Oldaltáskákban vittem két kétliteres kólásüvegben benzint, néha használtam is, de alapvetően megoldható a tankolás mindenütt, meglettem volna nélkülük is, inkább biztonsági tartalék volt. 10w40-es Castrol ActEvo xTra félszint olaj van most benne, de a következő olajcserénél ebbe is Motul megy majd.
Yeah! Igazi istenkiraly vagy hogy bevallaltad azt a nagy turat az Innovaval!!!! Hogy sikerult megoldani a tankolasokat,vittel magaddal tartalek kannat vagy sikerult mindig vmi kutig eljutni?Mennyi km-t tudtal elmenni egy teletankal? Bocs ha mar leirtad ezt a forumba de milyen viszkozitasu olajat hasznalsz a gepbe?
Idén már nem hiszem, de maga a kiutazás sokkal kevésbé tört meg, mint azt vártam, a fenekem se fájt a végére, simán mentem volna még, úgyhogy később lehet, hogy benevezek még ilyenre. A bal oldali idom még szabad, pl egy Stelvio-s matrica jól mutatna rajta... :)
Nagyjából bő 1500 km volt a túra, ebből 620 km az odaút, 300 km a hágón, meg még 620 a vissza. A Grossglockner hochalpenstrassét látogattuk meg. :)
Az utazó nagyon függött az uralkodó szélviszonoyktól is, az odaút mindenestül 14 óra volt (fél négyes indulás és fél hatos érkezés), a visszaút valamivel rövidebb, kb 12 óra. A tartós utazó 80 körül alakult, jó hátszélben akár 90-95 is. Fogyasztás nagyátlaga 2,25 l/100km lett, kicsit több mint általában (2,11 volt a túra előtt az összátlagom), de elég sokat mentem vele magához képest gyorsan, meg a hegymászás sem üzemanyagtakarékos. Kettesben ötvennel kb mindenhova fölment. Lánc már eleve kopottas volt, így azon hazaérve bőven kellett húzni, most tartok vele 10e km-nél, még talán egy ezrest elmegy. Olajat is evett ilyen forszírozott üzemben, nagyjából 3-4 decit kellett utántölteni az út alatt.
Aki velem jött, egy friss Transalpot nyúzott, neki 4 liter alatti átlaga volt.
Eredetileg más jött volna velem, szintén Innovával, de idén nyáron nem tudott végül elindulni, így maradt ez a felállás. Kíváncsi voltam, milyen Innovával túrázni, mindössze ennyi volt az indok hogy nem a naggyal mentem, amúgy semmi baja, köszöni jól van, használom azt is. :)
Fantasztikus!Innen már csak én hiányoztam! Kérünk egy kis túraleírást. Hány km, volt összesen? Hol voltatok? Átlagsebesség, fogyasztás, kellett állítani láncot, olajat utánaönteni...? Motorostársadnak milyen mocija volt? Mennyit fogyasztott a túra alatt? A túra eredetileg is Innovára volt tervezve? A nagy géppel mi van?
Láttam a szolnoki Praktikerben egy kiállított Panamát,a krómozott alkatrészek-felni,küllő,sárvédő,csavarok...stb. mind rozsdásak voltak.Megdöbbentő,arra nem képesek,hogy lekezeljék legalább a kiállított példányt.A külső alapján nehéz elképzelni,hogy a motorja ennek az ellenkezője lenne minőség terén. Ezek után érdemesebb lenne elfelejteni és valami használt moci lenne a nyerő a nagy gyártóktól.Ha ragaszkodsz a nagyobb kerékhez még az endúrók is megteszik.
Többször találkoztam forgalomban Panavával,meglepően szép a hangja.Ezek szerint már többen is bizalmat szavaztak a kis gépnek.A másik vonzó oldala,hogy már több éve áruljáka Praktikerben,és a használt hírdetések közt eddig nem találtam.Valószínűleg tulajdonosaik meg vannak elégedve.Én mindenképp felhívnám a hivatalos garanciális szakműhelyt az alkatrész árak-és ellátottság miatt,és kikérném a véleményüket az eddigi tapasztalataikról.
A Honda Cubb-nak számos megfelelője létezik,nekem Yamaha Town Mate volt,ami megszólalásig hasonlított a Hondára, csupán a lánchajtás helyett gardán tengely volt. Néha szokott lenni egy-egy hírdetés. Ha nem annyira fontos a 4 ütem, akkor a Simson jó megoldás lehet közel 2.5 l. fogyasztással,nagy kerékkel,kategóriájában a legjobb lengéscsillapítással és terhelhetőséggel.65-70-et ki lehet hozni belőle,és van alkatrész. Ha ragaszkodsz a 4 ütemhez nagy kerékkel,eddigi ismeretem szerint marad a Max Power beszerzésű Panama és társai-/Max Sherpa/,ezek használtan olcsóbbak (150 000ft.körül ),csak több törődést igényelnek,és a kényelmük sem a legjobb-nekem. Érdemes lenne ráülnöd és kipróbálni, mert ez a legfontosabb.
Én is hasonló cipőben járok, 4 üteműt keresek, univerzálisat...erőset kis étvággyal,nagyobb kerékkel... Tudtok vmit ajánlani? Gondolom a praktikeres Panama Honda kopír blokkal felejtős...
Eddig nem írtam motoros témában, mert nem volt, viszont szeretnék venni egyet. A szívem vágya egy Cub lenne, de igazából látva a kínálatot, megelégednék bármely más alternatívával. Feltétel, hogy 4 ütemű és nagy kerekű legyen. Előny, ha körváltós és nem automata.
Merre keressek? Használtautó-t, Expresszt végignéztem, Redbaronnál sincs per pill. (igaz az ő árukat ki se tudnám fizetni...).