugyes dolgaik amik tavolrol sem gagyik, de azok mar nem is annyira pofatlanul olcsok.
A kinai LED-es egok viszont 99%-ban sz*rok ez van cserebe piszok olcsok. Ha Osrambol vagy netalantan Philipsbol lenne a LED-esitest akkor kb 5x tobbe lenne az ar. En tervezem, h ha hazamegyek akkor kicsereltetek parat, hamar a nappali feny is bekerul.
Majd beszamolok. (Addig esetleg nincs v.kinek listaja P2-hoz, rendszamtabla, elso ajtok, csomagtarto erdekelne)
same here... meg volt szó arról is, hogy szétette a foncsort, mondják azt is, hogy ezek nagyon melegednek a foglalat környékén, priuschaten is rengeteg horror sztorit olvasni. Talán lfarkas megoldása jó, a méregdrága Osram, ami a végén a legolcsóbb lesz, ahogy ezt szokták mondani...
P1 1.3M irányár zöld tiptop állapot belül, kívül mattul, króm ragyásodik (15év). Akku kukázott p2-ből nem, valami fényes teljesítménnyel. Nem sokat engedne az árból. Minőségibb időtállóbb anyagokból van mint a p2. 145e valósnak tűnő állapot.
Csaxolok: aki aliexpresszes t10 helyzetjelzot hasznal: nekem az egyik led szabalyosan leforrasztotta magat, aztan belepottyant a lampahazba, ugyhogy bonthatom ki az egesz bal elso lampat... :(
`09 P3 nagynavinál hogyan működik a TMC? Próbáltam a setup menüben TMC adókat kerestetni vele, de nem talált egyet sem. Még régi békebeli új-M0-mentes térképem van, az számithat?
Ill. hova menjek térképet frissíteni "okosba"? Köszi előre is.
A tél beáltával másnak is sűrűbben égnek ki a csodálatos H11-es izzói. Amióta hidegre váltott at idő, havonta cserélek egyet-egyet. Ráadásul ilyet nem kapni tescoban, benzinkúton, kisebb autósboltban. Ha kapok, vehetek 1900-ért Hellát vagy 3000!-ért Marellit. Tényleg mi kerül egy izzón ( ami tulajdonképpen egy módosított foglalatú H7-es ) 3000 forintba. Okê, sokat megyek sötétben, de hogy kb 300 órát tudjon egy izzó az bosszantó.
Amiben tudok, abban ragaszkodok az eredetihez, ill. a gyárihoz.
Ritkán árulnak Prius felniket, úgyhogy amikor megláttam meg is vettem őket. Előzőleg már írtam, hogy a fényképes hírdetésben példaként feltettet vettem meg, de csak a felniket és a dísztárcsákat. A gumikra nem volt szükségem, úgyhogy azokat vásárlás előtt levetettem róla és újak kerültek rá.
A dísztárcsák a képeken nem néztek ki rosszul, de a valóságban nekem nem tetszettek (matt alapozó festékkel voltak lefújva), úgyhogy azokat átfestettem.
Az előző képeket azért tettem fel, hogy látszódjon az eredeti 17-es nyárihoz képest és a dísztárcsával, ill. nélküle a különbség.
Sajnos az ülés széle 80-90e. km-nél már így néz ki. Az enyém is ilyen.
Az ember akaratlanul is ráül valamilyen szinten beszálláskor és kiszállás közben is ránehezedik, szerintem attól van.
A bőr nincs kitöredezve, vagy repedve csak egyszerűen gyűrött.
Lehet, hogy az előzőekben a bőrről beszélgetve pont ezért mondta több hozzászóló is, hogy neki nem kellene és hogy nem az igazi jó minőség más autótípusokhoz képest.
Sajnos nekem bukott a Prius 3 projekt,közbejött más fontosabb dolog,így valószínüleg visszatérek a E12-höz,de azért fél szemmel figyelem a kínálatot,hátha mégis bevállalom.
Sziasztok! Egy kollégámat érdekli a Prius+, kell neki a 7 ülés, és ez is szóba került.
Van itt valakinek ilyen? Fogyasztási tapasztalatok érdekelnének. A teszteknek nem annyira hinnék, mert ott már a sima Priusokról is olvastam hülyeségeket.
Nekem csak feleségem teszi oda a kosarat (mást nem hordok), de neki meg ilyen vászon kosara van, alucső kereten, tehát az nem karcol (mert miért is ne, ő is oda teszi - bár mostanában hátul ül a gyerekkel! :) )!
Amúgy magán az ajtón nekem is van egy-két korábbi karc, de azt hittem a nyitóról (gomb) van csak szó !
Nekem nem festett, hanem ugyanolyan anyagú, mint maga a műszerfal, az a nyomott mintás műanyag. Állapota is ugyanolyan: hibátlan, nem karcos, nem málik (P2 FL).
bocs, nem tudtam, hogy már megvetted....nem a sziluettról van szó, hanem a felületi formákról vagyis egyfajta textúráról...egyébként a "magnézium" felni kiváló és keresett modell, de kifejezetten a P2 érzés és formavilágát hozza, a P3-on barkácsjellegű...különösen pl a BMW-knél van jelentősége a modellek szerint szétváló felnitipusoknak, ott sem szép a keveredés..
az én járgányom pont ilyen. Honnan rendelted a kupakokat? Nyárra szintereztetni akarom a felniket mert kicsit csúnya a festése és inkább festésre szánom a dísztárcsák árát. Szerintem fekete p2 dísztárcsa nélkül még szebb is.
az első szélterelők beváltak? Forrás ahhoz is érdekelne.
tehát olvasást segiti, majd az élmények agyi feldolgozását, a könnyebb elalvás révén, amikor a külső zajhatások kiküszöbölésében segit....Prius hatás=csönd
inkább mintha kovászos uborkához kaviárt tömöckölnél a szájjadba, eredeti belugát....nos azt is szeretem, igy ebben a párositásban, maradjunk tehát abban, hogy a P3-hoz a P2 jellegzetes felnije nem jó....ahogyan nem jó a busz kereke a ....az 500-as fiathoz
az a sötétszürke P2 felni, incredible xar a P3-ason, rám is akartak ilyet sózni, s két nap után visszasóztam: más a kiállása, más az imidzse, olyan mintha szmokinghoz converse csukát vennél, más modell!
Jaja, néztem én is, nem rosszak, de majd ha navi nélküli lesz, akkor szerintem megpróbálok valami kínai kisiparossal kommunikálni, hogy küldjön csak bezelt, aztán építek bele saját eszközt. DVD olvasó meg ilyenek pl a francnak se kéne, illetve lehet a kijelzővel is jobban játszani (jobb minőségű, anti glare, transzflektív, stb..). Nem kis meló egy ilyet összerakni úgy, hogy még ki is nézzen valahogy, de én szeretek ezekkel szórakozni.
Áhh, köszi, akkor végre választ kaptam :) Igen, pl. BMW-nél ha nem navisat vesz valaki, akkor egy csomó funkciót bukik, pl még a fényszórók működését is onnét lehet állítani, a részletes szép grafikus szervizinfókról nem is beszélve.
A dolog nálam egyébként nem arról szól, hogy ellene vagyok a gyári navinak, de ha tényleg csak navigációs sw van benne meg a zene (meg a HUD, ami nekem nem fontos), akkor azért öröm a dolog, mert így sokkal nagyobb a választék, hiszen nézegethetem a nem navisokat is (amibe majd utólag teszek). Szóval alapvetően ezért kérdeztem.
P2 esemet en is disztarcsa nelkul hajtottam. En rendeltem kozepre gyari krom felgomb kupakot. Sokat javitott az összképén!! Ha megtalalom a kepet felteszem.
a női táskák, szatyrok az okai mindennek. legalábbis a kesztyűtartó-karcoknak. én nem értem. van hátsó ülés, van csomagtartó, de a feleségem is és az anyám is a lábtérbe pakolja a táskáit, cuccait. Igaz, úgy kényelmetlenebb, de akkor is. Ha valaki kifog egy nemkarcos kesztyűtartós autót, annak az előző gazdája tuti nem hurcolt 20+ nőnemű egyedet a j1-en... :)
Ezzel maximalisan egyet kell h ertsek! A P3-on levo P2 nekem annyira nem jon be, de nem rossz, forditva viszont hibatlan szerintem. A baj csak az, h a latvany nem biztos, h megeri a felarat amivel tobbet enne es mindezek tetejebe meg a gyorsulas is romlana valoszinusithetoleg...
Igen, simán lehet cserélni, nem olyan, mint egy BMW, stb esetén. Nem lesz gond belőle.
Parrot Asteroid Smart-ot nézzed meg. Sajnos nem gyári hatású, csak beszerelőkeretes, de lehet ez jelenleg egy jó megoldás. Ha nagyon hekkelős vagy, akkor akár lehet Android-os táblát is beleheggeszteni, igaz ahhoz kell akkor pluszba néhány egyéb extra cucc és lesznek hiányosságai - nameg előnyei is persze.
De ugyanez igaz részemről az amcsi felnire is: ha nincs rajta a "karima" - mert azon csak körbe van, akkor az még rondább. Ezenkívül ugyanez igaz a PIII 15ös felnijére. Az sajna se tárcsával, se anélkül nem tetszik. Mintha a 80as évekből szökött volna. - De megértem az előnyeit...
A 17es PIII felni viszont szép, de értem a hátrányait...
Többször is próbáltam, tesóm is nyaggat, h minek teszem rá... De mindig felkerült még aznap.
Valahogy "dísztárcsa" nélkül bután néz ki. NEKEM. Dísztárcsa nélkül nekem olyan a felni, amit soha nem vennék meg, olyan régimódinak kinéző. - De persze ez csak a személyes véleményem.
(a piros hangszórós igazán ritka, s a fórumtagoknak fényképes igazolványra 20 % kedvezményt adok, de nem kötelező jelleggel, csak előzetes jelentkezésre)
van neki egy ilyen másik oldala is, amin szinte VILÁGÍT az isteni márkajelzés, megúnhatatlan kis presztizstárgy én már ki sem mernék mozdulni nélküle ebbe a ZŰRÖS világba, több mint tárgy...az alin sok a hamiska, s várni kell rá...megaztán én is engedek kicsit, de ez magyar ár, nem versenyzek kinaiakkal...:)
a párja sikeresen védi a kulcsomat, akár 2 méterről is ledobhatom, isteni a fogása-tapintása, sűrű-testes szilikon, kophatatlan, olyan komojjá teszi a kulcsocskát, ma délig kérem a jelenkezéseket, aztán odaadom egy barátomnak :)
Uhh, izé, bocs hogy laikusként értetlenkedek, de amiket leírtál, az pont arra a dologra válasz, hogy a Priusnál nincs így. Mivel ha tényleg "csak" azokat a funkciókat tudja a gyári navi amiket felsorolsz, akkor szinte teljesen független az autótól, nem kommunikal a computerrel, nincs benne "telemetria", trip computer, szervízinfók, nem innét állítod a fényszórók működését, az ablakok felhúzásának a módját, és még a fene tudja miket nem, amiket egyéb autókra ide szoktak pakolni.
Ha jól értem akkor az alapján amit írsz, két kapcsolat van az autó egyéb funkcióival: az egyik a HUD, a másik a tolatókamera, ebből az utóbbit megoldja az aftermarket eszköz, az előbbire meg írtam hogy nekem nem fontos. Ha esetleg rosszul értem akkor cáfolja valaki pls, de eddig ezek hangzottak el.
Android téren nehéz ítéletet mondani egy eszközről, ez olyan mint a PC, össze lehet rakni ilyet is meg olyat is. Van transzflektív kijelző, a szoftver meg.... Ugye nem kell ragozni hogy beledobva egy simkártyát (ami mondjuk nekem adott is, nem kéne külön vennem/előfizetnem), akkor ott a google maps, waze, stb... Aztán van wifi/bt streaming, wifi/bt hotspot lehetőség, trackingelheted távolról az autót, ha az ODB-re is rácsatlakozol vele (házilag egy filléres illesztő), akkor pedig a határ a csillagos ég.
Egyébként androidos hw és sw fejlesztőként nem ijedek meg attól hogy egy igazán jót összepakoljak magamnak, csak egy jó alapot kell találni. Amúgy hidegindítás is kiküszöbölhető. Ha nem megy a kijelző, akkor nagyon keveset fogyasztanak ezek az eszközök (lásd mobiltelefonok a kis szar akkujukkal), megoldható korrekt módon hogy ne indulgasson újra mindig, és az autó akkuja se lássa ennek kárát. Persze munka az van vele :)
én csak lustaságból a bochkor meg a sebestyén nevű selejteket szoktam elviselni valahogy, de már elegem van belőlük....leviszek a gariba egy kupacz cd-t s kiszakadok ebből a primitiv rögvalóságból....
Bárki bármit mond, a nagynavi HUD része szuper, ismeretlen városokban, ahol sokmindenre kell figyelni, nagyon jó.
Használok néha autós Garmint is, a nagynavi nekem jobban bejön, és gyönyörűen mondja ki a helységneveket :)
Hasznos extra még a csomitérajtónál is meglévő kulcsnélküli nyitás, ha jól tudom a mezítlábas modellekben ez nincs, ott csak a vezetőoldali ajtónál van.
Világosabb belsejű (műanyagok) autóban kevésbé feltűnőek a karcok. A navigáció nem olyan okos útvonal tervezésben, mint például az iGo, de a TMC és a GPS jel nélküli kormányszög jeladó és sebesség adatokból (pl. alagútban) tovább kalkulált útvonal funkciók miatt jobb. A gyári navi hivatalos frissítése sokba kerül, és egy-két évvel le van maradva az iGo(?) térképeihez képest. Facelift (2012) utáni autóknál már nem lehet okoskodni a térkép frissítéssel, ott meg kell venni, ha frissíteni akarod.
A gyári audio ugyanolyan gagyi a kis és nagy navisban is. Papír hangszórók, nulla erősítő. A nagy navis tudja a bluetooth kihangosítást és telefonon keresztüli zene lejátszást. Az utólagos "cuccok"-nál indítás után kb. 25-30 másodperccel később látod a tolató kamera képét. Ha már ment az autó, előbb bejön a kép persze.
Az Androidos fejegységet próba nélkül ne vedd meg. Én is azt kerestem elsősorban a funkciói miatt. De a kereskedő nem ajánlotta, mert állítása szerint néha kifagy. Hittem neki és a Win CE változat mellett döntöttem. Elötte egy ugyanolyan belsejű készüléket kipróbáltam nála. Engem meggyőzött.
Ezt nem tudom tutira megmondani amúgy, hogy a sima CD rádió tudja e, de a nagynavinál lehet audio streaminget csinálni okotelefonról, tehát párosítom az iPhonenal és onnan szól a zene, még vezérelni is tudom a kocsi gombjaival, számot váltani stb.
A nagy navi mellé kapod a tolatókamerát, a beépített 40 GB winchestert, amire rengeteg CD fel tudsz másolni, a jobb kezelhetőségét a bluetoothnak, audionak, a full európa térképet, az automata parkolást, a szerviznaptárt (be tudsz állítani értékeket, amit számol vissza mikor kell csinálni, olajcsere, mindenfélét), meg a szerintem sokkal jobb kezelhetőséget. Itt ugye működik a TMC is, tehát bárhol mész, adatforgalom nélkül látja és elkerüli a dugókat az autó. Plusz jobb a hifi is.
Emellé CSAK a gyári nagy navival működik a head up display. Jó kijelző, jó kontraszt. A klíma itt külön modul, semmit nem tudsz állítani a naviról.
Basq szerint jobb a CD belső, én rajta kívül még nem hallottam ilyenről, de ahogy mondtad, ízlések, én Rádbízom, hogy eldöntsd:
vs
"Ezeket aftermarket cuccal is meg lehet oldani, és sokkal "jövőállóbbnak" látok pl. egy androidos megoldást,"
Egy EOS-ban volt szerencsém sokat nyomkodni egy gyári MMI szerű androidos navihoz meg a Mikesben nyomkodtam a Priusban egy funkcióját tekintve közel ugyanannyit tudó navigáció. Mind a kettő rettentő lassú volt, kb. fél perc alatt bootolt be, utána még 10 másodperc volt a tolatókamera és a kijelzőt napsütésben egyáltalán nem lehetett látni...
Jaja. Ma kezdodik az ujebk fesztival. Reggel 6-kor mar durrogokra keltem. Nemsokara megyunk wle a varosba tobbek kozt a berendelt kozel 70 kilo raketaert :) Kemeny napok jonnek. Az ujevi teknos mar a fazekban rotyog :)
Köszi mindkettőtöknek, nem gond ha egyéni vélemény, kíváncsi voltam ki hogy látja, szerintem ebből is sok jó tippet kaphat az ember.
A navi kérdés még mindig fekete folt, hogy miért jobb a gyári. Sok autónál általában azért preferált, mert a navi kijelzője egyben egy információs központ is lesz (zenén és navigáción kívüli dolgoknak, szervízinfók, az autó beállításai, esetleg klíma kontrol, stb..). Ha a Priusnal is így van, akkor nem is kérdés hogy gyári navisat keresek.
Viszont ha csak navi van ott meg zene, meg a tolatókamera, akkor kifejezetten kerülném. Ezeket aftermarket cuccal is meg lehet oldani, és sokkal "jövőállóbbnak" látok pl. egy androidos megoldást, amit az ember úgy hackel és cserélget ahogy csak akar, és biztosan 5 év múlva is lesz hozzá aktuális szoftver, nulla napos térképpel, és akkor még a mobilnetes lehetőségekről (google maps, waze, stb..) nem is beszéltünk.
Szóval ha neked nagynavid van, akkor lécci írj már erről pár sort, mert nagyon érdekelne, hogy pontosan mit is integráltak bele.
ps: igen, közben beugrott hogy írtátok a HUD navi funkcióját, ami nem oldható meg sehogy nem-gyári navi esetén, de ha csak ennyi, akkor ezt vállalnám.
Hat az extrak es a kenyelmi berendezesek attol fuggnek, hogy "jo" vagy "nemerdemes" hogy ki mit szeretne az autoban.
En a nagynavit elsosorban a tolatokamera miatt vettem, mert feltem hogy nem latni ki az autobol, de jelentem, tevedes, teljesen jol kilatni hatra, es nagyon konnyen vezetheto.
Ha nem tervezel navit, vagy eleve telefont szeretnel hasznalni, nyugodtan nezheted szerintem a navi nelkulieket is. Nekem gyari nagynavis van, de szerintem szebben mutat a navi nelkuli verzio, persze cserebe par extrarol le kell mondani. Ez egyeni dontes kerdese szvsz.
Az IPA (parkolo asszistens) szerintem itt mindannyian egyetertunk, hogy csak arra jo, hogy egy-kettot rohogjunk a haverokkal.
En nem tudok elkepzelni olyan szituaciot, hogy IPA beparkol valahova ahova egy kicsit is kepzettebb autovezeto nem tud.
Amennyi ido alatt IPA-val szepen beallsz, annyi ido alatt megtanulod a parkolast + 2x beallsz :)
Bor vs Alcantara: nekem bor van, es az elozo tulaj nem kert futest sem bele, szellozest meg csak egyben lattam meg.
A bor szep, viszont apolni kell. Telen hideg, nyaron meleg.
Az alcantara a Priusban izles kerdese, szerintem szep, es nincsenek a fenti praktikus problemak vele.
A belterrel nem tudsz mit tenni, kopogos es zorgos muanyag es igencsak serulekeny. Nem fogsz olyan autot talalni ahol valamennyire nincs karcolva vagy meghuzva a belteri muanyag, ez ilyen sajnos a Priusban :(
Felnibol praktikusabb a kisebb (kenyelem, fogyasztas, olcsobbgumi), szebb a nagyobb. Megintcsak izles kerdese.
Navibol nagynavit keress, az mukodik egyutt a head up displayel, abban van HDD, bluetooth audio streaming stb...
ha tudod, LED lampast keress, sokkal jobb fenye van (latod, ha van fenyszoromoso)
a napfenyteto nagyon jo, jar melle napelem is ami allandoan ventillatorozza a belteret igy nem hevül fel a kocsi
A gyari bőr ugy lattam tul puha, repedzik, az alcantara nagyon jo; szerintem
alapveto, hogy ulesfutes nelkul nem veszel bőröst:)
az automata parkolas az, aminek szerintem nincs ertelme, parszor jo negnutatni milyen meg nyomkodni poenbol, de azert aki erzi a kocsit, siman beparkol előbb :).
de ha valakinek fogalma sincs a parkolasrol, annak jo lehet
savtartost itthon meg nem lattam, a radaros tempomat szinten jo extra varoson kivul plane
egy aftermarket navi sose lesz az igazi, sose lesz egy gyarival osszehasonlithato, csak olcsobb
van gyari tolatoradar, egyikben sem szeria de beepitheto barmelyik felszereltseg mellé
nagjabol ugyanazok az extrak vannak ma is, az egyetlen fo kulknbseg, hogy a normal radio helyett mar egy kis, szines kijelzos touch&go navigacio van
P3 tulajokat kérdezném hogy mik azok az extrák amik nekik tetszenek, és kihagyhatatlannak tartják, illetve van e olyan ami nem működik jól, nem éri meg, felesleges vakítás... Tudom szubjektív, de nem számít :)
Gondolok itt olyanra, hogy pl. bőr ülés jónak tűnt elsőre, de könnyen törik, kopik, nemjó (nem tudom, csak példának írtam), vagy jó, de ülésfűtés nélkül nem szabad bevállalni, mert télen nagyon kellemetlen. Sávtartó, közelségi érzékelő használható/nem használható. Navi szoftvere mennyire bejövős, vagy lenyomja e egy aftermarketes androidos cucc. Ésatöbbi :) De persze más is érdekel, ami csak eszetekbe jut, igazából azt se tudom pontosan hogy milyen extrák voltak a kérdéses időszakban (lásd lent).
Gyári tolatóradar egyébként létezik/létezett? Mármint kamera nélküli, sípolós változat, vagy ha van, akkor az csak kamerás?
Ja és elsősorban 2010-2012-es dolgok érdekelnek, ez a célcsoport. Tudom, benne van a facelift is így, szóval nem konzisztens a dolog.
Egyébként ha belemélyedek a mai új Prius kofigurátorba, akkor nagyjából azokat az extrákat látom mint a fenti évjáratoknál, vagy felejtsem el, merőben eltér? Mert akkor esetleg ott legalább át tudnám nézni a lehetőségeket.
Nekem is, most epp talan 4.1en all, feluton vagyok a nyari 3.8 es a teli 4.5 kozott
tegnap megneztem egy FLIR Sc szerias hőkameraval 2 masika utohoz kepest normal modban toronymagasan a Prius futott a leghamarabb, ecoban majd masik nap nezem meg
Danigyerek, nagyon óvlak attól, hogy a P3-adra kettes felnit rakjál, izléstelen, nem autentikus....az autók esetében ugyanis anem a te formaérzéked számit, hiszen ez az "ipari forma" műfajköre, hanem meg kell felelni az eredetiség kritériumának is, s az nem tűri a tipus-újitások szerinti keveredést...
Melyik ez a bontoszokeveny? :) Ezek szerint Mikesben is vannak necces dolgok.
A solartetos vagy a navis?
Az is erdekes, hogy van ket auto Mikesben fotozva mindkettonek a bal hatso disztarcsa hianyzik hatul, ugyanaz a szinen, de ketfele parameterekkel es arakkal.
Pista a totalcar égéstérben említette, hogy van egy lopott priusok rendszámlista. Át tudná valaki küldeni nekem ezt? Én is betenném a kocsimba és csekkolnám, az autókat amerre járok. szabyy[kukac]vipmail[pont]hu
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MZF-732 -Gyártmány: Toyota -Típus: Prius -Gyártási év: 2008 -Motorszám: 1NZFXE -Alvázszám: JTDKB20U203445517 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 február 17 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XII. -Utca, házszám: TRENCSÉNI U. 54/A
In 2006 (2007 US model year) the Prius added side-curtain air bags (standard on all models.) A Touring Edition was introduced, with an elongated and larger rear spoiler as well as larger, sharper-pointed, 7-spoke, 16", magnesium wheels with plastic hubcap covers to protect them from scratches when parking against the curb. The Touring Edition also comes with a firmer, European-style, tuned suspension, standard high-intensity-discharge (HID) headlights, and integrated (non-HID) fog lights.
Ezt lattam. Hatso B J oldal h veszharito ujrafenyezve + elso ajtkok is . Nem szepen, elternek az arnyalatok.
Motor olaj koszos elbasznalt, alig van benne, raadasul a nivopalcara raegve az olaj. BH gumi mindig leereszt . Konyoklo darabokban van. Mondtak ezt cserelik.
Én soha nem raknék be gázszettet Prius-ba, ez a gáz szvsz nem 100% os dolog.Egy kendács,nem véletlen hogy nem igazán terjed el sehol.Nagyon sok szerelő jár hozzám és ami át van alakítva gázosra azzal szinte mindíg van valami.Ez csak akkor éri meg a kinlódást ha az ember tényleg nagyon sokat megy,úgy elgondolkodnék rajta,de normál körülmények között nem.Egy ilyen autó átlaga 5L körül van.Ez sok?
A prius konkrétan egy nagyon eltalált dolg,és ebbe nem barkácsolnék bele semmit.
Igen, LPG dokit olvastam már itt, de nyilván érdekelnek azok is, akiknek a sajátján kívül rakott be Priusba, meg azok is, akiknek más rakott be más rendszert. Olvastam, hogy az amúgy tényleg jó lengyel rendszerek helyett egy olasz rendszer hangolható a legjobban a Priushoz.
Nekünk itthon egy 3.9-es RR volt gázos, az adó emelés után a városi 100ft/km-t kicsit sokallottuk... ;o)
Azt írja: Város 5,8-6,2 l/100km, autópálya 6,6 l/100km.
Vannak kiváló minőségű, megbízható gázrendszerek. Nekem eddig három gázüzemű autóm volt, eddig csak a kókler szerelők és extulajok miatt volt gondom. Legutóbb én szereltettem be egy 2.0 benzines turbós Volvóba. Természetesen röhögve térült meg. Most három éves a rendszer, belement 80 000 km, csak szűrőcsere volt, meg egyszer az ECU-t újra kellett programozni, mert egy akksicsere után nem akart gázzal menni.
Most a hangsúly áttevődött a városi használatra, ezért gondolkodom a Priuson, a nagy benzines dög még gázzal is sokat eszik városban. Szinte biztosan be fogom szereltetni ebbe is, utálom a 350-400 Ft-os vagy kitudjamennyi benzint.:) Jó eséllyel itt is megtérül, csak lassabban.
Igen, én is így gondolom. Mondjuk egy 1,8 milliós autó helyett így lényegében egy mondjuk 2 milliósat veszek, de garantáltan legalább 1literrel kisebb fogyasztással. Jelenleg van két nagy fogyasztású dízelem, egy ingyen járó villanyautóm és egy Marutim. Ezeket váltaná a Prius. Nem szempont, hogy külön a gázosítás mikor térül meg, mert egészében véve nekem feltétlenül előre lépés lesz.
És ha még szabad magánjellegű dolgokkal fárasztani a topicot, én csak tátom a számat a 150-es tempó körüli megnövekedett fogyasztásra, meg szélzajra, meg a különböző apró problémákra, se Defenderrel, se Marutival, se villany Piaggio-val nem mentem az elmúlt 16 évben 120-nál gyorsabban... :o)
"Ez alapján akkor jól értem, hogy egy utólagos "kínai" retrofit navi beépítése nem jár semmilyen funkcióvesztéssel ahhoz képest, mintha gyári navival venném az autót?"
Azért nézz meg egy ilyet korábban is, mert én egyszer próbáltam egy ilyet a Mikesben berakták 1 autóba, hogy el tudják adni navisnak, borzalmas volt, kontraszttalan kijelző, szaggató szoftver és brutális lassúság az androidon.
Pl. beraktam R-be a váltót és szerintem 15 másodperc múlva jelent meg a tolatókamera képe ha ezt épp indulás után csináltad, akkor először bootolt fél percig aztán jött a 15 másodperc...
Tehát a funkciók meglesznek, de olyan kínai verzióban. Van is meg nincs is :)
Köszönöm a választ mindkettőtöknek. Ez alapján akkor jól értem, hogy egy utólagos "kínai" retrofit navi beépítése nem jár semmilyen funkcióvesztéssel ahhoz képest, mintha gyári navival venném az autót? (A HUD-ra való navigációs adatok átadását kivéve). Tehát a gyári navi nem jelez ott ki semmilyen plusz infót (trip computer, szervízinfók, etc etc), vagy egyéb nem navigációval/multiméediával kapcsolatos beállítást?
"Toyotánál mi a menete, illetve a lehetősége a futásteljesítmény és a szervíztörténet lekérdezésének? Értem ez alatt, hogy milyen adatok kellenek hozzá, tulajdonos hozzájárulás szükséges e, mennyibe kerül, lehet e telefonon, e-mailben kérni, hol érdemes, és egyebek."
Elvben csak a tulajnak lehet.
Sokszor a szervizek nem vezetik fel a Tesbookba a szervizeket, ezért hiába volt rendesen szervizelve, a központi adatbázisban nincs fent.
Ezalól kivétel a visszahívás, az mindig fent van, abból azért jól ki lehet indulni.
Egyébként csak a tulajnak adják ki személyesen, de 1-2 szervizt ha felhívsz és megmondod, hogy:
1.) most vetted a kocsit
2.) érdekelne milyen szervizek lettek rajta elvégezve, hogy megtudd, mi vár rád, meg milyen visszahívások voltak rá?!
akkor tuti elmondják. :)
Érdemes utánajárni (Ha a szervizmúlt ennyire érdekel), hogy hol szervizelték a kocsit korábban és azt a szervizt felkeresni.
A kisebb navi valóban gyári Toyota, nem ilyen aliexpresses kínai, de azért ne várd el a nagynavi tudását. :)
Priusokat nézeget (ismét) :) Egyszer talán sikerül is odáig eljutni hogy a sok nézelődést tett is kövesse, és vegyek valamit, de nehéz a döntés. Ráadásul jó 1 év alatt kiműveltem magam az utolsó csavarig egy más márka más típusából, aminek az utolsó csavarját és típushibáját is ismerem (inkább nem nevezem meg hogy melyik az, mert "megköpködtök", nem egy racionális választás :) ).
Első körben a hahut nézelődök szokás szerint, de egy németországi túra is benne van a pakliban, de egyelőre inkább csak művelődök, okosodok.
Két kérdésem lenne így hirtelen:
Toyotánál mi a menete, illetve a lehetősége a futásteljesítmény és a szervíztörténet lekérdezésének? Értem ez alatt, hogy milyen adatok kellenek hozzá, tulajdonos hozzájárulás szükséges e, mennyibe kerül, lehet e telefonon, e-mailben kérni, hol érdemes, és egyebek.
A másik, hogy rengeteg hirdetésben látok "gyári nagy navival" (sic!) árult példányt, aminél elég furcsán áll a navigációs eszköz a műszerfalban (kissé be van süllyedve), de van rajta egy gagyi toyota felirat általában a cd slot alatt. Ugye ezek ilyen utólagos beépítésű kínai cuccok? Mert nagyon úgy néz ki. Ez esetben milyen funkciókat bukok a gyári navihoz képest? Egyéb adatokat is kiír oda az autó, illetve vannak ott a zenétől/navitól független beállítási lehetőségek? Ha igen, akkor gondolom ezekkel a retrofites nem gyári cuccokkal ezt mind bukom.
Ha nem navis az autó gyárilag, akkor nagyságrendileg mibe fáj egy gyári toyota navi beépítése? Megoldható e 100%-osan olyan mint egy gyárilag azzal szerelt autó Szükséges e hozzá szervízkód, felprogramozás, etc?
Hát igen, viszont most épp nincs 5 misi kocsira.. :D
Azt számolom, hogy reálisanaz enyéma hahu-ra 4.090.000-ért lenne feltehető. És vagy elviszik vagy nem 4misi körül. Ha mondjuk a Mikesnél hagyom akkor 3,5-nél többet nem adna a kocsiért, mert nyilván ő is keresni akar rajta, ami normális is. Azért ennyit nem érne a napfénytető...
Régen volt LPG doktor, nem tom mi van vele , nem nagyon jár ide! Baromi sokat kísérletezett saját Priusával, jó szakembernek tűnő valaki, aki elég jól a Priusra állította a cuccot! Megelégedéssel használja.
Megtérüléssel kapcsolatban vannak/voltak viták, h megéri-e a befektetett pénzt, és a várható esetleges (nem biztos) hibák mérlegelésével illetve kombinálásával hoz-e pénzügyi előnyt.
Én inkább úgy mondanám, h egy olyan extra, amire ha van jelenleg "fölös" pénzed, utána olcsóbban üzemeltethetsz. Nem megtérülést nézni. Pl lenne fölös egy millám, raknám bele a Plugin szettet a P2be, de nem azért, h visszahozza az árát (mint ahogy pl egy autóhifi sem hozza vissza).
LPG doki ha jól rémlik pont gázos P3-assal jár már szerintem egy éve leglább - szerintem a leggyorsabban akkor tudsz tájékozódni, ha fel is hívod: www.lpgdoktor.hu Mondjuk itt többen "gázos" P3-al járunk, mint az etalon a király mellett nem rúghatunk labdába.
Onnantól kezdve, h megvettem a Pest megyei matricát, mert a korábban sem ingyenes szakaszt is tudom így használni, ku..ra nem érdekel, hány út lett fizetős Pest megyében (még akkor sem, ha előtte ott ingyen mentem - előtte meg szívtam 100km-t főúton városokon át)! :)
Természetesen erre is igaz: valakinek jobb lett, valakinek rosszabb! Igazából igen, ez a bibi, h a két intézkedés volt. Ha csak a megyei rendszer lett volna, az ingyenesek meg ingyenesek maradnak, akkor járt volna mindenki jól.
Évi 20milliárdot várnak (vártak) ettől. Ennyi erővel ha az üzemanyag jövedékijét növelik meg 2-3 Ft-al (ami ingadozást manapság az emberek már észre sem vesznek), azzal bejött volna ennyi, és akkor maradhatott volna ingyenes az ingyenes.
Itt két teljesen független intézkedést hozott egy időben a fideSS, amivel sikeresen összezavarta az embereket, így a zemberek megosztássa és eymás ellen hangolása sikeresen megtörtént.
#1 megyei útdíjrendszer bevezetése. ez egy hiánypótló és sok pozitívummal járó rendelkezés. csak ezt mindenki támogatta volna. ennek léte senkinek nem okozott volna sérelmet.
#2 az ingyenes útszakaszok fizetőssé tétele. ez komoly érvágás egy csomó embernek. indokoltsága megkérdőjelezhető, csak a pénzbeszedésről szól, ami további tőkét képez a haverok körében való szétosztásra.
a két intézkedés egyidőben való meghozatalát semmi észérv nem indokolja, egyik a másik nélkül is megtehető. egyik sem feltétele, vagy következménye a másiknak. kizárólagos célja az emberek ellenállásának megtörése. de mivel egyértelműen növeli a PÁRT bevételét, így nyilvánvalóan a társadalom kárára történő intézkedés volt.
Aki Bp-re jár be dolgozni a már (korábban is) fizetős szakaszokról, az jobban jár, mert eddig kénytelen volt megvenni az éves matricát 40pár kFt -ért, most meg megússza 5-10000Ft-ból.
Én pl nem vettem évest sosem, mert évi 40kt nem költök matricára, mert az amiket én Bpre járok, azt megteszem a 6os főúton. Most viszont egy Fejér és egy Pest megye matricával 10k-ért azt mondtam h ennyit megér nekem. Annyi, h nem Paks és Dföldvár között megyek fel, ahol amúgy tenném, hanem Dunaföldvárnál, de így egy matricával kevesebb. Így elég a kettő Bpig. Sőt, még Bicskéig is el tudok menni, v Bp-ről a Balcsi vagy Szfv felé is (volt már ilyen).
Persze oda járok "Bpre" általában shoppingolás céljából, ahol eddig nem volt fizetős (M1-M7 mentén a helyek), így viszont ez is rendben van (persze a döntésben ez is nyomott a latba).
Igen, ezzel csak hazáig mentem, aztán nem bírtam tovább. Inkább elővettem az M zárolt autót, és most azzal járok.
Visszaolvasva látom , ismét Vdani flame volt a napokban. De inkább örülnétek, hogy a belső-párt egy tagja szóba áll velünk, ez ++jó. el is vitethetne a 101-es szobába :)
Nekem bejött a péntek 13. Találkoztam egy kanyarban egy pótkocsis vontatóval. Szarencsére csak egy kicsit lökött oldalba a pótkocsi. most lehetőségem volt kipróbálni egy dízel Yarist. Igen valóban a Prius jobb autó.
Bearanyoztad a napom! Azt hittem, csak én gondolom ezt daniról, de megnyugodtam! Igazábólazt nem értem, mit élvez ő ebben. Mindenkivel csak összetűzésbe kerül a baromságai miatt, de egyszerűen képtelen belátni, h nem a többiekkel van a baj. Ennyi légy pedig nem tévedhet! :)
Nos megtörtént az első találkozásunk a P2-vel -- köszönet érte kotipas-nak --. Egy nap 2 autóval találkoztunk, egyiket vezettük is. Hittem is meg nem is hogy 200e km nem sok egy ilyen autónak. De be kellett látnom hogy tényleg! Annyira egyben voltak az autók hogy minden képzeletemet felülmúlta. Olyan érzés volt vezetni hogy kimegy a világból alattam. Csak halkan suhan és suhan. Igazi élményautózás!
" Én néha tényleg úgy érzem nem is 1 országban lakunk."
Én meg néha úgy érzem, mi vagyunk a hivatalokért, hogy fenntartsunk egy bürokratikus és szopatós rendszert. Mintha sok helyen teljesen kihalt volna a segítőkészség, az emberségesség, a másról a jó feltételezése, stb.
6 évre visszamenőleg minden évben megvettem mindkét autóra az éves matricát. Tavaly az egyik autó, mikor szervizben volt, egy napra volt nálam egy kölcsönautó, tudtam, hogy kellene rá matrica, de annyira bennem volt a rutin, hogy megyek, amerre akarok, hogy későn jutott eszembe. Persze kiment a bírság a tulajnak és hiába kértem a méltányosságot, annyi volt a válasz, hogy a szabályozás nem teszi lehetővé. Ilyenkor elszomorodik az ember ettől az őrülettől...
Kérdés, mikor történt ez!? Mert én is írtam át 5 perc alatt még 5-6 évvel ezelőtt az M1/M7 kihajtónál lévő irodában!
De azóta megváltozott egy s más. Konkrétan nem volt elég a szerződés, hanem okmányiroda által érkeztetett kellett. Kellett az új forgalmi másolata. Ja és kellett egy meghatalmazás az új tulaj által aláírva, hogy eljárhatok a nevében a matrica átrakása kapcsán meg benne a lemondó nyilatkozat, hogy ő már nem kívánja használni. Hát ezért...
Ja és alfás fórumon panaszkodott valaki, hogy vett egy új autót, de a régit nem adta el, és nem bírta átrakni rá a matricát, amit a fenti tapasztalatok fényében simán el tudok képzelni.
Egyebkent tenyleg egy csomo dologra megtanitasz es felnyitod a szemem Dani, teljesen komolyan mondom.
Jo egy ilyen masik szemmel lato allaspont.
En mindig ugy gondoltam, hogy demokracio=megvalasztjuk a vezetoinket.
De honnan a petakbol tudhatna Mari neni Alsobutykosludtalprol, hogy ki lesz a megfelelo vezeto? Hogy kik lennenek a megfelelo kormanytagok? Hogy ki lenne a megfelelo parlamenti kepviselo?
Tenyleg az osszes bonyodalmunk a valasztasokkal kapcsolatos: ha egyik nyer az a nemjo, ha masik az a nemjo.
Most lehet hogy nevetsegesen hangzik, de gondoljunk mar bele, hogy tenyleg jobb lenne mindent szakmai alapon.
Peldaul itt van a taplalkozas ugye, az egesz egeszsegugy megrontoja: bemegy a gyanutlan vasarlo a multik zsebet tomo aljaszszemet boltba, aztan meg van tevesztve, veszi a szemetet!
Partbizottsag eldonthetne pl. hogy mit egyunk, neme?
Sokkal kevesebbet kene az egeszsegugyre is kolteni, maris meg van oldva az is.
Meg aztan: osszevissza autoznak itt is ezek a kis porbafingo Prius cartarsak. Is, meg nezz csak ki az utra, hat a 80%-a hulye, hogy vezetnek mar. Meg szennyezik is itt a mindent.
Szabalyozott kozlekedest!
Pl. ezt is eldonthetne a part, hogy ki mikor ul autoba. Forgalmi dugok is kilove, jo szervezettseg, zero baleset!
Ugye Dani, jol gondolkodom?
Mi most a beosztasod a Fideszben? Segitesz nekem is bejutni? Latod, hogy kepes vagyok a jellemfejlodesre, remelem erzed.
Pl. 300Ft ket 3M fuldugo. Bedugtam, es rohadtul nem hallok semmi zorgest, ilyen olcson megcsinaltam! Jo, nem?
Asszonyt sem hallom es a gyerek sirasat sem. Ez meg a bonusz, kiralysag! :)
Ha celozgatsz, en sosem vetitek. Minden egyes tenyadatot fotoval videoval meresekkel alatamasztottam mar, S azt is alairom nalam jok a korulmenyek, slussz
neked sem evett 6-7 liter palyan 3-4 fővel sem, epp multkor irtad, 1-2 ember van akinek 6 korulig felmegy, attol meg egyik sem vetit
Most attol nem realis vagy, hogy neked 20% tobbet eszik minden auto, hanem vagy gyorsabban mesz mindig az atlagnal vagy falabubb vagy / kevesbe figyeled a lampakat, vezetsz elore nezve
4 fonek kenyelmes, egyebkent az x5 nyilvan masszivabb auto, de ugye azt fenntartani itt nem tudjuk/akarjuk, meg Te se akinek van, ezert all a garazsban uresen
Dani! Vezetési élményt nem keresek a Priusban. Azt látom benne amit tud: jó fogyi, alacsony üzemeltetés, 2éves kora után jó értéktartás. Viszont lemerem írni azt is amit nem tud: igénytelen zörgő belső, szabadságban való korlátozás /padka, rossz út, 4felnőtt, stb felejtős/.
Mászkálós második autónak tökéletes, ha a gyengeségeit elfogadod, és én elfogadom, de beszélni merek róla...
Bizony, én azt keresem az autóimban amit tud, az MX5 nem kerestem kényelmes utazólimuzint, a Priusban nem keresem a hátsókerekes sperres vezetési élményt, stb...
"egy rosszul megválasztott kórházrendszert relatív pikpak lehet korrigálni,"
25 éve nem sikerült pikk pakk. Bár az idő is relatív. Ezt tudjuk.
Azon kívül még mindig az osztrákoktól, németektől vesszük a "szar" megújuló áramot mert olcsóbb mint Paks. Sorry. Hány százalékon ketyeg paks? 40-50? Jaa hát kérem.
Szerintem valamelyik szerettedet elég nehéz "pikpak" feltámasztani... Az fontosabb döntés volt, és rengeteg áldozata lett a buta döntésnek.
Azt hiszem 20év múlva atom mentes energiaellátása lesz Németországnak, ami egy picit energiaigényesebb ország mint mi. Alternatívákon kéne gondolkozni, nehogy még egy Csernobil vagy Fukushima kelljen ahhoz, hogy tisztán lássunk.
Lehet, hogy ültél már sokféle autóba, de mivel nem voltak a birtokodba, ezért nem vagy objektív, ez sajnos egy gyenge tulajdonságod.
Elég sok autóban ültem, nem csak a sajátjaimban, ezt tudhatod :)
Egyébként téves az érvelésetek, mert egy rosszul megválasztott kórházrendszert relatív pikpak lehet korrigálni, míg egy atomerőmű ha akkor jössz rá mikor már a többi blokkot le kell állítani, hogy KÉNE, akkor utána 10 évig leoltod a lámpát? OMG,
A Dani kertjébe telepítsünk atomerőművet, oszt jó napot. Egyetértek azzal, hogy ha kórház privatizációról és állampolgárságról felelősen tudtunk népszavazni, akkor az atom használatáról is tudnánk.
Kicsit vissza a fórumhoz, a motortérből alacsony fordulaton morgós, zörgést hallok most már egyfolytában. Még 9000km a szerviz, de ha lesz időm elviszem megnézetni, majd jelzem, hogy mitől volt.
Persze Smart, yaris, mx5 kombó után ez még síri csendnek minősülne :)