Lassan már túl leszünk a telekvásárláson...
A házépítés költségeit számítgatva természetesen különböző megoldások különböző (elég magas) eredményt adnak.
A minap az egyik kivitelező weboldalán bruttó 130 ezer/négyzetméter áron kínál kulcsrakész megoldást, míg egy magazinban a hagyományos építkezés költségeinél egy 100 négyzetméteres lakóterületre bruttó 35 millió jött ki.
Tudom, hogy a különböző anyagok nagyban befolyásolják az árat. Kíváncsi vagyok, hogy kinek mi a tapasztalata a kivitelezés költségeit (tervezett és tényleges) illetően. Valamint milyen problémákba ütköztetek a finanszírozás terén (hitel, számlagyűjtés stb.)
Előre is köszönöm, hogy megosztjátok a tapasztalaitokat!
Hát ez jó hír, akkor csak 1,5M. A testvér viszont ezek szerint mégse, ha egyenes ági, bár szerintem neki eleve volt a saját lakása + egy régebbi amit befizetett és visszaigényelt. És csak a fél házra járt mert pár hónappal esküvő előtt volt így a férje nem volt rokon, vagy lehet hogy ezt azóta megbulizták, csak addig jutottam hogy problémáztak vele.
Az Illetékhivatalnál nem bíznék már a húzódásban. 3 egészen konkrét ügylet egészen jelenkorból: 1. hugomék vettek Pomázon házat tavaly nyár elején, októberben már fizették (volna, ha nem írják el egyikük vmi adatát, így kaptak még 2 hónapot). 2. mi vettük a telket szintén nyáron de végén Pomázon, mi azt hiszem decemberben fizettünk 3. a lakásunkat eladtuk úgy, hogy még bent lakunk. Foglalós első szerződés októberben, tegnapelőtt már csengetett a postás és itt kereste a vevőket... (szerencsére a szomszéd lépcsőházban laknak).
Na, most a telek, amit kerülgetünk 7 millió lenne, ha sikerül lealkudni. A közművet majd ahogy haladnak, akkor kell fizetni, várhatóan +1 millió. Nagyon nem szeretném, ha a 700 ezerből valami magasabbat kreálnának, mert már így is brutális.
Talajvíz és talajvíz között is van különbség, mert ugye a savtartalma, szulfát és egyebek, amiket még emlegetnek, határozza meg, hogy mennyire gáz. Persze, ahol a ház közelében sincs talajvíz, az más. Ugyanakkor a tartóréteg mélysége is fontos lehet, mert ha a felszín nem bírja el a ház súlyát, akkor bizony le kell menni és akkor abból pince lesz, ha akarod, ha nem, mert még mindig több értelme van, mint az egészed kiönteni betonnal.
Az első leckéket még most veszem:) Már majdnem van telkünk. Nem akarom elkiabálni. Tényleg nem egyszerű mindent figyelembe venni. Pontosabban mindent nem is lehet figyelembe venni, de a legfontosabbakat mindenképpen érdemes szem előtt tartani. Főleg az olyanokat, amik nem csak az elképzeléseinket, de a zsebünket is nagyon befolyásolják.
150.000 volt a telek közművel együtt, erre őnáluk a 10% 33000 Ft volt. Ezt sikerült lealkudni 23000-re. Az illetékhivatal nem a telek tényleges vételárát veszi figyelembe, hanem a piaci értéket.
szociális indokokra lehet általában hivatkozni, hogy kérsz kedvezményt vagy részletfizetést meg mittudoménmi. Ha ügyes vagy, akkor tényleg lehet húzni egy ideig.
ja hát igen, én ezekkel nem számoltam. Telket szerintem nem szabad csak hipp-hopp vásárolni. Ha van valahol egy eladó telek, akkor alaposan utána kell nézni, hogy ki mit tud annak a történetéről. Ha valami gáz van, akkor errózió, talajvíz v. mittudoménmi, akkor azt nem szabad megvenni. Nem egy rémtörténetet hallottam már, hogy olyan a talaj, hogy a normál alap 10 év alatt valamiért elmálik, vagy egész egyszerűen a szeméttelepet befedték 1 m földdel, aztán arra parcelláztak meg ilyesmik.
Akármennyire is jó, ha van pince, én nem terveztettem. Mert iszonyú plussz költség.
A ház bruttó alapterülete valamivel több mint 100 m2. + terasz, persze az biztos rá fog dobni még egy valag pénzt, mert azt mondják, hogy isten ments az később megcsinálni.
Mi az, hogy irreálisnak tartottad???? A 10% az 10%. Mi lehet azon irreális? Vagy ők nem vették figyelembe, hogy mennyiért vetted a telket? Mi alapján állapítottak meg mást?
Hát nekem is pár hónap (kb 4-6) múlva megjött a levél meg a csekk. Irreálisnak tartottam az összeget, ezért fellebbeztem. A fellebbezést kb 1 évig (!) bírálták (vagy ültek rajta). Összességében kb a telekvásárlástól számított 16 hónap múlva fizettem az illetéket.
biztos hogy nem. A tervet azért csináltattam meg, hogy tudjak terepet rendezni, keríteni meg ilyesmik. Szerintem 2-3 év múlva kezdek neki. Addig pedig ha lesz egy kis pénz, akkor bevezettetem a vizet, az áramot, megcsináltatom a kerítést, esetleg alapozom, vagy csinálok valami kamrát vagy valami melléképületet, fát ültetek meg ilyesmik.
Mindenki ezzel jön, hogy ó mikor kell majd azt befizetni. A múltkoriban kb. 4 éve, amikor a lakást vásároltuk nekünk 3-4 hónapon belül ott volt a levél és csengethettük a százezreket.
Nem lakáscél kell, hanem INGATLAN (szja trv-ben benne van, hogy mit is takar) tehát vehetsz telket, beszállhatsz anyagilag a tesód használt lakás vásárlásába, megtámogathatod a szüleidet zsével, ha éppen új házat vesznek és még számtalan lehetőség van
Mint topic gazda, hadd nyugtassalak meg, hogy nem OFF :), legfeljebb a házépítés költségeit jó tágan értelmezzük, mivel azt a házat valamire építeni kell és az is pénzbe kerül (sajnos).
Az építési telek vásárlása önmagában lakáscélú felhasználásnak minősül, függetlenül a beépítés időpontjától.
Mintha már 25% lenne az adókulcs, de lehet, hogy te még a 20%-os időszakban értékesítetted...
Azt tudom, hgoy vegeredmenyben nem kell fizetnem, de most lesz 1,5M ami nincs lefedve (eladasi - veteli - uj telek). Lehet, hogy kicsit kevesebb, nem tudom hogy mikortol nezik azt, hogy hany eve van nalam (foleg most hogy hitellel vettek es fenntartas is volt...). De azert a 1,5M 20%-a eleg sok befizetni, meg hat OK hogy telket vettunk de az nem csak akkor lesz lakascel ha mar van hasznalatba veteli? Ezeknek meg nem neztem utana.
--- De ez itt off ugyhogy majd majusig meg remelem kiderul... azert koszi a segitseget.
A késedelmi kamatot most nézegettük mi is, ez a mindenkori MNB alapkamat kétszerese. Tudtommal az adó esetében, ha valaki befizeti, utólag visszaigényelheti.
Tudtok valamit az telekilleték kapcsán a visszaigényelhetőségről? Arra gondolok, hogy ha valaki nem akarja bevállalni a 4 évet, de mégis valami csoda folytán mégis elkészül a palota 4 éven belül, akkor visszaigényelheti-e a "feleslegesen" befizetett 10%-os illetéket?
Azt már tudom, hogy az illeték nagyjából dupláját kell befizetni, ha mégsem teljesíti valaki a beépítési kötelezettséget.
Az adó, mindig a keletkező jövedelem után számítandó, vagyis az eladási ár - vételár- amortizáció után.
Amennyiben a lakás eladása 12 hónapon belül történik a telek, ház, másik lakás vásárlása után, akkor az lakáscélú felhasználásnak minősül, illetve akkor is, ha a vásárlás a lakás eladását követő 48 hónapon belül történik.
Bocsi, közben láttam, hogy tudod, hogy nem kell ugyanabban az évben venned, hanem azt nem tudod, hogy mikor kell befizetni-visszaigényelni. Mi előbb vettünk - utána eladtunk, így sima ügy volt. A másik variációval nem vagyok tisztában, mélyebbre kéne ásnom, de mintha úgy rémlene, hogy be kell vallanod, de nem kell befizetned. Viszont ha utána sem fekteted a bevételt új ingatlan vásárlásra utólag be kell fizetned az adót + késedelmi kamatot+büntetést ....
ingatlan értékesítés - apeh - az ingatlan értékesítésből származó bevételt újabb ingatlan vásárlásába fekteted (vagy családtagodéba) - és ezt az értékesítés előtti 12hónapban vagy az értékesítés utáni 48 hónapban teszed, akkor a bevétel mínusz kiadást kell megadózni
Hat en is csodalkoztam, hogy meg az eng. doksiban leadott munkajukat szamla nelkul (es persze afa nelkul) vallaltak, de igy van.
Az onero meg - remelhetoleg kozalk. miatt bar amugy se egeszen hataron vagyunk - nekunk ugy jo ha kisebb. Tehat a ktgvetesben nekem a lakasom ara kene onero legyen, de a telekkel meg az ilyen elozetes szamlakkal csokkentem, hiszen azt elkoltottem a lakascelra (csak nem az epitesi koltsegbe). Legalabbis igy remelem... aztan meglatjuk. Egyelore azert nem eroltetem hogy afa-s legyen, majd ha mar eldol hogy melyik bank vegul es az mit mond, na meg az elso kapavagasig jutottunk valami kivitelezovel.
A talajmechanikai vizsgálattal jó számolni, mert nagyon drága mulatság, ha utólag derülnek ki dolgok... Persze, ez is elég sokba kerül.
Miért nincsen számlád ezekről? A talajmechanikáról is biztos van számla, meg a földmérésről is. Vagy ez is olyan, hogy ennyi, ha sebből fizeted +25%, ha áfás számlát is akarsz?
Egy pillanatra azt hittem, hogy a tervezés és egyebek kerültek 15 millába, de remélem, hogy csak hülye vagyok és a házra érted? Vagy naívság?:) Mekkora a ház? Belevágtok még tavasszal?
Nekem az anyagmozgatasra es a szallitasra eleg erdekes volt a kivitelezo hozzaallasa... ugyanis elobbi 5%, utobbi 10% atalany az anyag netto arara. Lehet, hgoy ha mindent o csinal akkor igy kb. igaz is, de szerintem eleg durva elkenes...
Koltsegek: en irom az elejetol fogva, de hat meg szinte sehol sem vagyunk.
Telekvasarlas: egybol az ugyvednek 1%, az illetek 3e ha vallalod a 4 evet egyebkent +10%. Nalunk meg befigyel az hgoy eladtunk egy lakast es kerdes hogy azt hogyan adozzuk mert kulon evben volt... jo lenne nem ott parkoltatni a penzt.
Aztan a kovetkezok jottek: ha foldhivatalbol ki kell kerni a tullap+helysz.r.-ot az 2x3e (afasan, kell mindegyik az engedely es a hitel beadasahoz is). Nalunk hianyzott a csatorna, az 240e hozzajarulas (36-ot majd visszakapunk). A telek alakja miatt kellett a tervezes elott foldmeres, 15e. A tervezo (csak eng.terv) 135e+afa-ert csinalta. Szinten spec. a telek miatt (tervezo eloirta) talajmech. 65e, es a szakvelemeny alapjan alapozasi terv statikustol 40e. A kemenyseprok 4400-at (afas) kertek ahhoz, hogy megszakertsek, eng. beadashoz kell. A beadas maga 10e illetekbelyeg. Most kb. itt tartunk... es sajnos szamla keves van, csak az afa-sokrol, pedig az onerot csokkentene.
Mas: Az vilagos, hogy kell valami puffer az epitkezes vegere. Nekem az tok jo lenne ha minimalkivitelezessel adnak egy 21M ajanlatot (akkor vedheto es leadhato a banknak), sajat penzunk ugyan mar minuszban van (telek tobb volt mint papiron), de szuloi kolcson atmenetileg van, aztan ha munkaba allok akkor lesz kozben termelodo is. Persze vissza kell fizetni valamibol mindent...
nálam a házterveztetés van készen. Úgy csináltam, hogy előszőr megbeszéltük a tervezővel az alaprajzot, aztán amikor ez nagyjából jó volt, akkor meglett az első terv. A beosztáson némileg változtattam, így végülis egy-két kör után lett egy nagyjából kész terv. De ezzel az volt a probléma, hogy gerendás födémmel kivitelezhetetlen lett volna, vasbeton födémet pedig nem akartam. Igy végülis rövid huzavona után az lett, hogy az egyik belső fal át lett alakítva teherhordó fallá, meg egy-két apróbb módosítás után lehetővé vált a gerendás födém. Szerintem igy indulóárnak a 15 millát talán tartani lehet. Persze amíg még az építkezés el nem kezdődik, rengeteget kell még tájékozódnom, hogy hol milyen építőanyagot érdemes vagy kell használni.
Ő biztosan olcsóbban kapta, persze nem feltétlenül akarta megosztani veled. Bízott benne, hogy nem kapsz jobb árat, esetleg még a fáradtságot sem veszed, hogy utána járt.
Azt hiszem, ehhez az építkezéshez nagyon neki kell készülni anyagilag. Ráadásul akárhogy is nem tetszik, időben el kell kezdeni foglalkozni vele. Valószínűleg kifizetődő a tudatos tervezés.
Jut eszembe a tervezésről és előkészítési fázisról. Manapság már a levegő használat után is illetéket kell fizetni.
Fel tudná valaki sorolni, hogy milyen illetékeket kell fizetni onnan kezdve, hogy veszek egy telket (10% illeték, ha nem jelzem, hogy 4 éven belül eleget kívánok tenni a beépítési kötelezettségemnek). Aztán gondolom, hogy a mindenféle engedélyekre is számolnak fel illetékeket. Mekkora tétel ez egy építkezéskor?
Ugye az újonnan épült ház után nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni?
Nekem a telken belüli cipekedést nem emlegette az egyik jelölt, csak azt, hogy ha nincs ott az anyag időre, akkor is fizetnem kell, mert máshol dolgozhatna pénzért. Ez rendben is van. A gond ott volt, hogy azt mondta, Ő akkora kedvezményt kap, hogy olcsóbb lesz, ha Ő hozatja az anyagot. Aztán megnéztem egy-két árát és csodák-csodája, több volt legalább 10%-kal, mint az én áraim.