Dühöngő. ha haragszol az indapassra, és elmondanád valahol. Ugyanitt azért figyelünk is rátok és segítünk ha problémátok van!
NEM vesznek el azok a nickek amik július 1ig nem lesznek bekötve az Indapass alá!!
Csak nem fognak tudni belépni, éppen ezért hozzászólást sem tudnak írni.
Na, hát ebben bíznak, hogy feladjuk, és elenyésző lesz a veszteség ahhoz képest, amit majd később nyernek azzal, hogy "fura" jogi feltételekkel behúztak párszázezer embert.
Elegem lett a "megyek fórumozni" gomb nyomogatásából. Áttértem Indafos-ra. Mondjuk nem nagy változás, a Firefox úgyis megjegyzi a login+passwordot. De a blog.hu, vipmail (100 mbyte terület, heheheheh?), Indafon (van Skypeom) nem érdekel.
Nálunk pl. én, mint rendszergazda állítom be az összes olyan munkatársunknak, akiknek muszáj egy-két rég nem frissített egyetemi belső programozású rendszerrel kommunikálnia (könyvtár, gazdasági jelentések leadása, központi megrendelések, néhány olyan site, amiken grant-okat lehet leadni, ha nem akarod postán ...) ők meg nyilván nem fogják visszaállítani csak azért, hogy egyéb borzolgatásaikkor látogatott lapokon a statisztikagyűjtők statisztikája pontos adatot mutasson. schgy
óóó, olyan nem lesz, mert akkor inkább beszólok valamelyik moderátornak alpári módon és menten törölt nickké lényegülök át. :D aztán vissza se jövök, van elég más fórum. ezek ezt itt nem tudják? szóljon már nekik valaki. :)
Azt szeretném megtudni, hogy még hány alkalommal kell nemet mondjak az indára? Én csak fórumozok és kész, mikor veszi végre ezt tudomásul ez a sz.r rendszer???
Megbocsáttassék, de nem fogom végigolvasni mind az ezervalahány hsz-t! Kérdés: mi a szöszért köll emiatt az Inda izéért nekem kétszer is kijelentenem, hogy fórumozni akarok?? :-ooo
A hozzászólásszerkesztőt a Microsoftnál programozták, a felszólamlást feléjük tedd meg. A mi kódunk egyetlen sorban meghívja ezt a hozzászólásszerkesztőt, ennyi a szerepünk.
És csak annyi eszetek volt, hogy pont tőle veszitek? Amikor éppen ez a garancia, hogy csak IE-vel menjen? Halálosan komolyan mondom, ekkora szakmai hibát nem feltételeztem volna rólatok. És mindezt akkor, amikor az IE részaránya 60-70% alatt van a világban (nem tudom, hogy az Indexen mennyi, meg hogy figyelitek-e, de a trend itthon is egyértelmû).
Apropó, szakmai hozzáértés. A stíluslapotokon minden betû- és kapcsolódó méret pixelben van megadva pont vagy egyéb felbontásfüggetlen mértékegység helyett. Elemi hiba. Az ilyenért, meg a javítás elmaradásáért ki a felelôs?
És ha én nem akarok indázni, mailozni, blogozni, de még telefonálni se, akkor minek kell nekem ez az egész? Csak fórumozni akarok! Ez kábé olyan, mintha minden alkalommal, amikor megcsörren a telefon, előbb végig kellene hallgatnom, hogy milyen jó lenne, ha náluk lenne az internetelőfizetésem, meg az ő tévéjüket használnám, és utána az egyes gombbal tudnék telefonálni, vagypedig ha egyszer kipróbáltam, akkor nincs visszaút, és a szolgáltatóm válltig állítani, hogy ez a régi felhasználóknak nem jelent változást. Lóf****
Nem teremtünk olyan feltételeket, hogy át kelljen térni, ezt nem is állítottam, hanem azt mondtam, hogy úgyis annyira megéri mindenkinek az átállás, hogy előbb-utóbb a többség átmegy.
De le sem írod, hogy - szerinted - miért írt Sólyomszem hülyeséget... (Aminek persze 'nagy' a valószínüsége, hiszen ezekkel (is) dolgozik napmintnap...)
Engem is kíváncsivá tettél, mert 1x már nekem is mutattak távolról egy router-t, és szeretnék én is többet megtudni ezekről a dolgokról...
Már válaszolt rá a 956-os szám alatt. Az a lényege, hogy ez naponta legfeljebb 10 embert érint, azok meg kapják be. Sehogy nem fogsz tudni jelszót változtatni, csak ha bemész az indába.
Az alábbi kérdezőhöz csatlakozván, én is megkérdezném (mivel valóban furcsának tartom, hogy eltűnt a beállításokból a jelszócsere) ezután hogy lehet jelszót változtatni?
Gondold végig milyen fő módszerekkel lehet letiltani valakit: 1, nick (vagy emailcím) alapján 2, cookie segítségével 3, IP cím alapján
1, újat regelsz 2, törlöd a cookie-t 3, Ha tudsz IP címet váltasz, ha nem akkor free proxy vagy netcafé stb
Vagyis aki nagyon akar az úgyis fog fórumozni. Lehet szigorítani a regisztrációt, hogy csak 1 nap után lehessen írni, de az élelmesebbje előre leregel pár száz nicket és szevasz.