Írjunk Re Leone-nak, hogy mindmáig őszinte csodálói vagyunk a szépségének és erejének, és hogy szerintünk jól tenné, ha megvetetné a csapatnak Der Jant:-)
Vino jó kis csapatot épített magának. A Vueltán tartott egy kis bemutatót, amolyan Armstrongi vezénylettel, igaz még az új emberek nélkül. A többi csapatnak és itt most valverdéékre gondolok első sorban, össze kell kapniuk magukat és némi taktikai ismeretekre szert kell tenni, mert nehéz dolguk lesz a kazah különítménnyel. Vino okosan épített csapaot, azt gondolom, akármelyik GT-re mehetnek esélyesként, aztán, hogy sikerül-e, az már csak rajtuk és az első számú embereken múlik. :)
Simoni egyik legjobb döntése volt az SVD szerintem, ahogy annak idején Jannak a Bianchi, most is azt mondom, amit akkor, nem kellett volna visszamennie a TMO-ba.
Kíváncsi vagyok hova igazol majd, de s Liquigasban szerintem nem lenne rossz helye. :)
Az Astana szerintem éppolyan, mint a liberty volt, azt Saiz építette Herasnak. Ezt meg Vinokurov saját magának, itt ő lesz a főnök, amíg a világ világ, meg még két nap.
Ezért volna jó a liguigas, egy kis költségvetésű kiscsapat, ahol a legnagyobb sztár Cipollini, a csapat reklámembere. Di Luca és Backstedt inkább egynapos versenyzők. Di Luca ráadásul teljesen mentes minden sztárallűrtől, egy sokat dolgozó, sokat tűrő, komoly férfi.Sose igénylete, hogy különösebben körbe ugrálják.
A csapat máig támogatói között tudja a Bianchit.
Az is igaz, hogy abból az véi 6 millió ojróból, ami épphogy fele az Astana vagy T-Mobil költségvetésének, valami hatalmas fizetést nem fognak tudni kiizzadni. De sose feledjük, Simoni is akor csinálta élete legjobb üzeletét, amikor azért a "kicsi" pénzért, amit Gianetti adni tudott, elszegődött az SDV-be.
Szóval, arra gondoltam, hogy egy olyan csapat kell, mint a Bianchi, vagy előtte a Coast volt, ahol szépen csendben, nyugodtan csinálhatta a felkészülését, nem hallottunk csapaton belüli viszályokról, egyértelmű volt mindenkinek, hogy ki az első ember a csapatban...
Ez az Astanában szerintem nem lenne meg, túl sok "sztár" lenne...
Jan nagyon jó lenne, ha versenyezne megint és a "régi haverokkal" együtt, de szerintem sok lenne ebbe a csapatba...Neki most egy olyan csapat kell, mint a Bianchi volt, csak 2-3 jó segítővel...
Bár az Astana jövő éviliszencéről csak november 23-án várható végleges döntés Marc Biver a sajtó elé tárta a jövő évi összeállítást:
Kader: Igor Abakoumov (Ukr), Assan Bazayev (Kaz), Antonio Colom (Esp), Koen De Koert (Ned), Thomas Frei (Sui), Maxim Gourov (Kaz), Rene Haselbacher (Aut), Maxim Iglinsky (Kaz), Sergey Ivanov (Rus), Benoit Joachim (Lux), Andrej Kashechkin (Kaz), Aaron Kemps (Aus), Matthias Kessler (Ger), Andreas Kloeden (Ger), Alexey Kolessov (Kaz), Julien Mazet (Fra), Eddy Mazzoleni (Ita), Gennady Mikhalov (Rus), Steve Morabito (Sui), Dimitry Murajev (Kaz), Gregory Rast (Sui), Jose Antonio Redondo (Esp), Joaquim Rojas (Esp), Paolo Savoldelli (Ita), Michael Schaer (Sui), Alexander Vinokourov (Kaz), Sergey Yakovlev (Kaz)
Teamleitung: Marc Viver (Manager), Walter Godefroot (Technischer Direktor); Sportliche Leiter: Alexandre Shefer, Giovanni Fidanza und Adriano Baffi.
A 27 emberből öszesen 8 maradt Saiz zergenyájából, ezek közül négy 2006-ra szerződtetett kazah különítmény, Rojas és Redondo a 2006-ra az U23-ból felvitt utánpótlás, mindösszesen a hosszú lábú holland, és az auszi versenyzett a 2005-ös liberty-ben, mint szegény és elfeledett vízhordó.
Ha megfigyelitek egy hely üres. A 28. helyet szerintem Contadornak tartják fenn, ha véletlenül még se tiltanák el.
Azt inkább ne! Maradjunk csak a régi orosz szokás szerint pezsgőnél és a kaviárnál.
A Fuentes dossziéban olvastam, hogy a dokiék tolvajnyelvében a "vino" volt a mesterséges epo kódneve, mert a spanyolban a vérnek, és az étkezés után fogyasztott gyümölcsös bornak, a sangrianak hasonló hangzású neve van.
Ha minden igaz tegnap volt Tornádó utolsó szivárványos szereplése. Kíváncsi vagyok a képekre, bár meg mernék rá esküdni, hogy teljes szivárványosban volt, tetőtől talpig. :) Gondolom vasárnap már a nemzeti trikóban áll rajthoz és ha csak csoda nem történik, a Quick Stepes mezt kell visszahúznia. :)