A legtöbb jónak mondható vagy inkább kevésbé rossz metás számlán /ecn vagy stp/ nem tudsz elhelyezni stoppot a pozinyitással egyszerre kizárólag utólag lehet elhelyezni 1 tickkel később. Ha ennyi idő alatt elérné az általad kívánt stopszintet az ár akkor valamit nagyon elrontottál.
Ismertek olyan scriptet vagy expertet ami már úgy nyitja meg a pozit, hogy SL és TP értékek be vannak állítva (paraméterezhető távolságra az ártól)? Jó lenne még ha BreakEven funkció is lenne benne, de ez nem feltétlen kell.
Amit találtam az csak módosította a stop-ot miután megnyílt a pozi (ár elmozdulhat ez idő alatt, SL nem teljesül), vagy csak maga kezelte amíg fut az EA és nem a brókerhez jegyezte be. Ez viszont Net kimaradás vagy gép fagyás esetén nagyon gáz!
Esetleg tudtok mondani olyan brokert akinek van sajat platformja, tehat mac-en is elérheto? Oandat ismerem egyedul akik jok, nekik van java, tobbiek tobbnyire mt4.
Tadawullnál próbáltam rész vagy egész pozizárást. Egyik sem sikerült, 5 különböző terméknél. 19 majd 21-kor próbáltam. Telefonálnom kellett, azt mondták majd kivizsgálják. Ez mi a fene lehetett?
Nem tudom backteszteltél -e már EA-t? Ha igen akkor csak annyi a különbség hogy itt nem az robot fog kötni hanem te kötsz a múltbeli charton egy szimulátor EA-val. Ez az TraderTool is rendelkezik ilyen szimulátor funkcióval de találsz ingyenes szimulátor EA-t a neten.
Nagyon durva, mindenkinek tudom ajánlani aki úgy érzi tud kereskedni.
Kiválasztasz egy múltbeli időszakot és ott, azon a pl. 2011 júniusi m5 charton /ami egy vadidegen chart lesz mostani szemmel, tehát az emlékezet okozta önkéntelen csalás lehetősége kizárt/ fogsz kereskedni. Nincs kifogás hogy ma nem volt jó a piaci mozgás mert ami nem tetszik chart azon áttekered és csak a szép jeleket kötöd be. Elég hamar kiderül hogy az addig jónak tűnő stratégia, elgondolás mehet -e a kukába vagy jó lesz valamire.
Igen Zoltán, picit dekoncentrált voltam valóban, elnézésedet kérem... Ez a probléma egy kiadós alvással orvosolható, a tied már nem ilyen egyszerű:
- hogy mennyi a bónusz, elnéztem, nem foglalkoztam vele elnézést. Ha csak a felét (vagy mittomén) rakjátok hozzá, az már kezelhető, de akkor is zavaró tud lenni, viszont(!!!) semmiképp sem kezelheted éazán a sajátodként ahogy azt írtad. Legutóbb ilyen könnyelműen akkor írtál, amikor közölted, hogy stop nélkül is be lehet lépni egy poziba, majd visszajön az ár, és hát igencsak felsoroltak pár 10-12 évig tartandó pozira példát.
- SL kisvonalka no comment. Ha gyakrabban nézegetnéd vissza a pozijaidat, talán felfedezted volna.
- azt meg külön köszönöm, hogy szóltál, hogy lotban veszünk fel pozíciót. Elnézésedet kérem a pontatlan fogalmazásomért, majd neked is (persze ha kurvára nem lesz más dolgom épp) körmönfont jogi nyelvezettel fogok fogalmazni jó? Mint pl. "az adott kereskedési szituációban indokolt Stoploss szinthez, és 90 amerikai dollár maximális veszteséghez igazított megfelelő lotmérettel felvett pozíció". Így jó lesz?
Nem célom a fórumokon való pattogás, de a kirívó hülyeség ellen fel fogok lépni (még ha dekoncentráltan is). Némi reményre ad okot pl. Balance-al folytatott "eszmecsere" Leírtam egy érvet, leírt egy másikat, totál állja a helyét, tanultunk ma is. Néha álmodozok egy ilyen fórumról :))))))
Igen, jól látod, az első pozi, a short célára 1 rr-be volt téve /london nyitás előtt, pláne fő trenddel szemben elég az/ nem érte el időben, kézzel zártam.
A long eredeti stopja egész lennt, 1770 -en volt, azt később módosítottam a beszállási szint alá picivel /azért nem nullába mert a piacot nem szokta érdekelni hol a nullánk/.
A képen látható pozimenedzser hasonló mint az említett chartm. viszont többet tud, többek között az mt4 history testerében lehet vele kötni, az általam korábban leírt megoldással több idősík egyidejű figyelése mellett. Nagyközönség számára még nem elérhető mint a Riska /http://forexriska.com/index.html/, egy csapattagunk fejlesztése, tesztelésre kaptam meg.
Bocsi, hogy beleszólok, de be van állítva a SL és TP szint (pici kék és piros vonalak a kötéssel egy vonalban) A pivot szint pedig átszeli a chartot. A pozició méretező EA amit Gyula használ, az meg szerintem úgy működik, hogy lapból kijelzi a spread-et és az eddig realizált nyereséget vagy esetleges veszteséget. Ami a képen látszik, az a lezárt pozik után vannak ezért nem látszik a SL és TP.
Hasonló képpen működik az FXCHARTMANAGER EA is. Gyula jól gondolom?
A TP/SL vonalak a pozíció zárásakor érvényes értékek. Ez nem azt jelenti, hogy korábban nem lehettek máshol, tehát nem feltétlenül kellett elérnie egyiket sem az árnak. Nem árt néha managelni a pozíciót, nem csak bekötni és várni melyik célt éri el hamarabb. :)
de most nézem hogy nem lehet a kék/piros kotojel sem SL vagy TP, mert akkor a pozíció lezárt volna 1772.00-nál illetve egy órával elobb lezárt volna a pozíció mikor elérte a megadott szintet.
Igazad van Zoltán, tényleg totál felkészületlen vagy sajnos. Segítek: a kis piros és kék vonalka volt a stop. Még a feltételezés is sértő, hogy stop nélkül... :)
A másik:
"Nem kell számolgatnod! Kezeld úgy a bónusz mintha a saját pénzed lenne. Csak a kiutaláskor kell számolgatni hogy mennyi a hazautalható osszeg.
Ez meg egyszeru mert ha profitban vagy akkor levonod a kapott bónuszt. Ha veszteséges voltál akkor mega veszteséged felét levonod a bónuszból"
Ezt mondtam...kiutalok 500$-t, és kapok 2500-at, juhééé 3000$ van a számlámon. Kezeljem úgy mintha az enyém lenne? Oké. Tegyük fel, hogy akkora állat vagyok, hogy 3%okat kockáztatok, tehát 180 dolláros pozikat veszek fel. 2 SL kötés után, lehet fel sem tudom venni a harmadikat. Hát köszi szépen a jótanácsot :)
Nem akarok én itt vitatkozni, és értékelem a kitartásod, és a strapabírásod/türelmed, de ez, hogy ennyi idő alatt semmi nem ragadt rád semmi a cégnél, ez nagyon durva. Régebben is jeleztem, hogy az ilyen mértékű hozzá nem értés, rontja a céged reputációját. Vagy titokban értesz hozzá, és hülyíteni akarod az embereket?:) Nem tudom eldönteni, segíts!
Teljesen igazad van, és tényleg nem kell kiutalni a teljes összeget, jó az ha több helyen van, meg kisebb az utalási költség, stb... Gyakorlatilag megtaláltad az egyetlen szituációt, amikor abszolút van értelme a bónusznak, de kizárólag akkor, ha meg tudod kérni a brókert hogy mennyi bónuszt írjon jóvá :))