Akkor arra is biztos emlékszik a papád, amikor 78 körül, miután lenyilatkozta, hogy jobb lenne neki a Dózsába a következő FTC-Dózsa meccs szünetében odament a majmok kispadjához és lekezelt velük.
50.000 néző elött.
A Liga hivatalos oldalán megjelent hír szerint az MLSZ mai elnökségi döntését követően „6 ponttal gazdagabb a Fradi”.
A Ferencváros az Arany Ászok Liga eddigi 12 fordulója során 6 győzelmet aratott, 4 alkalommal játszott döntetlent, és 2 vereséget szenvedett, azaz 22 pontot gyűjtött a pályán. Ma csapatunk nem játszott mérkőzést így nem gazdagodhatott pontokkal, ebből adódóan továbbra is 22 ponttal áll élen az Arany Ászok Ligában.
Gyurcsány Ferenc sportminiszter a Fradi-ügy kapcsán elmondta, a május 30-án történtek miatt is lesznek változások. A törvény ugyanis érinti a sportrendezvények biztonságát, mégpedig úgy, hogy kimondja: a kiemelt kockázattal járó események biztonságáért az állam a felelôs. „A közbiztonság állami feladat, és nem privatizálható” – idézte az MTI a sportminisztert, aki hozzátette, reméli, hogy soha nem ismétlôdnek meg a Ferencváros–Debrecen mérkôzésen történtek. Azt egyelôre nem tudni, miként finanszírozza majd az állam ezeket a kiadásokat, de erre még a törvény elfogadása elôtt megoldást kell találni. "
Érdekes, hogy ez a f@sz Szeiler ezt is hasonlóan látta május 30. után.
Pedig ha bemásolnám, hogy mit kapott emiatt a Magyar Labdarúgó Liga hivatalos honlapjától a www. faszszopo.hu-tól...
"Aki ott volt ezen a hűvös októberi estén a Népstadionban, ma is emlékszik erre a jelenetre. Hát még ami a gól után történt… Másnap így írt erről a sportnapilap: "Ebedli különösen indolens volt, de amit régi csapata szurkolóitól kapott, az bizonnyal egy szentnek is sok lett volna. A titulusok közül az áruló megbélyegzés a legenyhébbek közé tartozik. Így aztán más megoldás nem lévén, a szentnek aligha nevezhető középpályás rúgott, csípett, harapott és káromkodott. A 15. percben aztán végre viszszaadhatott valamit az igazi vétkeseknek, a gólja után odarohant a Fradi-szurkolók lelátója elé, és felemelt karral kiáltotta: Nesztek! Később, miután egyfolytában őt szapulta a zöld-fehér sereg, újabb nemes bosszút választott, felmutatott az eredményjelző táblára, amelyen ez állt: Ferencváros–Ú. Dózsa 0–1, góllövő: Ebedli. Aztán teátrálisan meghajolt, és visszabaktatott a játéktérre…”
Nem is felejtjük el soha.
Igazi Fradista voltál.
Köszönjük Zoli.
Az ötvenéves futball-legenda, Ebedli Zoltán csupán decemberig dolgozhat a Ferencvárosnál
A karmester leült volna a fűbe
SINKOVICS GÁBOR
NS, 2003-11-06
Volt abban dupla adag dac, ahogy olykor csípőre tette a kezét. Rendszerint úgy történt, hogy Martos Győző a pálya jobb oldalán meglódulva vagy átívelte a labdát a bal szélen nyargaló Magyar Pistához, vagy egyszerűbb megoldásként odapasszolta azt a mellette kocogó Ebedli Zoltánhoz. A közönség ilyenkor rendszerint már mocorgott, és kissé felemelkedett ültében, mert pontosan tudta mindenki, ha a szőke ifjúhoz kerül a labda, akkor bizony látványos biciklicsel vagy tért ölelő, milliméterre pontos indítás következik. S ez így is történt meccsről meccsre.
Nem véletlenül írták akkoriban Ebedli Zoltánnal kapcsolatban, hogy "szeme van a labdáinak”. Ha ebből indulunk ki, akkor ma nagyrészt kancsal, rövidlátó, huszonhárom dioptriás szemüveget viselő labdák pattognak a magyar pályákon. Hagyjuk is a jelent. Szóval "Ebi” – aki a napokban ünnepelte ötvenedik születésnapját – valóban odarúgta a labdát, ahová csak akarta. Ha olyanja volt, a bal felsőbe csavarta, hadd repüljön feleslegesen Mészáros Ferenc vagy, mondjuk, Rothermel Ádám. Viszont előfordult az is, hogy hősünknek unalom ült ki az arcára, és bizony meglehetősen kedvtelenül bóklászott a zöld gyepen.
Na, ilyenkor tette csípőre a kezét.
Bizton állítom, hogy még ezt is szerették benne a fradisták. Akkor sem haragudtak rá, ha olykor a szélvészgyors Pusztai László helyett a felső tribünre ívelt, nála még ez is belefért. A zöld-fehér tábor rajongott érte, s nem csupán azért, mert kivételes játékintelligenciája volt. Bálint László 1976 telén a Labdarúgás című újságban ezt nyilatkozta róla: "A kis Ebedli olyan játékmester, aki szinte párját ritkítja. Azt csinál a labdával, amit akar. Zsonglőr. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb biztosítja a helyét a válogatottban is, ehhez az szükséges, hogy védekezésben is többet vállaljon magára.”
Néhány hónappal később bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencváros Zalaegerszegen, a vállukra kapták a fiúkat a zöld-fehér szurkolók, és boldogságukban talán az Üllői útig gyalogoltak volna velük. Ebedli Zoltán ekkor így nyilatkozott: "Én is voltam úgy többször, hogy alig kaptam levegőt, annyira fáradt voltam, akadtak olyan pillanatok, amikor azt mondtam magamban, ezt már nem bírom, egy kicsit leülök a fűre…”
Ha leült volna a fűre, megtapsolják.
Ebedli Zoltán nem a szocialista embertípust testesítette meg, az ő egyénisége sehogyan sem illett az elvtársias, pártkongresszusokkal, Moszkvicsokkal, Trabantokkal, vasfüggönnyel színesített világba. Ránézésre olyan volt, mint egy szólógitáros vagy valamelyik amerikai egyetemistákról szóló hollywoodi produkció mellékszereplője. Pedig "Ebi” itt érezte jól magát, a pesti flaszteren, a zöld gyepen vagy valamelyik night clubban. Akkoriban nem volt sok ilyen, a futballistáknak nem lehetett egyszerű inkognitóban maradniuk az éjszakában. Neki sem sikerült.
Balhés gyermeknek tartották, s nem véletlenül jelent meg róla az egyik újságban a következő: "Ebedli már többször okozott csalódást az utánpótlás-válogatottban. Klubcsapatában viszont a jók közé tartozik, bár meg kell mondani, ott sem problémamentes labdarúgó”.
Mégis válogatott lett: 1976. március 27-én az Argentína elleni találkozón mutatkozott be címeres mezben, a mieink 2–0-ra nyertek. Sose hitte volna, hogy egyszer el kell hagynia a Ferencvárost. De ez történt, és őt, az Üllői út korábbi szőke hercegét egyszer csak gyűlölni kezdte a Fradi-tábor. Nem csoda: az ősi ellenfél, az Újpest lila-fehér szerelését öltötte magára.
S ez még mind semmi, 1984. október 27-én a Népstadionban gólt lőtt a Fradi hálójába. A Népsport a következőként tudósította az eseményt: "Fölénybe került a Dózsa, s ennek a 15. percben meg is lett az eredménye, Steidl a bal szélen kapott nagyszerű átadást, a tizenhatos sarkától laposan középre adott, beadása elcsúszott az előrerobbanó Kerekes lába előtt, de az érkező Ebedli hat méterről a háló bal oldalába helyezett”.
Aki ott volt ezen a hűvös októberi estén a Népstadionban, ma is emlékszik erre a jelenetre. Hát még ami a gól után történt… Másnap így írt erről a sportnapilap: "Ebedli különösen indolens volt, de amit régi csapata szurkolóitól kapott, az bizonnyal egy szentnek is sok lett volna. A titulusok közül az áruló megbélyegzés a legenyhébbek közé tartozik. Így aztán más megoldás nem lévén, a szentnek aligha nevezhető középpályás rúgott, csípett, harapott és káromkodott. A 15. percben aztán végre viszszaadhatott valamit az igazi vétkeseknek, a gólja után odarohant a Fradi-szurkolók lelátója elé, és felemelt karral kiáltotta: Nesztek! Később, miután egyfolytában őt szapulta a zöld-fehér sereg, újabb nemes bosszút választott, felmutatott az eredményjelző táblára, amelyen ez állt: Ferencváros–Ú. Dózsa 0–1, góllövő: Ebedli. Aztán teátrálisan meghajolt, és visszabaktatott a játéktérre…”
Lehetett volna belőle sokkal nagyobb játékos is.
Talán egy éve készítettem vele interjút, akkor is szókimondó volt, nem udvariaskodott, ha valakit nem szeretett, elmondta, ha valaki megbántotta és keresztbe tett neki, nem tagadta. Ám mondott valamit, ami azóta is élénken él bennem. Történetesen, hogy nem bánt meg semmit. A tivornyázó éjszakákat, a csajozásokat, az élsportolóhoz méltatlan kimaradásokat sem. Azt mondta, így volt jó, így volt tökéletes az ő élete.
Az egykori lázadó 50 évesen sem szelídült meg. Ugyanúgy Törőcsik András a barátja, mint fénykorában, amikor őt no meg Kesét körberajongták a csajok, s népszerűbbek voltak, mintha nyolc valóságshow-t nyertek volna egymás után. "Ebi” az újpesti kitérő után természetesen visszatért a Ferencvároshoz, és ma is a zöld-fehérek alkalmazottja. Igaz, csak decemberig. A hírek szerint akkor jár le a szerződése a juniorcsapat pályaedzőjéként – és nem marasztalják. Nevezhetjük ezt takarékossági intézkedésnek, nevezhetjük akárhogy – Ebedlinek mégis a Fradiban a helye.
Abban a csapatban, amely ma már csak a címerében viseli az erkölcs, az erő és egyetértés szavakat, s amelynél most mindennél fontosabb lenne az összetartás, a szurkolók szeretete és támogatása. Arctalan Fradi ez a mostani – a legendás fradizmushoz már nem sok köze van. Pedig játszott az Üllői úton (vagy éppen a Népstadionban…) néha olyan Fradi, amelyért akkor is rajongott szurkolótábora, ha épp a kiesés ellen küzdött.
Ebedli Zoltán tudna erről mesélni órákig.
S persze arról is, miért tette olykor csípőre a kezét, s miért akart leülni a fűre pihenés gyanánt. Csak legyen, aki még kíváncsi rá, no meg a többi, korábbi kedvencre…
És egyik sem állt le sírni, hogy nem foglalkoznak velük.
Pedig ők nem csak a pénzüket és a szabadidejüket tették bele.
És az ő szövetségük nem személyi igazolvány és nem tagdíj függő volt.
Tudták, hogy ez az ő utcájuk és az ő terük.
És helyettük nem védi meg senki más.
És amikor kilátástalan lett a helyzet egyik sem mondta, hogy Pongrácz takarodj.
És nem írták ki, hogy Elég volt.
Tudták, hogy egy a zászló és egy a tábor.
Harcoltak a végsőkig.
A saját utcájukért és a saját terükért.
A becsületért.
És akik ahhoz a csapathoz tartoztak, akiknek a Corvin-közben volt a pályájuk, azok mind kifele lőttek az oroszokra.
És egyiknek sem jutott eszébe, hogy visszafelé lőjjön a sajátjaira.
Nem olyan fiúk voltak.
Tudták, melyik oldalon állnak.
Tudták hova tartoznak.
Melyik utcához és melyik térhez.
Most látom.
Biztos a Hajrá Fradi topicra gondoltál.
Olvasom én is.
Most például azt, hogy kiástuk a csatabárdot.
Így volt ez 56-ban a Corvin-közi fiúkkal is.
Kiásták a csatabárdot.
Ráadásul ők nehezebb helyzetben voltak, mint most mi.
Nekik a Vörös Hadsereg volt az ellenfelük.
Nekünk csak a Szieben.
De az egyik sem kollaborált volna.
Pedig tudták, hogy amit tesznek az csak olaj a tűzre.
Az Isten áldja meg mindannyiukat.
Bár szinte mindenben egyet tudok veled érteni, egyet ne felejtsünk el! Szerintem talán soha nem volt ennyire gyalázatos hozzáállású csapatunk! Bár az utóbbi egy hónapban javult a helyzet ezügyben is.
Talán emlékszünk arra is, hogy a BL sorozat alatt itt az Üllőin a Győr ellen öngólrúgó versenyt tartottak a játékosaink.
És akkor senki sem mondott csalást és nem lett senkinek elege.
Képzelem mi lenne itt, ha az a meccs tegnap lett volna...
Igazából gondolkodtam ezen, és nekem a Ferencváros mind a 104 éve a Ferencváros, mert nekem amíg van 11 ember aki Fradi-címeres mezben pályára lép, addig Fradi is létezik.
Szerintem sokan egy illúziót, egy ideát kergetnek:
Csúcs foci, gazdag "magyar" tulajdonos/de legyen sváb származású :)/, szép stadion, sok szurkoló néző...
De sajnos körül kell ma néznünk Magyarországon a magyar futbalvalóságon. Itt nem lehet sajnos válogatni. Erre szokták mondani: "Ez van ezt kell szeretni", pontosabban nem kell szeretni, de nincs más. A Ferencváros valóban nem a focistákból áll csak, de ők a Ferencváros képviselői/leképeződései a valóságban/, mert "A Ferencváros" a szurkolókban él és mindenkiben aki magát Fradistának vallja és aként is viselkedik. Nem vagyok elég idős a viszonyítási alaphoz, de még a Simon Tibi korszakában is voltak ellazsált meccsek/kivéve a Tibit, mert gyakran ő tartotta a lelket a csapatért/, de akkoriban senkinek sem fordult meg a fejében, hogy akciózzon. Ma a Gera a Simon Tibi. Van, hogy csak ő hajt. No meg a Kriston. Régebben is voltak tököli szintű flegmáink/pl a Horváth Feri, csak ő mondjuk gólkirály lett/, meg voltak bénáink: Kecskés, Páling, stb...
" Egy családi vitában nem kell a szennyest kiteregetni ország-világ mulatságára. "
Elkerülte ez a mondatod a figyelmemet.
És ebben tökéletesen igazad van.
Nem is akartam nevesíteni a dolgokat és a személyeket.
De vannak megkerülhetetlen kérdések.
Amire a szarkeverőktől nem kapunk választ soha.
Például itt ez a " Várszegi báb " Szeiler.
Arról lazán megfeledkezve, hogy a zsidónk elött egy évvel már ő volt az ügyvezető.
Jó fél év alatt összereakott egy bajnokcsapatot.
De ő persze Várszegi báb.
És a kis tizenéves ugri-bugrikat beetetik ezzel.
Ennek a miértjeit kéne csak megbeszélni.
De ha ez ennyire szennyes...
" Szeiler József mindeközben folyvást hangsúlyozza, akkor sem vállalná a ligaelnökséget, ha a teljes tulajdonosi kör térden állva könyörögne neki, miképpen arról sem tud, hogy Várszegi őt menedzselné. Mégsem elhanyagolható fejlemény, s a profiszakágban erősödni látszó Fradi-elleneség jele is lehet, hogy amikor a többek által kapacitált győri tulajdonos, Tarsoly Csaba kerekperec visszautasította az elnöki tisztséget, összezártak az egységesnek amúgy nem mondható befektetők. S az FTC meg az MTK kapálózása ellenére, a köztudottan Demján Sándor bizalmi emberei közé tartozó Szieben Lászlót ajánlották ideiglenes ligaelnöknek. Túllépve azon, hogy Szieben ligaigazgatói ténykedését az utóbbi hetekben, hónapokban számtalan éles kritika érte, és nem törődve a régi, valamint az esetleges új postból adódó összeférhetetlenségi aggályokkal sem... "
Ne a mesét és ne a legendát, kérlek.
Konkréttan melyik időszak Ferencvárosa a valódi Ferencváros.
Ma már biztos észrevettetd, hogy még az utcákon, tereken is a pénz laz úr.
De ma már utcák,terek simcsenek.
Lakótelepeknek vannak különböző sarkai legfeljebb.
De akkor pontosabban kérdezem: melyik az a Ferencváros a törénelmünk során akivel tudnál vagy tudnátok azonosulni.
A neved rá a válasz. Az utcák, a terek, embereinek a Ferencvárosa. Ahol nem a pénz az úr. Az amelyiket mind a pesti mind a vidéki srácok magukénak vallanak.
