használjuk úgy, mint kifelé, az akcióba irányított erőteljes energia, tetterő.
(az önérvényesítéssel nekem az a gond, h ma ennek is van egy ilyen fura fenhangja, mintha más ellenében kéne érvényesítened magad, ilyen karrierista tónus...., de lehet csak nekem)
A félreértések elkerülése végett talán jobb egy másik szót használni, és az "önérvényesítés" szót mintha pont erre találták volna ki... De ha sehogy sem tetszik, mondj csak agressziót, majd igyekszünk gondolni az agresszív virágra, és valószínűleg így is érteni fogjuk :)
Abban amúgy egyetértek, hogy az életben az agresszió néha összemosódik az önérvényesítéssel, mert nem mindig világos, hogy mennyi önérvényesítéshez van jogunk.
amit agressziónak neveznek, az már az, akkor nevezzük így az elfojtott "önérvényesítő energiák" erőszakos úttörése. kétségbeesett kísérletek. ha már gyerekként hagynák természetesen áramolni ezen energiákat, megtanítva, hogy hogyan használjuk építően, akkor nem lenne gond.de mivel túlontúl be vagyunk szabályozva, ezért a természetes szabályozását ezen energiáknak elfelejtettük. vagy elnyomjuk, vagy irányítatlanul kitör belőlünk. két véglet.
(párhuzam a kifelé-befelé figyelem végletei között amúgy, a figyelem is irányított energia)
Ebből például látszik a te ellenállásod is. " "és előfordulhat, hogy később csak úgy tud kiállni magáért, hogy az "agressziót" engedélyezi magának"
szerintem mindenki csak úgy tud kiállni magáért, ha a természetes agressziót engedélyezi magának. nem választanám el élesen az agressziót az önérvényesítéstől. ha az agresszió alatt erőszakosságot értünk az más. az nem agresszió.
az agresszió kifelé irányított energia. (a szorongásoknál nem tud utat törni magának, ezért visszafordul) ha így nézzük, már a szóban is benne van, amit használtál: KIállni önmagunkért. ehhez bizony jó értelemben vett agresszió kell.
az agresszió ha megfelelő utat talál magának nagyon is építő. de kataszrófa ahogy kezelik egyébként. mindenhol bárhol könyvben, interneten nézitek, csak pejoratív módon állítják be és egy szó sincs az éltető, kreatív, szeretete megújító erejéről.
Persze végső soron csak a hitek hasznossága számít. Ha valakinek erőt ad az "agresszív virág" gondolata, az gondoljon csak rá. De ha valakinek netán visszadobja az agya ezt a képet, az még mindig szétnézhet az asszertivitás környékén...
El tudom képzelni, hogy ha valaki olyan környezetben nő fel, ahol az önérvényesítést ugyanúgy büntették mint az agressziót, akkor a lelke mélyén összemosódik benne az önérvényesítés (asszertivitás) és az agresszió, és előfordulhat, hogy később csak úgy tud kiállni magáért, hogy az "agressziót" engedélyezi magának, miközben igazából az asszertivitásra gondol.
Alapvetően négyfajta attitűdöt szokás megkülönböztetni: asszertív, passzív, manipulatív és agresszív. Részletek például itt:
Örülök selyemcukorka hogy jót tett. amúgy, ha belegondolsz elég logikus. ha alszol 8 órát, akkor a tudatot a fennmaradó 16banéber, egy csomó ingert fel kell dolgoznia. ha csak két órát is vagy fönn, az egyhuzamban fenntöltött órák száma máris 14 lesz csak. olyan mintha napközben aludnál két órát.
akkor belekezdek ebbe az agressziós témába. sok lesz. egy heti cucc.:)
néhány gondolat, nem teljesen összefüggő. kíváncsi vagyok mit gondoltok ezekről:
ha a hatalmat egyenlőnek érezzük az erőszakkal, szükségét érezzük, hogy visszafojtsuk a normális agressziót.
a szeretetet a természetes agresszió táplálja. különbséget teszünk jó és rossz között. azt gondoljuk a szeretet gyenge, az erőszak erősnek tűnik. de valójában a szeretet ugyanannyi erőt adhat.
Ha belegondolunk végülis tényleg tök nagy ellenállás, tehát agresszió kell a szeretethez. Pláne ma. Nem érdekel, hogy mit sugall az anyám, én akkor is szeretni fogom magam. Nem érdekel hogy milyenek a válási statisztikák, én akkor is elveszem ezt a lányt. nem érdekel hány hibája van a barátomnak én akkor is szeretetem. Mi ez ha nem agresszív lendület? Jótékony ellenállás a világunkkal szemben?
Fura így az agressziót összepárosítani a szeretettel tényleg, de a lényegi bennük az élet igenlése. Az agresszivitás az életet szolgálja, akárcsak a szeretet.
Szóval, ha kapcsolatba léptünk a belső hatalmunkkal, pontosan akkor fogjuk elkerülni az erőszakos viselkedést. Aki valódi hatalma tudatában van, az békés és nem elnyomó. Azért békés, mert tudja, hogy nem másoktól függ. Az önmaga és a mások iránti szeretete sem másoktól függ. Az elnyomó, ha tudatában lenne saját hatalmának nem akarna elnyomni, mert nem félne mások erejétől. Ő a hatalom illúzióját szerzi meg így. Azt hiszi ha másokat megfoszt tőle, neki lesz. Vagy azt hiszi azért tudja őket megfosztani mert neki van. Mindkettő hülyeség.
Önmagad megtagadott hatalmával találkozol, valahányszor gyengének érzed magad egy ijesztőnek talált személyhez vagy helyzethez képest.
A fő gond szerintem, hogy egész egyszerűen félünk a saját hatalmunk erejétől. Mert mi tagadás, tényleg meglepően nagy ereje van. Az hogy a hatalmat erőszaknak véljük bizonyára kapcsolatba hozható a kollektív tudattalanunk tapasztalataival is, lsd. keresztes háborúk. Vagy sorra vehetünk egyéb eseményt a múltunkban, ami mind arra emlékeztet, hogy a hatalom, az agresszió micsoda pusztítást vihet véghez.
A legkonstruktívabb, ha úgy tekintjük, a hatalom szolgálat. Ez a gondolat elég gyorsan leépíti az ellenállást, ami a hatalommal szembeni félelmet illeti, persze csak akkor, ha a szolgálat fogalmát sem torzítjuk el. Szolgálni csak erőből lehet. A szolgaiság az más. Az a lélek egy állapota, megtagadott hatalom.
Csak ha kizárólagosan, mindenkin átlépve magunkat, halandóságunk pillanatnyi igény-kielégítését szolgáljuk, akkor válhat a hatalom erőszakká. De az meg már nem is hatalom, mert a hatalom erő, az erőszak meg nem az, hanem valójában gyengeség.
Hatalom-agresszió-szeretet. Talán az a három fogalom amely körül a legtöbb torzítás, tévképzet van.
Van itt még egy idézet:
"A virágról a kedvesség, a szépség a "jóság" jut az eszedbe, ennek ellenére valahányszor kinyílik egy bimbó, azt az agresszió olyan örömteli kitörésével teszi, amelyet aligha nevezhetünk passzívnak, sokkal inkább merésznek és bátornak. Agresszió nélkül nem növekedhetne a tested, sejtjeid elakadnának önnön tehetetlenségükben. Az agresszivitás tehát a kreativitás csodálatos kirobbanásának a lényege."
Tehát, ha ellenállást éreznénk saját agresszivitásunkkal szemben, elég arra emlékeztetni magunkat, hogy bőven elég ha annyira vagyunk agresszívak, mint egy virág. De arra is, hogy ehhez legalább annyi erőre, merészségre és bátorságra van szükségünk, mint a virágnak, mikor elhatározta, hogy kemény föld ide, kövek oda, ő márpedig a kezdetleges, gyenge, cérnavékony gyökereivel ezeken mind át fog törni és napról napra erősebb lesz.
Én kipróbáltam, kb. 1,5 hétig tudtam csinálni, de utána visszajöttek a szobatársaim (kolis vagyok ugyanis) és nem akartam őket is felkelteni...Nekem bejött a dolog, sokkal éberebb voltam napközben és jobban tudtam a figyelmemet irányítani, plusz kevésbé voltam lehangolt. Szívesen folytatnám, nekem jót tett, de ugye nem lehetséges....Sajnos :(
Ezúttal nem húztam el, csak arról volt szó, hogy az egymás személyére vonatkozó offtopik megfigyeléseinket privátban osszuk meg egymással :)
Én egyszer kipróbáltam két napig az alvásmegszakítást, de a harmadik napon nem volt kedvem ébresztőt beállítani, anélkül meg nem ébredtem fel magamtól... Talán akkor működne, ha korábban lefeküdnék aludni, de én pont estefelé szoktam a legaktívabb lenni...
Az a két nap alatt nem lettem más ember, de ez nem meglepő. Amúgy nem hiszem, hogy ártana, és még lehet, hogy kipróbálom - különösen, ha sikertörténetek tömegét hallom :)
teknős, nem adnál meg egy emailcímet, amin megbeszélhetnénk a dolgainkat? nem jó, h a kettőnk közti fezültség teszi ki az hszek egy részét, ezt nem nyilvánosan kéne intézni. szóval én nem akarok többet ezen a fórumon reagálni a dolgainkra, viszont szívesen dűlőre jutnék veled így vagy úgy privátban.
"Erre annyit írtam, hogy kiforgatod a szavaimat. (...) mi ebben a sértegetés? ez egy ténymegállapítás"
Nem, nem azt írtad, hogy kiforgattam a szavaidat, hanem hogy "szavak notórius kiforgatásának nagymestere" vagyok. Nem a tetteimet minősítetted, hanem engem. Ez a személyeskedés, és a "notórius" igenis sértés. Továbbá ez nem "ténymegállítás", hanem rosszindulatú interpretáció volt. A tény csak annyi, hogy félreértettem a túlbonyolított mondatodat. Selyemcukorka válaszából egyénként nekem úgy tűnt, hogy ő is úgy értette, ahogy én. Talán törekedned kellene az egyértelmű fogalmazásra, ez nem naplóírás...
És akkor nem beszéltünk a korábbi "ténymegállapításaidról", például arról, hogy tanácsadási kényszerem van, vagy amikor anélkül, hogy bármit tudnál rólam, megállapítottad, hogy nem tudom élni a tanácsaimat. Én azt a tényt látom, hogy valamiért fontos neked, hogy személyeskedve sértegess engem, anélkül, hogy erre rászolgáltam volna...
"így még most sincs bennem különösebb birtoklási, kisajátítási vágy."
Akkor miért kellene az "én topikomra" szorítkoznom?
"a gond akkor van, ha a gondolataidat túlzó módon, tűzön-vízen keresztül érvényre akarod juttatni. arsennel is emiatt fajult el a dolog és lett segítésből vita."
Arsennel azért vitáztunk, mert nem értettünk egyet, és nem azért mert "tűzön-vízen keresztül" csináltam bármit. Aztán egyszer Arsen leírt egy dolgot, amit nem gondolt át teljesen, és ami csak részigazság volt, és ezt később be is látta. Nincs Arsennel semmiféle elfajult vitám. Nagyra becsülöm őt, ahogy téged is, bár úgy látom, hogy te ezt nem tudod elhinni, és csak negatívan tudod értelmezni a motivációmat ("szavak kiforgatása", és még véletlenül sem "félreértés"...)
Örülök, hogy írtál sündörög. az egyetlen gond az, hogy az ilyesmi támogató, bátorító vélemények, mint a tiéd csak akkor érkeznek, amikor már elfajul a helyzet. szóval tényleg örülök az ilyen visszhangoknak, mert csak ebből tudok táplálkozni.
azt írod, rengeteg hasonló élményed van. mik ezek? megosztanád?: tényleg örülök, hogy jó olvasni, de mint már sokszor írtam, nem egy blog. nagyon sokat jelentene, ha nem egyedül lennék, hanem tapasztalati megerősítéseket is kapnék. a ti szerepetek legalább olyan fontos itt, mint az enyém, hiszem miből, kiből lenne erőm, ha nem a visszajelzéseitekből? honnan tudhatnám, hogy emberekhez írok? hogy mi van a fejükben? nem azért mert sztárolni akarom magam, hogy hányan olvasnak, hanem hogy érezzem, hogy van itt valamiféle közössé, emberek, gondolatokkal. szóval nem csak az én írásaimra várjatok és ne csak a vitáknál szólaljatok fel, hanem írjatok jót-rosszat, élményt, tapasztalatot, hogy éljen ez a topic. ez egyedül nem megy.
"De a kérdés inkább az, hogy mi alapján feltételezed, hogy miközben a te ismerőseid empatikusak, selyemcukorkának esélye sincs empatikus emberekre bukkanni? Nem gondolod, hogy kárt okozol azzal, hogy ilyen bölcsességeket osztogatsz amúgy is bizonytalan embereknek?"
Erre annyit írtam, hogy kiforgatod a szavaimat.
Erre te :
"Ha te csak értelmetlen sértegetések közepette vagy képes visszavonni a szavaidat, az különösebben nem izgat..."
mi ebben a sértegetés? ez egy ténymegállapítás. ezt ebben a topicban hozzáteszem, nem én mondom először.
nos tehát.
azt, hogy a topicodban írj, nem cinizmusból írtam, nem néztem meg soha, így nem tudtam, hogy elsüllyedt.
nem tudok mit kezdeni a megállapítással, miszerint a gond az lenne, hogy a saját topicomban adsz tanácsat.
ha a mondat első felét vesszük, akkor erre annyit tudok mondani, hogy én eredetileg nem is akartam saját topicot (te tanácsoltad, emlékszel?) így még most sincs bennem különösebb birtoklási, kisajátítási vágy.
a mondat második felével legalább annyira nem tudok mit kezdeni. arsennek adott tanácsadásodra gondolsz, ami kellemetlen vitává nőtte ki magát? nyugodtan adj csak tanácsot bárkinek, akinek gondolsz. az elején a szocfób topicban több gondolatoddal is egyetértettem. olvasott vagy és sokat tudsz elméletben, a gond akkor van, ha a gondolataidat túlzó módon, tűzön-vízen keresztül érvényre akarod juttatni. arsennel is emiatt fajult el a dolog és lett segítésből vita.
szóval írj nyugodtan, ha úgy érzed segít, de csak addig, amíg segít.
ami a topic 3 nap utáni süllyedését illeti azzal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy sajnos heti 2-3 alkalomnál többször nincs időm írni ide. párbeszédekbe persze be tudok kapcsolódni, de a tervem, miszerint az agresszióról-hatalomról-egységességről írok, szóval ahhoz nekem valamelyest rá kell készülni. azaz idő kell hozzá, nyugalom és hogy átgondoljam a mondataimat. szóval ezzel kapcsolatban ilyen heti két alkalommal írok majd kb. nem gondolom, h ha három napig nem ír senki semmit, azt valamiféle destruktív kezdődő folymatként kéne értelmezni, de ti írjatok nyugodtan, mindenképp olvasom és ha tudok bekapcsolódom.
ja és az élményeim. hogy mennyire személyesek. hát nem tudok erre mit mondani, bebizonyítani nem is tudom nem is akarom és azt hiszem nem is lehet. egyetlen nyomos érvem:azok.
Én nem vesztem össze semmin, elmondtam egy pár dologról a véleményemet, Porter meg rendre személyeskedve sértegetni kezdett. Én csak sajnálni tudom Portert, amiért nem képes másokról pozitív motivációt feltételezni... Szóval én nem vagyok berágva, egy sértés persze nem kellemes, mert én sem vagyok fából, de azért hamar túlteszem magam rajta - ebben sokat segít az, hogy ezek a támadások mindig megalapozatlanok, vagyis nem rólam szólnak, hanem arról, aki mondja őket.
Valóban nem árulok el sok személyeset magamról, és ez praktikus is, mert így Porter csak vaktában tud lövöldözni :) Nem mintha olyan nagy titkaim volnának, és meg is lehet velem személyesen is ismerkedni (volt már példa rá), ha valaki annyira kíváncsi...
Arról nagy kétségeim vannak, hogy Porter mennyire írta le a legbensőbb érzéseit :) Kaptunk egy kis ízelítőt azokból a dolgokból, amikről Porter úgy gondolja, hogy már teljesen a múlté, de ezek az indokolatlan támadások szerintem azt mutatják, hogy most is tele van (indokolatlan) kisebbrendűségi érzésekkel, (felesleges) gyanakvással, stb.
Mindenesetre én nem a leírt érzéseit kritizáltam, hanem a véleményét egy pár dologról. Az az érzésem, nem is a "támadással" volt a legnagyobb baja, hanem azzal, hogy az "ő topikjában" én adtam tanácsot másoknak. Vigyázz, mert ha túl sok okosságot írsz ide, te is kihúzhatod a gyufát :)
Akkora különbség nincs a kognitív viselkedésterápia és ez a módszer között. Bármelyik terapeuta azt fogja tanácsolni, hogy fordítsd kifelé a figyelmedet, és Porter is a világlátását akarta megváltoztatni, ami a valahol kognitív terápiák lényege. Egyedül ez az alvásmegszakítás-dolog egyedi ötlet, na meg az elméletei.
Helló! Megkérdezhetem, hogy pontosan min vesztetek össze? Két intelligens, segíteni akaró ember, nagy empátiával, és egymást mégse tudják megérteni. Mindketten más oldalról közelítitek meg a problémát, dehát vegyétek észre, hogy nem szükségszerű, hogy ha egyikőtöknek igaza van, akkor a másik téved. Különböző háttér, kölönböző személyiségek, kölönböző tapasztalatok...nem vagyunk egyformák, az egyiknek ez válik be, a másiknak az. Például lehet, hogy kapok egy tanácsot, ami valakinek az életét változtatta meg, de bennem nem indít el semmi változást, míg hallok egy félmondatot, amit más közhelynek ítél, de engem ez segít át a holtponton. Porter, köszi, hogy nyitottad ezt a topicot, rengeteg hasonló élményem van nekem is, főleg a kifelé-befelé irányított figyelemmel kapcsolatban, azt hiszem ez kulcskérdése a problémánknak, és sokaknak segíthet, ha megosztod a tapasztalataidat. Szerintem akik kritizálnak, azok azt nem értik, hogy ez nem egy olyan nagybetűs Módszer, amit pontról pontra követni kell, hanem csak a tanulságot érdemes levonni, és ezt alkalmazhatja mindenki magára. Ez az alvásmegszakítás nekem biztos nem válna be, mivel egyik legsúlyosabb tünetem pont az alvászavar (volt), de a lényeggel egyetértek. Teknős, okosnak és megértőnek ismertelek meg, nem értem most min rágtál be ennyire (jó tudom, azt mondod, porter sértései nem érnek fel hozzád), de mégis sértve érzed magad ezek szerint. Miért? Te általában mindent értelmi oldalról közelítesz meg, Porter érzelmi oldalról. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak egy értelmi beállítódású ember, lehet, hogy nem fogékony az érzelmi dolgokra, az érzelmi embernek meg a racionalitás nehéz. Mégegy: Kedves Teknős, te tényleg nem árulsz el magadról semmi személyeset, míg Porter a legbensőbb érzéseit is leírja. Ezzel nagy sebezhető felületet kínál, bele lehet kötni ha apróra szedjük, megrágjuk, és jól kielemezzük. De ehelyett inkább köszönjük meg neki, hogy lehetőséget ad, hogy tanuljunk a történetéből. Mégegyszer mondom, lemásolni nem érdemes, ilyen értelemben "megváltó" módszer nincs. Mindenki saját magát váltsa meg! Ehhez viszont nagyon értékes segítséget kaphatunk ebből a topicból. Már akinek az ilyesmi jön be. Mert a másiknak meg pont a kognitív viselkedésterápia az "üdvözítő".
Aha. Belátom, hogy úgy is lehet értelmezni a zavaros mondatodat, hogy a világ empátiátlansága a nem tanácsolt képzet része.
Akkor már csak az a kérdés, hogy mi ez az üldözési mánia, ami miatt ahelyett, hogy nyugodtan elmagyaráznád, hogy mire gondoltál, állandóan személyeskedsz, sértegetsz?
Egyáltalán nem bánom, ha a "kognitív topikom" elsüllyed, mert úgysem az lett belőle, amiért elindítottam, és különben is az én önbecsülésem nem a "topikom" sorsától függ. Mindenesetre felhívnám a figyelmedet, hogy akkor szóltam "a topikodhoz" hozzá, amikor már három napja csak süllyedt ez is - én voltam az, aki egy kis pezsgést vitt ebbe, még ha félreértésből is...
És nem, nem ígérem meg, hogy nem fogok visszajönni, már csak azért is, mert valahol öröm látni, hogy a sértegetéseid mennyire nincsenek rám hatással - annak az örvendetes bizonyítéka ez, hogy mennyire megerősödtem lelkileg :)))
"de arra vigyázz selyemcukorka, hogy ne engedd meg magadnak azt a képzetet, hogy te jobban lennél, ha beszélhetnél valakivel, de mivel a világ ilyen empátiátlan, ezért senkivel nem lehet, és ezért nem leszel jobban. ez veszélyes, kényelmes álláspont, ami újabb táptalaja annak, hogy az önmagad fölötti hatalmat más kezébe add."
a te módszered, hogy a szavakba kapaszkodsz, kiragadod őket a kontextusból, és visszaadod egy teljesen más tónusban.
értelmezzük akkor együtt teknős a fenti idézetet.
szerinted azt írtam a beszélgetés veszélyes. szerintem azt írtam, hogy az az álláspont lehet veszélyes, miszerint a saját állapotát attól teszi függővé, hogy a beszélgetőpartnere megérti vagy sem. mivel ez meglehetősen kiszolgáltatottá teszi.
azt írtam: ne engedd meg magadnak azt a KÉPZETET, hogy...., de mivel a világ ilyen empátiátlan..."
tehát, az a képzet része, amitől óva intettem, hogy a világ empátiátlan, nem beszélhet senkivel és ezért nem lesz jobban.
mi lenne ha a kognitív topicodban fröcsögnél a rosszindulattól és szépen visszavonulnál, ahogy eddig? vagy ott nincs céltáblád, hogy levezesd a fölösleges energiádat? teknős, focizz egyet vagy mittudomén...
Te írtad a saját kezeiddel, hogy a világ empátiátlan, és a beszélgetés veszélyes, itt nincs mit kiforgatni.
Mondhatnád, hogy csak félreérthetően fogalmaztál, vagy hogy nem gondoltad végig, hogy mit írsz le, előfordulhat ez bárkivel. Miért menekülsz (legfeljebb csak téged minősítő) személyeskedésekbe, ahelyett, hogy beismernéd, hogy hibáztál? Mindenki hibázik, nem a világ vége...
Na de mindegy, nekem az volt a fontos, hogy "a világ empátiátlan, és a beszélgetés veszélyes" elméleted vissza legyen vonva :) Ha te csak értelmetlen sértegetések közepette vagy képes visszavonni a szavaidat, az különösebben nem izgat...
Hát az biztos, hogy csak te tudod megváltoztatni a helyzetet, bár ha a "helyzet" része az a hit, hogy "engem senki sem érthet meg", akkor segíthet egy ezt cáfoló tapasztalat.
Lehet, hogy anyukádnál sem az empátia hiányzik - talán annyira fájdalmas számára az a gondolat, hogy veled "nincs minden rendben", hogy igyekszik ezt mindenképpen elhessegetni magától.
Az teljesen normális, ha szeretnéd megosztani az érzéseidet másokkal. Talán a naplóírás is jobb a semminél. Vagy talán nem csak anyukádnál kellene próbálkozzál :)
Valóban sokan könnyen ítélkeznek, ha számukra ismeretlen érzelmek vannak másokban. Pontosabban nem az érzelmek ismeretlenek, mert mindenkinek vannak szorongásai, vagy rosszkedve, hanem azok ereje. Azt gondolják tévesen, hogy "ha én túlteszem magam rajta, akkor más is meg tudja csinálni". Mindenesetre akármilyen szorongásaid vagy depresszióid vannak, sok olyan ember is van, aki hasonlóan intenzív érzéseket is átélt és megért.
Hát nem tudom, sokat gondlkodtam azon, amit Porter írt. Valószínűleg nem egészséges a megnemértettségemen rágódni, úgyis csak én tudom megváltoztatni a helyzetemet. És ahányszor próbálkozom beszélni erről (anyukámmal) annyiszor ér kudarc és csak még rosszabbul vagyok. Ilyen szempontból igaza van Porternek, ettől függetlenül vágyom arra, hogy valakivel megoszthassam az érzéseim, csak nem nagyon jön össze.
A világ szerintem sem teljesen empátiátlan, inkább csak arról van szó, hogy az emberek könnyen ítélkeznek és tényleg azt mondják pl. a depressziósokra, hogy hülyeség és hogy nincs jobb dolga...Rám is ezt mondták. Akinek nincs vmi lelki nyavalyája az tényleg nem nagyon fogja fel, hogy miről is van szó. És mivel nem értik, így egyszerűbb elítélni a másikat. Persze vannak ellenpéldák is, csak kevesen.
"azonban ez nem jelenti azt, hogy az objektív látásmódot valamiféle szemellenzős látásmóddal el kéne vetnem és nem nézhetnék szembe a ténnyel, hogy az emberekre manapság nem igen jellemző az empatikus, egymásra figyelő, egymást megértő szemléletmód."
Rengeteg "objektív tényt" lehetne sorolni arra, hogy az empátia, az együttérzés, az egymásra figyelés nagyon is jelen van manapság is a világban. Persze az önzés, a rohanás, stb. is jelen van, mondhatni sokszínű a világ :)
De a kérdés inkább az, hogy mi alapján feltételezed, hogy miközben a te ismerőseid empatikusak, selyemcukorkának esélye sincs empatikus emberekre bukkanni? Nem gondolod, hogy kárt okozol azzal, hogy ilyen bölcsességeket osztogatsz amúgy is bizonytalan embereknek?
Nos én abban hiszek, hogy az egyes személy megteremtheti az életében azokat az értékeket, amik a társadalomban nincsenek jelen tendenciózusan. ilyen az empátia is. mint írtam nálam nem alapszemlélet az, hogy a világ empátiátlan. ez azt jelenti, hogy a személyes életemben képes vagyok empatikus lenni másokkal, és ezt sokszorosan visszakapom, és a hasonló gondolkodású embereket vonzom. így mondhatom, hogy az én világomban jelen van ez az érték, és fontos helyet foglal el az életemben.
azonban ez nem jelenti azt, hogy az objektív látásmódot valamiféle szemellenzős látásmóddal el kéne vetnem és nem nézhetnék szembe a ténnyel, hogy az emberekre manapság nem igen jellemző az empatikus, egymásra figyelő, egymást megértő szemléletmód.
köszi amúgy a világlátásomra vonatkozó tanácsodat, igyekszem változtatni rajta, úgyis épp kezdtem unni ezt a régit:)
"Hű micsoda egy optimista vagy te teknős:) ha a világ "empatikus" lenne, nem így nézne ki mint ma..."
Azt gondolom, hogy a világot sokszor nem olyannak látjuk, amilyen valójában. Különösen a negatív hiedelmek torzíthatják az érzékelést. Ha abban hiszel, hogy a világ gonosz, nem empatikus, senkiben sem bízhatsz, stb. akkor a pozitívumokat egyszerűen észre sem veszed. Magad is írtad, hogy a világlátást meg kell változtatni. Talán még egy kicsit érdemes lenne változtatnod a világlátásodon...
"az utolsó ezérten van a hangsúly. ha a saját jobban-létét más meg- vagy nem megértésétől teszi függővé. "
Én úgy értem, hogy nem tette ettől függővé, csak azt gondolta, hogy jó lenne erről beszélni valakivel...
ez amúgy nem az én alapszemléletem, nem is jó ezt a tudatot erősíteni, csak selyemcukorka "anyám leugat"-szituációjára írtam.
amúgy pedig sajnos igen, gondolom mindenki találkozott már vele, hogy a depressziós kismamának nincs jobb dolga, a szorongós 10 éves túlérzékeny, a szocfóbos munkakerülő, a pánikbeteg hisztis és sorolhatnám. de mivel a helyzet az, hogy mára minden harmadik ember neurózisos sajnos kénytelenebbek lesznek egyre megértőbbek lenni.
Hű micsoda egy optimista vagy te teknős:) ha a világ "empatikus" lenne, nem így nézne ki mint ma...
"de arra vigyázz selyemcukorka, hogy ne engedd meg magadnak azt a képzetet, hogy te jobban lennél, ha beszélhetnél valakivel, de mivel a világ ilyen empátiátlan, ezért senkivel nem lehet, és EZÉRT nem leszel jobban."
az utolsó ezérten van a hangsúly. ha a saját jobban-létét más meg- vagy nem megértésétől teszi függővé.