Ez azért nem rossz 192 lótól és 1 Camry méretű autótól.
A Prius csak 136ló, viszont ott is ugyanez a feeling, hogy normál menetnél nagyon halk, ha hajtod, azért hangosodik a motor.
Viszont a PSD rendszer tulajdonságai miatt majdnem a teljes gyorsulást el tudod élni egész kis fordulaton 1-2000 között, tehát ha megelegszel mondjuk a gyorsulás 90%-val, akkor kb. soha nem fogod hallani a motort, nagyrészt árammal mész vagy a motor azon tartományában, ahol szinte nem hallani. Marad a suhanás. :)
Még mindig nem bírtam kifogyasztani a tavalyi benyát belőle.
A fogyasztás beállt 7,4-7.5L-re nem akar lejjebb menni. Már 300km-t mentem vele, de még mindig elmegy 160-at azt írja. Takarékos vezetéssel szerintem tartható lenne a 6-6.5L is, de meg tudna enni 8-8.5L-et is ha lámpától lámpáig nyomnám neki.
De valahogy ez a kocsi azt szereti ha finoman krúzolnak vele, akkor csendesen suhan, ha padlózom akkor hangosabb lesz a motor.
Amúgy volt egy kellemes élményem az M5-ön, érkezem olyan 15-16-tal egy lapos fehér dolog mögé, ami a belsőben gurulgatott épp, de jó messziről észlelt, és szépen kisorolt a külsőbe (de feltűnően, szinte rögtön kisorolt, olyan távról, ahol még simán ki szokták rántani elém a kistehert!), és hagyott elmenni.
Én is örülök, hogy megy és nincs baja, és kössz a segítő szándékot.
Nem számítok be semmit, egy ilyen hybrid fos szerintem elmegy cash-ért is, még mindet sikerült eddig eladni kp-ért. Majd csak jön valaki aki kicsengeti, addig csinosítgatom amig meg nem veszik, bár egy alapos mosás külső belső nagy pucc , meg kéne rá 4 gumi, azt szerzek rá, és piacképes szerintem, kívül is jól néz ki, meg belül is alapvetően, csak a könyöklőn van egy fél cm-es sérülés az oldalán, egy olyat szerzek bele ha sokan kifogásolják amúgy egészen rendben van belül is, űlések nincsenek szétülve kormány nem kopott, minden működik, raktam rá magyar térképet, 6-7L-t eszik, mi kell még.
Az egy biztosíték és már rá is jöttem mitől nem volt visszatolva a kis pöcök a végén.
Otthagytam a kulcsot még májusban hogy odébb tudjanak vele állni ha útban van vagy nagyon benőtte a fű.
Ugye a kis akkis lemerülve, erre az észlény megpróbálta volna bikázni és levette a híbrid akkuról a burkolatot, gondolván biztos ott kell bikázni, levehette a biztit a helyéről mert piros és azt hihetette hogy oda kell tenni a + bikakábelt, persze mögötte nincs saru csak egy csatlakozóban két kis érintkező, gondolom visszatette a piros biztit és nem tolta rá a pöcköt, ezután hívtak engem hogy nem indul a kocsi. Amikor először láttam akkor le volt szedve a hybrid akksi burkolata innen gondolom hogy ott babrált a jóember. Én is kivettem a biztit de mivel nem volt benyomva ezért én is ugyanúgy visszaraktam múlkor.
Most meg mentem a leírással és egyből levettem a burkot láttam hogy nincs benyomva a teteje, benyomtam, ráraktam a sarut a kisakksira és egyből pöcc röff illetve ready.
Diplomata rendszáma volt, de le van vámolva meg meg van az amerikai title is. Már volt egy ugyanilyen kocsi ami honosítottak, lassan utánajárok hogy legyen belőle valami. Árát még nem tudom de nem 2M hanem megpróbálok érte minnél többet kapni, persze ez manapság nem könnyű.
Amúgy nem javaslom, mert nem egy kevés km-es megkímélt darab.
100e mile van benne ettől eltekintve hibátlan volt eddig navis bőrös, ebből a fullos verzió. Az elej volt egy kicsit törve a jobb eleje, nem látszik semmi gányolás, minden cserélve lett és mivel karcos volt eléggé az oldala ezért körbe lett fújva, csak a csomiajtó meg a tető eredeti fényezésű meg persze belül a falcok mindenhol. Szép fényes kívül, belül sincs szétkopva simán letagadhatná a fele km-t.
Amikor mentem vele egy keveset akkor 6L-t evett.
Volt egy camry-m már németbe mentünk ki vele nem én vezettem és 7-8L között evett pedig kitolták a szemét 160-al vagy felette mentünk, városban is jól eszik, ki akarom próbálni csak induljon be.
Ilyen méretű autó ami benzines autómata és 6-8L-rel elmegy az nem rossz. De nekem nem tetszik, mert bár szépen finoman el lehet vele mászkálni, de egy buta amerikai jószág itt ott nem finom anyagokkal az utastérben és a futómű hangolás se a kedvencem.
Igen ezt én is olvastam már, meg a youtube-on is van róle egy videó hogy ha az laza akkor van ez a kód, most lehet hogy laza, mert kivettem a azt a biztit az akkuból hogy megnézzem és utána lehet nem toltam vissza, de előtte se indult, magától meg csak nem lazul meg.
Találtam egy pdf-et ami vezetett hibakeresésről szól ehhez a hibakódhoz 17ponton kell ellenőrízni meg méricskélni a dolgokat. Holnap kimegyek a kocsihoz és végignézem ezeket a pontokat egyesével, persze a piros biztosíték az egyes pont rajta, azzal kezdek, a toyota műszert is elég utána visszavinnem, hátha sikerül életrekelteni ezt a lomot.
Egy Prius-fórum szerint: "The traction battery has an orange safety interlock plug located on the left side of the battery case. The interlock plug contains a switch that tells the battery ECU if the interlock plug is not properly installed. Apparently the wiring to that switch was intermittent."
Többen azt írják, hogy ez az "interlock" csatlakozó (a csomagtartóból elérhető) működéséből fakadóan lehet laza/nem megfelelő. Elvileg ha leveszed a csatlakozót, látszik mi lehet a probléma oka (egyértelmű a működése).
Az alany egy 2009-es camry hybrid, tavaly nyáron került a gyámságom alá, mivel nem mentem vele állandóan lemerült a kis akksija, de a nimh akkunak semmi baja ami egyébként indítja a kocsit, csak a gyújtáshoz kell a kis 12v-os akksi.
Na szóval utoljára tavaly november körül raktam bele 8e ft-ért benzint és idén márciusban még beindult a dög járattam is hogy feltöltse a hybrid akksit mert ha az lemerül akkor van gáz. Erre május körül megpróbáltam beindítani és se kép se hang, persze mindig bikakábel vagy feltöltött kis akkuval(oda nem sok áram kell még egy modellautó 3 cellás Lipo-jával is van gyújtás. Gondoltam hogy ideje valamit kezdeni ezzel a lommal jó lenne életre kelteni mert a gazdája nemigen fog már eljönni érte és legalább némi kárenyhítés gyanánt eladnám, csak éppen nem indul, csak check hybrid system van hogy a fene vinné el.
Ma kértem kölcsön egy gyári toyota kézi diag műszert és megsasoltam vele, egy hibakód van csak P0A0D High voltage system interlock circuit high.