Azt sejtetni engedted eddig is, én meg nem és akkor mi van? A véleményem azonban továbbra is tartom, mindenki eladni akar =( az országban több mint 140 féle márkanéven lehet kenőanyagot kapni a MOSZ jelentése szerint) és ebben a marketing és nem a valóság a legfőbb fegyver. Van aki jól csinálja (pl. Castrol) lásd az eredményeit.
Nagyon sokan azt hiszik, hogy egy márka folyton csak egy beszállító termékeit használja. Ez nem így van!! Valóban volt a Méguin Mercedes első feltöltésű olaja, és lehet, hogy még lesz is. Bármennyire is meglepő lehet Castrol fanatikusok számára, a BMW sem csak a Castrol-t használja. Persze-persze olvasható a gépkönyvben, hogy Castrol kell bele, de ez csak annyit ér, mint a Suzuki Swift könyvében az, hogy csak a Shell jó bele. Egyszerűen bevásárolták magukat, mert meglátták az ebben rejlő lehetőséget.
FUCHS, ADDINOL, LIQUI-MOLY, CASTROL, ARAL, MÉGUIN
Mindegyik német (illetve német-osztrák) cég, és mindegyik kiváló minőségű termékeket gyárt, bátran használhatja őket mindenki.
Olajcsere lesz a verdában - G Astra 1.4/16v ( 2000 ) - mit javasoltok? Eddig gyári opel 10w40 volt benne de mostanság minta nagyon fogyna ás rossz kritikákat is olvastam az újabb szériákrol. A lényeg: mit - mennyiért - hol vegyem ? Köszi.
Igaz nem olajos kérdés, de biztosan tudtok segiteni: citroen xsara 1.4 alu blokk, elméletileg 5 éves csereperiódussal van a fagyálló csere. Most viszont Febi normál (piros, nem hosszú cserep.) foszfát, szulfát mentes fagyálló volt benne. Leengedtem, mert kimostam a hűtőt.
Mit érdemes beletölteni? Csak hosszú csereperiódusút vagy normál 2 évente cserélendőt?
Azt olvastam több helyen is hogy a GM (csak a narancs szinű) és a Ford longlife fagyállói nem keverhetőek etilén-glikol alapú fagyállóval mert a keverék az aluminiumot kárositja. A rendszer vizzel való kimosása után is okozhat problémát?
Másik lehetőség a Meteor által forgalmazott Preston fagyálló folyadék aminek a dobozán még a bázis sincs feltüntetve, bár már itt figyel a garázsban :-(
Ismeri ezt valaki, bele merjem önteni, vagy inkább a GM longlife-ot, vagy egyiket se?
Mindenképpen érdemes átmosni, azaz olajcsere előtt tisztító adalékkal egy kicsit átjáratni. Nem szabad gagyi termékeket használni. Nagy nevű motortisztító adalék (Liqui-Moly, STP. Wynn's stb...) sokat segíthet. A flakonon leírtakat érdmes követni. Van, amelyikkel csak helyben szabad járatni, van amelyikkel meg kell tenni pár km-t.
Persze ettől még ugyanúgy kormos lehet a friss olaj olajcsere után, ez természetes, főleg egy ilyen korú dízelnél.
"A szintetikus olajok jellegzetes minőségi mutatója a nyomásfelvevő készség ( az olajfilm terhelhetsége ) : o Ásványolajok 900 kg/cm2 MOTUL szintetikus olajok : o MOTUL 4100 Turbolight 4200 kg/cm2 o MOTUL 4100 Power 4800 kg/cm2 o MOTUL 4100 Synergie 5200 kg/cm2 o MOTUL 300V Le Mans 22000 kg/cm2"
A "vezérlés biszbaszokat" :) nekem is cserélték, de ha jól emlékszem a 15e-s olajcsere előtt (nem is tudtam, hogy ott folyik el olaj, és hogy nekem pótolták-e, vagy nem?).
Most ~29e-nél tartok és a nívó felénél van a szint. Ez kb. 0,9 l fogyasztás.
Normális érték ez?
Ebben a 15e-ben volt kb. 4,5e pálya a többi városi lóti-futi és országút.
Nem tudok pontos értéket adni mert asszem 18-19-nél cserélték gariban a vezérlés biszbaszokat, és ott a megbontás miatt olaj távozik, amit vissza pótolnak. Most 26500 körül vagyunk. Szvsz olyan 0,5-0,75 l fogyhat el 15K Km alatt... Sokat megyek városban (rövid utak), és sztrádán (nagyobb terhelés)...
Mivel sokat járok rövid távon, megkapta a fullszint Valvot, amitől rendbe jött, könnyebb lett kapcsolni hidegen is. Kivéve lassan gurulva 1-be, azt csak bemelegedve.
Ez nem feltetlenul kenesi kerdes. Megneznem a kuplungszerkezetet, a bovdenek/rudazat beallitasat, a szinkrongyuruket.
De az is lehet, hogy nincs semmi gubanc, hnem az a valto ilyen. Sok auto nem szereti, ha mozgas kozben akarjak egyesbe kapcsolni.
Azt hiszem, hogy a beletöltött Valvoline szürke dobozos volt, ami API GL-3/4/5, eszerint megfelelő.
MIt gondoltok az alábbiról.
A lenti Primera váltójában az 1-es és 2-es fokozatokban alkatrészeket cseréltek, lehet, hogy komplett a teljes 1-2-őt.
A szakszervíz által feltöltött olajjal hidegen kifejezetten nehezen volt kapcsolható, ha teljesen bemelegedett, rendben volt.
Mivel sokat járok rövid távon, megkapta a fullszint Valvot, amitől rendbe jött, könnyebb lett kapcsolni hidegen is. Kivéve lassan gurulva 1-be, azt csak bemelegedve.
A csere óta kb. 40.000 km telt el. Érdemes-e visszatérni résszintetikus olajhoz?
A GL-3+ azt jelenti, hogy megfelel a GL-3 és a GL-4 követelményeinek is, ugyanígy értelem szerűen a GL4+ minősítésű olaj tudja a GL-4-et és a GL-5 -öt is.
Megfelelő lehet a kocsidba egy SAE 75W-80, API GL-4 minőségű hajtóműolaj.
pl.: az általad említett
A Liqui Moly Hochsleistungs-Getriebeöl SAE 75W-80 API GL-3/GL-4 ennek megfelel.
Általában azt szoktuk mondani, hogy az előírt API szintet érdemes használni, bár nem hiszem, hogy a GL-5 Valvoline olaj miatt valami komoly baja lenne.
A motor mukodesi zajanak es a kenoanyagnak nemigen van koze egymashoz, a motorhang spektruumanak 99.9 szazaleka az uzemanyag elegetesevel es a kipuffogogaz elvezetesevel jon letre. A mechanikus surlodas zaja elhanyagolhato.
Kiveve ha az inditas utan nehany masodpercig hallhato hidrotoke-ketyegesre gondolsz. Egy kevsebe viszkozus olaj gyorsabban eljut a tokekhez is, es egy-ket masodperccel hamarabb hallgat el a zorgesuk.
Hidegen a suzuki wagon ermeg motorja zajos. (A szerelője szerint rossz , olcsó olajat rakott bele az előző gazdának mert...) Most 10w-40 van benne. Tényleg segítene az 5w-40 vagy valami hasonló?
Praktikusan igazad van. Ha bemegyek a motorolajboltba, akkor a polcon lévő szintetikus olajok biztosan komolyabb műszaki tartalmat hordoznak, mint a félszintetikusak pláne mint az ásványiak.
Azonban az én műszaki képzelőerőm elég erős ahhoz, hogy elképzeljem, miszerint egy bizonyos siklócsapágyban egy meglehetősen magas, de azért még bizonyos kereskedelmi forgalomban kapható autó motorjában előforduló hőmérsékleten a 0-30-as olajfilm megszakad, a 15-40-es meg nem. (körülmények szerencsétlen összejátszásakor) Az már egy másik paraméter, hogy a 0-30-as olajban esetleg olyan adalékok vannak, hogyha ez az üzemállapot nem tartós, akkor a fémfelületek túlélik ezt az eseményt, a 15-40-es olajban meg egy sokkal korszerűtlenebb adalékcsomag található, ami nem nyújt ilyen fokú védelmet, és a kenőfilm megszakadás a motor életében első és egyben utolsó alkalom is.
Az, hogy a HTHS számításnál alkalmazott 150 fokon nézzük a viszkozitást, vagy a SAE számításnál alkalmazott 40 és 100 fokon, részletkérdés, mert a megszakadásnél nem tudhatjuk előre, hogy milyen hőmérsékleten fog bekövetkezni. Ha jó állapotú a motor, akkor valószínüleg a HTHS érték a mértékadó, de ha kopott a csapágy (vagy nem kis viszkozitású olajra van méretezve) akkor már 100 fokon is összehozhatjuk egy "vékony" olajjal a filmszakadást - és itt szvsz nem számít, hogy szintetikus, hidrokrakk, ásványi vagy egyenesen a holdról származik. Ha két olajnak azonosak a viszkozitás értékei, akkor én úgy tudom, hogy származási módtól függetlenül ugyanott fog megszakadni a kenőfilm. Ezen tudtommal csak úgy lehet segíteni, hogy olyan adalékot tesznek bele, ami a viszkozitását magasabb értéken tartja egy szélesebb hőfoktartományban, a viszkozitási indexet növelve. És ugye a drága szinti olajba profibb viszkozitás stabilizáló adalék kerül......
Igen papíron tényleg így megy. De volt már rá precedens, hogy mivel nem gyári alkatrészeket vettünk hozzá - spórolás rulz! - vagy két hónapig naponta 3X indítottuk-és ezt is bírta. Olyan üzemórát elmennek, hogy kilométerre átszámolva a végeredmény 8 számjegyű lenne. És az olajuk tényleg 0 szintű, ahhoz, hogy ezzel is gép menjen, teljesen más tervezési filozófia szükséges. És még mindig ott vannak a szállított közeggel kent csapágyak!(főleg szivattyúknál) víz, kénsav, nátronlúg, benzin, propán, bután, stb.....
" Vagy ipari turbinákat kenünk olyan olajokkal, amikben gyakorlatilag szinte nincs semmilyen adalék. 250 Ft-ért vesszük kiloját a mol-tól! Vajon mié' nem lehet a kocsimotorokat is így méretezni?"
Mert az ipari turbina elindul, üzemi hőfokon dolgozik, és valamikor 1 évben 1x leállítják karbantartani.
Az autó motorja meg bírja ki azt is, hogy elugrok 300 méterre 2 kifliért hideg motorral oda-vissza 2 indítással.
Régi jó gyakorlati tanárom szerint a motor élettartama akkor 100%, ha elindítják, és addig üzemel folyamatosan amíg van benne kompresszió. / olajcsere megoldható menet közben is frissítéssel, vagy szárazkarterrel ezt most ne vegyük figyelembe/
Ehhez képest minden leállítás, hidegindítás csak ront ezen az élettartamon.
OK, vagyis a kenőfilm megszakadása mégiscsak a viszkozitástól függ elsősorban. Persze ez önmagában nem elég, kellenek a nyomásállóságot fokozó adalékok, azonban ezek nem a kenőfilm megszakadását gátolják meg, hanem akkor védenek igazán, amikor megszakad a film és a két fémfelületet nem hagyják összeérni. (Ha jól tudom)
És itt megint kinéznék a motorolajok köréből, mert az ipari gyakorlatban azt kell, hogy lássam, hogy akár VÍZZEL is lehet megfelelően méretezett siklócsapágyat kenni! És nem kell hozzá semmilyen nyomásálló adalék, se semmi, mégis éveken át működik. Vagy ipari turbinákat kenünk olyan olajokkal, amikben gyakorlatilag szinte nincs semmilyen adalék. 250 Ft-ért vesszük kiloját a mol-tól! Vajon mié' nem lehet a kocsimotorokat is így méretezni?
Értenek is a motorhoz a gyári mérnökök! Majd a magyar kereskedő megmondja, hogy mi kell abba! Vasárnap majd kiderül, hogy beállt Hamilton mergája mert abba is 10W60 részing olajat raktak amit a Formula 3000-től rendeltek.
Nem értem ezt a hamis olaj témát. Egy ismert netes kereskedő cégnek miért érné meg hamisítani olajat, amikor köztudott, hogy gyakorlatilag másnapra az egész ország erről beszélne. Ezzel saját magukat ölnék meg. Ja, és ezt az egészet a konkurencia terjeszti róla.
Ami a legérdekesebb: egy másik nagykanizsai konkurrens akarja őket lejáratni. Szerintem ez köcsögség, a bíróságon lehet, hogy nem így hívnák, és ha perre menne a Formula3000, akkor az EcoLub Kiss Kft. tulaja (Addin olajok forgalmazója) megalapíthatná ötödik cégét Bp, Pápa és Nagykanizsa után mondjuk Balassagyarmat telephellyel.
A rendelkezésemre álló infók szerint az Impreza WRX Sti-hez API SL és/vagy ACEA A3 minősítésű SAE 5W-30-as, 10W-30-as vagy 10W-40-es motorolajokat ajánlanak (az új Impreza gyári első feltöltéséhez pedig 0W-20-as olajat használnak).
Én is ezt mondom, hogy rövid távon még tusko gazdaságostól se hullik szét egy jó állapotú motor, viszont a nem megfelelő olajnak meg hosszú távon lehetnek következményei, mint hogy nem tudjuk hogy az említett impreza motor milyen állapotban volt előtte mert lehet hogy csapágyazást már csak kosz tartotta össze. Meg vannak piszkos trükkök amivel ideig óráig a halálukon lévő csapágyakat el lehet kussoltatni, a kék füstöt eltüntetni, olajfogyasztást redukálni stb.
lehet, hogy mondjuk egy 0W-30 olajnak is ACEA A3 minősítése van, meg mondjuk lehet hogy egy 10W-60-nak is. Én az Impreza motorjának széthullását nem a 10W-60 olajnak tulajdonítom elsősorban. Mármint ha eredeti az olaj ugye.
Önmagában a viszkozitás semmit nem jelent kenőképesség szempontjából. A víznek is van viszkozitása, a méznek is, a sörnek is, sőt a húgynak is van, mégsem használjuk egyiket sem gépek kenésére.
Szerintem ha eredeti volt a 10W-60 olaj, akkor azt hiszem nem ez lenne az oka a motor széthullásának, még akkor sem, ha egyébként nem ez a legjobb választás az adott motorba.
Tudom hogy valaszeg nem áll be tőle, de hosszú távon biztos nem fogja jól érezni magát a tuskó gazdaságostól. Az viszont érdekes lenne megnézni hogy a 0w30 hoz csúcskategóriás minősítés szintű olajokhoz tervezett precíz illesztésű motor 10W60 racingnak kikiáltott olajjal üzemeltetve hosszútávon mit produkál. Mert könnyen lehet hogy említett imprezza előtte már jó ideje extrém nagy tehelésen a "Racing" olajjal üzemelt és éppen az olajcsere után úgy döntött hogy szétpereg.
Tudom, hogy sem te, sem pedig én nem önteném bele a kocsimba a Tesco olajat, akármilyen kocsim is legyen. Ennek ellenére a Tesco (vagy Moto-Pro vagy mit tudom én milyen) olajaknak nem csak SAE értékük van, hanem API SG/CD, vagy API SH/CF minősítése, ami a legtöbb 1980-as évek beli, főleg keleti típusokba megfelelő lehet.
Ezt az olajat sem a Tesco gyártja, hanem úgy veszi valamelyik cég régebbi fejlesztésű 15W-40 ásványi olaját. Igaz, hogy a minőségi terméktekhez messze van, de a motor azért be nem áll tőle.
Általában a 10W-60 olajoknak azért valamilyen alap API (mondjuk SH) , és ACEA minősítésük megvan, ha egyéb, gyártóművi nincs is nekik.
"Meglepődnék ha bármilyen motor önmagában az előírttól eltérő SAE osztályú (de egyébként megfelelő minősítésű) motorolaj használata miatt rövid távon tönkre tudna menni."
Egyetértek. De ha vki csak SAE10W60t mond API, ACEA és gyári tejesítményszintek nélkül az én olvasatomban az csak tesko gazdaságos motorolaj mert SAE viszkozitási értéke annak is van, igaz más se.
Meglepődnék ha bármilyen motor önmagában az előírttól eltérő SAE osztályú (de egyébként megfelelő minősítésű) motorolaj használata miatt rövid távon tönkre tudna menni.
Castrol online katalógus az Edge 0W-30, Magnatec 0W30 C3 és Edge Formula RS 0W-40 hozza a Subaru Impreza WRX motorjához, tehát a 10W60 összefüggésben lehet motor tönkrementelével, mert NEM BELEVALÓ és nem azért mert honnan származik, teccik érteni?
Szvsz a motorolajok mérhető értékei közül a (150 oC-on mért) HTHS vizkozitás van leginkább összefüggésben a kenőfilm teherbíró képességével, sőt a mérési módszer is hasonló a siklócsapágyak terhelési viszonyaihoz.
A tégelyt a benne lévő vizsgált olajjal együtt felfűtik 150 oC-ra és elkezdik forgatni a rotort, amelynek a forgatásához szükséges nyomatékból számítják ki a HTHS viszkozitást. A nagy HTHS értékű (alap)olaj is csak egy összetevő: minőségi (kopásgátló) adalékok nélkül egy olaj sem ér túl sokat.
De jól tudod,a sportolajnak pont az a lényege hogy magas fordulatú visszaváltásoknál ne szakadjon meg az olajfilm. Melyik szakad meg előbb egy 5w30 ami melegen olyan mint a víz vagy egy viszkózusabb.Ilyen egyszerű,csak itt ellenem beszélnek, mert leírom az igazam.
De rájuk kell hallgatni, hiszen itt jobb racing szakik vannak mint Ross Brawn,csak miért pazarolják itt az idejüket?
Ha te beleöntesz a kocsidba egy SAE 10W-60 (úgymond "Racing" ) olajat, az nem jelenti azt, hogy később, és nagyobb terhelés mellet szakad meg a kenőfilm, mint mondjuk egy SAE 5W-30 olajnál. A viszkozitási index nem ezt az értéket mutatja.
Az olaj adalékolása, és egyéb tulajdonságai (pl. nyomásállóság) is nagyon fontos.
A viszkozitási index olyan tapasztalati szám, amely a kenőolajok viszkozitásának alkalmazási hőfoktól függő változását jelzi.
Az igaz, hogy a csapágykonstrukciótól is függ, plédául meg kell hogy legyen a megfelelő szűkülő rés, a fordulatszámnak egy bizonyos értéket meg kell haladnia stb. Dehát minden siklócsapágy hasonlóképpen működik. (hidrodinamikai-kenéselmélet)
De önmagában egy 10W-60 olaj kevés ahhoz, hogy mondjuk kedvenc gépkocsink siklócsapágyaiban ne szakadhasson meg a kenőfilm.
"A folyadékfilm megszakadása nem függ össze a melegoldali viszkozitással"
Felvilágosítanál, hogy akkor mitől függ? Mert tudtommal a csapágykonstrukció ÉS a kenőfolyadék viszkozitása ami EGYÜTT biztosítja a kenőfilm folytonosságát. Rosszul tudom?
Meg nem is tartósságra vannak optimalizálva hanem teljesítményre, SLX mondta pár évvel ezelőtt hogy pl. a F1 BMW motor SAE30 nak megfelelő melegviszkozitású olajat használt mert kb 20-30 LE jelentett az alacsonyabb folyadéksúrlódás, pedig ha valahol megvan az esély a folyadékfilm megszakadásra az éppen 18-20 rpm körül forgó 1000LE körüli motorok esetén volt meg.
Addinol pedig egyértelműen FUD-dol. Egy beszerzési forrásról származó szándékosan márkanév nélkül SAE 10W60 olajról beszél, megnevezett boltban 6 gyártó terméke beleesik ebbe a kategóriába amelyek közül tényleg lehet hamisított, bezzeg ő olajával semmi baja motornak nincs, holott ő is kintről hozza. Kilóg a lóláb.
"WRC autó motorja ha kibír 1000KM akkor az már soknak számít"
Azt hiszem, ennek elsősorban nem az olajban keresendő az oka. A hétköznapi használathoz képest elképzelhetetlen igénybevételeket kell kiállnia az alkatrészeknek.
Az akkor is csak utcai autó még piszkálva is volt, innetől kezdve az utcai autóknak megfelő kenőanyag kell neki, nem racing lötty. Mivel nem nevezeted motoroljat így akár tesko gazdaságos is lehetett, annak is van SAE viszkozitási értéke, igaz más sincs. WRC autó motorja ha kibír 1000KM akkor az már soknak számít, Suzuki SwiftSupersport 1600 motorja ami szintén 200LE felett van 1000Km után kell feljújítani, ami már igen jó eredménynek számít. Felicia ősi OHV motorját és pörgős boxert lehet hogy nem ugyanzon kenőanyaghoz tervezték.
Nem neveztem meg motorolajat ha jól tudom. Egy 250 le-s bubarut lehet rallyautónak mondani főleg ha rallyznak is vele. Nem csak a wrc a rally. Még az f1-es motor is kibír 1000km-t jóesetben, nemhogy egy rallyautó. Pécsi Skoda Felicia kit car-t 10w60-al szponzoráljuk és az is rallyautó, mégsem cserélnek benn havonta motort.
Igazából elég lenne átnéznie a yutube-ot meg társait, ahol kocsikat gyilkolnak, hogy mennyit elmennek még a már rég nem 0 km-es motorok olaj nélkül, vagy épp vízzel az olaj helyén...
Addinol. Ezer sebből vérzik a FUD-od. Ki beszél itt rallyautóról? Mint ha gyárból olajjal feltölve érkezne versenymotor és tuningműhely is gyáriak által ajánlott/szállított kenőanyagot használja, nem racingnak kikiáltott csak SAE viszkozitással bíró valamit. Verseny kenőanyag meg nem alakalmas hétköznapi autók mindenapi kenőnyagának, mert nem arra találták ki hogy 20-30K km kibírjon, versenymotor kb 1000Km bír ki szétbontás nélkül egy jóminőségű benyás meg 3-5 százezret. Hétköznapi használatra szánt autóba betölteni egy állítólag racing olajt mely semmilyen gyári minőségi szintet nem üt meg több mint szakmai felelőtlenség, főleg nank fényében hogy egy versenyomotor csapágyazása kenése és utcai autóé nem azonos. Hétköznapi autóban nem megy tönkre csapágyazás még teszkós olajjal se két túráztatás után, erre kizárólag a teljes olajhiány képes.
Ezt magyarázd meg egy rallyautó tulajdonosnak, hogy öntse bele azt a 600ft-os olajat nyugodtan,majd csak két év múlva lehet baja a motornak. Lehet hogy a második gyorsasági szakaszon már nem kéne elindulnia.
SW: Hamisított olajnak éppen az legnagyobb problémája hogy azonnal nem veszed észre csak sokezer km után hogy vmi nem kerek, azonnali motortönkremenetel mint ami Addinol leírt még hamisított olaj esetén is nehezen hihető. Legendaírtók csináltak olyat hogy töményfehérítőtt azaz hypot öntöttek egy motor olajába és biza padlógázon is nem kevés idő kellett neki hogy tönkremenjen besüljön. Láncfűrésznek is kell jó pár köbméter fa míg rossz minőségú 2T motorolaj megteszi áldásos hatását. SZVSZ olaj nélkül járt az impreza motor.
Nem tudom hogy a Kia milyen olajat használ a gyári első feltöltéshez. A rendelkezésemre álló infók szerint egész éves használatra 5W-30-as vagy 5W-20-as(!) (min) API SJ minősítésű olajokat javasolnak, így az általad használt 5W-40-es olaj egyáltalán nem tűnik túlzásnak. A kisebb SAE osztályba sorolt olajok zajcsillapító képessége valóban mérsékeltebb, így az 5W-40-re való áttérés előidézhet némi hangoskodást de (a húsvéti csokinyúl elszíneződéséhez hasonlóan) ez a jelenség az autó és az olaj élvezeti/használati értékét a legkevésbbé sem csökkenti.
Még most sem értem.... számomra olyan ez a példa minthogy a pacal kitűnően sikerült mert eredeti kalocai őrölt paprikával főzték viszont a tejberizs tönkrement a savanyú tejtől.
Addinol arra gondolt, hogy a Subarut az emlitett boltban vasarolt olaj tette tonkre, ami nyilvanvaloan hamisitott volt. Minderre abbol kovetkeztetett, hogy az "eredeti" Castrol RS remekul mukodott egy Suzukiban, tehat a Subaruba vasarolt olaj bizonyara hamis volt.
A ZF a 4HP18 típusú automata váltóhoz ZF TE-ML 11A (jellemzően Dexron II-es) vagy 11B (jellemzően Dexron III-as) jóváhagyású ATF-ek használatát írja elő. Az általad használt Rowe ATF 4000 egyik említett ZF jóváhagyással sem rendelkezik, így elképzelhető hogy valóban nem felel meg teljes mértékben ehhez a váltóhoz.
ne hagyj kétségek között elpusztulni, homályosíts fel lécci hogy mire gondoltál mert nekem nem esett le a tantusz (mármint hogy függ össze a Suzki kifogástalan működése az egyik olajjal valamint az Impreza tönkremenetele a másik olajjal).
Sziasztok! Ugyan ez motorolajos topik, de azért úgy látom van itt hajtóműolaj témában is jártas társaság. ZF4HP18-as automata váltóm van, és eddig ROWE ATF4000-es olajat használtam benne. Ez Dexron II D és III minősítéssel rendelkezik. Most olvastam, hogy az én váltómhoz Dexron II-es olaj kellene, nem jó a III-as. Ami rendellenességet észlelek, egy enyhe rángatás, ha kis gázzal gyorsítok ki, mielőtt elváltaná leginkább a 4. fokozatot (talán icipicit a 3-ba váltás előtt is). Maga a váltás finom, rándulásmentes. A sebességbe tételkor sincs rándulás. Az olaj színe szaga olyan, amilyennek lennie kell. Kérdezném, hogy milyen olajat ajánlotok ehhez a váltóhoz? Esetleg valaki meg tudja-e mondani, lehet-e ettől a talán nem teljesen gyári előírás szerinti olajtól a jelenség? Előre is köszönöm!
Sziasztok! Volna egy újabb kérdésem, ill kérdéseim!
Újabb információm szerint a gyárban 10w-40-es olajjal szerelik az autómat /Ceed,benzines/. Mint már írtam 5w-40-re cseréltem, és mintha zajosabb volna. A kézikönyve konkrétumot nem ír, csak ajánlásokat tesz: API SJ, SL vagy jobb, ILSAC GF-3 vagy jobb. Most akkor áljak vissza 10w-40-re? Melyik a jobb az SJ, vagy az SL ? A castrol magnatec 10w-40 A3/B3 jó válsztás volna?
Olaj lehetet valóban hamisított, de ha betöltés után 1-2 túra és motorgenerál, az inkább olajhiány jelent, pl szar egy szűrő miatt pumpa elég olajat és kész a baj, egy hamisított olaj kizárt hogy ilyen rövid idő alatt galyravágjon egy motor, annak sokezer km kell. A leírásodból inkább piacszerző FUDolás érződik ki.
"... A főnökömnek 8 évig volt suzuki gti-je, végig üveghangon 10W60 nal járt, egy-két boruláson kívül nem volt semmi baja. Be lett töltve az impreza-ba az a bizonyos 10W60, 1-2 izmos túra=motorcsere! ...."
A Suzuki példát referenciának szántad az Impreza problémájára? Szvsz alma és körte....
Egyébként nehezen tudom elképzelni hogy egy valódi (megfelelően adalékolt, nem "gányolt") 10W-60-as olaj használata ilyen rövid távon ilyen drasztikus problémát idézne elő mint amit az Imprezánál leírtál.
A főnökömnek 8 évig volt suzuki gti-je, végig üveghangon 10W60 nal járt, egy-két boruláson kívül nem volt semmi baja. Be lett töltve az impreza-ba az a bizonyos 10W60, 1-2 izmos túra=motorcsere! Megvolt mind a 4.5 l a motorban Tisztelt SLX. Ez motorolaj hiba! Azóta is 10W60- al dübörög a boxer, de egy eredeti német termékkel.(végre halgatott rám a tulaj) És lám, jó a vas! Egy jó 10W60-tól bármilyen sportmotornak nem lesz baja.
Úgy emlékszem hogy a folyadékfilm megszakadási határát nem említettem (ez a paraméter az olaj viszkozitásán túl a csapágy méretezéstől, az illesztési hézagtól is erősen függ), az viszont tény hogy egy minőségi (vagyis teljesen szintetikus) alapolajból és megfelelő adalékokból "gyártott" 0W-30-as olaj egy kellően szoros illesztésű motorban a legnagyobb teljesítmények mellett is kifogástalan kenést képes garantálni.
A Magnatec 5W-30 A1 első szállítmánya kb 2 hete valóban megérkezett, azaz bármelyik viszonteladónk rendelhet(ett) belőle (de azt nem tudom neked tuttira megmondani hogy melyik üzletekben kapható az olaj).
Igaz hogy a Mazdák szeretik az 5W-30-as olajokat de a 626-osok legutolsó (2001-2002) évjáratához is még API SG minősítésű motorolajat írtak elő, ez pedig még távoli rokonságban sincs az általad említett (0W-30-on belül is kis viszkozitási értékű) olajokkal. Szvsz célszerű az 5W-30-as vagy az 5W-40-es (kiváló állapotú motor esetén 0W-40-es) ACEA A3/B3/B4 minősítésű olajok közül válogatni.
"... Impreza motor csapágyas lett egy általuk forgalmazott 10W60-tól. ..."
Igen, általában ez az első megközelítés: ha egy tönkrement gépben olaj lötyög akkor az olaj a hibás. Számtalan hasonló esetben bebizonyosott hogy az olajnak az égvilágon semmi baja sem volt/lett, esetleg a szükséges mennyiség fele-harmada próbálta eszeveszetten ellátni a hiányzó mennyiség munkáját is. Ennek a próbálkozásnak a kimenetele előbb-utóbb egy csúnya motorgenerál szokott lenni.
A motorhoz (elvileg) megfelelnek a VW 501 01 jóváhagyású motorolajok is, de szvsz ezen a megoldáson csak akkor érdemes gondolkodni ha a moci erősen csipegeti az olajat (ide tartoznak az 5W-50-es, 10W-60-as "vastag" olajok). Ha (nagyjából) rendben van a motor akkor inkább a VW 502 00 jóváhagyású 5W-40-es vagy 0W-40-es olajok közül érdemes válogatni (a feltöltési mennyiség a szűrő cseréjével együtt 8,00 liter).
Az automata váltóhoz 9,70 liter VW G 052 162 jóváhagyású "bájszer" szükséges, ez a követelmény gyakorlatilag az Esso LT 71141 "fedőneve" (hasonló paraméterekkel rendelkező VW jóváhagyás nélküli kenőanyagot más gyártók is kínálnak).
Ár ügyében remélhetőleg a többi fórum olvasótól kapsz majd tanácsokat.
Ez hülyeség, már megbocsáss. Nem 1 Suzuki GTi motor lett csapágyas ugyancsak a Castrol 10W-60tól. Aki kicsit is utánna néz az olaj paramétereinek, egyből rá fog jönni, hogy ennek oka volt. Nem az olaj a szar. Csak amibe gyárilag 5-10W-30as olaj van ajánlottan, abba versenyre is ahhoz közelit kellene tenni. A 10W-30as olaj folyási, filmvastagsági, filmszakadási paramétereihez viszont az 5W-50es olajak vannak sokkal közelebb, mint a 10W-60as. Hogy az drágább, kevésbé közismert, elérhető? Ez van. De olcsóbb, mint egy generál.
Nem akarok mélyen belemenni, de egy konkrét példa: Impreza motor csapágyas lett egy általuk forgalmazott 10W60-tól. Ennek a racing olajnak az a fő feladata, hogy nagy terhelésen se szakadjon meg az olajfilm a csapágyaknál. Hát megszakadt. A flakonon 10W60, benne ?. De még tudnék sorolni. Mindegy, csak egy jó tanács volt tapasztalatokból.
Bátran használhatod a Méguin-t, mint a Liqui Moly testvérmárkája több, mint 120 éves múltra tekint vissza, amivel nem sok társaság dicsekedhet. Használd nyugodtan, ha szimpatikus neked.
Közben én is rájöttem hogy ez a VW 505.01-es minösítés takarja a PD motorokat.
Csak furcsa picit, hogy a Meguin lényegesen olcsóbb mint ugyanez Castrolba vagy Mobil vagy Liqui Moly--ba. Nem tudom hogy bízhatom-e benne. Mert ha bizonytalan a minöség akkor inkább a nagyobb márkákból választok nehogy baj legyen.
Azt hiszem, a két olaj között földi halandó által érezhető minőségbeli különbség nincs, itt már csak az érzelmek döntenek, vagy hogy melyikhez jutsz hozzá olcsóbban (de itt ugye az is kilőve)
Ha már választanom kéne, azt hiszem az OMV-t választanám.
ACEA A3 minőségű, SAE 10W-40 rész-szintetikus olajat javasolok, 5,4 liter a szükséges mennyiség, és évente vagy 15.000 Km megtétele után szükséges cserélni. A márka tekintetében a teljesség igénye nélkül: Fuchs, ARAL, Addinol, Liqui-Moly, Castrol, Shell stb.
Szinte minden márka 10W-40 olaja (kivéve a tehergépkocsikhoz valókat) rendelkezik az említett ACEA A3 minősítéssel, így nem lehet mindet felsorolni. Válassz azok közül.
Egy kis segítségre lenne szükségem: egy Seat Ibiza-ban (Stella modell, 2002. októberi, 1.4 16V 75LE, benzines) szeretnék váltóolajat cserélni. Őszinténszólva fogalmam sincs, hogy milyen specifikációjú olajat kell bele vennem, a topikban visszakeresve sem találtam erre az autótípusra vonatkozó adatot.
Ha valakinek van információja ezzel kapcsolatban, plíz ossza meg velem! Köszi.
Az Opel ehhez a váltóhoz Dexron III minősítésű hajtóműolajat ír elő, a feltöltési mennyiség 4,40 liter. Ennek megfelelő terméket (szinte) minden kenőanyaggyártó cég választékában találhatsz.
Hát nyugaton mindíg is olcsóbb volt. És valószínűleg ezután is így lesz, bár azért azt hiszem most már nálunk is csökkenésnek indult az áruk szerencsére. De mivel nagy részüket nyugatról hozzák, ezért annál olcsóbb biztos nem lesz.
Nagyjából egyszerre érkezik a motor- és váltóolajcsere, így jól jönne valami olcsó beszerzési forrás, én ilyet pillanatnyilag nem ismerek, pedig biztos létezik :)
Mostanában Castrol-párti vagyok, legutóbb 5w40 TXT Softecet vettem, de más hasonló kvalitású 5w40 vagy 0w40 olaj is érdekelne (inkább az utóbbi, bepróbálkoznék vele :) 4l kéne, de mivel kb. fél évente cserélek, akár két kannával is vennék, ha jó áron van.
Váltóolajból szintén 4l kéne, szintetikus, kézi váltóhoz (GL-4 a követelmény), mondjuk Castrol 75w90 Manual TAF-X valszeg tökéletes lenne.
Megvolt az olajcsere a Merciben. Olajnyomás melegen 1,6-1,8-ról 2 barra emelkedett és a hidrotőkék is elcsendesedtek. Úgy látszik még az öreg vas is igényli a jó (megfelelő) kenőanyagot.
Ezt meg tudom erősíteni. A Peugeot 405-ösömmel volt hasonló tapasztalatom. Amikor megvettem úgy nézett ki, hogy váltót kell cserélnem. Bentragadt fokozatokban, nehezen lehetett kapcsolni, szenvedés volt vele autózni. Gondoltam az olajcsere megér egy próbát. Esso BV után pár nap múlva sokkal jobb volt, de az igazi csak akkor lett, amikor a kicsúszott féltengely miatt másfél liter elfolyt, és pótoltam szintén Esso BV-vel. Mint később kiderült Castrol TafX volt bent az előző tulaj által.
Hosszú évek szerelői és használati tapasztalata azt mutatja, hogy nem érdemes eltérni a gyári minőségű olajtól. Ez pedig a Total BV 75w80, illetve ennek megfelelő Esso BV 75w80, tudtommal a Shell kínálatában is ban ilyen olaj, meg látom a Fina is gyárt már ilyet (gondolom mióta a Total-Fina-Elf cég létrejött), fontos a PSA BV jóváhagyás az olajnál tehát (BV = boá de vitesz, azaz kézi váltó franciául).
Literje 2200ft körül van az olajnak.
Tavasszal mikor megvettem az Xm-et, abban is 75w90-es olaj volt (előző tulaj nem kapott BV jelű olajat), és bizony voltak váltási nehézségek. Gyorsan le is lett cserélve Esso BV-re, és 1-2 hét alatt (gondolom a váltóban átolajozódött minden addigra) megváltozott a váltó !
Tehát végszükségben jó lehet egy 75w90-es GL4-es olaj, de lehetőleg a gyári minősítésűt kell belerakni.
Az olaj feketesége önmagában nem jelenti azt, hogy rossz állapotban van a motor. Ha ilyen gyorsan így befeketedik, az jelentheti azt is, hogy elég sok a szenny a motorban, és hogy eddig valószínűleg nem a legjobb minőséget kapta. Következő olajcsere előtt érdemes lenne motortisztító adalékot használnod olajcsere előtt, ezzel segítve a csere utáni friss olaj munkáját.
nem vagyok japán fan :) csak elismerem a minőséget.
Ford connectem tdci van, meg egy szutyukim 1994 es de az nem tartozik az autók közé az csak van.
De pár éve 2001-2004 ig volt egy 1992 es gömbölyű 1.4 16V Nissan sunny-m, de a tankoláson és egy első fékbetéten kivül semmi sem kellet hozzá .Na ez a 2006.juniusi Fordomról éppen nem mondható el,vagy a barátom 2007 januári H asztmájáról,igaz mindkettő garis.Na de akkor is :( igaz egyik német sem eszi az olajat más apró idegesitő nyavajáik vannak,amit egy közel 4 millás autótól nem várnék el.
Jó a kérdés. Számos flakonon úgy tüntetik fel, hogy szintetikus technológiával készült. Ezek a termékek általában rész szintetikusak, vagy HC(hidroklakkolt) szintézissel készülnek.
Csak a full szintetikust nevezhetjük teljesen szintetikus terméknek.
Mennyi és milyen váltóolaj a legjobb egy 96'-os gyártású MV6-os (3000 ccm) Opel Omega automata váltójába?Futásteljesítmény~ 230000 km. motorszám: X30XE08175774
a 30.000 Km-es csereperiódust csak a "Z" kezdetű motorkóddal rendelkező motorokhoz engedi a gyár. X kezdetűek csak 15.000 Km vagy 1 év -re engedélyezettek.
Opel olaj legnagyobb problémája hogy minősége nem egyenletes mert azzal tölteti dobozt aki legolcsóbb ajánlatot adja. kb mint orosz rulett jó eséllyel élve maradsz de ha ép neked fordúlt golyóra tár...
Nézd meg motorszámot annak birtokában kérdezd meg SLX-350t. Mert X12XE estén volt egy váltás ahol a 15000res ciklus 30000re nőtt persze nagyobb teljesítményszintü olajat használva. Ha maradsz a 15000nél akkor egy ACEA A3/B3/B4t tudó nem OPEL olaj jó lesz bele.
2db 20ezres ciklust hajtottam az autót, először bizony opel 10w-40 ment bele, és semmi probléma nem volt (nem ette!). Aztán több fórumon szárnyra kaptak rémtörtének miszerint fáradolajból van csinálva stb. A szakértő urak is csak hümmögtek. Így aztán átnyergeltem a meguin fillérekbe kerülő 10-40 olajára, az sem ízlett az ecotec csodának mert nem ette.
látom te is japán-autó fan vagy, egyébként én is csípem a japán technikát.
A japán autó is képes olajfogyasztásra, miként azt kiscsaládunkban használt Mazda 626 2.0 is megmutatta, alig 120.000 Km környékén. Ekkor volt egy szelepszár-simmering csere, miután mindet kicserélték, az olajfogyasztás gyakorlatilag nullára redukálódott.
Szóval ebből két dolgot akartam kihozni: Tulajdonképpen bármelyik márka képes az olajfogyasztásra, valamilyen műszaki hiba miatt. És azt, hogy sokszor viszonylag olcsón orvosolhatók az ilyen jellegű hibák, és nem jelentenek akkora motorikus katasztrófát, mint ahogyan azt a legtöbben hiszik.
Nekem C Corsában volt a Z12XE erőmű, a 30 ezer helyett 20ezrenként cseréltem benne a 10w-40-es félszint olajat. Ezalatt gyakorlatilag nulla volt az olajfogyasztás, ciklus végére kb 1-2mm-t csökkent az előző cserekor fullra töltött szint alá.
Elfelejtettem az eredeti hozzaszolasokat jelolni, ugyhogy ujra:
Mindig ez a környezetvédelem! Mostanában igen nagy divat lett. Gyakorlatilag erre bármit rá lehet fogni és ezzel bármit meg lehet magyarázni.
Pedig eppen ez az a mutato, ahol egy "Ezeröcsi" a nyomaba sem erhet egy mai, korszeru 75 lovas autonak. (Mert amig akkoriban 1500 kobcenti kellett a 75 lohoz, addig ma az 1.2-es belepomotorok tudnak ennyit.)
"A károsanyag kibocsátás csökkentése szinte mindíg a fogyasztás növekedésével jár" Na ezért sem akarják eladni a molt. Ilyen biztos bevételi forrást hülyék lennének lepasszolni.
Az eredeti allitas azert santit egy kicsit, szerintem az az ervrendszer is all, hogy kisebb fogyasztas = kevesebb elegett uzemanyag = kevesebb szennyezoanyag, de ez nem az en szakteruletem, nem is mennék bele.
Viszont a MOL-tortenet meg egeszen masrol szol. Javaslom, nezegess egy kicsit a temaban. Ez a cikk peldaul kezdetnek nem rossz.
Egyebkent a vilag vezeto olajipari cegei egyben a legnagyobb befektetok a megujulo energiaorrasok kutastasaban es fejleszteseben.
Mindig ez a környezetvédelem! Mostanában igen nagy divat lett. Gyakorlatilag erre bármit rá lehet fogni és ezzel bármit meg lehet magyarázni.
Pedig eppen ez az a mutato, ahol egy "Ezeröcsi" a nyomaba sem erhet egy mai, korszeru 75 lovas autonak. (Mert amig akkoriban 1500 kobcenti kellett a 75 lohoz, addig ma az 1.2-es belepomotorok tudnak ennyit.)
"A károsanyag kibocsátás csökkentése szinte mindíg a fogyasztás növekedésével jár" Na ezért sem akarják eladni a molt. Ilyen biztos bevételi forrást hülyék lennének lepasszolni.
Az eredeti allitas azert santit egy kicsit, szerintem az az ervrendszer is all, hogy kisebb fogyasztas = kevesebb elegett uzemanyag = kevesebb szennyezoanyag, de ez nem az en szakteruletem, nem is mennék bele.
Viszont a MOL-tortenet meg egeszen masrol szol. Javaslom, nezegess egy kicsit a temaban. Ez a cikk peldaul kezdetnek nem rossz.
Egyebkent a vilag vezeto olajipari cegeiegyben a legnagyobb befektetok a megujulo energiaorrasok kutastasaban es fejleszteseben.
Mindig ez a környezetvédelem! Mostanában igen nagy divat lett. Gyakorlatilag erre bármit rá lehet fogni és ezzel bármit meg lehet magyarázni.
"A károsanyag kibocsátás csökkentése szinte mindíg a fogyasztás növekedésével jár" Na ezért sem akarják eladni a molt. Ilyen biztos bevételi forrást hülyék lennének lepasszolni.
OFF-antás vége. Hiába ragozzuk, úgysem változik semmi. :-(
2.0 benzines. Végülis találtam a cromax oldalán három fajtát. Ford, Mobilube1 SHC 75W90 és Castrol Taf-X 75W90-et, de melyiket válasszam??? Melyik lenne a legjobb vagy melyiket ajánlanátok? Egyáltalán az a Ford olaj milyen lehet? Ezeke szintetikus olajok vagy sem, számít itt egyáltalán? Tele vagyok kérdéssel.. bocsi.:)
Ez nekem bőven elég is. Ez a fejezet címe. Olvasd el végig az egész tesztet, vagy ha már elolvastad, akkor nem értem mi bajod vele. Pont ilyen tesztért szoktatok sírni, hogy öntsük már bele ezeket ilyen meg olyan motorba aztán majd megnézzük mi lesz..
Részben igazad van (amugy bocs hogy beleszólok) , de ami az eltünt teljesitményeket illeti az a környezetvédelmi előirásokban keresendő, xal euro 2 felett sokat fog a teljesitményből és a fogyit negativan változtatja meg a környv szabvány. Arról ne is beszéljünk hogy a katalizátor az plusz 10-15 ló is lehet akár. Szóval az autógyártás ilyen lett, nem tudnak, vagy akarnak olyan autót gyártani ami sokkal gyorsabb, kevesebbet fogyaszt és teljesiti a környv szabályokat ill biztonsági előirásokat (töréstesztek jó értékeihez ált több suly kelhet az autóban)
Ennek ellenére azt mondom az autózás terén a környezetvédelem nagyon fontos.
Xal lada az nem euro 4es katalizátoros 1300kgs verda (ráadásul kevés szelep), jó hogy jól megy és jól fogyaszt :D. (aszem az 1000es suzuki lenne a legjobb példa a fogyira, abból is van karburátoros)
De abban egyetértünk hogy már rég itt lett volna az ideje a kisköbcentis benzines feltöltött autóknak, könnyü merev áramvonalas karosszériával. (lenne mivel öszehasonlitani a feltöltött kisköbcentis dizzelt árban, költségben)
A kérdés továbbra is az miért nem gyártanak nekünk jó (kisfogyasztásu) autót? (vannak országok, és ott élnek "jól" az emberek, és az is lehet hogy sokmindenről döntenek helyettünk, ahol fele ennyibe kerül a benzin mint nállunk, és 5x annyit keresnek mint mi)
A károsanyag-kibocsátás és a fogyasztás értékei egy kompromisszumot jelentenek. A kettőt egyszerre csökkenti sokkal nehezebb és bonyolultabb, mint azt az átlagember gondolná. A károsanyag kibocsátás csökkentése szinte mindíg a fogyasztás növekedésével jár, ennek fizikai-kémiai okai vannak, ne menjünk bele, mert nem vagyok kémikus. De azt hiszem azt mindenki megérti, hogy akkor a legkevesebb a károsanyag-kibocsátás, ha a tökéleteshez a lehető legközelebb van az égés (és az arányok is). Ehhez azonban üzemanyag kell.És ez már megint egy kompromisszumos megoldás kell legyen, mindegyikből áldozni kell egy kicsit.
A fejlesztésekbe ölt euro-milliárdok ott jelentkeznek, hogy ugyanakkora károsanyag-kibocsátás mellet mennyivel nőtt a teljesítmény, illetve csökkent a fogyasztás. Így hasonlítsd össze a típusokat, és ne a cm3 / fogyasztás alapján.
Mindamellet a veszteségek miatt az átlag benzines motorból és egy átlagos 1000 kg-os kasztniból álló autó nem nagyon képes 5 L alá menni, a fejlesztések ellenére sem. Sőt ha belegondolsz, az igazi áttörés még hátra van, ha lesz egyáltalán, merthogy a motorok alapvető működési elve semmit sem változott az utóbbi lassan már 150 évben.
Az általam idézett mondat (az adalékok nem veszélyesek az autóra) éppen a Vorsicht című bekezdésből származik. "ha gondolod használd" Az ADAC által említett szerek egyikét sem használom. Mindössze arra hívtam fel a figyelmet, hogy amit te állítottál, azt az ADAC nem állította. "Nem szeretnék veled ezen újra vitázni" Nem is lehet ezen vitázni, mert ténykérdés, hogy az ACAD nem írt olyat, amit te. PS: Ez a hozzáállás ("ha gondolod használd") engem meglehetősen irritál, ugyanis éppenséggel nem a termékeket védtem, csak a pontatlanságot pontosítottam. Ez olyan, mintha azt mondanád, vigyázz a buzikkal, mert pofánvághatnak. Erre én mondanám, hogy erre nincs bizonyíték, mire te azt válaszolnád, hogy ha kedved van legyél nyugodtan buzi. Nem tudom, érted-e, mi a bajom a gondolatmeneteddel.
Akkor miért nem fejlesztenek a gyártók kisebb fogyasztású benzines autókat? Egy húszéves 1.5-es benzines Lada kijön 8-9 literből százon vegyes használat mellett, ugyanennyit fogyaszt a négyéves Kalos, ha nem többet. A motorfejlesztők mit csináltak az elmúlt húsz évben?
"a sorozatgyártás lényege, hogy minél többet csinálsz valamiből, annál olcsóbban ki lehet hozni az egységárat"
Ez így igaz. De minek csináljanak többet belőle, mint amennyit el tudnak adni?
Mellesleg pedig az előrejelzések szerint a dízelmotorok nemhogy olcsóbbak lesznek a közeljövőben, hanem egyre drágábbak lesznek a szigorodó előírások miatt, melyeket euróban is csak milliárdos fejlesztésekkel tudnak követni.
"Egy korszerű dízelmotor előállítási költsége jóval magasabb a benzinesekénél"
Vajon ha háromszor ekkora mennyiség kellene belőle, ugyanolyan drágán gyártanák, mint most? Azt hittem, a sorozatgyártás lényege, hogy minél többet csinálsz valamiből, annál olcsóbban ki lehet hozni az egységárat.
Először is: Egy korszerű dízelmotor előállítási költsége jóval magasabb a benzinesekénél, elég ha csak az anyagköltséget nézed, akkor is. Ráadásul ma már jóformán nem is árulnak szívó-dízeleket, akármerre nézel, mindenhol feltöltött motorokat találsz a kínálatban, és ez így is van rendjén. Ez még tovább drágítja őket.
Én a mai napig a gyárilag megadott fogyasztásokat tudom hozni a kocsival, úgy, hogy nem szerencsétlenkedek az út közepén. A gyári mérések szigorú szabványok szerint történnek, akár csak a teljesítmény-mérések. Viszont az adatok normál használat és terhelés melletti üzemre vonatkoznak.
A gyártók meg persze, hogy azt mondják: jó autókat gyártunk!!
Ebben az országban optimisták? :-) Az emberek a feltételezéseddel ellentétben sokszor nem racionális döntéseket hoznak, még nagy értékű beruházásnál sem. Nagyon könnyen befolyásolható a többség és ezt ki is használja az, akinek érdeke fűződik hozzá.
Az autóba egy ACEA A3 minőségű, 5W-30 olaj a megfelelő, 3,5 liter a szükséges mennyiség. Amennyiben a motorkódja X12XE, akkor évente, illetve 15.000 km megtétele után szükséges cserélni.
Minden komoly nevű cégnek van ilyen terméke, azok közül válogass.
Ha te autógyártó vagy, nem olyan autót gyártasz, amit a vásárlók szeretni fognak, hanem amit tömegével fognak venni.
Most legyunk optimistak, es tetelezzuk fel, hogy a vasarlok kepesek a racionalis dontesekre.
Aztán a legtöbb ember csak a sokadik tankolás után ismerné be, hogy mégsem olyan 6 liter az a 8-10
A fogyasztas merese ma már szabvanyok szerint tortenik, ezt mindig megadjak a katalogusban is. Az mas kerdes, hogy a meresi szabvany mennyire modellezi a valosagot. De egy biztos: a fogyasztasok osszehasonlithatoak. (Egyebkent en minden sajat es ceges kocsimmal egesz pontosan a gyari adat kozeleben voltam.)
Ha annyira nagy cél lenne a fogyasztás csökkentés, miért nem kizárólag dízel autókat gyártanak és árulnak?
A felso kozepkategoriaban es meg feljebb szinte kizarolag dizel autok mennek. Nezd meg a hasznaltauto.hu-n mondjuk a 2004 utani autok kozott a Skoda Superb, a Ford Mondeo, a Renault Laguna kinalatat. Alig van kozottuk benzines.
Neked talán vannak infóid, hogy tényleg kb. fél millával drágább-e a dízel erőforrás előállítása mint a benzinesé, vagy ez is csak marketing?
Egeszen biztosan dragabb egy korszeru turbodizel motor eloallitasa!
Ha te autógyártó vagy, nem olyan autót gyártasz, amit a vásárlók szeretni fognak, hanem amit tömegével fognak venni. A kettő szvsz nem teljesen ugyanaz. Az eladható és a szerethető autó nem ugyanaz. Marketing. Belesulykolod gyártóként az emberek fejébe, hogy ilyen-olyan überfrankó autókat gyártasz. Aztán az emberek egymással teszik ugyanezt. Az újautó vásárló tényleg megnézi a fogyasztást: mit is ír róla a katalógus. Aztán a legtöbb ember csak a sokadik tankolás után ismerné be, hogy mégsem olyan 6 liter az a 8-10, de mivel még minimum hat év hátravan a törlesztésből, büszkén feszít a szomszédok előtt, inkább elhiteti a környezetével a katalógus adatokat és magában dühöng hogy egy tankolással nem 600 hanem 500 km-et megy el.
Ha annyira nagy cél lenne a fogyasztás csökkentés, miért nem kizárólag dízel autókat gyártanak és árulnak? Ha sokkal többet lehetne eladni belük, nyilván olcsóbbak is lehetnének.
Neked talán vannak infóid, hogy tényleg kb. fél millával drágább-e a dízel erőforrás előállítása mint a benzinesé, vagy ez is csak marketing?
1.6-os MPI-s újtípusú Octaviámban 60000 km van és már új korától jelentősen fogyasztja az olajat. Most nemrég voltam olajcserén, 4 litert raktak bele, de már néhány száz után kigyulladt a olaj visszajelzője. Castrol 5W30-at használok, noha tudom, hogy inkább Shell Helix-et javasol a gyár.
A Skoda-gyar (es anyavallalata, a VAG) nem javasolnak semmilyen olajat. A Shell matrica a magyar importor talalmanya, semmi jelentosege nincs.
Az sem igaz, hogy az 1.6-os motor fogyasztja az olajat.
Az autodnak valami hibaja van, meg kell javitaniuk.
Ha a markaszerviz nem boldogul, gyere at a Skoda Orrmotor topikba, ajanlunk hozzaerto es tisztesseges szereloket.
kapitalizmus lényege, hogy minél nagyobb legyen a haszon. De mi lenne, ha csökkene az autók fogyasztása mondjuk a felére? Valószínűleg összességében kevesebb benzin fogyna, tehát az olajtársaságok bevétele csökkenne.
Ez furcsa, hogy mindig ebben a kenőanyag-topikban jonnek elo a legfurcsabb osszeeskuves-elmeletek :-)
Ha en autogyar vagyok, "nagy hasznot" akarok elrni, eddig rendben van. Ehhez olyan termeket kell gyartanom, amit a vasarlok szeretnek. Az egyik legfontosabb parameter, amit egy vasarlo egy szemelyauton megnez, az a fogyasztas. Ha az en autom sokat fogyaszt, azzal nem az olajcegeknek csinalok jot , hanem magamnak csinalok rosszat, mert a termekem kevesbe versenykepes.
Nade tenyleg, miert akarná a Mazda gyar mernokgardaja plusz bevetelhez juttatni mondjuk a MOL-t? Mi ebben a logika?
sziasztok!segítségeteket kérem,Octavia 2003-as 1.9 tdi 66kw milyen olajat használjak? csak 1-et találtam ami megfelel a szervizfüzetben leírtaknak WV 503 00/506 00/506 01-nek 0w30 Aral Super Tronic longlife 2.gondolom mást is lehet használni,előre is köszönöm az infót.
Nekünk volt 1.6 16v astránk 0éves korától és nyelte az olajat. Előtte astra 1.4 8v 0éves korától és sosem ette az olajat. Után suzuki és honda, szinte 0 olajfogyasztás szelepszámtól függetlenűl! Még nem hallottam régebbbi (10-15éves) japán autóról hogy eszi az olajat.. Mindenki vonja le a konzekvenciát.....
A Total-Fina-Elf egy cég ugyebár. Úgy hallottam, hogy az opeles dobozokba Total olaj van/volt (mert könnyen lehet hogy mindig mástól veszik, aki éppen olcsóbban hajlandó szállítani).
Lehet hogy az Opel olajat is hamisítják már és nem is fáradtolajjal...
Opel olaj? Ugyanmár, 800ft/ liter ezt nem lehet olajnak nevezni! A fáradtolajat is drágábban adják! Én ELF-et használok, az csúcsminőségű termékeket gyárt!
Saját tapasztalataimra, illetve ismerőseim tapasztalataira hagyatkozva továbbra is az a véleményem, hogy egyedi esetekről van szó.
A Toyota népítéletek között is van olyan, akinek zabálja az olajat az avensis, alig párezer km után, vagy valami egyéb ok miatt köpködi, és hogy soha ilyet többet stb.
Az Astráknál is (úgy mint általában mindegyik márkánál) 70-80 % elégedett az autójával. Én is alapposan körülnéztem, mielőtt megvettem volna Z16XEP motorral, és az autó engem igazol.
sokáig nem keresgéltem,és az autótulajdonosok (ügyfeleink) tapasztalatát mondtam csak.Olyan emberekékt akik szeretik a zafirájukat mert szép nagy meg praktikus de kivannak akadva az olajfogyasztáson.Nemgondolnám hogy álltalánositok sajna ennyit tudnak..
Sajnos komoly átalánosítáokról beszélsz. Van a családban Zafira, 2 éves, 49.000 Km-el, semmi olajfogyasztás nincs, akárcsal Z16XEP Astrám esetében, ami szintén 2 éves, lassan 70.000 Km-el.
Szóval én azt hiszem, ezek sokkal inkább egyedi esetek.
ez valóban tipuhiba a zafirák is ujkoruktól zabálják az olajat..azért ez félelmetes hogy igy ellehet adni 2007 be autót.Amint átülsz egy Avensisbe vagy egy Accordba minden gondod a multé lesz :)
1.6-os MPI-s újtípusú Octaviámban 60000 km van és már új korától jelentősen fogyasztja az olajat. Most nemrég voltam olajcserén, 4 litert raktak bele, de már néhány száz után kigyulladt a olaj visszajelzője. Castrol 5W30-at használok, noha tudom, hogy inkább Shell Helix-et javasol a gyár. Garis korában nézték márkaszervizben, nézettem más szervizben is, azt mondják, hogy ennél a motortípusnál megszokott az olajfogyasztás. Nagyon meg vagyok az autóval elégedve, de ez az olajfogyasztás bosszantó. Másoknak esetleg van ezzel kapcsolatban tapasztalata, esetleg tudnátok vmi megoldást tanácsolni? Esetleg másfajta olaj? Talán sűrűbb olaj? Vagy olyan nincs is? Longlife-ot nem akarok beletenni, mert évente (kb 20 ezrenként) úgyis cseréltetem.
Neked nem elég, hogy egy mindig tisztességes minőségű motorolajjal használt kocsi motorja természetesen folyamatosan rendesen karbantartva mondjuk minimum 300 ezret megy el? Az emberek 90 százaléka alól ennyi idő alatt kirohad az autó. Aki meg három év alatt belehajtja a 300 ezret, az úgysem foglalkozik sem olajjal, sem adalékkal, három év múlva úgyis újat vesz.
Kérdésem az lenne, hogy97-es 11.havi mondeomba kell-e a váltóban(manual) olajat cserélni? Ha igen, akkor milyen kell bele, mennyi és érdemes-e külön valamilyen adalékot beletenni.
Vegyék csak a kapszulákat meg a mézszerű adalékokat, vagy inkább mondok jobbat: hajtogassanak a pénzből papírrepülőket és hajítsák ki az ablakon. A végeredmény ugyanaz.
ADAC adalékteszt: http://www.adac.de/Tests/Zubehoertests/Spritspar_Mittel/default.asp?ComponentID=166288&SourcePageID=9186. ADAC: "Zwar besteht in der Regel keine Gefahr von Schäden am Fahrzeug, jedoch bleibt der Nutzen für den Verbraucher im Verhältnis zum Kaufpreis fragwürdig." = Bár általában nem áll fenn károsodás veszélye a járműben, mégis a hasznuk a vételérhoz képest kérdéses. Tehát szó sincs arról, hogy többet ártanak, mint használnak. Az oldalon leirják a vizsgálat módszerét és célját is. Csak és kizárólag a fogyasztásra és az emisszióra gyakorolt hatást vizsgálták. Nem vizsgálták azt, ami számomra az adalékok alkalmazásának és kiválasztásának legfőbb szempontja: az élettartamra gyakorolt hatást. Ennyit az ADAC és a tesz szakmai megbizhatóságáról.
Ha neked is lenne olajtársaságod, fogadjunk nem így gondolkodnál! :-)
A kapitalizmus lényege, hogy minél nagyobb legyen a haszon. De mi lenne, ha csökkene az autók fogyasztása mondjuk a felére? Valószínűleg összességében kevesebb benzin fogyna, tehát az olajtársaságok bevétele csökkenne. Állambácsi bevételei is drasztikusan csökkennének, viszont valamennyivel többet használnák az utakat, tehát állambácsinak új utakat kéne építeni, ami pénzbe kerül. Többe mint eddig. De ha valami nem tetszik a nagytőkésnek, és nem tetszik állambácsinak sem, azt közös erővel megpróbálják megakadályozni, általában sikerrel.
Nekünk kisembereknek ebbe nem sok beleszólásunk van, bármennyire is jól hangzik az a dé betűvel kezdődő államforma. :-(
Hülye példa volt, de akkor is annyit fejlődni kellett volna a technikának, hogy legalább ugyanolyan fogyasztás mellett 1 tonnát elvigyen egy motor. de minden példa sántít valahol.
az 5W-40 és a 10W-40 olajok elviekben abban különböznek, hogy az 5W-40 gyorsabb indítás utáni átolajozást tesz lehetővé. Emellet ráadásul komolyabb adalékai, illetve gyaníthatóan szintetikus alapja miatt egy jobb tulajdonságú olaj mint a 10W-40. Bár én még ilyet soha nem vettem észre, de lehetséges, hogy a 10W-40-el kicsit csendesebb volt a motor, ezen olaj jobb zajcsillapítási tulajdonsága miatt. De ez csak egy tulajdonság a sok közül. Bár nem tudom, milyen autóról van szó, én nem váltanék vissza 10W-40 rész-szintetikusra, ha már egyszer szintetikus van benne.
Sziasztok! Volna egy kérdésem a hozzáértőkhöz! Az 5W-40, és a 10W-40-es olajak között nagy különbség van-e? Gondolok itt a takarékosságra, komfortra, használhatóságra! Csak azért kérdezem, mert a kocsimba 5W-40-est tettem, és úgy vettem észre, hogy mintha hangosabb lenne a motor /első csere volt/, és gondolkodom a 10W-40-esen, hátha jobb lesz!Castrol-ról van szó.
Én a tökéletességet csak olyan dolgokban látom, amit értek, hogy miért jó és hogyan működik. Ezekről tudok véleményt alkotni. a többi csupán feltevés. Tudom, hogy különféle-fajta motorolaj van és hogy mindből van drágább és olcsóbb is. Valószínűleg minél drágább, annál jobb. De akkor tegyük fel a kérdést fordítva: mivel rosszabb az olcsóbb? És itt van, amit én akartam kihozni a témából. Valami nincs vele rendjén.
Az olajcsere-periódus növekedése pedig az olaj drágulásával is magyarázható. Nem csak nekünk rossz.
Egyébként az üzemanyagfogyasztással kapcsolatban: tényleg hibás összehasonlítás volt. A NYSA kisbusz, a BMW pedig ritkán az.:) De ha azt megnézzük, hogy a NYSA fogyasztása már anno is extrém volt, akkor olyan modern járművet kell mellé nézni, aminek szintén extrém a fogyasztása. De lehetne ezt kisfogyasztásúakkal is nézni. Pl. a Trabi fogyasztása alatta van egy Suzuki Wagon R+-énak. Nem a szocialista kocsikat akarom fényezni, mert tudom, meghaladta őket a kor jócskán. De a kényelmi, biztonsági fejlődés nemtudomhány százalékos urásával nem csökkent arányosan a fogyasztás. És itt van a kutya elásva: lehet, hogy kényelmesebb a kocsi, de továbbra is az a fontos, hogy FIZESS.
amirol irsz, az nem szorosan a topik temaja, megis szivesen vitazom rola.
-1.Minek fogysztói társadalomban minőséget keresni? Azt már a haszon oltárán régen feláldozták, tehát tökéletes motorolajról még csak álmodni sem lehet.
Tokeletes motorolaj nincs. Kovetelmenyek, ajanlasok, szabvanyok vannak. Ha egy auto egy bizonyos minositesu olajat ker, olyat kell beletolteni. Az "tokeletes" lesz a motornak.
Ami az elet egyeb teruleteit illeti, mindenhol vannak tokeletes termekek. Ahogy en latom, a vilag ket iranyban fejlodik: egyreszt a tomegtermekek valoban egyre silanyabbak es olcsobbak lesznek, masreszt tovabb erosodnek a nagyon egyedi, nagyon specialis termekeket eloallito manufakturak. Millio peldat tudenk hozni, legyen szo autorol, sajtrol, ciporol, orarol, borrol, hifirol, vagy tulajdonkeppen barmi masrol.
-3.Egy olyan világban, ahol a "teszkós" "motorolajat" nem tiltják be (vagy nem nevezik át Teszkó gazdaságos motorkinyírónak), akármilyen minőséggel találkozhatunk. A minőség-skálának alja nincs, csak teteje.
A Teszko motorolaj megfelel bizonyos regebbi szabvanyoknak. Ne vonjuk ketsegbe, hogy (ha jol emlekszem) az SJ-s API szabvanyt teljesiti. Ez pont jo egy csomo autoba -- egy huszeves Kadettba peldaul tul jo is (ahhoz SG is eleg lenne).
-1.Még egyszer felhívom a figyelmet: ez FOGYASZTÓI és nem megtakarító vagy környezetvédő társadalom. Pontosabban a multikanak nem az az érdekük, hogy idővel csak egy csepp motorolajat használjon kocsi. Épp ellenkezőleg.
Ez teljesen teves erv. Mert akkor mi magyarazza, hogy a kilencvenes evek elejen egy tipikus autonak 10 ezer kilometer volt a szervizperiodusa, kesobb altalanossa valt a 15 ezer km (50% kulonbseg!!!), mara pedig a 20 ezer kilometer az altalanos, mikozben egy-egy marka ennel is batrabb, es 30 ezer kilometeres olajcsere-periodusban gondolkozik. Ez nehany ev alatt 300% kulonbseg.
Megjelentek az "intelligens", rugalmas olajcsere-periodusra kitalalt autok is, es ezeknel az a tapasztalat, hogy kimelo hasznalat mellett a 30 ezer kilometert is lenyegesen tul tudjak lepni a kompjuter jovahagyasa mellett.
De pl. modern BMW-n mértek már 40-50(!) literes fogyasztást is. Ennyit az egyre jobb és tökéletesebb kocsikról.
Amit irsz, az nyilvan extrem pelda. Osszessegeben az igaz, hogy a mai autok motorjai hatekonyabban mukodnek. A NYSA 12 literes fogyasztasa hany loerovel jart akkoriban? Ma egy korszeru, 3.0 V6 motor fogyaszt kb ennyit -- viszont az nagyon meg tudja loditani az autot, ha szukseg van ra. A NYSA mai utodai (mittudomen, Ford Transit) tipikusan 8-9 liter gazolajjal beerik. Szazalekosan ez oriasi megtakaritas.
Szerintem összességében úgy van ez, hogy ahol át lehet vágni az embert, ott megteszik.
Ez az oktatasi rendszer hibaja is. A tekintelyelvu magyar oktatasi rendszer nem keszit fel a kritikus gondolkodasra. De ez mar nagyon messzire vezet. Azert akinek van egy cseppnyi "jozan paraszti esze," azt nem olyan konnyu atvagni. Peldaul ok latogatjak ezt a topikot is: erzik, hogy valami nincs rendben, es tovabbi informaciot igyekszenek begyujteni a temarol, hogy utana maguk hozhassanak alapos, megfontolt donteseket egy voltakeppen abszolut szazadrangu kerdesben...
Én ilyet vittem 15ezresre (Corolla 1.4 D-4D). Elvileg teljesen szintetikus olaj, ami ritka az 5w-30-asok között. Szereti a motor, 6000 km alatt nem fogyott belőle semmi.
Én még megnézném ezt: Fuchs TITAN GT1 PRO C-2 5W-30, ez is B1/B5-ös teljesen szintetikus.
Az olasz minőségről tudnék vitázni saját tapasztalat alapján, de mivel nem szeretem az általánosításokat, ezért nem teszem. Lehet, hogy másnak semmi baja nem volt ugyanazzal a típussal.
A járműgyártók-kenőanyaggyártók együttműködésének nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani, elsősorban anyagi okai vannak.
Itt a topikon ez nekem a kedvenc temam :-)
Abban egyetertunk, hogy nem kell tulzott jelentoseget tulajdonitani az ilyen egyuttmukodesnek, es abban is, hogy termeszetesen a gyari ajanlottol eltero olajokkal is teljesen jol fug uzemelni az a motor. (A megfelelo minositesek meglete eseten, termeszetesen.)
Viszont tudtommal nehany gyarto valoban kozosen fejleszti a motorokat es az olajokat. Egy parosban biztos vagyok, nevezetesen a Renault es az Elf egyuttmukodeseben. Ezt sem kell tulmisztifikalni, annyi a lenyege, hogy ha az Elf "kotyvaszt" egy uj olajat, azt biztosan vegigteszteli az osszes szobajovo Renault motoron, illetve ha a Renault fejleszt egy motort, azt Elf olajokkal biztosan tesztelni fogja.
Szerintem hasonlo lehet az egyuttmukodes a Citroen-Total, vagy a Fiat-Selenia vonatkozasaban is.
A korabbi autoimhoz leginkabb mindenfele olajokat hasznaltam (Castrol, Mobil, Aral, OMV), most a Renault-imhoz kizarolag Elf-et. En igy alszom nyugodtan :-)
Tizenegy dolgot állítasz , és mind frenetikusan nagy igazság is ( sajnos ) .Köszi , hogy VAGY. Ui . Az én NYSA--mmal majd elmegyünk Te meg én ide--oda . fair Sever satyrico
Kedves DuDu . Igen , azt állítom , direkte , valszínűleg az összesből . A Themát nem érdemes szídni , mert mint minden nagy minőség , ez is olasz ( csak nézd meg melyik ország negyvenéves autói taxiznak még Kairóban . . .).Mivel TE beléptél , mégsem megyek el , majd holnap folytatlyuk ( kórház , Feleség ). UI. Ja , elfelejtem . Az új csládtag 1990--es NYSA 522M . Két évig filtráltam át az országot Dudukáért , úgy hogy ha kell jó borospincecím , akár ottalvással , csak szólj . ..Megkérdezhetném , honnan pötyögsz ? Én Pestről . sapirico
C3 bizonyos részecskeszűrős pl. PUG dieselek motorjába való alcsony hamútartalmú olaj, cordobádba attól függetlenül jó lesz ha bír a megfelelő VW minősítési szinttel.
Nem akarok belepofázni a beszélgetésbe, de lenne egy pár általános megjegyzésem a témához. -1.Minek fogysztói társadalomban minőséget keresni? Azt már a haszon oltárán régen feláldozták, tehát tökéletes motorolajról még csak álmodni sem lehet. -2.Ebből kifolyólag bármit mondanak a reklámokban (lásd:Prolong), nem kell elhinni szerintem. ez ugyanolyan "parasztvakítás", mint az, hogy ha Calgont teszel a mosógépbe jól jársz. Lehet, hogy nem vízkövesedik, mégis többe kerül, mint egy nyomorult fűtőszál. -3.Egy olyan világban, ahol a "teszkós" "motorolajat" nem tiltják be (vagy nem nevezik át Teszkó gazdaságos motorkinyírónak), akármilyen minőséggel találkozhatunk. A minőség-skálának alja nincs, csak teteje.
Akkor meg szeretném kérdezni, hogy amíg "végigzongorázom" a motorolaj-palettát a "tökéletes motorolaj" után kutatva, vajon mekkora kárt tesz a kocsim motorjában?
Más megjegyzések az autókhoz: -1.Még egyszer felhívom a figyelmet: ez FOGYASZTÓI és nem megtakarító vagy környezetvédő társadalom. Pontosabban a multikanak nem az az érdekük, hogy idővel csak egy csepp motorolajat használjon kocsi. Épp ellenkezőleg. Sőt, igényt kell teremteni adalékanyagokra is, hogy kíméld a kocsidat. -2.A fogyasztásról: Én igazán Nysa-témában vagyok manapság "elmélyedve", annak a fogyasztását nagynak ítélik. 12 liter benzin vagy több. De pl. modern BMW-n mértek már 40-50(!) literes fogyasztást is. Ennyit az egyre jobb és tökéletesebb kocsikról. És cak nézzétek meg, ugyanannak a BMW-nek mi van a gyári prospektusába írva a fogyasztás mellé. Reklám az egész. A motorolajokkal ugyanez a helyzet.
Szerintem összességében úgy van ez, hogy ahol át lehet vágni az embert, ott megteszik. És nem érdekes, hogy mi történik, szükséges rossznak tüntetik fel. Ha minőséget kapna mindenki a pénzéért, A topik címadó kérdésének nem lenne értelme. Mert akkor tökmindegy lenne, milyen a motorolaj, ha úgyis mind jó.
Bocsánat az általánosságokért, csak leírtam, ami hirtelen eszembe jutott a témáról.
A járműgyártók-kenőanyaggyártók együttműködésének nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani, elsősorban anyagi okai vannak. Például a Peugeot-ba Total olajat ajánlanak, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyéb olaj használata a motor tönkremeneteléhez vezet.
Toyota D4-D-be is tökéletesen megfelelnek egyéb olajtársaságok kenőanyagai is, a lényeg, hogy a gyár által előírt teljesítményszintet tudják. Ha jól tudom, ez a D-4D esetében ACEA B3/B4.
Még valami: egyes olajoknál a gyártó által hangsúlyozott dolgokat (kifejezetten a PSA gépjárműveinek műszaki jellemzőihez fejlesztve) mennyire kell komolyan venni?
Konkrétan Toyota d4d-be jó mondjuk egy Total, Esso olaj? :)
a LOW SAPS olajok alacsony foszfor, kén és foszfáthamu tartalmuk révén hosszabb élettartamot biztosítanak a részecskeszűrőknek. Ha az olaj egyéb minősítései a kocsiba megfelelnek, akkor bátran használhatod.
Kollégám hívta fel a figyelmemet egy bizonyos ADAC tesztre, ahol motorolaj-adalékokat teszteltek. Az ADAC szakmai megbízhatósága azt hiszem mindenki számára megkérd?jelezhetetlen, ezért nyugodtan követem meg ?ket.
na, álljunk meg egy picit, mert ennek már az elejét nem értem.
"A mai autókból ki lettek a szelepszárszimmeringek tudatosan hagyva"
Azt akarod mondani, hogy ha bemegyek egy autószalonba, és veszek egy új kocsit (az én esetemben mondjuk egy Astrát), az minden bizonnyal alkatrészek kihagyásával magas olajfogyasztásra van "beállítva"? Ergo szándékosan nem teszik bele a simmeringeket? Nem írtál mást a Lancia-n kivül, ezért én arra gyanakszom, hogy ezt a hibát próbálod általánosítani. Az, hogy a Lancia Thema-ból hiányoztak a szelepszár-simmeringek szerintem sokkal inkább tudható be hibának (esetleg a közmondásos olasz mentalitásnak, illetve trehányságnak) mint szándékos cselekedetnek. Valószín?sítem, hogy egyedi esetr?l van szó.
Biztos vagyok benne, hogy minden új autóban megtalálhatóak ezen tömítések, hiszen nélkülük olyan mérték? olajfogyás jelentkezne, mely egyetlen márka számára sem megengedhet?.
Csak kíváncsiságból: Milyen típus a Dudu nev? veterán kocsi? :))
Kedves DuDu . Az egyik veTEránautómat Dudukának hívjuk .kedves Barátom . Azt szerettem volna mondani , hogy a világ úgy lejapánosodott , hogy direkte rosszra van faragva a mai autó , hogy ne fél millió km--t legyen képes menni , hanem kevesebbet , azt is tetemes olajfogyasztással . A mai autókbó ki lettek a szelepszárszimmeringek tudatosan hagyva ( én , amikor a Themaba betetettem a 8 Nagypolka szelepszárszimit , legközelebb csak az új tulaj rakott olajat pluszban ). Ez : gyászos . Amiképp az is , ahogy elkezdenek az olajnyomásjelző mérőműszerek is eltűnni . . .( meg 2 másik fontos is ) . Dráma . . .Még valami . Végzett annó az A2 egy TITKOS felmérést arról, melyik márka a még legetikusabb ( 10--éves magyrországon tömegével előforduló kocsikat mértek meg ) . Ha besöpörsz nékem adatokat autó--LPG kenőolajok összehasonlításáról , avagy sorrendbe állítasz 5 olajat karbonációs ( nem tribológiai adat !! ) mutatóik szerint , megkapod , megkapjátok azt az adatot , amitől azonnal bevágtok egy konyakot . Más is segíthet DuDunak . F. S. Sapirico
Richtig . Persze arra , amit mondasz , nékünk itt ebben a 2002 óta egyre érkitépettebb , legatyásodóbb országban nemhogy 2 jó kocsi komprehenzív " prolongkodására" sem lesz pénzünk , hanem 1--ére sem . . .viszont . Én arra gondoltam , mi lenne , ha vennénk 30 000--ért egy forgalmis kocsit ( LEGALÁBB SZEMÉLYESEN IS TALÁLKOZNÁNK ebben a gyáva " billentyűzéskor bátor vagyok " világban 9 , fóznénk valamit , s jót röhöghetnénk végre Magunkon , amikor a gép beáll . . . Avagyépp ellenkezőleg .valami olyan anyagi haszonhoz juthatnánk el , Wonder , hogy sok--sok pénzt lehetne megspóroljunk , ami a trösztöknek persze nem tenne jót , hiszen a hírt , miszerint sokat javított a Prolong , továbbadnánk , because it's a wonder .
Az 1.8T motorokhoz 180 LE (mit nem mondok: 132 kW) teljesítményig VW 502 00 jóváhagyású olajok jelentik a legjobb megoldást, ennek a castrol jelenlegi választékából az Edge Sport 0W-40 és a Magnatec 5W-40 C3 motorolajok felenek meg. A 132 kW feletti teljesítményű 1.8T motorokhoz VW 503 01 jóváhagyású motorolajok szükségesek, ennek a Castrol választékából az Edge Sport 0W-40 mellett az Edge 0W-30 felel még meg.
A két általad említett olaj közül (árnyalatnyival nagyobb viszkozitási értékei miatt) inkább az Edge Sport 0W-40-et javaslom (a 15 ezres csereciklus esetében legjobb minőséget jelentő VW 502 00 jóváhagyással mindkét olaj rendelkezik).
Ha mégis maradsz a "Longlife" szervizciklusnál akkor VW 504 00 jóváhagyású olajra lesz szükséged (ennek a Castrol választékából az Edge 5W-30 felel meg).
Minthogy a leginkább kompetens személy vagy, kérdezném konkrétan.
Oczavia I MPI 1.6-ba 45000 km.nél melyiket tegyem inkább:
Edge 0W-30 vagy Edge 0W-40. vagy mindegy, amelyik olcsóbb.
Lentebb leírtam sok városi rövid út miatt 0W-hez ragaszkodnék. Mostani 0W-30-at picit csipegeti (15 e km-kb. 0,7 l) ezért kérdem. Többek tanácsára átállnék "normál" csere intervallumra.
Egy jó tanács: ne vegyél ott olajat, ahol az eladó ilyen tájékozatlan. Vagy ha veszel is, végy inkább a gépkönyvben leírtaknak megfelelő olajat és cseréld az ott megadott intervallum szerint.
Egy adott (gyártmányú és évjáratú) autó motorolajának a csereciklusa alapvetően két (de inkább csak másfél) dologtól függ: a gyári előírástól és (esetenként) az alkalmazott olaj minőségétől. Az autógyárak a legtöbb esetben (API és/vag ACEA minősítés vagy gyári jóváhagyás képében) megadnak egy motorolajra vonatkozó minimum követelményt. Az annak megfelelő (vagy attól jobb) minőségű motorolajjal a gyár által engedélyezett olajcsereciklus megvalósítható, másféle (gyengébb) minőségű motorolajat pedig (elvileg) nem is szabad használni az adott járgányhoz. Kis(?) túlzással állítható hogy ahány autó, annyiféle motorolajra vonatkozó követelmény létezik, így a kuruzslás határát súrolná ha egy olaj falkonjára ráírnák hogy (autótól függetlenül) milyen csereciklusra alkalmas.
Pl egy Zaporozsecbe hiába töltöd be a legcsúcsabb fullszint olajat, az a motor (konstrukciós okonál fogva) akkor sem lesz képes 20 vagy 30 ezer km-es csereciklusra. Ugyanígy hiába terveztek egy motort úgy hogy 30 ezer km-es csereciklusra is alkalmas legyen, ha abba a leghitványabb "futottak még" minőségű ásványi olajat töltöd akkor nem lesz képes arra.
Elsősorban teherautóknál elterjedt gyakorlat, hogy a különböző minőségű (a gyár által minősítés vagy jóváhagyás alapján besorolt) motorolajokhoz eltérő olajcsereciklusokat engedélyeznek. Ehhez hasonló rendszert személyautóknál tudomásom szerint csak a Merci használ, az Assyst II vagy az Assyst III fedélzeti rendszerrel felszerelt járgányokban a 229.1-es, 229.3-as vagy 229.5-ös olajokkal más-más (a 229 utáni szám növekedésével egyre hosszabb) csereciklusok valósíthatóak meg.
Az ACEA B4-es minősítésű motorolajok (persze dízelmotorban) egyértelműen jobb minőséget képviselnek a B3-as olajoknál.
Egy motorolajhoz nem csatolnak csereperiódust, esetleg javasolhatnak, hiszen ez a motorra vonatkozik, a gépkönyvbe vagy a szervizbe lehet infóhoz jutni. Nagymértékben függ attól, hogy az autót milyen körülmények közt használják. Egy többségben hosszú utakra használt mai dízel autó elmegy 30-50 e km-t longlife olajjal, de ha ezt az autót városban használják és még hajtják is mint ahogy én is akkor ez lecsökken 10-15 e km-re.
A miértje a következő: autópályaüzemnél a motorban minden ideális, van kellő hűtés, az alkatrészek üzemmeleg állapotban vannak. A rövid városi autózás ennek az ellentéte. Hidegindításkor, amíg a dugattyúk,gyűrűk nem tágulnak ki, addig pl. üzemanyag kerül az olajba, aminek egy része majd kipárolog de a motorolaj előbb el fog használódni...stb, a lényeg hogy a csereperiódus függ a gyári javaslattól, az olaj minőségétől, ill. a használattól nagymértékben.
Ja, és ugyanitt egy 10W-40-est teljesen szintetikusnak mondtak. Nem csak a 0- és 5W jelű olajak szintetikusak? Esetleg akkor 15W-40 is van szintetikusban?
Egy boltos ajánlott nekem AGIP olajat, hogyaszongya ez 20 k km-es csereperiódusú olaj. bezzeg ott a polcon az az ócsó GM Opel olaj, az csak 8000 km-es. A márkanevek nem lényegesek ebben a dologban, a kérdésem csak az, hogy létezik-e ilyen besorolás, és ha igen, akkor miért nem írják rá a flakonra. Én úgy tudtam, hogy csak a viszkozitás, és a teljesítményszint a lényeges. API, vagy ACEA. Még egy kérdés, az ACEA besorolásban a B3, vagy a B4 a magasabb?
hahó.Respect! Munkatársaim a motorolajboltra esküsznek,nagyon korrektcégnek ismertékmeg őket.Ha 15.00-ig leadod a rendelésed,másnap már hozzák is.Számla és cucc is oké!Ennyit tudtam segíteni.
Nem tudok mást emliteni aki 30 évig változatlanul forgalmazott volna egy terméket,de a fekete gtx-3 pont ezért volt nyerő..és lenne a mai napig is ha lenne.
A3-nál esetleg jobb olaj mehet bele ? Nem követtem az utóbbi időben a változásokat, de mintha már magasabb jelzéssel is lennének olajak (amik gondolom-felteszem A3-t is teljesítenek).
ahelyett , hogy valamelyikőnk régi udvarvégi autóinak egyikével kipróbálnánk . . Erről írjatok , ne monomániákuskodjatok ,
Az a helyzet, hogy csak valamifele egzakt kiserletnek van ertelme, az pedig nem lehet mas, mint osszehasonlitas. Tehat a kert vegeben rozsdasodo tragacsok nem jok, csak ket zsir uj motor.
En pedig eppen nem "monomaniaskodtam", hanem megprobaltam utanezni, aminek lehetett (mint pl az igazolast kiado intezet).
A rendelkezésemre álló infók szerint a moci csaknem mindenevő, a 20W-50-es ACEA A2-estől az 5W-30-as A3-asig mindenféle motorolajat elfogad. Mindezzel együtt (vagy éppen mindettől függetlenül) a gyakori városi használatot és a közelgő telet(?) is figyelembe véve szvsz érdemes lenne egy próbát tenni egy 5W-40-es olajjal (a feltöltési mennyiség 4,50 - 4,75 liter, a Castrol termékek közül a Magnatec 5W-40 C3 motorolajat tudom javasolni).
Kedves Stevie Wonder . A PROLONG ügyhöz annyit , hogy megérné , ha ti a TEttek mezejére lépnéTEk , s vennétek egy 30 000 ft--os autót , összedobnátok rá a pénzt , s beprolongoznátok . Miért ? 8 évig volt egy ma már a 600 000. km--én túl levő LANCIA THEMAnk , diesel .Mivel csak darabokban levő példányra futotta azután is csak , hogy szegény W 123--asunk belement , rakja ám össze a cserkúti Autóversenyző műhely az motrot . Mondja ám a Béla , hozzam a szelepszárszimmeringeket . Dehát mondom , épp ott van véletek szemben egy talján autószerelő műhelyrendszer , 20 alkalmazott , mikrofilmek, stb., minek én ahhoz . Mondja a Béla , voltak is ott , csak a mikrofilmről HIÁNYZIK a szelepszárszimmering, bár a motoron ott vannak a likak .Most leegyszerűsítem: az tűnt fel , hogy azt írja a gépkönyv , egy új Thema 9 dl olajat is fogyaszt6 1000 km--re . Álljon meg a menet , a mi 20 éves mercikénk fogyasztott ennél kevesebbet, hová jutottam ? Nos . A német autók fanatikus szerelőműhelye nékem , gyereke nyelvtanárának megsúgta , itt még jó a helyzet , mert a Thema MÉG MEGHAGYTA A HELYET , AHOVÁ A NAGYPOLKA 8 SZELEPSZÁRSZIMMERINGJE SZÉPEN BE IS CSÚSZOTT , de a Kappától kezdeve már a helye sincs meg . És ilyen ma az összes námet autó . Tehát , fordítok : a velejéig romlott multik megkeresték az egyes cégeket , hogy azok hagyják csak ki a fenti alkatrészt , majd kapnak 1 miliárd dezsőt , el fog kélni . A te kocsid meg csak fogyasszon , te meg csak vásárolj . . . Most ez űgy tér vissza a Prolonghoz , hogy lehet , hogy mégiscsak jó , mint a 8 nagypolka szimmering , csak el van hallgatva , mert a multiknak nem az az érdekük , hogy te ne végy . lehet , hogy csak régi beálítódásaink miatt elmegyünk egy csoda mellett , ahelyett , hogy valamelyikőnk régi udvarvégi autóinak egyikével kipróbálnánk . . Erről írjatok , ne monomániákuskodjatok , plííííz .SAPIRICO
Én a formula3000-től rendeltem, vidékiek. A csomag kiszállító cég központjában (Bp.) vettem át, mert 4 órát csak emiatt nem ülök itthon, ha nem kell, bár a díjat így is ki kellett fizetnem. Ettől eltekintve minden stimt, ajánlom.
Mit ajánlasz nekem: Citroen Xm 2.0TCT (turbo, 147LE) '98-as, 120 ezer futott km-rel (nem fogyasztja az olajat). Ebben a mociban egy kicsi turbo van, ami nem annyira teljesítményt hivatott megemelni, mint inkább a nyomatékot egyenletessé tenni.
10w40 ACEA-A3 volt benne eddig, városban rohangálok vele kisebb távokat, országúton normál tempo, autópályán keveset megyek viszonylag.
10w40 és 5w40 szerepel a gépkönyben.
Írhatsz konkrétan Castrolt is, de viszkozitás és ACEA minősítés is bőven elég lenne.
"... a fekete gtx 3 megszünése meg egyenesen katasztrófa a vevőink körében. .... ugyan értelme nem volt a feketét beszüntetni amit 30 éve borogatott a családi autóba,de van más ami ugyanaz de mégsem ..."
Tudsz említeni a piacról valamilyen (más) olajat amit 30 évig változatlan néven és kiszerelésben forgalmaztak?
Nekem a Castrol Edge flakonjával teljesen egyező flakonokat kínáltak, és láttam is egy kamionnyit belőle felrakodni... hát elgondolkodtató. De ez olyan forró talaj, mint a termékdíj ügye. :( Jövőre talán pár dolog rendezettebb lesz kenőanyagok terén, ha lehet hinni a hatósági ígéreteknek.
köszönöm a választ, még akkor is, ha Mobil-ügyben nem lettem okosabb. Az igazság az, hogy nem a megfelelő olaj kiválasztása miatt látogatok ide vissza a fórumra, hanem egyszerűen csak művelődési céllal. Mindig abban bízom, hogy itt laikusként hasznos ismeretekre tehetek szert. Elnézést az állandó zaklatásért, sok más fórumozóhoz hasonlóan a Te véleményedre adok itt a legjobban, ezért fordultam ismét hozzád.
Hát szerintem meg pont azért kellene megvizsgálni, mert a valóságtól elrugaszkodott dolgokat állítanak- ha másért nem, fogyasztóvédelmi okból. (nem pedig gyártói felkérésre)
A http://www.prolong.hu/hatas.htm oldalon annyit latni az iszonyu hasbaakasztos szovegek utan, hogy bizonyos adatok (konkret megjeloles nelkul -- ez is milyen mar!) a SINTEF labor kifejezetten a Prolongot vizsgalo kiserleteibol szarmaznak.
Utananeztem a Sintef-nek: letezik, jo nevu norveg itezmenynek tunik, aminek valoban a kutatasi korebe tartozik mindenfele, a kenessel/metallurgiaval/adalekokkal kapcsolatos dolog.
Viszont a hivatkozott "STF18F87006" kutatasi szam a Google-ben csak a magyar es a brit Prolong-olodalon kerul elo, mashol meg hivatkozaskent sem, nemhogy a szovege, eredetiben.
A Sintef honlap sajat keresomotorjaval sincs semmi utalas a Prolongra, mint termekre (mikozben az angol "to prolong" ige kulonbozo valtozatai tucatnyi anyagbol kerulnek elo).
Hát szerintem meg pont azért kellene megvizsgálni, mert a valóságtól elrugaszkodott dolgokat állítanak- ha másért nem, fogyasztóvédelmi okból. (nem pedig gyártói felkérésre)
Mindig döbbenettel látom, hogy emberek valamiről, legyen az bármi, megállapítják, hogy az úgy jó, ahogy van, azon bizony nem lehet javítani. Mert most tetszik - nem tetszik, erről megy a vita. Lehet továbbgondolni........
Persze, hogy egy komoly cég nem ígér olaj nélküli üzemet....csak halkan megemlítik a jó "vészfutási tulajdonságokat", ami magyarra fordítva ugyanaz........ Az tényleg feltűnő, hogy ha ennyire hisznek pl a molibdén szulfidban, miért nem raknak minden termékükbe?
De aki eddig megvette az még nem panaszkodott. Kevesen vagyunk és nem vagyunk elegen. Azért nem eladhatatlan, de tény hogy magyarba nem ismert mint motorolaj, mert az iparban sokan használják.Akinek egy 20 millás Caterpillarja van az jobban meggondolja hogy mit tölt bele a hidraulikarendszerbe,vagy a hajtóműbe.És ha ott bizonyít, márpedig bizonyít, akkor a végén a tulajdonos motorolajból is kér. A saját kettes golf dízelembe se akar csattogni a hidrótőke mint ahogy azt más neves olajoktól tette. Nem csodaszer csak valamit jól csinálnak németbe a gyárban.
Hidd el SAJNOS megéri pancsolni! Tudok dolgokat,de nem lehet mit tenni, le kell nyelni.
Egeszen biztosan van hamis olaj. En MOL-os forrasokbol, megfeleloen magas helyrol tudom, hogy a MOL-nal is fejfajast okozott a MOL-olajok hamisitasa. Ott teljesen mas, igenytelen volt a flakon, de az olaj, amit beletoltottek, allitolag nem volt kifejezetten rossz minosegu.
Ezek a hamis MOL-olajok a vilag egyetlen szegleteben kerultek elo, ott is gyartottak oket. (A Svajcra, Vatikanra es Luxemburgra tippelok nem nyertek.)
Jól gondolod az adalék kérdést, egy jó olajba nem kell semmiféle adalék,abba benne van ami kell egy motornak. Egy olajban x-féle adalék van, a plusz adalék lehet hogy egy két adalék tulajdonságán javít,de a többin ront.
Hidd el SAJNOS megéri pancsolni! Tudok dolgokat,de nem lehet mit tenni, le kell nyelni. Én azokat sajnálom akik megveszik jó drágán és örülnek ,hogy milyen jót vettek holott jól át lettek baszva. Nekik hiába mondanám hogy az a termék honnan származik, úgyis az lenne a vége hogy azért mondom, mert magamnak akarok boltot, ezért nem is mondom. Ez van.
Igen, ezzel egyetértek. A Prolong -ot idióta módon reklámozzák.
Az olaj nélküli futás károsodás nélkül stb. ezek nehezen bevehetők a józan eszű emberek számára. És mint mondottam volt, egy komoly cég sem gyárt "csoda-adalékot", hiszen pl. az imént kibeszélt Protect sem az. Általános adalék olajokhoz.
Van laborban dolgozó ismerősöm, aki szerint annak, hogy nem vizsgálja meg egy független szervezet sem komolyan ezeket a termékeket, annak két oka van: valóságtól elrugaszkodott dolgokat állítanak. A másik, hogy a gyártó cégnek nem érdeke, hogy kiderüljön, valójában nem is annyira szuper a termékük. Hiszen azzal tönre is tennék a reklámhadjáratukat, ha kérnék a termékük független vizsgálatát.
Szóval én nem szívesen használok ilyeneket, egyik cégét sem. Jó olajba nem kell külön adalék, ezt gondolom. Nekem a Liqui Moly termékei bejönnek, most már egy ideje azokat használom. Ennek ellenére nem használom az ő külön adalékaikat sem.
Ha a németo.-i honlapjukon egy kicsit olvasgatsz, rájössz, hogy valójában a saját adalékaikat sem ajánlják a saját olajaikba, csak más cégek termékeibe.....Pedig ezek mégcsak nem is csodaszerek. Hát röviden (hosszan? :))) ez a véleményem.
Hát ez is csak egy adalék a többi közül. Semmi "csoda" nincs benne. Ugyan szintetikus olajokkal keverve jelentős súrlódáscsökkenést ígér, de saját olajaikhoz ezt sem ajánlják......:)
Na ezt most minden egyes vevőnek lehetetlen elmagyarázni....még ezt az edge moslékot is alig akarják mert megszokták évek allat a jó öreg longlife nevet...a fekete gtx 3 megszünése meg egyenesen katasztrófa a vevőink körében.Egy 65 éves faternak elmagyarázni hogy ugyan értelme nem volt a feketét beszüntetni amit 30 éve borogatott a családi autóba,de van más ami ugyanaz de mégsem stb....vezesd itt be az Adinolt,nem kicsi feladat.
Így van. A Liqui Moly is (és még sok más nagy specialista is) forgalmaz adalékokat. Érdekes módon, ezek nem csoda termékek, semmilyen hihetelen dolgot nem ígérnek.
A németországi oldalon pl azt írja, hogy csak akkor érdemes valamilyen adalékot használni, ha kevésbé jó minőségű olajat használunk. Komolyabb olajaikhoz semmi ilyesmi használatát nem javasolják. Szó sincs Prolong-hoz hasonló, olaj nélkül is futó motorokról stb. Legfeljebb reális súrlódáscsökkenést prognosztizálnak (2-3 %), MoS2 adalék, vagy gyárilag ezzel adalékolt olaj használatakor egy ugyanolyan típusú
molibdén-diszulfid adalékolás nélküli olajhoz képest (pl. Ceratec). Ez teljesen reális. A Liqui Moly nem gyárt semmilyen "csoda-adalékot".
én személy szerint fázom az ilyen adalékoktól (Prolong, Metabond stb.). Kizártnak tartom, hogy komoly cégek kutató-fejlesztő központjaiban ne tudtak volna már hasonló tulajdonságokkal kecsegtető termékeket előállítani. Ha valóban úgy volna ahogy mondják, akkor már a legutolsó kis olajcég termékei is ilyenek lennének. Hogy ki mit tenne nem tudom, de én a saját kocsimba ilyeneket semmi esetre sem tennék.
Az a "baj", hogy magyarországon nem látni jóformán reklámot, amin komoly olajcégek termékeit hirdetik. A Castrol kiváló márka. De mivel a Castrol talán a legerősebb marketing fronton, ezért sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a Castrolon kívül még egy csomó cég (ha csak a specialistákat nézzük akkor is) gyárt kiváló minőségű terméket. Németországban a Castrol mellet a Liqui Moly, az Addinol és a Fuchs stb. is fogalommá vált. A minőség szinonímájává.
Pesze mindenki azt használ, ami neki szimpatikus, illetve azt, amit ismer, vagy jót hallott róla.
a kocsi olajfogyasztása kegyetlenül magas. Első körben nem az olajoknál kellene váltogatnod, hanem a hibát kijavítani. Ezeknél a motoroknál sokszor a szelepszár-simmering cseréje is lényeges változásokat hozhat az olajfogyasztásban, és ez nem jár komoly (mihez képest persze) megbontással. Annak az okát, hogy az utántöltés után nem eszi az olajat, én inkább a vezetési stílus valószínűsíthető megváltozásában látom. Hihetetlen, hogy ha 10W-40 kétfajta van benne, akkor nem eszi. A MOL olajai nem csak SOS megoldásra alkalmasak, bátran merném használni a termékeiket. De ha már tényleg így történt, akkor mért nem azt a bizonyos 10W-40 MOL olajat használod tovább? De ha mobilra gondoltál....akkor legyen az.
Kedves TIK . A Ritka Lengyel Autók Klubjának (= R.I.L.A.K. ) vagyok a vezetgetője . Kocsit '76 óta vezetek , gázosat '92 óta . Valaha írtam az azóta megszünt Teszt nevű lapnak (ami a Nagyító szerepét lett vón hivatva még a Rendszerváltozás előtt felváltani ),hogy ha már összevetnek magnókat , mosóporokat , stb. , akkor miért nem teszik ezt meg mociolajokkal , sőt még azt is kinyomoztam , az első ilyen ( titkos ?) komprehenzív felmérőember az Agipnál volt , de csesztek válaszolni . Szerettem volna például megtudni , melyik márka melyik olajmodelljének mik is a KORRODÁCIÓS MUTATÓI , stb. Aki nem válaszol , az bunkó . Ezek azok voltak . Nem állítom , hogy alaposan , de átfutottam a blogotokat , s lenne 3 kérdésem . ---1., Szivatás az amit a Prolong állít , hogy motorolaj nélkül is fog menni a motor ? Mivel azt gondolom , ezen : dollármilliárdok múlnak , s ha jól sejtem ,amennyiben a Prolong tényleg csodaszer , maffiaszinten már rég meggyilkolta volna ezt a céget már egy multi. Úgy értem golyószóróval .Nékem csak egy tapasztalatom van , hogy egy öreg Skoda S 100 tulaj beletöltötte a kocsijába ( azt nem tudom , hogy visszatöltötte--é a gyár által előírt olajmennyiséget a Prolong által előírt járatás után , s ez baj annak megitélésére , hogy azt mondta , csökkent a kocsijának a hőmérséklete 2 fokkal . A másik a gyerekem barátjának az apja , aki Prolongot is forgalmaz . Kérdem tőle , mi is a helyzet bográcsozás közben . Mondja , hogy őaz ő kocsjaiban 50 %--ban ezt használja . MI IS A HELYZET A PROLONGgal ? --2.,Melyik LPG-motorolajat tartjátok , és milyen szempontok szerint jobbnak : a MOL--ét avagy a FIAT--ét ? ---3.,Biztos egyikőnknek sem régi Minije van . Akkor viszont megkérdezném , hogy ( mivel egyik tanítványom , és veteránautó--újságíró meg lett hívva egy zártkörű "Melegítsük--Ne melegítsük ?" konferenciára egy iveco központba ), nos azt szeretném megtudni Kendtektől , melyik sebváltóokaj képes a leggyorsabban Hozzámelegedni a motorhoz ? far severö sapirico urhajozas@freemail.hu
Nekem nincsen az Adinolról véleményem, legalábbis minőségi nincs,éppen csak eladni művészet az ismeretlen neve miatt.
Ettől még nembiztos hogy kevesebbet tud mint a neves társai ,de ennyi éppen elég a katasztrofális eladhatatlansághoz.Havi szinten pár 10 liter fogy belölle ,még az ismert márkákat nemgyözzük kiszállitani.
A (hülye) viccet félretéve az ilyen kérdésekre csak laborvizsgálat adhat egyértelmű választ (kivéve azokat az eseteket amikor a kannán egyértelműen látszik hogy buherálták).
Van egy Opel Tigrám X16XE. Castrol Magnatec 10W40-et rakattam bele.
1000 Km/liter evett meg. Nemrég ráöntöttem MOL 10W40et (SOS kellett, nem volt más), így nem eszi az olajat. Hétvégén viszem olajcserére. Milyet tetessek bele?
Megtisztelő sőt megható az a bizalom hogy a Mobil olajokkal kapcsolatos kérdéseddel (is) hozzám fordulsz de eben az ügyben az én tudásom sajnos kevés. Azon viszont ne lepődj meg ha most is találsz azonos SAE osztályba tartozó (közel) azonos tudású de különböző nevű Castrol olajokat...
Ja hogy te az olajról a csomagolás alapján mondasz véleményt. Nem tudom,hogy mikori kiszerelés az, de ezeken a zöld flakonokon nem versenyzászló ,egykerekező motorok meg f1-es autók vannak, hanem a tények, specifikációk.
okos, gazdaságos tanácsot nehéz adni. Ha az olcsóbb (és kevésbé jó minőségű) olajat használod, rövid távon jobban jársz, hosszú távon azonban már közel sem olyan jól. A magasabb minőségű motorolaj használata mindíg javallott, a motor várhatóan hosszabb élettartama miatt. Gyári előírásként én az ACEA B3-at látom. Ennek megfelelhet 10W-40, 5W-40 egyaránt. Én csak bíztatni tudlak a magasabb minőségű 5W-40 használatára, akár ACEA B3 vagy B4 minőségben. www.formula3000.hu -n érdemes körülnézned.
most gondban vagyok. Fiat Scudo 2.0 JTD- be kéne olajat cserélnem. A kezelési utasítás 10-W40-et ír, -15 fok alatt 5W-40-et. a Fiat szervíz szerint jó neki a 10 W, a Peugeot szerint (Peugeot HDI motor van benne) ők 5W-40 et raknak bele. Nem akarok rá sokat áldozni, de a követelmények alá sem akarok menni. A többi dolgokat tuggyák az általam nézett olajok API SF, ACEA 3B/4B. Én is azt gondolom, így tél előtt jobb lenne az 5W40, de ez nem nagyon létezik 10 ropi alatt (5l) 10W-40-est meg már 6 körül kapok. Okos, gazdaságos tanácsokat kérek!
A nick nevedröl a raktárunkban (el)fekvő több karton Adinol olaj jut az eszembe..Zöld kanna valami csicsás krómos piros feliratos matricával,ha jól rémlik.
"A hasznalatot figyelembeveve siman egy 0W-s, markas olajjal hasznalnam, aminek megvan a VW502.00 jovahagyasa. Ha fogy az olaj, valaszthatsz "vastagabbat" is."
Most 0W-30 van benne (ha minden igaz) ezt csak kicsit csipegeti 15e km alatt felénél van a nívópálcán. Most láttam Catrol Edge 0W-40 sport olajat 502 és 503-as jóváhagyással (olajbot.hu). Ez nem lenne jobb hozzá? Úgy értem nem vastagabb kicsit, ugyanolyan hideg oldali teljesítmény mellett? Vagy ez pont vékonyabb és jobban enné? Hozzáértők segítsetek...:)
"A hasznalatot figyelembeveve siman egy 0W-s, markas olajjal hasznalnam, aminek megvan a VW502.00 jovahagyasa. Ha fogy az olaj, valaszthatsz "vastagabbat" is."
Nálam Castrol preferált de 0W-ben eddig csak 503.00-ásat láttam, de gondolom ez nem probléma.
Van bármilyen különbség a Mobil Super S 10W-40-es és a Mobil Formula S 10W-40-es olaj között? Ha a kettő teljesen azonos, akkor miért árulják különböző néven és most már különböző mintás matricával is a kettőt? (Emlékszem, hogy korábban a Castrolnak is volt ugyanilyen viszkozitású, két majdnem azonos paraméterekkel rendelkező olaja, és azok is különböző néven futottak...)
Stewie, ezt így "röptében" lehet, vagy csak 2 éves szervíz elvégzésekor?
Az olajcsere-peridoust roviditeni barmikor lehet :-)
Octavia I-be 43 e km , mostanában sok városi, milyen olajat javasoltok?
Asszem, neked egy sima 8 szelepes 1.6-os motor van az autodban. Bar van valami osi VW-eloiras erre a motorra is, gyakorlatilag a sima repceolaj is megfelel hozza ;-)
A hasznalatot figyelembeveve siman egy 0W-s, markas olajjal hasznalnam, aminek megvan a VW502.00 jovahagyasa. Ha fogy az olaj, valaszthatsz "vastagabbat" is.
Én az ügyfél szavait idéztem de ez saját tapasztalatom is. Ezeket a különbségeket sokan észre sem veszik,de egy 4-5 l-es motor esetében, főleg egy mozdonymotornál hihetetlen különbségek vannak azonos specifikációjú olajok közt.
Ezt keszseggel elhiszem, de asszem itt egy Toyotarol volt szo :-)
Az auto mozgasakor a szel- es futomuzajok mellett van jelen a motor sajat hangja, de allo autonal is, a motor es segedberendezesei altal keltett zajok spektrumaban is elhanyagolhatoan kicsi az alkatreszek surlodasabol szarmazo hang. Ha el is fogadjuk, hogy egyes kenoanyagok ezt lenyegesen hatekonyabban semlegesitik, mint masok, akkor lesz az emberi fullel kihallhato valtozas.
Az mas kerdes, hogy a lassabban felepulo kenes miatt egy hideg motor egy-egy konkret alkatresze (tipikusan a hidrotokek) zajosabban dolgoznak, amig meg nem kapjak a jo kis olajukat :-)
Én az ügyfél szavait idéztem de ez saját tapasztalatom is. Ezeket a különbségeket sokan észre sem veszik,de egy 4-5 l-es motor esetében, főleg egy mozdonymotornál hihetetlen különbségek vannak azonos specifikációjú olajok közt.
Bocs hogy (kéretlenül) beleugatok de szvsz a motor hangjának a megítélése a lehető legszubjektívebb dolgok közé tartozik, nem véletlenül szokott ez súlyponti téma lenni a kamutermékek tesztjeiben (ez utóbbi címen természetesen nem az Addinol kenőanyagokra gondotam).
Octavia I-be 43 e km , mostanában sok városi, milyen olajat javasoltok? Eddig longlife volt, de át akarom állítatni (főleg a sok városi km miatt) 15000-es intervallumra. Stewie, ezt így "röptében" lehet, vagy csak 2 éves szervíz elvégzésekor?
5W-30, vagy inkább 0W-30 legyen (ezt kicsit csipegeti, de nem vészes) ?
Nem ismerem az Esso-t, nekem nem jön be. Nézz utána.
Amelyik motorba kiváltottuk az Esso-t Addinol-ra, ott pozitív volt a visszajelzés.
Konkrét példa: szervizbe járt az ember, esso-t kapott, nem volt megelégedve. Megkeresett minket valaki ajánlásával, kiváltottuk és az eredmény olajfogyasztáscsökkenés, halkabb motorjárás.
A Peugeot dízel és benzinmotorjai számára készült.
Alkalmazható valamennyi 1999 után készült PSA dízelmotor és csaknem valamennyi benzinmotor esetében.
Ez nem gáz Toyotához? :)
Miért nem lehet észrevenni, hogy az API és az ACEA teljesen külön cég, és az ajánlásokban vagy az egyik vagy a másik ajánlásnak kell minimálisan megfelelni? Ha egy termék mindkét jóváhagyással rendelkezik, az csak a hab a tortán, de ha csak API vagy csak ACEA minősítése megfelel a gépkönyvben felsoroltaknak, akkor az már használható.
Az SLX-ek között létezik 0W-40-es változat ami Svédországban forgalomban is van, de ennek nincs "Formula" előneve - szvsz ennek ismeretében sem látok okot az aggodalomra, minőségi olaj végzi a dolgát az autódban. A 0W-30-as olaj egy árnyalattal valóban hamarabb eléri a kenési helyeket (a 0W-40-eshez viszonyítva), de a két SAE osztály között ebben a tekintetben nincs számottevő különbség.
Igen, bevallom, egy *picit* izgultam, mert: a Vas sved, Svediaban is volt szervizelve, viszont ezuttal nagyon fent Eszakon, ahol (szemben az eddigi del-sved szervizesekkel) nem beszelt a srac angolul, en meg svedul hm..., ugyhogy akadozott a kommunikacio :)
Igy csak abban biztam, hogy tudja, mit csinal, elvegre a Volvo maga sved, csak tudjak mar a Volvosok, mi kell a Vasnak. Eddig 0w40-es Mobil1-et raktak bele (Delen), a 30 minek koszonheto, esetleg kozelgo tel miatt kapott "vastagabb" olajat? Vagy letezik 0w40 a Castrol kinalataban SLX fedoneven es lehet, hogy azt kapott?
Én dolgoztam autószerelőként Toyota márkaszervízben. Általában egységes olajat használnak. Toyota címkés hordóban volt, hogy milyen máka az titkos. De én tudom: Esso.
Szia SLX, szeretnem megkerdezni Tôled, hogy ha csak annyit tudok az olajomrol: "Castrol formula SLX", ez van a szervizpapiron, tehat nem adja meg a pontos tipusat, ugye akkor is tuti, hogy 1000% fullszinti olajat kaptam a vasba? Volvo hivatalos szervize rakta bele sokadik*15.000-es szerviz soran. Eddig mindig Mobil1-et raktak bele ugyanôk. A viszkozitas sincs a szervizlapra irva. Egyaltalan nem banom, csak kerdezlek, ugye ez is fullszintetikus, barmelyik alfaja is kerult bele? :)) Nevedbol itelve Te a Castrol embere vagy! Koszi C.
Annak idején vagy 10-15 Toyota szervizt felhívtam, de egyikben sem raktak bele gépkönyvnek megfelelő olajat...:o/ Mindenhol B3/B4-est tettek bele, mikor rákérdeztem azt se tudták miről beszélek. :oO
Értem, csak mert ACEA B4 volt a katalógusban ehhez a típushoz, de lehet azóta újabb jött ki, mintha hallottam volna újabb 1.4 D-4D ről.
Szóval ACEA B1.
Megfelel tökéletesen az általad említett Mobil és Castrol olaj is, de szinte inden cégnek van ilyen olaja, érdemes körülnézni. Nem mintha ezek nem lennének kiválóak.
Figyelembe véve ezt a gyári előírást: ACEA B1, API CF-4 vagy CF (lehet még CE vagy CD), SAE 5W-30
Mobil Super FE 5W-30 1850.-/L
- API SJ/CF - ACEA A1 / B1 - ILSAC GF-2 - Ford WSS M2C 913-A - Ford WSS M2C 913-B
Total Quartz INEO ECS 5W-30 1700.-/L
- ACEA 2004 C2 és A5 / B5 - Peugeot & Citroen A Quartz Ineo ECS 5W-30 a Peugeot és a Citroen által ajánlott LOW SAPS motorolaj. - Teljesítményszintje jelentősen meghaladja az ACEA E2 előírásait.
Igazából f*ngom sincs róla, hogy milyen gyártmány, Toyota forumon is csak találgatnak, hogy Esso vagy Total. Szervizben van belőle 5w-30-as, és 10w-40-es. Van hordós, meg literes kiszerelés is. Mivel a kis 1,4 kályha igazából csigaevő tervezés, lehet, hogy valamelyik francia olaj pont neki való falat...:o)
Ha jól értem, azok közül a követelmények közül, amelyeket - általam megadottnak tituláltál, de csak a - gépkönyvből lestem, a CF-4 a legkisebb, vagy legelhanyagolhatóbb. Ha jól értem továbbá a Performance-nak nincs ilyen minősítése, de valszeg, ha lenne ezt az értéket biztos hozná. Köszönöm válaszod!
Való igaz amit írsz. Nagy fordulatú 2T motoroknál, meg rengeteg rendesen felhúzott gépnél bevett gyakorlat ez. Én igazából csak a P - k keverékigényét szándékoztam jelezni. Saját T5 - ös mocimba pl. ma már csak Stihl kisgépmotorokhoz használt olajat keverek 1:30 arányban. Ezzel semmi problem.
Meglepődnék ha találnál széles e világon (vagy akár azon kívül) olyan olajat amelyik egyben megfelel az összes általad felsorolt követelménynek. Szvsz a Toyota is úgy gondolta hogy ehhez a motorhoz a felsorolt minősítések valamelyikével rendelkező 5W-30-as olajok használhatóak (amelyek közül a CF-4-et én nem tartom a legjobb megoldásnak: alapvetően nagy lökettérfogatú, kis fordulatszámú teherautó motorokhoz fejlesztett magas hamutartalmú olajok tartoznak ebbe a kategóriába).
A Castrol jelenlegi választékában nincs ACEA A5/B5 minősítésű SAE 5W-30-as motorolaj (ismét csak a Volvora tudok mentségként hivatkozni, az új modellekhez kizárólag ACEA A5/B5 minősítésű SAE 0W-30-as olajat írnak elő).
Az ACEA A1 minősítésű Castrol olajok közül egyik sincs (és a Performance A1-nek sem volt) API CF vagy CF-4 minősítése.
A3/B3 Viszkozitásstabil motorolajok nagy teljesítményű személygépkocsi és könnyű haszongépjármű benzin/dízelmotorokhoz, akár hosszú csereperiódusra is, amennyiben ezt a gépkönyvi előírások lehetővé teszik.
A3/B4 Viszkozitásstabil motorolajok nagy teljesítményű benzin- és közvetlen befecskendezésű dízelmotorokhoz, alkalmazható azokban a motorokban is, amelyekre a B3 előírás vonatkozik.
Normál (15 ezer km-es) PD TDI motorba szvsz nem az (a három általad említett lehetőség közül a legkisebb viszkozitási értékű, 0W-30-as) 506 01-es olajok jelentik a legoptimálisabb megoldást. Én erre a célra inkább az ugyancsak teljesen szintetikus 5W-30-as 507 00-ás (vagy erősebb olaj "csipegetés" esetén az 5W-40-es 505 01-es) olajokat javasolnám.
A rendelkezésemre álló infók szerint a Honda Civic MTF-94 fedőnevű olajat ír elő a váltóhoz. Ez a követelmény egy V40=57,00 mm2/sec és V100=11,00 mm2/sec viszkozitási értékekkel rendelkező (elvileg) az ATF-ekhez közeli folyadékot takar, amit a legegyszerűbben egy API GL-3-as hajtóműolajjal lehet megközelíteni. A motorolajok szorgalmi feladat gyanánt (nagyjából) megfelelnek ennek a kívánalomnak, vagyis a 10W-40-es motorolaj a váltóba öntés pillanatától API GL-3 as (kb 75W-85-ös) hajtóműolajként viselkedik.
Ennek megfelelően maradhatsz a 10W-40-es motorolajoknál is vagy használhatsz API GL-3-as (SAE 75W-85 közeli) hajtóműolajat (ez utóbbi célra megfelel pl a Castrol SMX-S).
Én nem vagyok híve a longlife csereperiódusnak, mivel az ilyen 30 ezres olajcserék csak azokra vonatkoznak akik hosszabb távokra használják a gépet. Ha városban vagy vegyesen használod akkor 15 ezrenként le kell cserélni, ebben az esetben pedig nyugodtan merem ajánlani az 505 01-et.
Az európai autógyártók közül elsőként a Volvo írta elő kötelezően az A5/B5 minősítésű motorolajok használatát, így a keresztelőn az ennek megfelelő (Magyarországon is forgalomban lévő) Castrol olaj az SLX Professional Volvo A5/B5 nevet kapta.
Mivel a Ford (jelenleg még) nem követeli meg az A5/B5 minősítést, a Magnatec A1 5W-30 a Ford WSS-M2C-913B jóváhagyás mellett (amint azt a neve is sugallja) "csak" ACEA A1/B1minősítéssel rendelkezik.
Ha már 2T akkor szvsz panóniának se kellene szintetikus 2Tből az 1:20. A dugatyú élének lenyalása ellen az bevett eljárás hogy a dugatyúpalást felső pereméből a felső gyűrűtől számított 1.5 mm feletti részből leesztergáltani kb 0,5 -1 mmt. a dugó perem így táguláskor nem tud megszorúlni, nagyfordulatú nagyterhelésű 2T sport motorokon gyárilag ilyen kiképzésű a dugó.
Az API / American Petroleum Institute / betűpárokkal jalöli az általuk minősített olajok teljesítményszintjét. Nem tudom milyen mociba akarod használni, de szinte minden vasba amit 2001 előtt gyártottak, megfelel.
Europában inkább az ACEA ajánlást figyeljük, bár szerintem tisztában vagy Te ezzel, nem beszélve a JASO minősítésekről. Nem de?
P20, P21 - be én inkább a Synpower 2T olajból 1:20 keverést favorizálnám. Tapasztalatból mondom. A dugattyúélek ritkábban kenődnek el.
a helyedben 10W-40 és 15W-40 között hezitálnék, de azt hiszem a 10W-40 javára dőlne el. Igaz, hogy nem éppen mai a gép, de azért egy rész-szintetikus mégiscsak többet nyújt, mint egy ásványi.
az 506.01 minőéget ajánlom. Viszont tartsd mindenképpen az 1év/15.000 Km csereperiódust.
A típus alapján gondolom, hogy nem 80-90-el poroszkálsz, és a Longlife olaj az 15 ezres periódus végén is teljesítményének legjavát tudja adni, hiszen dupla ennyit is el lehet vele menni. Minőségben is jobb az egyébként megfelelő 505.01 -nél.
Nem értelek. Amelyikbe motorolaj az előírás pl. ACEA A3 10W-40, abba az való!
Amelyikbe meg mondjuk SAE 75W-90, abba meg az! A csapágyak miatt sem (többek között) mindegy.
Azt írtam, ez nem olyan furcsa, mert egy motorban is ugyanúgy vannak hasonló gépelemek, mint egy váltóban.
Persze az élettartamkenésű váltókban nem motorolaj van. Álatlában amelyikbe motorolaj való, azt sűrűbben írták elő cserére mondjuk pl. 60.000Km-enként.
Van egy 2006 os évjáratú Seat Ibiza Cupra-m ami PDTDI 160LE.
A szervízkönyve szerint csak a következő olajok használhatók bele:
506.01
507.00
A szervíz azt mondja hogy 505.01 es olaj elég bele, mert elő van neki írva hogy 1 év vagy 15E km -ként kell benne olajat cserélni és amit a gépkönyve ír elő, azok Longlife olajok és engem úgy sem érint a meghosszabbított csereintervallum.
Ezen a néven tudsz rendelni a formula 3000 - től. Nem szűnik meg, csupán kevés helyen forgalmazzák. Ez az olaj négyütemű motorkerékpárokba való, SG/SJ besorolással.
Ezekbe a váltókba bele lehet önteni viszkozitás alapján a megfelelő motorolajat? Azért azt nem hiszem! Mivel a motorolajokban mindenféle adalék van, ami a motornak kell. Nyilván ezekre az adalékokra egy váltónak nincs szüksége. Más kérdés hogy ártani talán nem árt a váltónak.
Bocs, de kicsit precízebben is olvashattad volna, amit leírtam "eddig kizárólag 0W-30, 0W-40-es olajokat használtam" vagyishogy éppen a viszkózusabbra való áttérésről filozófáltam. És nem olajfogyasztási kényszerűségből, hanem mert találtam egy elvileg megfelelő olajat bombaáron, de sajnos mostanában bevezetett márkáról van szó, amiről ismerősi körben semmi gyakorlati tapasztalat nem fellelhető, remélem talán lesz itt valaki, aki látottmár olyat, akinek a szomszédjának a sógornője........már használt ilyet és el is mondja, amit tud (vagy sejt).
A BMW rohadtul ragaszkodik a Castrolhoz, amiből motorolajoknál van kibúvó, mert rengeteg cég szerzett minősítést, viszont hajtóműolajoknál más gyártók termékeiből nem tudok választani, mert nincs egy olyan minősítési szabvány, aminek az egyik olaj eleget tesz, a másik meg nem. Ezért kizárólag a Castrol marad, esetleg molibdénes adagolással. (Ha meggyőzöm magam, hogy ez jó)
Sziasztok! Castrol GPS 10W-40 olajat keresem a kínálatban, de nem találom ilyen néven, valami név átalakulást láttam a Castrolnál. Megtudnátok mondani a mostani megfelelőjét? köszi
ez egyáltalán nem ritka, a Saab-nak is pl. ilyen modellje. A konstukció olyan, úgy van megtervezve, hogy ilyen, "alap" motorolajjal is üzemelhet a váltó. Végül is ha belegondolsz, a csapágyak kenését egy motorolaj is elláthatja (persze a csapágytól függ!), hiszen az olajnak a motorban is van ilyen feladata.
Mindenbe az a legjobb megoldás, amihez megtervezték.
Ismeri itt valaki a MOLYSLIDE olajokat? Megent olajcseréhez közeledek, és bár maximalista snob vagyok olajilag - ami Castrolt vagy Mobilt jelent, de amikor megláttam a BMW LL04 minősítést 6400 Ft/5 liter áron, akkor kezdtem meginogni. Egyedül az 5W-40, ami nem annyira tetszik, mert eddig kizárólag 0W-30 és 0W-40-es olajokat használtam, sohase kellett utána töltenem, másrészt meg ugye tél jön és talán egyáltalán nem célszerű egy viszkózusabb kenőanyagra áttérnem.
Sebváltóba (manuál) szoktak molibdénszulfidos olajat tölteni? Vagy az olajba ilyen adalékot tenni?
Azért ez elég durva, hogy más váltójába ilyen "alap olaj" kell, máshová meg olyan spécibb olaj, aminek literje is több ezer forint:) Hogyhogy ebbe olyan viszkozitású kell, mint pl. egy régebbi motorba, más váltóba meg spéci, pl: 75W90 ? Na mind1, csak kicsit meglepődtem...
az én olvasatomban SAE 10W-40, ACEA A3 minőségű olaj kell a váltóba, mégpedig 1,8 liter. Ennek szinte minden ma forgalmazott 10W-40 olaj megfelel. Ez semmilyen különlegességet nem jelent, jónéhány típushoz van hasonló előírás. Használd nyugodtan.
Elvileg a most benne lévő olaj sem lenne rossz választás, 15 éves autóról beszélünk. Persze nyugodtan beleteheted az Esso olajat. Nehéz megmondani, mi fog változni. Elvileg a hidrotőkék (de csak a jók) jobban szeretik a "vékonyabb" olajat, főleg hidegindítás után csattognak akkor kevésbé. Ha hibásak a HT-k , akkor csak a csere segíthet (nem tudom, volt-e már cserélve, de ha nem, akkor szerintem itt az ideje).
Legalább az autó gyári előírásának megfelelő olajat használj. 10W-50 megfelelő lehet, de nem a legjobb választásnak tartom.
Hy! A Suzuki ajánlásai elég széles termékskálát átfognak. Az ESP 5W-30 remek olaj, mint még annyi más, de Te a napi használat során nem fogsz észrevenni semmit, max. több v. kevesebb olajfogyást. Egyébként az én olvasataimban az jön le, h sokan túlmisztifikálják az " olajkérdést." Feleljen meg az A3/B3 minősítésnek és ennyi.
Olyan kérdésem lenne, hogy adott egy Honda Civic 1996-os és ehhez az autóhoz az Autodata 10W40-es olajat ír a váltóba. Namost nekem ezzel az a pproblémám hogy semmiféle teljesítményszint nincs megadva, illetve ilyen viszkozitású hajtómüolajról még nem is hallottam. Tudnátok ebben segíteni, hogy milyen olajat töltsek ebbe a váltóba?
Még egy kérdésem is lenne, a Mannol és a Meguin olajokkkal van valakinek tapasztalata?
Az autó '92-es W124 Mercedes 2500ccm turbodiesel (még a 10V-s motor). Jelenleg az előző tulaj által beletett Mobil1 15W40 van bent. Melegen néha hallani szelephangot (hidrotőkés a motor). Az olajcsere óta 7000km-t ment az autó.
Van egy töltetre való Esso Ultra 10W40 TurboDiesel olajam, ezt tervezem beletenni. Szerintetek a szelephang ettől erősődik/csökken/megszűnik?
Mennyire van értelme a 10W50 olaj használatának ebben az autóban? Mi szól ellene/mellette? Milyen hatása lenne a szelephangra?