- A költségvetési expanzió, változatlan reálkamatlábak mellett, balra tolja a likviditáspreferencia görbét és ezáltal a marginálishaszonráta eléri a Pareto-optimumát - írta fel legkedvesebb összefüggését a táblára William D. Nordhaus a Yale Egyetem makroökonómia professzora.
- Elnézést tanár úr, de nem éri el - szólt közbe félénken egy pakisztáni diák a második sorból.
- Dehát balra tolja a likviditáspreferencia görbét....- ismételte meg zavartan Nordhaus professzor.
A likviditáspreferencia görbe azonban teljesen mozdulatlan volt a marginálishaszonrátáról mit sem szólva. Csak álltak, mint a karórépa.
- Professzor!!! Orbán Viktor lába beakadt a kibocsátásmaximalizálási görbe alá, és a felsőteste beszorult egy aggregált keresleti mutató meg egy konjunktúra ciklus közé!!!- kiáltozták a diákok. A portást kellett hívni, hogy kiszabadítsa, még létrát is hoztak a B épületből.
Márpedig a gázpiac liberalizált, bárki szállíthat nem-orosz gázt is, ami persze de fakto irrealitás.
Ami a pánikot illeti, az itt főleg a gázcsap zárásról szólt. Annak meg semmi köze a hazai tulajdonviszonyokhoz, mint ahogy az év eleji krízis során sem volt. A gázcsapot jóval a magyar határ elött is el lehet zárni.
Persze aki szereti a pánikot, azt nehéz visszatartani...:-)
Mea Culpa, de megneztem a linket ugyanis nem tudtam elhinni, hogy tenyleg ezt mondta. Pedig az igazi csemeget ki is hagytad. OV ugyanis megmagyarazza, hogy ennek költségét a 10 százalékos tb-járulékcsökkentésből származó többletbevételek fedezi
Orbán Viktor a 14. havi nyugdíj bevezetésére is ígéretet tett pártja kormányra kerülése esetén. A Fidesz elnöke országértékelő körútjának második állomásán, Egerben azt mondta, ennek költségét a 10 százalékos tb-járulékcsökkentésből származó többletbevételek fedezik.
... és ezzel az oroszok bakot lőttek, mert "beoltották" az Úniót a saját energiafegyverük ellen. Meglepetésszerűen minden bizonnyal többre mentek volna.
Más. Nem lehet hogy a balhé mögött legalább részben az van hogy az oroszok tudják mekkorák a készleteik?
Kedves elemes, ne legyel mar olyan ijedos, tavaly szeptember vegen a devizahiteled akartad gyorsan forintra konvertalni, ha jol emlexem...
Azert hala istennek alapvetoen mas Ukrajna statusza az orosz neoexpanzios torekveseken belul, mint kis hazanke. Az en olvasatomban Putyin azzal akar az orosz tortenelemkonyvek dicsoseges oldalaira bekerulni, hogy kulonfele eszkozokkel reszben helyreallitja a cari (vagy ha jobban tetszik) szovjet birodalmat, mint vitathatatlanul uralt befolyasi ovezetet. Ebben a jatszmaban a legfontosabb es leghatekonyabb strategiai eszkoze az energiaszallitas, amit konnyen lehet, hogy fog meg alkalmazni a kozeljovoben, de semmikeppen nem ellenunk (persze ez nyilvan nem jelenti azt, hogy ne csokkentsuk a tulzott energiafuggoseget kozeptavon, ilyen szempontbol talan jot is tett Europanak az ujevi cirkusz, hogy latvanyosan felhivta a problemara a figyelmet).
Franc tudja, az ukrán események óta erősen tartok tőle, hogy még több befolyással legyenek az oroszok a gázellátásunkra. (Még akkor is, ha az ukránok tényleg irreálisan alacsony áron kapták a gázt - de többen azt állították, nem tisztán az árkérdés miatt zárták el a csapokat, belejátszott a márciusi választás is.)
Mindegy, nyitottam róla topicot a dühöngőben, ott lehet rendesen pánikolni. :-))
Nem a normál üzletvitelről beszélek, hanem olyan esetekről, mikor valamit az oroszok nagyon szeretnének valamit a magyar államtól és ehhez a gázcsapok elzárásának lehetőségét is bedobják érvként... (Amúgy ha tulajdonos, azt is el tudja érni, hogy drágábban is tőle vegyük.)
"Magyarországi együttműködésről is tárgyal az E.ON-nal a Gazprom -jelentette ki Alekszandr Medvegyev, az orosz óriáscég alelnöke. A MTI szerint orosz médiajelentések valószínűsítik, hogy megosztja egymással a MOL gázüzletágát az E.ON és a Gazprom.
Spekulációk szerint az E.ON beáldozná magyar üzlete egy részét az oroszországi lehetőségekért. Mint ismeretes a gázüzletág március 31-én kerül az E.ON birtokába.
A Gazprom magyarországi törekvéseiről szóló spekuláció nem új, az orosz gázcég mindig is érdeklődött a MOL gázüzletága iránt. "
portfolio.hu
Erről beszéltünk anno, mikor azt mondtuk, hogy stratégia üzletágakat nem szabad privatizálni: zsarolhatóvá válik a kormány ezen keresztül (mint január elején kiderült, ez az oroszokkal kapcsolatban egyáltalán nemcsak elméleti lehetőség) és ha a Gazprom bejön, még azt is meg bírja akadályozni, hogy más forrásból vegyünk gázt.
Paks eladása most történelmi bűn lenne (bocs, tudom, hogy nem a polidili, de nagyjából ez a helyes kifejezés), miután az energiaellátásunk gázoldalról szemmel láthatóan bizonytalan és mostanában válunk azon az oldalon teljesen zsarolhatóvá. (Vajh, miért is jön Putyin ide, mikor a reptér miatt nincsenek olyan nagyon jóban Gyurcsánnyal?)
Ennél sokkal rosszabb volt a helyzet 90 májusban, akkor de facto a fizetésképtelenség határán voltunk: rövidlejáratú adóssághegyek, nulla devizatartalék, nulla olajtartalék (utóbbinak kuvait az augusztusi lerohanása adott jelentőséget) stb. Aztán azért csak lett valahogy.
Most egyfajta relatív jólét forog veszélyben, mert ideje törleszteni azokat a hiteleket, amelyekből az igazságos nyugdíj- és béremeléseket fizették.
Ehhez persze jonne az adocsokkentesi tv hatalyon kivul helyezese, s el kellene feledkezniuk mindenfele drasztikus TB es szja csokkentesi otletrol. Mivel az iparuzesi ado tudtommal nem eu-konform, ahelyett meg kellene valami forrast talalni (valodi ingatlanado?)
Sajnos Rogan epp tegnap beszelt arrol, hogy az elektromos energia arat is 10%-kal csokkenteni akarjak meg az iden.
Valoban, igy mar nekem is remlik valami. Mintha Jarai is pezegette volna a dolgot. Ez azonban nem a fidesz "hivatalos" javaslata volt. Ami persze nem is csoda, hisz a 23 millio roman sem tudna olyan gondot okozni a fidesznek, mint egy ilyen terv bejelentese.