Cégünk gondolkozik fotónyomtató beszerzésén, és azon irányú lenne érdeklődésem, hogy tudnátok nekem mondani megbízható (minőségre is!) és elfogadható tipust. És persze jóárasítva:)
Eléggé sürgős lenne, mert engem is hajt a főnököm:(
Hogy pontosítsam a szempontjaimat: A képek témái miatt nekem úgy általában véve kevésbé fontos a műszerekkel mérhető színhűség, pl. nem műtermi körülmények között készült divat- vagy portréfotókról van szó, sőt, néha a valósághoz képest kifejezetten nem színhelyesek a képek. Mondjuk viszont ez utóbbi miatt éppen hogy érdekelhet, hogy a kép adott pontján milyenek is azok a nem színhelyes színek, de ez inkább apró bíbelődés tárgya, vagyis ezzel együtt is inkább érdekel az egyszerű szemléléssel kapható összbenyomás. Megfelelne egy nyomtató, ha kellő beavatkozás után el tudom érni, amit akarok, ha kell, telített színeket, kellő kontrasztot, jó kidolgozottságát a világos vagy a sötét részeknek, vagy hogy a szürkeárnyalatos valóban csak szürkeárnyalatos legyen, stb. Lehet, hogy ezt nagyjából bármelyik nyomtatóval megkapom a ~130-150 e Ft-os A3 kategóriában. Vagy nem, mert esetleg van köztük érezhető különbség, szóval ezt nem tudom. És inkább érdekel a minőség, mint az, hogy mennyit kell a képre várni, mire kipottyan a nyomtatóból.
Persze, pár kép esetén mindenképp az előbbit választanám. De folyamatosan szeretnék képekkel foglalkozni, és akkor már kényelmesebb lenne az otthoni munka. Másrészt viszont mégis csak egy hobbi lenne (legalább is, most nem néz ki más), szóval valahol meg kellene húzni a határt, mert ezután is csak a pénzt fogja vinni. Pl. láttam, hogy jókat mondtál a HP 9180-ról, de egyelőre nincs élő tapasztalatom a támában. Hogy pl. az R1900 és a vele egy kategóriában emlegetett nyomtatók között van-e akkora valós különbség, ami miatt érdemes lenne sokat lamentálni a kiválasztás ügyében, vagy egyáltalán megéri-e rákölteni a többletet pl. egy stylus 1400-hoz képest. Review-kat lehet olvasgatni, nézem is őket, de azok mégis csak review-k. Tulajdonképpen alapvető infók lennének ezek, tudom, unalmas, mert mindenki ilyet kérdez.
Ez az Epson R1900 engem is érdekelne. Főleg az, hogy van-e értelme ezt venni mondjuk az 1400 helyett, mert előbbi kb. felébe kerül (70000) az R1900-nak. Amatőr kiállításon szeretnék falra tenni képeket, szóval nem a profi a megcélzott szint, de mondjuk az "igényes amatőr" mindenképp. Melyikre érdemes inkább költeni, szemmel látható durva különbség van-e a nyomataik között?
Sziasztok! A kreatív képeslapkészítés topikból jöttem hozzátok, segítséget remélve. Gondolom értetek a nyomtatókhoz, ezért fordultam hozzátok. BÁr nem olyan profit szeretnék, mint legtöbbeteknek van, de talán tudtok segíteni. Egy multifunkcióst szeretnék otthoni használatra, igazából a képeslapokhoz nyomtatnék vele fotópapírra színeset, na meg néha egy-két dokumentumot is. Kinéztem 4 gépet, segítsetek dönteni! Fontos, hogy a fenntartási, utántöltési költség minél kisebb legyen. A 4 gép: Canon Pixma mp 520 HP photosmart c4280 HP photosmart c 5180 HP officejet 5610 Melyiket vegyem? Fax nem fontos bele, csak az officejet-es nem igazán drágább, viszont elég jó teszteredményei vannak. Nagyon szépen köszönöm segítségetek: Andi
A HP 9180-as nálam mindenevő - etetem HP-val, Epsonnal, Canonnal, Teccoval, Fortéval, TDK-val, Hahnemühlével és mindennel, ami csak a kezem ügyébe kerül, sokszor a nagyobb gépek tekercseiből megmaradó ficnikkel, és mindegyikkel brillírozik, kizárólag akkor teljesít rosszul, amikor dye tintára optimalizált papírt teszek bele, mert arról némileg lepereg a pigment tinta.
Vannak persze különbségek, de ezek nem színben és tónusban jelentősek, hanem inkább a papírfelület kivitelében.
Ennél a nyomtatónál én az elmúlt egy év gyakorlatában nem találkoztam ilyen problémával. Előfordultak hosszú várakozások, de ezekről is kiderült, hogy felhasználói bevatkozásra várt a hardver valamiért, ami a számítógépen futó szoftverben nem látszott egyértelműen (a gép viszont kiírta valamilyen üzenetben).
A mellékelt coloriméter papírprofil készítésére nem alkalmas, csak monitorkalibrálásra. Én nem adnék érte pénzt, de könnyen beszélek, mert nekem van komplett kalibráló rendszerem mindenhez :-)
Ehhez a HP-hoz minden komolyabb papírgyártó kínál letölthető gyári profilt, és azok eléggé jó minőséget is adnak. Egyedül az olyan esetekben szoktak némileg hibázni, amikor színes tintaszettel akarunk neutrális f-f képet nyomni (pl. enyhén barnított képet csak így lehet, de ha neutrálisat akarnánk, akkor nem lesz 100%-ban az). Ennek tökéletes kivitelezéséhez kell az egyedileg mért profil, de ha nincs, akkor neutrális f-f képhez simán lehet tiszta f-f tintás nyomtatást kérni és az abszolut semleges és gyönyörű.
További előny az Epsonnal szemben, hogy nincs macerás tintaváltás, hanem szoftverből azt a feketét használja a driver, amire szüksége van a papírnak. Sőt rip szoftverben pl. akár egyetlen nyomaton belül is használhatom a fényes fekete és a matt fekete tintát különböző elhatárolt területeken, ha erre van igényem valamiért.
nem tudom a hp-nel ez hogy van de az epsonnal van egy rakat papir mindhez van icc es a legtobb igenyes papirgyarto oldalarol le lehet tolteni hozza icc-t. nyilvan legeslegjobb minden egyes csomagot es tintat kalibralni de kerdes hogy ez a gyakorlatban amator szinten kell e. ff-hez meg ha nagyon durvat akarsz (bar a gyari k3 is eleg utos) akkor vehetsz 9 patronos ff arnyalatos szettet, vagy akar kulso nagy tartalyos megoldas is letezik (persze nem olcso moka). ami viszont nagyon buta az a matt es fenyes valtas, mert ehhez cserelni kell az egyik patront ami automatikus fejtisztitassal jar (= tintapazarlas).
Azóta olvastam róla két tesztet, nagyon szimpatikus. A drágábbik, 230e ft-os változat amiben van a HP Colorimeter, megéri a +50e ft-ot? Ugye nem? Mármint otthoni, amatőr felhasználásra. Mondjuk ha megveszem, akkor nem ez az árkülönbség fog tönkretenni, de feleslegesen nem adnék ki érte pénzt. Azt írod, hogy jól beállítható, ha ez az alapváltozatra vonatkozik, akkor nekem az is tökéletesen elég. Inkább a +50-ért vennék egy szettnyi tintát és pár papírt...
Egy félelmem van a HP nyomtatókkal. Tavaly év végén vettem az irodába (költségidőszak, ugye) egy irodai felhasználásra szánt tintasugarast (dokumentumok, kétoldalas nyomtatás, alacsony lapköltség stb), 130e volt, szóval nem a legalja lett megvéve, és pár dologban kicsit csalódtam. Pl a driverek: azért érdekes, hogy egy két oldalas word doksi nyomtatása során miért emészt fel 330 mega memóriát a feladatkezelőben nézve a nyomtatásvezérlő. Illetve vannak nyomtatási beállítások, amik tutira fagyást okoznak a nyomtatónál, ilyen egy pdf file (és csak az) kétoldalasban (és csak abban) vázlat módban (és csak abban) történő nyomtatása - ha a 3-ból bármelyiket megváltoztatom, akkor oké. A nyomtató fagyását úgy kell elképzelni, hogy az lcd kijelzőjén megjelenik egy karakteres hibaüzenet, szétesik rajta a kép, és mondja hogy indítsuk újra a nyomtatót. Az pár perc. Remélem, hogy a fotónyomtatói ilyen baromságokat nem csinálnak.
Hú, ennek utánaolvastam. Hát nagyon jó. 176 bruttó lenne, egész megfizethető, kicsit olcsóbb mint a 2400-as. 228-ért már színkalibrálóval. Ezzel nagyon elgondolkodtattál. Holnap még utánaolvasok, köszi a tanácsot.
Hamár az A3+ is képbe kerül nálad, akkor nem szabad elfeledni a HP 9180-at.
Indokaim:
Olcsóbb az EPSON 2400-nál,
Rendkívül precíz és hibátlan a színkezelése,
Beépített linearizáló mérőeszköze van, amivel lényegében tetszőleges papírhoz hozzá lehet állítani,
Abszolut felhasználóbarát módon lehet benne új papírokhoz profilt üzembeállítani.
A tintája tartósabb az Epson K3 tintáinál.
A képminőségük kb. azonos, de feketében és néhány szín gamutjában egy hajszállal többet nyom, mint az EPSON 2400.
Ha készenléti állapotban bekapcsolva hagyják, akkor néhány naponként automatikusan feléled és ellenőrzi a fúvókák állapotát, ha valamelyikm kritikus, akkor nem hagyja beszáradni őket. Alvó állapotban csak néhány wattot eszik.
Rip szoftver nélkül is közel 100%-os kiállítási minőségű képeket készít.
Nem érzékeny a papírok minőségére, gyakorlatilag mindenre nagyon jó minőségben nyom, ami beveszi a pigmenttintát.
A HP 90-hez képest két nagyságrenddel jobb a színkezelése gyári driverrel. A DJ 90 csakis rippel fogható színben is precíz jó munkára, míg a 9180 már a "buta" driverrel is kiváló.
Ugyanolyan minőségű HP papírok (Advanced... sorozat) 20-30%-kal olcsóbbak, mint az EPSON papírok, stb.
Lehet hogy még emlékeztek a kb fél-egy évvel korábbi rémtörténetre, aminek az volt a lényege hogy "attila7575 nyomtatót akar venni", az a baj hogy akkor félbemaradt és most sugároznám a folytatást :)
Szóval, nyomtatót akarok venni. :) Mivel eddig egy A/4-essel elvoltam, már "mindent tudok" a nyomtatásról (annyit, hogy tinta és papír kölcsönhatásából képek, ábrák és szöveg születik).
Valószínű beleestem abba a hibába, mint a legtöbb amatőr, hogy egyből a maximum kell, ezért egy-két nyomtatót kicsit lenézve nézegetek, mert az "csak A/3+" méret.
Szóval, a kérdéseim: Az epson R2400 és a HP Designjet 90 között nézelődök, az egyik A/3+, a másik A/2. Próbáltam review-t olvasni mind a kettőről, minőségben és megmondom őszintén árban is az R2400 felé húzok. Kérdés, hogy megéri-e a plusz méret azt a durván 150-160e ft-os többletet amit a HP ad. Mivel nagyon szeretem a fekete-fehér képeket, nagyon jónak tartom az R2400 ilyen módját, és úgy tűnik hogy itt vidéken lehetőségem is lenne epson papírokat venni, bár talán a hp is megoldható. Az epsonnál mennyire kell félni a beszáradástól? Lehet hogy lesz olyan, hogy hetekig nem tudok nyomtatni (mert nem érek rá). Ironikus, de tavaly vacakoltam az árakkal, meg lízinggel, meg ilyenekkel, most anyagilag nem ellenfél egyik nyomtató sem a fentiek közül, viszont cserébe oda a szabadidőm és alig tudok időt fordítani a hobbimra... Na mindegy. Végül utolsó kérdésem: mekkora is pontosan az A/3+? Mennyivel nagyobb a szabvány A/3-nál?
Még a gyári profilokkal is ütősen dolgozik, mért profillal is csak picit lehet rajta javítani és nagyon felhasználóbarát mindenféle új papír és profil telepítésével és további használatával szemben.
Pl. vásárolsz egy Ilford papírt, letöltöd az Ilford honlapról a hozzá való profilt, és használhatod helyből egyedi bemérés nélkül is meglehetősen igényes minőségben. Egyedileg mért profillal sem lesz sokkal jobb az eredmény.
felmerül a digitOffset is ,nincs befektetés és bomba ár ,persze picit más ,de nekem pont jó,fotókönyvhöz kell az anyag......jár némi összeszokással belátom.......ezt űzi valaki?(nem cewe az olyan mint egy 76 os Mazsola és Tádé meséskönyv,szóval nem impozáns hanem igen lapos)bár rém olcsó
a canon egész jó profilokat ad amúgy, de ha művészpapirozni akarsz, egyenként kalibráltatnod kell. pénzért pl Képkováccsal. vagy bevállalod a 4-5000 dolcsis hardvert/szoftvert és hosszú tanulási folyamatot.
mi az ma ami max 250 e ft ig ütős masinának számít ,és min 3-5 évig kiszolgál,és a legkevesebb kompromisszumot kell vele megkötnöm. (Nikonos vagyok de itt vonzódom a Canon hoz)?????
itt egy lokes:) nem tud tekercset (panoramanal nem art), 10 tintas ami 1el jobb mint a hasonlo kategorias epsonok (r2400) viszont a tobbi canon meg 12 tintas. valoszinuleg ebben a kategoriaban nincs rossz valasztas. http://www.photo-i.co.uk/Reviews/interactive/Canon%20Pro%209500/page_1.html
Hi. Nem mennyiséget (azt a laborra hagyom).Inkább kiállítási minőséget keresek ebben a méretben,önálló szeretnék lenni a3 ban,áldoznék is rá nyilván.És összecsiszolnám saját ízlésre,nagyon szép papírok kaphatóak már és így tovább.....