Keresés

Részletes keresés

vélemény Creative Commons License 2020.03.29 -1 5 21925

Folytatás

Domus Severiana. Ez az a monumentális kétszintes, árkádos épület, boltozatos helyiségekkel, amely gyönyörűen látható a Circo Massimo és az Aventinus felől. Ott van egy kilátópont is padokkal. Pedig ez csak egy alapépítmény. Amikor Septimius Severus megnagyobbította a császári palotát, erre építették a bővítményt. A kilátás ellenkező irányban is szép, Caracalla fürdőjéig lehet ellátni. A Stadio melletti sarkon feltárták a palota fürdő fűtési rendszerének maradványait. A fürdőt Néró vízvezetéke táplálta és utoljára Maxentius restauráltatta a 4sz elején.

Septizodium. A Palatinus déli lejtőjének lábánál szintén Septimius Severus által építtetett a régészek szerint 95m hosszú több emeletes, oszlopos nimfeum volt. A név talán onnan származhat, hogy 7 bolygóisten(?) szobrát állították itt fel. Az épületet V. Sixtus (1585-90) romboltatta le végleg, a márványborítást a Sta Maria Maggiore Bazilikában a   Cappella Sistina (nahát) díszítésére használták fel.

A Septizodium szerepel az Ürögdi könyvben, nem a leírásban, csak a Palatinus térképen. Olasz néven Settizonioként, pedig Ürögdi többnyire a latin neveket használta.

vélemény Creative Commons License 2020.03.28 -1 5 21924

Domus Augustana. A császári magánlakosztályok Domutianustól egészen a bizánci időkig,  kivéve amikor Milánó majd Ravenna lett a császárok székhelye. A palota 2 ill 3 szintes a domborzati viszonyokhoz alkalmazkodva. Félkörívű, oszlopos homlokzata a Circo Massimora nézett.  Az oszlopok talapzata maradt meg. Az épület 2 vagy 3 oszlopos udvar köré szerveződött. Feltárták az egyik oszlopos udvart közepén egy ciszternával. A domd déli oldalán au Paedagogimou, a császári apródok kollégiumát a falakon grafittivel, ( nem tudom, hogy ez konkrétan mit jelentett), amely Domitianus idején épült, de a látható maradványok nagyrészt a 20sz restaurálásból származnak. A Domus Praeconum a Circo Massimora nézett, itt egy oszlopos kis udvar, és 3 boltozatos kis terem maradványai láthatók.

Stadio Palatino. Nagyméretű téglalap alakú terület mindkét végén apszis végződéssel. Valamilyen szórakoztató eseméynt, sportjátékokat bonyolítottak itt. Domotianus építtette, Septimus Severus restauráltatta. A falakat márvány borította, középen volt a császári tribün. A falak egy részét talán Nagy Teodorik építtette a 6sz-ban. Mellette  volt a fürdő (Terme), amit szintén Domitianus kezdett építtetni, később a Domus Severiana része lett.

vélemény Creative Commons License 2020.03.28 -1 7 21923

Folytatás

Palatinus Múzeuma. Ezen a helyen a 16sz-ban építettek egy apácakolostort egy korábbi reneszánsz villa felhasználásával. A 19sz közepén megnagyobbították. A Domus Augustana feltárásakor a 16sz épületrészeket lebontották, a  villa kapuzatát és loggiáját Baldassare Peruzzi freskóival áthelyezték a Via S Bonaventurara, a 19sz épületben helyezték el a múzeumot. Itt azokat a szobrokat állítják ki, amelyeket a Palatinuson 1870 után találtak. Először elvitték őket a Museo Nazionale Romanoba ( szerintem még Diocletianus fürdőbe, nem a Massimoba) onnan kerültek vissza.  Az anyag megmutatja, hogy a császárok mennyire rajongtak a görög művészet iránt. Nagyon sok szobor híres görög mű római másolata.Különböző időszakból származó művekről van szó, klasszikus, hellenisztikus vagy pergamoni stílusúakról is.

vélemény Creative Commons License 2020.03.27 -1 7 21922

Domus Flavia.  Itt voltak a reprezentációs termek, a császári "munkahelye". A bazilikában zajlottak a bírósági tárgyalások a császár jelenlétében. Apszissal záródott, és oszlopok osztották 3 hajóra. Az Aula Regiaban voltak a császári audienziák. Szintén apszissal és fali fülkékkel.Egy  kisebb helyiséget minden alap nélkül tekintenek Larariumnak, a császár magánkápolnájának, mellette 3 kisebb helyiség , előtte az oszlopos homlokzat.

Az ásatások a Bazilika alatt feltártak  egy apszisos, falfestményekkel díszített helyiséget, amely talán egy Caligula által építtetett Izisz szentély lehetett. A feltételezett Lararium  alatt pedig az ie 2sz-i Casa dei Grifi került elő,   1. és 2. pompeji stílusú festményekkel. A Lararium melletti 3 kis helyiséggel szemben pedig egy oszlopcsarnok volt, közepén egy nyolcszögletű medencével. Mellette a  császári étkezőben pedig a díszes márvány  padlóborítás maradványait találták.  A terem nagy árkádjai egy oszlopos csarnokra néztek. Mellette volt egy ninfeum, középen kúttal. Fölé építették a 16sz-ban a Farnese kertekhez tartozó Casino di Belvederet, loggiaján Zuccari és műhelye freskóival.    Az alsó szinten színes márvány padlóborítást találtak, Claudius vagy Neró korszakából,  ennek tetejére épült a Flaviusok palotája. Továbbá  feltártak egy nimfeumot, amely a Domus Transitoriahoz tartozott. Ez volt Néró palotája a Domua Aurea megépítése előtt. A császári étkező előtt látható néhány oszlop, amely a császári könyvtárhoz tartozhatott.

( Most valószínűleg többet írok.Elment a cicám, valamivel le kell kötnöm magam)

vélemény Creative Commons License 2020.03.26 -1 7 21921

Folytatás

Apollo Aziaco temploma. Augustus a "saját magánistenének " tekintette Apollot. A szentélyt még ie 36-ban kezdte építtetni és ie28-ban szentelte erre a névre. Azio az olasz neve Actiumnak ( a görög partoknál) ahol Octavianus legyőzte Antonius és Kleopatra flottáját és megszerezte az egyeduralmat. A szentély össze volt kötve a házával.  csak egy tufa és travertin kőből álló pódiumot találtak, de a szakértők  szerint egy oszlopos bejárat is tartozott hozzá.

Lupercale 2007-ben statikai méréseket végeztek Augustus háza alatt és egy barlang szentélyre bukkantak. A farkas talán itt táplálta az ikereket. A szentélyt Augustus restauráltatta és összekötötte a házával. Tehát tényleg fontosnak tartotta. Restaurálása után látogatható lesz. ( ???)

 Palazzo Imperiale más néven Domitianus palotája. Az 1sz végére derült ki, hogy "Az állam én vagyok", hogy ez most már végleges, és ezért egy épületben kell elhelyezni azokat a helyiségeket, ahol a császár és scaládja magánélete zajlik és azokat, ahol a császári funkcióját látja. Úgy, mint  Versaillesban a Nagy Lakosztályok és a magánlakosztályok. Az óriási épületegyüttes, amely korábbi köztársaságkori épületekre épült, három részből áll: a Domus Flavia, Domus Augustana és a Stadio Palatino.

vélemény Creative Commons License 2020.03.25 -1 8 21920

Folytatás

Augustus háza. 2008-ra restaurálták és nyitották meg a látogatóknak. Octavianus ie 36-ban kezdte el építtetni egy korábbi köztársaság kori házra. Akkor már triumvir volt, de még nem egyeduralkodó. Az épület kétszintes, és kétrészes. A domus ( a lakhelye) kis, alacsony helyiségekből állt, egyszerű mozaik padló borítással.  Ezt az épületrészt az isz 3-as tűzvész után  helyreállították. Később viszont erre építették a Domus Flaviát. Ezért  történt ilyen későn a felfedezés. De ide tartozott egy "privát" Apolló szentély és a külön görög és latin könyvtár is. A másik épületrész viszont  hivatalos, reprezentációs helyiségek voltak, díszes márvány intarziás padlózattal, a 2. pompeji stílusú falfestményekkel.  Utóbbiak a Maszkok termében színházi jelenetekkel, a perspektívák termében  pedig festett építészeti jelenetekkel maradtak  meg legjobban.

vélemény Creative Commons License 2020.03.24 -1 9 21919

Folytatás

Livia háza. Egy vízvezetéken találták a "Iulia Aug" feliratot, isz 14 után, istenné avatása után nevezték Iulia Augusta néven. Ez egy késő köztársaság kori ház, amely elsősorban az ie 30 körül( Augustus uralomra jutása) készült falfestményeiről híres., amelyek a  2. pompeji stílusban  készültek. Ezek jellemzője, hogy megnagyobbítják a viszonylag szerény/kisebb helyiséget. A tricliniumba/étkezőbenn festett ablakok   mögött tájképek. A tabliniumban ( oszlopokkal körülvett nyitott terem, a ház bejárattól legmesszebb levő részén)  egyik falán szintén festett ablak mögött egy városi jelenet, a többin mitológiai jelenetek. Talán ie 4sz görög falfestmények másolatai. A tabliniumtól jobbra levő helyiségben sárga hátterű frízen egyiptomi jelenetek, virág és gyümölcs ábrázolás, a balra levőben pedig márványberakás maradványai láthatók.

 

Livia háza mellett található egy ovális medence belső lépcsőkkel, talán a Domus Tiberiana kertjéhez tatozott. Néró kriptoportikusza   pedig egy 130m hosszú passzázs, amely eredetileg Augustus idején készült és a palota különböző részeit kötötte össze. Falain Ámorokat ábrázoló stukkó díszítés.

vélemény Creative Commons License 2020.03.24 -1 8 21918

Folytatás

Domus  Tiberiana az első igazi császári palota, maradványai a Forumra néző terasz ( az Orto Botanico rész) alatt találkató. A 19sz-i ásatások során feltártak egy középső átriumot, ennek két oldalán pedig termek sorát. Előkerültek késő köztársaság kori alapok, az erre Tiberius, Caligula majd Neró idején épült domus. Utóbbi  talán össze volt kötve a Domus Aureaval.Domitianus majd Hadrianus idején pedig a Forum felé nagyobbították meg.

Magna Mater temploma a Palatinus legkeletibb részén feltárták a szentély pódiumát.  Itt őrizték a fekete követ, amely Cibele szimbóluma volt. Az első szentély az ie 3sz-ban épült, utána többször restaurálták. Közleben találtak még egy pódiumot, amely egy Vittoria szentélyhez tartozhatott és szintén az ie 3sz-ban alapították.

Romulus háza.  Az 1940-es években kerültek elő korai vaskorból ( ie 10-7sz) származó kunyhók maradványai, a hagyomány szerint Romulus lakhelye volt.

vélemény Creative Commons License 2020.03.22 -2 9 21917

Folytatás

Antiquarium Forense ez a S Francesca Romana templom egykori kolostora, a ahol most a régészeti felügyelőség/Soprindenza irodái vannak  . Az épületben van egy kisebb gyűjtemény, a Forumon talált leletekből, pl az archaikus sírokból, terrakották a Comitiumról, a Via Sacraról. A könyv szerint nem látogatható, én 1991-ben voltam bent, mi voltunk "a látogatók", de nem emlékszem semmire.

Titus Diadalíve. Ez a Via Sacra  legmagasabb pontja. A legrégebbi megmaradt diadalív.Valószínűleg azért maradt meg, mert a középkorban beépítették a Frangipani család erődjébe, IV. Sixtus idején (1471-84) részlegesen kibontották. A teljes kibontásra csak 1821-ben került sor, a kor sztárépítésze Valadier irányításával. A diadalívet szétszedték majd újra összeállították, a hiányzó részeket travertin kővel pótolták.Domitianus állíttatta bátyja tiszteletére. Csak egy íve van a belső oldalán láthatók  a magas domborművek. Titus diadalmenete a zsidó háború után ill Viktória megkoronázza a császárt. Középen Titus apateózisa. Eredetileg pentelikoni márvány borította.

Clivus Palatinus.  A Palatinus megközelítő útja a Forum felől, egyenesen Domitianus palotájához vezetett

Orti Farnesiani , a világ legelső botanikus kertje volt. Alessandro Farnese, a későbbi III. Pál létesítette a 16sz közepén. Számos arisztokrata családnak volt itt villája, a Farensek voltak a legfontosabb. A hely szimbolikus jelentőségű volt, itt volt a város bölcsője és laktak a császárok.  A Forumtól egy fal választotta el, rampákon keresztül lehetett feljutni, a kapuzatot  már a 20sz-ban áttették a Via San Gregoriohoz. Ez egy "proto" Versailles lehetett, szökőkutakkal szobrokkal, madárházzal, virágágyásokkal. A Circo Massimora néző oldalon volt egy titkos kert. A 19sz végi ásatások során a kert gyakorlatilag megsemmisült.

vélemény Creative Commons License 2020.03.21 -1 10 21916

Folytatás

Archaikus temető. Ürögdynél Sepulcretum néven szerepel. 1902-ben fedezték fel a sírokat.' A pozzo" és "a fossa", az egyik akna, a másik árok.Nagyon régiek, az ie10-8sz-ból származnak.

Az isteni Romulus temploma, ez a Romulus Maxentius császár fia volt. Egyes szakértők szerint egy korábbi, 3sz eleji épületet alakítottak át. Téglaépület konkáv homlokzattal, amelynek 4 fülkéjében korábban szobrok álltak. A kapuzat porfír oszlopai és díszes párkányzata egy másik épületből kerülhetett ide. A bronzkapu eredeti, ez külön csillagos látnivalóként szerepel a könyvben. Az épület felső  részét alakították át Cosma és Damján Bazilikává.

Maxentius Bazilikája. Constantinus fejezte be. Ez egy 100x65m-es csarnok volt, 8 pillér és 8 oszlop osztotta 3 hajóra. A ma látható rom a jobb oldali hajó, amelynek apszisát és a Via Sacrara néző kapuzatát már Constantinus idején készítették. Az eredeti bejárat a Colosseumra nézett, az itt levő apszisban volt az a Constantinus szobor, amelynek töredékei a Capitoliumi Múzeumokban láthatók. A tető aranyozott bronztégláit I. Honorius pápa vitette el 625-ben, ezzel borították a régi Szt. Péter Bazilika tetőzetét.

Jahno Creative Commons License 2020.03.21 -1 3 21915

Hamarosan szívni fogunk mi is... Ez idézet egy helyitől: "A karantén ellenére új gócpontok alakultak ki országszerte, lezárták Szardiniát és Sziciliát, csak teherhajók közlekedhetnek a szigetek és a kontinens között. Latina városában több lakos megbetegedett a karneváli ünnepségek alatt, hiába kérte a kormány a tömegeket megmozgató rendezvények elhalasztását." Hosszú lesz, lehet belőle meríteni gazdagon.

Előzmény: fidelio-Pyrandus (21914)
fidelio-Pyrandus Creative Commons License 2020.03.20 0 2 21914

Lombardiát félti sok római szív is...

Előzmény: W.L. (21912)
pandabarát Creative Commons License 2020.03.20 -1 10 21913

"Szeretnék ennek szellemében itt csak történelemről, épületekről és szobrokról, kertekről és szökőkutakról mesélni, és hallgatni mások élményeit." - erre utaltam.

Előzmény: W.L. (21912)
W.L. Creative Commons License 2020.03.20 -3 2 21912

Sajnos most ez az olasz valosag. :-(

Előzmény: pandabarát (21911)
pandabarát Creative Commons License 2020.03.20 -1 7 21911

Ez a hír nagyon nem illik ide. :(

Előzmény: Flower2000 (21910)
Flower2000 Creative Commons License 2020.03.19 -13 0 21910

5322 new cases and 427 new deaths in Italy. Italy's death toll surpasses China's, becoming the country with the highest number of coronavirus deaths in the world

 

 

Több halott van Olaszban mint Kinaban!

vélemény Creative Commons License 2020.03.19 -1 7 21909

A Vesta ház, a Titusz Diadalív, a Via Sacra és a Via Nova közötti területem eredetileg patríciusok lakóövezete volt. A legkorábbi leletek az ie8sz-ból származnak, a legkésőbbiek a köztársasági kor legvégéről. A császárkorban viszont már gazdasági épületek, raktárak. A Via Sacrara néző oszlopos  homlokzatok travertin kővel voltak borítva.

Antonius Pius és Faustina temploma  A feleség halt meg hamarabb, atemplomot először az ő tiszteletére emeltette a Szenátus, majd a császár halála után lett közös a szentély. A pódium, a rajta levő 10db, 17m magas cipollino márvány monolit oszlop eredeti. Az oszlopok talapzat és a korintoszi oszlopfők fehér márványból készültek. A pódiumhoz vezető lépcső viszont már többnyire a restaurálás eredménye.

A 7-8sz-ban a szentély celláját és pronaoszát   S Lorenzo In MIranda néven keresztény templommá szentelték.

Regia  a hagyomány szerint itt volt Numa Pompilius lakóháza. Később a főpap, a pontifex maximus székhelye. De a Mars szentély is,és az oltár, ahol Jupiter és Juno tiszteletére mutatták be az áldozatot. Trapéz alakú terület volt, először az ie 6sz-ból,  a későbbi felújításokkor megtartották a korábbi szerkezetet.

vélemény Creative Commons License 2020.03.19 -3 4 21908

lacika, nagyon jó, hogy megérkeztél! Azért jó, hogy létezel, mert így tudom értékelni, hogy a való életben soha nem találkoztam senkivel, aki ilyen lenne, mint te.

vélemény Creative Commons License 2020.03.18 -1 9 21907

Kösz mindenkinek , aki olvassa!

Folytatás. Továbbra sem írom azt, amit Ürögdynél is lehet olvasni. A többi könyv hozzá képest komolytalan.

Augustus temploma, a z Antigua mellet, a nartexből jobbra vezet ki egy kapu. Szerepel az Ürögdy könyvben, de csak a téképen, számozás nélkül. A Palatinus felé eső rész már a palotához tartozott,  valószínűleg Caligula idejéből, amikor a Palotát a Forum felé megnagyobbították. A középső rész viszont későbbi Domizianus korából, talán kereskedelmi célokra, közelben volt a fő shopping street a Vicus Tuscus.

Vesta szűzek temploma.  20 korintoszi oszlop vette körül a területet, a jelenlegi maradványok a Septimus Severus kori felújításból származnak. 1930-ban talán kicsit túl restaurálták. A pódiumnál levő mélyedésben találták a "penus Vestae"-t, ahol a város jószerencséje érdekében fontos tárgyakat őrizték. Konkrétumokat nem ír a könyv.1898-ban újítottak fel egy jón oszlopos fülkét, itt volt az istennő szobra. Egy 8m mély aknát is feltártak, amelynek anyaga azt bizonyítja, hogy a Forum már az ie 9-8sz-ban is lakott volt A Vesta papnők lakóhelye. Az eredeti szentély  Numa Pompilius, a közvetlenül Romulus után következő király idején épült, többször felújították és átépítették, pl. Néró a nagy tűzvész után. A négyszögletes udvart kétszintes oszlopsor vette körül, Az egykori papnők szobormaradványainak talapzatán a neveik olvashatók, ők 291 és 364 között voltak papnők. ( Az utolsó 50 év már a kereszténység ideje!!) Hátul egy nagy teremben őrizték a szertartáshoz szükséges tárgyakat, az oldalsó termekben laktak a papnők.

vélemény Creative Commons License 2020.03.17 -1 8 21906

Szóval folytatom a Róma könyv összefoglalását. A 21885-nél hagytam abba. Szegény mínuszoló lacikának is kell valami szórakozás.

 

Castor és Pollux temploma. Ie 484-ben  épült eredetileg, az isteni testvérpár tiszteletére. Az épületet 8x11 oszlop vette körül, talapzaton állt és egy tágas pronaosz állt előtte. Többször felújítottak, már az ie 2sz-ban is. Az épület keleti sarkán levő 3 paroszi márvány oszlop a Tiberius császár kori felújításból származik. Az ásatások során szatírokat ábrázoló domborművek kerültek elő.

40 mártír oratóriuma az előző templom mögött. Talán egy Trajanus kori épület apszisában, rossz állapotban levő 8-9sz-i falfestményekkel, amelyek a Diocletianus császár   keresztényüldözéseinek áldozatul esett mártírok szenvedéseit mutatják. Mellette egy négyszögletes medence a Lacus Juturnae, ahol Castor és Pollux megitatták lovaikat.

S Maria Antigua a legrégebbi keresztény kultuszhely a Forumon. Az épület a Palatinuson levő császári palotához tartozott. A 6sz-ban szentelték Máriának. A 8sz-ban többször felújították és ekkor készültek újabb falfestmények. De a 9sz közepén egy földrengés után  a templom használhatatlanná vált, és IV. Leo pápa a Sta Maria Nova templomot ajándékozta a közösségnek. A maradványokon a 13sz.ban épült a Sta Maria Liberatrice templom, amelyet 1617-ben barokkosítottak, ezt bontották le 1900-ben és került felszínre az eredeti templom. Az előtérből balra egy rampa vezet a Palatinusra.  Középen van egy átrium, innen egy kis narthexen keresztül közelíthető meg a 3 hajós templomtér. A hajókat elválasztó oszlopok gránitból vannak, és korintoszi oszlopfősek. A középső hajó teljes szélességét elfoglalja az énekes karzat, alsó része maradt meg. A jobb mellékhajó falfestménye eredetileg az átriumban volt, A Trónoló Madonnát ábrázolja szentekkel. A falfestmény I. Hadrianus pápa idején készült (772-795), mert őtt ábrázolták négyszögletes nimbusszal. A bal oldali hajóban pogány és keresztény szarkofágok, a falfestmények, Ószövetségi jeleneteket, a Megváltót, és a latin és görög egyház szentjeit ábrázolják. A presbiterium festmények Ószövetségi próféták láthatók, az  jobb oldali apszis padlózatán geometrikus minták láthatók, balra a falfestmények I. Pál idején készültek (757-767), a képen az áldást osztó Krisztus, és a pápát bemutató Mária,  a jobb oldali falon Mária angyalokkal, Angyali Üdvözlet és az egyházatyák. A bal oldali apszisban levő falfestményeket tartják a legfontosabbnak. Zakariás pápa idejéből (752-762) származnak. A Keresztrefeszítés két oldalán a Nap és Hold és a Krisztus alakjánáél sokkal kisebb Mária és  Szt János, Szt. Longinus a lándzsával és a katona szivaccsal.

 

Folytassam? Nekem jó nyelvgyakorlás itt a ( majdnem) szobafogság idején.

 

Paater Altenburg Creative Commons License 2020.01.20 0 2 21905
vélemény Creative Commons License 2020.01.20 -1 0 21904

Mi tavaly még kihasználtuk. De akkor is kb.az előző hét közepén derült ki, hogy lesz ingyenes hét. Teljesen át kellett alakítani a programunkat.

 

Előzmény: meseasszony (21903)
meseasszony Creative Commons License 2020.01.20 0 0 21903

Szia! Azt olvastam, hogy tavaly megtartották az ingyenes múzeumhetet március első hetében, bár többen ellenezték. Kérdezem ki tud róla valamit, mert az interneten nincs feltüntetve, hogy igen-vagy nem, az Olasz Intézetben sem tudják. Érdekes... 

sotolon Creative Commons License 2020.01.08 0 0 21902

XIX.sz. Forrás: hivatalos FB oldal.

fidelio-Pyrandus Creative Commons License 2019.12.12 0 0 21901

Kiváló könyv, nem saját.

Előzmény: Catella (21898)
onlyread Creative Commons License 2019.12.12 0 0 21900
bonnita Creative Commons License 2019.12.08 -1 0 21899

Ez lesz az :

Előzmény: Catella (21898)
Catella Creative Commons License 2019.12.08 -1 0 21898

Saját Róma? Vagy van újabb is?

Előzmény: fidelio-Pyrandus (21892)
fidelio-Pyrandus Creative Commons License 2019.11.20 -3 0 21897

Nem látok nagy változást.

Előzmény: auray1 (21896)
auray1 Creative Commons License 2019.11.19 0 2 21896

Mennyi minden változott 60 év alatt:

 

https://www.facebook.com/TrastevereApp/videos/432603777422467/?t=2

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!