Gubcsi Lajos: VÁRJ MÉG
Százszínű könnyed zuhog a bús esőbe Százszorszép szivárvány száll fel a felhőre Issza könnyed cseppeit, táplálja fényes íveit Elfagy zápor sírásod, elmúlnak árva éveid
Messze tűnik a világ, alábuknak a vitorlák A tenger peremén látom törékeny alakját Keresi a Napot, kúszik fel a zárt ég felé Odaveti magát a bomló szivárvány elé
Szelíd a szép, szétszórja mindenét a virág Elbújik a vak világ, a vad békéért kiált Szavakból szőtt szeretet, kétségem elkergetem Szétnyíló szirmodban lesz örökös menhelyem
Oravecz Imre
csak akkor fogsz ismét szeretni, ha ugyanolyan megrázkódtatás ér, mint engem ért, mikor elveszítettelek, és a megrázkódtatás alázatossá tesz és fényében meglátod, amit most a gőg sötétjében nem látsz, meglátod, mennyit érek neked, és mennyit ér mindaz, amitől így megfosztod magad, csak várjak, legyek türelemmel, és én várok és türelemmel vagyok, mióta már, és nem akarom kézbe venni, amit nem vehetekkézbe, mert kézben van az, bár nem az enyémben és nem a tiédben, és kitartok magányom mellett, mint a remete, akinek nem terem gyümölcsöt az egyedüllét, de nincsen más választása, mint egy gyümölcstelenség, ám megrázkódtatásod csak nem akar bekövetkezni, és én egyre kevésbé bízom benne, nem mintha H.-nak nem volna igaza, lehet, hogy igaza van, csak hát érzem, mint múlik el megrázkódtatásom, és mint bura alatt a levegő, fogy el alázatom, és tudom, ha egyszer elfogy, rám is a gőg sötétje borul, és semmire se mégy alázatoddal, mert csak neked világít, nekem nem.
Tornay András
Amikor gyilkolsz Amikor elkeseredetten reszketsz Amikor menekülsz Amikor nincs időd pihenni Amikor csordultig telve vagy Amikor teljesen üres vagy Amikor a legszebb ruhádba rejted önmagad Amikor meztelen vagy Amikor megtalálod amit elveszítettel Amikor elveszíted amit megtaláltál Amikor vonz ami taszít Amikor taszít ami vonz Akkor szeretsz igazan
Ma meztelen és üres vagyok (2003 október 22 Virginia, USA)
R. M. Rilke: Íme a kertek
Íme a kertek, mikben hiszek még, mikor halványul mind a virág, kihúny a lomb s a kavicsra esték csendje csobog a hársakon át. Egy hattyú úszik a tó vizén fel-le, gyűrűk redőit hajtva szét, csillámló szárnnyal hozza sietve az elmosódó parti fövenyre a szelíd holdsugár ködét.
Mi és a virágok
Mert hűségesek mindhalálig, isteniek egyedül a virágok, egyszóval a növényi lét, velünk szemben, kik jövünk és megyünk.
Világunk száraz keresztjére gyönyörű dísznek elhelyezve, tépett füzérként fölszögezve, mi elkallódunk, ők hazatalálnak.
Tasnádi Bernadett
Üzenet
Mikor én már nem leszek Halott fák levelei ringanak a szélben Eljut Hozzád emlékem Veled együtt továbbélek Szerettelek Titkom Rád hagyom Mikor nem leszek már Hangom Te akkor is hallod Arcom, mikor akarod, látod Az életem is tovább éled Részed vagyok Míg élsz, én is élek
Bittner János
Az én igazságom
Szeretem a hajnalt,ha az utcán ér el.
Nem foglalkozom pénzzel és hírnévvel.
Vess meg nevess ki,megvonom a vállam.
Én nem foglalkozom pénzzel és hírnévvel.
*
Szeretem az első kávét,cigarettát.
Sohasem kutatom semminek a nyitját.
Vess meg vagy nevess ki,megvonom a vállam.
Én sosem kutatom semminek a nyitját.
*
Jól esnek a könnyed kis beszélgetések.
Messze kerülöm a súlyos vérigéket.
Vess meg vagy nevess ki,megvonom a vállam.
Én elkerülöm a súlyos vérigéket.
*
Ha kell megalkuszom,semmiért elégek.
Ha valami csúnya,azt nem mondom szépnek.
Vess meg vagy nevess ki,megvonom a vállam.
Én azt,ami csúnya,nem nevezem szépnek.
*
Tetszik,hogyha tetszik testem vagy a versem.
De nem teszek semmit csak azért,hogy tetsszen.
Vess meg vagy nevess ki,megvonom a vállam.
Én nem teszek semmit csak azért,hogy tetsszen.
Széll Barnabás
Szeretném
Egyszerű, őszinte vágyam:
Szeretnék hallgatni csendben,
/ mint most az esőt / ahogy mesélsz
Magadról, hogy megérthessem
Mi benned van ezer cseppben,
Tiszta szavaidtól ázzam...
Egyszerű, őszinte vágyam:
Fényed, részre bontva lássam.
Kosztolányi Dezső: Áprilisi ezüst eső
Szeles, fehérlő délutánon, mikor dalt hallasz messze, távol, a tiszta, illatterhes égből hull a napfényes, könnyü zápor.
Akáctömjén röpül a légben, a lomb merengő, szűz fehérség, kis, ideges lányok kacagnak, veri az ördög a feleségét.
Nyílt arccal isszuk az esőt fel, agyunkba rózsaszínű láz kap, vékony, ezüst esőfonálon fehér angyalkák citeráznak. Piros a síró égnek arca, s a lágy eső vígan pörög le, mint fiatal, szelíd leányok titkos szerelmü, enyhe könnye.
Kaffka Margit: Este
Sürgette a férfi: "Ugy-e jösz te velem? A nagy csodaváros kapuja kitárva, Ketten suhanunk át utcán, tereken... Majd ránkborul, tudod, az este bűbája, Majd hull az eső, halk, üde, tavaszi, lágy, És ingerel, szédít, pihenni se hágy, Száz törtszínű fény libeg a vizes úton, Suttogva, zsibongva jő nagy sokaság, Az illatos ködben ezer kusza vágy, Az alkotás üdve is megszáll, óh, tudom, Csak te velem jöjj!"
Felelt az asszony: "Én megyek, igen! Szükséged van rám, és szeretlek, érted? Egy kis szobánk lesz az emeleten... Majd gyorsfőzőn csinálom az ebédet. Aztán meséket mondok halkan, lágyan, Ha kályhatűz lobog az esthomályban. Égő fejedre úgy símul kezem; Az én ujjamba' gyógyító bűbáj van, Halk zsibbadás beszédem dallamában... Te majd a terveidről fogsz nekem Suttogni csendesen."
Juhász Gyula: Harangjáték
A pillanat, Mint temetőben a gyík, úgy szalad.
A percek, Mint sivatagban a homok, peregnek.
Az órák, Mint vándorok, az útat egyre rójják.
A napok Mennek, mint körmenetben a papok.
Az élet Elmúlik, mint felhői a nagy égnek.
Az örökkévalóság Hullatja szirmait, miként a rózsák.
De gyakran Ott van a tovatűnő pillanatban.
John Lennon: Képzeld
Képzeld azt, hogy nincsen menny
Igazán, nem nehéz
Pokol sincs alattunk,
S felettünk csak az ég
Képzelj el minden embert, amint a mának él
Nincsenek országok Ezt is képzeld el Nincs miért ölni vagy halni És nincsen vallás sem Képzelj el minden embert, amint békében él
Azt mondhatod, álmodozom, De nem vagyok egyedül Remélem egy nap beállsz hozzánk És a világ megszépül
Képzeld, hogy nincs tulajdon Vajon sikerül-e? Nem kell kapzsiság és éhség Az Ember közösségében Képzelj el minden embert, amint megoszt mindent
Azt mondhatod, álmodozom, De nem vagyok egyedül Remélem egy nap beállsz hozzám
És a világ egyesül!
Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat, fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa, tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap, csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok, tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom, De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok, tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek: szeressétek, akiket szeretek.
Életednek többször volt része a kétség Mint az ifjúság bővérű öröme. Mi formált hát ilyen kecsessé, Látásod, mitől fakaszt másokban Vágyakozásban dús örömet? Talán, Mert nem tűröd a szánakozást? Pedig mennyi döbbenet sújtotta már Derűs reményeid: a sors szeszélyei, Világra jöttöd baljós csillagzata, Televény ősi átok? Nem, Nem hiszek sem csodákban, Sem átok babonákban! Kiválasztott vagy: Ibsen Nórája, Tolsztoj Annája, a lázadó Ember-asszony, a Nő, a Szerető, A teremtő hit anyaméh hűsége, A természet makacs élni akarása. Az élet, az emberi lét egyetlen Hiteles csodája.
ott, ahol a tenger-szem csillogva hullámzik, s madarak röppennek fel, fel az égig, ott, ahol a hegyek havas csúcsukkal a magasba törnek, ott, ahol az alpesi réten az anemonák szirmai zenélnek, ott, ahol a fenyők közt álmosan bújik a napsugár, ott a selymes fűben fekve a kék eget nézem már, arcod látom felhők közt, árnyakat a fényben, s ha szél borzolja hajam, mint kezed simítása, elképzelem milyen lenne szíved dobbanása,
s látom repülni a türkizkék madarat ott, ahol egy árnyas lombú fa alatt ülök és rád gondolok, rád gondolok, könnyeim erednek' ott a pipacsok közt, végre, csodás álmok jönnek...
Tótfalusy István: A gubbiói farkas éneke
Milyen jó meglapulni ennek az embernek karjai közt. Milyen jó idesimulni ösztövér testéhez. Milyen jó lustán, kedveskedőn nyalogatni a kezét meg az arcát. Milyen jó hosszan belemélyedni szeretet-barna szemébe. Milyen jó hallgatni szíve dobogását - meleg, mély, nyugodt szíve-dobogását.
Eddig nem értettem magamat. Nem értettem, mi az az erő, az a kéjekre szomjas vad erő, ami űz, hajt az emberek ellen.
Most már tudom.
Azért harcoltam eddig mindenki ellen, mert azt akartam, hogy legyőzzenek. Azért szaggattam ízekre annyi embert, mert azt vártam, hogy megszelídítsenek.
De a testük nem volt elég meleg ahhoz, hogy odabújjak mellé, és a kezük nem volt elég szelíd ahhoz, hogy megnyalogassam, és a szemük nem volt elég tiszta ahhoz, hogy megbabonázzon, És a szívük nem volt elég nyugodt és mélydobogású, hogy lecsendesítsen és álomba andalítson.
Megöltem őket, mert nem voltak ilyenek, mint ez az ember.
Megöltem őket, mert nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy megalázkodjam előttük.
És én úgy szeretek megalázkodni.
megfeszül a távozó Nyár fájó-barna leveleket hullat a földre a menekülő szél dermedten állnak a csillagok szikrákba fagy minden napsugár és holtan zuhan alá a felhők mögül az angyalok mosolya
szivárványok színes ívei görcsbe rándulva törnek millió darabra csillogó színes cserepek hullanak alá anélkül, hogy valaki meghallaná
kihűlt tüzek parazsába rejtőzött el az utolsó tánc után a láng vörös fénye még ott lobog őrzi az emlékeket és nagy tüzekről álmodik a halványuló idő
Csend van. Egy kicsit ne mozdulj. Figyeld, ahogy a délután a másik oldalára fordul. Nézd meg jól a pók nyolc szemét, s a kezet, amin hálót sző. Kié a kéz? Bizony tiéd! Halld, meg-megreccsen a tető. Csöndjét szórva sétál rajta, járkál égi járókelő. Most egy kicsit nézz magadba. Látod, ahogy a sötétség szerteoszlik egy szavadra? Érzed bomlani bánatod, mint a füstöt; mint egy papír- sárkány repül, ha rángatod?
Oszd a szépséget, pazarold, szótlanul, számolatlan. Hallgatsz, megszólít: Nézd, vagyok. S végül mindenből rádragyog, ezernyi árnyalatban.
/Kányádi Sándor fordítása/
Ők ketten... mindig csak ők ketten tudtak egymásra úgy ragyogni, akár ha két nap sétálgatna az égen, s azok figyelnék óvó szeretettel egymást.
Tudom, hogy Isten a bánat tüzében izzít, éppúgy, ahogy én a vasat. Elfogadom az ütéseket, amiket az élet mér rám, néha pedig én is olyan hidegnek és érzéketlennek érzem magam, mint a víz, amely a forró vasat gyötri. De nem kérek semmi mást, csak ezt: Istenem, ne hagyd abba, míg föl nem veszem azt a formát, ami rám vár. Üss, ahogy jónak látod, addig, ameddig csak akarsz, de kérlek, sohase hajíts a lelkes ócskavashalmára.
Tasnádi Bernadett
Üzenet
Mikor én már nem leszek 
Szép napot kívánok Mindenkinek ! :))
Juhász Gyula: Harangjáték
A pillanat,
John Lennon: Képzeld
Képzeld azt, hogy nincsen menny
Igazán, nem nehéz
Pokol sincs alattunk,
S felettünk csak az ég
Képzelj el minden embert, amint a mának él
Nincsenek országok
Devecseri Gábor
Szabó Lőrinc:
Paudits Zoltán
Komáromi János:
Móra Zoltán:
Szép jó éjszakát kívánok ! 
