Gratulálok nektek, kemény menet volt. Az éjszakai vezetés a túra után pedig... jól ismerem, kegyetlen dolog! Nekem legtöbbször nehezebb, mint maga a túra!
Sok hó esett a napokban. Tudtam, hogy küzdelmes túra vár rám. 9 óra fölötti időt jósoltam magamnak, ezért a korai indulás mellett döntöttem annak ellenére, hogy így az érintetlen hóban nekem kell az első nyomot taposni. Még majdnem sötétben indultam el. Az idő kellemesnek mondható, fagypont körüli hőmérséklet, szélcsend és- ami meglepett az a - köd. A völgyeket és az alacsonyabban fekvő területeket szürkés-fehéres lepel fedte be, csak a magasabb csúcsok emelkedtek ki. Az előttem induló néhány túrázót hamarosan megelőztem az egyik csatlakozott hozzám. Békéscsabáról jött, a Bükköt nem ismeri, tájékozódni nem tud, társa gyalogló tempója meg lassú számára, így kapóra jöttem neki. Végig együtt is maradtunk. A Bükk-tető után az utolsó gyalogost is megelőztük, elkezdődött a hótaposás. Néhol találtunk traktor nyomot, de inkább nem. Bánhorvátiban meglepődve fedeztem fel a pontot a nem megszokott helyen. Eddig a másik, a nemdohányzó kocsmában volt a pont, de tulajdonos váltás miatt most ide tették. Nem is maradtunk sokáig, büdös cigarettaszag volt bent. Ember nem járta szakasz következett, a Damassa szakadék. Látványos képződmény, de most elkerültük, nem vezettek bennünket keresztül rajta, hanem csak meg kellett kerülni. Érdemes ide eljönni hómentes időben. Fokozatosan emelkedtünk, a köd is eltűnt teljesen, csak messze mögöttünk a falu fölött látszott még némi maradéka. A hóba néhol térdig süppedtem bele, lassan haladtunk. A második pontot egy vadászháznál találtuk. Innét már ismét futható szakaszon meg sem álltunk Upponyig. Most is megcsodáltam az Upponyi-szoros út fölé magasodó, ködbe vesző szikláit. Ezt is meg kell nézni. A Lázbérci-víztározó partján, a letaposott aszfaltos úton gyorsan fogytak a km-k és hamarosan Dédestapolcsány egyik templomában ettük a zsíros kenyeret meg ittuk a gyógyfüvekből főzött teát. Itt a kedves öreg pontőrök megcsodálták az átázott futócipőinket, kicsit talán sajnáltak is bennünket, de azt nem mondták, inkább csak gondolták. Mályinkáig vizes aszfaltos úton futottunk, és előttünk tornyosultak a Bükk felhőkbe érő ormai. Kezdődött a túra legszebb és legnehezebb szakasza, kapaszkodás föl a Csondró- patak völgyében. Most nem csak alig csordogált, mint más rendes időben szokott, hanem sebesen folyt. Először még szabadon, aztán följebb már a jég és hó alatt. Az út pedig rajta, mellette, fölötte vezetett. Nyomot én tapostam, néhol recsegett, néhol ropogott a jég, kétszer meg beszakadt alattam, szerencsére csak bokáig merültem el. Egy helyen néhány méterre szűkül össze a völgy, ott a találkoztam vele, az ősi ellenséggel. Mi fölfelé mentünk ravazdi koma meg lefelé ügetett, egy szikla mögül bukkant ki kb. 7-8 méterrel előttem. Elég volt egy kiáltás és máris iszkolt világgá. Hosszas küzdelem árán azért csak felértünk a Mária- forráshoz. Itt a 2007-es nagy vihar nyomai még mindig látszanak. Évszázados erdőrészek fekszenek a földön, minden fát kidöntött a nagy szél, a szentléleki Látókő most magányosan álldogál, körülötte is fekszenek a fák. A Turista parkban meleg, zsíros kenyér, tea, csoki és barátságos pontőrök fogadtak, marasztaltak is, de inkább folytattuk utunkat. A Jókai kilátó után hosszas ereszkedés a Harica-patak völgyében. Elég jól futható szakasz ez, bár a nagy hó sokat kivett belőlem. Tardonán a pont ismét kocsmában volt. Itt is adtak zsíros kenyeret és teát, de én csak a pecsételésig maradtam bent, mert a cigarettafüst kikergetett. A faluból kiérve cseperegni kezdett, majd esni. Jobban örültem volna a hónak, de nem zavart az eső sem. Rövid aszfaltos szakasz után ismét hegynek föl, szerencsére a rövidebb távosok már letaposták előttünk a havat. Hullámzó a befejező rész, kicsit föl, kicsit le. Az utolsó megpróbáltatás az Ebecki-tetőről való lejutás. Nagyon meredek, nagyon csúszós, de azt is sikeresen leküzdöttük, még kerültünk egyet a városban, majd 9.59 idővel célba értünk. Küzdelmes túra, de én szeretem. Vagy a sár, vagy a hó teszi nehézzé, de a táj szépsége miatt érdemes minden évben elmenni, sőt terveim között szerepel, hogy idén minden évszakban lefutom a távot.
Első kézből (szájból) tudom, hogy Oszi örült, hogy részt vettél idén is a túrán, valamint reménykedett benne, hogy a túrával kapcsolatos véleményed pozitívan változik, ezzel neki is, nekünk is erőt adva, ahhoz, hogy a nem kis előkészületekkel járó rendezvényt továbbra is életben tartsuk.
Oszi levele ugyan kifogásolható stílussal, és valószínüleg elhamarkodottan indult útjára a maga tömörségében, viszont az is kérdés, hogy a Te beírásod, nem volt-e okozója ennek?
Teljesen igazat adok Neked abban, hogy amennyiben nem kívánod beszámolód a megjelölt helyen látni, akkor ne is legyen ott.
A fórum jó hangulata (?) érdekében, érdemes lenne az ilyen irányú, teljesen normális és jogos kérést, (talán más hangnemben) de szerintem mindenképpen privát levélben küldeni az érintettnek. Persze csak akkor, ha nem cél, a nem jó indulatú tüzek csiholása.
Elképzelhetetlennek tartom, hogy ekkora űr legyen ember és ember, sporttárs és sporttárs között. Ne engedjük ezt meg.
Barcika 65
A Barcika kőkemény volt. A tervezettnél később értünk le, az autó fékezéskor kattogott - ettől kiborultam, hiszen kb 2-3 hete kapott új féket, kiderült hogy EZ JÓ, ez az ABS jégen....
Végül 8.10-kor tudtunk elindulni, 13 órát terveztünk a hó miatt, amúgy mentünk már 11 óra körül. A 65 km-es távon 15 ember indult, aminek a fele ultrafutó volt… Sokmindent elmond, hogy N.CS. (9 órán belüli Kinizsi) is 8 órát ment.
Barcikán az út jégpálya volt, a későbbiekben minden volt : vizes hó, jég, nyomvonal, eső, hó. Dédestapolcsányban még időben voltunk ... Aztán jött az a rész, ahol csak 10 ember járt előttünk (ekkor már hárman kiszálltak, és kiderült a női nemet egyedül képviselem). Szegény rendezőknek is nehéz lehetett : 1-2 gyalogos miatt órákat várni, de kedvesek voltak és biztattak. Szentlélek környékén igazi tél volt, nyomvonalban botladoztunk, Örvénykőre sem sokan mentek fel. Iszonyú energiákat égettünk el, a gyomrom is kikészült. Monoton egyenesek - de futni nem volt erőm, a Harica patak völgyében megzuhantam, nem akart véget érni a völgy, utána meg az emelkedő, azt hittem soha nem érünk Tardonára. Elértünk,de itt Sanyinak el kezdett fájni a lába, elege lett. A kocsmában találkoztunk két ismerőssel, ők is kivoltak --> kb. 51 km 12 óra alatt pedig dinamikusan mentünk, még ha nyafogtunk is...
Jött az Ebecki... a nyomuk után benéztünk egy utat a szakadó hóban, rátettünk 1-2 kmt, ami főleg lelkileg volt kegyetlen. Az Ebeki hosszú, nagyon hosszú, soha véget nem érő és havazott, elfogyott az üdítőm csontra. Agyban mentünk.....A pontőrök megmentettek :-) adtak 2 dl kólát. Végül pár perccel 16 órán belül, éjfélre értünk be.
Ráadásul haza kellett jönni Bp-re. Második nehezített felvonás. Barcikán havas eső - lassan de haladtunk. Miskolctól Hó, az hogy autópályán vagyunk csak a tábláról tudtuk, amúgy fehér volt minden, kocsinyom nélkül és szakadatlanul havazott, azt éreztem, hogy nem bírom felhozni az autót. Reggel 5-re értünk haza.
Köszönet a rendezőknek a kitartó munkáért és kedvességért!
„... csak kurtán s fonátosan. Mert hosszú nótát a cölöpmadár – hajósok tartját – ritka nap pityog.” (Kálnoky László: XIX. Henrik)
Az ABS kattog, mint a géppuska. Jégvédelem. Leparkolunk. 15 induló a 65-ön, köztük ultrafutóink krémje. Gyalogos alig. 8 utáni rajttal rögtön hátrányos a helyzet. Arriere de la course. Az első kilcsit Repiékkel futom, utána tovább Tibettel. Hóösvényen. Bánhorváti ismerős, a kastély tetszetős. Damasa-felé mélyül a hó, nem a szokott úton érjük el a tetőt. A víztároló arcára a mosoly odafagyott. Dédestapolcányban az ismerős teán kívül megemlítendő még egy tiszta mosdó és egy figyelemreméltóan csinos csaposlány. Mályinkán pityeregni kezdett. Nincs utálatosabb, mint a hóra csöpögő eső. A falusi fakihúzó ösvényeken túl a Csondróban már megjelenik pár hópehely, az Ámor-forrás után végleg havazásba vált. A haladás áldozatokkal jár. Szentléleken mesebeli téli táj. Köd és masszív hóesés. Nehezen járható, mély, annak rendje-módja szerint. Örvény-kőtől dinamikusan haladunk, ez mégis csak annyira elegendő, hogy besötétedjen. Reménytelenül hosszú etap. Harica-legenda. Nem megy. Megállt a mezőny. Itt Tibet veszti el türelmét, Tardona előtt meg én. A múlt héten tesztelt cipő átka. Hosszú évek óta nem volt ilyen. Szétnyomja a talpam a és a kislábujjat. Elegem van az egészből. Ha jönne egy busz, felszállnék. De nincs. Csókolom, Ági van! Frissítő tea, üdítő, kenyér. Kenyér és cirkusz. Két kollégát látunk még itt, érdeklődésükre, hogy vagyunk, a válasz: sza**ul. Azért feldob, hogy nem egyedül küzdünk a pályán. A műúton és a Nyír-völgyben kicsit jobb hangulatban. Megint havazni kezd (közben elmaradt valahol). Elrontjuk. Az eltúrt dózerút adja magát. A Harica-völgy felé. De most nem arra kellene menni. Gyanús lesz, vissza. Szalag van, persze. Lehet, hogy eltört. Lélekben valami. Soha nem érünk be, ez a következtetés. Időtervek már nincsenek. A Lófar-nyereg is messze, de az Ebecki-tető az nincs is. Letörlődött a tájról, mint a smink sírás után. Mondom Tibetnek: csak megyünk reggelig, aztán ha világos lesz, majd lemászunk valami faluba. Havaz. Kőkeményen. Ropog. A lámpafényben minden szürke-fehér. Vezeték berreg, ez már jelnek fogható. De innen is még időtlen idő. Mire elérjük, már nincs érzék. Csak a fájás a talpon minden lépésnél. A pontőröktől kóla, biztatás. Lecsúszkálunk, csónakázó-tó, város. Lakótelepi hazaérkezések. Buszok álomban. Éjfél után pár perccel a cél. TúrÁsz fogad: már vártunk titeket. Tényleg: minden létező túramozgalom füzetébe előre pecsételtek nekünk. Ennivaló is kedves mondat is akad. Szívből csinálják. Ezért jövünk minden évben. Mondom TúrÁsznak, és így is érzem: szétestem, úgy szakmailag, mint emberileg.
Utószó: Miskolcon benzinkút, macivásárlás. A szembejövő sávba kanyarodunk (vö. hó és fáradtság). Persze pont rendőrök állnak mellénk a jó sávon. Néznek. Nézünk. Tolatunk. Ők kirakják a villogót... és elhajtanak valami sürgős dolog miatt. Az M30-as út vastag hórétege az, ami még mélyen bennem maradt az estéből.
Mi is ott voltunk a túrán, igaz, csak a 10 km-en. A túra után mondtam túratársamnak, -a 10 km-es nehézségeit tudva- ,hogy szerintem úgy 15 óra körül lesz az átlagteljesítési idő az 50 km-seknél, de esetleg lesz olyan is, akinek 20 óra kell.
Kiváncsi lennék a szigethalmiak statisztikájára, hogy az egyes távokon mennyi volt az átlagteljesítési idő, az meg külön érdekesség lenne, ha az egyes távok leggyorsabb és leglassabb teljesítését tudnánk.
Nagyon jó dolognak tartom, hogy nem volt szintidő, persze, ez azt is jelenti, hogy a Rendezők lehet, hogy Visegrádon aludtak...
Egy kép, hogy a Nagyvillám tövében milyen volt a hóviszony:
13 óra alatt sikerült, 21:00-re értünk be. Konkrét értelemben vett szintidő nem volt, 22:00-ig kellett beérni, de voltak akik 9-kor még Pilisszentlászlón voltak...
Küldenék útvonalat, de mélcímed nem publikus. Meg tudod amúgy nyitni a Garminos szoft formátumát? (gdb fájl) Rajta van a track log is, és a tervezett is.
Az egynyomos osveny tipikusan akkor alakul ki, amikor az uttorok turabottal mennek, ami megfogja a jobbra-balra dulongelest. Hegyoldalon keresztbe menetkor (harantmenet, traverz) erre ratesz egy lapattal, hogy az egyvonalas nyommal megsporolhato a jobb-bal labas sulypontemelkedes-sullyedes. Illetve barmilyen menetkor a jobb-bal labra odafigyeles.
Eddig 2 alkalommal jártam a Pilisben – nyáron és ősszel -, de mindkétszer teljesen megbabonázott. Így már decemberben elhatároztam ennek a túrának a teljesítését, szerencsére Czigót sem kellett sokat győzködni. Nagyon rég volt már olyan túra, amit ennyire vártam volna, és amelyiknél még a hajnali fél 5-ös kelés sem okoz problémát. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, tudtam, hogy a sok szint és a hó nem fog hazudni, na de hogy ennyire…
1. rész: Esztergom – Pilisszentlászló (lelkesen és vidáman)
A túra Esztergomból, a Babits emlékházból indult. Nevezés után érdeklődésünknek megörülve kaptunk egy kis idegenvezetést a nemrég kialakított házban. Nagyon hangulatos volt, szívesen maradtam volna még, de az idő sürgetett, így elindultunk. Rögtön felfelé vettük az irányt, kb 2,3 km-t és 263 m szintet megtéve a PZ elágazásnál lévő Mária-oszlopig. Itt a pecsét mellé nagyon finom csokit kaptunk. Ezután egy kis lejtmenet következett, ugráltunk a néhol térdig érő hóban, mint a bakkecskék. Elértük a Z-t, megnéztük a Fári-kutat, majd egy mező mellett mentünk és csodáltuk a távolban magasodó hegyeket. Kb. 2,5 kilométeres kellemes séta után beértünk az erdőbe a P jelzés emelkedni kezdett. A túrán először (és nem utoljára) volt nagyon nehéz a hóban közlekedni, mert itt nem egyenletesen taposták le előttünk, mindemelett ezen a nem egész 1,5 km-en 200 m szintet kellett legyűrni. Nagy lihegve elértük a pontot, ahol is felkészítettek bennünket, hogy még csak most jön a fekete leves. A pontőr igazat beszélt: félméteres hóátfúvások, és nagyon nehezen járható terep volt a jellemző a Pilisszentlélekig vezető 10 km-re. A hónak olyan állaga volt, mintha búzadarában lépkedne az ember, csak fötörtünk de alig haladtunk. Hozzáteszem, habár fáradtam, de itt még jól tűrtem a terep okozta megpróbáltatásokat, annyira feldobott voltam, hogy újra a Pilisben lehetek. A falu határában észrevettem, hogy elveszítettem az itineremet, de szerencsére utolért két sporttárs, akik megtalálták. Az ellenőrzőpont a pilisszentléleki falumúzeumban volt, ahol innivalót kaptunk, pogácsát és ropit.
2. rész: Pilisszentlélek – Dobogókő (az első mélypont)
Amikor a pilisszentléleki ponton tudatosult bennem, hogy eddig mindössze 17 km-t mentünk közel 5 óra alatt, teljesen megzuhantam. Hirtelen eltűnt a lelkesedés, csak arra tudtam gondolni, hogy előttünk Dobogókő és még több, mint 30 km-nyi küzdelem a hóval. A legbénítóbb az volt, hogy nem saját hibánkból jöttünk ilyen lassan, hanem ez a tempó a nagy hóban tett maximális erőfeszítés „eredménye” volt. (Mindezek tetejébe, másodszor is – immár végleg- elhagytam az itineremet. No comment:)) Dobogókőre felfelé 5,8 km-en 420 m szint volt. A félig-meddig kitaposott, de keskeny ösvényen csak lassan haladtunk előre. Felfelé érve az idő egyre cudarabb lett. Előbb csak köd, majd szél, ami időnként heves lökésekkel csapta a havat és a jégdarabokat a fákról az arcunkba. Végre elértük a pontot, ami a Turistamúzeumban volt. Itt túl voltunk a táv kb. felén és a szint kb. 2/3-án. Gyors pecsételés után hamar továbbindultunk, innen kezdődött a túra könnyebbik fele.
3. rész: Dobogókő – Hegy-tető (újra visszatért az életkedv)
Ahogy Dobogókőről elindultunk, szintben nem sokkal lejjebb érve már sokkal barátságosabb időjárás volt. A P∆-ön haladva óriási élmény volt a túrabakancson való síelés :). A Királykúti-nyereg után már a terepviszonyok is jelentősen javultak, hála az előttünk elhaladó 25-ös távnak. Sikárosig könnyed sétával jutottunk el, és még beszélgetni is volt erőnk :). További pihentető sétával gyönyörű, és könnyen járható ösvényen jutottunk el Pilisszentlászlóra. A falu „hivatalában” volt a pont. Itt rövid szünetet tartottunk és egy tábla csokival próbáltuk pótolni energiáinkat. Ücsörgés közben kényelmes körülmények közt átnéztük a hátralévő útvonalat, majd útnak indultunk. Rövid kaptatóval felértünk a Hegy-tető nevű ep-hez, ahol forró boros teával és csokival vártak bennünket az odafagyott pontőrök. Szerencsénkre Andrással, a 2. ponton strázsáló rendezővel itt találkoztunk, kitaláltuk, ha bírjuk vele az iramot vele megyünk. Így vele tettük meg a
4. részt: Hegy-tető – Visegrád (mélypont 2.)
A Pap-rétre vezető úton indultunk, majd a K jelzésen hullámoztunk le a rétre. A Vízverés nyeregnél létrán kellett átmászni a kerítésen, majd egy emelkedős rész után egy szélesebb útra értünk. Soha véget nem érő hullámvasutazással értük el a Görgey bércet. A Görgey-bércről már csak 2 km volt a célig, felemelő érzés volt belépni az iskola ajtaján. Azt gondoltam, hogy ez a hátralévő kb. 12 km már szinte semmi, pikk-pakk bent leszünk. Az első pár száz méter után rájöttem, hogy tévedtem. Azt hiszem túrázó pályafutásom legdurvább mélypontját éltem át ezen a rövid szakaszon. Ezt nehéz leírni, hogy miért dobja le az ember agya az ékszíjat, miért érzi úgy, hogy ő erre már nem képes. Tudom, hogy nekem nagy ellenségem a hó. Pszichésen (meg fizikailaig is) teljesen kikészültem attól, hogy mennék, de nem tudok jobban haladni. Tipegek a keskeny ösvényen a porhón, mint egy pingvin, néha már nem tudom koordinálni a mozdulataimat és egy egy rossz lépés után combig merülök a hóban. A többiek is el-elhúznak, majd mindig bevárnak, zavar, hogy nem tudom tartani a tempót. Mindig azt hiszem, most már itt lesz a pont, na most, na most, de egyszerűen soha nem akart eljönni. A hóátfúvások ezen a szakaszon sem kíméltek, hideg szél fújt, majd a ponton közölték, hogy elment az utolsó busz is… Összegezve szép túra volt,- örülök, hogy a téli arcát is megismerhettem a Pilisnek- de nagyon nehéz is. Sokan fel is adták, amit nem csodálok. Így kipihenve egyáltalán nem bánom, hogy elmentem és végigcsináltam, a nagy küzdelmek edzik a jellemet állítólag:). A szolgáltatások, a jelzések és a szalagozás is rendben volt, a menetlevélhez viszont jó lett volna egy térképvázlat is. Szerencsére mi vittünk, de néha bizony kicsit meg lettünk volna lőve nélküle. A pontőrök és a célban is mindenki barátságosan fogadott. Köszönjük Andrásnak az utolsó szakaszon való húzást, és Beugró lánynak a fuvart Pestre!
U.i: Gratula minden Börzsöny Éjszakai teljesítőnek!
Börzsöny Éjszakai sikeresen letudva kb. 12:20 perc alatt. A terep csodálatos volt, de az elsők sok helyen nem tapostak rendesen:) Sok új embert is megismertem személyesen, aminek örülök. Lefelé NHH-ről végig kocogás, hiszen ha lúd, akkor legyen kövér, de meglepően jól esett. Még a gps-em is elhagytam ezalatt, de egy túratárs lehozta! Örök hálám érte! Beszámoló később, még érlelem élményeimet.
Éjszakai Börzsöny 14.40 alatt letudva.Számomra eddigi legnehezebb túra....változó mennyiségű hó, néha arcfagyasztó széllel. Nem csodálkozom azon hogy ilyen sokan feladták. Kíváncsi vagyok a statisztikákra:)))Érdekes hogy minden számomra ismert útvonalrész sokkal hosszabbnak tűnt mint eddig. Köszönöm Plujo-nak a társaságot és a hasznos terepismertetést...no meg a fuvart Szokolyáig.
