A terrorszervezet hírhedt arról, hogy iskolák, mecsetek, piacok, kórházak mellé, valamint alá teszik a fegyverraktárait” – hangsúlyozta az NKE docense.
Izrael előre bejelentette, hogy meg fogja szegni a nemzetközi jogot, és mindezt az ártatlan lakossággal szemben teszi, ez a második világháború óta létező, a civilek védelmére vonatkozó törvények lábbal tiprása.
Ezért az jár, hogy az egyik izraeli diplomata szerint Írország építette a hamász alagútjait.
Figyelem! Nem a saját szavaim! Nagyon fontos, hogy akinek erről bármilyen negatív véleménye van a terrorista keresgélésről az fogja be a száját.
Majdnem 700 ezer amerikai állampolgár kimenekítését tervezi a Közel-Keletről az Egyesült Államok arra az esetre, ha eszkalálódik az izraeli-palesztin konfliktus.
A bennfentes források szerint az amerikai állampolgárok kimenekítésére a „legrosszabb forgatókönyv” esetén kerülne sor.
A terveket ismerő személyek szerint jelenleg nem valószínű, hogy a vészforgatókönyv megvalósul, viszont egyikük azt mondta, felelőtlenség lenne nem felkészülni minden lehetőségre.
Az amerikai állampolgárokat főleg Izraelből és Libanonból evakuálnák, 600 ezer embert mentenének ki Izraelből és még 78 ezret Libanonból.
Libanon úgy jön a képbe, hogy itt működik a radikális iszlamista Hezbollah fegyveres szervezet, amely eszkaláció esetén megtámadhatja Izraelt.
A kormány nagyon, nagyon, nagyon aggódik amiatt, hogy ez az egész helyzet kicsúszik a kezeik közül.
Az amerikai kormány attól tart, hogy Gáza bombázása miatt egyre inkább szembe fordulhat az arab világ Izraellel,
a szélsőségesebb szervezetek akár nyílt katonai akcióba is kezdhetnek Izrael és a térségben működő amerikai bázisok ellen.