Amúgy én lehet, hogy nyáron elmegyek, most motorom sincs (mármint nagy, illetve van csak jogsi nics rá) meg most csinálom a jogsit és kell a szülők igazolása, mert csak 3 napot igazolhatnak egy évben és már 1 elment van még 2 és még van a forgalmi vizsga, ha nem bukok meg marad még egy.
Dzsudzsi: Nekem is van suli ebben az időben, de kedden suli után indulunk, szerdán nincs suli, a csütörtököt meg a szülők igazolják. :-) Amúgy lehet, hogy szerda kora reggel indulunk. Nyáron is lesznek ilyen programok: június 1-én, július 6-án és augusztus 18-19-én. Bővebb info itt: www.extra.hu/speedridersmc .
Én kb. 10 éve vagyok egy Twin Sport gazdája, és bár nekem is voltak vele problémáim, de összességében szerintem megbízható és jó gép.
Ami érdekelne -ha esetleg valamelyikőtök tudna segíteni- hogy hol tudnék hozzá 18 fogas első lánckereket szerezni, ill. a másik, hogy ETZ lánc lett nemrég rárakva (mert akkor csak az volt, meg hát nem magam szerelem a gépet, hanem egy autószerelő ismerősöm), és ő is mondta, meg itt is olvastam, hogy az nyúlik (utána kell majd állítani) és érdekelne a véleményetek, hogy fogja-e bírni a gyűrődést, nem lenne jobb-e átcserélni Jawa-láncra mielőtt szétpattan.
Hello minden Jawa-snak és ide tévedt MZ-snek!Gondolom sokan tudjátok, hogy május 1-én indul az őrület Kunmadarason! Terveztem egy kis programot, akinek van kedve, nyugodtan tartson velem! Elmondom a részleteket. Indulás április 30-án délután, olyan 3 óra körül Budapestről (a pontos helyet még egyeztetjük!). Mivel kis MZ-vel megyek, ezért a tempó 70-90 között lesz. Útvonal: Budapest – Gödöllő – Aszód – Hatvan – Gyöngyös – Heves – Hevesvezekény – Kisköre – Abádszalók – Kunhegyes. (Ha valaki tud valami jobbat, lehetőleg kanyargós utat, az nyugodtan szóljon!) Érkezés Kunhegyesre, a Szent István Szabadidőparkba, olyan kora este. :-) Sátorozás, pihenés, stb. A szállás olyan 600-700 forint/fő/éjszaka. Május 1-én irány a kunmadarasi pálya, ahol streetfighter és gyorsulási verseny lesz. A belépő 800 forint/fő. Délután vissza Kunhegyesre a táborba. Hazaindulás május 2-án olyan 9-10 óra körül. Ha valaki már május 1-én lelépne, az se gond, legalább együtt érkeztünk le. Egyenlőre még egy haver jön velem, MZ TS-sel. Ha valaki csatlakozna, vagy bármi kérdése van, nyugodtan írjon ide a fórumba, vagy küldjön e-mailt (mrjosim@freemail.hu), hívjon, vagy írjon SMS-t (06-20-372-63-08). Minnél többen megyünk, annál jobb! Várom a jelentkezőket! Josim
Az asszony azt mondta vagy a motorjaim mennek vagy ö.
Ezert elado barati aron
1. egy darab P10 müködökepes, restauralasra szorulo allapotban
2. 3 db CZ 175 ebböl egy el lett vagva haztajinak, de adom hozza a vaz hatso reszet, amit hozza lehet varni, egy szet szedve restauralasra, de hianytalan, egy papirok nelkül müködökepes, eredeti festessel, fekete, de kromok lepörögtek.
vagy
a felesegem, 62 kilo, 172 cm magas, mellböseget nem tudom, veteran koru, fözni nem tud, csak mosni meg takaritani.
Mindez Zalaban, ide ne irjatok, mert matol megszünik a nethozzaferesem bizonytalan idöre, e-mail: voros.kalman@drotposta.hu
Hello! Nincs véletlenül Jawa 350-hez hátsó lámpád( régi, 1963-as a mocim) az a fajta kéne amelyiknek a formája, íve olyan mint a sárhányó íve, a vége csúcsos a lámpának, és le van csapva a vége, hát kicsit zagyva, de gondolom tudod melyik típusura gondolok, ha esetleg van ilyen hátsó lámpád megvenném, utánvétellel is, előre is kösz,
Hello!
1.
Kistarcsán, nem vészes a távolság Budapesttől, felülsz a 2-es Metróra, elmész az Örs vezér térig, és onnan a GÖDÖLLŐI hévvel elmész Kistarcsa megállóig, ott kérdezd meg merre van a református templom, egy felüljáró alatt kell átmenned, majd elérsz a templomhoz és ott balra a Rózsa utca 1 -es szám alatt található ez a bolt, elmondva soknak tűnik, de jó, aránylag oplcsó bolt és nagyon sok minden van benne.
Tel: 0628-471-350
2.
Old-Motoros Bt. a bolt neve. Elmész a Boráros térig, felülsz a Csepeli hévre, elmész a Karácsony Sándor utcáig, ott leszálsz, és balra átmész a hév sinén, majd megkeresed a 48-as buszt, és elmész vele a Rákóczi térig, onnan meg simán észre lehet venni, ez se vészes távolság.
Tel:061-425-01-45
3.
És ha a blokkhoz akarsz sok cuccot keresni, akkor van egy bolt az "Ó" utcában. Elmész a 3-as metróval az Arany János utcáig, majd ha kijössz a mozgólépcsőtől, akkor mész tovább egy 6 sávos út mellet, majd az első lámpánál átmész ezen az utcán, ott meglátod egy házfalopn, hogy "Ó" utca, és ezzel szemben az első utca balra, itt található egy ilyen vegyes cuccokkal rendelkező bolt, sok minden van, plexi, kipuf. stb.
Na ezek alapján már sokmindenre jutsz, sok sikert a motorozáshoz
Üdvözlök mindenkit első megszólalásom alkalmából. Magamról csak annyit, hogy 36 éves vagyok és már sok motorom volt, mindenféle relációból. Mz sorozat, Jawa /régi, új/, Kawasaki /régi 250-es/, Pannónia P10 stb. Persze én is Jawa Mustángon meg Simsonon tanultam motorozni. Sőt Rigán és Verhovinán!!! :-) Most éppen egy 98-as Twin Sport büszke tulaja vagyok. Néha szivunk vele, de a világ legstrapabiróbb és legstabilabb motorja a keleti fronton. Én kirándulni már csak ezzel járok. Na ez jó hosszúra sikerült, ha valakinek segitség kell keressen a topicban, ha tudok szivesen segitek. Ja, most 21-én a Camponában lesz veteránbörze, ha minden összejön kint leszek. Van pár Pancsi cuccom, attól szeretnék megszabadulni.
Sziasztok,
mostanság szereztem egy ETZ 250-est, de 3 évi állása után elég sok alkatrész kellene hozzá. Kérdésem a köv: hol tudtok Budapesten jó és olcsó - olcsó és nagy választékú - motorosboltot?
Köszi, Gag
Sajna még mindig nem találtam csepptankos 350-es Jawa-hoz hátsó lámpát! Akinek van eladó, irjon léca. Olyan kéne amit kapásból rá lehet tenni a sárhányóra, a sárhányó ívét felveszi a lámpa formája. Elég sürgős lenne, ugyhogy ha valaki tud segítsen, köszönöm előre is
Azthiszem láttam Güzüt pénteken nyolckor a budafoki és az irinyi út kereszteződésénél.
Szóval Te voltál az Güzü?? Vagy esetleg valaki másnak is van olyan narancsvörös masinája?
Cső!
Dzsudzsi
U.I.: A gyújtás elkészült, de mivel időm már nem volt rendesen beállitani az előgyújtást, meg kipucolni a karburátort, nem tudok még rendesen beszámolni.
Hali topic!
Jó rég írtam már ide. De azért olvasok. Az én mocimon a féklámpakapcsolás úgy van megoldva, hogy a tank alatt van egy kapcsoló és mindkét fék két bowdent húz. Egy-egy bowden megy a tank alatti kapcsolóhoz és bármelyiket húzom pilácsol a hátulja. Mondjuk a vizsgán a vizsgabiztos igen furcsán méregette és +kérdezte, hogy ez gyárilag van így?
Sam
Esetleg ha valaki jár ki a JAWA-k őshazájába, kivihetné valamelyik börzére, ott biztos jó pénzt adnának érte, mert elég régi. Köszönöm a segítséget!
Csőváz
Sziasztok
Segítség kellene, van egy háború előtti, harmincas évekből való 175 ccm JAWA vázam. Ez a típus lemezvázas és lemezvillás, tányérüléses, hasonló mint a korabeli Harley ülések. A motor és a kerekek nincsenek meg, de megvan az utasülés is, rozsdás állapotban. Váz alatti tankos volt azt hiszem. Akit érdekel keressen meg, pénzt nem szeretnék kérni érte, inkább URAL alkatrészre cserélném.
Csőváz
Ha nincs is megoldva gyarilag, akkor lehet barkacsolni :-) En is egy ETZ mikrokapcsolot tettem a fekkar tartojaba gyari megoldas hijan.
Mivel a CZ-n a hatso feklampakapcsolo nem bovdenes, gondoltam atalakitom, hogy van megoldva a kapcsoloresze, marmint valami speci rugok+mikrokapcsolo, vagy egyszeruen egy normal nyilt kapcsolo van??
Nekem mind a ket Jawan az elso fekhez a kapcsolo a fekkaron volt, valami mikrokapcsolo fele. Szerintem ott nezzed meg, hatha van ott valami csatlakozo.
Szevasztok!
Nem tudja valaki véletlen, hogy hogyan lehet az első féket rákötni a féklámpára úgy, hogy az világítson? Az enyémen nyoma nincs, csak a hátsó fékhez van féklámpakapcsolóm bovdennel. Vagy ez meg van oldva egyáltalán gyárilag?
Felszallsz a harmas metrora, es elmesz az Arany Janos utcaig. Ott felmesz a metrobol, es meglatod, hogy a Te feloli oldalon merre megy a troli. Ez megadja az alap iranyt, de nehogy vegig kovesd, csak indulj el abba az iranyba, amerre a metrobol feljovet latod a vezetekeket. Ott rogton lesz egy lampa, azon atmesz, majd atmesz a hatsavos uton is. Elvileg ha atmentel akkor mar latod azt az egyik haz falan, hogy "O utca". Ott is bemesz balra, az egyik szuk utcaba. Ott majd kint lesz egy tabla, hogy "hengerfuras, fotengelykoszorules", miegymas. Na oda kell bemenned!
Üdv topictársak!
Írtam, hogy kéne nekem hátsó lámpa a Jawa-hoz, ha tudtok címet, személyt, bárkit, írjátok már meg, vagy csak adjatok visszajelzést, hogy nincs, és akkor keresek máshol valahol. Köszönöm, és várom válaszotokat!