Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
"Beesett" az ölembe egy hangversenybérlet a Pannon Filharmonikusok mai előadására. Egyszerre sajnálom az illetőt, hogy betegség miatt nem tudott jönni, viszont hálás vagyok a betegségének, hogy én meg részt vehettem rajta :-)))
Az első rész szenzációs volt: Schubert Bejezetlen szimfóniájával nyitottak, utána pedig egy fiatal orosz zseni (Kirill Troussov) játszotta hegedűn Mendelsson e-moll hegedűversenyét, valami egészen kiválóan. Mondjuk a hegedű sem volt kutya: egy 1700-as élek elejéről való Stradivari :-)) Én nem vagyok valami vájtfülű, de ahogy ez a hegedű szólt a fiú kezében, az valami hihetetlen volt. Most már sejtem, hogy miért vannak olyan nagy becsben a Stradivarik.
A második részben már számomra egy kicsit kevésbé élvezhető műveket játszottak, mondjuk azok sem voltak rosszak, - de a koncert első része, az mindent megért...
Keleti Károly tényleg szép arcú, Jókai-hős-megjelenésű úriember volt....
Én mindig lottózom, öt hetes ötöslottóval játszom,mert ahhoz lusta vagyok,hogy hetente töltsek ki szelvényt. (Nem akarok úgy járni, mint a viccbeli skót -vagy magyarral is hallottam már- aki folyton imádkozik a jó Istenhez, hogy segítse hozzá egy telitalálatoshoz. Az Úr egy idő után megunja és lemennydörög az égből : Fiam, legalább egy lottószelvényt tölts ki!)
Ami Keleti Károlyt illeti, én is csak mint utcanevet ismertem, bár azt azért tudtam róla, hogy ő alapította a Statisztikai Hivatalt. Ennyiben is maradtam volna, ha nem látom meg az arcképét, továbbá egy karácsonyi köszöntő levelet, amit a beosztottai írtak alá. Ez nem a szabvány protokoll szöveg volt, őszinte nagyrabecsülésről tanúskodott. Elgondolkodtam, hogy annak a generációnak a képét nagy számban a volt 48-asok alakították. Nem is lesz még egy ilyen!
Az Olvasás Éjszakáján, vagy legalábbis egy részén valóban ott leszek, remélem, be is jutok, aztán igyekszem beszámolni róla.
Ezek után lottóz, még nem késő. Egy négyes is jól jöhet.
Ilyen ötösöm legyen a lottón, hogy te biztos mész az Olvasás Éjszakájára ! :-) Majd számolj be róla!
Töredelmesen bevallom, Keleti Károly nevét beírtam a gugliba és onnan kiművelődtem... A statisztika szótól jelenleg (munkahelyi okokból) kétoldali undoritiszt kapok.... De nem volt ez mindig így! Középiskolában tanultunk statisztikát, szerettem, ment is jól, és a tanárnő szerint én voltam a kivétel,aki erősíti a szabályt: ugyanis ha valaki jó volt statisztikából, az matekból is jó volt....
Ami a kegyes atyákat illeti, jobban ismerték a marxizmust, mint a párttitkát, főleg a jezsuiták. Elvégre csak azt lehet cáfolni, amit ismerünk.
Ma viszont a Statisztikai Hivatal könyvárában voltam, nem terveztem, csak így alakul. Itt viszont kissé bosszantott, hogy mennyi formasággal jár a beléptetés. Magáról a könyvtárról nem sokat mondhatok, mert csak egy termet láttam belőle, az tetszett. Azon nem lepődtem meg, hogy az előtérben keleti Károly fotója volt kiállítva, azon igen, hogy a fényképen egy 25 év körüli fiatalember szerepelt, aki kinézetelre most lépett ki valamelyik Jókai regény lapjairól. Csöppet sem lepődtem meg azon, hogy részt vett a szabadságharcban.
Igen, a Parlamentben van, a főkapuhoz mérve a baloldalon. Elvileg bárki használhatja, legalábbis a kézikönyvtárat. csak regisztrálnia kell magát, és kap egy látogatójegyet. Érdemes az ablakfülkében ülve olvasgatni, a kilátás sem akármilyen.
Ami a Néprajzi Múzeumot, az ex Kúriát illeti, az egyik kalauzunk szerint ez a három épület volt a legjobb, ami beérkezett a Parlament tervrajzának pályázatára, Sajnálták nem megépíteni a másik kettőt, ezek egyike a Kúria, a másika a Mezőgazdasági Múzeum, amit isten tudja, hogy hívnak ma. Ha megfigyeljük, látszik, hogy mindhárom épület hármasosztatú, egy kupolás központi, és két, egyenlő nagy mellékszárny, elvégre annak idején kétkamarás parlament működött.
Na, ezért is irigyellek! Most hülyeséget kérdezek,de a Parlamenti Könyvtár a Parlamentben van, jól gondolom ? (Ne nevess nagyon! :-) Imádom az ilyen anekdotákat egyébként,mint amit Schulek Frigyesről írtál,olyan jó tudni,hogy a híres emberek is emberek,sőt egykor gyerekek is voltak!
Talán 7-8 éves koromban jártam egyszer anyukám vállalatával országházi látogatáson, máig eléggé élesen előttem vannak a gyönyörű termek,ahová bemehettünk. Azóta vágyom vissza oda,hogy felnőtt szemmel mindent újra megnézhessek. Remélem,sor kerül rá.
Én viszont tegnap életemben először a Néprajzi Múzeumban jártam,a Kossuth tér másik oldalán:) A World Press fotókiállítást mentem el megnézni, mint NatGeo-olvasó, egy 40%-os kuponnal,így egy kicsit olcsóbb volt a jegy. Maga a múzeumépület is csodaszép, tekintélyt parancsoló,nemhiába igazságszolgáltatási (vagy jogszolgáltatási?...) funkciója volt. A kiállítást az aulában lehetett megtekinteni. Összességében azt mondhatom,hogy a kiállított képek nagyrésze a világon "fellelhető" nyomorúsággal, emberi szenvedéssel foglalkozik... Szíriai polgárháború, Bangladesben összeomlott ruhagyár,El Salvadorban meggyilkolt emberek ruházata... Némi pozitivitást a NatGeo képei adtak, bonobo-család, játszadozó gyermekek, eltűnőben lévő életforma Erdélyben, stb.
Visszatérve a könyvtárak témájára, én nyáron Gyöngyösön voltam, és a ferencesek könyvtárában volt szerencsém egy nagyon lelkes nyugdíjas bácsit kifogni,aki sok mindent mesélt, nagyon lokálpatrióta volt (pedig mint kiderült,eredetileg nem is gyöngyösi születésű). Ő mesélte el azt,hogy az 50-es években már meg voltak rendelve a teherautók ahhoz,hogy a zúzdába vigyék az értékes köteteket,melyek végül úgy menekültek meg,hogy valamelyik élelmes könyvtári dolgozó tudtára adta az illetékes elvtársnak,hogy a könyvtár őriz pl. Marx Károly eredeti kiadású művét, A tőkét... (Merthogy a ferencesek nemcsak vallásos tárgyú könyveket gyűjtöttek,hanem mindenfélét, meg akarták ismerni az ő nézeteikkel ellentétes írásokat is.)
Ma délelőtt látogatást tettünk a Parlamenti Könyvtárban. A bejutás kissé körülményes, de ez tulajdonképpen érthető. Maga a könyvtár pedig nemcsak szép, de festői helyre nyílik belőle kilátás. Egy fiatal nő jött elénk, ő kísért be, és útközben a budai hegyekre mutogatva elmesélt egyet-mást. Például azt, hogy a szemközti toronyhoz már jó ideje nem tartozott templom, és egyszer a derék budaiak nem a megfelelő időben, és igen szabálytalan ritmusban hallották kongani a harangot. Persze összeszaladtak, és azt látták, hogy két ministránsfiú vígan hintázik a harangkötélen. Miután akkoriban a konzervatív pedagógia dívott, kaptak néhány atyai pofont. Onnan ismerjük a történetet, hogy az egyik srácból később híres építész lett, (Schulek Frigyes) ő tervezte a Halászbástyát, egyszóval fogott rajta a jóindulatú biztatás.
Aztán bemutatott minket az ún. Rézvitéznek, ami egy részből öntött páncélos, zászlóval a kezében, mellékállásban villanyhárító. Most éppen felváltották, hogy rekonstruálják. A belsejében találtak egy kis fémhengert, amiben az egykori építői helyezték el a nevüket, majd egy kockás papírlapot, amin viszont azon bádogosok neve szerepelt, akik 1952-ben restaurálták.
Maga a könyvtár csodaszép, a történetét már egy középkorú, jó humorú férfi mondta el. A legrégibb könyv, amit itt őriznek, Werbőczy Tripartituma. Érdekes módon került ide, az 1996 vagy 97-es évben egy New York-i árverésen bukkant fel. Szakértői bizottság utazott ki, megállapították, hogy valódi, fizettek egy zsák pénzt, és hazahozták. Azóta gondosan őrzik, csak nagy ritkán veszik elő, méghozzá úgy, hogy a páncélterem kulcsa két különböző embernél van. Az olvasótermet bárki szabadon használhatja, csak regisztráltatnia kell magát.
Nem akarom tovább részletezni, de előttem feküdt egy könyv, ami az 1870-1910 közötti parlamenti rendeleteket tartalmazza. Természetesen nem az eredeti, hanem egy hasonmás kiadás, Találomra kinyitottam, és mi volt az első, amit megláttam? Egy 1879-beől datált állampolgársági törvény. Ez foglakozott a honosítással is. Eszerint aki magyar állampolgár akar lenni, annak igazolnia kell, hogy öt éve folyamatosan itt lakik, ide is adózik, és feddhetetlen életmódot folytat. Praktikus érzékű őseink voltak.
Úgy tűnik, jövőre jobban kell szervezni. Vagy nekem, vagy a színházaknak, esetleg mindkettőnknek.
Az is vigaszomra volt, hogy délelőtt megnéztem a Hortus Hungaricust, ami kertészeti kiállítás, oda simán bejutottam, és nagyon sok szép növényben gyönyörködhettem.
Ami a Vámos Miklós műsort illeti, kb. a kétharmadát láttam, de csak véletlenül kapcsoltam oda. Azt hiszem, a tv3 kezd magára találni. Igaz, meglepő lenne, ha a sok régi műsorból nem lenne olyan, ami mostanában is élvezhető.
Akkor nincs lelkiösmeretfurdalásom,hogy nem mentem. Egyébként az úgy volt,hogy a Vígszínház külön programot szervezett,olyan egész naposat, ahová nem volt érvényes a Színházak Éjszakája belépő. Kaptam is erről hírlevelet,mert egy darabig volt víges bérletem, és azóta mindig kapok ilyen értesítést.
Én viszont tegnap az M3 retrocsatornán Vámos Miklós Lehetetlen (?) c. műsorát néztem, valószínűleg az első adása volt a sorozatnak,a felkonf szövegből ez derült ki legalábbis. Ez,mint aztán minden műsor elején elhangzik majd,a régimódi,ráérős történetmesélést preferálta. Az első vendég Mácsai Pál volt, erősen "egri leányka" korából, szőkén, dúsabb hajzattal,mint most. Annak idején néztem is ezt a műsort, jól emlékeztem az elhangzó történetekre,melyeket most is szívesen hallgattam újra, s melyeknek hívószavai pl. a szótár (érettségi utáni utazás Franciaországba), veseruptura (Rómeó és Júlia-előadás, partner Peremartoni Krisztina,akit vendégnek is meghívtak) volt. Időnként mutatták a közönséget,ahol helyet foglalt többek közt Székhelyi József(ő jövő héten lesz a műsor alanya), Koncz Zsuzsa, a Mácsai házaspár,akik rendkívül jókat nevetgéltek fiukon. A nézőtér végén pedig ott álldogált pl. Szegvári Kati, Érdi Sándor is.
Tegnap részt vettem a Színhátak Éjszakája rendezvényen, de teljes kudarcnak bizonyult. Mármint részemről, és nem a színházak részéről. Gondosan kiírtam azokat a programokat, amik érdekeltek, megpróbáltam időrendi sorba rakni őket, és elindultam. Elsőként a Rózsavölgyi Szalonba mentem, ahol a dr. Freud rendel című előadást szerettem volna megnézni. Viszont annyian álltak sorba, hogy lemondtam róla, ezért aztán nem kerültem a jeles Freud doktor díványára. Lehet, hogy mindketten így jártunk jobban.
Következett a Katona József Színház, de az ottani rendezvényhez regisztrálni kellett volna, és azt nem tettem meg. A következő az Ódry Színpad lett volna, és még hely is volt, csak éppen az maradt el, ami érdekelt volna. Irány a Játékszín. Odaérkezve, egyszerűen nem hittem a szememnek. Három háztömbnyi sorban álltak a bejutni igyekvők. Ilyen hosszú sort utoljára a hatvanas évek végén láttam, csak ott banánt árultak, és valamivel kevésbé kulturáltan várakoztak. Erről is lemondtam, hátraarc, vissza a Pesti Színházhoz, de az elegánsan elzárkózott a lehetőségek elől. A Vígszínház is ezt művelte. Újra a Katona, ott viszont csak egy stúdióbeszélgetés volt, ami érdekelt volna, de azért sokalltam a belépődíjat. Ezért aztán némi bosszankodással indultam hazafelé. Rövid toprengés után aztán rájöttem, hogy nem is olyan rossz egy kirakatnézegetős bámészkodás a belvárosban, illetve a Nagykörúton. A Vörösmarty téren még némi kirakódóvásár-félét is láttam, továbbá egy zenekar is fellépett.
Egyen azért nagyon meglepődtem: a Nemzeti Színház alig vett részt a rendezvényen, holott bőséges lehetőségei lettek volna.
Tegnap voltam a Petőfi Csarnokban, pontosabban az előtte lévő bolhapiacon. Mindig szívesen jártam arra, de úgy veszem észre, hogy már nem az igazi. Nagyon érződik az elmúlás hangulata, mind az árusok, mind a vevők kevesebben vannak, az eladni kívánt holmik sem olyan érdekesek és sokfélék. Valahogy a megszűnés illata érződik.
Azért volt néhány érdekesség, pl. feltűnt, hogy milyen sok óra volt, asztali, zseb és karóra egyaránt. Az ékszerek közül domináltak a borostyánból készültek, bár gyanítom, hogy időnként nem teljesen abból.
Egy csomó olyan képeslapot kínáltak, amit a közlekedési Múzeum adott ki régebben, autókról, trolikról, villamosokról egyaránt.
Akárhogy is, sajnálom, hogy egy általam kedvel hely és érdekes színfolt megszűnik.
Én is imádtam moziba menni, de már nem futja sajnos, hogy akármikor elmenjek megnézni valamit ami érdekelne...A zenét is nagyon szeretem, van bakelit gyűjteményem is, de például koncerten sosem voltam még. Félek egyedül elmenni....Most is lesz az egyik kedvenc együttesemnek, a Blondie-nak koncertje Budapesten, de nem tudok elmenni, a pénz miatt sem, meg mert félek is tőle. Ha valaki megy, mesélje majd el nekem milyen volt. :-)
A Fény utcai piac mellett is van egy fagyizó, ahol szintén van levendulafagyi, méghozzá olyan is, ami édesítővel készült, és van egy másik fajta, ami a laktózra érzékenyednek való. Az nem a vércukrot dobja meg, hanem a pénztárcát apasztja...
Az Egyetemi rajzfilmklubra kb. harmincöt évvel ezelőtt jártam, és nagyon tetszett. A kedvenceim közül kifelejtettem pl. a Tartsunk kutyát címűt.
Könnyen lehet, hogy a tévében rendszeresen vetített Gusztáv sorozatot te is láttad, csak hirtelenjében nem jutott eszedbe.
A rajzfilmes műveltségem igen hiányos,mert ezek a címek ismeretlenek számomra, valószínűleg csak a "kommersz" rajzfilmeket ismerem. De egy dolog miatt mégis érdemes ellátogatni az Uránia mellé, mert van ott - vagy legalábbis nem olyan régen még volt - egy fagyizó, levendulás fagyikat árul, finomak, bár egy kicsit megdobják a vércukrot,de egyszer-egyszer be szoktam vállalni ilyesmit. (mármint hogy fagyitól "megdobódjon" a vércukor)
Kellemes meglepetéssel tapasztaltam, hogy az Uránia mozi (no meg a TV2) műsorra tűz magyar rajzfilmeket. Hajdanában tagja voltam az egyetemi rajzfilmklubnak, de az már rég volt. Átnézve a mozi kínálatát, egy-két kedvencem )pl. a Babfilm, vagy a Modern edzésmódszerek) szerepel a kínálatban, de pl. a Bizonyos jóslatok, vagy a Variációk egy sárkányra, vagy a La Desodora sajnos nem. Ezért aztán nem hiszem, hogy ellátogatok ebbe a moziba.
Én is úgy tervezem, hogy a skanzenre külön időt fordítok, mindig érdekes, folyton frissülnek a látnivalók. Az ott dolgozók is barátságosak, szívesen felelnek akár a buta kérdésekre is. Még az állatok is jópofák: a szürke marha tehene rohant a kerítéshez, és ragaszkodott ahhoz, hogy megvakarjam a homlokát. Felkérésének nagy örömmel tettem eleget.
A szentendrei kirándulás múlt pénteken zajlott, nagyon ideális idő volt, szép napos, de nem kánikula. A skanzenben 3 éve voltam körülbelül, az ott töltött jó fél napban csak a felét sikerült bejárni,és azóta sem jutottam el oda.
A szentendrei kirándulást nagyjából szeptember közepére tervezem, akkor már általában nincs túl nagy meleg. Elsőnek a közlekedési múzeum által kiállított öreg villamosokat szeretném megtekinteni, aztán jöhetnek Szentendre másféle nevezetességei. Azt hiszem, a skanzen egy napba már nem fér bele, de majd pótolom.
Én múlt héten jártam a Várban. A volt Honvéd Főparancsnokság rekord ideig romos, világháborús golyónyomokkal tarkított épületét rendbehozták, kiállítóhely lett belőle, júl. 31-én Zsolnay-kiállítással nyitott. Amikor én ezt megtudtam, gondoltam,nekem ott a helyem mindenképp. Gyönyörű porcelánok, szecessziós vázák,műtárgyak,kancsók, szobrocskák, csoda volt nézni. Mondjuk nem éppen szerencsés megoldást választottak a feliratozáshoz: A tárgyak a termek közepén voltak üvegtárlókban,oldalt pedig a terem falának támasztva nagy üvegtáblán a hozzájuk tartozó felírások. Amig elég kevesen nézik a kiállítást,addig nincs is ezzel baj, nekem sem okozott gondot mindig oldalra lépni és elolvasni,amire kíváncsi vagyok, de ha netalántán sokan lesznek, bajos lesz ezt megoldani. Megint újabb bizonyságot szereztem arról,hogy nekem Pécsett még a Zsolnay-negyedet is meg kell látogatnom, valamint arról is a kiállítás végén látható múzeumi bolt árait elnézve,hogy leginkább egy tetemes lottónyeremény alkalmával fogok Zsolnay-étkészletet,vázát, stb.-t venni.... Jó lenne...
A kiállítás dec.31-ig látható,ha jól emlékszem.
Utána szerettem volna még a Várban sétafikálni kicsit,régen jártam ott,de az eső eleredt és én nem szeretek esőben sétálgatni.... Holnap, aug. 20-án pedig azt hiszem,nem teszem ki a lábam itthonról. Mindazonáltal a Mesterségek Ünnepének megnézése egyszer majd szerepel a terveimben...
A múlt hetem egyébként gazdagabb volt a szokásosnál kulturális élményekben,hiszen jártunk kedves kolleganőmmel Szentendrén is, a Fő téri szerb templom meglátogatása, egy kis Kovács Margit-múzeumbeli látogatás valamint a Czóbel-kiállítás szerepelt a programban meg kószálás a városban, a Duna-parton. Mentás-levendulás jeges limonádét is ittunk,nagyon finom volt. Ezt a Kovács Margit Múzeum kávézójában lehetett kapni és még külön érdekesség,hogy a limonádé fogyasztása fejében a kávézóban lévő könyvespolcra kipakolt könyvek közül díjtalanul lehetett választani egy kötetet. Az is jó dolog, hogy pl. a Czóbel-kiállításon váltott belépőjeggyel még egy csomó szentendrei múzeumot is fel lehet keresni (pl.így jutottunk el a Kovács Margit Múzeumba és hogyha nem 5 óra előtt kerül erre sor,akkor még több kiállítóhelyre is el lehetett volna menni)
Szentendre után hazafelé a Margit-szigeten megnéztük a gyönyörűen megvilágított szökőkutat és meghallgattuk az esti 8-kor kezdődő zenei blokkot - fantasztikus volt a fények, a víz és a zene összjátéka.
Tegnap jártam a Várban, megnéztem a Mesterségek Ünnepét. Nem is csalódtam benne, színes, érdekes forgatag volt, nagyon sok szép tárggyal. Igaz ez még akkor is, ha egy-két kerámia a giccs határát súrolta. No de ha ezerből kettő vitatható, az jó arány. Ezúttal a kovács szakma volt a fő téma, sokan helyben dolgoztak, alakították, formálták a vasat. Egy ilyen műhelynél felbukkant a sátorszomszéd, és megkérdezte, most dolgoznak, vagy csak hangolják az üllőt? Rájöttem, hogy ez több, mint baráti csipkelődés, mert ahogy ketten verték a vasat, bizony kellett hozzá ritmusérzék, és szép dallamos volt a hangzása. A szomszéd is figyelemreméltó volt, varkocsba fonta a haját, hosszú és szépen kipödört bajuszt viselt, mezítláb volt és valami szoknyaszerűségben. Minden további nélkül el tudtam képzelni pl. Géza fejedelem egyik belső emberének.
Szintén egy kovácsműhelyben közelebbről is szemügyre vettem, mi több, kézbe is vettem a kiállított fokosokat, és megállapítottam, hogy közelharcban hatékony fegyver lehet, legalábbis értő kezekben.
Hogy egy ellentét is írjak: csodaszép vert csipkéket láttam, hosszan gyönyörködtem az egyikben, egy csipkéből alkotott kép volt, egy fiatal nőt ábrázolt, bukjelszoknyában, nagy kalappal, napernyővel. Ez utóbbit összecsukva tartotta a kezében. Fekete alapon fehér csipke, bekeretezve, csodásan mutatott.
Még hosszan tudnék írni róla, lehet, hogy fogok is, de mára ennyi is elég lesz.
Azt hiszem, nálam azért veszett el a Bud Spencer - Terence Hill filmek varázsa, mert túl sokszor ismétlődött ugyanaz a helyzet. Ez viszont az első volt, legalábbis számomra. Ugyanaz a helyzet a Piedone filmekkel, az első remek volt, legalábbis számomra, a többi részlet varázsa fokozatosan csökkent, legalábbis az én szememben. Ez nem jelenti azt, hogy nem néztem meg őket, de csak egyszer. Esetleg kétszer.Hogy a többit hányszor, le se merem írni.
Gyermekkoromban nagy rajongója voltam a Bud Spencer-Terence Hill filmeknek, nem eshetett meg mozibemutató nélkülem. Amikor 1989 körül szert tettem egy videófelvevőre (Délker Shop-ból,ha mond ez még valamit valakinek) részletre, elhatároztam,hogy sorban felveszem őket,amint a tévé adja. Egy-két filmet rögzítettem is és visszanéztem és hát meg kell mondjam,számomra eltűnt a varázsuk.... Az említett filmnek tényleg jó a zenéje viszont:) (Egyébként ugyanígy jártam a Johnny Weissmuller-féle Tarzan filmekkel is.)
Pirulva kell bevallanom, hogy a Különben dühbe jövünk c. filmet sokadszorra is megnéztem, mert szórakoztatónak tartottam és tartom. Kellemes történet, még akkor is, ha irreális. Két nagy kedvencem is van benne, persze a főhősökön kívül. Az egyik a vegán pszichológus, a másik a "bérgyilkosok tündérujjú virtuóza" Paganini. Ez utóbbival kapcsolatban csak a harmadik alkalommal jöttem rá, hogy az egész szereplése során egy árva szót sem szólt. A dolog másik fele, hogy a remekül sikerült filmzene is sokat dob rajta. A kedvenc jelenetem pedig a motoron előadott lovagi párbaj. Még azt is elismerem, hogy a sportautó valóban csodaszép.
Sajnálom, hogy nem láttam, pedig mostanában nehezen alszom el, nem rajongok ezért a párás időért. Különben is tévé-elvonókúrán vagyok, nem egészen saját jószántamból, de azért nincs ellenemre. Kint a telken csak a szobaantennával fogható csatornák jönnek be, méghozzá hosszas állítgatás után. Legtöbbször úgy döntök, nem éri meg a macerát. Viszont ez alighanem megérte volna.
Van előnye is a helyzetnek: rengeteget olvasok, és jelentős haladást értem el a keresztrejtvényfejtés terén.
Film,amibe véletlenül szaladtam bele,de nagyon tetszett és nem bántam meg:
Tegnap az RTLII-n volt este 23 órakor, a főcímet láttam:A méhek titkos élete.
Erőszakos jelenettel kezdődött, egy férj próbálta megakadályozni,hogy felesége elhagyja, 3-4 éves kislányuk is jelen volt és egy puska (pisztoly?),ami persze elsült. Ekkor még nem gondoltam,hogy én ezt látni fogom, de miután megfürödtem, felélénkültem, nem tudtam elaludni és végignéztem, nagyon jó döntés volt! Az a 20 perc maradt ki az elejéből, amit a fürdőszobában töltöttem,de még így is érthető és megható a történet. 60-as évek, amerikai Dél, polgárjogi mozgalmak a háttér. Az elején látott pici lány már nem olyan kicsi,14 éves kamasz, aki szinte semmit nem tud meghalt édesanyjáról, szeretetlen légkörben él apjával. Miután a padláson talál néhány holmit a mamájától, elindul, hogy többet tudjon meg róla. Egy kisvárosban köt ki, méhészkedéssel foglalkozó feketebőrű nővérek fogadják be. Tovább nem mesélem... Érdemes megnézni. (Szereplői többek között:Dakota Fanning, Queen Latifah,Paul Bettany) Megjelent könyvben is,mint a neten kutakodva kiderült : Sue Monk Kidd az írója a regénynek.
Azért írtam ilyen hosszan róla,mert valahogy érdekes,hogy egy ilyen jó, gondolatokat ébresztő film csak véletlenül kerül az ember szeme elé...
A Diétás sütemények engem is érdekelnek, remélem, ez nem olyan lesz, mint egy receptfüzetem, ahol döbbenetes újdonságnak számított pl. a rántott gomba.
A legjobban Láng Júlia könyve érdekelne, mert a két, címben szereplő egyed közül legalább az egyiket tűrhetően ismerem.
