Kérdezz, jár erre pár guru. Hamarabb kapsz választ, ha precízen leírod mi a baj (oprendszer, sw verzió, hibaüzenetek, egyéb) - de kérünk, egy kérdést ne írj bele több topicba, kérdezés előtt keress vissza, hátha már volt a problémád.
Ja, és amennyiben warez windowsod lenne, ez nem az a hely ahol segítene bárki. És kodekpakkot, soha, sehova sem teszünk fel.
Nekem az jott le, hogy monitorhoz kellett volna egy frissebb driver. Ugy tapasztaltam, a fixit az ilyesmit megoldja, legfeljebb molyol rajta es ketszer-haromszor rad kerdez, hogy akarod-e a kovetkezo lepest.
Sziasztok!nem tudom ideillő kérdés -e. Lehetséges megcsinálni azt hogy a skype-t ugy állítom be otthon hogy ha elmegyek hazulról és fölhívom akkor automatikusan föl is veszi, és bekapcsol a kamera?köszönöm előre is a válaszokat :) :)
Én csak 2014es verziót láttam, Win10 már nincs melléírva, így ki tudja mi a hiba. Ettől függetlenül nyaljon sót, hogy uyganaz a szoftver, de végig kell nyomkodni a pontos fényképező típusig, mire feldobja letölthetőnek. Kivéve pld. a 7D Mark valami, ott egyből csomagpakk van, ha felrakom, akkor az ImageBrowser EX az netről frissítődik.
Canon image browserex nem működik win10 alatt, tudja valaki a megoldást?
Látszólag hiba nélkül települ, de indításnál a win10 kilövi, hogy hibával a program működése megszakadt, majd megoldást keres, nem talál, majd leállítja a programot.
Ismétlem, ízlés kérdése. Eddig én is csak a 10-20 %-át használtam ki, vagy talán annyit sem. Lehet, hogy ha előbb találok rá a képmetszőre, akkor most nem lenne miről beszélnünk.
Ikonnal akkor indul, ha előtte gondoskodc arról, hogy legyen kéznél ikonod.
Ha ez nem történt meg, akkor állhatc neki sz@polni az újabbfajta vindózerek elb@szott startmenüjével, ahol vagy tudod fejbül a még sose használt programok nevit, vagy 87-et köll kattintgatnod, hogy megtaláld vhol...
Megj., pont a kivágásokat sokkal jobban szeretem utólag csinyáni, vindózon tipikusan irfanview-val; ott már nem ugrál el a context-menü meg a kijelölés, látom a pontos méretet (pixel/kB), van undo, stb, stb. Oszt' ha kijelöltem, ott is egy gombra az kerül a klipbórdra. Ugyi.
Sz'al hamá' macerálni köll, akkor sokkal inkább ilyesmi.
Megfogadtam a múltkori tanácsot, feltelepítettem a Malware...-t. Én az ingyenest kértem, de rögtön felajánlotta a Pro változat kipróbálását. Ráhagytam. Ment is a kipróbálási idő alatt, ki is kapcsolta a játékokat, reimage... helyreállítót stb. Most lejárt a próbaidő, erre vissza is jött minden kártevő. Az ingyenes vátozat nem csinál semmit? Vagy a Pro meg nem vásárlása esetén az ingyenes nem jön vissza?
Nem azért kérdeztem mert térítést láttam és kötekszem :-) Tényleg érdekelne, mert amúgy könnyítené a dolgom (doksit kell írnom...), de nem sikerült. Nézegettem, hogy hátha lehetne egy kis hotkey-t definiálni neki, de nem. Ezt még beleteszik és egész jó lesz :-)
Ilyen esetben marad az Alt+PrntScr, ja (mint beépített eszköz). Semmi sem tökéletes (mindenki számára).
Esetemben pl. ilyesmivel nem kellett még oboáznom.
Én amúgy nem téríteni szándékozom, csak megérteni hogy miért ismerik/használják kevesen (párhuzam: azt "mindenki" tudja, hogy Neor-val kell lemezt írni, de azt hogy alapból tudja a Win ezt már vagy egy évtizede, azt szintén nem).
Ugyanezt a Snipping tool segedelmével is meg tudod tenni (4 fajta színű "toll" segít), ergo nyilat nem tudsz használni csak rajzolni szabadkézzel - egy gyári, beépített eszközzel, nem kell hozzá semmi "3rd party" kacat. Én személy szerint ezért szeretem.
Segíts picit kérlek: van egy program, felső menüt lenyitom, alatta almenü azt is. Ezt kéne kivágnom. Ha lehúzom róla az egeret összecsomagol az almenüsor. A képmetszőhöz meg nincs hotkey.
És ez miért jobb annál, ami ugyanígy tudja a gyors kivágást, és az eredményt egy mozdulattal mentheted, de ha hókusz-pókuszt akarsz, ha szakmai akrobatikára van szükséged, azt akár a mentés előtt is elvégezheted? Photoshop, Paint stb. nélkül. És persze hívhatsz be külső editort, de word-be is átteheted, nyomtathatod közvetlenül. És ha a kép kijelölése után rögtön észreveszed, hogy nem így akartad, egy egyszerű Esc eltünteti, és kezdheted újra a kijelölést. Nem okoskadik, hogy hogyan mentheted, meg mit csinálhatsz még vele.
Asszem most már én (is?) elvesztettem a fonalat... Mi a macerásabb?
1. Nem gombkombinációval indul, hanem ikonnal
2. Nem utólag kell kivágni a releváns részt (ahol ugyanúgy remeghet a dolgozó keze) hanem már a kép lopásakor.
Más különbség nincs, szerintem ez azért nem akkor nagy macera-fokozódás, de maga tudja, Apó... Szerencsére mindenkinek van számára tökéletes megoldása ;)
Ja, az télleg vicces; aztán az egyik progi átviszi pl. a prtscr-t meg tsait, a másik meg nem, azt' sokszor csak néz az ember, hol mi mitül ugrál föl meg indul újra :)))
Figyu, értem én, nem is a túllal van a gond; azé' vagyok bosszus, mer' a tök logikus és magátul értetődő funkció helyett hoztak be megin' egy sokkal macerásabb megoldást.
Használom is azon ritka esetekben, mikor az egész adott ablak kell. Sima prtscrn azért nem jó, mert sokszor 2 vagy több monitorom van, valamint folyton távoli gépen matatok.
No de képmetszővel a kívánt részlet kiablakol, ctrl+V a mélbe/doksiba, és örülés. Ugyanaz, de nem kell a teljes (alkalmazás)ablakot inzertálni. Nem sértés, jellemzően ritkán kell a teljes ablak vagy alkalmazás képe, ugyi.
A képmetsző átlagfelhasználásra készült mindenféle hókusz-pókusz szakmai akrobatika nélkül. Aki többet akar vagy mást használ vagy utófeldolgozást végez rajta. Gyors kivágást végzek vele majd mentést általában a desktopra később Photoshoppal vagy mással kidolgozom.
"max. egy-egy egész képernyős mentéshez kell a prtsc gomb"
És ahhoz meg minek? Azt is tudgya a metcő... Más kérdés, hogy a minap hosszasan gondókoztam meg matattam, hogy a retekbe' is híjják azt a vackot, amit a teljesen logikus, magától értetődő hw-es megoldás helyett keresgélni köll, ugyi... És akkor még nem említettem a klf. szines nyelveket.
Azért tartomány esetén ez okozHAT érdekes problémákat. Azért ilyenkor a sysprep erősen javasolt. (Kivéve ha a forrás gép utána nincs használatban az AD-ban.)
Csak épp a PrntScr-rel csak a vágólapra kerül, utána Paint vagy ilyesmi, beilleszt, kivágni az érdekes részt... Macera. Snipping Tool meg a keretezett részt teszi a vágólapra, egyből vagy mentem vagy paste-elem ahová akarom - de pont azt, amit én akarok.
Mondjuk pl. melóban gyakran kell ilyesmi, de két fullHD kijelzővel (kiterjesztett asztal) elég macera a Paint, a Snipping meg egyből azt csinálja, amit kell.
És kivételesen egyetértek a főokossal, nekem is ki van tűzve a taskbar-ra, mert állandóan kell ;)
Köszönöm a magyarázatot! A tablet a férjemé, aki egy IGAZÁN őrült tudós, és a routerre rakott merevlemezen tárolt tudományos cikkeit akarja böngészni vele.
De már nem ftp-ként is megtalálta az ES filekezelő, szóval rend van!
Talán emlékeztek, még novemberben nyaggattalak titeket azzal, hogy bővíteném a laptopom memóriáját. Nos, jelentem, ez ma megtörtént, szuperül sikerült, mindent köszönök!
Most megyek, és visszakeresem, melyik programmal néztem meg a tanácsotokra, hogy milyen RAM volt benne - mert az asztali gépet is felbővíteném, vérszemet kaptam (4GB RAM van benne, és a Photoshoppal eléggé darál). De ha valamelyikőtök éppen itt ül, és beírja a progi nevét, akkor hamarabb meglesz :-)
Attól függ mivel klónozod. Gondolom az újracsinálja. Vagy nincs WSUSod, vagy mittomén. Azért valljuk be, ha működik is, nem túl egészséges ugyanolyan SID a hálózatban.
Attól függ mit szeretnél, ez egy filmnézős formátum, kvázi dobozod a videószerver, ahhoz csatlakozol és a vincsin rádugott fileok közt lehet nézegetni, majd "online" nézni. Én nem nagyon szeretem, van ahol működik, általában sok szopásba lehet belefutni. Kérdés a tabletet filmnézésre, képnézegetésre, vagy doksi csereberére használnád-e?
Na ebből az összesből csak a jelszót tudom... Azt se tudom, passzív vagy aktív, vagy névtelen-e, sőt, abban se vagyok biztos, hogy pont az ftp-nél kellett volna megtalálnia a speedport-ot...
Sziasztok, lenne egy kérdésem. Nagyon szeretem a Win7 alatt a Legutóbbi helyek mappát. Kérdésem, hogy lehet-e konfigurálni, hogy mi ne kerüljön bele? Ugyanis nem csak a felkeresett könyvtárakat jegyzi fel, de a keresésekhez használt keresőszavaimat is. Ez utóbbi nekem felesleges, és zavar. Nem nagy gond kitörölgetni, de egyszerűbb lenne, ha beállíthatnám, hogy eleve ne jegyezze fel őket.
Tisztában vagyok azzal, hogy Redmondban állandóan esik az eső, és ez a magas jövedelmek ellenére is frusztráló lehet az ottaniak számára. De ez -- szerintem -- nem ok arra, hogy kér Windows 10 rendszer között gyötrelem legyen egy otthoni hálózat felállítása és használata.
Nehéz kérdés így, sem az SZM-et, sem a tápot nem tudjuk, miféle (illetve te tudod. :D ). Ha nem online elvű, és a reléje csak kicsit szar, máris hibaok tud lenni. Kábelezés is lehet érdekes, meg közeli, induktív fogyasztók jelenléte. Redundáns táp fiókja is kérdéses, mert nem tudjuk, mi állt le először és miért. Szerver, ha úgy van konfigolva, hiba után elindulhat ismét, de táp védelmére pont az jellemző, hogy reteszel, és egy áramtalanításig nem hajlandó ismét indulni.
Az OVP nincs késleltetve: http://www.siti.com.tw/product/spec/Power/PS223.pdf Egy 73 us-os de-bounce van, ami úgy kb. 3-9 órajelciklus egy mai vezérlőnél. Érdekességképpen érdemes kiszámolni, mennyi energia szükséges egy 2-3000 uF-os pufferbank OVP küszöb fölé feltöltéséhez, amit viszont primer oldalon, korszerűbb tápoknál a kapcsolóeszköz source körének pulse-by-pulse áramhatárolása gátol: 82 A áramot jelent 2 V-os ugrást számolva, a 73 us idő alatt. Amit viszont az OCP nem fog hagyni, és a primer áramkorlát sem.
Biztos, hogy ez is sokat tud, azt is tudom, hogy sokan használják, de miután a Faststone-t megtaláltam, nem keresgéltem tovább. Olyan végtelen egyszerű és könnyen használható, ugyanakkor sokrétű a felhasználhatósága, hogy ennél megálltam, és eddig minden problémámat megoldotta.
A problémának nincs köze a redundanciához. Ezeket a tüskéket maga a meghibásodott kapcsolóüzemű tápegység generálja. Nagyon gyors lefolyásúak ezért a különböző védelmek nem tudnak reagálni rájuk mert azoknak van feléledési idejük másképpen késleltetve vannak. Mivel itthon is volt ilyen ezért mindig tartok egy üzemképes tápot itthon. Szükség is volt rá. Többek között ezért is érdemes minőségi tápot beépíteni mert azoknak megbízhatóságuk lényegesen nagyobb mint az olcsó kommersz tápoké.
Én az adott géphez pld. a Lenovo oldaláról leszedett drivereket használtam volna, aztán rendes WU. FixIT ide nagyon nem kell és nem arra való, hogy befejezze helyettünk a telepítést.
Lehet vele szórakozni csak hogy szerintem sok értelem nincs. Ha belenéznél pl. ennek az oldalnak a kódjába és elkezdesz keresgélni pl. google vagy más stringre érdekes dolgokat találhatsz. Régebben pl. Medián honlapjának a címét találtam meg benne. Akkortájt a fórum motor nagyon rozoga lassú volt ezért kezdtem keresgélni, hogyan lehet gyorsítani. Miután leblokkoltam az etc könyvtárban a hosts file-ban a mediánt (nem egyedül, ezt csak példának hoztam) az index megtáltosodott.
A Fixit nem fog megoldani ilyen bajokat, legfeljebb kiírja, amit te is látsz az eszközkezelőben. A hosszú monológodat továbbra sem értem. Konkrétan mi az, ami zavar, amivel szembe kívánsz szállni? Nekem úgy tűnik, abszolút nem érted, mire való ez a fajta adatgyűjtés és kínkeservesen próbálod elejét venni, miközben példul a profilmappa törlése tök hülyeség és felesleges, mert a futó böngésző alatt is jön-megy az adat. Miért töltesz ezzel ennyi időt? És ne vedd támadásnak a kérdésemet, mert akkor tényleg el foglak hajtani a náthás fenébe, csak nem értem, hogy mire jó ezzel időt tölteni, mit vélsz veszélyben, mi derülhet ki rólad ilyen gyűjtött adatokkal, hogy élhetnek ezzel vissza?
"Az 1.3.0.0 verzió kitűnően működik, törli, amit lehet. Az 1.4.0.0. elindításával voltak gondok, aztán a szerző jelezte is, hogy még dolgozik rajta. Tehát a régebbire érdemes keresni."
Kipróbálnám.
Nem tudod, hogy a jelenlegi legújabb verzió is szenved-e ettől a betegségtől (1.4.2.0)?
közben nem ártott volna ha nem 8as Explorerrel adja vissza gépet és felrakja a VGA drivert meg azt a másik 3 felkiáltójeleset.
(halkan irom, ne add tovabb mert ms weboldalakra latogat, es onnan tolti le az infokat, de)
Ilyenekre a FixIt-et hasznalom, portable, kulon-kulon indithato, de megadhatod, hogy szerinted milyen jellegu gond van, es vegignez mindenfele alternativat.
Rovid osszefoglalo a Firefox webezesi adatgyujteserol, remelem, hozzaertok megirjak, mi a valosag.
Elorebocsatom, hogy az alabbiakat csak azert teszem kozze, mert sajnos kozelrol vegigeltem egy hisztihullamot, nem ertek hozza es nem is akarok belemelyedni. Bizom abban, hogy olyanok fogjak olvasni, akik ertenek hozza és ertelmesen megvitatjak.
Az en logikam szerint nincs sok ertelme a gepen adatgyujtes nyomait keresni, mert ha igaz, hogy a bongeszesi kereskor mindig elkuldi az azonositot es a gep adatait, akkor minden folyamatosan elore le van tarolva, a gepen csak utolag frissulnek fajlok. Ezert en meg azt is feltetelezem, hogy az adatkuldes celja a bongeszesi hibak gyors es folyamatos dokumentalasa, ami segit akovetkezo verziok fejleszteseben, de en nem ertek hozza. Nyugodtan lehet szidni engem, ha nincs ertelmes kommunikaciora szandek, mar megszoktam, hogy ok nelkul hibaztatnak.
Kiindulas: Nehanyan elkezdtek remuldozni, hogy a kugli a "nagy testver" hathatos penzugyi tamogatasaval teljes koru adatgyujtest folytat. Az ok az volt, amikor a Chrome bongeszo tobbet nem engedte az Ad Block-ot hasznalni privat bongeszesnel. Ekkor attertek a Firefox Portable 43-ra, es elkezdtek vizsgalodni.
A vizsgalodas eredmenye szerintuk: A Firefox folyamatosan gyujti az adatokat es megosztja a kuglival.
Az adatmegosztas hogyanja meg nem bizonyitott szamomra, egyik elmelet szerint a chrome:/ virtualis tarolo valamelyikebe teszi, mas elmelet szerint mindig akkor adja ki az adatokat, amikor egy-egy weboldal cimet leadjuk.
Az elmelet alappillere az, hogy allitolag a kugli nehany eve kotelezte a bongeszoket, hogy ne sajat keresot, hanem az o kereso halozatat hasznaljak es adatot szolgaltassanak neki a hasznalokrol. A bongeszok nem az interneten, hanem annak a kugli altal evtizedek ota rendszeresen lementett virtualis kepeben keresnek, ezert van esetenkent akar evtizedes talalat is ami most az EU korlatozas miatt csokkenoben van.
A bongeszok igy mar nemcsak azt kerik a kugli halozatok, hogy az adott weboldal adatait adja meg, hanem azt is megadjak, hogy ki keri ezt. Egyedi azonositot hasznalnak es elkuldik az adott szamitogep rovid hardver es szoftver leirasat. (Egyesek szerint adott weboldalakhoz tartozo azonositokat es mas adatokat is, de ezt nem latom bizonyitottnak.) Ennek reven idoben vissza lehet kovetni, hogy adott geprol adott azonositoval mikor milyen weboldalakat neztek meg.
A Firefox Portable 43 eseteben a "profile" konyvtarban tortenik az adatgyujtes, az alabbi helyek vesznek reszt benne:
datareporting: itt tarolja az elso inditaskor generalt egyedi ugyfel azonositot es a kesobbi session azonositokat json fajlokban
saved-telemetry.pings: itt tarolja a szamitogep hardver es szoftver leirasat, amit folyamatosan aktualizal, kulso adattarolo csatlakoztatasakor annak az adatait is
startupCache: LITTLE fajl vegen tarolja a bongeszo fajlok es javascriptek elerhetoseget - allitolag tenylegesen sok tomoritett es kodolt fajl van benne, amelyek a webes adatcseret segitik, semmi se bizonyitott eddig
safebrowsing: dinamikusan novekvo szamu es meretu fajlok kerulnek bele a bongeszesek soran, szerintem a bongeszest segitik, masok szerint a nyomkovetest is szolgaljak
storage: szerintem lenyegeben ket, sql parancsokat tartalmazo fajl van benne, amik nem valtoznak, masok szerint ez az adatcsere programozott lebonyolito resze, es valami titkos tevekenyseg lehetseges, mert annak ellenere, hogy a fajlok csak ritkan frissulnek, az alkonyvtarak idobelyegzoi rendszeresen felulirodnak, ami allitolag azt bizonyitja, hogy rejtett fajlokat irnak es torolnek ezekben az alkonyvtarakban
A profile konyvtarban levo fajlok kozul allitolag a rendszeresen modosulo javascript, json, db es sqlite fajlok mindegyike a bongeszesek soran vegzett adatgyujtest bonyolitja le, amit a prefs javascript vezerel.
Ezen tulmenoen allitolag mas veszelyek is vannak, mert peldaul hiaba portable verziorol van szo, win alatt a C meghajton a userek alatti mappaban tarolodnak bongeszesi es weboldalbeallitasi es loggolasi adatok, feltetelezik, hogy firefox-chrome-ie adatcsere es adattarolas folyamatos lehet mas mappakban is.
Vedekezes: Allitolag a legbiztosabb megoldas a profile mappa teljes torlese, mert a bongeszo az inditaskor automatikusan ujra letrehozza minden elemet, uj azonositokkal. Ez akkor kenyelmetlen, ha valaki szereti a sajat profiljat hasznalni, peldaul nem akar kezdolapot latni es nem akarja engedelyezni a frissiteseket, stb. Ekkor ujra vegig kell menni a beallitasok menukon es mindent ujra beallitani. valamint ujra telepiteni kell az Adblock es mas addonokat is. (Az nekik jo, mert a statisztika szerint rengeteg a letoltesi igeny irantuk.)
Egy korlatozottabb megoldas a profile mappabol a fenti nehany alkonyvtar torlese, es ezeket nemelyek szeretik minel gyakrabban elvegezni, mert ilyenkor mindig uj azonositok generalodnak mas weboldal felkeresesekor. Azonban a profile konyvtarban levo fajlok nemelyike megoriz adatokat.
Egy gyakorlati megoldas szerint egy atmenetileg jo megoldas lehet, ha a bongeszo elso inditasat offline allapotban vegezzuk el, vegigmegyunk a beallitasokon es bezarjuk a bongeszot. Ezutan csinalunk a profile mapparol egy biztonsagi masolatot, majd mar online allapotban elinditva a bongeszot kizarolag a szukseges addonokat telepitjuk. Ezt kovetoen bezarva a bongeszot a fenti alkonyvtarakat toroljuk, es a biztonsagi masolattal osszevetve a profile mappa tartalmat eldontjuk, mely fajlokat kell visszairni a biztonsagi masolatbol. Vegul a profile mapparol egy vegleges biztonsagi masolatot keszitunk, es a tovabbiakban amikor toroljuk a profile mappat, ezt masoljuk vissza. Ez a megoldas azert korlatozott, mert allitolag a perfs javascript es mas fajlok tartalmaznak informaciokat a legelso azonositokrol, igy a nyomonkovetes lehetseges marad.
A c meghajton torteno adattarolasrol allitolag a ccleaner hasznot informaciot nyujt, az elemzés és futtatás utan érdemes elinditani a bongeszot, bongeszes utan ismet futtatni a ccleaner elemzeset es akkor lehet latni, hogy pusztan a bongeszesek soran mely fajlok es mely konyvtarakban generalodtak.
UI: Esetleg el lehet jatszadozni opera es mas bongeszokkel is es kideriteni, melyik tarol tobb adatot a bongeszes soran.:-)
Én nem turkálnék ilyen ki tudja, mennyire problémásan működő programmal az említett két mappában, tekintve, hogy a megfelelő tartalmuk kritikus a rendszer működése szempontjából. A WinSXS-t a lemezkarbantartó ki tudja magolni, ha a rendszerfájlok törlése bepipált, a frissítési előzmények felszabadíthatóak. Az installer gyorsítótárát meg az MSIzap meg tudja zabolázni. Bár ez már nem érhető el hivatalos forrásból.
PatchCleaner: A windows7-nek van két könyvtára, az Installer és a Winsxs, amelyek időnként nagyon megtelnek. Akár 20-50 GB-ot is elérhetnek. Ezek nem törölhetők csak úgy, pedig a bennük lévő tartalom egy része felszabadítható. Ezt végzi el az ingyenes program. Az 1.3.0.0 verzió kitűnően működik, törli, amit lehet. Az 1.4.0.0. elindításával voltak gondok, aztán a szerző jelezte is, hogy még dolgozik rajta. Tehát a régebbire érdemes keresni.
Faststone az a képszerkesztő (képlopónak is nevezik az ilyeneket), amivel a 138783-ban feltett képeket kivágtam a képernyőmről, és feltettem. Annyiban jobb, mint a PrintScreen, hogy tetszőlegest részt vághatok ki az aktuális képernyőből.Aztán másolhatom, menthetem, nyomtathatom stb. Egy éve találtam, azóta csak ezt használom. Egyet nem tudok, hogy van-e ingyenes verziója.
Egyelőre a segítség kérők kérdezni sem mernek, mert mióta újra itt vagy csak rombolunk értelmetlenül. Te meg jobb ha nem segítesz, mert mindig ugyanoda kötünk ki.
Ha még csak ez volna. De elárulok egy titkot. Két hetente összeülünk az alagsorban és kinézünk egy ártatlan usert, akinek feltörjük a gépét, végig röhögjük a képeit, majd rituális keretek között töröljük a Facebookról, ezzel mint identitás, megszűnik létezni. Én félnék, hogy rád kerül a sor, nagyon rezeg a léc..
Az elején sem tippeket kértél, hanem nonszensz dolgokat állítottál az XP-ről és a szerinted szándékos hátsóajtóról. Ja, szándékos, valóban, de semmi titok nincs benne és körülbelül tizeniksz éve fújjuk, hogy adjon neki jelszót az ember..
Itt office2003 nagy kincs, de most, hogy egy xp-n megjott a 2007-es, azt kellene valahogy megmenteni, mert amint irtam, azon a gepen tenylegesen hasznalhatatlan.
Mivel regi alaplapon van, nem bizok benne, hogyha Jahno altal irt image mentest megcsinalom, azzal masik gepen el fog indulni, mert ott mar teljesen mas a hardver.
A UI-t és a megszokást mióta érdemes kavarni a biztonsággal és a "jó"-val?
Azért, mert ha a kugli bongeszoje nem vagta volna a kepukbe, hogy privat bongeszesnel letiltja az adblockot, akkor a mai napig boldogan azt hasznalnak es nem kezdtek volna el ellensegeket keresni, es nem talaltak volna meg a sok csapdat, es nem keresnenek egyre ujabb csapdakat.
Jaja, igen, ez az elve. Jelet formál, prell- és hazárdmentes, megfelelő számokra meghúz egy relét. Szabadulós játékhoz kellett, jó móka, most már el kéne mennem megnézni.
Számolja az impulzusokat és azt fordítja le, vagy mi a működési elve? Amúgy szerintem nem kellene ilyen sufnicuccokat mutogatni a lomtalanításból, azt sem tudod mi ez, de még a szkópot sem :-D
Apropopó. 14-én beesik Igu a Práteraszra, ha éppen... Egyéb esetben majd a nyugdíjasklubban kitaláljuk, hogy mennyire bonyolult állat a szkóp.
Úgysem látja, amit írsz. Ettől nagy csávó. Lassan letiltja a fél topikot, aztán majd beszélget magában. Te viszont jó lenne ha Wikipédián utánaolvasnál, hogy mi az a szkóp, mert így nem leszünk jóban.
Dehogy tudok, azt sem tudom, mi az az oszcilloszpók. Ezt mutattam már? Egy forgótárcsás telefonhoz gyártottam dekódert. Alfa verzióként úgy tűnt, tök egyszerű lesz ez CMOS IC-kkel, meg nem kell szofferes bugokat keresni és egyszerű a számot látni, módosítani, most már azért elgondolkozom valami FPGA-n legalább. Pláne, hogy az alján elfogyott egy méternyi UTP madzag. :-D Aztán végül csak terveztem NYÁK-ot a bétához, mert működik jól, akkor meg minek áttervezni. De azért ez elég elmebeteg. :-D
Nem leolvad, hanem a chip és a hordozó között lesz BGA-s. Fluxozni is kár, mert nem az alaplap felől van a hiba. hanem magában az IC-ben. Azért lesz jó ilyenkor, mert a melegítés viszont érinti a hibás területet és az átmenetileg rendszerint megjavítja. Éppen emiatt, ezeket nem rakjuk vissza, hacsak nincs látható hiba a padek körül, hanem rögtön cseréljük. A pontos árat nem tudom most megmondani, a pontos típusa kell az IC-nek (például 216-0752001, ilyen például biztos van az M5010-ben, ezt most 12.000-ért szerezte be kolléga).
Dell Inspiron M5010 visszatérő hibája, hogy a VGA chip leolvad, ilyenkor szentségelés, visszamelegítés Flux-szal, aztán megy akár egy évig is. Ha újra előjön ez a hiba, elvihetném hozzád BGA-ra?
Redundáns tápnál nem valószínű a táphiba. Ha a hálózat felől gyött valami, akkor az történt, amit írtam, a védelem lereagálta, gép leállt. Így normális.
"amiikor ez az elnyomás jelentősen leromlik, akkor ott elkezd lenni más tünet is (romló terhelhetőség tipikusan)"
Hja, de mikor pl. egy szerver megy egyenletesen, oszt' egycercsak reggelre megáll, mintha kirántottad volna a tápokból a (szm-ekből jövő) drót, oszt' utána meg elindul és megy tovább megin' egy évig nyikkanás nélkül, akkor mire tippelsz?
"egy védelem nélküli Mercury vagy hasonló csodánál az is nyilvánvaló, hogy ezek a tüskék leállás nélkül jelen lehetnek"
Na ne bosszantcs, nem ilyenekrül beszélek :))
"Te rájöttél amúgy az oszcilloszkópra?"
Mármint mire? Hogy mit mutat? Nem a hálózat, mer' annál gyöngébb meg gyorsabb, má' ha jól látom a fölirást. Nem is liszazsu, mer' kilóg :))
De tőlem ilyet ne kérdezz, én ezeket a feladatokat evolúciós stratégiával szoktam megoldani: addig nyomkodom meg tekergetem, míg ki nem gyön belőle vmi látványos cucc ;-)))
Jaj. Ilyesmi van nálunk is. Win2012, de csak a sima (az R2 nem), virtuális gépek, időnként egyik-másik megáll. Ugyanott, ugyanabban a környezetben más Windowsok nem. Mindig más időben, másik vason, másik VM, másik időpontban, már frissítésekkel, más driverekkel, más VM verzióval, más hypervisor patch szinten stb.
Na, látjátok, erről beszélek, hogy így dől belőle a hülyeség. Mi meg 90 % feletti sikerrel BGA-zunk, kézzel, PC nélkül, 0,22-es golyóméretig. De mondok érdekesebbet, ipari gépezet, forró gőzzel forraszt (ez nem vízgőz, hanem olyan anyag, aminek a párolgási hőmérséklete az ón munkapontjában van), abban sincs PC és röntgen, mert minek, nem kell hőtérképet felvenni, nem szükséges végellenőrizni, mert olyan munkát produkál, mint az álom, nincs hideg terület, sem túlhevítés. Annyira egyszerű szerkezet, hogy elkezdtünk gondolkozni rajta, hogy megépítjük, kísérletezni.
Ismertem jó pár olyan embert aki javítgatott mindenfélét de a működésével nem igen volt tisztában. Különösen azzal nem, hogy meghibásodás esetén miket képes produkálni a szerkezet. Ahol elektronikát tanítanak ott a hibátlan működést ismertetik a hibásat nem.
Ha Szekszárdon jársz, meg tudod nézni, tulajdonképpen nem nagy dolog, ha abból indulunk ki, hogy van, aki órákat rak össze, meg rézkarcokat gyárt. Vagy Sóskúton van egy profibb berendezés, szerintem ott is megengedik, hogy megnézd, jó fejek.
Megnézem azt aki BGA-t beforraszt vagy kivesz kis laborjában. :-)
Gyárban beültető automatákkal gyártósoron teszik be a kiforrasztást egy erre kifejlesztett PC vezérelt géppel szedik ki. A beültetés után röntgennel nézik meg, hogy nem keletkezett-e zárlat vagy forrasztó anyag gömböcskék a BGA alatt. Kis laborban ezt hogy nézi meg?
Arra próbálok utalni, hogy amiikor ez az elnyomás jelentősen leromlik, akkor ott elkezd lenni más tünet is (romló terhelhetőség tipikusan), és a védelem még azelőtt leállítja a tápot, hogy a tüske valamire üzembiztonság szempontjából veszélyes értéket érhetne el, hiszen ez a dolga. A kimenet hullámossága, zajtartalma pedig már egy másik kérdés, ami pontosan ugyanilyen tünetet képes okozni, és ami állandóan jelen van, mérhető. Hogy ez a szellemi toprongy mit és hogyan mért, nyilván nem fogjuk megtudni, csak a rá jellemző értelmezésekből sejtem, hogy félremagyaráz megint valamit, vagy valami érdekes egyedi esetet talált, ami alapján általánosít. Volt ilyen tápom, menetzárlatos trafóval (százból egy sem gyakorisággal), hibás forrasztással, meg egy védelem nélküli Mercury vagy hasonló csodánál az is nyilvánvaló, hogy ezek a tüskék leállás nélkül jelen lehetnek, csak azok erre önmaguk, vagy az alaplap, HDD, stb halálával reagálnak.
Szeptemberben ugyanígy magyarázta a szkópot, nem is értettem miért. Didyman minimum ivott már olyat, de szerintem hányt is tőle. Valakinek meg kiccsávó korában a lábára esett, aztán megszokta, hogy Gyulákat lehet vele ijesztegetni a kocsmában. Csak ez egy rendes kocsma, mi meg nem vagyunk ijedősek.
Nekem mondjuk konkrétan a BGA-forrasztásnál esett le az állam, mert ugyan mesélték a suliban de hogy ezt valaki meg is csinálja a kis laborjában, azért az már meglepett, na ;)
Előző ez egyben Dell rendes vas volt, azt cseréltem összerakott mindenfélére, végül ment vagy 4 évet, de keserves volt a kezdés és nem értettük. Az legalább magyarázható volt, sorban dögleni kezdtek a vinyók, így nyilvánvaló a megfejtés. Mostani meg egy vadonat új lízingelt vas, aztán meglátjuk. Lehet nem kellett volna thin volumét csinálni és folyamatosan kiterjeszteni? Először akkor dőlt el, ha terhelést kapott I/Oból, csak más szerveren ezt nem tapasztaltuk és reprodukálni sem lehetett. mdstat szerint is rendben, aztán hümmögünk.
Előzőnél csak az apacs állt meg, mókás volt, ha beírtam, hogy "stop", akkor kiírta, hogy nem fut. Ha startot nyomtam, akkor anyázott, hogy már fut :-D Édesfaszom, tuti valami Wines arctól másolták...
Megnéztem, kb. arasznyi magas, bézs színű, elég hangos és villognak rajt mindenféle dolgok, ahogy egy piros üstökös kerint zöld alakú pályán a kék felirat körül.
Múltkor is ez volt, ki is basztak minden hozzászólást, pedig éppen megírtam, hogy nem csak ott vidéken vannak elektronikai építő üzemek, olyan minsőgében, amit magyaráz, de nehéz lett volna meggyőzni. Elképzelése van a világról és nagyobb az arca, mint nekem. Az meg már egy szint.
Erről beszélek. Sok fantom hiba mögött táphiba van. Egyszerű méréssel a feszültségek rendben vannak mégis a gép instabil olyan hibákat hoz ami nem utal táphibára.
Ugyanitt a fórumon előfordult, hogy biztatásra a segítséget kérő kicserélte a látszólag rendben levő tápját ami után a gép rendbe jött.
"Nem értem ezt a megállapítását. Talán sosem nyúl a lemezhez, minden kritikus rendszerösszetevő RAM-ban lakik és RAM-ból dolgozik?"
Nem értem ezt a kérdését. Talán van olyan komolyabb rendcer, amék egy IO-hibától 'fogja magát és megáll'? :-O
Legföljebb az érintett progi hasal el. Nopersze lehet (fájlszintű) hiba vmi fontos rendcerkomponensbe' is, de az tipikusan nem több hét után szok' előjönni.
Egyébként meg ja, perszehogy ott lakik, ami belefér.
"A hálózat felől érkező tüskéket elképzelhető, hogy a kimenetére átviszi, de az ilyen zajok elnyomása 100 dB körüli, feletti alsó hangon"
Ja, hibátlan tápnál. De volt már, hogy én is ilyesmit sejtettem a háttérben, az összes létező gyötrést elviselő, néha mégis megdöccenő vasnál. Jobb híján.
Feldobtam, de nem volt elég neki, továbbra is a D3DX9_43.dll-t hiányolta. Ami tényleg nem volt a system32 mappában (csak valami _38-asig sorakoztak. Guglizva láttam, hogy másnál is előfordult ez. Letöltöttem és simán bemásoltam a system32-be tizenötödiknek.
Egy tápegység nem produkál tüskéket. Ha ilyet tenne, a kinyílt szabályzás miatt azonnal leállna vagy a védelem, vagy valamely félvezető elhalálozása okán. A hálózat felől érkező tüskéket elképzelhető, hogy a kimenetére átviszi, de az ilyen zajok elnyomása 100 dB körüli, feletti alsó hangon.
Vizsgálat nélkül honnan tudod, hogy a gép jó? Azt sem tudod, hogy a tápegység nem produkál-e pl. tüskéket. Mind a PC-nél mind a nagy gépeknél találkoztam ilyen gonddal. Az utóbbinál volt olyan esetem, hogy az egyik periféria hetente egyszer-kétszer hibával leállt. Félév után log-ból készült statisztika után derült ki a hiba forrása az egyik I/O csatorna a hibás és nem a periféria.
"most megint utálom a Linuxot, új szervereimnek lassan mániája lesz, hogy fogja magát és megáll, úgy nagyjából a 2. 3. teljes csere után hajlandóak működni"
Hmmm, érdekes, nálunk megy többszáz, nemkicsit éles környezetbe', és akkor még csak a vasakat mondtam, nem pedig a rajtuk futó 'gépeket'.
Meglesem még ezt is, egyelőre most megint utálom a Linuxot, új szervereimnek lassan mániája lesz, hogy fogja magát és megáll, úgy nagyjából a 2. 3. teljes csere után hajlandóak működni. Előzőnél csak az apacs maradt úgy, aztán az egész gép...
Itt meg szórja konzolra a hibákat, hogy I/O error...
Stimmel. Amikor a Win7-et updateltem Win10-re akkor leszedte. Pillanatnyilag nem erőltetem mert van egy szép történelmi nyugdíjas Photoshop-om ami kielégíti az igényeimet. Majd ha nem fog működni akkor leszek gondban. Vagy hiszem a Windows vészjelzését vagy nem.
Milyen oka lehet annak hogy , nemtudom kiirni külső lemezre , sem pendrivére a letöltött adatokat . Most frissítettem Win 10-re . Az lehet ? Elindul , és pár másodperc mulva azt irja hogy nemolvasható .
Ahol Libreoffice-t raktam fel, nem lázad senki. Egyszerűen meg lett mondva, hogy nem fér bele a legutolsó gépre is megvenni az Office 2016-ot, és ahol nincs szükség a fejlett funkcióira, ott a Libre is untig elég. Képet szerkeszteni a Gimp is sok, amit nem tud alapszinten a Painttel megoldani, arra ott az Irfan.
Ezekről teljesen téves információmorzsáid, következtetéseid vannak. A saját érdekedben írom, hogy nem szabad elgondolkozni hiányos, féltudással ilyen kérdéseken, sem azt hinni, hogy a neten fellelt sok ökörség alkalmas ezzel kapcsolatos tudás megszerzésére. Amit leírtál, az 90 %-ban felesleges hisztériakeltés, ködösítés, de tételesen ki sem ragadok belőle semmit. Úgy felejtsd el, ahogy van, és foglalkozz inkább valami életszagúbb dologgal, mert az ilyen dolgokkal kezdődik a konteóhit, meg a sok marhaságra feleslegesen elbaszott drága idő. Komolyan írom.
Akkor ezt beszoptam. Így kezdésnek mutathatnál párat, amivel egyszerre több gépre tudom rátolni ugyanazt a beállítást, meg hasonlók, szokásos háttérkép módosítás, adott csoportnak egységes aláírás a levelekben, alapértelmezett nyomtató, satöbbi.
OFF: De hisz erről magyarhonban még torvény is született..
Bárkinek simán be kell hogy tudjon sétálnia a lakásodig úgy hogy nem ütközhet ellenállásba akár nappal akár éjszaka megy, nem szabad hogy megállítsa zárt folyosóajtó vagy keskeny folyosó (ahol a TV cipelése akadályokba ütközhetne). Aki ezt nem teszi lehetővé azt hatóságilag megbüntetik... Elég az ha a behatoló azt állítja magáról hogy ő nem betörő hanem tűzoltó..
A UI-t és a megszokást mióta érdemes kavarni a biztonsággal és a "jó"-val?
Esetleg adjak egy pivot táblát és kezdjük előről az egészet? Nálunk ebbe beletanultak, Outlookban 10 éve mindegyik be tudja állítani a házon kívüli üzenetet. Linuxos környezetben sem erre, sem egy csomó másra nincs egységes megoldás. Kezdjük előről, hogy mi az a GPO és a többi, vagy milyen lehetőségek vannak, nincsenek?
A frissítések mindig IEn keresztül mentek, a bíróság utána mondta, hogy ne legyen böngésző, de másról szólt a dolog. Meg a mediaplayerről. Most külön gomb van rá, de szerintem Neked mindegy is.
Viszont ha nagyon adatot akar gyűjteni, pont nem kell hozzá böngésző, meg semmi sem, csak egy eldugott dolog, vagy az svchost oszt jónapot.
Ideömlesztettél egy értelmezhetetlen valamit, indokolni nem tudod, szerintem keresd fel az orvosod. Olyan szinten eleve nem értesz a gépekhez, hogy ezeket felmérd, így akár abba is hagyhatnád a felesleges fikázást.
Persze ha megkérdezem, hogy milyen közvetlen hozzáférés, milyen júzerekkel (más eszköznél uygan láttunk már ilyet, vagy alapértelmezettet, aminek értelme nem volt :-D), akkor csak hápognál és megmutatni sem bírnád. Lehet nem is az volt, vagy félreértelmeztél valamit. Ahol meg félni kell tőle, ott az IDS dolga lesz úgyis...
A nagy testvér nem fog megzsarolni ha nem fizetsz letitkosítja a filejaidat, nem lopja el a banki és kártya adataidat, nem fog pop up ablakok tömegét feldobálni. Szóval van azért némi különbség.
Amugy van boven ellenpelda is kulonben, csoadlom, hogy nem soroljatok.
word-ot csereljetek le openoffice-ra vagy libre offica-ra, kiadvanyszerkesztot scribusra, kepszerkesztoket gimp-re. Inditsatok az orat, hany perc mulva jonnek nyitott bicskaval kovetelni vissza a megszokott dolgokat.
Gyorsan rajohettek, hogy a user-nek nem jo es biztonsagos szoftver kell, hanem kenyelmes es konnyen megszokhato valami, es minel latvanyosabb, annal jobbnak tunik nekik. Mint a word-ben a repulesszimulator.
Valahol megertem a felosoket, mert bizony nem egy xp-s gepet kaptunk, amiben meg mindig ott volt a redmondiak kozvetlen hozzaferese sajat userukkel, de volt olyan, ahol meg ket masik is volt mellette, mindegyik teljes jogkoros tavhozzaferessel.
Valamint emlekszem arra, hogy amikor a birosag kotelezte a MS-t az IE eltavolitasara, azonnal bevezettek, hogy a frissiteseket csak IE-n keresztul lehetett telepiteni, ezert nekem nem gyanus, hogy soha el nem inditott IE gyujti maganak a webezesi adatokat. Olyanokban mar nagyon nem vagyok biztos, hogy az avg hozna letre chrome konytarakat es hasonlok, mint ahogy az ask toolbart se kulso kenyszerkent ismerem.
A lenyeg azonban az, hogy a bizalom az elveszett es ugy tunik, barmilyen ceg jelenik meg, amint fontossa valik, azonnal valt, es az addigi szabadsagharcosbol adatgyujto lesz. A chrome tehat nem protokoll, hanem "felho", de mar megtalaltak, hogy a 43-as fox bizony szepen kuldi az adatokat a felhobe, hw es sw infok osszekotve, a tobbi kodolva van, ezert meg gyanusabb nekik, mert hw es sw ugy tiz sorban van, es mellette tobb szaz sornyi kodolt valami. Raadasul mar hiaba irja ki nekik a fox, hogy a webes kovetes letiltva, mert tudjak, hogy a fox azert hizik, mert szepen gyujti az adatokat, amiket raadasul folyamatosan kuld a felhobe. Ezert torlik akar ket orankent az adatokat, minel kevesebbet kapcsoljon ossze.
Itt akkor felmerul a kerdes, hogy minek vedekezzunk trojaik meg virusok ellen, amik azt celozzak, hogy adatainkat megszerezzek, amikor megjelenik egy kugli es kozli, hogy mostantol csak akkor fertek hozza az adatbazishoz, ha elkulditek az adataitokat. Ugyan az, csak a nagytestver stilusaban.
Nekünk az XP-n még december 20-án működött a színcserélő. Ugyanis ezután történt egy gép és op.rendszer csere. Vajon most is életképes? Ha igen, akkor honnan jön, "zone.msn.com" oldalról?
Mi történt a korábbi Windows rendszerekben megismert internetes játékokkal?
Egyik helyen ezt olvasni: Ha kapcsolódik az internethez, bármikor ellátogathat az MSN játékokat biztosító webhelyére ezekkel és más játékokkal játszani:
Ostábla
Dámajáték
Fekete Macska
Színcserélő
Pikk
Látogasson el a zone.msn.com webhelyre, és keressen rá a "Riversi" szóra (angol nyelven) sajnos nem igaz. A színcserélő kivételével mindegyiket el lehet érni a Free online Games területen.
"Reversi" szóval is próbálkoztam, de keresés eredménytelen maradt. Regisztráltatnom kell magam? Talán abban az esetben elérhető? Van még valamilyen ötlet? Előre is megköszönném.
Nem a névvel azonosít, hanem generál egy UID-t. Ez egy egyedi kulcs, ha van titkosított meghajtód, nehogy újratelepíts amíg nem kódoltad ki, mert ehhez kell ez a kulcs!
Maradnak alkönyvtárak ahol ugyan az a sz..kodás megy, de azokat megoldom manuálisan. Nekem az magas, hogy ha az egész meghajtó, akkor hogy van az alkönyvtárakon, és nem is mindegyiken ugyanazon könyvtárakban ez a gebasz. A grafikus lány akinek dolgozom, maces, tehát biztos nem örököltem tőle semmit, tipikusan az ő munkával megyek falnak.
Olyan kéréssel fordulok hozzátok, hogy szükségem lenne egy (ingyenes) programra, amivel fel tudnám venni a számítógépemhez csatlakoztatott kamerámmal a szobában történteket.
Egy kutyust szeretnék megfigyelni, hogy mit csinál amikor otthon hagyom.
Elég lenne, ha kb. csak 5-10 mp-ként csinálna egy képet és ezt vissza lehetne nézni filmszerűen.
Az sem lenne baj, ha ütemezni lehetne, mert általában azonos időben hagyom magára.
Nincsenek felhasználók, telepítettem a wint, az utolsó lépésben megadtam a nevemet mert ezt nem lehet kikerülni, de jelszó már nincs, aztán elindítottam a bckup hdd-t, és azóta zörög, letilt, szarakodik.
De ő legalább gondolkodik.... A facen most rukkolt ki valaki azzal, hogy jó nagy vas kell, és akkor nem kell karbantartani mer' úgy se lassul le soha...
Egyébként nem igazán értem, honnan jön ez a nagy kupi, ccleaner hetente etc. Évente egyszer futtatok egy tunupot, egyszer frissítek dvd-ről ennyi. Nod 32 van, chrome, add block.
Ehhez nem lejátcó köll, hanem vmi szerkesztő. Én ilyesmit az Avidemuxszal szokok piszká'ni, az elég jó arányba' fölismeri a sz@rul/sehogyse kódolt cuccot.
Annak hibás lesz a fejléce, vagy ki tudja. PC-n a VLC sem tudja lejátszani, vagy mivel próbáltad? Más, ezzel készült videót az a lejátszó lejátszik? Kapsz hibaüzenetet a lejátszótól?
Egy tablettel akartam egy hosszabb videót készíteni. Kitámasztottam magára hagytam. De közben lemerült, kikapcsolt. Feltöltve, bekapcsolva nézem ott ahol a felvett videók szoktak lenni van egy 0 kb-s file azzal a névvel ami a szokásos tehát vid201602250955.mp4. A tableten nem is láttam csak ezt. Ok na ezt elszúrtam annyi. De összedugtam egy pc-vel és látom, hogy ugyanebben a mappában van egy másik file is az 933 Mb azaz a mérete kb. megfelel egy két órás videónak ennyi idő telhetett el a kikapcsolásig. Ennek a neve azonban vid201602250955.mp4.tmp Ó gondoltam nagyon király mégis el van mentve. Csak ezzel a mp4.tmp végű file névvel meg se tudom nyitni. Az a nagyszerű gondolatom támadt, hogy átnevezem a filet úgy hogy csak mp4 legyen a végén. Sajnos nem jött be így se tudom lejátszani. Van valami tipp hogy hogyan lehetne elővarázsolni ezt a videót? Köszi
Köszönöm a segítséget. Az AdBlock nem oldotta meg a problémát, ill. lehet, hogy 1-2 felugró hirdetési oldalt eltüntetett, de jut is, marad is. A Malvarebyte után viszont eddig nem találkoztam az ökörségekkel, a végén még jó lesz. Az érdekel, hogy valamikor ez már fenn volt a gépen és valamiért uninstalláltam.
A proci tuti nem használ memóriát. Én úgy tíz éve nem látok semmilyen, aktív tartalomként beszúrt reklámot, sem jutubvideó elején, sem adwords, sem szponzorált hirdetést. És ehhez egy nulla erőforrás-igényű módcert használok, ami böngészőtől teljesen független, nem lehet egyszerűen letiltani, nem fagy meg, nem csinál hülyeséget, mellékhatásként megelőzi sokféle, féreggel fertőzött weboldal látogatását is. Hosts fájl a neve. Írásvédetten, egyedi ACL-lel.
Nekem szerencsém van, évek óta nem volt engem zavaró lassulás a gépemen. Ugyanakkor valamilyen - nem túl alacsony - szinten értek a számítógép kezeléshez. Viszont a biztos vagyok benne, hogy a felhasználók döntő többsége - köztük magam is - nem tud az AdBlock-on kívül olyan technikákat, amelyek megfelelően blokkolják a reklámokat. Szóval nekem egyelőre elég, hogy nem látom. A procim meg néhány százalékot használ a memóriából.
Az zabálja le a procit, ami fut. És csak annyival vagy előbbre, hogy nem látod a reklámot, de attól még a dög ott lesz, memóriát és procit is kér, ráadásul minél több a reklám, annál több procit kér az adblock is. Értelmetlenül.
Ezt nem egészen értem. Mi nem jelenik meg? Nyilván nem a reklámokra gondolsz, de nem értem, mire. És mi tudja zabálni a kisebb gép prociját? Szóval itt az alanyok hiányoznak nekem:-)))
A bővítményekre vonatkozóakat értem. Az AdBlock nálam nagyon jó helyen van köztük. A szemeteket (szerencsére már nemigen települnek nálam) kiirtottam. Így minden bővítményemről (6 db) tudom, hogy mi, és miért van ott.
És hasonlóan tartom karban a plug-ineket is. Csak 4 van, de még ebből sem engedélyezem a Chrome PDF olvasóját, mert az egy tévedés.
És abban mi a meglepő, ha van néhány kuki vagy maradék cucc a temp könyvtárban? Az a dolga. Ezért sem jó a CCleaner, látbványosan möhözik, csak tudnám minek. Hétfőn is láttam egy gépet, nem ismerte fel a projektort, CCleaner, világfasza elindult és tette a dolgát, közben nem ártott volna ha nem 8as Explorerrel adja vissza gépet és felrakja a VGA drivert meg azt a másik 3 felkiáltójeleset.
Én már nem bírok lealacsonyodni a hülyeségekhez, lenne ami lenne. Most ez a Te munkád, vagy alkalmazott vagy, vagy micsoda? Ha a Te munkád, akkor ne itt vergődj már, menj kávét lapátolni a kikötőbe, az tán menni fog. Ha nem ez a közvetlen feladatod, akkor utasítsd vissza, a szakértő meg szakértsen. Esetleg lazulj be, XPhez tűzfalnak mondjuk az F5nek vannak jó cuccai...
Ideokádsz egy félig értelmetlen, gondolkoztatós marhaságot tök feleslegesen. Nem egyszerű dolgok, nagy részéhez meg 55-101 kell acélbetétes bakanccsal ésvagy jó orvosok.
Webtune, CCleaner, ésatöbbi. Így kell hozzáértés nélkül mégjobban szétbaszni a gépet, hogy aztán megerősítsen a hitünkben, minden szar, gonosz MS, Chrome is csak kémkedik. Faragjatok kockát a kertben fagolyóból, az előbb való oda, mint az informatika.
Szóval azt sem tudjuk mit talált, mi történt, de levonunk belőle valami marhaságot következtetésnek.
Toroltek, ures volt, orultek neki.
Legkozelebb, meg masnap, megint volt benne valami nehany tiz k-s fajl, a ccleaner csak a mennyiseget mondja, mennyit tavolitott el. En elotte megneztem volna, akkor tudnam.
A masik front a virusirto es tuzfal terulete. Megkaptam az ukazt, hogy win7-en egyertelmu a helyzet, ott az essentials es nem kell semmi mas. Rabolintottam, fogalmam sincs, mi az, mint ahogy szerintem masoknak se, csak annyit tudnak rola, hogy az a hir jarja, hogy az mindent megold, a defendert is kikapcsolva tartja, igy nem lassul a gep, hetente frissul es kesz. ccleaner-t tartok mellette a lelki beke erdekeben, mert vannak, akik latni akarjak, hogy valami szepen kipucolja a temp mappakat.
A gond az xp-s gepeken van, oda kell valami. Az egyiken a sajat tuzfala van, most kovetelik, hogy kerio legyen, mert az kifele is ved, nem ismerem, most kezdek majd vadaszni utana, ugy tudom, nem egy mai darab. Minden hasznos infot orommel veszek telepitessel es hasznalattal kapcsolatban.
A masikon avg volt kompletten, egy szerencses akcio reven kaptunk egy eves liszenszet tuzfallal, meg mindenfele opcioval. A tipikus, rendkivul reszletes es informativ panasszal ("Lassu a web!") foglalkozva gyorsan rajottem, hogy az avg nagyon agressziv, sajat magat frissiti elsokent es minden mas webre kapcsolodo programot megprobal letolni, igy javasoltam, hogyha webre kapcsolodnak, hagyjanak neki egy tiz percet, amig lenyugszik, es utana inditsanak barmi mast. A bongeszo hisztivel parhuzamosan elindult itt is a hiszti, eloszor azert, mert mindenaron telepiteni akart egy web tune szolgaltatast, es allitolag akkor is megtette, amikor ezt nem kertek, majd hiaba toroltek, a kovetkezo frissitesnel visszatette. Sot, valami galad modon ask keresot, es egy toolbar szolgaltatast is telepitett.
Akkor kollega reinstallalta, es rajott, hogy nem tudja teljesen, igy elinditotta a keresztes haborut. Allitolag a web tune az mindig visszajott valahogy es az osszes user neve alatt az alkalmazasok mappak alatt sok peldanyban voltak avg konyvtarak. Sot, a program fajlok alatt is volt, es a kozos programok alatt volt egy chrome mappa allitolag sok es folyamatosan frissulo fajllal. A lenyeg, hogy vegyesen alkalmaztak unistallalast es kezi kigyilkolast es ccleaneres torlest, es allitolag negyedik ujrainditasra voltak sikeresek, mert valahogy mindig voltak nem torolheto fajlok.
(Amikor F8-ra rakerdeztem, akkor kozoltek, hogy az nem jutott eszukbe, es nincs gyakorlatuk benne, igy nem firtattam, mint ahogy azt is tudom, hogy az ask meg a toolbar az opcios jatek szokott lenni, igy nem galad modon, hanem emberi tenyezo miatt kerul telepitesre, de en mar oreg vagyok bohocnak, inkabb nem szolok. Azt se latom bizonyitottnak, hogy pont az avg hozna letre chrome nevu alkonyvtarat, vagy frissitene a tartalmat, bar l;ehet, ha toolbarral van kapcsolatban, de inkabb nem telepitek ujra avg-t most egy ideig. Plane, hogy a palinkam is elfogyott tegnap, nincs ami megvedjen a verbalis kornyezetszennyezestol.)
A lenyeg, hogy mostantol az avg is a chrome csalad veszelyes tagja, igy ket ingyenes virusirto maradt, jelenleg az avira van hasznalatban, ha erre is kitalalnak valamit - voros esernyo, stb. - akkor ott van az avast vesztartaleknak.
Valami virusirto kell, mert most mar nagyobb veszelyt latok a pendrajvos csereberek kapcsan, mint a webes tamadasok reven, bar teny, hogy xp-re nincsenek ujabb biztonsagi frissitesek, de ezt nem tartom olyan egetvero biztonsagi fenyegetesnek.
De hogyan futtathatom mégis? Nem a konkrét eset érdekel, de ha valahol belefutok hasonlóba, mit tegyek? Mégis csak az én gépem, szóljon ha baja van de ha akarom had futtassam már. Nem vagyok ura a gépemnek? Ráadásul egy gyári lemez, ki tudja mire szól még be.
Nem kell ahhoz wizard és kész. Kezdőbetűből tippelve DLink lesz. Van szépen IPje, weben felkonfigolod. Bár nem értem mit kaptál, hogy ez most hibaüzenet, vagy valami feltelepedett és azóta szar?
Engem mondjuk éppen eléggé idegelne az is, ha nem jelenik meg, kisebb gép prociját pont le tudja zabálni, mert ott futnak a szarok és tele van verve a böngésző bővítménnyel.
"Azutan valaki felfedezte, hogy ccleaner mindig talal torolnivalo webes adatot ie alatt, jott a duh, hogy valami kemkedes megy,"
Szóval azt sem tudjuk mit talált, mi történt, de levonunk belőle valami marhaságot következtetésnek.
Persze ha már szolgáltatásként fut valami, akkor tök mindegy milyen böngészővel bohóckodtok. Azt meg sem kérdezem, hogy esetleg nem lenne-e arrafelé-e egy hozzáértő-e, mert az így bonyás lesz. AdBlock is kicsit másra való, mint mondjuk eltávolítók.
Akinél a paranoiás tudatlanság akaraterővel párosul, annak már simán megmondom, hogy vagy bízza rám és jó lesz, vagy forduljon orvosához, mert ezen az informatika nem nagyon segít.
Tobb fronton megy a haboru, kulonvalasztva irom, de osszefuggenek. Probalom tomoriteni az egyes eddigi csatakat, olvasni is sok lesz.
Az egyik front a bongeszo. Eleinte volt ie es fox, majd ie-vel voltak gondok, chrome lett helyette, de persze ie-t nem lehetett kiloni, csak nem hasznaltak.
Azutan valaki felfedezte, hogy ccleaner mindig talal torolnivalo webes adatot ie alatt, jott a duh, hogy valami kemkedes megy, ie valahogy lemasolja maganak a bongeszo cache-bol az adatokat annak ellenere, hogy el sincs inditva.
Jott egy masodik felfedezes, hogy adblock-ot a chrome privat bongeszesnel kiiktatta, a kettot osszekapcsoltak, hogy itt webes kemkedes folyik, chrome ki lett gyilkolva.
Jott az ujabb felfedezes, hogy a fox az valamelyik alkonyvtaraba JSON fajlokba a webes napi bongeszesi adatok mellett a hardver konfigot is eltarolja.
Jott az ujabb riasztas, hogy a fox az adblock telepitese utan azonnal szol a chrome csatornan, hogy ezt a programot most erre a hadver konfigu gepre telepitette.
Jott egy gyors hatarozat, hogy minden bongeszot torolni, opera kell, mert az valami regi szabadsagharcosok utolso titkos fegyvere. Azutan az elso peldany telepitesekor a nyito kepernyo a chrome csatorna volt tucatnyi ceg logojaval vagy kepevel, nem tudom.
Erre jott valahonnan egy komment, hogy perszehogyigyvan, a kugli megegyezett minden bongeszogyartoval, hogy csak ugy hasznalhatjak az adatbazisat, ha folyamatosan jelentik neki a user adatait, ezert van a chrome protokoll, hogy ne szurjon szemet az adatforgalom. A bongeszo elkuldi a gep hw es sw adatait es ok rogton letaroljak, hogy errol a geprol ekkor es ekkor ezeket az adatokat kertek le, a user csak utana kapja meg, igy nincs nyoma. Rakerdeztem, ha protokoll, akkor miert perjel, miert nem visszaperjel, jott a megoldas, hogy ez a kugli virtualis drive-ja, azonnal tarol mindent hierarchiaban es kulon adatbazist epit a webes hasznalatrol.
A hiszterianak ennek a fokan azt mondtam, hogy jo, akkor mindenki dontse el, hogy mit akar hasznalni, kizarolag a portable valtozatot hasznalhatja, es a sajat pendrajvjan azt takarit, amit akar, a gepre nem kerul be semmi.
Erre kozoltek, hogy nehagyasziddjem, az ie a c drajvon szepen gyujti az adatokat, azert kell a ccleaner, hogy minel surubben kitakaritsak.
Nagyjabol ez a mostani allapot ezen a harcteren, de hamarosan varhato naggyules, ugyhogy kene valami erosebb pancel, amivel kibirom a fejtagitast. Palinkam ma reggel fogyott el.
A tobbit kicsit kesobb, negyven perce probalok irni, csak most engedte az index.
Ez valószínűleg sokat segít, de ha esetleg maradnának még ezután is felugró hirdetések, akkor javaslom, hogy keress egy AdBlock (reklámblokkoló) szoftvert. Én Google Chrome-ot használok, és a Google által készített ingyenes AdBlock Plus bővítményt telepítettem, és teljesen reklámmentes a gépem. Kivéve azt a nagyon kevés programot, ahol magam engedélyezem. Ilyen például az egyik szótár programom, amelyik az ingyenességért cserébe azt kéri, hogy az ő oldalukon kapcsoljam ki a reklámblokkolót, mert ők ebből élnek. És szívesen megteszem. De azért ott sem felugró ablakok, csak szolid reklámok jönnek.
Egyébként éppen tegnap kért meg valaki, hogy segítsek, mert a reklámok nem hagyják dolgozni. Telepítettem az AdBlock-ot, és az eredmény néhány percen belül látványos volt.
Úgy tudom, más böngészőknek is vannak ilyen blokkolói. Ha a google keresőbe az adblock szót beírod, lesz néhány találatod a többi böngészőre vonatkozóan is.
Valamilyen nyavaja beköltözött az asztali gépembe (Win7) A böngészőkben (az összesben) bizonyos URL-ek esetén, konkrétan a freemail és az index fórum, az elindításuk után folyamatosan nyit meg mindenféle társkereső és játékodlalakat. Ki tudok belőlük lépni, és vissza tudok menni az eredeti oldalra, de tevékenykedni ott nem tudok, ment mindig újra kezdi.
Ha az index fórumnál nem csukom be az ablakokat, akkor tudok pl. írni, csak a fél képernyőt elfoglalják a felpattanó ablakok. Közben a Firefox pl. kiírja, hogy megakadályozott 2-3-5 felpattanó ablakot, de nem tudja mindet, meg nyilnak új párhuzamos ablakok.
A freemailnál viszont nem új ablakokat nyit, hanem mindig az aktuális ablakot irányítja át, de ha visszamegyek balnyilal a freemailba, ott tölt valamit és újra előjön a nemkívánt tartalom. Legtöbbször egy Windows Repair szolgáltatás ajánlja magát, amikor az először jelentkezett és elutasítottam, azóta van ez a cirkusz. Mintha az lenne a játék, hogy az első elutasításkor megsértődött és az éppen nyitva levő URL-eket megfertőzte. De úgy, hogy mind a 4 böngészőmben ugyanígy viselkednek. De - ha jól látom - csak ez a kettő, vagy másnál még nem vettem észre.
Windows 10-es hálózat kialakításával van problémám.
Van 2db windows10-es és 2db Windows XP-s gép amit hálózatba kellene rakni. Tegnap sikerült is, mára az egyik win10-es gép nem látszik. Bármit csinálok nem látom. Tegnap még másoltam is egyik gépről a másikra (XP-sről Win10-esre). Mindegyik gép MSHOME tartományba tettem tegnap mert az XP-sek abba vannak, hálózat felderítés be van kapcsolva, egy IP tartományban vannak, "Megosztás jelszavas védelemmel" ki van kapcsolva. Hálózati (ip) nyomtatót mindegyik gépről tudom használni. Egyszerűen nem tudom mit csinálhatnék még. Pingelni mindegyik gépet tudom.
Ami csak szabaddá tételhez megtalálható, már mindent megcsináltam. A gond az, hogy jól lehet az egész merevlemezhez hozzárendeltem minden felhasználót, ha egy-egy könyvtárba belépek, még mindig szarakodik. A saját tulajdon alatt azt érted, hogy a telepítéskor megadott felhasználó? Megpróbálom, végül is nincs hálózaton a gép. Köszönöm.
Nem emlékszem rá, hogy titkosítottam volna bármit is, de rendre jön elő az üzenet a backup merevlemezen, ha másolni akarok felülírással, vagy megnyitni valamit hogy közöm nincs hozzá. Rendre linuxban mozgatok adatot. Hogy lehet az EGÉSZ merevlemezre vonatkozóan kiütni ezt a sz..rt? Paragonnal disk copy történt... semmi más.
Nem, híradásokban olvastam véletlenül, nem magyar híradásokban igaz, de egy vírus akár csak a vírus, ritkán ismer országhatárokat. Miért 6300? Mert a közlésig annyit jelentettek be, azóta biztos rosszabb a helyzet. Írták a vírus nevét is, de nem jegyeztem meg, megpróbálok rákeresni vhol.
Nagyon koszonom a gyors valaszokat, ahogy latom, ezek mind technikaiaknak tunnek.
Ezeken kivul letezo, ceges, vagy kereskedelmi vagy egyeb csatornak erdekelnenek, mert most a nemreg nyilvanossagra kerult chrome protokoll miatt vannak most kellemetlensegeim.
Linux mint 17,3, a telepítésnél vmi mellé ment, az akkor megadott jelszavamat nem fogadja el. Namármost, akkor se módosítani nem tudom, se bármit telepíteni. Ugye nem kell újratelepíteni másik jelszóval?
Olvastam itt egy vírusról, ami eddig 6300 gépet csapott szét, nincs védelem ellene, a hacherek pénzt követelnek hogy leálljanak a szarukkal. Tudtok erről valamit? Ha tényleg terjed, mit támad? Én linux mint 17,3-at használok netre, de anyjuk winnel lóg rajta.
Miket tudtok!! Ámulok. Én pedig egy genya Realtek kártyán nem tudom beállítani, hogy a fülhallgató dugóját bedugva a monitor hangszórója elnémuljon. Mind a kettő pofázik. Azt el tudom érni, hogy vagy az egyik vagy a másik szóljon, vagy egyszerre mind kettő.
Abból is van lehallgathatós PPTP-s és rendes IPSECes is. Meg ahol melóztam, azok adták a tutit, mert UDPbe csomagoltak titkosított TCP-t, amit a túloldal kellőképpen összerakott magának és így már VPNnek hívtuk.
Privát környezet átlagos tudású felhasználókkal. Egy ritkán felbukkanónak van pár évvel korábbi informatika érettségije de semmi gyakorlat vagy extra tudás sőt inkább csak felejtés azóta. Rendszer sincs nemhogy rendszergazda. Célzott kutatástól sem kell tartanom, csak kíváncsi bóklászás vagy véletlen megnyitás ellen akarom védeni a mappát. Ez a jelszavas védelem sokkal jobb meg biztonságosabb mint amit eddig csináltam, hogy mappán belül további almappák sorozatának egyikébe dugtam el az érzékeny adatokat.
Azért tudod hogy mi a különbség az elrejtés és a titkosítás közt..?
Mint amikor a kisgyerek elől elrejted a tortát és azt mondod neki nem adod oda addig amíg ki nem mondja a jelszót... :)
Ha egy hozzáértő (pl a rendszergazda) alapos szakszerű kutatást végez akkor megtalálja a tortát jelszó nélkül is. Ha titkosítva lenne akkor csak egy XYZ nevű filet látna, de az elrejtett folder esetén minden feltárul...
Ó nagyon köszönöm. A "Hide folder" volt a kulcsszó. Korábban "titkosítás"-ra kerestem és nem igazán voltam elégedett a találatokkal. A Hide folder alapján találtam a Wise Folder Hider-t itt: http://www.wisecleaner.com/wise-folder-hider-free.html
Ez nekem tökéletes. Nagyon egyszerű kezelni és szépen eldugja a kívánt mappát. Számomra nagy előnye a korábban általam gondolt titkosítással szemben, hogy egy jelszóval védett, de látható titkos mappánál a gép másik felhasználója elkezdhet érdeklődni hogy mi van ebben a mappában, miért nem tudja megnyitni stb. Magyarázkodnom kellene, amit nem szeretnék. A Wise Folde Hidernél meg nem is látja más az eldugott mappát, csak én ha jelszóval előkeresem. Szuper, nagyon köszi. Persze a többieknek is köszönöm a javaslatokat. Külön felhasználói fiókot nem akartam, ezt meg hogy "win verziód nem legalább prof szintű" nem értem. Laptopom van gyárilag telepített 64 bites operációs rendszer x64-alapú processzorral Windows 8.1 Bing szoftverrel. Tehát az eredeti gondom a titkosítással az teljesen megoldódott, de érdekelne, hogy mi az hogy prof vagy nem prof? Mit kellene tennem ha esetleg mégis a Windows által leírt módon akarnék titkosítani egy mappát, vagy hogy egyáltalán pipát tudjak tenni a jelölő négyzetbe.
A probléma a szerkesztődoboz saját billentyűzetkezelőjében van: mobilos-táblagépes használat esetén átdefiniálja a backspace-t del-re. Azt meg, hogy asztali gép-e, vagy tablet/mobil a böngésző azonosítójából ókumlálja ki.
Szóval, ha valaki szintén szív ezzel a backspace/del-es dologgal, akkor fórumozáshoz állítsa át a böngészőjét asztali tpusú megjelenítésre.
Kösz. De több bajom van ezzel is. 1. Mikor olvastam már akkor is furcsa volt hogy ha valaki ismeri ezt pár lépést ami le van írva a visszafejtéshez azaz néhány kattintás után kiveszi a pipát A tartalom titkosítása jelölőnégyzetből akkor azzal fel is tudja oldani a titkosítást? Ha ez így van akkor ez nem komoly védelem, maximum a véletlen betekintések ellen véd,
2. Gondoltam azért kipróbálom, de nem sikerült mert egyszerűen nem tudok pipát tenni a titkosítós jelölő négyzetbe. Mit értek félre vagy csinálok rosszul? Itt a kép, hogy néz ki nálam:
Egyszerű, könnyen kezelhető, ingyenes titkosító programot/megoldást keresek. Közösen használt számítógépen egy mappát szeretnék titkosítani, úgy hogy rajtam kívül más ne tudja megnyitni, ne tudjon belenézni. A Google a barátom, találtam is néhányat. Nem veséztem ki nagyon egyiket se de úgy láttam hogy a file-okat egyenként kell ezekkel titkosítani. Van jó sok file, ha van rá lehetőség nem szeretnék egyesével vacakolni, hanem egyszerre az egész a mappát titkosítani és kész. Mit javasoltok? Köszi
A fapados tone telefon pont ugyanolyan, mint a 15 éves régiek. Feltéve, ha nem a 2 kontra 4 eres bekötéssel szívtál valamit. Egy része meg tán olyan lehet, ami akkor sem kapta meg a HIF címkét, csak éppen működött és senki nem foglalkozott vele. Vagy piros.
Ezt azért írásban (emailben) kellett volna megkérdezni. Mert szóban az ügyintézők tudnak szamárságot mondani.
Viszont nem mernének ilyesmit leírni egy írásos válaszban. Mert akkor megkérdezhetnéd, hogy hol van ez leírva az Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF). Aztán azt is, szerintük mi lesz erről a fogyasztóvédelem véleménye, ha megírod nekik.
Összehasonlítási alapul a mostani laptop a említett paraméterekkel (8 Gb RAM, 2 GB videókártya, AMD A-8, 1TB merevlemez, Win 10) és egy "őskövületi" asztali PC (Win XP SP3, 1,5 Gb RAM, alaplapon videókártya ATI Radeon XPress 200, Pentium D proci, 120 Gb merevlemez).
Nekem úgy tűnik néha, hogy az XP gyorsabban reagál egyes feladatokra (fájlok megnyitása, lapozás...) mint a Win 10.
A netes oldalak megnyitása:
Tudom ez nagyban függ a kapcsolat gyorsaságától, de itt is az XP egy "leheletnyivel gyorsabb". Értem ez alatt azt, hogy míg töltődik az oldal a Win 10-ben nem nagyon tudok az oldalon "lapozgatni", míg az Xp-nél ez lehetséges, igaz nem sok mindent tudok vele kezdeni, míg be nem töltődik teljesen (a sebesség átlagban 20 Mbit/s).
Aztán a rendszer betöltése:
Kb. 10-ből 1x a Win 10-nek sokáig tart a betöltés (néha az Xp gyorsabban betöltődik). A fennmaradó 9 esetben azért elég gyors (kb. 20 mp-ig tart a betöltés). Éppen ezért szerettem volna egy SSD merevlemezt is, de akárhogyan is kombináltam, nem találtam ilyen laptopot (amelyiknél volt, ott kevesebb volt a RAM, csak alaplapon lévő videókártya stb...). S az eladó is meggyőzött azzal, hogy a Win 10-nél már nincs jelentősége az SSD-nek. Azzal s az nélkül is ugyanúgy olvassa be a rendszert...
A végre talán annyit, hogy egy picit többet vártam ettől a laptoptól a régi PC-hez képest...
Lehet, hogy még a Win 10 ha már nem is gyerek cipőben, de még nem felnőtt cipőben jár...
A régebbi ton-os telefonok egy része sem megy az UPC telefonvonalon. (Mondták a boltban.) Egy ideig párhuzamosan ment az UPC és a T-home nálam (hűségidő miatt), és kellett venni miatta egy fapados telefont, mert a 15 éves régivel hívni nem lehetett.
Megtalàltam...a youtub figyelmeztetései miatt tettem a User Agent String programot hogy ne internet explorernek nézze az internet exploreremet hanem chrom-nak ez volt a baj....most tettem mintha firefox lenne és igy most màr jol mukodik....
Ez francia vagyis a Suppr Inser ugyanaz a billentyu de valami tortént a szovegszerkesztoben és most ez a billentyu nem csinàl semmit és a balra mutato nyillalellàtott billentyu alatta ugy tunik àtvette a szerepét, viszont nem torli tobbé a balra àllo betuket.....Mivel a Notepad jol mukodik azt hiszem ez csak az index forum szoveg szerkesztojét érinti....
Mert a magyar billentyűzeten az Inser neve Ins, a Suppr neve Del.
És a kevés ékezetes betűd alapján a gyanúm, hogy nem magyar nyelvű a billentyűzeted és a karakterkészleted sem. Nem adódhat a probléma abból? Vagy a numerikus billentyűket értelmezte át valami? Hogy viselkedik a többi számbillentyű rajta?
A Backspace billentyű pont arra való hogy a kurzortól balra lévő betűket törölje. Ezen van a balra mutató nyíl.
A Del billentyű törli a kurzortól jobbra lévő betűket.
Az Insert billentyű pedig a felülírásra való, azaz meglévő karakter fölé viszed a kurzort, és azt írja felül az amit begépelsz. Jobban teszed ha nem nyomkodod össze vissza.
Nem megy...hiàba nyomkodom az Suppr Insert a szoveg belsejében tovàbbra sem torli le az elotte àllo betut és a balra mutato nyillal ellàtott billentyu viszont ugy tunik, àtvette a szerepét....
A forum szerkeszto ablakàban ha megnyomom a "Suppr Inser" billentyut egy szo belsejében valamik okbol rovid ideje nem torténik semmi de viszont az a billentyu amelyik alatta van balra mutato nyillal, az ugy csinàl mintha àtvette volna az elozoleg emlitett billentyu szerepét és torli az elotte levo betut a szovegben...Hogy lehet a szerkesztot visszaàllitani hogy mukodjon normàlisan mint azelott? (A Notepad-ban minden normàlisan mukodik)
Sziasztok! A következő lenne a kérdésem: Egy mappában lévő fájlok egy részét szeretném átnevezni. Azt szeretném, hogy a kijelölésben szereplők eredeti neve megmaradjon, kiegészülve egy (ugyanazon) szóval. Meg tudom ezt tenni valahogy, vagy muszáj egyesével?
Nálam kihalt a faxolás, ha kell, akkor megoldom másfelé, viszont csilliárd évvel ezelőtt az UPC volt az első és egyetlen stabil telefon, ami igazából netes voipos, de simán mindenféle kavarás nélkül lehetett faxolni. Win7 alatt akad N+1 ilyen, amihez aztán modem is kellene, amik a faxos szabványokat jó eséllyel néha nehezebben teljesítik, mint a mostani multis cuccod.
Eddig volt egy t-homes analóg vonalamon egy 4 az 1ben multifunkcionális masinám, ami közül az egyik a fax volt. De most átmentem az UPC-hez, ahol digitális a telefon és azon nem megy a faxolás. Nem állítom, hogy túl sokszor használtam, de megnyugtató volt az a tudat, hogy ha akarnám, tudnám.
Nincs valami Win7 alatt is futó alkalmazás, ami el tudná játszani a fax szerepét, a bejövő analóg fütyülést képpé alakítaná, a gépben levő képeket vagy urambocsá dokumentumokat el tudná fütyülni egy túoldali analóg fax számára?
Csak azért kérdeztem, mert valamiért lassúnak tűnik a gépem ahhoz képest, hogy 8 giga RAM és 2 giga Grafikus kártya áll a rendelkezésre... De tudom a gyorsaság nem csak ezektől függ...
Segítség kellene.Win10 lett telepítve a gépemre, BIOS frissítve. Internet nélkül szépen fut a gép. Ahogy a LAN kábel csatlakoztatva van / van hogy lemerevszik / de kikapcsolni egyáltalán nem lehet. Elkezd kilépni de áram alatt marad, csak a power gomb folyamatos nyomására vagy a főkapcsolóval lehet kikapcsolni és újra indítani.
Realtek PCI GBE Family integrált kártya van benne.Hibaüzenetet nem ad.
Másik gép szépen fut erről a hálózatról kábelen keresztül.Kábel :gyári CAT.5E
Windows 10-es laptopot használok, melyben alaplapra integrált és egy külső videókártya van. Mivel a külső videókártya 2 GB-s, ezt szeretném használni... De nem tudok rájönni, hogy hol lehet ezt beállítani... Netán a Bios-ban állítsam át? Valahol azt olvastam, hogy a laptop saját maga választja ki, hogy az adott pillanatban melyik kártyát fogja használni... Lehet, hogy így van?
Mivel nem a diszked hibás, "csak" leformáztad, egyáltalán nem kell feltétlenül másik ugyanakkora vinyó. (Nem kell az egész image-et lerántani róla; ha csak olvassuk, akkor szépen nyugodtan lehet arról dolgozni.)
Akkora diszk, pontosabban szabad hely kell, amennyit a visszanyerni kívánt dógok elfoglalnak.
Ha pl. azt mondod, hogy volt rajta párszáz fontos fájl, *.doc/xls/pdf, a többi meg mondgyuk pótolható film, akkor akár néhány giga is elég...
Már nyugdíjas vagyok - ezért is merek ilyen dolgokról részletesen írni - nem igazán érdekel hogy az adatlapomra milyen üzeneteket küldenek (a legenyhébb: te paraszt, kilopod a gyerekeim szájából a kenyeret hogy itt villoghass - ha a köcsög a segítségeddel megcsinálja, az nekem anyagi veszteség - persze név nélkül... Jót nevettem rajta...
Az meg hogy egy adatmentő cégnél a kis hibából is nagyot csinálnak, hogy többet kérhessenek érte - magától értetődő dolog. Ezért nincsen olcsó mentés...
Most is ezt csinálod, nem? Amúgy ez még a profi kategória alatt van bőven. Bár vannak bukttói, de nem egy nagy kaland. Ránézésre csak idő és 2 tera hely kell hozzá, de én még lehet visszírnám egy testdiskkel is és csoki. Persze menteni, ellenőrizni, ésatöbbi. Ha effektív nem is sok a munka vele, a gép az zörög rajt jó darabig.
Ízlés kérdése. Nekem csak az a bajom, hogy a forrás állapotától is függ és volt már mikor 10-20 napot köhögött a gép a háttérben, az meg már gombócból is sok. Aztán 2 terát átmásolni 2xfél nap. Nem véletlen, hogy a legtöbb értelmes adatmentő a vinyóra már nem vállal visszakavarást. Vegyen onnan egy új 2 terásat és kész. 1-1 próbát megér, de sosem tudni a lehetőséget, üzleti koncepciót, ellenben nem biztos, hogy ennyiért rögtön kap ajánlatot.
És azt honnan lehet tudni hogy a te merevlemezed milyen állapotban van? Mert gondolom az lenne a terved hogy elküldöd, az illető lementi a sajátjára, majd a tiédre újraformázás után visszamásolja az adataidat. Ha hibás a tiéd, akkor kárbaveszett fáradság...
Na most ha az a merevlemez tele van, 2 TB adat átmásolása még egy szupergyors gépen is 4 - 6 óra. A mentése pedig ennek durván a 3 - 4-szerese (az adatmentő programok sajnos lassan dolgoznak, nem úgy megy mint a sima másolás - ráadásul még a mentés előtt át is kell szkennelje a lemezt, előfordul hogy többször is).
Tehát ez nem annyira piskóta, ráadásul felelősség is...
(nem azt mondom hogy nincs aki megcsinálja, de az biztos hogy nem egy nyilvános fórumon fogja megbeszélni veled)
Gondolkozom egy ideje, de nemtom. 2 terásat nagyon le kellene pusztítani. Lehet sörrel jobban járnál, de megfejtem, ha nem 1-2 napon belül sürgős, akkor 1 hétre elviheted.
És nem éri meg valakinek, akinek van egy 2TB-os "kölcsön" merevlemeze, hogy ezt megcsinálja mondjuk ezt 10.000-15.000 Ft-ért? Nem ingyen kértem ezt senkitől, hanem pénzért. Így mindketten jól járhatnánk. De ha nem vállalja senki....
Bármilyen adatmentő szoftverrel (Recuva, HandyRecovery) megoldható, és igen - mindenképpen kell hozzá egy másik legalább akkora merevlemez, mint a mentendő adatmennyiség.
A partícióvisszaállító programok, HexaEditorok itt nem sokat érnek - én elég sokat kísérleteztem vele de formázott partíciót még nem sikerült 100%-osan visszaállítani. Volt ugyan eredmény, de bibi is - szóval inkább marad a mentés egy másikra - az a biztos.
Ha nincs helyed, de van sok pénzed, bármelyik adatmentő cég szívesen megcsinálja!
Sziasztok! Véletlenül leformatáltam a 2 TB-os külső merevlemezemet. Hogy tudom visszaszerezni az adatokat róla? Sok fontos dokumentum volt rajta, amikre mindenképpen szükségem lenne. Vállal itt valaki ilyet? Sajnos nincs másik 2TB-os merevlemezem, amire ki lehet menteni az adatokat. Vállalja valaki így? A címem publikus! Köszönöm a válaszokat!
Azzal kell kiegészítenem, hogy van egy másik gépem is és azon is OEM XP rendszer fut.
A BIOS-ban a 1 boot device CD olvasóra át állítottam. A gép indításakor elindítja a CD-olvasót, de egy idő múlva leáll és a már ismert üzenet jelenik meg ismét.
gépemen XP rendszer nem indul mert az alábbi fájl hiányzik vagy hibás:
(hibaüzenet) windows/ system/ config/ system
A hibaüzenetben ajánlás eredeti CD-lemez a meghajtóba. El kell indítani a számítógépet
Originál OEM CD lemezem van. Beteszem a meghajtóba a CD-lemezt, a gép a meghajtóhoz fordul, de nem indítja el a SETUP-ot. Ha a wichesterről lehúzom a kábelt elindul a windows setup a CD-lemezről. Nagyon megköszönöm, ha valaki a helyreállításban segítene.
Nem tűnik rossznak a helyzet, de azt el tudom képzelni, hogy a -60 dB körüli jelet (ami amúgy még elég lenne) már jobban zavarja az a gyenge (esetleg mostanába' belépett?) másik jel is.
Állítcsd át a 9-es környékére. Ha ott is ugyanilyen, akkor lehet, hogy télleg a rúter vacakol. Vagy a mikró :))
Ja, ez meg van, de volt ahol nem tették fel és lezabálta ezt a kb. 3 gigát. Szóval előre le volt már töltve. Azt meg nem mondhatom biztosra, hogy júzer feltette-e magának, vagy sem.
Amit írtam az köteezőnek jött le, kirakta az ablakot, leszedted, elrejtetted, eddig okés. Én azt nem fejtettem meg, hogy ott mi történt ahol mégis visszajött az ablak, de jó eséllyel ez a nem kötelező csinálja. Meglesem.
Bár ez sem olyan nagy dráma, ha erről írt volna a HVG és értelmezhetőbben...
Ahogy Jahno gondolta, nem kezdek neki magam. Ha olvastad a korábban, amit a szakmámról írtam, terepjáró oktatás tanácsaimból levezetve újra: "kell egy traktoros telefonszáma a közeli faluból, ha elakadsz".
Amikor a Datanet átadta a Telekomnak tavaly, azonnal voltak gondjaim a net fel/le sebességgel, hatótávval. Hívtam őket és elég hosszú telefonos ügyintézés után a "routert cserélni kell" -t mondta az operátor. Nem volt módom foglalkozni vele, utazás után hazajöttünk viszont minden működött. Magától:(. Kábé egy hónapja lett kisebb a hatótávja az adásnak.
Nincsenek szomszédaim a közelben.
A célszerszám ezt mutatja:
Nem tudom, hogy a feltöltés hogyan rakja össze a screenshotokat, de egyértelmű, hogy kettőt közvetlenül a router mellet mértem, a másik kettőhöz levittem a laptopot a nappaliba. Ahonnan most is írok, de ez nem mindig jön össze.
Ezzel több kavarc is akadt, mert volt ajánlott, aztán meg hirtelen kötelező lett, vagy egyik csak az ikon a tálcán, ha nyomkodtad akkor töltögetette le, aztán volt akinél megjelent már a telepítő, sok gigát elfoglalva. Nem követtem, kinyírtam és ennyi :-D
Frissítésből a 3035583ast kellett leszedni és tiltani, az addig okés.
Az eddigiekből számomra ugyan a legkevésbé sem egyértelmű, hogy mér' is kéne másikat venned, de ha már megteszed, akkor ne olyan vackot vegyél, amit itt emlegetnek, hanem alig pár ezressel többér' olyat, amin legalább gigabites portok vannak, meg rá tudc gyugni usb-n egy nyomtatót vagy külső vinyót/pendrájvot. Mondgyuk egy 1043-as tplinket. De még 20 alatt kapsz klasszissal különbet is, 2 usb-vel, 5Gb-s wifivel (ami praktikusan üres tartomány), pl. a 3600-ost vagy a 4300-ast.
Mer' mit is toltak el? Az elmondottakból semmiféle eltolás nem következik, a rúter meg sz'tem nem így romlik el, sokkal inkább egy(pár) zavaró szomszéd lehet a képbe'.
"a router hatótávolsága a ház változatlansága mellett csökkenhet vajon?"
Igen.
De nyugodtan titkold el a lényeges infókat, pl. hogy mi mikor is történt (a szolgáltatóváltás után ment-e még rendesen vmeddig a cucc, hirtelen romlott-e le a jel, stb.), milyen a környezet (hány szomszéd van, milyen messze [cs./társasház, tanya], a vindóz hány hálózatot/milyen jelszinttel lát), meg ilyesmik, nehogy értelmes ötleteket lehessen adni...
Az első tipp ilyenkor mindig a csatorna-ütközés: ha sok hálózat van a környéken, pláne, ha "erősek' is, az bizony zavarhat jól (ld. Jahno). Próbáld meg máshova állítani a csatornát (36. oldal), rögtön kiderül, semmibe nem kerül.
Nem árthat körülnézni konkrétabban is vmi célszerszámmal, praktikusan pl. ezzel (van újabb is, de az má' pénzes), frankón látcik rajta, ami neked kell.
Február elsejével módosul a Windows 10 terjesztési modellje, a korábbi bejelentésnek megfelelően a Microsoft "ajánlott" kategóriájú frissítésként kínálja az új operációs rendszert.
Az érdekelne, tudjátok-e melyik frissítést (KBakármi) kell kerülni ha még egy kicsit sem akarom, hogy a Win10 felmásszon a gépemre. Gondolom az ajánlott választhatót jelent.
Ha van egy hozzáértőbb a környéken, akkor nem árt, mert annak tényleg kb. 10 perc. Igazából ha az SSID-t átírod, annak a jelszavát, meg a belépési jelszót akkor már jó lehet. Én kikapcsolom a tűzfalat és megváltoztatom az alapértelmezett IP-t is, mert csak.
Egy lépcsőházi gondolat vagy inkább kérdés. Majd 20 évig hivatásom volt a hírfotózás, majd ugyanennyi ideig az autók kipróbálása, gyakran kereskedelmi forgalmazás előtt, a PC-t, tableteket használom ezerrel, de nincs nagy affinitásom az informatikához.
Ha veszek a tanácsotokra egy ilyet (veszek), be tudom üzemelni, miután rádugtam a hálózati adaptert és a modemből jövő netkábelt? Ha tudtok egy lépésről-lépésre helpet erről a számomra meredek processzről, azt is megköszönném. Vagy van hozzá?
Ismerem az admin, ssid, webkód adatokat. Meg a faluban a traktorost:)
Ezt akkor szoktam mondani, amikor kemény off-road terepjárásról van szó és kérdezik, hogy mikor melyik diffizárat kell kapcsolni? Erre szoktam mondani, a legjobb, ha a közeli faluból tudja egy traktoros telefonszámát.
Köszönöm szépen, egyértelmű, hogy veszek egy új routert, csak tudnám, hogy mi Jahno kedvence?:) Meg Ti melyiket javasoljátok? És köszönöm a hozzászólásokat!
Hívd ki őket és hozzák rendbe amit eltoltak. Ha a korábbi állapot romlott változatlan feltételek között az az ő hibájuk. Ha a modem és a router nem közös készülék akkor jobban jársz ha magad veszel egy routert az övékét a kezükbe nyomod, hogy ízeljék meg.
Router dolga, lehet a cucc gyengesége is, de ha más nem változott a házban akár a szomszéd is zavarhatja akármivel. Ha csak közvetlen közelében kezd látszani a wifi és 1 falon túl is zűrös, akkor az a router beteg. Beteg, elvégre DLink, én nagyon nem szeretem :-D
Sajnos már nem emlékszem, Linksys rémlik, annyit tudok, hogy két antennája volt. Ebből is látod a hozzáértésemet. Amikor megpróbáltam állítgatni a PC-vel a beállításokat, úgy összekutyultam, hogy hívtam egy ezzel foglalkozó embert és ő telepítette a mostanit. Akkor úgy látszik ebben a D-Linkben ennyi volt.
megmondanátok nekem, hogy a router hatótávolsága a ház változatlansága mellett csökkenhet vajon?
Ez szolgáltató vagy router hiba lehet, vagy mindkettő? Korábban az emeleti helyéről két téglafalon átjött hibátlanul a jel, a kertben, a háztól úgy 20 méterre is tudtunk netezni. Időközben a Datanet helyett jött a Telekom, még jóval előtte a routerünket cserélték a hibája miatt D-Link Dir-600 -asra. Most szinte csak akkor használható a wifi, ha rálátok a routerre, plusz szörnyen lassú a net.
Másik vinyóra egy getdatát megér, de az anyagokat az ügyfél nyálazza át és vagy biztosítson ennek idejére vinyót, vagy sok láda sört a bérletért. Elég sok cucc vissza szokott jönni, csak még 2 hónap múlva is telefonálgatnak fasságokért, hogy "az a dokumentum amiben ilyen dolgok voltak" az merre lehet, vagy XY képnek miért csak fele van meg és kellene a másik. Holott ezeket előre szépen elmesélem mi várható, mennyi idő alatt, ésatöbbi. Aztán ha kölcsönadsz a mentéssel egy saját sok terásat, akkor sohanapján látod viszont.
Úgy értem hogy nem nagyon akaródzik, hogy ilyet még nem csináltam, kedvem végképp nincs hozzá, de az idővel van a legnagyobb gond. Aki legyalulta hajlandó lenne rá, ha kapna receptet. És egy esetleges sikertelen adat visszanyerés után, nincs kedvem átvenni a helyét a gillotin alatt vagy hogy írják.
Üdvözlet, újratelepítés után csinált már valaki képek, kedvencek, saját dokumentumok etc. könyvárakban tárolt és veszített adatvisszaállítást? Az illető mindent az windows alapértelmezett könyvtáraiba tárolt, naná hogy másolat nélkül, vki meg újratelepítette szintén mentés nélkül.Nem nagyon akaródzik....
Na jó, igazatok van. Eddig csak saccoltam az időt. Most pontosan kimértem: 45 mp alatt áll fel a rendszer, és további 20 mp kell az internet (Digi) eléréséhez. Tény, hogy nem egy csúcsszuper vas.
Ezek szerint az SSD nélkül sem biztos, hogy 8-10 perc volt, talán csak én gondoltam annyinak. De kellemetlenül soknak éreztem, ezért vettem az SSD-t.
Ezt is értem, hogy ilyenkor újraindítás van, de semmi nem települ, akkor miképpen jön a frissítésekhez és miben nem akadályoz? 8-10 perc mondjuk vicces, bár az is valami kövület vas és akármi miatt lehet.
A lekapcsolás nélküli újraindítás nagyon ritkán, de szükséges lehet. Például, ha egy program telepítés igényli. Ilyenkor viszont kellemetlen lehetne, ha elkezdene a gép hosszabb ideig a frissítésekkel foglalkozni.
A hibernálás biztosan jó megoldás, én valahogy eddig ódzkodtam tőle. A tavaly vett SSD winchesterem használata óta, meg az sem gond, ha rögtön újra be kell kapcsolnom a gépet. Az a 2-3 perc - szemben a korábbi 8-10 perces folyamattal - szinte észrevehetetlen.
Nem tudom, de biztosan nem utalnék nekik pénzt. Semmilyen elérhetőség nincs megadva, ahol panasz esetén reklamálni lehetne. Az "About us" oldal meg különösen érdekes:
Kösz, de ennek a gondolatnak a lényegét megírtam 3 hozzászólással korábban (#139528).
" Kitesz egy kis buborékot, hogy vannak frissítések."
Nem tudom, ugyanarról az operációs rendszerről beszélünk-e. Én a Windows 7 Ultimate Service Pack 1-et használom. Itt nem emlékszem semmiféle buborékra, arra viszont igen, hogy a leállítás gombon jelzi, ha kikapcsoláskor frissítéseket akar telepíteni.
Ezzel a telepítés idejét is meg tudom szabni. Ezt is megírtam. Nem a leállítást választom, hanem az újraindítást. Ekkor nem foglalkozik a frissítésekkel, hanem elhalasztja a következő leállításra.
Erdekes problémàm van....Regisztràltam ezt a teljesen uj nicket egy uj email cimmel...vàrtam néhàny oràt és meglepetéssel tapasztaltam hogy mindenfelé tudok irogatni de a "bevàndorlàs probléma?" topicba nem, és a moderàtor topicban a moderàtorok felé sem? Hogy lehet? Sohasem fordult ez elo eddig.....
"Engem nem ér kellemetlen meglepetésként a frissítés."
Legfeljebb azt mondhatod, hogy eddig nem ért úgy. Majd ha sürgősen indulnál vhova, kapcsolnád le a gépet meg a szünetmentest is, aztán a hüje vintendó meg pont nekiállna darálni, rájönnél, miről beszélek.
Igaz, manapság már ritkán van túl nagy adag belőlük egycerre, de annyira azér' mégiscsak zavart téged is, hogy trükközzél a kilépéssel. Sz'al de bizony, nyilván kellemetlen meglepetésként ért.
"Jobban zavarna, ha állandóan kérdezgetné."
Nem kérdezget az semmit. Kitesz egy kis buborékot, hogy vannak frissítések. Oszt' azt csinyász, amit akarsz.
"Úgysem értek olyan szinten hozzá, hogy eldönthessem, melyik frissítésre van szüksége"
Nem is mondta senki, hogy szelektálj, csak azt, hogy a telepítés idejét tudnád megszabni. De túl bonyolult volt, úgy látom...
Akkor ott valami más problémának kell lennie. Arra nincs tippem, nálam ilyen gond nincs. Jahno a #139526-ban felajánlotta a segítségét. Bízzunk benne, hátha tud valamit rá.
az a probléma, hogy ha a soha ne keressen semmit lehetőségen kívül valamelyik ki van választva, akkor csak keres és keres, de találni nem talál semmit, és a memóriát felzabálja, úgy hogy használhatatlan a gép. Ezért kényszerből van kikapcsolva
"3 billion devices run java". Cégnél kb. 200 gépen kellett manuálisan végigmennem, akkor én is azt mondtam, még egy ilyet meglátok és kettécsapom a kijelzőt. Aztán jött még 200 :-D És sorban flash, miazmások.
"Talán be kéne állítani, hogy ne tőttögessen-rakosgasson semmit, csak szóljon, ha frissítés van, oszt' nem érnének ilyen (időnként ölég kellemetlen) meglepetések."
Engem nem ér kellemetlen meglepetésként a frissítés. Jobban zavarna, ha állandóan kérdezgetné. Úgysem értek olyan szinten hozzá, hogy eldönthessem, melyik frissítésre van szüksége a Win 7-esemnek, meg az Office 2010-nek. Inkább megbízom a fejlesztőkben, hogy nem kicseszni akarnak velem, amikor biztonsági és egyéb frissítéseket végeznek, hanem segítenek. És persze csak akkor indítom el, ha elmegyek otthonról, vagy más dolgom van, mint a számítógépes munka. (Ha majd egyszer kénytelen leszek áttérni a Win10-re, akkor úgy tudom, hogy még ilyen lehetőségem sem lesz. Azt mondják, hogy az kérés nélkül frissít. És még elhalasztani sem lehet. Szóval még jó darabig maradok a win 7-nél)
Nekem egyébként a tipikus rossz példa a kellemetlen frissítésre a Java. Ahelyett, hogy csöndben elvégezné a frissítéseket, először megkérdezi, hogy frissíthet-e (ahelyett, hogy ezt beállításként tenné lehetővé, mint a windows), aztán letölt valamit, ami után a windows megkérdezi, hogy engedélyezem-e, hogy a program módosításokat hajtson végre. Ezután a Java program azzal zaklat, hogy a képernyőn előretolakszik egy kis képernyőn az a hülyeség, hogy hány billióan használják a javát, és miután végre befejezte, még megnyit egy külön oldalt, hogy verifikáljam. Ilyenkor szoktam káromkodni. Na jó, nem csak ilyenkor, de ilyenkor mindig:-)
"Ezt persze nem tudod előre, csak azt látod, hogy a leállítás a frissítések telepítésével fog együtt járni."
Ja hát ha engeded neki, hogy összevissza intézkedgyen, akkor perszehogy nem látod előre.
Talán be kéne állítani, hogy ne tőttögessen-rakosgasson semmit, csak szóljon, ha frissítés van, oszt' nem érnének ilyen (időnként ölég kellemetlen) meglepetések.
Szerintem is hiba, ha kikapcsolod. Nálam állandóra be van kapcsolva a keresés, és talán ha kéthetente érzi szükségét, hogy frissítéseket telepítsen le kikapcsoláskor. Ez általában egy-két frissítést jelent. Ritkán előfordul, hogy 10-20 frissítést akar telepíteni egyszerre. Ezt persze nem tudod előre, csak azt látod, hogy a leállítás a frissítések telepítésével fog együtt járni.
Ezért, ha sürgős dolgod van, és nem szeretnéd, hogy a frissítések telepítése akadályozzon a munkádban, akkor nem leállítással lépsz ki, hanem újraindítással.
köszi, megoldódott, már nem keres, egyszer hagytam hogy mindent feltelepítsen, amit kell, azota így van beállítva, hogy ne keressen, csak ha én akarom. Kereséskor az összes memóriát felzabálja
Egyszer kell felrakni rendesen, amúgy hagyhatod X időben keresésre, folyamatosnál nem kellene, hogy leterhelje a gépet. Ha igen, akkor gyere vissza és addig megkeresem rá a patchet.
Ha nincsen internet, miért nem lehet betölteni a weboldalakat a gyorsítótárból?
Emlékszem, még az internet percdíjas őskorában sokszor csak betöltöttem az oldalakat, aztán lementem a netről, és az ideiglenes internet fájlok mappából nyitottam meg őket végigolvasásra net nélkül. Most pár percig valami bibi folytán nem volt netem, és próbáltam a Chrome-ban az előzményekből betölteni, amit előzőleg néztem, nem nyílt meg semmi. Mitől változott ez meg?
Van egy Vista két monitorral. Fut rajta egy UVNC. Az elsődleges monitor asztalán levő ikonnal indul, minden el van mentve, jelszót sem kér. De az elsődleges monitoron indul. Megoldható, hogy mindig a 2-es monitoron induljon?
Közben eszembe jutott egy hasonló favágó módszer, Skype videokonfenciát csináni az 5 géppel és megosztani a főgép képernyőjét. De akkor kell 5 élő Skype azonosító. (Mondjuk nekem van 4 :-)
De ez, amit leírsz, egyszerűbbnek tünik. Köszönöm.
Favágó módszer, de mondjuk join.me. Egyszerű, de net kell. Van még más is, de nem jut eszembe :-D Böngészőben join.me, megnyomod, hogy start meeting, letölt egy kis alkalmazást, bemutatós gépen kiír egy kódot, többi gépen join.me, csatlakozás a megadott kódhoz és kb. ennyi... Látod a képernyőt, elvileg nem helyi hálózatra van kitalálva, hanem netről keresztül is. Hirtelen jó lesz.
Lőadást fogok tartani egy olyan kis helyiségben, ahol nincs projektor, viszont van 5 db Win7-es asztali gép. Hogy tudnám rávenni őket, hogy ugyanazt a műsort, az án PoverPoint prezentációmat játsszák. Mivel egy internet routeren vannak, windóz hálózatot nyilván lehetne csinálni és egy gépet használni szerverként mindenütt ugyanazt a PPS-t kellene lapoznijuk. De hogyan lehet egyszerre lapozni? Oktatótermekben kellene lenni ilyen funkciónak.
Legeyszerűbb lenne a főmonitort elosztani 4felé, de ha van is ilyen splitter, biztosan nem veszik meg a kedvemért :-)
A WebRipper nevű progival hogyan lehet leszedni eredeti méretben a fotókat? Az a gondom, hogy csak ikonkép méretű képeket szed le... Illetve hiába adok neki egy konkrét letöltési linket, az összes megtalálható elemet leszedi az adott oldalról, akár több száz képet is.
Ráküldtem mindenféle Particio Warázslót a Hirenröl, helyre is rakta, a formatálásnál végigmegy, mégis azt irja ki "unallocated", tulajdonságoknál üresnek mutatja
Egyszer. Node amit már letöltött? (Lehetne annyi "gépi esze", hogy tán nem véletlenül lett kihajítva egysmás abból a kész torrentből. Különösen, ha egyszer arra is fel van készítve, hogy a letöltés végeztével önállóan ráhívja a vírusirtót a készforrásra.)
Nem is azért tettem be hogy valaki rákattintson.Hanem csak azért mert azt gondoltam hogy a részletek pontos megadása hátha segít jobban belőni hogy mégis miféle jellegű dologról van szó.
De szerintem az egy tracker,nem egy peer IP címe,ezt az announce.php?passkey részből gondolom.Ilyesmije a trackereknek szokott lenni.
Ezért gondoltam egy olyan megoldásra is,hogy én magam tiltanám le ezt a trackert a továbiakban.Ilyet be lehet-e állítani az utorrentben?Vagy esetleg valamilyen addonnal?