Nem SCII jelenség csak, de lényegtelen is, hiszen ha jó a csapágy szerintem egy nagyszervíz során a max 30 e Ft-s + költség ennyit megér, legalább is nekem biztosan megérne.
Én is ezt szeretném, de sajnos nem tudom kijelenteni azt amit te!
És tudom hogy ha valaki állandóan jóhiszeműen m. szervízbe viszi és vezetett sz.könyve is van és nem cserélték ki neki a csapágyat attól szívfájdalom nélkül a min. 150 eFt-ot leveszik, ha kéri a hajtókarcsapágy cserét megelőzés képp!
És az sok némelyikünknek és főleg ha csak megelőzés, de /és most csak elsőszám eslőszemélyben/ van olyan szerelő aki ennek a töredékéért elvégzi /szakszerűen/ és ha összevetjük azzal, hogy ha bekövetkezig a motorhiba a hajtókarcsapágy hibája miatt akkor mekkora lenne a javítási költség /főleg nem 1-2 éves kocsi esetében/ már megnyugtatóbb, de zet döntse el az aki dilemmázik a cserén!
sokan, köztük Én is döntöttem, pedig dilemmáztam rajt sokat, főleg, hogy m. szervízben rá is kérdeztem, de itt a fórumon nem meggyőztek, csak rávilágítottak egy gyenge pontra, ami alapján döntöttem, mint egy nagykorú! :)
"Mindig vannak olyan hibák, amiket szavatosság keretében javítanak idősebb autókon is. A Scénic-nél ilyen például az ablakemelő műanyag bütykeinek a cseréje."
Ebben nem tudok nyilatkozni, mert még rendben vannak, /de lehet már cserélték :) és azért tökéletes /vagy mert klímát használok és nem lehúzott ablakot! :)
"De alvázszám alapján akkor is meg tudják mondani, hogy érintett-e az autója."
Hát akkor nekem nem tudták, vagy nem akarták megmondani! /És ez a tényeken nem változtat!
Mondom az volt a kérdésemre a válasz, hogy előfordul ilyen hiba, de a kocsim már szoftverfrissítésen átesett ami azt eredményezi, hogy így "kímélik" a csapágyat, azaz a meghibásodás lehetőségét! /Ha most hülyeséget írtam, akkor Ők is azt mondtak!!!! És akkor ismét ellent mond azzal amit sugalsz!
Egyébként pont ez a gond, hogy amit írtál, hogy szigorú nyilvántartás van alkatrész ügyileg....ez oké is /jártam Én is pár gyárban, nem csak autógyárba, tisztában vagyok ezzel, csak épp a komunikáció rossz, azaz/, ha van ilyen lista akkor nem jut el a Renault Hungáriához, és a M.szervízekbe, ha meg eljut akkor nem jut el a hivatalos infó a felhasználóhoz, he meg eljut pld. fórumon keresztül, és visszakérdez nincs megnyugtató információ, és tett /csere/!
Pld: Kollégám vásárolt egy Passatot ezt a 2.0 pdtdi-t 2007-es évj. tavaly vette, elvitte VW M.szervízbe átvizsgálásra mielött megvette. Computer jelezte, hogy nem üzemel 100%-osan az egyik Pd elem. De azt is mondták, hogy párban, de legjobb ha mind a 4-et cseréli, /több 100eFt/. Mivel nincs tényleges hiba /azaz megy a motor/, de a VW ezt anno gariba cserélte ezért kérték, hogy hagyja ott /""generálnak bele hibát"/, láss csodát, 1 hét múlva mind a 4-et cserélték gariba....2012-ben 5 évesen!
/írásomban a lényeg az, hogy 5 évesen, egy több 100eFt-os tételt cseréltek garanciában, mert tudta a gyár, hogy car cucc került bele (170 ekm-nél!)!/
...természetesen minden szavatossági hiba kezelésének alapja a vezetett szervizkönyv.
Mivel ez a konkrét beavatkozás a Renault Hungária saját kezdeményezése volt, csak azokra az autókra vonatkozott, amiket Magyarországon helyeztek üzembe, és ott is szervizeltették.
(A visszahívásokra ez nem vonatkozik, azokat akkor is ingyen elvégzik, ha külföldi az autó és soha nem járt még semmilyen márkaszervizben.)
Ha én valamit "csak" hallok, akkor azt nagy fenntartásokkal tudom csak kezelni. Viszont amit LÁTOK, annak elég jó eséllyel hiszek is. Márpedig, ha rajtam van a szemüveg, akkor bizonyíthatóan elég jól látok:-)
Veled most pontosan az az érzésem van, mint a Renaultos emberemmel, akivel a télen leveleztem egy sort ez ügyben. Mindketten csak általánosságokat tudtok puffogtatni, én pedig konkrétan egy autóról beszélek és annak konkrérét alkatrészeiről, amire nem igaz az általánosságban elmondható tétel, vagyis az, hogy pontosan tudható az az alvázszám tartomány, amiben a rossz csapágy van.
Áltam én is a pult túloldalán, tudtam én is védeni a mundér becsületét, de nem tudom, Neked most ez miért érdeked?
Nem szeretnék már unalmas lenni, de mégegyszer - utoljára - leírom:
A javított csapágysor, az amit nem kell cseréltetni, ami kiszolgálja a motor élettartalmát, a fényképes hozzászólásom ALSÓ képén látható. Amibe ez a csapágy került az nem tartozhat bele a javítandó autók alvázszám tartományába.
Az én konkrét autóm alvázszáma nincs benne ebben a tartományban, mégsem a jó csapágy volt benne, hanem az, ami a FÖLSŐ képen látszik és amire Te is azt írtad, hogy "anyaghibás".
Tehát mindebből a logikus következtetés az, hogy a gyár által meghatározott alvázszám tartományon kívül is vannak autók, amik a régi, meghibásodó csapággyal készültek.
Ami pedig az alvázszám szerinti alkatrész beazonosítást illeti: A kodánál én konkrétan meg tudtam állapítani az alvázszám alapján, az autó felszereltségét, alkatrész szükségletét, bármit. Simán lehetett tudni, hogy melyik autóba tették a már módosított terosztátházat pl. Ezért is csodálkoztam már akkor azon, hogy a Renaultos kollégák nem tudják megmondani, hogy a gázolajszűrő vízérzékelős-e vagy sem az 1.5 dci motorhoz. Pedig ez nem űrtechnika.
Szalaics kolléga esete is példázza, hogy ez a mai napig így van. Abban egyet értünk, hogy valóban úgy kellene lennie, hogy rendelkezni kellene azzal a tudással, hogy melyik autó milyen gázolajszűrőt kapott, de láthatjuk, hogy ez sajnos nincs így.
Akkor a szervíz most arra blazírozik, hogy ki mennyit bír elmenni vele? /mondom 70-eKm nél is könyökölt már ki! az nem 6számjegy! :)
Mindig vannak olyan hibák, amiket szavatosság keretében javítanak idősebb autókon is. A Scénic-nél ilyen például az ablakemelő műanyag bütykeinek a cseréje.
Ha van pontos nyilvántartás, akkor már az első rendes szervíz alkalmával /1 évesen, biztos nem megy 6 számjegyet!/ csere szó nélkül, vagy visszahívás amint meg van a lista!!!
A hiba tudtommal nem a gyártás másnapján derült ki, hanem a Renault több, ismétlődő meghibásodás miatt vizsgálta ki az eseteket, és jutott arra a következtetésre, hogy a tönkrement motorokban egy gyártási hibás alkatrész okozza a problémát.
Az érintett autók tulajdonosai levelet kaptak, amiben udvariasan megkérték őket, hogy fáradjanak be a legközelebbi márkaszervizbe egy félnapos művelet elvégzésére.
Amennyiben az autó aktuális tulajdonosa még nem járt az autóval márkaszervizben, azaz nem regisztráltatta az autót a saját nevére és címére, akkor a gyár természetesen nem tudta elérni. De alvázszám alapján akkor is meg tudják mondani, hogy érintett-e az autója.
A koncepció volt hibás. A két különböző fém ötvözet használata. Az idő bebizonyította, hogy az alsó, világosabb színű fém ötvözet a tartósabb. Miután rájöttek, ilyenre cserélték ki a visszahívásban a csapágyakat.
Ezt kitől hallottad?
De ez semmit sem változtat azon, hogy azt nem tudják pontosan, hogy eredetileg melyik motorba mit tettek.
Bizonyos tényeken elég feleslegesnek érzem a vitatkozást. Aki járt már olyan gyárban, ahol bonyolult, sok alkatrészből álló termékeket szerelnek össze, az tudja, hogy milyen komoly dokumentáció áll minden egyes elkészült termék mögött.
Nyilván az sem véletlen, hogy amikor a sarki autósboltban rendelsz alkatrészt, gyártási évet kérdeznek. (És néha teljesen nem passzoló alkatrész érkezik.) Amikor a márkaszervizben kérsz alkatrészt, az alvázszám nélkül be sem tudsz lépni a rendszerbe.
Hát nálunk az öreg kényelmes...mindent a helyébe viszünk/visznek, de amikor kiszabadul :) előveszi a gépsárkányt akkor megy vele rendesen...90 helyett 110-120, de mondja, hogy 150 km/h-val megmozgatta /na nem 200 m-en! :) hanem 250-300 km-en...
- zsiga tulaj minden szombaton gondosan kihozta a garázsból, fényesre suvickolta, majd visszatette - éveken át minden szombaton megtett vele 10 métert oda, 10-et vissza. Egyszer hazajött a fösulis nagy fia, megsétáltatta ... majd elvitték a roncstelepre :D
- 90-es Favorit, nem tudom, van-e már benne 10e. km. Ha el kéne vinni az anyóst a temetőbe, akkor előtte/utána 1 hétig hangos a közeli kocsma - ott cifrázza ki magából a stresszt. Hiába no, kimerítő a munkája. Hivatásos sofőr: terménysilóban 200 m, raktér teleszórva, 200 m és mázsálás, majd 100 méter és rakomány ki. Naponta xx-szer ugyanez. Nyaralni inkább busszal mennek, mert mi lesz, ha lerobbanna az autó....
Akkor Te sokat használod! Párom Apukájának Opel G Astra idén 10 éves kemény 55 ekm-el. Már azért cserél gumit, mert lerohad állásába :) De rendszeresen cseréli téliről-nyárira és vissza.... :)
Neki nagyobb a valószínűsége, hogy ha van is típusbetegsége, nem egyhamar jön ki...és megússza az Opel a plusz költséget! :)
Hát ha szerencséd van és a Stevie által említett varázslatos nyilvántartást valaki elő tudja venni akkor LEHET szerencséd! :) /ezt kétlem/
Esetleg megpihenhetsz egy kicsit, ha Weboldal-al felveszed a kapcsolatot és gyáriszám alapján mond valamit /s ha az azt modja hogy talán akkor kicsit pihenhetsz :)
Én abban hittem, hogy kicseréltem, mert nem vagyok egy szerencsejátékos! :)
Van a fórumon egy lista, de Weboldalnál biztos, gyártási szám alapján kb-re beazonosítható, de mérget ne vegyél rá ettől független. Te döntöd el, DAndrásnak is 1,5 dci-je van és 106 Le, és ha jólemlékszem 2008-as, Ő cserélt 2012. telén, neki még bírta a csapágy, van fent róla fotó, de nem emlékszem rá, hogy milyen kopás volt látható....
Akkor a szervíz most arra blazírozik, hogy ki mennyit bír elmenni vele? /mondom 70-eKm nél is könyökölt már ki! az nem 6számjegy! :)
Ha van pontos nyilvántartás, akkor már az első rendes szervíz alkalmával /1 évesen, biztos nem megy 6 számjegyet!/ csere szó nélkül, vagy visszahívás amint meg van a lista!!!
1. ismerek olyat aki 0 km-től használja és a kutya nem kereste ezzel, aztán a /hatókarcsapágyakról hallottak miatt/ bereccsentést követően rászánta magát...mondván reméljük csak kidobott pénz lesz...és nem.
2. Én mikor vettem M.szervízben vizsgáltattam át, ott kérdezttettem le az előéletét /független hogy ezt már elötte is megtudakoltam/, majd mikor a hajtókarcsapágyra rákérdeztem, hogy mizújs vele, az volt a válasz, hogy ezeknél igaz gond szokott lenni, de hogy melyiknél a bizonytalan, de a renault időszakos szervízkor az elektronika átprogramozásával előzi meg minden 106 LE 1,5 DCI esetében /akkor ezek szerint ez nem tűzoltás, csak időhúzás..../, ezen az Én kocsim már áteset, így elméletileg nem lehet gond.
Erre nemrég /írtam róla, és fotóztam, sőt!..../ Weboldal hathatós írásai segítettek döntésemben rászántam magam a cserére...és milyen jól tettem!!!!
/Őszintén a látvány nem téged igazolt!!!!/
Én inkább azt mondanám, ha ilyen és hasonló fórumokon nem forogna közkézen valami kis nyilvántartás szerű és nem betűznénk a külföldi fórumokat akkor csak a reményben bízhatnánk!
A nyilvántartásról még annyit, hogy üzemanyagszűrő csere elött álltam, kérdeztem a m. szervízt, hogy mi van az én gépemben /vízérzékelős, vagy nem/ írták, hogy vízérzékelős, rendben megrendeltem máshol MANN-t, majd tavaly nyáron M.szervízbe bementem, hogy cseréljék ki, de mondtam, hogy hoztam a szűrőt. Rendben, mondták, kocsi fel, doblemezek ki, original dobozból a szűrő ki, majd közölték, hogy Sorry, de az enyémben nem vízérzékelős van, és sose volt, mert nincs is kiépítve /levezetékelve/, azaz gyárilag nem az. Na faca, doblemez vissza és elkullogtam...