Keresés

Részletes keresés

larzen Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3324
Az autósokkal kapcsolatban. Szomorúan tapasztaltam, hogy egyes autósok odébbrakják a bólyákat. Mi, a szállásunk előtt az egyetlen kéznél levő terelőtáblát próbáltunk meg úgy beállítani, hogy az autósok megértsék, nem hajthatnak be. Állandóan vissza kellett rakni, mert mindig volt, aki félretette. Talán ki kellene rakni valami masszívabb (legalább kétemberes) akadályokat, pl. nagy kő virágágyásokat, hogy ne is próbálják meg maguk elmozdítani őket. Lehetne valami plakát a terelőútvonalról. Pl. mint a cirkuszi plakátok, akkora méretben, villanyoszlopokra erősítve. Még ki sem kéne szállnia az autóból, úgy is el tudja olvasni. Egy A4-es nem biztos, hogy eléri a célját.

A versenyközponttól a szállásunkig az a rövid szakasz tele volt parkoló autókkal, amik elfoglalták az egyik sávot. Ezt nem lenne szabad ott megengedni, mert az autósok meg a másikat foglalták el, a futóknak meg maradt a 3 és fél méter helyett szűk egy méter. Ráadásul én úgy láttam, hogy azok az autók a futók vagy kísérőik autói voltak.
larzen Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3323
Na, akkor felírom még azt a tekercs sárga műanyagszalagot, amit a csatornaépítő munkások felejtettek a házunk előtt, pár éve. Én meg eltettem, hátha lesz egy túrarendező, aki szalagozni akar. :)
Előzmény: Döm dö döm (3318)
-balazs- Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3322

Értem az indulatokat, hisz senki sem szereti ha a gyerekét kritizálják. De azért tegyük a kritikát a helyére. Azért kritizáljuk a versenyeiteket mert szeretjük őket. Mert szivesen járunk oda és még sokáik szeretnék ott futni.

 

Az sárvári versenyen volt probléma a körszámlálással. Nekem három különböző eredményt hoztak ki. Ahogy futottátok át az adatokat és pontosítottátok az eredménylistát, más és már eredmény jött ki. A végső eredményem pedig nem egyezett a valós eredményemmel.

 

Elfogadom, hogy nehéz munka, megértem, hogy nagyon nehéz egy ekkora volumenü feladatot hiba nélkül megcsinálni. És azt is tudom, hogy rengeteg munka és felkészülés ment abba, hogy a lehető legjobban menjen. De sajnos voltak hibák. Ezen pedig kár megsértődni. Nagyon kár. Nem hiszem, hogy jobb lenne ha azt írnánk, hogy minden tökéletes volt.

 

Guszti nagyon sok jó dolgot írt. Remélem amikor már elcsendesedett a vita, lesz egy pár ember aki újra olvassa a hozzászólásait.

 

A sárvári verseny adottságai tökéletesek. A személyi feltételek kiválóak mert megvan az a lelkesedés ami egy nagy versenyhez kell. A kör szép, egyenletes, kellőképp lapos. Este ki van világítva és a környék is olyan, hogy ha kell, meg lehet a kört nagyobbítani. Külön jó, hogy nem Pesten van mert nagyon kellenek versenyek a fővároson kívül is.

 

Gyuszi! Mennyi szalag kell? Szállítom. Nem tudoml honnan szerzek, de kerítek neked, akár a föld alól is. Ezen nem múlhat.

Döm dö döm Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3321

Kedves Guszti !

"Az, hogy az UMSZ számonkérhet bizonyos követelményeket, az abból következik, hogy a sárvári verseny az UMSZ által kiírt 24 órás magyar bajnokság is. Gyulának mint pályázónak gondolom nem lehet ellenére a verseny ellenőrzése és felügyelete."

 Nincs ellenemre, csak szeretném tudni, hogy az idén ki képviselte, s milyen minőségben?

 Többen is itt voltatok a vezetőségből, miért nem ellenőríztetek, miért nem felügyeltetek? Miért nem tudtad a kérdéseidet a verseny után feltenni? Annyira nem lehettél fáradt, hogy ez nem fért volna bele. Én is voltam Pesten 24 óráson, ráadásul később kezdődött, később lett vége, Utánna még kis rokonlátogatás, majd beleültem az autóba, s hazajöttem, reggel 6-kor meg munkába.

 Természetesen szeretettel várjuk az UMSZ képviselőjét, hisz még mindig nem tudtam meggyőzően bizonyítani az egyesületünk elnökének az UMSZ létezését. Ő még mindig azzal megy az önkormányzathoz, hogy az OB.-t csak én találtam ki, mert a megbízólevél nem bízonyíték.

 Hogy az osztrákok miért tudnak chippel mérni, azt talán tőlük kellett volna megkérdezni.

 Még mindig nem tudom, hogy a virsli után, vagy elött osszam a gulyást, és a túróstésztát.

 Ne feledjétek! egyoldalonvagyunk

iSTVán a dombfutó Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3320
Ha érdemes valahol beszélni a nyilvánosság előtt, akkor itt érdemes. Bár tényleg általában nagyobb a füstje, mint a lángja. De ez legalább _van_; ha csak pár ponton is előrébb visz, akkor talán már megérte.
(Ui. Tudom, hogy elenyésző kisebbség vagyok, de nehezen viselem futás közben a zenét, főleg a hangosat, akár össze van válogatva, akár nem. Tényleg csak én látom így? - Ha már mindig szóba kerül a zene...)
Előzmény: Döm dö döm (3318)
iSTVán a dombfutó Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3319
Majd részletezhetnénk.

Pontosan ezt mondom. Ezzel érdemes foglalkozni, ahogy valóban meg is tették.
Előzmény: 7241gabi (3317)
Döm dö döm Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3318

 Kedves István!

Még mindig úgy gondolod, hogy itt beszélgessünk?  Csak remélni merem, hogy a Körszámláló Programunk Atyja nem olvassa a topikot, mert ha nem vállalja jövőre, akkor vagy megmutatja a sokat tapasztalt hozzáértő, hogy hogyan kell csinálni, vagy lehúzhatjuk a redőnyt.

  Már három éve csináljuk a gépi körszámlálást, eleinte a kézivel párhuzamosan, s miután kiderült, hogy ez a megbizhatóbb, maradtunk ennél, kétszeres biztosítással.

Szívesen megmutatjuk, hogy működik, mint tettem ezt idén is, de érdekes módon csak a Bozó Pali jött oda megkérdezni. Megnézte, megnyugodott, s ment futni.

 Valószinű, hogy ennél jobban nem tudjuk elzárni a forgalom elől, hisz nincs több bója, s szalagunk sem lesz több. (kaptunk igéretet, hogy Pestről kapunk, de nem sikerült.)

 A 3.5 m pálya szélesség ki volt fizetve. Sajnos a rendőrök főnökével egyeztettem, s nem a rendőrrel. Most a járőrökkel is egyeztetni fogunk. Autó, ha láttátok, akkor ingyen hívhatta volna egy szemtanú a rendőröket, sajnálom, hogy senki nem tette meg, de ha úgy történt, ahogy mondod, akkor én sem tudtam volna mit csinálni, mint utólag rendőrt hívok. Minden évben megbeszélem a rendőrökkel, hogy segítsenek, megígérik, s ez van. Már most elkezdtem velük az egyeztetést.

 Zene: ha küld valaki anyagot, vagy hoz, vagy javasol, igen, de senki sem reagált.

 Hírverés az önkormányzat 15 000 példányban kiadott egy füzetecskét, megírta a megyei lap, a helyi lap, TV, bemondta valamelyik rádió, az összes üzembe, suliba kiplakátoltam.

 Többször bemondtam az óránkénti eredményállását, lehet, hogy valaki hallotta, én hiába bizonygatom. Azt is többször mondtam, hogy ha valaki kiváncsi a megtett távra, nekem szóljon ne a körszámlálókat zaklassa. Ha a körszámláló ad felvilágosítást, öten szaladnak el közben, akiket kitakar az érdeklődő. Jövőre is lesz egy ember, akitől lehet kérni információt, természetesen ad is.

 Kedves Laci!

Valószinű, hogy a jelenlegi 24.-es versenypályák közül a miénket hitelesítették legelőször.

A versenyközpontot mint láttad, szalagokkal lezártuk, a pályát lebójáztuk. Rendőrökkel hónapokkal előbb megbeszéltem, hogy segítsenek fölhívtam a figyelmet a hajnali időpontra. 

 Nincs vita a körszámlálásban, csak segítséget kértem, s vádaskodást kaptam, úgy hogy nem tudják, hogy csináljuk.

 Segítséget eddig István, Larzen, Miki ajánlott, építő jellegű kritika Gabi. Köszönöm Nekik. Majd folytatom a bizinyítványom magyarázatát.

Ne feledjétek: egyoldalonvagyunk

 

7241gabi Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3317

Igen.

És a 2. felével is foglalkoztunk, méghozzá mindenki segítőkészen.

 

Előzmény: iSTVán a dombfutó (3316)
iSTVán a dombfutó Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3316
Akkor még nagyobb bocs: tényleg a körszámlálás jobbításával foglalkoztak? Volt probléma a körszámlálással? Más volt a körök száma valakinek, mint amennyit számoltak?
Inkább a köridők mérése és az eredmény kijelzése, kommunikálása iránt lenne igény, amit esetleg érdemes lenne megoldani, ez a probléma. Szerintem.
Előzmény: 7241gabi (3314)
iSTVán a dombfutó Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3315
Bocs, kellene jópár dolgot írnom, de a mai napom nagyon hosszú, nincs időm.
Csak hirtelenjében egy közbevetés (átfutva a maiakat): Tényleg "fejlődnie" kellene pl. a sárvári versenynek létszám szempontjából? Szerintem az idei létszám már igen sűrűvé tette a pályát, sokkal több már nem nagyon férne el. Vagy jól fizető külföldiekre kellene cserélni a hazaiakat? Vagy a "gyengéket" el kellene tanácsolni, hogy jöhessen még több tucat jó futó? Ez szerintem fontosabb lenne a továbblépés szempontjából, mint a chip-kérdés (én mondjuk ezután is a saját mérésemben fogok bízni, bármilyen rendszer is lesz)... Szerintem.
7241gabi Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3314

Szia Csilla!

Szerintem Te vmit nagyon félreértettél. Igen, itt mindenki egy kalap alá kerül, mert ugyanazon a topikon tárgyaljuk ki a versenyeket, de ez nem jelenti azt, hogy egyenlőséget teszünk ezek minősége közé. A tegnap esti hsz-omban pl. éles határt húztam Dömdödöm és EperésSör szervezői teljesítménye és hozzállása között. Ezenkívül egész nap az összes hozzászóló a körszámlálás jobbításával foglalkozik.

Előzmény: kiscsilla (3313)
kiscsilla Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3313

Csak azért szólaltam meg, mert a körszámolást a verseny legfontosabb kérdésének tartom. Pontosan ezért is dolgoztunk rajta évekig, hogy a lehető legmegbízhatóbb módszert dolgozzuk ki. Kikísérleteztük, ha úgy tetszik, a futókon, de mindig biztonsági óvintézkedésekkel, kezdetben gépi és kézi módszerrel párhuzamosan számoltunk. Mostani szisztémánk a tévedések azonnali kiszűrésének lehetőségét biztosítja, a videó csak egy plusz utólagos ellenőrzési lehetőség, a maximális megbízhatóság érdekében. Futóként és körszámolóként is vannak tapasztalataim, tudom, hogy a futó gyakran elbizonytalanodik már attól is, ha nem sikerül szemkontaktust teremtenie a számolóval. Így értettem a "kívülrőlt". Nálunk sajnos az állandó visszajelzés nem megoldható, egy km-es körök és százon fölüli indulószám esetén nem tarthatunk mindenkivel szemkontaktust, sőt semmilyen egyéb, a futást lassító módszert sem vezethetünk be.

Mivel legfőbb célunk, hogy a lehető legpontosabban és legmegbízhatóbban dolgozzunk, nem zárkózunk el, nem titkolózunk, mindössze azt furcsállom, hogy pont minket akartok "elszámoltatni". (Tudtommal a többi, nem chipes versenyen nincs a miénkhez hasonló kontroll.) Bár korántsem vagyunk még elégedettek a teljesítményünkkel, bevallom, nagyon rosszul esik, hogy azt a látszatot keltitek, mintha nálunk nem lenne hitelesítve a pálya, nem lenne megbízható a körszámolás. Hogy olyan versenyekkel kerültünk itt egy kalap alá, ahol nincs frissítés, a szervezők nem ismerik az útvonalat stb.

Részemről a kérdést lezártnak tekintem, a biztatásokat pedig köszönöm. 

Előzmény: ultrafutó (3305)
larzen Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3312
MDR
A beléptető rendszerek általában kisfrekvenciásak (=kis leolvasási távolság, kis sebesség). Az ajtón belépni kívánó ember nem fut 4 perces ezrekkel az ajtó felé.
Kiszámítottam: ha 3 perces tempóban fut a futó és a leolvasás hatósugara 2 mp, akkor az olvasónak 0.1 mp-e van arra, hogy biztonsággal leolvasson.
Előzmény: maydayray (3309)
EperésSör Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3311

valóban, hosszútávon jó lehetne még az SI is, de körversenyen szerintem nem.

sokféle megoldás elképzelhető, de minden házi fejlesztésnek meglesz az a nagy hátrány, hogy évek munkája kell bele, hogy a kezdeti bajai kijöjjenek, ergo megbízhatóvá váljon

A MASZnak nincs valami cucca?

 

Előzmény: imaro (3306)
miki Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3310
Kár. Akkor majd nyomkodom tovább az órámba a köröket :-). Csak így nem fejlődhet tovább a verseny. Ott volt pl. a rohonci verseny, chippel. Ott sem voltak ezrek, még ha többen is, mint Sárváron. Hogyan csinálhatták? (nem gúnyolódásképpen kérdezem, komolyan)
Előzmény: 7241gabi (3308)
maydayray Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3309

igyexem offtopik maradni, de hátha...

 

még előző munkahelyemen volt szükségünk beléptető rendszerre. 100.000 HUF bruttóért felszereltek volna egy olyan rendszert, ami automatikusan nyitja az ajtót, ha a mellényzsebemben vagy az övemen hordom az azonosítóm és x méteren belülre érek. természetesen loggolja a be és kilépéseket másodpercre pontosan, és monitoron azonnal követhető az egész. egy ilyen nem lenne elég? 100 lepedőért? mindent tud, amit itt olvasok: loggolás (ergo körszámlálás), elég egy műanyag akármit a gatyára tűzni és azonnal látni az eredményét.

?

7241gabi Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3308
Miki! Attól tartok, hogy az összes induló 1%-a sem lenne elég a bérleti díjra:-(
Előzmény: miki (3307)
miki Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3307

Ha a megfelelő technika bérlése a bevételen múlik, bátran meg lehetne emelni a nevezési díjat. Hogy a nehezebb anyagi helyzetben lévő futókat ez ne hozza hátrányos helyzetbe, ők természetesen kaphatnának kedvezményt a szükséges mértékben. De ha megteremtitek rá a lehetőséget, az adóm 1 %-át is szívesen felajánlom a célra.

 

Biztos vagyok benne, hogy ha nemzetközi színvonalat tudnánk biztosítani, pár éven belül komoly verseny lehetne Sárváron, sok futóval, köztük külföldiekkel.

 

Nagyra becsülöm a versenyszervezésre vállalkozók munkáját, még ha vannak is hibák. Kitartás!

imaro Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3306

EperésSör

 

Elnézést, ha megsértettem volna az ulrafutókat az SI rendszer gyermeteg ötletével.

 

Amennyiben behúzol egy vonalat a papírlapra, egyből kiírja a körök számát és az időt a képernyőre?

 

A pápaiak már fektettek munkát egy kiolvasó fejlesztésébe, talán azt lehetne hasznosítani. Kb. egy percembe került, amíg megszereztem a fejlesztő nevét és elérhetőségét. Larzennek átküldtem a délelőtt. Ezt sem egy kis papírlap segítségével tettem.

 

Ez csak egy lehetsége alternatíva, ami lehet egy csomó szempontból rossz, vagy jó. Egy fontos feltételt viszont teljesít: mindenkinek egyformán ad előnyt vagy hátrányt.

A bizonytalan körszámlálásról ez nem mondható el.

 

Kipróbálni a megállós rendszert egy 5 kilométeres körben rendezett 50 kilométeres versenyen (edzésen) azért talán nem is olyan lehetetlennek látszó kisérlet.  Egy BB-n a legegyszerűbb legolcsóbb. A kétszáz méteres körben rendezett csarnokbeli 24 órásra fölösleges lenne megkisérelni is.

 

Imaro

 

Előzmény: EperésSör (3300)
ultrafutó Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3305

Kedves KisCsilla!

 

Köszönjük azt a lelkesedést, amivel a sárvári versenyt rendezitek. Azt nem is írta egyikünk sem, hogy nem szívvel-lélekkel fáradoztok a versenyen a futókért. Éppen ezért nem is sértegetett Benneteket egyikünk sem. Gyula várta a kritikai észrevételeket /nem szereti a langyos sört/ mi meg leírtuk/megkérdeztük hogy mivel kellene még foglalkozni.

 

Az, hogy az UMSZ számonkérhet bizonyos követelményeket, az abból következik, hogy a sárvári verseny az UMSZ által kiírt 24 órás magyar bajnokság is. Gyulának mint pályázónak gondolom nem lehet ellenére a verseny ellenőrzése és felügyelete. Igen, az olyan alapvető kérdésekben mint a hitelesítés vagy a körszámlálás, számonkérőnek kell lennünk. A szövetségnek is, de az egyes futóknak is. Jogunk van tudni a pontos eredményeket. Visszautasítom, hogy attól valaki vérprofi, hogy tudni akarja az elért helyezését és a megtett távot.

 

Azt írtam, kételyeim vannak a körszámlálással kapcsolatban. Az utóbbi húsz évben kétféle rendszerben láttam körszámlálást és ez egyikre sem hasonlított. Én egyébként belülről figyeltem a dolgokat,  nem kívülről dumálok, bár az sem lenne baj szerintem. Valami újat próbáltatok ki rajtunk, amit azelőtt soha sehol /vagy igen?/. Enyhén szólva rizikós volt az első 12 óra. Lehet, hogy bevált a módszer, de igazából nem tudom. Nem is ismerem a módszert és a kontroll lehetőségét jelentő videofelvételes ellenőrzésre sem válaszoltál. Pedig érdekelne mindkettő. Ha működik a módszer, akkor szabadalmaztatni kell és hamar átveszi a többi rendező is, hiszen lényegesen olcsóbb a chipnél.

 

Üdv:

Guszti

 

Előzmény: kiscsilla (3297)
EperésSör Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3304

én erre azt gondolnám, hogy Dencsék még nincsenek olyan régóta itt, mint az osztrák márkaképviselet odaát. azaz még nem termelték vissza a befektetést.

és persze a szponzor kérdés is más egy 5, 10 kilin

Előzmény: ultrafutó (3301)
EperésSör Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3303

Szerintem haladunk.
Pl.: jövőre a veszprémi 6h is meg lesz mérve egy szakemberrel, még az is elképzelhető hogy nemzetközi tanusítványa is lesz. Az útvonal biztosítás is szerintem mindenkinek világos. Csomó-csomó ötlete kaptam, már a verseny közben is, de itt a fórumon meg aztán még többet, amit eddig nem látván, újnak hat. Ezek bekerülnek a következő kiadásba. Akkor lenne értelmetlen, ha elbeszélnénk egymás mellett és ezek a dolgok elmaradnának, akkor aztán nagyon. De adjátok meg a bizalmat és 2006 májusában beszélgessünk róla, hogy mik voltak amik megvalósultak és kezdjünk újra beszélgetni róla, mivel lehet még több.


Ha olykor élesen egymásnak is feszülnek a vélemények: ebből csak jó sülhet ki (mindenkinek)!
Jó hogy van egy fórum ahol őszintén megbeszélhetjük ezeket a dolgokat. Értelmét vesztené, ha finomkodnánk.
Valaki elmondja hogy mi van, mit szeretne, más elmondja hogy mi van, mit szeretne, Én elmondom hogy mi van, mit szeretnék. És nemigaz hogy nem érdekelnek a kritikák, akkor nem ülnék itt. Csak elmondom ha szerintem másképp van, ettől még lehet igaza akár mindkettőnkenek is, csak én máshonnan szemlélem.

A felvetet kritikák személy szerint nekem sokkal jobban meghozzák a kedvemet a versenyszervezéshez /ó, neee:-)/, viszont nagy kihívás, és nem csinálnám, ha nem gondolnám, hogy megvalósíthatók. Ha nem gondolnám, hogy tudok produkálni egy színvonalat amit ezekből a hozzászólásokból merítve gondolok ki. Ezért fontos, hogy felszínre jöjjenek a dolgok és jönnek is:) csak győzzem.

túl optimista voltam?

üdw,

Előzmény: Szájmon Achilleus (3298)
ultrafutó Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3302

Hát Szögeden sosem lesz már 24 órás futás?

Azok voltak a régi szép idők...

Előzmény: Szájmon Achilleus (3298)
ultrafutó Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3301

1994 májusában futva kirándultam a Fertő tó körül és véletlenül belecsöppentem Eisenstadt városának a futónapjába. Volt gyerekfutás, 5 km meg 10 km. Beneveztem a tízesre, nem emlékszem,  hány schilling volt, de egyetemistaként se jelentett horribilis összeget. Legfeljebb százan indultunk a versenyen és ChampionChippel mérték az eredményeket.

Ha ilyen drága, akkor ők hogyan csinálták vajon száz emberre? Annyival több ott a szponzor, vagy annyival olcsóbb az osztrák chip-bérlet mint a magyar? Ezt tényleg nem tudom.

EperésSör Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3300

SportIdent ügyben:

A SportIdent felhasználása ilyen feladatra szerintem képtelenség. Egyszerüen nem erre lett kitalálva, aki ilyenekben gondolkozik az ne vegye nagyon komolyan. A magyar fejlesztők bizony ki is próbálták ráadásul nálunk, Veszprém megyében annak idején a Hunor névre hallgató rendszerüket, de a gyerekbetegségei a cuccnak nem voltak áthidalhatók. Ha mégis működne és meglennének a fejlesztők, -akik után én is nyomozok, s nemsokára el is jutok hozzájuk- akkor is csak tájfutó versenyre lenne alkalmas.

Ilyen alapon szaladgálhatnánk egy tolla és minden körben behúzunk egyet egy papíron a nevünk mellé:) uyganúgy meg kell állni.
A SportIdent bevált - off: ilyennel rendezzük egyébként most hétvégén mi is a 3 napos versenyünket Eplényben! jó idő igérkezik s reméljük idén is sokan lesznek on:-, de az utcai futás igényei az egészen mások.

Habár SportIdent legújabb fejlesztései azt célozzák, hoigy már ne kelljen dugni, elegendő lenne csupán 10-20 centire elhúzni a kezet a doboz felett, ami már közelít az utcaifutó igényekhez.

 
Larzen:
ha lehet én is kérnék infót az ötleteidről! Én a hardver részében érzem otthonosan magam, még össze is állhatnánk. biztosan megoldható egy ilyen rendszer bizonyos kompromisszumokkal.
 
Komolyan foglalkozok a témával, de addig is szerintem megfelelő megoldás az erre a célra írt progi, nálunk a körökkel kapcsolatban semmiféle kritika nem jött. 20 ember ment a körön és 2 embert igényelt/egyik csinálta a másik ellenőrizte/
 
A ChampionChip elérhetelen, elhiszem hogy láttak páran külföldön a ultraversenyt ilyennel mérni, de ott tuti sokkal többen voltak. Itthon 300 fő allat meg sem mozdulnak Dencsék. Ami persze érthető.
Lehet próbálkozni kiegészítő versenyekkel, amit pl. mi is csináltunk, de úgy sem lehet elérni a fedezeti pontot. Wörschach biztos megvolt:)

üdw,

Rozita Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3299

KisCsilla, Dömdödöm,

 

bár most a kritikus hangvételű hozzászólásokból dömping van, azért remélem nem megy el a kedvetek a jövő évi verseny megrendezésétől. Jónéhányan szívesen elmegyünk újra hozzátok.

Addig is kitartást kívánok nektek, sok energiát a szervezéshez, a futóknak pedig jó felkészülést!

Előzmény: kiscsilla (3297)
Szájmon Achilleus Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3298
Kedves Futóbarátaim!

Eddig csak „mintegy kívülről kóstolgattam" a fórumot, de most már tényleg úgy érzem, hogy muszáj megszólalnom, egyszerűen nem bírom szó nélkül hagyni...

Szóval. Hihetetlen, hogy olyan dolgokról folyik a vita és nincs egyetértés „versenyt rendezők" és versenyzők között mint például, hogy egy pályát fel kell-e mérni, ha igen, akkor miképpen, a köröket hogyan kell számolni és adminisztrálni, a pályát hogyan kell(ene) biztosítani, milyen módon kell(ene!) tájékoztatni a futókat és a nézőket tájékoztatni a verseny állásáról stb.

Ezeket a feladatokat a Világ nagyobbik részén már 20 évvel ezelőtt megoldották.
Azóta csak javulnia volna szabad a helyzetnek. Javul is, csak nem itthon, sajnos.
Már legalábbis nem a sárvári, a zöldgömbös és a veszprémi versenyeken például.

Persze lehet azt mondani, hogy örüljek, hogy „ilyen" is van.
Mondom én: örül a fene.

Veszprémbe az előzetes és utólagos információk után el sem mernék menni (gondoltam rá korábban, de időben elálltam a szándékomtól) versenyezni.
Edzeni meg lehet bárhol, azért nem érdemes oly sok kilométert utazni.

Az, hogy a „Balaton Kör" futása során éppen a versenyben vezető futókat küldték el rossz irányba a szervezők(et)-segítők, semmiféle meglepetést nem okozott számomra.
Egyszer magam is részt vettem egy Tisza-tó körüli versenyen.
Az ukáz (egyéb információ hiányában) az volt a rajtnál: „Az útvonal, ugyanaz mint tavaly!"
A versenyt vezető páros nyilván nem volt ott „tavaly", mert (egyéb információ hiányában) simán túl futott az első jobbra vezető leágazásnál.
Az országúton hervatag szőlőcukrokat és langyos kútvizet istápoló fiatalok már 15 km-nél türelmetlenül érdeklődtek: „Sokan vannak még?"
A célban azután a rajtszám leadása után lehetett volna átvenni a „pólót".
Nem lehetett, mert az beza elfogyott.
– „Nem baj, majd jöttök a Fertő tóra is és ott megkapjátok!"
– Muhaha!

Sárvár pedig bajnokságot rendez. Lelkesen?
Az idei verseny (ugye áprilisban volt?) hivatalos jegyzőkönyvét szeptemberben kaptam meg levélben. És nem áprilisban postázták...

Szóval, „időnként” nem látom a világos gondolkodást és a valódi tenni akarást.
Amikor sok-sok tapasztalattal bíró, (nemzetközi versenyeken is) rengeteg információt szerzett és tapasztalt futók őszinte és tiszteletteljes jobbító szándékú hozzászólásaikkal oly módon „vitatkozó” beírásokat olvasok, hogy:
„Nem győztetek meg, de én elfogaom más emberek álláspontját, s ha ez egyezik a többséggel biztos elindulunk abba az irányba. Ki tudja pár év múlva lehet, hogy nekünk is lesz IAU-s plecsnink -de valószínűbb hogy nem:)-.”
Vagy: „Szerintem a futók minősítsék a versenyt, s ne a "hozzáértők"…….

– Hát bizony csaknem összekarmolom az arcodékomat!

A legutóbbi gondolatról. Talán mégiscsak az lenne a legjobb, ha „hozzáértő futók” minősítenék a versenyeket és a versenyek szervezői-rendezői meg is hallgatnák, sőt alkalmanként meg is fogadnák a jótanácsaikat.

Az előbbire bőven találtam is példákat. Az utóbbira kevésbé. És ez szomorú.
Ja, legalábbis nekem! :-)))
kiscsilla Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3297

Elnézést, amiért közbekotyogok, nem készülök Spartathlonra, de megszólítva éreztem magam a sárvári versennyel kapcsolatban. Mint a szervező lánya, körszámolási felelős (és már rég nem tinédzser), szomorúan hallom, hogy kételyek merültek fel a rendszerünkkel kapcsolatban. Azért dolgoztuk ki ezt a szisztémát, mert biztonságosabb, mint a hagyományos körszámolás. Hasonló programot használtunk, mint amit Larzen felvázolt, a cetlizés is a tévedés lehetőségének csökkentését szolgálja. Mindenkit két géppel számoltunk, így minimálisra csökkenthető a kimaradt körök száma, mivel nagyon valószínűtlen, hogy mindkét gépnél ugyanannál a körnél tévedjenek. Természetesen a rendszer nem ad másodpercre pontos részeredményeket, de nem ez volt a fő célunk, hanem a tévedés lehetőségének minimalizálása. Minden évben volt kijelölt emberünk, aki a verseny közben felvilágosítással szolgált, a 24 órásokat éjszaka - mivel már nincsenek olyan sokan - a körszámolók is el tudják látni minden információval, de a 12 órásoknak is szoktunk "szóljatok 20 kör múlva, akkor pihenek egy kicsit" - típusú kéréseket teljesíteni. Bármilyen felmerült gyanút akár a helyszínen azonnal, akár utólag kivizsgálunk (a váltóknál előfordult, hogy megálltak, sétáltak egy-egy kört, őket azonnal meg is kérdeztem, nem mi tévedtünk-e). Képtelenségnek tartom, hogy fél évvel a verseny után felül akarod vizsgálni az eredményeinket, csupán mert kívülről nem látszott jónak a rendszerünk. Nem értem, mire fel ez a számonkérő hang, mi évek óta azon dolgozunk nagy lelkesedéssel, hogy a futók jól érezzék magukat nálunk, szívesen térjenek vissza.

Régóta dolgozunk a chipes körszámlálás megvalósításán is, de mivel a bérlés túl drága, magunknak kell felépíteni a rendszert és nagyon nehéz hozzájutni a szükséges berendezésekhez. Minden követ megmozgatunk, hogy összehozzuk.

Az eredménykijelzésen és a többi felmerült problémán is javítani fogunk természetesen, de én el sem bírok képzelni akkora táblát, vagy kivetítőt, amin száz eredmény futás közben olvasható méretben jeleníthető meg.

Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a verseny jó legyen. Többet nem ígérhetek.

Előzmény: ultrafutó (3295)
ultrafutó Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3296

Még néhány kérdés:

 

Tervezitek-e, hogy zenével, műsorközlővel színesítsétek a programot?

Gondoltatok-e arra, hogy összegyűjtitek a kívánságokat és ez alapján előre összegyúrtok egy zenei anyagot?

 

Fogjátok-e hirdetni a rendezvényt Sárváron, tudni fogják-e a helybéli nem futó járókelők, hogy mi történik éppen a városban?

 

István tábláján kívül: beolvassátok-e a versenyek állását hangosbemondóba mondjuk óránként? Tudniillik ez nem állna semmiből és így jut el a leghatékonyabban az információ a futókhoz. Nem kell megállni, keresgélni, csak fülelni. Kapcsolódó kérdés: tudtok-e a rendszeretekkel óránként PONTOS részeredményt adni? /Kételyeim vannak./

 

Jogos-e az az igény, hogy verseny közben bármikor megkérdezhesse a futó, hogy eddig hány kört teljesített és ez hány kilométernek felel meg? Ha igen, tudtok-e ilyen információt szolgáltatni?

Előzmény: ultrafutó (3295)
ultrafutó Creative Commons License 2005.11.10 0 0 3295

Kedves DömDöDöm!

 

Akkor én átváltanék kérdő üzemmódba,  hátha attól nem sértődsz meg annyira.

 

Leírnád nekem, hogy pontosan milyen módszerrel számoltátok a köröket?

Belülről nézve borzalmasnak tünt, de lehet, hogy nem, ezért érdekelne.

Azt írod, hogy végig ellenőriztétek a videofelvételt. Mik a tapasztalatok? Volt eltérés a körök számában és milyen gyakorisággal? Ez az információ lenne perdöntő a rendszer működőképességét illetően. Ha megvan még a felvétel, akkor kezdeményezni fogom, hogy az UMSZ is vizsgálja meg mint a bajnokság kiírója és felügyeleti szerve.

 

Leírnád, hogy a versenyen szerinted min nem kell változtatni és mik azok,  amiket jövőre feltétlenül máshogyan fogtok csinálni?

 

Tervezitek a futópálya lekordonozását és a keresztbemászkálás és autózás megszüntetését?

 

Történt rendőrségi feljelentés annak az ámokfutónak az ügyében, aki vasárnap hajnalban Skoda 120-as gépkocsijával a körszámláló sátor környékén megindult a futópályán a futókkal szemben, szándékosan nekiment Földvári Zolinak, majd egy kordontartót felborítva továbbhajtott? Tudom, hogy nem én voltam az egyetlen szemtanú, gondolom a rendezők közül valaki intézkedett.

 

Tervezitek-e, hogy a futópálya szélessége ne változzon a verseny folyamán?

Elég szélesnek találtátok a verseny első órájában a legnagyobb tömegben a kb. 1 méteres kordont? Éjszaka jövőre is szűkülni fog a pálya? Ha igen, akkor ezt előre közlitek-e a résztvevőkkel,  vagy majd rájönnek menet közben? Vagy felváltva rugdossák ki-be a futók és a rendezők a bójákat?

 

Remélem érdemi válasokat is kapunk, nemcsak ilyen

"Minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve, várom további javaslataitokat"

típusú lepergető válaszban reménykedem.

 

Utolsó kérdésem: István tényleg leakasztja Mecseknádasdon a suli tábláját és felrakja az Intercityre? Vagy megint süket fülekre talált egy abszolút jogos kérés?

 

Üdv:

Guszti

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!