Nem szavazás kérdése. Én nem értem, hogy mit nem lehet abból érteni ami le van írva. Ők nevezték el kavarnak amazokat. Tehát mivel ők adták nekik a kavar nevet, feltételezhetően amazok nem így hívták magukat korábban, mivel a csatlakozásukkor nyerik el ezt az elnevezést.
Nincs 8. századi arab támadás. Figyelmesen olvasva a forrásokat az első arab tudósítás róluk annyiról szól, hogy a 8. század végén egy bizonyos arab helytartó távozása után a szavardok összegyűlnek és terményt fosztogatnak.
Az első arab támadás amiben két keresztény uralkodójuk is meghal a 850-es években történik. Solomon és Stephanos, a két mártírjuk.
James Russel szerint
nagyrészt a sevordi mártíroknak köszönhetően a fekete fiak kifejezé óörmény nyelvűmegfelelőe (tux manuk) a 9. század végétől az örmény folklórban szentként tisztelt hősök,
helyek, templomok, kövek, völgyek neve lett. Ezen emlékek elsősorban a sevordik területén
sűrűsödnek. Abban az esetben, ha valamely személy megnevezésére használják, soha nem
II. AZ AGATHÜRSZOSZOKTÓL A HONFOGLALÓ MAGYAROKIGAz első ilyen etnikum, amely írott forrás alapján ítélve jelen volt a szegedi tájon,......miután ez a Kubiar (Küviar) nemzetségből származó férfiú hadjárat közben a ...
Kuber (also Kouver or Kuver) was an Utigur Bulgar leader, son of Kubrat, brother of Khan Asparukh and member of the Dulo clan, who according to the Miracles ...
"Elképzelhetőnek tartom, hogy a 855-es arab támadás után a kazárok telepítik át az elmenekülő szawardokat mint szövetségeseiket és utána is határőrizeti szerepet szánnak nekik."
Nem a 855-ös, hanem a 756 (????)-os arab támadás szorította ki a szawardokat.
"Szegény Árpádék a kagán fennhatósága alól a turk segédhadak vezetőinek pozíciójába kerülnek, vagyis a törökökhöz csapódó khorezmiek három nemét igazgatják onnantól kezdve."
1., Árpádék nem álltask egy pefcig sem kazár fennhatóság alatt
2., a turkokhoz nem csapódott a khorezmiek három neme (legfeljebb ha egy), a kavarok nem khorezmiül, hanem turk "dialektusban" beszéltek, tehát a khorezmiekkel szemben többségben voltak.
Hagyd már ezt a marhaságot. Levedi nem alávetett volt, hanem kisebb méltóságot viselt.
De ettől még független volt. (Pl. emir nem szultán, de az emírség független a szultánságtól).
De ha már erről van szó. Szvatopluk egyértelmüen a német király hűbérese volt, mégis a vilag nagyobbik fele függetlennek tartja. Te viszont mindenáron alattvalót akarsz kreálni egy független történelmi szereplőből.
"Azt, hogy egyfajta függésbe vonásról szól, vagy inkább a függőségi szálak szorosabbra húzása a lényegi mondanivalója, nehéz volna kétségbe vonni."
Te a függést igen tágan értelmezed.
Esetünkben csak és csakis kölcsönös függőségről, magyarul szövetségről lehet szó. Márpedig a szövetség két fél önkéntes összefogása valami cél érdekében.
Csakis ilyen tipusú "függőség" kiépítése történhetett. Igen, itt a kezdeményezés kétségtelenül a kazároknál volt, de a te értelmezésedből hiányzik a kölcsönösség, ami alapfeltétele a függetlenség akár részleges feladásának is.
Igen, lehetséges, sőt, fölöttébb valószínű a turk-kazár szövetég megkötése. Abban az esetben, ha a kagán2kündü köt szövetséget a turkokkal. Ez a szövetség azonban épp a kagán1 ellen irányult, hisz a kagán2-nek nem volt, nem lehetett joga külön szövetséget kötni másokkal.
Innen kezdve már egyértelmű, hogy a turkok együtt harcoltak a kazárokkal......a kazárok ellen, vagyis a polgárháborúban.
A muszlim vallást felvett besenyők által khowalisnak hívott idegenekből következhet, hogy a török népek kavarnak esetleg csak a hitetleneket, vagy egyszerűen a tőlük eltérő etnikumú népeket nevezik.
A 650-es években lesz kazár felesége a sevordik élőhelyén lévő (gardman) uralkodócsaládnak. Elképzelhetőnek tartom, hogy a 855-es arab támadás után a kazárok telepítik át az elmenekülő szawardokat mint szövetségeseiket és utána is határőrizeti szerepet szánnak nekik.
"A turk népnév, a kavar gúnynév, az első adott, a másidikat meg valakik mondják valakikre -mondjuk- tulajdonságuk vagy rájuk jellemző dolog, egy történet miatt, de ez utóbbi spacifikus, míg az első nem."
Érdekes a kiindulásod. Nézzük a dai-t a kavarokról:
"...a többi, aki elmenekült, elment és a turkokkal együtt lakott a besenyők országában. Összebarátkoztak egymással és kabaroknak nevezték őket. Megtanították a turkokat a kozár nyelvre, és a mai napig azt a nyelvjárást használják, de a mellett bírják a turkok másik nyelvét is."
Kérdés, hogy gúnynév-e a kavar, avagy egyszerű tény alapján nevezték így őket. Én az utóbbira szavaznék.
És akkor a lényeg: A honfoglalók (egy része) beszélhetett turk nyelven. Beszélhettek a kavarok is azon a turk nyelven, vagy akár másik turk nyelven.
Tehát a honfoglalók közt a saját népükbeliekkel is találkozhattak. (Független szabírok, vs. függő szabírok)
"A "mostani" turkok sokkal tágabb fogalom, mint a korábbi turkok. Ezért mondtam, hogy anakronizmusan vetíti vissza a már csatlakozott, de korábban külön életet élő néprészek történéseit, mintha mindenkivel megtörtént volna az adott szituáció."
Nagyon egyetértek.
" Levédia kazár tartomány lehetett, de Etelköz már nem"
Egyik sem lehetett kazár tartomány. A kazárok kisérletet tettek a függőség kialakítására (kazár hercegnőt adtak Levédhez), de ez sikertelen volt. Csak a kagán2 (= kündü) kötött valódi szövetséget Levéddel a kagán1 ellen. A kagán2 szervezte össze a honfoglalókat a kph-ra, és aztán a vereség után csatlakozott az általa összeszervezett törzsszövetséghez nyolcadik törzsként.
" Tehát a kündüre vonatkozó muszlim forrás valójában korábbi történetet takar, mint Árpád hatalomra kerültése. Az tény, hogy Árpád volt a honfoglalás idején a főfejedelem és nem kündü, mivel akkor már nem voltak kazár függésben."
A fentiek értelmében ez a következtetésed a levegőben lóg, azaz nem következik a történésekből.
"Megkérdezném, hogy miféle forrás igazolja a magyar nyelvűséget?"
A kapcsolat a hantimanysikkal.
A magyar nyelv finnugor. A legközelebbi nyelvrokonaink a hantimanysik. Tehát ahol valamiféle régészeti kapcsolat kimutatható (sejthető) a magyarok egy összetevője, meg a hantimanysik közt, ott sejthető, (sőt, mi több, valószinűsíthető), hogy azok magyarul (protomagyar, ugor, stb,) beszéltek.
Ja, és a nyolc besenyő tartomány urai közül a segédhadakat kiállító három kangar tartomány főnöke is kiérdemelte Bizánctól a "nagy" minősítést. Ők is megasz arkhónok! Ugyanúgy, mint a többi besenyő vezér!