Keresés

Részletes keresés

Liver Creative Commons License 2008.11.04 0 0 269

Kötelező
2008. november 04.

Szerdán este 19 órától az MKB Arénában a Hódmezővásárhely "utódcsapatát" az Enternet NTE Hegyvidék gárdáját fogadja a Soproni sÖrdögök. A klub vezetése reméli, a találkozón már játszhat a centerposztra kiszemelt új fiú, az amerikai Emannuel (Manny) Dies.
A mai összecsapással kapcsolatban edzőnk, Meszlényi Róbert kifejtette: egy többségében fiatal, ügyes magyar játékosokból álló gárda a Hegyvidék,de csapatunk játékosállománya erősebb. Az biztos, hogy szerdai ellenfelünknek Sopronban az égvilágon semmi  veszítenivalója nem lesz, bátran, felszabadultan kosárlabdázhat. A Hegyvidék eddigi három meccsén Körmenden 40, Szombathelyen 33, Zalaegerszegen pedig 30 ponttal maradt alul. Meszlényi Róbert szakvezető reméli, fiai a nagyobb tudásukat érvényre is juttatják majd a pályán.
Ami az új centert, Mannyi Dies-tilleti, vele kapcsolatban annyit mondott a edzőnk: ő tűnik a legjobbnak az eddigi centerjelöltek közül. Sérülése után fizikailag jó állapotban van, de mivel egyedül készült, edzett, még nincs játékban.
Amennyiben sikerül elintézni a pályára lépéséhez szükséges adminisztrációt -  az MKOSZ-en keresztük már kikértük a játékengedélyét Dies előző, finn klubjától - akkor már pályára is léphet a center. Ez amellett, hogy szokja társait, s játékba lendüljön, azért is fontos lenne, mert a palánk alatt eddig várakozáson felül jó teljesítményt nyújtó fiatal Csorvási Milán megbetegedett, ő valószínűleg nem játszik holnap.

 

sakc.hu

 

HAJRÁ SOPRON !!!

claret 97 Creative Commons License 2008.11.03 0 0 268
De remélem nem sérülten jön........Amugy kéne egy jó center az biztos!!!!!!!!
Barca24 Creative Commons License 2008.11.02 0 0 267
Már megint egy új center?Ez követhetetlen.Az egyébként nem baj,ha két jó centerünk lesz...Hajrá Sopron!!!
CSabesz Creative Commons License 2008.11.02 0 0 266
Körtélyesinek és Rombolónak mit adott Bikarobi, hogy így szárnyalnak? ;-)
Előzmény: Liver (264)
claret 97 Creative Commons License 2008.11.02 0 0 265
Én már nem vitázok veletek!!!Befejeztem!!!!!!
Liver Creative Commons License 2008.11.02 0 0 264

Hú, vazze, ez aztán a pörgés.

Kár, hogy a Soproni Kosárlabda topicban a soproni csapatról senkinek nincs véleménye. De legalább nem a sor legmélyéről kell előbányásznom a topicot, mint az elmúlt bajnokságban...


Egyébként új centerünk lesz, ebben a szezonban már a 4. (Bowman, Johnson, Ljubojevics és most egy amcsi gyerek). Közben Csorvási megbízhatóan játszik...

 

HAJRÁ SOPRON !!!

banderium Creative Commons License 2008.11.02 0 0 263
Jópáran voltak Szolnokról Dunaszerdahelyen, pedig nincs túl közel.... az sem.
bck Creative Commons License 2008.11.02 0 0 262

ha pár év múlva végigolvasod újra a soraidat meg fogod mosolyogni...

 

"DE HOGY TÖBBEN VOLTUNK MA DUNASZERDAHELY-slovanon mint Ti AZ BIZTOS!!!!!!!!"

 

vmi (város, nemzeti hovatartozás, csapat stb.) mellett kiállni nem azért kell/megsüvegelendő/fasza ,hogy dicsekedhessünk vele.

 

itt vki ezt úgy írta, hogy arcoskodás...

 

a hozzászólásokat olvasva eszembejutott még pl. a divat szó

Előzmény: claret 97 (256)
kende74 Creative Commons License 2008.11.02 0 0 261

Ja már az is arcoskodás ha valaki átugrik egy korlátot. Egyébként ha meg piáztál már masszívan egy hétórás utat akkor tudhatnád h csinál furcsa dolgokat az emebr az út végére:)

Az első fordulóban sem voltatok sehol Pécsen illene már bevallanod h a szombathelyiek,körmendiek és ellenünk össze álltok egy picit arcoskodni (h téged idézzelek) kb ennyire érdekel titeket a kosárlabda. Ennyit a a nagy összefogásról és hajrá Magyarokról h elutazik 70 magyar hozzátok és gumicsizmáztok és parasztosztok. Egyébként volt szolnoki is tegnap Dunaszerdahelyen csak többségben a Stormy emberei, tudod Fradi csicska szolnok tábor hej-hej.

Ha meg már az imádott focitok hagyok neked itt egy teljes oldalt h felsorold ahol az NB1/2-ben nem volt idegenben soproni szurkoló. Összefogás!

Előzmény: claret 97 (260)
claret 97 Creative Commons License 2008.11.02 0 0 260
De ez nagy baromság hogy milyen szurkoló szerintem!!Mi SOPRON szurkolók vagyunk nem kosár és foci!!!!!!!És szerintem nektek se kéne arcoskodni mert azért Ti sem vagytok olyan jók mint hiszitek!!!!!Arrol a csávorol meg ne is beszéljünk aki egyedül beugrot nem tudom mit gondolt ugyhogy az arcoskodásról ennyi!!!!!
szega85 Creative Commons License 2008.11.01 0 0 259
Na kezdünk eljutni a végére. Akkor nem kéne arcoskodni meccsen, ha nem vagytok kosár-szurkolók, és nem foglalkoznánk veletek ennyit.

Das ist alles.
Előzmény: claret 97 (258)
claret 97 Creative Commons License 2008.11.01 0 0 258
De azt Te is megérthetnéd hogy nekünk meg a foci az első!!!!!!Mi meg a férfi kosárra nem tudunk nagyobb létszámot felmutatni, igaz ha jobb lenne a csapatunk ami talán idén meglesz akkor ki tudja mit hoz a jövő!!!!!
szega85 Creative Commons License 2008.11.01 0 0 257
Na látod, ez az amit nem értetek meg.

Ez nem football, hanem kosárlabda. Nekünk is van NB 1/B-s csapatunk, de nem járunk, mert nem érdekel. Mi KOSÁR szurkolók vagyunk.

Mindamellett, hogy mélységesen elítélem az ott történteket és rohadjanak meg a tótok, mi nem járunk foci meccsekre, ne is várjál minket.




Még ráadásul Chelsea fan is vagy, magyarázhatok neked.

Előzmény: claret 97 (256)
claret 97 Creative Commons License 2008.11.01 0 0 256
Csak hogy tudd 8 ember volt lent tőlünk és nem hallhattad őket mert nem valószinű hogy leszurkolták a 2000 körmendit de mindegy!!!!!!!!!Amugy meg elég vicces hogy még mindig velünk foglalkoztok!!!A nagy olaj tábor az indexet nyomja ezerrel... DE HOGY TÖBBEN VOLTUNK MA DUNASZERDAHELY-slovanon mint Ti AZ BIZTOS!!!!!!!!Hajrá MAGYAROK!!!!HAJRÁ SOPRON!!!!!!!!!!!
yogo03 Creative Commons License 2008.11.01 0 0 255
Ezért kár volt regelned.Fél év múlva sehol nem leszel ugyanúgy,mint a csapatod.
Előzmény: Sopronfan (253)
bck Creative Commons License 2008.11.01 0 0 254

tegnap körmenden:

 

- vendégszektor: ificsapat + 20 családtag, se drapi, se szurkolás, igaz ez senkit nem lepett meg.

 

csak az elmúlt 30-40 hozzászólás függvényében furcsa...

 

sok a 80 km?

 

pedig őszi szünet volt:)

 

Sopronfan Creative Commons License 2008.10.31 0 0 253
Látom veletek nem lehet beszélni mert a belélegzett sok permetezőszer elvette a maradék eszetek is.
75roberto Creative Commons License 2008.10.31 0 0 252
Most akkor, hogy is van ez? Nem aza a szurkoló aki kimegy egy évben 3-4 hazai meccsre közben a játékosok nevét nem tudja, hanem az a ki néha-néha elmerészkedik idegenbe is legalább 50 km-nél távolabbra is. Szeretettel várunk benneteket Szolnokon! Bár ezt Dévényi Tibi bácsinak kellene mondani. Ő elintézné!
banderium Creative Commons License 2008.10.31 0 0 251

http://pepsifoci.vatera.hu/gumicsizma_101076079.html

Megnevezés: Gumicsizma Jelenlegi ajánlat: Nincs minimálár!   Termék adatok: Árukódja: 101076079 Eladó: Marlenka76(33) Az áru helye megye alapján: Győr-Moson-Sopron Áru mennyisége: 1 db Kikiáltási ár: 795 Ft Licitek száma: 0 Eddigi látogatók száma: 9 Állapot: Használt Aukció kezdete: 2008/10/26 19:10:41 Befejezés Dátum/Idő: 2008/10/29 19:10:41 (Árverés befejezve) A termék meghosszabbítva a következő kódon érhető el: 101840596 Szállítási költség: Vevő Fizetési mód: Banki átutalás, Készpénz

Eladó!

Fekete 45-ös méretű, pár alakolmmal használt gumicsizma. A felületi sérülés lefotóztam külön, nincs kiszakadva vagy betörve és a csizma belsejében is még a sima gumiszag érezhető!! A termék Sopronban található!

Tekintse meg további aukcióimat is !
Képek:

Barca24 Creative Commons License 2008.10.31 0 0 250
Hát igen.Bárkit meg tud verni a Sopron.Így van ez évek óta.Mégis mindig pont kicsúszunk a 8ból.De majd most!:))) SKC!!!
szega85 Creative Commons License 2008.10.30 0 0 249
2 éve az alapszakasz utolsó meccsét is ha jól emléxem ott vesztettük el, még jó, hogy az alba akkor nekünk dolgozott:)
Előzmény: CSabesz (248)
CSabesz Creative Commons License 2008.10.30 0 0 248
Hát igen, a közelség az mindenhol számít. Ami a körmendieknek vagy a szombathelyieknek Sopron, az nekünk Kecskemét.

A meccs számomra totális csalódás volt, főleg a ZTE elleni sima győzelmünk után. Mondjuk Sopronban az elmúlt években nem volt túl sok egyszerű meccsünk...;-)
Előzmény: Barca24 (246)
CSabesz Creative Commons License 2008.10.30 0 0 247
Na, lesz még egy Sopron-Olaj meccs és eléri a topic a bűvös 300-as határt...;-)

Én amúgy nem bánnám ha többen írnának Sopronból akár ide akár az MNK-ba, mert évek óta csak a sajtóból tudunk meg híreket a Sördögökről.
Barca24 Creative Commons License 2008.10.30 0 0 246
Mi ettől nem izgulunk fel ember.Szombathelyről,meg Körmendről 500an szoktak jönni,mégse szeppenünk meg.De jó hogy mindenről szó esik csak a meccsről nem...Az volt nektek az igazi cumi!
Előzmény: olajbogyesz (244)
Sopronfan Creative Commons License 2008.10.30 0 0 245
Igen nagy arcotok van csak nem értem mire fel.Sopronban a 80-as években volt ilyen szurkolás.Megnyugodhattok ezekután csuklósbusszal megyünk Gumicsizmaföldre.
olajbogyesz Creative Commons License 2008.10.30 0 0 244

A biztonság kedvéért megnéztem a meccsről készült képeket, amin látok vagy 80 tökrészeg szolnokit, s szemben velük kb. 25 megszeppent sopronit... El tudom képzelni azt a fejvesztett menekülést...:)))

Mindenesetre jól fog mutatni a visszavágón -ismét- a soproni ificsapat a vendégszektorban, mindig röhögök rajtuk ahogy meredten nézik a pályát, s se jobbra se balra nem fordítják el a fejüket, s ha igen, akkor a másodperc ezredrésze alatt egyenesítik ki a látómezőt, mert őket kibaszottul csak a meccs érdekli...:)

szega85 Creative Commons License 2008.10.30 0 0 243
Él egy nagy lóf...t él. Felizgultak, mert volt egy náluk nagyobb létszámú tábor (mellesleg nem a szomszédból), és most nem tudják hova tenni a dolgot. Pár forduló, pár vereség, és ugyanott lesztek ahol ezelőtt.

De tudod mit! Ne legyen igazam!
Előzmény: Barca24 (242)
Barca24 Creative Commons License 2008.10.30 0 0 242
Na ennek a vitának egy pozitívuma biztos,hogy van:látszik,hogy Sopronban újra él a férfi kosárlabda szurkolói vonal.És még véletlenül sem közös a nőivel.És ahogy tudom,a legnagyobb közös ellenfél a Sz.hely.Úgyhogy:Mocskos Falco!!!
banderium Creative Commons License 2008.10.30 0 0 241

soproni!

Hova jöttetek  ti át? A mostani meccs után is csak néhány rendőr lézengett nálunk, ti nem voltatok láthatóak semerre....

"Pécsieket alázunk"....:) ehhez hasonlót sem énekeltünk, úgy látszik saját költeményünket egy kissé félrehallottad,  de a ha jól emlékszem a "hajrá Sopron, kurva jók vagyunk!"-at nem mi nyomtuk, s ha jól tudom az erdeti az a PVSK.....stb. Ez elég ciki volt, de nálatok ez belefér. Egerszegi sztorit hozod fel, ott sem futottunk, ahogy most sem volt rá szükségünk, pedig ott volt túlerő létszámban bőven. ( vannak íratlan szabályok....)Most már nagyon bánom hogy nem találkoztunk veletek, de remélem még idén sikerül. 

Szolnokon sok csapat megszűnt sajnos, de még mindig van női és férfi kosár, vizilabda az első osztályban, foci az NB2-ben stb. Csak minket az Olaj érdekel...

semmi más.

 

 

Előzmény: Soproni srác 00 (225)
Bullow Creative Commons License 2008.10.30 0 0 240
A soproni srác csak azt felejti el, hogy akikkel ő találkozhatott (fociszurkolók: Mecsek Alja, női kosár: Zebrák, és a többiek), azokkal Ti biztosan nem, mert fiú kosáron teljesen más srácok próbálnak tábort kialakítani..
Előzmény: kende74 (239)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!