A 85 éves asszony a fogaival oldozta ki a kezét összekötő fáslit, és hívta a rendőrséget. Elfogták a rablókat, a karácsonyi ajándékok megkerültek. Tovább »
Az Ózdi Volán áldásos tevékenységét szeretném megemlíteni. A hosszú hétvégén "természetesen" végig ünnepi járatot kellett alkalmazni. A csütörtöki táblási temetői járatokat kis busszal, erősen ritkítva oldották meg, már nem első évben. Gondolom a taxisoknak kell kedvezni ezzel is. (Ha négyen mennek taxival, nem sokkal drágább, mint a buszjegy ára.)
Másik, nem csak ünnepi problémám, hogy a Volán a menetrendben szereplő járatokat saját kénye-kedve szerint indítja. Pl. a mai 14:35-kor induló Bp-i buszjáratnál is a forgalmista dönti el, hogy a menetrend szerinti kettő helyett egy buszt indítson. Minek kell menetrendet készíteni, ha egy alkalmazott bármikor megváltoztathatja azt. Négynapos ünnep után a sok tanuló és Bp-en dolgozó ózdi túlzsúfolt buszon utazhat, és ma is fél óra késéssel érkezhetett meg.
Olyan vidéken gurulunk keresztül, hogy Bruce Willis kapásból Észak-Koreában játszódó akciófilmet forgatna benne. Kanáris, csüngő hasú szürreál-vadmangalicás riport Ózdról.
Ha ez tényleg így van, akkor nagyon sz@r lehet ott dolgozni. Az való igaz, hogy Magyarországon a politika erősen lekakálja a szakmát minden tekintetben és a politikus mondja meg, hogy "mennyi só kell bele".
A helyi Fidesz kampánygépezetévé vált a közpénzből fenntartott városi média Ózdon az ellenzék szerint. A tévé és hetilap bő teret ad a Fidesz képviselőinek, az ellenzékiek ugyanakkor elvétve jutnak megszólaláshoz. A kialakult helyzet miatt tüntetést is szerveztek. A tévé ügyvezetője szerint kiegyensúlyozottak a műsorok.
Táblában kriminális a helyzet,a Tábla úton több betörés is volt, főleg éjjel 2 és 3 között indulnak " beszerző útra" a rászorulók. A magányos öreg hölgyek nagy veszélyben vannak! Aki teheti - kritikus szemmel - vizsgálja felül a meglévő biztonsági berendezését. Ezeknek egy kutya nem akadály, több kutya kellene minden portára.
A közbiztonság cseppet sem javult, legalábbis a mi utcánkban nem látszik.
Sorozatosak a betőrések s a megfélemlítések.
A rendőrség tehetetlen, nem az ő hibájuk, hanem amilyen utasítást kaptak... Szomszédnál helyszínelte, a tetű betőrő otthagyta a pajszert, amit a szerv el sem akart vinni "nincs értelme" címszó alatt.... Ezt nevezem a 21. században....
Hova jön megint annyi család, meg minek ? Ezek csak rombolni tudnak..... Köszönjük Emese....
Tényleg nagyon nagy bulit csináltak. Ott voltam és jól éreztem magam.Volt ott minden, remélem jövőre is rendeznek ilyet.
Más: kint voltam a parkba, de ez nagyon gyenge volt. Délután, amilyen falsan énekelt némelyik fellépő, az rémisztő volt. Nem lehet egy színvonalas bulit itt csinálni???
A saiásokkal beszéltem, azt mondták nagyon jó buli volt. Jól érezték magukat és szuper volt a program is.A többi cég miért nem csinál a dolgozóinak ilyet?
Volt valami zenekar, de qrva nagy bulit csaptak és sokan voltak.
Elolvastam a boon-os cikket. Azt mondták, hogy az a srác, már nem az elsőt szervezte nekik és mind jó volt.
Megfűtöm a főnökeimet és jövőre mi is csinálunk ilyet, megkérem a srácot, hogy segítsen nekünk a szervezésbe.
"A saját pozíciójában mindenki akkor tudja a maximális teljesítményt nyújtani, ha szívesen jár be dolgozni. Mi mindent megteszünk azért, hogy ez így legyen. "
Szerintem ezt tudatosítani kellene néhány vezetőben!!
Az erdő tulajdonosától tudom,hogy a vállalkozó elérhetetlen lett. Még az országból is eliszkolt, rendkívül sürgős dolga akadt németországban! A mai napon eltemették a szerencsétlenül járt embert. Nyugodjon Békében!
Egyik ismerősöm mondta,hogy az Észak Magyarországban úgy jelent meg ez a tragédia,hogy egy "gombázó" halt meg az erdőben! Abban a március 19.-én leégett erdőben még fűszál sincs nem,hogy gomba! Hát igen. Az egyébként "nagy arcú 1/4-es" vállalkozó az alkalmazottja közelében sem volt mikor a haláltusáját vívta! Ha lett volna egy kis calciumusc vagy tonogén az alkalmazottaknál akkor nem történt volna semmi! Tavaly ugyan ez a "nagy arcú 1/4-es vállalkozó" ugyan itt, talán 100 méterrel arrébb majdnem így járt, akkor reggel hatkor hárman rohantak be az ambulanciára! VAN AKI SEMMIBŐL SEM TANUL!
Hallom az ismerősöktől, hogy vasárnap megint a Johnzonosoké a stadion. Megint be szeretnék menni, mert a tavalyi az qrva jó volt. Tud valaki valami pontosabbat erről?
Ma reggel 7 óra után meghalt egy ember a trianoni határtól kb. 50 méterre. Az Uraji Kajla és a Várkonyi Kajla találkozásánál dolgoztak az erdőben és megcsípte valami darázs vagy méh. Az egykori Gömör vármegye és Borsod vármegye határán esélye sem volt az életbenmaradásra , olyan messzire kellett menni a segítőknek a mentővel. Ráadásul a mentőautó nem is terepes,és ezért egy teherautóval kellett kivinni a rendkívül rossz, sáros úton a mentősöket a helyszínre. A Várkonyi Kajlán az 5.5 km hosszú mezőgazdasági útnak a bevezető szakaszát megcsinálta ( lesalakolta ) a város az idén. Ez a mai tragédia is mutatja,hogy jó lenne folytatni az út felújítását. Köszönet a mentősöknek mert mindent megtettek,hogy újraélesszék az egyébként fiatal embert,de nem rajtuk múlott!