Tündér vagy Berci, és jó hogy figyeledmmel kiséred. De nem itt tárgyaljuk ki mert a cikkbe belekeveredtek a regölyi leletek és Regöly Tolna megye. Majd jövök, most mentem vörösvári olvtárs topikjába.
Nagyon jo film. Három szálon játszódik, amelyek valahol összefutnak.
Az egyik a szocialista érában, az idős plébános meghivja a fiatal most végzett restaurátor nőt, a kápolna barokk freskójának a restaurálására.
A másik, a főiskolán végzett fiatal művésznő magánélete, szerelmi élete és sorsa
A harmadik pedig a 18. században, a faluba érkezik a fital festő talán Dorfmeister.
Az, hogy a kihivás, a hatalmas freskóciklus sikerüljön és a fiatal művészképzőt végzett lány végül művésszé érjen és rendbe tudja tenni életét, a három szál összefutása szükséges.
Anno volt szó a Kaposvári Rákócziról, mint a somogyi megyeszékhely prominens sportegyesületéről.
Sajnos rossz hírem van, a hétvégén bizonyossá vált, hogy a Kaposvár labdarúgó-csapata kiesik az első osztályból és ősszel ismét a másodosztályban folytatja. :-(
A Zalaegerszegnek még van esélye, hogy elkerülje a kiesést az első osztályból...
Kemendollár felett magasodik:Szent Kristóf kápolnát Gróf Festetics Kristóf építtette 1746 és 1757 között. Műemlék épület, Különlegessége a több mint 250 éves Szent Kristóf szobor. A kápolna ma is áll, szertartásokat is rendeznek benne. Az épülettől csodálatos a kilátás a zalai környékre.Valamint egy"várrom".
Itt a 151 és 153-as hozzászólásban a térképek összefoglalják a török ellenes végvári harcokat Dél-Dunántulon. A török hóditásokat és a felszabaditó hadműveleteket is.
(a végvárak egymás közti csatározásait természetesen nem).
Persze a magyar végvári vitézek sem voltak sem kifinomult széplelkek, sem gáncs nélküli lovagok.
Amennyire ismerem a témát, egyes helyôrségek és kapitányok egymással is rivalizáltak. Akár fegyveres erôvel is, az ok szinte minden esetben anyagi volt (ki szedje be a hódoltsági birtokokon az adót, stb).
Hegyesd volt emlékeim szerint Sárkány Ambrus kétrendbeli országbíró egyik vára. Persze még a mohácsi csata elôtt, hiszen Ambrus úr ott lelte halálát a csatatéren.
Off ugyan itt, de a végvárakban állomásozó török helyőrségeket úgy kell elképzelni, hogy azok legnagyobbrészt önkéntes, irreguláris zsoldos alakulatokból álltak, pl. gönüllük és beslik, esetleg akindzsik.
Ezek a magyar Hódoltságban többnyire muszlim hitre áttért délszlávolból, albánokból stb. álltak.
Ezen felül a sereg egy részét a Balkán és Kisázsia legsötétebb bugyraiból összeverődött fegyveres söpredék tette ki, akik zsoldot sem kaptak, ellátásukról saját maguknak kellett gondoskodniuk.
El lehet képzelni milyen eszközökkel.
Portyázásból, fosztogatásból, a környékbeli falvak kizsigereléséből tartották fenn magukat...
Ja és akkor még a korabeli magyar végvári vitézek dicsőségkönyvébe egy újabb oldal, az 1561. július 18-i zalaszántói csata, amikor egy portyáról és fosztogatásból hazatérő nagyobb oszmán csapattestet, mintegy 300 főt megleptek és az utolsó szálig elpusztítottak.
Egy kevésbé fontos és kevésbé ismert kis hegyi vár volt Hegyesd vára, nem messze Tapolcától.
Rátóti Gyulaffy László itt hajtotta végre az egyik legnagyobb hőstettét, amikor 1562-ben visszafoglalták a turbánosoktól.
"A különben jelentéktelen magánvár 1561 áprilisában íródott rá a hadi krónikák lapjaira, amikor április 16-ról 17-re virradó éjszaka a veszprémi törökök egy rajtaütés alkalmával váratlanul elfoglalták. A megszállók vezére, Bajazit vajda azonnal parancsot adott a megerődítésére, amit a környékről fegyveres erővel összeterelt keresztény jobbágyok hajtottak végre, vastag cölöpökből egy alsó palánkvárat, úgynevezett huszárvárat emelve a Várhegy lábánál, amely ez év végére el is készült. Az itt állomásozó török lovasok rövidesen a környező vidék rémévé váltak, de a csekély létszámmal őrzött környékbeli magánvárak fegyveresei nem tudtak a túlerővel szembeszállni, ám 1561 július 18-án rajtavesztek az oszmánok mikor Zalaszentgrót ellen vonultak Hegyesdről. A hazafelé tartó portyázókat a németfalui (ma Lesencefalu) Hosszúberek előtt a környékbeli várakból összesereglő, mintegy 400 lovasból és gyalogosból álló magyarok meglepték őket és a szántói csatában mintegy 300 főt, parancsnokaikkal együtt megöltek. A korabeli feljegyzések szerint Bajazit vajda minden eszközzel siettette az újabb védőművek elkészültét, a lassúnak tartott pórnépek közül például húsz embert a fülénél fogva szegeztetett a palánkhoz.
1562 márciusa 31-én a dunántúli végházakból, vármegyei csapatokból és környékbeli birtokosok magánhadából összevont 2159 fős magyar had megszállta a várat, és ágytűz alá vette a falakat. A többek közt Magyar Bálint, Ormányi Józsa, Perneszi András, Gyulaffy László, Csoron János, Vázsonykői Horváth Gáspár, Búza Benedek és Török Ferenc hadnagyok által vezetett had egy hétig ostromolta a várat. Április 8-án Salm Eck győri obrist (főkapitány) is megérkezett a Sopron felől érkező újabb ágyúkat kísérve, mire Bajezit vajda is tárgyalást kezdeményezett a vár feladásáról. A győzelemre és zsákmányra éhes magyar had, azonban még aznap döntő rohamot indított, és 8-án estére elfoglalták a várat. Salm a várat újáépítésre alkalmatlannak találta, ezért a következő napokban fel is rombantották. Ezután újra már nem építették, Hegyesd lerombolt kővára többé nem szerepelt a hadi krónikákban, maradványai erősen lepusztultak, megóvására még nem történtek kezdeményezések."
