Szeretnéd, hogy biztassunk kicsit, hogy pisilj be? Állítólag azért finom bugyiban bepisilni, mert a vizeletsugár örvénylése ingerli a csiklót:-) Én nem tudom kipróbálni ugye, ezt is egy csaj írta egy fórumon.
- Ha más nincs kéznél, pl. egy 1,5 literes asv vizes flakonnak levágod ollóval a tetejét, és akkor a tetején elég nagy nyílás lesz ahhoz, hogy akár egy lány is belepisiljen. És a végén elég jól lehet arányítani, pl. ha félig lesz, akkor kb. 7 dl, stb.
Persze ez csak arra az esetre vonatkozik, ha a bugyidtól meg kívánod vonni ama kis (kis?) nedvességet.
Amiért kérdeztem: Annakidején, mikor még "zöldfülű" voltam, azt hallottam a pisiszexről, hogy a "homokosok" játéka. Aztán mikor megismertem pár pisiszex kedvelő lányt, rá kellett jönnöm, hogy tényleg, szinte kivétel, aki nem biszex köztük. Az állításnak ugye, fordítva is igaznak kell lenni, ezért kipróbáltam: direkt összeismerkedtem egy biszex lánnyal, akiről kiderült, hogy szereti a pisiszexet. Tehát egy esetben talált az állítás. Nos, nem az a gond, hogy milyen a szexuális beállítottsága, hanem az, hogy férfi-nő kapcsolat nem működne vele, hiszen bármikor jöhet egy barátnő, és egy férfi egy nővel nem tudja felvenni a verseny.
Lehet, hogy gyorsan felszökhet az inger 3- ról 10-re? Még időben gondolkodjunk! - Ha nem bírod mi lesz? - Ha nem akarsz mindent eláztatni, és inkább kimész, lehetőleg akkor se a wc-be pisilj, hanem inkább valami kiszuperált flakonba, vagy ilyesmibe, hogy megtudjuk a pisinek a mennyiségét, egyúttal infót kapjunk a hólyagodnak kapacitásáról, ami engem szörnyen érdekel.
Én nálam 6 körül lehet. Lefékeződött a telődés talán....? - De nem is baj.
A bugyit könnyebb levenni....ha becsorgatnék egy kicsit, nem kell vacakolni. Fura, utoljára akkor pisiltem be, amikor megijedtem, de az teljesen más téma. Az reflexes volt, félelemből. Így, hogy tudom, itt a wc, el sem tudom képzelni, hogy máshová....a hullámvasúton ott ugye nem volt mese, az rázkódott is, meg annyira nem is voltam tele, viszonylag kevés ment be. Ha most is kibírom addig, mint az előbb, akkor sokkal több menne be...
Nem, hetero vagyok, és valószínűleg önző is:-) azért tetszenek a lányok, mert velük tudok azonosulni. A férfiakat kívánom, pisis témában meg a lányok jobban izgatnak...ezt bogozgattam ki legalábbis.
Most lassabban telik a hólyagom, még mindig olyan 3-as, de szegény tiszta tortúrának van kitéve. Ha muszáj kimennem pisilni, utána még folytatni tudjuk, mert szerintem gyorsan jönni fog a következő inger.
Mit érzek? A hasam? Mivel nem vagyok csonti, nem annyira látványos, de ki van nyomódva, nem tudom behúzni, vagy normálisan tartani. Amúgy bugyiban vagyok, nem akarok eláztatni mindent...
Az első négy képet egy videóról készítettem, és egyszer már fel is tettem. A lányok New York belvárosában sétálak, a piros pólós szándékosan teleitta magát, ésmár nem tudta visszatartani, és kb annyi folyt be neki, mint az utolsó képen lévő lánynak. A többit vissza tudta tartani, míg visszaért a hotelszobába.
Én úgy 5-6 körül járok. Nyom, még nem feszít, nem szúr. Nagyon kellemes. Kicsit látszik már a hasamon, de lehet, hogy csak úgy érzem??? És Te.....?
Nem, a neten még nem láttam ilyen bepisilős oldalakat. Csak az életben megesett dolgok maradtak meg bennem élesen, és azok izgattak, ezekből meg azért volt bőven, mert a lányok könnyebben megosztják egymással az ilyen dolgokat. De komolyabban nem gondoltam volna bele, hogy én is esetleg bepisiljek direkt.Most hogy láttam képeket, valahogy beleélni magam a helyzetükbe is jól esett.
"hagytad kinyomódni a hasadat, hogy több helye legyen a hólyagodnak" - Ez szörnyen izgi! Szokott dodor lenni a pocakodnál alúl, mikor nagyon tele vagy? - Lehet látni is? Én jó 4-es vagyok. Nem vészes, de gyorsan telek!
Fotón tényleg az a legmutatósabb pillanat, mikor a nedves anyagon látszik, hol lép ki a vastag vizeletsugár. Ha jól fotózzák, szépen megcsillan, teljesen anyagszerű.
Elképesztő ez az egész! Képzeld Selyem, 8-9 képet szerettem volna küldeni Neked, de olyat írt ki, hogy nemzetközi error. Pedig jó képek lettek volna. Talán ne is vesződjünk ezzel, majd legközelebb elküldöm, jó??? A hólyagod úgy is telik gyorsan és nincs vesztegetni való időnk. Képzeld én is már 2-3 -nál járok Nagyon élvezem szeretem az enyhén telt hólyag nehezedő érzését. - Meg persze az erősen feszülőét is. :)) De ne szaladjunk ennyire előre! Most mit érzel?
Fentről a második kép tetszik a legjobban:-) A bepisilősök is tetszenek. Főleg az a pillanat, amikor elindul, vagy ahogy írtam, beszaladt már egy kicsi. Nézegettem egy pár oldalt most én is, gyűjtöm az infókat.