Hú, de megkönnyebbültem, hogy nincs árulás, számonkérés!:D De az életmûszintû ellentétet magyarázd meg ennek a nehéz felfogású lassan buddhuló nagyvárosi remetének Barátom!
Katalin (aki 'amúgy' szeretett engem - is!:) egyszer avval kommentálta valamely értetlenkedésemet, hogy: Maga meglehetôsen mûveletlen ugye?!
Kétségtelenül! - vágtam rá nem túl büszkén, de elszánt ôszinteséggel. Alighanem a bulgakovi Hontalan Iván 'költô' adta hozzá a gerincet... (Mester & Maragarita:)
Hanem a Status Absulutus-t illetôen meggyôzôdésem, - hogy az evangéliumok tiszteletteljes ámde alapos lényegre tisztogatása után - Jézus tanításának elemzése ugyanoda torkollik, avagy ugyanonnan ered, mint a buddhizmus tanítása; és nem 'csak' az utóbbi által is ajánlott szerény, és önfeláldozó magatartás okán.
Remélem nem kapok ki ezért a talán kicsit 'szentségtörô' párhuzamért - sem! ;-)
Mindenki más úton jár... Ezt Hamvas sem tagadja. A buddhizmus is út. Nem vagyunk gyerekek már, hogy térítgessük egymást. Hamvas meg éppen nem hibás. Ő nem térítő típus. Túl forradalmi ahhoz. Engem is immár H. B. ellentétei érdekelnek. (Természetesen ellentétének tartom bizonyos esetekben és határok között a szövegeinek átfogalmazóit is. Mert az is ellentét, bár triviálisabban: lopás a neve, ha egy adott szöveg helyébe egy másikat illesztek bele.) Életmű szintű ellentéte Németh László, Határ Győző, Cs. Szabó, Kodolányi János, Illyés, Szentkuthy... stb.
Mindenki más úton jár... Ezt Hamvas sem tagadja. A buddhizmus is út. Nem vagyunk gyerekek már, hogy térítgessük egymást. Hamvas meg nem éppen nem hibás. Ő nem térítő típus. Túl forradalmi ahhoz. Engem immár az ellentétei érdekelnek. (Természetesen ellentétének tartom bizonyos esetekben és határok között a szövegeinek átfogalmazóit is. Mert az is ellentét, bár triviálisabban: lopás, ha egy adott szöveg helyébeegy másikat illesztek bele.) Életmű szintű ellentéte NémethLászló, Határ Győző, Cs. Szabó, Kodolányi János stb.
Hát... lelked rajta kedves Bátyám; igen ez közhely, de amint a Karneválból tudjuk: "csak próbálja valaki megemelni":)
Hanem azt igazán sajnálom, hogy benned úgy képzôdik meg a keresésem-találásom, mint árulás, sôt a rohadékban való megzavarodás...:( Persze nem csak a buddhizmust illetô alapvetô tájékozatlanságod teszi megbocsájthatóvá ezt a keserû kirohanást, hanem az amúgy valóban egyre eszementebb globális haláltánc az 'aranyborjú körül'...)
Az ellen viszont poszthumusz tiltakozom a levélíró Hamvas bácsinál, hogy 'keresztény lennék, akár akarom, akár nem'. Igazán megadtam az esélyt neki is, hogy megtérítsen az evangéliumi ember utópiájának, de talán akaratlan a másik irányba lökdösött ám folyamatosan!:D
Ôtôle olvastam elôször (ha jól emlékszem) azt a kierkegaardi mondást is, hogy 'tulajdonképpen jó ötlet ez a kereszténység, csak el kéne kezdeni végre';-)
Mi is lenne "az eredeti evangéliumi hagyomány" lényege a Te értelmezésedben, ha szabad kérdeznem?
Szép és tartalmas húsvét hétfôt... kedves mindannyiunknak!
Na ugye. ;) Rémület a semmitől. Papi vonalon is. Nem kell a kereszténységre tolni. Látom a fizimiskán, hogy ő is bajban van. Hamvas óv attól a "belső árulástól", amit az ember elkövet "...saját földje, szelleme de főként -- ez a legfontosabb -- a kereszténység ellen." (Levelek, 291. p.) A kereszténység ma már mozaik-valóság itt Európában. "...nagyon kell vigyázni, mert számolni kell azzal, hogy keresztények vagyunk, akár akarunk azok lenni, akár nem." Na, de ebben a rohadékban, az ember könnyen ringatja magát abban, hogy önként választja még az istenét is. Mája. De nekem van leróni valóm az eredeti evangéliumi hagyománynak is, akárhogy vesztésre áll az európai hagyományban.
Na úúuuugye!? Ha ezt elmeséljük (elsôre név nélkül) egy gyakorló (nem vallásos babonás, hanem meditáló, és szorgos, stb.) buddhistának, akkor elsôre talán nevetni kezd (hogy tudnak nevetni, kacagni pld. a tibeti buddhisták, a Dalai Láma, Sogyal Rinpoche...:) azután pedig biztosan naaagy részvét fogja el.
Ugyanis buddhista szempontból ez az ember végzetesen tudatlannak számít, és a legroszabb fantazmag(l)óriában hisz, az 'én'-jében, ami minden szenvedés gyökere, a karmikus örvény alapoka, a betegségek kútfôje, stb.
Ha lehetséges, akkor meg is próbálja az illetôt a buddhista logika alapján lebeszélni arról, hogy a gomolygó, foszló testi-'lelki' halmazok koordináló központi halmazával azonosítsa tennenMAGát... mert így nem csak biztos halálra van ítélve, de kénytelen ezt a végtelenségig újra és újra elszenvedni (mármint nem "ô", hanem a tudathullám-a, de ennek boncolgatásárai tt nincs helyünk...:)
Na most viszont, ha azt is elmondanánk, hogy napjaink domináns emberfajának (az eszeveszett kapari, habzsoló, mindent tönkrevágó, megmérgezô, leigázó 'nyugati' ember) egyik szellemi atyjáról (khm!?:) van szó, akkor alighanem értôen bólintana és a végtelen részvét hatására bevenné szellemi gyakorlatainak céljai közé ennek a veszélyes, ámde végtelenül szerencsétlen fajtának az ilyen-olyan megsegítését is...
Nem túloztam, higgyétek el! Valahogy így állunk egymással a buddhista oldalról nézve!
Ami a múlté,hagyjuk a múltnak. Azt az illúziót is ám, hogy a papi kaszt, egyházi klérus nélkül ez az alfabetikus világrend létezne. (Lehet, hogy nem is kell megköszönni neki.)
Descartes is talált valamit, nem csak jósálmai voltak:
"...De csakhamar láttam, hogy mialatt így mindent hamisnak akartam felfogni, szükségképp kellett, hogy én, aki ezt gondoltam, legyek valami. S mivel észrevettem, hogy ez az igazság: gondolkodom, tehát vagyok, olyan szilárd és olyan biztos, hogy a szkeptikusok legtúlzóbb felvetései sem képesek azt megingatni, azért úgy gondoltam, hogy aggály nélkül elfogadhatom a filozófia amaz első elvének, amelyet kerestem." (Descartes: Értekezés a módszerről)
Mik a kockázatok barátom, amikor avval, hogy a tudományt úgy kell ám itt érteni, mint valami kipróbálható, megismételhetô, vagyis bizonyítottan mûködô módszert semmi másra nem céloztam, minthogy csak kipróbálva, gyakorolva, ha úgy tetszik ellenôrizve a tanítás igazát lehet megszabadulni?
Nem ám elemezgetve, szavakon, tételeken, netán képleteken rágódva... :D
A magyarázataidban pont azok az illúziók köszönnek vissza, amely az európai szellemnek oly' kedvesek: a megszabadulás, mint a szabadság mítosza, a bizonyítottan tudományos módszer, mint a nagybetűs tudás mítosza, amelyhez – mi más?, mint - a szent tudomány vezet el bennünket. Az pedig szinte megmosolyogtató, vagy mondhatnám azt is, hogy az elmúlt évszázadaink esszenciája, hogy a beékezés célja éppen a tudat, azaz a végső, a legteljesebb, a nincstovább tudás birtokba vétele. Félreértesz, ha az gondolod, hogy kritikával illetlek. Nem mondom, hogy a Buddhára támaszkodó megközelítéseid hamisak, nem állítom, hogy utad tévút, de azt mondom, hogy a szemléletben láthatólag kockázatok is vannak. Hangsúlyozom; is vannak. És ezzel szerintem egyáltalán nem mondok ellent a Felébredettnek, sokkal inkább Őt igazolom (igaz nem szorul szerénységemre), hiszen pont Ő hangsúlyozta ki folyton-folyvást, hogy tanítványai állításait alaposan vizsgálják meg és ha kiállják az elemzés próbáját tartsák meg, ha nem, akkor vessék el azokat.
He-he... ezt nem ismertem: "üdvöm-büdvöm"... Hanem Néreusz, a tudományt úgy kell ám itt érteni, mint valami kipróbálható, megismételhetô, vagyis bizonyítottan mûködô módszert. Nem teológia, dogmatika, bla-bla-bla... Merô gyakorlat! Semmi üdvözülés (illetve az is lehet - egy állomás...) hanem a teljes MEGSZABADULÁS a 'tét'!
'Itt és most, mindörökkön örökké...' (szabadon Hamvas nyomán:)
Viszont, megintcsak be kell vallanom valamit: a túlvilági üdvbe vetett hit a számomra vakhit, és mindenkinek lelke rajta, ha ebbe veti az üdvreményét, de alighanem éppúgy nem tudom igazán felfogni ezt az alapállást, mint Te/Ti a buddhista alapülést! ;-)
Természetesen senki nem vonja / vonta kétségbe a buddhizmus mint vallást. Az "üdvöm-büdvöm" (Kemény Kataliné a névadás!) evilági keresgélése-kergetése mindenkinek -- a szőlővesszőre mondom! -- életkerete szerint kijár. Miért ne? Ha egyes európai áttértek a buddhizmust tudománynak nevezik, legyen kedvük benne. (A kereszténységnek is van teológiája, egyháztörténete, dogmatikája stb.) Az áttérést senki nem kifogásalhatja. Főleg olyan körülmények között, amikor már az Evangéliumok is némák embertársainknak. Megjegyzem akad éppen elég neofita a kereszténységen belül is, egészen közelben. Hirtelen most a szász Heltai Gáspár jut eszembe, aki katolikus papként kezdte és evangélikus lelkészként végezte pályafutását.
He-he... "csak tudat"; ezen áll-t fejre teljesen a nyugati ember. Azóta is fordítva csinál mindent (elég 'csak' Hamvas mester elemzéseit olvasni:)
"Gondolkodom tehát vagyok." Bááaaa... Ehelyett a konklúzió alighanem az, hogy: gondolatok jönnek mennek tehát VAN TUDAT! :D
Isten is "csak gondolat" kedves Kopáncsi. Egyébként mind-ennek megtapasztalásához elég 'csak' üldögélni nyugodtan egy darabig (kinek meddig, miképpen...)
Bevallhatom különben, hogy megkeresztelt katolikusként (sem) soha nem tudtam mit kezdeni a 'kereszténységgel'. Jézus még csak mond-ott valamit itt-ott, de úgy összezagyválták, hogy mán az un. apokrifok si gyanúsak...:)
A buddhizmus pedig legmélyebb-legmagasabb fromájában egyáltalán nem 'non-teisztikus vallás', hanem TUDOMÁNY! Hozzátehetném, hogy: gyakorlati, tapasztalati, de minek, másmilyen igaz tudományt nem is ismerek (el?)?
Nem az általános karnevál egyik eleme, hanem átvilágítója!
Idézhetnék az általam fordított könyvbôl hosszan, de csak egy passzus szabadon Ken Wilber nyomán: annak, aki nem tapsztalta meg, mi is a meditáció és a 'megváltozott tudatállapot' nincs jogosultsága errôl nyilatkozni.
Persze vélekedni szabad, de nem ajánlott igazán, mert ön és köz-félrevezetô lehet (jelenlévôk kivételek!?;-)
Ezek nem foghatók fel szvsz. mint "halálközeli hezitálás", kedves Fellegajtónyitogató! Meglepő lenne egy olyan embertől, aki az itt-létet csak kezdetnek tekintette. (Ahhoz azért már jobban feltártuk Hamvast itt a topikon, hogy egy magánlevelezés inkorrekt gyűjteménye -- korunk műfaja -- változtasson a képen.) Hamvas mindvégig hangoztatja a kereszténység iránti elkötelezettségét. A klérus iránt nem. De a klérus struktúráját, rétegzettségét kifejti és kiterjeszti a világi hatalomra, a politikaira, a tudományos "klerosz"-ra is.
Keresztény ember bűnbánata sokszor önvádaskodással telítődik. Ez szerintem nagyon veszélyes helyzet, hiszen nem Istenre fókuszál, hanem a bűnre. Másrészt a személyiség megtisztításával, megtisztulásával együtt a lelkiismeret hangja egyre erősödik, sokkal szigorűbban fogalmazódnak meg a bűntudat hangjai, azaz egyre kisebbnek látjuk eredményeinket, hibáinkat. Tévedéseinket viszont annál nagyobbnak. Az idézetekben Hamvast én ezek között a sziklák között hánykolódva látom.
(Bizonyos értelemben nekünk ma könnyebb. Sokkal nagyvonalúbbak vagyunk magunkkal.)
Értem. De hozzáteszek még valamit, hogy világosan megfogalmazzam a fenntartásaimat. Mint tudjuk, vannak teisztikus és vannak nonteisztikus vallások. A kereszténység a maga „üdvtörténetével” teisztikus, a buddhizmusod „tudat-tudománya” non-teisztikus vallás. A mi hagyományunkban felcseperedve miképpen jut el valaki „Istentől” a „csak tudatig”? Ezt átgondoltan teszi? Lehet ekkorát lépni? Vagy a kereszténységgel szembeni nagymértékben jogos indulatokból és megválaszolatlan kérdésekből fakadó „a-teizmus” vezet el idáig? Üdvimára üdvöt meditálunk? Mindegy is. Gondolom mostanság ez is a karnevál része.
(Csupán próbáltam még egyszer ezt körülírni. Felhőajtónyitógatót kivételnek gondolom, nem neki címeztem, nehogy má’n magára vegye.)
Csak ehhez pár szót: "a "keleti" nézőpontból sem értem, sokszor miért történik meg a kereszténységgel történő szakítás?"
Nos, azt hiszem, hogy itt már csak személyesen érdemes nyilatkozni:) Magam részérôl, a 'buddhista' TUDAT-TUDOMÁNY-ból nézve a keresztény 'üdvremény' ha talán nem is látszik teljesen reménytelennek (vakhit is talál-hat szemet; khm:) de a lottózásból való meggazdagodás reménykedéséhez hasonlítható. (Ez a parányi esély is csak azért, mert a megfoghatatlan TUDAT természete csudálatos, és kivételesen szerencsés esetben az ember tényleg beimádkozhatja magát valami 'üdvkörbe'.) Amen! Üdv Ø;-)
Néreusz! Béla bátyánk 'halálközeli hezitálása' lehet megrendítô, avagy tragikomikus, mindenképpen tanulságos: számomra leginkább csak annak a buddhista ösztökélésnek a megerôsítése, hogy a 'nagy ugrást' nem lehet halogatni...;-)
Nem rossz ötlet, kedves Kopancsi! De Hamvas Béla is a végcélra startolt, mégis folyton-folyvást módosított. És a vége felé a következőket olvashatod (Levelek):
„Türelmetlen ember vagyok, önhitt, képzelgő, szenvedélyes, goromba, durva, erőszakos, sokat hazudok, stb. stb. Rettenetesen önző vagyok.” (407. p.)
„Azt hiszem, lényemben van valami alapvető hazugság, amit eddig is észrevettem, , de másik hazugsággal tetéztem, , azzal, hogy nem akartam észrevenni. Most a halál közeledte kényszerít rá, és ez nagyon keserves.” (442. p.)
„Azt gondolom, az úgynevezett élet teljesen elvesztette vonzóerejét, csak az írás maradt meg. Miután tökéletesen megbuktam a realizálásban és gondolataimat nem tudtam megvalósítani, legfeljebb kicsiny hétköznapokban. Az áldozat, a nagy áldozat nem sikerült.” (432. p.)
És ennél többet én sem udok mondani, illetve elmondtam. Szabad a bárány.
Az európai mószertant miért ne lehetne ilyen felszínes, frivol eljárásnak tekinteni? Minden keleti ösvény (a még fennálló) személyiség erkölcsi értelemben vett megtisztításával kezdi. Ez minden beavatási útnak a legelemibb előfeltétele. Nos ez az esetek többségében a legfelszínesebb belátás szintjén sem történik meg. Mindenki a végcélra startol rá és hipp-hopp már a harmadik dzsánában érzi magát. Ebből, a "keleti" nézőpontból sem értem, sokszor miért történik meg a kereszténységgel történő szakítás? Miért van erre az újabb nagy-nagy üdvreményre szükségünk?
A legutoljára megjelent Levelekben írja valahol röviden Hamvas, azáltal, hogy a keletet megismered, hajlamossá válhaszt arra, hogy a kereszténységet elfelejted. Ami egy erős kihívás lehet ma is mindenki számára.
Hát, lehet, hogy jómagam nem vagyok elég világos kedves Bátyám!?:)
De Te írtad: "Európai sorstőkével keleti beavatásban, beavatódásban reménykedni -- elég frivol fordulat."
Mégis, hogy lehet ezt érteni másképpen mint, hogy európai karmát ('sorstôkét':) nem lehet, de legalábbis frivolitás keleti módszerekkel 'kezelni'. Na, ha ezt jelenti, akkor ellenvéleményemet fenntartom! Üdv Ørv'
Sajátos a kommented, mintha nem lettem volna elég világos. kezdem a túlsó felin, kedves Bátyám!
"az ópium álma nyugati ember esetében nem keleties képeket generál."
Aki nem járt keleten, nem foglalkozott keleti kultúrával, nem ivott rizspálinkát, nem szítt ópiumot stb., annak nem fog megjelenni egyetlen keleten honos istenség, erdei tündér, rákshaszi vagy rákshasza....
Ellenben megjelenik valamely apostol, ördög, légió disznó stb.... Esetleg a PlayBoy legújabb címlapja.
Írtam egy hosszabb hozzászólást, de a 'cég' (?) az elônézet ürügyén törölte; hogy azt a... bakter! :(
Na a lényeg ez volt:
"Európai sorstőkével keleti beavatásban, beavatódásban reménykedni -- elég frivol fordulat. A létnek a lelkület elég markáns velejárója, az ópium álma nyugati ember esetében nem keleties képeket generál."
A keleti éberséget (legjobb változataiban persze) az ópium álmának tartani, nevezni minimum alapvetô tájékozatlanságra vall barátom! Igazi nyugateurópai gondolat!;-)
A Levelekben, máshol is, jól szétfejti Hamvas a beavatás égtájait, Keletet elválasztja Európától. Mindez mára érvénytelen lett. Ami jellemző, a teljes felfordulás ezen a téren is.
Vallások és ateizmus vegyüléke. Keveredik a szakrális és a gazdaság. Mközben bennünket gazdaságilag igyekeznek tönkretenni, mi gazdasági kiutakat erőltetünk. Mintha nem a szomszédunkban dőlt volna össze, gazdaságilag teljesen kifosztva egy nálunk ezerszer nagyobb kolosszus.
A győztesek sorsa sem különb, mint láthatjuk. Mivel a nagy rendszerek a legkevésbé tudnak alkalmazkodni, kisebb a fordulékonyságuk, a működési kontrolljuk, az egész világdráma kimenetele a Gondviselés kezében van. Ahol eddig. Európai sorstőkével keleti beavatásban, beavatódásban reménykedni -- elég frivol fordulat. A létnek a lelkület elég markáns velejárója, az ópium álma nyugati ember esetében nem keleties képeket generál.
Fenntartva, hogy az előttem hozzászólónak mindenben igaza van, hozzáteszem, hogy mindenennek a posványnak az a rákfenéje, hogy többet beszélünk a kiadás vontatottságáról és az elkövetett hibákról, mint magáról Hamvas Béláról. Ma úgy látom hogy ott tartunk, hogy kritizáljuk - ismételten írom - jogosan a kiadót, a gyakorlatban pedig azt látom, hogy aki Hamvast még szereti, az naív hülye, aki nem az lefelé nézve "librális", felfelé nézve meg "tradicionalista". Viszont "inspiratív" - ebben ki szok'ok egyezni.