Új gyógyszer vélemény :) Rémálmok és kiütések ezen kívül nagyon semmit nem érzek mellékhatást. Viszont az állapotom folyamatosan javul ugy érzem. A heti terápiára járok a pszichológushoz 2 hetente pedig a pszichiáteremhez. Nagyon hosszú folyamat volt megtalálni a megfelelő gyógyszert de azt hiszem ez lesz a nyerő :) A gondolatok nagyon megritkultak hálisten. Az egész hétvégét végig kirándultam. Remélem mindenki jól van :)
Az eszcitaloprám lett lecserélve egy másik elvileg ugyan olyan csak szélesebb spektrumú gyógyszerre. De még csak ma fogom este kezdeni. A félelm nos érdekes ha mondjuk megyek bárhova egyedül annyira beparázok hogy jön a valóságtól való eltávolodás na akkor meg még jobban bepörgök és azt követi egy kis pánikroham :D Az esetek többségében nálam nem súlyos a roham persze van olyan is de általában ver a víz remegek kalapál a szivem szédülök és széthasad a fejem. Már néha levegőt venni is félek :D Persze van nekem is olyan hogy most kemény leszek aztán hadd szóljon na kb 5 percre xD Aztán szépen sorra veszem mennyi minden történhet és ott off. Holnap pszichológus most 2 hét kimaradt mert elutazott. Azon nevettem tegnap hogy 2 hetet hogy préselek majd bele 1 órába mikor annyi mindent szeretnék elmondani.
Ja, ismeros amiket irsz. Szerintem ez is egy tipikus tunet, hogy nem szeretsz vagy nem tudsz egyedul maradni, mert akkor jonnek a kenyszergondolatok es a felelem. Sok hasonlosag van koztunk, ugy erzem. Nalad egyebkent mennyire van jelen a felelemerzet, illetve mennyire eros? Nalam nagyon, bar ezelegge hullamzo tud lenni. Van olyan idoszak, amikor azt gondolom johet barmi, nem felek, de sajnos ez aztan elmulik. Az is ismeros, hogy krimit es eroszakot sem szeretnuk latni, mert azt hisszuk, hogy megtesszuk, bar tudom, hogy ez SEM fog soha megtortenni. Majd ird meg, hogy hogyan valtozott az allapotod az uj gyogyszer hatasara, bar gondolom azt majd ugyis csak 1 honap mulva fogod erezni. Mindegy, azert meg kivancsi vagyok. :)
Ma voltam a pszichiáteremnél lecserélte a gyógyszert mert sajnos volt 3 pánikrohamom is a gondolatok miatt... Sajnos hipohonder is vagyok kicsit és a vároban volt egy nő aki eléggé megrémitett mert kajak magával beszélgetett meg hasonló finomságok... Persze behivtak és észre vettem hogy én is rendesen össze vagyok zavarodva. Nyílván a pszichológus észre vette volna már ha bolond lennék :D Vagyis baj van a toronyba csak nem annyira súlyos mint amennyire én túl tudom dramatizálni :D Persze félek megint a gyógyszer miatt mert eddig amikor új gyógyszeret kaptam csak rosszabb lett az elején. Ugy hogy persze már ezen is előre pánikolok.
Nekem ami nem igazán megy azaz ha nincs éppen gondolatom de mondjuk egy nálam "gyengébb" személyel vagyok együtt pl hugom anyum a kutyám.Elkezdek rettenetesen félni és akkor jönnek a gondolatok ezerrel. Beszélni nem is nagyon tudok még erről ugy hogy ne kapjon el a sírás. Páromnak minden este mikor lefekszem szoktam mondani hogy tudod nagyon figyelj rám éjszaka :) Ő elég rossz alvó így minden olyanra azonnal felkel nekem hálisten neki kevésbé :DVan úgy hogy kényszer képzetek villanat be mondjuk ez ritka de egyben rémisztő. Na de hát most ezt dobta a gép. Hiradó mindenféle média most nálam kizárt dolog. Fészre se nagyon megyek fel nehogy találkozzak egy gyilkolós cikkel... :(
Az jo, ha van olyen ember, akire tudsz tamaszkodni es aki pozitiv pelda elotted, plane ha csaladtag. Majd azert neha nezz be ide es ird le hogyan halad a gyogyulasod, nagyon kivancsi vagyok ra, foleg azert, mert nagyon hasonlitanak a tuneteink es az eatelt "elmenyeink". Ha gondolod, akar privatban is irhatsz. :) Minden jot!
Igen azt tudom hogy a gyógyszer "elnyomja" de azért járok terápiás kezelésre hogy ott pedig felis oldjuk a gyógyszer csak egy mankó hogy könnyebb legyen valamivel. Igazából a kezdeti gyógyszer 2 hét után csak rosszabb lett vissza mentem kaptam másikat is igy szedek most kétfélét SSRI meg SNRI azt hiszem. Pluszban a nyugtató ami nekem nagyon kell mert reggel ugy kelek h érzem h mindenem remeg. Az segít ezen. Egyszer sikerült elhagynom így ettől nem félek hogy nem fog menni. Rendes az orvosom nagyon azon van hogy segítsen igy folyamatosan járok kontrollra. Mert gondolom szeretné majd csökkenti idővel a gyógyszert. :) A húgomnak egy baleset után alakult ki deperszonalizációs szindróma igy nekem ő rengeteget tud segíteni. Ha más nem erőt meritek belőle hogy már évek óta jólvan hálisten :) Remélem nálam is bekövetkezik egyszer a várva várt "jobb" :)
Ja, persze hogy ertem. Jomagam is ateltem hasonlokat, sot, rajtam kivul szerintem itt majdnem mindenki. Gyogyszert nem szedtem eddig, pedig mar jo ideje benne vagyok. Hogy ez jo-e vagy nem, nem tudom. Mikor epp melypont van, akkor azt kivanom barcsak szednek gyogyszert, de ha minden ok, akkor orulok neki, hogy nem vagom magam tonkre mindenfele kemiaval, ami raadasul csak a tuneteket tunteti el, a problemat nem oldja meg. Te azt irtad szedsz gyogyszert, ezert is vagyok kivancsi nalad mi fog valtozni hosszu tavon.
Amugy nálad is ilyen típusú a kényszer? Szedsz gyógyszert? Ha igen segített? Az a baj hogy a pánik miatt totál előjött a deperszonalizáció/derealizáció és ez a kombi maga a pokol. Mert igyis néha azt se tudom mi a valóság és így még a gondolatok néha nem tudom eldönteni hogy mivan és megnézem anyát pl reggel hogy mivan vele nem e bántottam :( Elég elkeseritő a helyzetem legalábbis szerintem. Ha sokan vagyunk ugy jól érzem magam bár néha ennek a nyavajának köszönhetően ők is "furák" van hogy még én magam is "ismeretlen" vagyok. Remélem érted :)
Tegnapi napom teljesen off. Csak sírtam annyira félek. Hálisten aludni legalább tudok. Ma reggel inkább hagyjuk 5kor keltem szokásos kezdettel felébredtem és azt gondoltam hogy felse keltem és megyek és bántom a párom :( Probáltam magamnak elmagyarázni hogy ezeket a gondolatokat csak a félelm táplálja. De annyira az elején vagyok ennek az egésznek hogy még nagyon nehezen megy. A pszichológus fura szerinte javulok kár hogy én egyáltalán nem ezt érzem... Állandón kérdezem magamtól hogy vajon mivel érdemeltem ezt az egész szart. Nincs 5 nyugodt percem. Ráadásul nekem a derealizáció sem tesz jót ennek kapcsán mert ott tényleg olyan mintha elszakadnék a külvilágtól és álmodnék. Vagyok én tele rettenet gondolatokkal és egy szenvedő testel jelenleg.
Amit irsz, teljesen aterzem. Csak azt tudom mondani, hogy soha semmi olyat nem fogsz megtenni, amit valoban nem akarsz. A panikod es a szorongasod epp ez taplalja, hogy agyalsz rajta es elore felsz az ilyen esetektol (teljesen alaptalanul, bar sajnos ezt nem tudod iranyitani). Tudom konnyu mondani, de elhiheted, tenyleg igy van. Gondolom a pszichologusod is ezt mondja, remeljuk, hogy egyszer majd ha visszaemlekszel erre a borzasztoan kellemetlen idoszakra, mar te is csak mosolyogni fgosz rajta magadban. Addog viszont meg hosszu ut all elotted, sok-sok munkaval. Remelem, hogy bizonyos idokozonkent visszatersz majd ide es leirod, hogy miket eltel meg min mentel keresztul?! Engem, mint sorstarsat nagyon erdekelne! :)
Ami még nekem nagyon nehéz pl hogy az egyik pillanatban azt érzem hogy megtudom csinálni akarom csinálni hogy szembe menjek vele pl na most itthon maradok egyedül eltelik kb 5 perc és annyira rápörgök hogy de nem mert itthon egyedül valahogy bánthatom magam amit én persze nem akarok és inkább megse probálom hanem megkeresem azt ami "biztonságosabb" és elviselhetőbb. És ez a része a legrosszabb hogy így viszont nem azt élem amit valójában szeretnék. Imádok főzni de amióta van ez a gondolat egy kést képtelen vagyok megfogni még úgysem hogy vannak körülöttem. Mert mivan ha megfogom nem félek és rosszat teszek alapon :(
Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem mindig a reggelek a legrosszabbak. Felkelek nem telik el kb 5 perc és azonnal beindul a gépezet. Elkezdődik a félelm a remegés és a gondolatok :/ Ilyenkor legszivesebben elmenekülnék de ezek a hülyék ugyis velem jönnek szóval semmi értelme nem lenne :D Sajnos egyenlőre mindennapot csak túl élni szeretnék nem igazán tudom élvezni mert amint kicsit is jobb lenne ezek a hülyék ugyis elrontják. Rengeteget beszélgettem most valahogy az sem esik jól. Napközben ha épp megyek valahova a kezdeti nehézségek után kicsit jobb. Járok biciklizni sétálni vagy éppen amit kell. Munkám jelenleg nincs mert körmös vagyok de annyira remegnek a kezeim hogy képtelen vagyok rá. Tyúklépésben haladok a hozzá szokással. Ami engem nagyon elszomorított hogy kerestem egy magán helyet ahova belehetne feküdni de amit találtam miliós nagyságrend :o 4 hét intenzív terápia kifejezetten szorongó depressziós pánikbetegeknek. A többi ah haggyuk is.
Vilagos, abszolut aterzem amiket irsz, nagyon nehez szituacio! De barmennyire is kilatastalannak tunik, nem az, csak sok-sok gyakorlas kell hozza es ero! Szoval ne csuggedj, en csak batoritani tudlak. Az elso legfontosabb lepest mar meg is tetted: felkerestel egy szakembert, aki remeljuk tisztessegesen es lelkiiemeretesen all a dolgokhoz. Ha gondolod, nyugodtan irj, ha tudok, szivesen segitek.
Természetesen rengeteget beszélgettem a pszichológussal erről. Ő minden alkalommal elmondja hogy ez csak gondolataimban van. Persze ezt az elején elhinni is nagyon nehéz volt holott még egy csigát is odébb teszek nehogy rálépjenek. Védelmi rendszert is ezért állitottam fel mert elsősorban magamtól is féltem. És ez volt a legnehezebb hogy magamat nem tudom odébb tenni mint egy poharat. Azért írtam mert szerettem volna megosztani mivan velem és természetesen szívesen veszek segítséget is esetleg. Mert örökké nem élhetek úgy hogy ennyire félek pl akár egyedül maradni.
Szia Maya! Nem tudom pontosan miert irtal, csak a szived szeretted volna kionteni, tanacsot szeretnel kapni vagy csak a temaval kapcsolatban erdeklodsz, bar szerintem mind harom ervenyes lehet, igyegyorsan reagallok. Amiket irsz, sokunknak ismeros, hosszabb-rovidebb ideig mindannyian kuzdottunk/kuzdunk ellene es meg sokminden mas ellen. Gondolom a pszichiatered is elmondta, hogy ezek a gondolatok csak a fejedben zajlanak, a valosagban SOHA nem fognak megtortenni. Tudom ez nem hangzik tul meggyozoen, pedig igy van. Ami kellhet a gyogyulashoz vagy javulashoz az sok-sok ido, turelem, munka, szakember, csaladtagok/parod megertese es tamogatasa, eletmodvaltas, stb. En kb igy latom. Ha kerdesed van, nyugodtan irj, en sem vagyok szakember, csak egy sokat tapasztalt az itteniek kozul (kozulunk) vagyis egy sorstars! Kitartast es sok sikert!
Azt kifelejtettem hogy jelenleg is szedek gyógyszert. Frontint 0.25reggel 10mg escitaloprám 1kor még egy 0.25 frontin aztán este egy másfél szem 50mg velaxin és még egy 0. 25 frontin. Sajnos 2 hétig letettem az 1 órási frontint most újra kell mert rettenetesen remegek szétrobban a fejem. Front érzékeny is vagyok pluszban. Járok pszichológushoz heti 1 alkalommal igaz nagyon húzós 12ezer egy alkalom. 5 hete vagyok ebben a kavalkádban talán 1 hetes jobb periódussal. Az agresszív viselkedés minden formáját elitélem még kiabálni sem nagyon szoktam. Apám alkoholista és akkor agresszív. Kiskoromban nagyon sok mindent megéltem még velünk volt. Volt rossz kapcsolat ahol vertek majdnem 2 év után feljelentést tettem. 16 évesen majdnem megerőszakoltak. Szóval jutott a jóból bőven...
Sziasztok 😊 Új vagyok itt nem rég találtam meg ezt az oldalt. Sajnos rengeteg munka és stressz miatt pánikzavarral kerültem pszichiáteremhez. Előtte is voltam nála kb másfél éve egy borzasztó kapcsolatban éltem fél évig emiatt depressziós pánikbeteg voltam. Gyógyszert szedtem akkor escitaloprámot. Kiléptem a kapcsolatból jobban lettem elhagytam a gyógyszert. Most viszont vissza estem. Derealizáció és egyéb cifra dolgokkal tarkitva. Első fura gondolatom amibe bele ragadtam h meghaltam mert nem éltem meg a valóságot rendesen folyton mértem a pulzusom és figyeltem a légzésem ezt ugy ahogy de elengedtem a tünet felismerésével. Aztán most a gyógyszer 4.napján bekattant hogy bántani fognak csak úgy idegen emberek vagy akár a családom rá voltam kényszerűlve hogy ember közé menjek igy ez is elmúlt persze néha még feljön de már nem kínzóan. Utána beakadt hogy bántani fogok valakit vagy magamat társultak rémképek és itt indult el a lavina össze kötöttem hogy ha nem gondolok rá megtörténik nem érek késhez sem semmi máshoz amivel bármit tehetnék. Gondolatok jöttek hányás pánikroham semmit nem ettem. Igy telt kb 2 hét csak sírtam. Azt tudni kell rólam hogy rettegek a haláltól túlzó módon óvom magam. Kell legalább 2 ember körém hogy védjem az egyiket a másikkal magamtól. Nem tudok otthon egyedül maradni mert rettegek. Családom nagyon megértő hálisten és a párom is mellettem van. De borzalmasan eltávolodtam az emberi közelségtől mert még ha megölelem is bevillan h megfojtom :(
Pár éven belül a második harmadik embert (mindegyikük férfi, családapa, mind kedves és szimpatikus szomszédok) látom, aki a parkolóba beállás után bő negyed órát tölt azzal, hogy az autója bezárása után akár ötször-tízszer is körbejárja azt és ellenőrzi a kilincseket minden ajtón, majd a kilincset elengedve megérinti (ellenőrzi?) az ajtó felső keretét vagy az üveg felső élét, ajtónként többször és gyorsan ismételve ezt, aztán csomagtartóellenőrzés ugyanígy többször, néha motorháztető is, majd kezd egy újabb és újabb kört elismételve az előbbieket. Akkor is, ha a családdal vannak, sokszor rendkívül nehezen hagyják ott az autót. Van, hogy a bejárattól visszamennek és újra kezdik a rituálét. Ez vajon valami előzmény-stressz miatt alakulhat ki, vagy inkább spontán dolog lehet? Van neve is esetleg? Fura, hogy egy pici, huszonöt autós parkolóban ilyen gyakori ez (és sejtem, hogy néha pocsék lehet).
Okos dolgokat írsz, és okosakat kérdezel. Válaszolnék, de nincsenek bennem válaszok. Csak kérdések. Össze vagyok zavarodva. Egy pszichológus biztos jót tenne nekem is, nem tudom, hogy juthatnék hozzá. Pszichiáternél voltam kaptam gyógyszert, egyelőre annyi változást érzek, hogy nem csak a kényszergondolatoktól, hanem a mellékhatásoktól is szenvedek. Megnéztem korábbi hozzászólásaidat, érdekes ez a terápiás megközelítés, ahogy a mesékhez közelítesz. Tegnap este óta meg azon gondolkodok, milyen mesét írjak, amiben a kényszereim pozitív tartalommal bírnak, egyelőre nem jut eszembe semmi. Egy 2014-es hozzászólásodban láttam, hogy Pál Feri atya ezt tanácsolja, rá is kerestem arra az előadásra.
Arra is gondoltam, hogy ősszel befekszek a Petőbe. Nem tudom. Tanácstalan vagyok.
"csak ugye egy idő után a vágyat vagy el kell fojtani, vagy ki kell élni."
A kognitív terápián rengeteg ilyet csináltunk a pszichológus csajjal, hogy bizonyítsam az állításomat meg az ellenkezőjét is. Bizonyítsd, hogy el kell fojtani! Most bizonyítsd az ellenkezőjét stb. Szerintem ha ezt átgondolod, lehet hogy rájössz, hogy lentebb egy nagy közhelyet írtál, ami bármelyikünkkel megesik. És sokszor észre sem vesszük, hogy ezek irányítanak minket.
Lentebb sokat írtam olyan Grimm mesékről, amik tele vannak olyan fiatal lányokkal, akik elfojtják magukban a vágyat, és nem bírnak felnőni (fiúk is vannak ilyenek). Szégyenlősek vagy félnek a következményektől. Csipkerózsikát a szülei is óvják, nehogy véletlen megismerje a szerelmet, és elveszítsék a kicsi gyermeküket. Hófehérkét az anyja távol tartja mindentől, ami a felnőtt élettel jár, és szörnyűnek festi le ezeket a dolgokat. Ezekben a történetekben nem az a központi kérdés, hogy kiéli-e a vágyat vagy sem a fiatal? A központban a gondolkodás megváltozása áll. El tudja-e fogadni a hősnő, hogy fel kell nőni, és nem maradhat örökké gyerek? Elképzelhető, hogy Hamupipőke azzal az egy pasival éli le az életét, és soha többé nem lesz neki másik. De addig nem jön össze azzal az eggyel sem, amíg ki nem mászik a hamuból, amíg le nem szakad a szüleiről, és nem létesít kapcsolatot egy idegen emberrel (a királyfival).
Pl újraolvasási kényszerről sose tudtam. Olvasási elakadásról. Amíóta ezt olvastam láttam magamon pár jelet erre vonatkozóan. Nem állandóan, de volt hogy le-leragadtam egy mondaton. Kijött videonézésnél is, filmnézésnél is néha, hogy újra kéne néznem egy-egy jelenetet. Mert egyszerűen úgy látom jónak. Úgy kellett megfékezni, hogy ne ismétlődjön már. Nyilván feszült helyzetben jött ez elő.
Nem az összes kényszerről beszélek itt, hogy átvehető másoktól. Hanem arról, hogy egy kényszert látok másnál és ez nálam is kialakul. Csak úgy, miért ne alakulhatna. Nyilván nem az összes, amit olvasok, de pár új kényszer is épp elég még a meglévőkhöz. Csak arra írtam, hogy lehet ilyen veszély. (különben Tiéd az a honlap, ami a kényszerről szól?, tavaly sokat nézegettem, jók az írásaid, meg itt is) Sajnos magamtól is kialakultak, olyan tisztasági kényszerek, amiket most már sehogyan sem fogok tudni másképp látni. Egyszerűen így látom jónak. Erre soha senki rá nem beszél.
Fájdalmas kérdéseket tettél fel. Olyanokat, amelyekkel régóta gyötrődök. Igen, tudom, hogy a vágy nem bűnös, természetes, Isten adta belénk stb. csak ugye egy idő után a vágyat vagy el kell fojtani, vagy ki kell élni. Vagy éppen még át is lehetne vezetni más tevékenységbe, ami nekem nem igazán akar működni. Hogy miért nem élem ki? Mert akkor rossznak érezném magam. Másokat nem szokásom elítélni, inkább úgy vagyok vele, hogy attól, hogy más csinálja, nekem még nem kell. Jellemző, hogy még a gondolataimat is igyekszem ellenőrizni, nem néztem-e az utcán egy csinos nőre "gonosz kívánságnak okáért".
A klipet majd megnézem, most éppen vállalhatatlan gondolatokkal tele a fejem.
Szia! Még ötven éve is törvényben büntették a homoszexuálisokat, így azok eltitkolták az irányultságukat. Ma meg már a csapból is ez folyik, és divat a melegesküvő meg hogy gyereket nevelnek stb. Tehát vannak, akik ezt életformaként élik meg, és talán boldogok is így.
Szerintem az ilyen kényszergondolat elsősorban szexuális vágyra irányul, nem a melegházasságra. Tény, hogy a szexuális vágyakat az ember nem tudja irányítani, és bizony előfordulhat, hogy nem a "szabályos" irányba fordul. Freud korában a polgári társadalomban pl. az önkielégítés számított tabunak, vagy hogy egy nőnek is lehetnek vágyai. Ezt olyan állatias dolognak tartották. A kényszeres szeretné magát előre bebiztosítani, hogy vele ilyen nem történhet meg, nem fog "erkölcstelenkedni", pl. ahogy a pornófilmekben látja. Én itt is azt tapasztalom, hogy a kényszeres szeretné megkülönböztetni magát a "rossz" emberektől, és a "rendes emberek" kasztjába tartozni.
Természetesen mindnyájan tudjuk, hogy a homokos vagy a szexfüggő nem egyenlő a rossz emberrel, és a hetero vagy a házasember nem feltétlen az erkölcs bajnoka. Szerintem egyszerre jelen lehet a leszbikus vágy, és egy belső ellenérzés a meleg életforma iránt. A kényszeres nem tudja a kettőt elkülöníteni, neki a vágy olyan, mintha már meg is valósult volna. A gondolat egyenlő az elkövetéssel. És azt borzasztó nehezen éljük meg, ha hibázunk vagy bármi rosszat elkövetünk. Szeretnénk magunkat tökéletesnek látni.
Erről eszembe jut egy dal, amit a minap hallgatott a buszsofőr.
Koncz Zsuzsa- Bródy: A város fölött
"A földhözragadt ember dülöngélve járt, A kereszteződésnél tétován megállt.
Felnézett rám, és bár nem láthatott, A szívéből átkot szórt.
És hirtelen rám tört a félelem. Éreztem, nem tart fenn többé semmi sem. Zuhanni kezdtem, és az álom véget ért. Oly távol van most az ég.
Van még ki rosszkedvűen ébred, (van van van még)
Van még, ki holtvágányon áll,
Van még, ki gátlásoktól szenved, (van van van még)
Van még, ki megváltásra vár.
Van még ki rosszkedvűen ébred, (van van van még)
Van még, ki holtvágányon áll,
Van még, ki gátlásoktól szenved, (van van van még)
Van még, ki megváltásra vár."
Én azt mondanám, hogy szerintem a többi kényszerestől vagy általában a lelki betegektől nem kell félni senkinek sem. Attól kell félni, aki földhözragadt, farizeus, aki lenézi a sikertelen embert. Azoktól, akiknek csak a siker, a karrier, a jólét a fontos, és ezek nélkül el se tudja képzelni az életet. Persze, nem jó dolog szegénynek és szerencsétlennek lenni, és bizony sokszor szeretném, ha a s.ggem alatt lenne a kocsi, nagyobb lenne a házunk, hogy a többi javakról ne is beszéljünk. Biztos az se jó, ha valaki csak a lúzerekkel van körbevéve nap, mint nap, akik így persze le tudják húzni.
Viszont a külső siker könnyen elmúlik, és akkor kiderül, hogy az ilyen ember hiába gyűjtögetett, és ott áll család és barátok nélkül, magányosan, és esetleg a munkáját is elveszíti.
Sajnos vannak olyan lelkibetegek, akik beleragadnak a helyzetbe, és ápolás mellett élik le az életüket. Ezt senkinek se lehet kívánni, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy nekik így alakult a sorsuk, pl. a családi helyzetük miatt.
Aki azt mondja, hogy a kényszeressége attól alakult ki, hogy más kényszeresektől ráragadt, az tévedésben van szerény véleményem szerint. Olyan esetleg van, hogy száz évvel ezelőtt kevesebben féltek mondjuk a baciktól vagy a leszbikusságtól, mert az nem volt akkoriban téma. De már bizonyíthatóan ötszáz éve is voltak kényszeresek, ezt irodalmi művek és történelmi események alapján állítják a téma kutatói, pl. vallási kényszerek.
Megkérdezném, hogy gondolkodtál-e úgy életedben, mint mondjuk én nyolcadikos koromban? Pl. hogy vannak a "kurvák", akik fiúznak és cigiznek, és vannak a "rendes" lányok, akik soha nem keverednek bajba? Biztos tudod, hogy Jézus azt tanítja, hogy aki csak gondolatban tör házasságot, az is ugyanolyan bűnös, mint aki tényleg. És hát van-e olyan ember a világon, aki nem bűnös ...?
Félre ne érts, nem azt mondom, hogy muszáj házasság előtt szexelni. De ez nem jelenti azt, hogy az embernek házasság előtt nincsenek szexuális vágyai, késztetései! Van-e olyan, hogy tetszik neked egy nő, és erről nem veszel tudomást? Csak azért élsz cölibátusban, hogy megfelelj a parancsnak vagy már estél komolyan kísértésbe?
Egy klipet küldenék neked, ami történetesen a férjemnek kedvence volt egy időben, még a házasságunk előtt, és amiben szerintem egészséges erotika van. Ki a bűnösebb, aki megnézi vagy aki nem nézi meg, de vágyakozik rá?
Konkrétan ez valahogy úgy nézne ki a terápiában, hogy képzelje el, hogy ő leszbikus? Nagyon rossz érzés ám az ilyennel szembesülni, hogy esetleg "az" vagyok vagy más módon "defektes". Nekem pl. megvan az a tulajdonságom, hogy rendkívül gyorsan építek kapcsolatot emberekkel (és sajnos gyorsan el is veszítem azt). Pl. sokat mosolygok, néha én se tudom, hogy miért. Ezt aztán néha félreértik, és azt hiszi némelyik férfi, hogy nyomulok rá. Ilyenkor jön a leépítés vagyis el kell kerülnöm az illetőt, ha nem akarok bonyodalmakat.
Egyrészt sajnálom is, akit ilyen módon, akaratlanul is megtévesztettem. Ilyenkor hajlamos vagyok visszapörgetni az eseményeket, hogy melyik gesztusom váltotta ki benne a vágyakozást? Ha megtalálom azt a pontot, az egy megnyugvást ad. Ez sajnos egy kényszeres rituálé, és nagyon nehéz elterelni róla a figyelmem.
Nehéz azzal szembesülni, hogy megint úgy viselkedtem, mint egy szűzkurva, pláne ha nem is tetszett igazán az a férfi. Vagy ha esetleg helyes, szimpatikus a pasi, akkor meg lelkifurkám van, hogy nem tudok megfelelni az igényeinek. És ezt a tudomására kell hoznom, ha nem akarom, hogy bonyolódjon a helyzet! Ezt nem feltétlen úgy kell elképzelni, hogy szexelni akarna velem vagy ilyesmi, csak beszélgetés közben látom a vidám arcát, ami megrándul, mintha megütöttem volna. Tudom, milyen ócska érzés, mikor nem akarják az embert.
Ettől megkülönböztetném azt a helyzetet, amikor tényleg tetszik valaki, és mégis vissza kell fogni magam, mert pl. foglalt vagyok én is és az illető is. Nemrég találtam egy másodállást, és ott keveredtem egy olyan helyzetbe, hogy tényleg csak az volt a baja a pasinak, hogy nem ő a nagy Ő. Egyébként semmi baj nem volt vele, nagyon kedves volt, és kitűnő társalgó, vidám ember.
Ezt szintén nem úgy kell elképzelni, hogy én valami nagyvilági életet élnék, inkább valami félig tudattalan vágyakról, benyomásokról van szó.
Én azt figyeltem meg, hogy ez az elfojtás a családi nevelésből is adódhat, ami szorosan összefügg a kultúrkörrel, amiben az ember él. A modern európai kultúrkörben az emberek bezárkóznak, és élik az atomi kiscsaládok a maguk befelé forduló életét. Esetleg a nagyszülőkkel szoros szimbiózisban, de már az unokatestvérek majdnem olyanok, mint az idegenek.
Ennek gazdasági okai is vannak, pl. nagy üzlet a lakásépítés, amihez rengeteg hitelt vesznek föl az emberek. Persze nagyon jó tud lenni a saját lakás, de rettenetesnek gondolom azt a fajta viselkedést, ami az ún. polgári vagy középosztálybeli családok sajátja, hogy mindegyik a kis saját várába, ismeretségi körébe van bezárkózva. Csak azokkal érintkezik baráti módon, de még egymás közt se élnek normális életet. Tele vannak tabukkal, elfojtásokkal az ilyen családok, nehogy megsértsék egymást vagy elveszítsék a barátságot.
Nem azt mondom, hogy ezek az emberek rosszabbak, és az alkoholista vagy más módon lecsúszott emberek jobbak. Viszont megfigyeltem, hogy a csórók vagy más "nyomorultak" jobban segítik egymást, és közvetlenebbek még az idegennel is. Lehet, hogy nem az autóm hűvöséből figyelem az eseményeket, hanem csokifagyiként olvadozok a buszmegállóban a negyven fokban. Biztos nagyképűség, de mégis nekem gazdagabb lehet az érzelmi életem, még ha külsőre szerencsétlenebbnek is látszom.
