Nem feltétlen. A szülés utáni depressziót már régóta ismeri a pszichológia. Arról nem is beszélve, hogy az anyukát felkészítik, hogyan fogyjon majd vissza, de nem készítik fel, hogy a gyerek az éjszaka közepén felsír, és akár órákig sír minden próbálkozás ellenére. Mindenkitől azt hallja, hogy de jó lesz neki, hogy anya lesz, azt kevésbé hallja, hogy mit kell tenni a síró gyerekkel.
A kedves tesóm katonatiszt, Szentendrén állomásozik, nem tudja reggel bevinni a gyereket. Ha van is néha olyan nap, mikor be tudná vinni, nincs, aki hazahozza. Eddig az anyós csinálta ezt, de ő most súlyos beteg, műtét után van. Szegény kis keresztfiacskám éppen megszokta a bölcsit, megszerette a társait, és most nem tud járni oda.
Én nem mondtam, hogy nincs objektív oka, de ettől még igazságtalan marad, és diszkriminatív, ami ellen tenni kell. Más. Van egy fiatal hölgy, aki ugyanannyit tud, mint férfitársa. Nem veszik föl, mert majd biztos szülni fog, stb.. ez diszkrimináció, akárhonnan nézed, és akármi az oka. A férfi pedig ugyanúgy lehet tartós beteg, nem tudhatod! Az is lehet, hogy majd ő fog GYED-re menni, mert ezt sem tudhatod.
Persze. Tud figyelni a háromra egyszerre, biztos! Nem merült föl a nagy bölcsibe küldése, míg nem érkezett meg a két kislány, de így? Egyikre sem jut kellő figyelem, a kicsik nyűgösek, az egyik tartósan beteg, fejlesztőtornáztatni kell, a kétéves unatkozik. Persze, általános esetben én is a 3 év mellett vagyok. (Közben persze hasznos otthon végezhető munkát vállalni, mert beledilizhet az ember)
Ha a lánykák bölcsödések lesznek, talán a sógornőm is ezt csinálja majd. Jelenleg ketten vannak 10 hónaposan. Hogy gondoltad? Hoppá elöl, cipelke hátul, és kézenfogva a kétéves?? Buszra föl, villamosra föl, meg ilyesmi??
:O)))))
Na ugye.
A gyerek ösztönösen tuggya, mi a jobb neki...
Bár, ha megkóstolta volna a piát, lehet, megvígasztalta volna a mamát...
És akkor még nem is beszéltünk az unatkozó kismamák kedvenc időtöltéséről, az "mennyünk hídba neki, ha már erre járt" című nagy népi játékról, a szerelők, festők és mázolók, továbbá a ráérős szomszédok kedvenc időtöltéséről...
:O)))))
Szia teevee! Ezekszerint Te sem a piskóták rendjébe tartozol... :o)))
Az a gyesbetegség, amit Te említesz, az valóban egy súlyos, kezelendő betegség.
Amiről PuPu beszél, az azt hiszem a 70-es években, a lakótelepeken volt először észlelhető. Vagy vált közismertté. Amikor a mamákok 1 lakásban összegyülve búbánatosan iszogattak, míg a kicsik a másik szobában közösségbe verődve cseperedtek...
Ez hüjeség volt, nem betegség.
Láblóga ügyben annyi hozzáfűzni valóm van, hogy én speciel 6 évig lógáztam, de miután a harmadik gyereket is betuszkoltuk az óvoda kapuján, az ezen időszak alatt (estin) megszerzett második diplomám által megnövelt piaci értéken szállhattam be a játékba. Tudom ajánlani mindenkinek...
Persze kellet hozzá a család támogatása. Ezzel kapcsolatban meg az a lényeg (szvsz), hogy optimális esetben nincs a családban kiemelt személy akinek a karrierje/problémája mindig fontosabb lene a többiekénél, hanem kiemelt problémák vannak és ezek megoldása _mindenkinek_ a feladata. (Egyszer Frédi külföldi tanulmányútját kell a családnak túlélni, máskor Vilma intenzív angol nyelvtanfolymát, harmadszor pedig megellett a Dinó ...)
A gyesbetegség pedig nem mindíg személyiségprobléma, egyes esetekben a szülés annyira felboríthatja a hormonháztartást, hogy az szabályos (és súlyos) depressziót okoz...
Ami a gyerekek igényét illeti, azzal kapcsolatban a személyes tapasztalatom az, hogy 1 éves kor után valóban nagyra értékelik kortársaik társaságát - de többnyire a szülők epszilon-nyi távolságából, delta időtartam hosszúságban. Az epszilon és a delta személyenként/családonként/közösségenként/stb. változik ...
Hát nem, szépuram!
Nem értünk egyet. Ki beszél itt szimbiózisról? Normálisan már barátságok és szerelmek alakulnak ki 2-3 egymás mellett tologatott babakocsiban is... :o)
Az otthon lenni a gyerekkel nem azt jelenti, hogy 24 órán keresztül egymás képibe kell bámulni! De, ha bajban van, akkor a mama legyen a segítség, akinek a kebelén elzokoghattya magát, ha értesz...
Erre van kitalálva ajátszótér, a kirándulások, a mi megyünk hozzátok, ti jöttök hozzánk...
Na ne bosszancs, hogy nem érted! :o)
Nincsenek "vélt" elvárások!
Pontosan az lenne a jó, ha mindenki a maga elvárásának tudna megfelelni! Már, ha lennének elvárások...
:o)))
Van igazság abban, amit írsz, de van egy alapvető tévedésed is:
Ha nagyon muszály (pénz, karrier, stb...), akkor is egy éves korig mindenképpen az anyjára van/lenne szüksége a gyerekeknek.
Úgy 3-4 éves koruktól lesznek csak társasági lények. Addig otthon lenne a helyük.
Nem értünk egyet, szépasszony...
A gyermek öröm és gond a családban, - de bele kell símulnia a normális életvitelbe. És mindenkinek más dolog a normális, - van, akinek például az, ha a munkáját egy rövid kihagyással folytatni tudja, - van meg, aki azt hiszi, hogy csak akkor lesz normális az a gyerek, ha az anyukával szimbiózisban él, míg csak fel nem növexik jó nagyra.
Magam a közösségi nevelés híve vagyok, - a kisgyerek úgy egy éves korától legjobban a hasonló korúak társaságában érzi magát, - az anyuka hiába erőlködik, ezt soha nem tudja pótolni, - viszont szeretheti ettől még nagyon azt a kicsit.
A nő nem rabszolga, és azt sem tartanám jó dolognak, ha egy nő vélt elvárásoknak eleget téve önmagát taszigálná ebbe a pozicióba.
Az pedig mégsem az optimális változat, hogy a gyermekszülés után váltsanak pályát a nők, - mindenkinek csak egy élete van ugyanis, és azt kell a lehető legteljesebben megélnie...
:O))))
Galám, ugyanazt mondjuk! :o)
Nem vagyunk (hál"istennek egyformák) egyformák! Erre az esetre találták ki a bölcsődét, a nagymamaszolgálatot, a bébicsőszt..., ki mit tud alkalmazni, lehetősége szerint.
A gyesbeteget felejtsük el - erre írtam azt PuPunak, ki a fene kényszerítette, hogy szüljön? A választ is tudom, azt hitte, hogy valami megváltozik az életében. Rosszabb lett...
Az lenne az optimális - ollé :o))) - ha akik otthon akarnak maradni, azok ezt tehessék meg a szegénnyé válás félelme nélkül, főállású anyaként, gyerekszámtól függetlenül.
Akik vissza akarnak menni a szakmájukba, legyen átmenet, 4, 6 majd 8 órai munkalehetőség...
Álom, álom...
:o)))
