Máté meg hát a tököm tudja, de nekem az a motiváció, hogy az EL helyett az NBII-ben akar bizonyítani, meg új impulzusokat találni, hát elég nagy csalódás.
Szar mentalitás menekülni a könnyebb ellenállás felé.
Az igazolásakra tekintve megint csak azt érzem amit korábban is leírtam, mi nem akarunk igazán erősek lenni.
A valódi okát senki sem tudja, nem a kutyák dolga.
Elvileg Nyári is ott bevethető, de az MK-ban Dinnyés is azon a poszton játszott.
Nyári játszhatna is. Tavasszal már nem tünt Pátkainál gyengébbnek sem, de még egy Bereczhez képest sincs sehol sem.
Ha még a Hadzic után azt is idevesszük, hogy Elek is elment, akkor nem nagyon maradt ember.
Bár, ha marad minden, és csak egy valódi szürő kell, mert Houri viszi a másikat, akár még elég is lehetne. Kokó is ott játszott a kupában, így ő meg lehetne Houri alternatíva.
Furcsa. A védekezésünk és az átmenet támadásba vele sem volt zökkenőmentes, de létszámra is kevés a posztján a játékos. Ha hoztunk volna valaki fiatalabbat, érteném, elvégre 32 éves és jövő nyárig van szerződése, ilyenkor el lehet engedni... Valamelyik ifjú titán bevethető ott?
Hadzic nekem azóta hiányzik, mióta elküldték, most Nikolov, Alef, és kb ennyi.
Olvasom közben, hogy a Fradi megint halaszt, szerencse, hogy az ő ellenfelüknek ebbe nincs beleszólása, vagy sokkal megértőbb náluk. Na, de ezt csak azért, hogy a meglepő hír mellett egy nem meglepő is legyen.
Akkor nemhogy belső védőt nem hoztunk, még Pátkai is megy a vasashoz így visszatértünk az alapállapothoz, hogy nincs elég belső védő, és nincs elég vkp sem.
A Reims egy francia kiscsapat beton védelemmel. Tavaly 28 meccsen rúgtak 26 gólt, ami vicc, viszont a 21 kapott gól az ligaelső.
Na elment tőlük a sztár belső védőjük, meg a balhátvédjük, a Servette ellen is törte a hátukat a kapu, és jelenleg négy kör után utolsó elöttiek.
A Liege tavaly ötödik lett, idén hat kör után második, a walesi kiscsapat ellen nem sziporkáztak, jó kis felmérő lesz nekik a Vojvodina.
Jelenleg azonban a mi formánk a legnagyobb kérdés. A csapat játéka nem kicsit döcög, ennek ellenére az eredmények jönnek. Ha nem is sziporkázunk, vereségünk még nincs. Persze a két döntetlent a zte, és a paks ellen, és az írek elleni büntető párbajt nem rakjuk ki az ablakba, de a trend egyenlőre jó.
A Reims ellen bravúr kellene, utána elvileg gyengébb bajnokságból jönne ellenfél, csak éppen idegenben és azért a belga és a szerb sem a magyarhoz képest gyenge.
Egy ilyen meccset mellényzsebből, könnyedén illene lehozni. A Vidi az ország 2. legjobb (?!) csapata elvileg. Ez a játék 1xrűen katasztrófa. Nego mintha elfelejtett volna focizni. Petrjak a kihagyhatatlant ELBÉNÁZZA.
Tegnap beszartak a máltaiak az uefa ellenőrtől, és végül felengedték a csapatot a műfűre is.
Tehát összegezve:
- a máltai hatóság szórakozott papíron. - a máltai klub mindent betartott végül
Semmi következménye nem lesz az egésznek, de jól megszivattak minket.
A történet üzenete: Innentől kezdve csak szólni kell a hatóságoknak, és covid tesztre küldeni az ellent, hátha fenn akad valaki, és meccs nélkül meg van a továbbjutás.
Végül edzhetett a csapat a műfüvön. És még a klubhonlap beszámolója szerint is nem az ellenfél, hanem a máltai egészségügyi hatóságok ragaszkodtak a reptéri teszteléshez és az eredmények megvárásához. Gondolom, duplán be vannak szarva a külföldről érkezőkkel. Persze a Hibernians tájékoztathatta (volna?) őket, hogy az UEFA szerint elég a Magyarországon végzett teszt, de ezek szerint nem érdekelte a hatóságot.
Most már mindegy, reméljük nem kell erre hivatkozni utólag. A BL-ben tegnap az összes (!) kiemelt kiesett, aki idegenben játszotta az egymeccses párharcot. Ez a forma gyakorlatilag totál kiszámíthatatlanná teszi a selejtezőt, legalábbis ha nincs eleve óriási különbség a csapatok között. A visszavágókon valszeg a többség továbbjutott volna, de az itt nincs.
Hagi lesz az új edző a Mol Fehérvárnál! Évi 2.5 millió euro fog kapni a Román legenda( még Sousanak se volt ilyen játékos pedigréje mint Haginak,(Real,barca,Galatasaray) Edzőként nyert török bajnokságot, és kupát is 2008 ban... Kivánsi leszek rá hogy mit fog mutatni...
Hja, ami a vízcsapból folyik meg a valódi tettek között nem először lenne némi disszonancia, most csak elég a Balaton-Adria kommunikációig visszamenni. De talán mégis maradhat Márton, elvégre a pletykák szerit őt is a nagyfőnök találta ki.