Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
Sőt az első 260-asok műszerfalkapcsolói - nemajtónyitó,hanem a többi - még nem billenős kapcsolókkal voltak, hanem húzóssal( olyan formájúak voltak ezek,mint a sakkban a futó).[/]
Én csak a "csecses" nyomógombokra emlékszem, ezek már elektromosan kapcsolták az ajtónyitó pneumatikát. A "húzós" kapcsolók, ez közvetlenül kapcsolta a pneumatika szelepeit, csak a 620, 66-okban, és talán az első sorozatú 266-okban, amik még helyiben is mentek Győrben.
Tudod-e az ex rendszámokat AFF-546-tól, valamint AFF-638-tól visszafele? Ezek azok, amik eddig kimaradtak nekünk Tomesszal. 541-et tudjuk (BX 45-24) és a 636-ot (BU 40-37), és annyi. :-( Kérlek, segíts. :-)
Helyes, mert valóban a Bx 97-20 -ból lett az AFF 547, mint említettem ez gyerekkori barátom, mondhatom barátom, pedig Apám lehetne, szóval Kovács Bandi "bácsi" kocsija volt ! Szerintem ez volt az első kétszárnyú ajtós Győrben ! Más : Az első hajlított műszerfalas( pontos típust nem tudok ) az egy 280-as volt, de még nyomógombos ajtónyitóval nem billenőssel ! Sőt az első 260-asok műszerfalkapcsolói - nemajtónyitó,hanem a többi - még nem billenős kapcsolókkal voltak, hanem húzóssal( olyan formájúak voltak ezek,mint a sakkban a futó).Az aut.sebváltó manuál gombjai mellet is ilyenkapcsolók voltak, és a kormány baloldalán is ! Jó lenne ,ha lenne egy-két korabeli gyári fotó a belső kialakításról,műszerfalról !
A legjobb megoldás persze az E95 katonai változatának (E95.70) "polgáriasítása" volna, magyarán a Rába alváz + MB motor (+ botváltó :-))))) párosítás, ugyanazzal a nagy csomagtérrel, majdnemhogy jobb teljesítménnyel és nyilvánvalóan alacsonyabb árral. Személyesen hallottam, hogy a Honvédség nagyon elégedett a típussal, és még a tervezettnél is többet akarnak vásárolni belőle. A legtöbb volán szerintem vevő lenne erre a fajta E95-ösre, bár tény, hogy a Scania alvázas azért jóval időtállóbbnak tűnik, igaz, drágább is. Reméljük azért a legjobbakat.
Nem tudom, hogy mi lehet a stratégia a cégnél a távolsági kocsiparkot illetően.
Az ugye közismert, hogy néha még az is előfordul, hogy Szegedre is Credót küldenek. Néha egyébként tényleg jobb, ha néhány megyével arrébbra közlekedő járatokra Credókat helyeznek - ilyen pl. a Győr - Zalaegerszeg járat: szinte sosincs annyi utas, hogy a kis 11 méteres Credo, ami arra jár, tele legyen, elférni pedig el lehet. Ugyanez viszont pl. egy Győr - Pécs járat esetében felérne az öngyilkossággal. Van néhány vonal, ahol kifejezetten elkellenének a nagyobb méretű, többet nyújtó távolsági buszok.
Van a cégnél 2 db MB Tourismo, 2002-ből, utólag beigazolódott, hogy nagy baklövés volt ezeknek a kocsiknak a beszerzése. A cég ugyan E98-at akart venni, csak erre 2003 körül már nem volt lehetőség. Ekkor döntötték el a 3 db MAN Lion's Coach beszerzését, amik 2004-ben meg is érkeztek. Ezek jó buszok, a volánok között a Kisalföld elsőként vásárolt ilyeneket, ráadásul újonnan. Sok baj, ha jól tudom, nincs velük, azt viszont egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy továbbiak kövessék őket.
Jelenleg az E95 Express volna a legnyilvánvalóbb, ha új távolsági kocsikat akarnának beszerezni. Csak a nagy kérdés: mennyit, és milyen célokra? Az Express ugyanis a nyugati buszokkal összehasonlítva sem számít olcsónak, áfával együtt majdnem 75 millió is megvan. Ahhoz megfelelő felszereltség kell, hogy turistabusznak ki tudják adni, bár az EAG buszait egyre kevésbé szeretik ilyen célokra használni nyugati utakra, ugyanis fenemód nehezek. Átlagos felszereltséggel ugyan kiváló volna pl. egy Győr - Szeged fordára vagy hasonlókra, de akkor nem jobban megéri E94-est venni ládatérrel és távolsági ülésekkel? A Tisza Volán most vásárol 6 db ilyen buszt, vagy ehhez hasonlót, szóval nehéz kérdés ez. Persze az E95 Express hosszabb utakra egyértelműen jobb - de mennyi az a darabszám, amennyi megérné a volánnak, hogy vegyen belőle? Van egy 56 db-os, csupa Rába alvázas 395/E95-flotta a cégnél, ahol a kocsik az 1993 - 2002 közötti időszakból származnak, az 1995 és 2001 között érkezett gépek egy jó része pedig csökkentett komfortfokozattal érkezett ("parasztcity"). 5-10 éven belül időszerűvé válik az igencsak elhasználódott első sorozatok selejtezése. Ezek a buszok ugyan mivel lesznek kiváltva, ha távolsági fordákban kell majd pótolni őket? A Credo buszai csak rövidebb távokra alkalmasak, az pedig való igaz, hogy megfelelő távolsági kocsikból hiány van. Azért aggódom, mert nem tudom, mit oldana meg most, tegyük fel, 2-3 db Express, azok után, hogy már 2 nyugati típusból is lett vásárolva 5 db busz az utóbbi 3 évben, és a volán anyagi keretei sem végtelenek. De majd az okosok eldöntik - és remélem, jó üzletet csinálnak.
(na most jön az a szöveg amit ide szántam, de szórakozottságom következtében a volán topicba irtam be....)
Nagyon úgy fest, hogy a Kialföld Volán átvette a Zala Volántól az E94-esek megmentésének stafétáját. Nagyon örülök neki, hajrá! Ideje lenne most egy E95 expresszt is rendelnie, vagy kettőt.....
Múltkoriban kighagytam a gyári fotók sorából a belbecset, most pótolom.
"Amúgy tök jó, hogy van olyan topic társunk, akinek egész nap az a dolga, hogy a buszok között legyen, és így mindig tud aktuális helyzetjelentést adni :))))))"
Szóval: én úgy emlékszem ,hogy az első 260-asok ezekkel a rendszámokkal futottak( ezek még szürkék voltak,egenes műszerfallal,harmonikaajtóval) GC 66-05 -től GC 66-19 -ig. Tehát 15 db. Következő : GC 80-71,72,73.Tehát 3 Utána GF 02-41 és 02-42 ( a 42-es vezetője a Gárdonyi Géza utcai pincés bicikliboltos srác apukája, én ott találkoztam vele) Akkoriban,- lehet hogy most is - általában állandó sofőrök voltak egy gépen ! Egyekőre ezekre a régiekre emlékszem! Mjd még megmozgatom az agyam! Átrendszámozás után asszem BV 67-53 lett az első rendszám és nekem úgy rémlik hogy kor szerint kapták az új számokat, tehát a GC 66-05 -ből lett a BV 67-53. Az biztos hogy a Kovács Bandi GC 80-72-je lett a BV 67-80! Ez megmaradt bennem a (§ miatt! De voltak közben 280-asok is, merta BV67-53-tól a 67-80-ig az 28 db busz és én csak 15+3+2 = 20 db GC és GF rsz. 260-asra emlékszem! Még gondolkodom, remélem lehetett követni! Az első nagyajtós 260 -as( szintén a Bandié) volt a BX 97-20 de ez nem tudom hány db-os széria volt talán BX 97-28-ig. Volt még BY 25-29 és 25-30.Anda Peti aki most jár a virágos GAT 677-tel övé volt a BY 25-29. Az AFF pedig 653-mal kezdődött. Most tényleg nincs több! Atyám! Kezdek félni magamtól !
Egyébiránt a hozzászólásodban említett rendszámokat nem tudnád egy kicsit rendszerezni? Mert jó lenne egy történelmi állománylistát megalkotni, hasonlóan a BKV-hoz.
Sziasztok ! Lenne valakinek régi győri buszokról fotója? Hol találok ilyet (IK 620, 630,55,66,31) illetve az első szürke PANORÁMÁS-okról? Én régen tudtam az összes győri helyijáratú 260-as rendszámát : 70-es évek vége 80-as eleje ! Ha jól emlékszem GC 66-05 -től 66-19 -ig volt az első széria ! Asszem az átfestésnél utána a 66-19 -esnek az ajtaja is sárga lett ! Kedves barátom Kovács Bandi-é volt a GC 80-72! Utána még a BV átrendszámozások is rémlenek, de a GC és GF -es számokat mág moist tudom ! A GC 80-71 vagy 73 -mal járt az Öreg aki mindíg bemondta megállókat! Szerintetek flúgos vagyok? De nekem olyan jólesik ezekre emlékezni, akkor voltam kiskölyök, most meg 36 éves nagykölyök!
Ja igen, ezeken a képeken valóban szűknek látszik. Ugyanis a második ajtó körüli tér nem látszik :) Ott, ahol metró-feeling :)
Amúgy tök jó, hogy van olyan topic társunk, akinek egész nap az a dolga, hogy a buszok között legyen, és így mindig tud aktuális helyzetjelentést adni :))))))
Szerintem a görbe, befelé púposodó korlátok teszik szűk-érzetűvé egy kicsit. Amúgy meg eléggé tágas a második ajtó környéke. A hátsó része szűkösebb, de még nem 417 kategória szerintem sem :)