Jéééé.... Van mit nézegetni. Remélem, nem azt az e-mail címet adtam meg a regisztrációnál évekkel ezelőtt, amire most gondolok, mert akkor sose kapom meg a jelszómat!
440 km autózás Czimbályval, éjfél előtti érkezés. Az Öreg Bence udvarába már nem fér be az autó. Átevickélünk a sáron. A rajthelyként szolgáló étkezőben vidám társaság, meleg fogadtatás. Gyors nevezés, egy kis borozgatás, üres ágy keresése Jaat segítségével (fejlámpával), aztán lefekvés a cserépkályhával jól befűtött helységben. Hajnal felé neszek, egyhangú kopogás a tetőn– esik az eső. Finom kávé a konyhában, aztán beöltözés. A mai napra ilyen időjárás rendeltetett, nincs mese, menni kell. Bot a kézbe, rajtpecsét, indulás. A falu főutcáját elhagyva rögtön ízelítőt kapunk az olvadó hóból és sárból. Bába-hegy lábáig dagonya. A mélyvízek kerülgetése eleinte azért még sikeres. Megváltás beérni az erdőbe, ahol a talaj egész jól járható. Ahogy az út emelkedik, egyre több a hó. Kilátás sajnos semmi, pedig innen lenne mit nézni. Hatosváró után még egy kis emelkedő, és már meg is van az első határkő. Hársas-hegyről cipőben szánkázás lefelé a hóban. Kezdődnek a patakátkelések. Az olvadt hótól megduzzadt patakok látványa fantasztikus élmény. Ide el kell jönni majd máskor is! Lassan kibontakozik a ködből a Tolvaj-hegy. Adj neki, fel! A mászás nem is olyan borzasztó, lefelé itt rosszabb lenne jönni. Fent derékszögű kanyar, és kezdődik a hullámvasutazás a határkövek mentén. A hó néhol méteres, ahogy a szél összefújta. Nyomokba lépkedek, lesem a kilátást, ami nincs. De hamar vége ennek a szakasznak, irány a P hszögön vissza, Pusztafaluba. Gyors pecsételés, Jaat közvéleménykutatására („Na, milyen a túra?”) tömör válasz („Nagyon helyes kis túra!”) Kis kör után indulhat a Nagy kör, Füzér felé. Eleinte a K+ reményt ad az időjárás tekintetében, látni lehet a Sátoros hegyek vonulatát, és a völgyekből felszálló felhőgomolyagokat. A füzéri vár megpillantása innen is mellbevágó élmény. Kis mászás, de csak a vár aljáig, mert Jaat odarendelte a pontot, túl jegesnek találva előző nap a várba felvezető lépcsőket. Meglepett, hogy kisgyerekes kirándulókkal is találkoztam a vár felé vezető úton. Füzér után a Rákócziról ismert P jelzésen vezet az út, csak most ellenkező irányban. Hollóházán a bolt bezárt, pedig jó lett volna valami ennivalót venni. Pányoki-kútnál a kereszteződés után van a pont, itt már muszáj megállni egy kis erőgyűjtő evésre. Lélekben már a Szurok-hegyre készülődöm. Erről az oldalról, vagyis délről könnyebb a mászás, mint nyugat felől, a határköveken. És újra a fedélzeten, az Északi Zöldön! Nagy kövek szerteszórva mindenfelé, ott hevernek talán vulkános születésük, évmilliók óta. A Szurok-hegyről lefelé menet egy szóval jellemezhető: „kalandos”. A meredek, kövekkel telehintett lejtő aljában egy olvadt hólétől megáradt patak, valóságos kis folyó keresztezi az utat. Egy fatörzsön egyensúlyozva sikerül átkelni rajta merülés nélkül. Le után fel: jöhet a Nagy-Hrabo. Némi mászás után hosszú tekergés fent a határköveken. Az út jól járható, kisebb fenyvesek és nyírfák tarkítják az erdőt. Egy helyen szépen rálátni László-tanyára. Később zúgó patak mellett vezet az út. Aztán ismét emelkedők jönnek. A hó egyre vastagabb, a levegő érezhetően hűl. Nagy-Milic előtt pedig elkezd havazni. Itt kis szakaszon oda-vissza kell menni, egymás után engedem el a szemből, lendületből lezúgó társakat. A Milicen sátoros pontőr. Többen összegyűlünk itt, de szemből már érkeznek a Milicet másodjára megmászók, köztük Tinca és Bálint. Szolíd lejtő következetik az OK-n Bodó-rétig. Alkonyodik, és nyugat felé meghasadtak a felhők, vörösen izzik mögöttük a nap. Ennyi volt látható belőle az egész nap folyamán. Aztán egy kis aszfalt, de a László-tanya országútját nem sokáig kell koptatni. Irány a K+ jelzésen Füzér. A fejlámpa fényében egyre reménytelenebb próbálkozás kikerülni a vastag vízátfolyásokat, olvadt hólé-tavakat. Egy idő után már nem is érdekel, bár egy-egy térdig merülésnél még mindig bosszankodom. Füzérre érve bezárul a nagy kör. Most a Várhegyet hátulról kell kerülni. A Várkút mellett elhaladva felkapaszkodom a Senyánszky-rétre. Itt dönteni kell a hosszú táv – rövid táv választásról. Az óra 7-et mutat , és bár még időben vagyok, befészkelte magát a gondolat az agyamba, hogy mégiscsak elég lesz a rövidebb táv. A lábam reggel óta ázott a jeges lében, és a bal érdem is fájdogál. Így hát a könnyebb utat választva leereszkedem a célba. A túra nehézségét elsősorban a talaj adta, az olvadó, kásás hó és a kikerülhetetlen, jeges vízátfolyások. A hólétől megáradt, zúgó patakok látványa feledtette a vízben tocsogó lábakat. Az Északi Zöld fantasztikusan szép, sejthető, hogy előbb-utóbb rákattan egy túrarendező, és nemcsak alkalmi túrák része lesz. Jaat és Maku remek módon megoldották az ellenőrzőpontokat, a szúróbélyegző használata egyszerű és nagyszerű. A készséges, mindenben segítő rendezők és a remek hangulat oldotta a nehézségeket. Mindent egybetéve, igazi LeFaGySz-os hangulatú, pompás túra volt. A hópelyhes kitűző gyönyörű. Köszönjük a rendezést!
A Csanyik-völgyi Vadasparkban a ritka Maki-példányokat szívesen látják, azt olvastam, hogy még az örökbefogadás is lehetséges! :)) Szerintem a Lilla Panzió (a Palotától kb. 200m) a legolcsóbb a környéken (össz. 5 szoba), asszem 6k egy 2 ágyas szoba (közös mellékh., zuhanyzó). Régebben a Csanyikban található Szent Ferenc Kórház Tüdőgondozójában is adtak ki szobákat óccsón...
Dani! Nálam van minden díjazásod vasárnapról.Egy szatyornyi.Eljöhetnél érte valamikor,vagy szólj mikor vagy otthon,és beugrok vele,úgyis arra járok egyetemre.=)
Tudom, még másik túrák vannak műsoron, de időben kell elkezdeni tervezni, úgyhogy ezúton érdeklődöm: Tud valaki a Népek Tavasza előtt szerényebb alvási lehetőségről a rajt viszonylagos közelében? Tornaterem, ebédlő, padlás, kollégium, vagy hasonló kategóriára gondolok, tehát nem a Palota Szállóra. :)
LeFaGySz 58 Zemplén
Péntek:
Indulás az utlosó IC-vel . 0 perces átszállás az utolsó buszra Újhelyen, de Borsod Volán megvár. Eső, hó, sár, zúgó patak, Pusztafalu. Helykeresés, hőség az emeletes ágy tetején.
Szombat:
Reggel a tornácról majdnem látszik a közeli Bába-hegy, és esik. Olyan sűrűszemű áztatósan. Bálinttal megegyezünk, hogy ez a nap a küzdésről fog szólni, nem az élvezetről, bár kinek hogy :) Eszembe jut egy régi burgenlandi kirándulás, amikor a kocsira várva álltunk az esőben. Jött a sofőr mosolyogva, „Az idő nekünk kedvez!” felkiáltással. Azon hétvégén végig szakadt :) Igen! Ez lesz a mai napi jelmondat!
Reggeli rutin után 7:30-kor táska nélkül két biztonsági csokival a zsebembe indulok a bemelegítő körre. Egészen az aszfalt végéig száraz maradt a zoknim utána jön 57 kilométer hűtőfürdő. A Hupcsér-kút környéki patakátkelésig csak a szántóföld melletti szekérút gázosabb, egyébként lehet haladni.
Tetszenek a szúróbélyegzős-bólyás pontok. Az adatlap egyszerű, pont a kellő mennyiségű információt tartalmazza. Lehetne ezeket alkalmazni más túrákon is, kímélve a pontőröket.
Lipovecen rámosolygok a határkőre, melynek tövében próbáltam összeszedni magam Kazinczyn. Ami emelkedőnek hosszú és kimerítő, az most csak egy ártatlan lejtő. Még csak nem is igazán meredek. Megadom a kellő tiszteletet az árkoknak, és óvatos vagyok, így sikerül elkerülni a cipőöblítést. A határsáv egyik törésében feltűnik a Tolvaj-hegy nyiladékával, rajta apró fekete pontokkal. Még egy kis tekergés, és már én is ott vagyok a lábánál. A széttaposott havas-földes-avaros katyvasz középső rész helyett kihúzódom a nyiladék szélére, de így sem egyszerű.
Jöhet a jutalomereszkedés Pusztafaluba. Kellemesen lejt a piros háromszög, ami jól is járható, mindjárt az Öreg Bencében pecsételek. Jaat szól, hogy nem kell fölmenni a várba, mert lefagytak a lépcsők. Egy órával később zár a cél, és még rövidebb is a táv? Ez kérem így luxustúra:)
Le a polármellényt, föl a hátizsák, indulás. Rushboy épp beér, mikor olajra lépek. A faluban találkozom Fridmannal, nemsokára Bálint-Tinca féle csoportot is utolérem, majd Álmost. Akkor ez már a mezőny eleje lesz. Füzéren kicsit bizonytalankodom a pontot illetően, de hamar megvan. Élvezem a hollóházi aszfaltot, a porcelángyár utáni meredek emelkedőt is megfutom végig.
A Pányoki kútnál találkozom tavalyi LeFaGySz-os túratársaimmal, Végh Attilával, és Molnár Petivel. Váltunk néhány szót, és Peti jön velem tovább. Beszélgetve gyorsan telik a táv, meg jól jönnek az emlékek is.
Szurok-hegyen nem csak a szél kellemetlen, hanem a lejtő is. Megint félek…
Eszkárosi átkelő előtt nem emlékeztem, hogy van patak. De nemcsak hogy telepítésre került, hanem átugorhatatlan méretű is. 20 méterrel feljebb fekszik egy kő a közepén, amin alig bukik át a víz, itt nagy gáz kis szerencse alapon átjutok. Petinek csak a nagy gáz van meg, térd alatt alvázat mos.
Drahosi rét 2 éve Rákóczin nagyon megfogott szépségével. Most inkább a vizes hóval. A végében vár ránk 3 újabb patakugrás a Nemzetközi Zergeképző Intézet ajánlásával. Ahogy haladunk fölfelé, a talaj fokozatosan megfagy, és az eső is átvált hóba. Találkozom a szlovák zölddel, Kazinczys eltévedéseim egyik emlékezetes pontjával. Milicig egyre nehezebb a terep, jobbára csak gyalogolunk a tömör hóban, utána viszont lehet kocogni Füzérig. Jól esik a déli oldal szélárnyéka. Meglep, hogy több túrázóval is találkozunk. Vaskapuig jó tempóban lehet araszolni. Bizonyosan beérünk világosban, de az Északi Zöld nehezebb mint a Milictől nyugatra. Pecsét, jöhet a lejtő tulajdonképp a célig.
A felső meredek részen még nem árt az óvatosság, de 1-2 km után már lehet ereszteni. Peti szeretne 10 órán belüli időt, ehhez a Senyánszki-rétről 10 perc alatt kell lejutnunk a célba. Sikerül. Nekem 9:21 lett a vége.
Kéjes örömmel szedem le magamról a vizes gúnyát, és zuhanyozok takarékosan a meleg vízben, majd legalább ekkora örömmel döntöm magamba a levest pár pohár tea kíséretében.
Kaja után maradtam az ebédlőben, együtt örülni, és beszélgetni a célba érkezőkkel.
Hogy a mátrai vagy a zemléni volt nehezebb? Nem tudom. Javarészt ismertem az útvonalat, és az nagy előny, ha nincsenek illúzióid :) Tavaly jobban elfáradtam, de idén kedvezőtlenebbek voltak a körülmények. Kedvezőtlenebb? Inkább méltóbb, hiszen Szivatás :) Fölösleges is összehasonlítani a kettőt. Minden LeFaGySz más!
Köszönöm a szervezők munkáját, és gratulálok a teljesítőknek!
A 360 Km-es távolság miatt pénteken munka után indultunk Nobival a BAZ megyei Pusztafaluba. Pesten csatlakozott hozzánk két túratárs: Vajonmerre és Márton Dani. Sűrű ködben 21.30-ra érkeztünk meg és már este beneveztünk az 58-as távra. Meglepetésünkre a faluban még 10 cm kásás hó volt.
Reggel 6.00-kor keltünk. Az egyik szobatárs azzal nyitott be az ajtón, hogy ő bizony hazamegy mert esik az eső. Próbálták lebeszélni de hajthatatlan volt. Az én fejemben is megfordult hasonló gondolat, de gyorsan elhesegettem.
A 7.00 órási tömegrajt előtt JAAT a túra főszervezője bejelentette, hogy a szintidőt megtoldja egy órával. Ez semmi jót nem jelentett. A rajt után nekivágtunk az előttünk álló 58 Km-es távnak és a 2840 méteres szintemelkedésnek. Már az elején éreztük, hogy nem lesz könnyű. A kásás olvadó hóban nehezen lehetett haladni. Az emelkedőkön ezt fokozottan éreztük és ahogy magasabbra mentünk a hó is egyre mélyült az eső pedig folyamatosan szitált. Alulról a latyak, belülről az izzadtság felülről pedig az eső áztatott. Az első emelkedő Bába hegy könnyen ment majd rátértünk (először) az Északi zöld jelzésre. A jelzés az északi határ mentén halad közvetlenül a határkövek mellett. A terep száraz időben is nehéz lehet a fejnagyságú kövekkel, ágakkal nehezített igen meredek terepen. A havas idő csak rátett még egy lapáttal. Ráadásul ezen a szakaszon kb. 5-6 helyen mély patakvölgyeket kellett kereszteznünk és persze a patakok meg voltak áradva. Óvatosan kellett megközelíteni a patakot mert a levezető ösvény is havas-jeges volt. Norbi nagyon kemény tempót diktált, sok helyen bele-bele futottunk. Elérkezett a rettegett 670 méteres Tolvaj hegy. A hegy olyan meredek, hogy sokszor csak négykézláb vagy a túrabotra támaszkodva lehetett rá felmászni. Előttem egy srác megcsúszott és csak kb. 30 méterrel lejjebb sikerült megállnia. 20-30 méterenként rövid pihenőket tartottunk végül lassan de felértünk. A hegy tetején teljesen fagyott volt a talaj és egy óvatlan pillanatban dobtam egy hátast. 3 óra 10 perc alatt visszatértünk Pusztafaluba. Megvolt a „bemelegítés”. Vizet töltöttünk és nekivágtunk a következő szakasznak.
Füzér felé haladás már jobban ment, itt alig emelkedett és jó tempót mentünk. A várhoz is viszonylag könnyen feljutottunk. Majd egy szintén könnyebb szakaszt teljesítve Hollóházára értünk ahol zoknit cseréltem. Itt tartottunk egy 5-10 perces pihenőt.
Hollóháza után északi felé vettük az irányt megmásztuk a Szurok-hegyet (13:15-re értünk fel) majd ráfordultunk az Északi zöldre a Nagy-Milic felé. A Szurok hegyről meredeken leereszkedtünk egy völgybe ahol egy 3 méter széles megáradt patakon kellett átkelni. Találtunk egy szakaszt ahol „csak” 2,5 méter széles volt és ott próbálkoztunk. Előttem egy terepszínű ruhába öltözött srác simán átgázolt a vízen mely combközépig ért neki. Átkelés közben hangosan szitkozódott. Átdobtam a hátizsákom és a botomra támaszkodva bal lábbal beléptem a patakba majd gyorsan átlendültem a másik oldalra. A víz a kamásli fölött átcsapva belefolyt az egyébként is vizes bakancsomba. Nem esett jól! A következő hegy a Nagy-Hrabo volt. Szintén toronyiránt másztuk meg. Hideg szél fogadott a gerincen és 0 fok. Itt a Norbi egy kicsit lemaradt de 1 Km-en belül behozta a lemaradást. Ezen a szakaszon panaszkodtunk egy kicsit egymásnak. Nekem a lábam fázott a bakancsban Norbinak pedig a bal bokája rendetlenkedett pedig egyfolytában jegelte! A Milicig még volt pár emelkedő de azok már barátságosabbak voltak mint az előzők, itt egy szakaszon havazott. 16.30-ra sikerült elérnünk a csúcsot. Ezen nagyon fellelkesültünk és jó tempóban haladtunk ismét Füzér felé. Füzér előtt nem sokkal ránksötétedett. 18.45-re értünk a Senyánszki rétre ahol döntenünk kellett, hogy 48 vagy 58 Km-re menjünk. Az előtte lévő fél órában sokat vaciláltam de végül a hosszabb táv mellett döntöttem, Norbi pedig a fájó bokája miatt (bölcsen döntve) a rövidebbre ment.
Csatlakoztam egy sráchoz és együtt nekivágtunk másodszor a Milicnek. Egy kis kerülővel megint az Északi zöldön mentünk fel most a déli irányból támadva a csúcsot. Az elmúlt hetek hófúvásai sok helyen nehezítették az utunkat. A méretes hótorlaszokat helyenként megkerültük máshol átvágtunk rajtuk. Néha beszakadt aladtunk és combig süllyedtünk a nedves hóban. A szervezetem már túlélő módban működött. Nem igazán esett nehezemre a szintkülönbség leküzdése, bár nem tudtam gyorsan haladni. Nagyjából két óra alatt ismét a Nagy-Milic 898 méteres csúcsán voltam. Innen már „csak” lefelé kellett menni. Az Országos Kék jelzésen keztük meg az ereszkedést ami jó meredek volt. Szinte sielve tettük meg az első pár száz métert majd lankásabb lejtő következett. A Csataréti erdészház után egy jól járható szalagozott szakasz következett ahol teljesen elkészültem az erőmmel. Mondtam is a túratársamnak hogy kikészültem. Adott vizet ami segített egy kicsit. Köszi! Viszonylag jó tempóban leértünk a Senyánszki rétre ahonnan már csak 1,8 Km volt hátra. A vége előtt másodszor is elestem kis híján bele egy pocsojába. Végül 15 óra 10 perc alatt beértem. Lefagyszhoz méltó kőkemény küzdelem volt. Köszönet a rendezőknek!
u.i.:
Jetit nem láttunk, szerintem elsodorta a patak! Nem vigyázott, pedig figyelmeztették: Pozor Yeti!
Talán jó volt, hogy akkor értem utól Vaddinoékat meg téged, átlendített.
Képzeld én nem tudtam, hogy a rövid távon 21-ig lehet beérni, egy túratársat is jól megfuttattam Nagy-Milictől :-) be is értünk 19.55-re. Kemény volt az a 12ó20p.
:-) miután kb. métert mértem a túrabottal mélységnek és talán hármat szélességnek, életem leghaláltmegvetőbb, legpontosabban kiszámolt, legtöbbször nekiveselkedő, de sajnos nem százszázalékos patakátugrása következett be
Február 27-én több csapatban bejártuk az útvonalakat. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy rengeteg víz van a Mátrában, s ez a helyzet vélhetőleg szombatra sem fog sokat javulni. Lajosházánál az áradó patak ismét elöntötte az átkelőt. Száraz lábbal nem lehet átmenni.
Galyatető felé kb. 700 m-től hó van, ami olyan, mintha vízbe lépnénk.
A Gabi-halálától a Vályus-kútig hó van, Kékesen kb. 40 cm-t jeleztek az arra járók.
Lejjebb is a víz az úr. A Csepegő-forrásnál is rengeteg vizet jeleztek, a patakátkelés itt is nehézségekbe ütközik.
Galyatetőig metszeni nem sokat kellett, viszont nagyon sok szemét volt. Mi a Rákóczi-forrástól a Farkas-kútig vagy 3 zsák szemetet összeszedtünk, Galyáig is összejött vagy 2 zsákkal, de 700 m-től a hótakarta szemetet nem láthattuk. A 10 km-es útvonalon 9 zsák szemetet szedtek össze.
Rengeteg vízre kell számítani tehát. Túrabakancs helyett túragumicsizma ajánlott...:)
Mindenkinek jó készülődést! Szeretettel várunk Titeket!
