A következő immár az ötödik állomás a Dédesi vár volt, olyan maradandó túraélményt szolgáltatva, amely azóta is gyakran eszembe jut.
Megközelítése: Több verzió is van , én talán a legkönnyebbet választottam. Nagyvisnyót Dédestapocsány irányába elhagyva kb. 1-1,5 km után fatábla jelzi az ifjúsági tábort, itt le kell kanyarodni jobbra, és pár száz méter után az tábor bejáratához, és a FAPUMA büféhez érkezünk. Itt parkolhatunk. A sárga jelzést kell követni, mely az erdészeti műútról hamarosan balra az erdőbe kanyarodik. A sárga jelzést követjük egészen addig, amíg a várnyeregbe nem érünk.
Onnan a várnyeregből a balra fordulva a jelzést követve indulunk a Dédesi várrom felé.
(Egyenesen Kisvár, Jobbra a Verebec-vár területére juthatunk)
A Várnyeregtől a vár területéig terjedő szakasz gyönyörű kilátással és erdei környezettel kecsegtet, az egyik legemlékezetesebb, amit a Bükkben tapasztaltam.
Néhány kép az odaútról:
A várra vonatkozó adatok gerincét Dobosy László 1975-ös könyvéből (Várak, várhelyek, és őrhelyek Ózd környékén-Borsodi Kismonográfiák-Herman ottó Múzeum) merítettem, amelyben a vár egyes maradványait még jobb állapotban lehet megszemlélni.
Története.IV. Béla király kedvelt híve, Ernye bán építette, közvetlenül a tatárok kivonulása után. Ernye bán fia István, a későbbi nádor aki III. Endre halála után a szabad királyválasztás híve volt nem tartozott Róbert Károly párthívei közé. Fiai az 1317-es debreceni csatában vereséget szenvedtek a király híveitől és Dédes várába menekültek. Az üldöző királyi sereg követve őket, elfoglalta a várat és a hűtlenkedőket fej- és jószágvesztésre ítélték. 1325-ben I. Károly a várat újraépítette. Ekkor királyi birtok lett. Később királyi adományként a Palóczy család birtokába jutott. A család utolsó sarja, Palóczy Antal, a mohácsi csatában elesett. A gazda nélkül maradt Dédes vára Szapolyai Jánosé lett, időközben azonban árulás következtében az egri várral együtt a Ferdinánd-párti Perényi Péter tulajdonába került.
A vár 1567-ben pusztult el. Április 2-án., Hasszán temesvári basa megostromolta Dédest. Amikor a védők látták, hogy a vár nem védhető tovább, a torony alá hordták a várban található összes puskaport, kanócot gyújtottak, majd a várban található rejtett alagúton elhagyták a várat. A kanóc tüze akkor ért a puskaporhoz, amikor a török diadalittasan berontott a várba. A hatalmas robbanás után több száz török maradt holtan a falak alatt. Hasszán tehetetlen dühében földig romboltatta a falakat, amelyek soha nem épültek fel. Borovszky Samu szerint Perényi Péter Szapolyai Jánostól eszközölt ki új adománylevelet Dédes várára, melyet Palóczy rokonság révén már kezében tartott. Amikor Hasszán basa megostromolta Dédes várát, Bárius István volt a várnagy. 15 napig védelmezték vitézül a várat. 400-nál több törököt röpítettek a levegőbe. A dédesi várbirtok többször volt zálogban.
így pl. 1431-ben Borbála királynő Rozgonyi Istvánnak zálogosí-
totta el. 1438-ban Palóczyak birtoka lett.Fényes Elek szerint, a várnak legutolsó parancsnoka 1566-ban Kávásy László volt, majd annak halála után Bory Istvánt tetteik meg parancsnokká, s ő készítette elő a vár felrobbantását.Könyöki József, mint romot említi.Centhon István pedig egyetlen toronyfalára hívja fel figyelmünket. Gerö László írja, hogy Dédes várának romjairól Szendrei János 1902-ben készített felvételi rajzokat. Már akkor is olyan kevés maradványa volt, hogy a rajzból alaprajzi elrendezést megállapítani nem lehet. Gerő László egy másik munkájában a vár 1968-as állapotát írja le, mely szerint a várrom négyzetes toronyfala áll a magas, sziklás hegytető kissé elnyújtott gerincén, északdéli hossztengellyel. Déli és nyugati kőfala a törmelékfeltöltődéstől is 6 m magasan áll, benne födémek gerendafészkei. A gerinc északi végén előbbitől kb. 40 m-re nagyobb falmaradvány, a kettő között ciszternaszerű építmény, részben téglafalazattal. A keleti oldalon külső várfal kiszögellő szakasza kb. 20 m-rel a csúcs alatt az északi oldalon levő
hegykiszögellésen is falnyomok.20 Helyi ismeret hiányából eredő hibának látom azt, hogy Gerő László a Magyar várak c. könyvében Dédes várát és a dédestapolcsányi várromot két külön fejezetben ismerteti, s így az a látszat, mintha két különálló várról lenne szó. Régi helynevek Dédes és Bántapolcsány. A két községet 1950-ben egyesítették Dédestapolcsány név alatt. Így mindkét esetben a Dédesi várat kell értenünk.
Próbálom előbb logikai úton megközelíteni a rejtély kulcsát.
-- Adott egy régi fotó, amin egy vidám hölgy támaszkodik egy gótikus jellegű bejárat előtti lépcső korlátjához. A nő kezében görbebot, ami nem azt jelenti, hogy nehezen járna, hanem, hogy abban a korban divatos tárgyat fog, mutatja a kamerának. Azt a kort pedig jómagam az 1945 előtti időszakhoz kötném. A ruházata alapján városi nőnek tűnik.
Kérdésem: 1945 előtt melyik város polgárainak volt ideje + lehetősége, hogy hétvégi pikniket szervezzenek egy közeli várba {várromba}, aminek már voltak megközelíthető {lépcsőn megközelíthető} részletei?
Tippem: Budapest polgársága fölfedezte a visegrádi várat {várromot}, amihez akár gőzhajóval is eljuthatott.
A visegrádi váron belül pedig a Fellegvár egyik szűk ajtajára tippelek {piros nyillal}
Manapság így néz ki az az ajtónyílás:
közelebbről:
Most az ajtóra nyílegyenesen vezet fel a lépcső.
De ha az alábbi festményt megnézzük, megbizonyosodhatunk róla, hogy a korai időkben a lépcső cikk-cakkban, oldalról futott fel az ajtóhoz, előtte kis kiugró pihenő résszel.
Egyedül a korlát egyik keresztfája hiányzik a festményről, amit a fotó készítése idejében már pótoltak. De amúgy is, az időjárás ártalmainak kitett falépcsőt számtalanszor javíthattak, cserélhettek az idők folyamán.
Sokszor néztem én azt a térképen, de csak 2010-ben jutottam el oda, mert mindig csak előlről, oldalról mentünk fel, ekkor hátulról.
Arra emlékeztem, hogy a régi bányaútról ( sok helyen azon vezet a tanösvény ) egy visszafordítóban mentünk fel a romhoz, talán tábla is jelezte, vagy forrásként, vagy a romként. Csak arra nem, mennyire kellett bemenni az úttól. De ez sem nagy táv.
Nem tudom, hol vannak a turistatérképek ( lehet, hogy a volt nejemre hagytam őket? ), de neked nem oda jelzi a térkép, ahová a Google Földön a mancsot raktam?
Ahogyan sejtettem, erről írtam a (40907)-ben. Ez egy 2010-es kép, most csak halmokat látni, azt meg nem is tudom, hogy ez a kettő együtt, vagy a lak, vagy a kápolna.
Amióta van internet, én is előtte megnézem, mi van a környéken, amit meg lehet nézni.
A másik kedvencem az olyan autóstérkép, ami jelzi a környéken a kastélyokat, régi templomokat, várakat, romokat. Az ott már helyben járkálva sokat segít, nem egy érdekes építményt így látogattam meg.
Bélapátfalva speciális, annyiszor voltam már ott, hogy a múlt évtized közepe felé, amióta netet használok, pár dolgot megnéztem róla, de azóta semmit.
Igaz, amikor beindult a Fortepan, találtam képet. Érdekességképpen, és szokás szerint az apátság környékén alig volt erdő. Ez így fura, azt hittem, régen több zöld volt mindenfelé, miközben az ilyen helyeken manapság van erdő.
Szóval van ez a '45 körüli képem, meg pár metszet az apátságról. Mintha azokat is innen kaptam volna valakitől, amikor a bél-kői vár volt a téma.
Az internet előtt még nem tudtunk itánanézni a történetének, így nem tudtuk, honnan az apátság alatt a lecsordogáló patak melett a sok cseréptöredék. Azt hittük, hogy hűderégi dolgok.
Baranyi István házikójának romjainál még ott a tábla, és a turistatérképek is jelzik.
Háromkúti Ciszterci Apátság és Templom - Bélapátfalva
A túránk 4.állomása a Pazar látványt biztosító Bélkő aljában fekvő ciszterci apátság és templom volt. Súlyát számomra az adja, hogy ez az egyetlen épségben megmaradt románkori ciszterci apátsági templom Magyarországon.
Idézet:
"A Bükk hegységhez tarozó Bélkő aljában, az egri egyházmegyében fekvő, Háromkútról nevezett, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt ciszterci apátságot 1232. május 16-án alapította II. Kilit egri püspök.. Az apátság anyaapátsága a pilisi monostor volt. Az alapító II. Kilit minden bizonnyal a BÉL nemzetségből származott, így a Bélháromkútnak is nevezett ciszterci apátságot családi monostornak is tekinthetjük. Ezt az is alátámasztja, hogy a szállásbirtokos Bél nemzetség nevét három helység viselte e tájon: Felbél, a mai Bükkszentmárton, Középbél, a mai Bélapátfalva, Albél, a mai Mónosbél elődje volt. Bélapátfalva nevét az oklevelek a XIII. században Bel, Beel, Beyle alakban, 1330-ban ?villa abbatis?, 1415-ben pedig Apátfalva alakban őrizték meg.
II. Kilit gazdagon ellátta adományokkal a nemzetsége szállásbirtokán alapított monostort. A Bél nemzetség számos környékbeli birtokát, azok dézsmáit, a Tiszánál három halastavat és a birtok után az egri püspökséget és káptalant illető egyházi tizedeket adta az apátságnak.
Az alapítás után azonnal hozzáláttak az építkezéshez. Ezt azonban a tatárjárás miatt 1241-ben félbe kellett hagyni. Ahogyan ez egy 1245. évi oklevélből kiderül, a monostor mellett is voltak harcok. A tatárokkal folytatott harc közben itt sebesült meg György fia Sándor mester. A tatárjárásig felépült a monostor keleti szárnya, a templomnak viszont csak homlokzatfalai készültek el ebben az első periódusban. A félbemaradt építkezést egy másik építőműhely felezte be, közvetlenül a tatárjárás után, mert az adatok szerint a monostorban 1246-ban már újra éltek szerzetesek.
Néhány adat az apátság XIV. ? XVII. századi életéből: kevés fölszentelt pap élt a monostorban. Kitűnik ez egy 1388. évi oklevélből is. Béli Péter és az apátság közötti vitás ügyben a határjárás bizonyítására 16 fölszentelt pap mondta el a föld- és határesküt, köztük a béli monostorból Konrád, Henrik és Móricz apát. Ebből arra következtethetünk, hogy rajtuk kívül más szerzetes nem élt a kolostorban, másképp aligha lett volna szükséges más monostorból hívni felszentelt papokat.
A XV. század végén országszerte komoly problémákkal küszködtek a ciszterci apátságok. Meglazult a fegyelem, az apáti székben sok helyen nem szerzetesek, hanem világi papok ültek, az apátságok birtokait elidegenítették. A bélháromkúti monostor apátja sem szerzetes volt, hanem 1479-1485 között Péter nógrádi főesperes, aki nem is lakott a monostorban.
1495-ben az apátság csere útján Bakócz Tamás kezébe került, aki ekkor egri püspök volt. Úgy tűnik, ez időtől kezdve az egri püspökök birtokában volt a monostor, amelyben a szerzetesek egy ideig még bent maradtak. 1503-*ban a perjellel együtt 3 szerzetes élt az apátságban, és egy György nevű orgonakészítővel is találkozunk. 1508-ban 5 szerzetes élt itt. A XVI. század harmincas éveiben végleg elnéptelenedett az apátság, miután a református hitre tért Perényi Péter az egri püspökség éa a káptalan birtokait 1534-ben elfoglalta. Perényi Péter halála után, 1548-ban I. Ferdinánd szerezte meg az egri püspöki váruradalmat, amelynek a bélháromkúti apátsági birtok is részét képezte. Az apátság javait 1678-ban az egri káptalan kapta meg, majd 1700-ban I. Lipót rendeletére az egri papnevelő tulajdonába került. A templom ekkor már rossz állapotban volt. Egy 1696-ban kelt leírás a templomnak már csak falairól beszél. 1720-ban romjait említik.
A helyreállítás erkölcsi előkészítésében szerepet játszott Baranyi István remete, aki legkésőbb 1720-tól az egyházközösség területén élt. 1732-ben kezdték meg a munkát, és 1745-ben szentelte fel az újjáépített templomot gróf Erdődy Gábor egri püspök. Három szakaszban zajlott a munka. Először felépültek a déli mellékhajó, a kereszthajó és a mellékszentély falai, a főszentély és a két négyezetei pillér. Második szakaszban készült a templom boltozata és az orgonakarzat. A harmadik szakaszban megépítik a sekrestyét.
Műemléki helyreállítását Lux Kálmán kezdte el 1934-ben, és az 1953-1954-ben folytatódott Szakál Ernő kőszobrász restaurátor irányításával. A belső falsíkok vakolatait távolították el, és helyreállították az északi keresztházat. A templom külső helyreállítása dr. Rados Jenő professzor tervei alapján 1964-ben folytatódott. E munka kapcsán lettek feltárva 1964-1966-ban a templom déli oldala mellett az elpusztult monostor alapfalai.
Míg a templomról meglehetősen sok adat maradt ránk, addig a mellette lévő monostorról szűkszavúan szólnak a források. Az 1696-ban készült leírásban a templommal együtt nagyszerűnek nevezett monostor falairól történik említés. 1733-ban már csak a lebontott és elhagyott monostor helyéről olvashatunk. Az 1829-es Canonica Visitatio szerint a bükkszentmártoni templomot 1734-ben részben a templom, részben a monostor romjainak anyagából állították helyre.
Érdekes ábrázolásra figyelt fel Voit Pál az 1758-ban épült egri Kispréposti Palota dísztermében. A díszterem ajtó fölötti lunettáit Huetter János Lukács festette. Jobbra, a keleti irányba nyíló ajtó fölötti kép vadászjelenetet ábrázol. A vadász képében a palotát építtető Androvics Miklóst ismerhetjük fel, a kutya által félig eltakarva a Bélkő aljában az apátfalvi ciszterci templomot látjuk, nyugati homlokzatán rózsaablakkal Balról csatlakozik az azóta a föld színéig elbontott monostorépület, amely az ábrázolás tanúsága szerint ekkor még az első emelet magasságáig állott.
A plébániát 1827 körül előbb fürdőházzá, majd posztógyárrá alakították. 1850-től kezdve a monostor területének jelentős részét elfoglalva, több épületből álló kőedénygyár épült itt, ami több mint 70 évig működött. 1927-ben a csődbe jutott gyárat lebontották.
A templom melletti romkert
A szerzetesek lakóhelyéül szolgáló monostor a templom déli oldalához csatlakozott. A régészeti feltáráskor napvilágra került alapfalakból kialakított romkertben kirajzolódik az elpusztult épületegyüttes alaprajza. Zárt négyszögben, a ciszterci előírásnak megfelelően sorakoznak a helyiségek. Az épületegyüttes középpontjában a téglalap alakú udvart körbezáró kerengőfolyosó van, amely boltozott volt, az udvar felé nyitott, oszlopokon nyugvó árkádívekkel. A déli keresztház nyugati falában megmaradt a boltozat egyik falíve, és jobbra tőle kivehető a második falív indulásának helye. Az első falív alatt látjuk az elfalazott könyvtárfülkét, ahol a polcok helyének vájatai is látszódnak. A kerengőfolyosó félnyeregteteje a déli mellékhajó falához csatlakozott. Ma ez a fal a barokk helyreállítás utáni képet mutatja. A kerengő boltozatának támasztékaként 2 méterenként félpilléreket találunk a fal udvari szakaszán. A déli oldal közepén a kútház alapfalait találjuk.
A négyszögű kerengőfolyosó külső oldalára vannak felfűzve az egyes helyiségek. A keleti szárny helyisége a sekrestye volt, a mai formánál kisebb alaprajzzal. Ettől délre találjuk a káptalantermet, a monostornak a templom után a legfontosabb helyisége. A 2x3 boltszakaszos helyiség északi része a mai sekrestye alá nyúlik. Téglapadlója a XV. században készült, padlószintje alatt 2 falazott sírt találunk, amelyekben a monostor apátjai nyugodtak. A keleti és déli fal mellett ülőpadkát találunk. A káptalanterem fölött az emeleten a hálóhelyiség helyezkedett el. Az ide vezető lépcső lenyomata a déli keresztház belső nyugati falán látható.
A káptalanterem melletti déli keskeny helyiség az ún. fogadószoba volt. A monostor délkeleti részén a legnagyobb terem a szerzetesek munkaterméül szolgált. A terem délkeleti sarkában egy ?a középkor óta nem használt- forrás található, amelynek vizét téglából készült csatornán keresztül vezették a kútházba. Ma is ezt a vizet ihatjuk itt. Nem 3 forrás volt tehát, hanem 4, és külön érdekesség, hogy a negyediket beépítették az épületbe.
A monostor déli szárnyát a magas talajvízszint miatt nem lehetett a középkori szintre süllyeszteni. A szerzetesi munkaterem mellett melegedőszoba volt, középen pedig ebédlő helyezkedett el. Tőle nyugatra a konyha állott, amely a szerzetesi ebédlőn kívül a laikus testvérek ebédlőjét is kiszolgálta. Ezt a helyiséget a cementgyári víztárazó építésekor nagyrészt elpusztították. A nyugati szárny alá volt pincézve, leszakadt boltozatát és a pinceajtót megtalálták a feltárás során."
Meg is van, 2007. augusztusában volt. Itt a kivilágított templom, meg egy rossz minőségű videó a fényképezőgéppel, de azért valamennyire hallani a bentről kiszűrődő éneket.
Igen, párszor felmentem éjjel is, egyszer éppen valamilyen szertartás, vagy liturgiai művekből "koncert" volt bent ( pl. voltam már az egomi Bazilika altemplomában is ilyen kiskoncerten ). Érdekes élmény volt a középkori falak mellett ilyet hallgatni.
Nem tudom, hány ilyen templom lehet itthon, ami az Árpád-korból származik, szinte eredeti állapotú, és a településtől félreesve, egy kilóméterre megmaradt. Ott a fák között egészen sajátos hangulata van. Főleg éjszaka, ha odabent épp rendkívüli mise van, és az kihallatszik.
közelebbről: 
