Keresés

Részletes keresés

Gizi aljas Feri Creative Commons License 2019.12.10 0 1 70399

Közösségi autót javasoltam. Az 5 ember

Bár tény, hogy ma még sok fosszilis autó van használatban, azért ma már azt a régi sablont, hogy csak benzinnel meg diezelel mennek az autók lassan felül lehet írni.

 

Abból a szempontból nem venném ki a rendszerből az energia forrását, mert - és ezt most tényleg úgy írom, hogy fogalmam sincs - érdekelne, hogy mennyi szénégetéssel jár egy villanyvonat mozgásba hozásához létrehozni az áramot. Vagy mennyi nukleáris szemét keletkezik emiatt.

 

Tudom, a következő pontom már a waldorfos életérzést hozza, de beszéljünk arról az esetről is, hogy mi van, ha túrázónk évente kétszer megy el nagyobb útra egyedül kocsival, az év többi napján viszont nem mozdul otthonról, max hetente egyszer megy összesen 30km-t a boltba és vissza. Ennek az embernek az emissziója csak utazás szempontjából hol van a minden hétvégén utazgatóval, a minden nap munkába kocsival, busszal járóval szemben? 

 

 

Előzmény: olahtamas (70396)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2019.12.10 0 0 70398

Értem, tehát az érvelésre neked a hozzáadott értéked a minősítés volt. :)

Előzmény: Bikk Pubi (70395)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2019.12.10 0 0 70397

Igen, sajnos ez így van.

Utóbbi időben volt szerencsém csatlakozni egy olyan online megbeszélős csoporthoz, ahol a kezdeti fellángolások után ezt sikerült kiiktatni, pedig szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenki képviselteti magát. 

Folyamatos téma ott is a környezetvédelem, a környezetszennyezés és ott is arra jutottunk eddig, hogy a jelenkor embere kb bármit mozdul, olyan tevékenységekbe kezd, amelyek nem tesznek jót a Földnek.

 

Illetve felmerül a kérdés, hogy a Földet ez valójában érinti-e egyáltalán, mert őszintén szólva a Nap megsemmisüléséig vagy egy Theia-hoz hasonló ütközésig a Föld bolygó marad. Max a rajta levő élet tűnik el, hal ki. Erre viszont már volt eddig is számos példa a Föld történetében, tehát valójában nem a Földet próbáljuk menteni, hanem a fajunkat.

 

Nekem azzal van bajom az ilyen hisztikkel kapcsolatban, hogy elkezdünk ujjal mutogatni a másikra, hogy mivel közlekedik, ugyanakkor életünk minden percében a globalizált, fogyasztói társadalom berendezkedése szerint működünk.

 

Ez a rendszer a múlt század 70es éveiben indult el Amerikában - lásd Roger és én c film - és hozzánk valamint a keleti blokkba, Ázsiába a 80as évektől került be.

 

És ezekután érdemes megnézni a Föld hőmérsékletét, hogy érdekes mód a 90es évektől kezdve nőtt egyre növekvő mértékben. A kettő között vajon van-e valami összefüggés...?

Előzmény: alnibell (70393)
olahtamas Creative Commons License 2019.12.10 -1 2 70396

Nulláról érdemes kezdeni a számolást!

Tehát, ha elindul az ember túrázni, akkor milyen lehetőségei vannak.

Ha mondjuk biciklit választasz a közlekedéshez, akkor a vonatnál is kevesebb a szennyezésed.

Viszont ha egy egyedül autózáshoz viszonyítunk egy környezettudatosan üzemeltetett vasutat, akkor már valószínűleg a vonat lesz a kedvezőbb, ha 1 emberre visszaosztjuk.

Az, hogy az elektromos energiát szélerőmű, vagy más szolgáltatja, ebből a szempontból mellékes.

 

Előzmény: Remélemilyennicknincs (70391)
Bikk Pubi Creative Commons License 2019.12.10 -1 2 70395

Az érvelést.

Előzmény: Gizi aljas Feri (70394)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2019.12.10 -2 1 70394

Nem, tényleg nem vitatkoztál. Minősítettél. ;)

 

Előzmény: Bikk Pubi (70392)
alnibell Creative Commons License 2019.12.10 -2 1 70393

"A te vitastílusodat miként lehet értékelni? Amikor nem a felvetett témára válaszolsz, hanem a minősítgetsz? ;)"

Ez egyáltalán nem egyedi jelenség.

A közösségi tér bármely területén, ha a felek között egy-egy témában vita alakul ki, akkor viszonylag rövid idő, illetve néhány üzenetváltás után az egyik fél erre az útra lép, különösen akkor, ha neki ott támogatói köre van. 

Előzmény: Remélemilyennicknincs (70390)
Bikk Pubi Creative Commons License 2019.12.10 -1 2 70392

Jól használtam. Nem vitatkoztam.

Előzmény: Remélemilyennicknincs (70390)
Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2019.12.10 -2 0 70391

Én arról beszéltem, hogy azt az emisszió csökkentést előbb nézzük meg tételesen, mert jelenleg a vonat sem széllel, nappal megy. Nézzük meg, mekkora energia kell a működtetéséhez és ez milyen előállítással, ökológiai lábnyommal jár együtt.

 

 

Előzmény: jzp2107 (70388)
Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2019.12.10 -3 0 70390

Te nagyon szereted használni az idegen kifejezéseket, de sajnos rosszul :)

 

Na nézzük sorba

Nirvána - jelentése elfújni. Vallási szövegekben megszabadulást jelent az individualizmustól és az abból fakadó szenvedéstől.  

 

ad hominem: z argumentum ad hominem (latinul „személy elleni érvelés”, „személyeskedés”), vagy röviden ad hominem, olyan érvelési hiba, amely a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba,  

Melyik tulajdonságodat érdekedet sértettem meg? ;)

 

„Tu quoque”

A „te is” („tu quoque”) érvelés azt jelenti, hogy egy állítást érvénytelennek tekintünk, mert inkonzisztens megfogalmazója korábbi állításaival vagy cselekedeteivel. Ha A személy állítását B személy azzal a ténnyel vitatja, hogy A személy is hasonlóképpen cselekedett a múltban, azzal B személy tu quoque érvelési hibát követ el.

Példa „Éveken keresztül temérdek húst ettél, ne kezdd el nekem a vegán propagandád!”

 

Hol jön ez össze azzal, hogy felhívtam a figyelmedet arra, hogy te, mint civilizált ember a tevékenységeiddel sajnos ma már bármit csinálsz, szennyezed a környezeted? ;)

 

szalmabábérvelés olyan érvelési hiba, mikor az egyik vitapartner, a racionális vita szabályait megsértve a másik vitapartner torzított álláspontját támadja. 

Példa

A: Szerintem nem jó, hogy a gyerekek a forgalmas autóutakon játszanak.

B: Én azt gondolom, butaság lenne egész napra bezárni a gyerekeket.

 

C: Szerintem legalizálnunk kéne a marihuánafogyasztást.

D: Nem! Az a társadalom, melyben korlátlan hozzáférés kínálkozik bármilyen droghoz, menthetetlenül elveszíti a munkamorálját.

 

Viszont, ha már itt vagyunk. A te vitastílusodat miként lehet értékelni? Amikor nem a felvetett témára válaszolsz, hanem a minősítgetsz? ;)

Kaphatnék választ az elektromosság kinyerését illetően? 

Előzmény: Bikk Pubi (70387)
olahtamas Creative Commons License 2019.12.10 -1 1 70389

Nyugodtan lehet  használni a többes szám első személyt!
Mindannyian durván szennyezzük a földet.
Persze van, aki jobban, van aki kevésbé.
Attól függ, mekkora a lábnyoma - http://www.kothalo.hu/labnyom/

 

Ha a kéktúra szemszögéből nézzük, akkor talán az a legkevésbé szennyező, aki fogja a sátorfáját, és gyalog megy el valamelyik bélyegzőhelyig, és onnan vág neki a kéktúrának.
Célszerűen tehát az egész kört egyben érdemes megcsinálni, mert senki nem akar az ország másik feléből hazagyalogolni.
Ezt persze igen kevesen alkalmazzák érthető okokból.

 

Előzmény: Remélemilyennicknincs (70386)
jzp2107 Creative Commons License 2019.12.10 -1 2 70388

te mint független sólyomszem egyébként láttál olyat hogy én azt írtam volna hogy null emissziós vagyok?

még v43-ról sem írtam ilyet

 

mindössze azt, hogy ha vonattal megy (v43, vagy bárki) akkor csökkenti az emisszióját.

ennyi. akkor már kicsivel kevésbé szennyez durván (amúgy az atomerőmű bár nem megújuló, mégis inkább klímabarát mint a földgáz/szén, de biztos ezt is én tudom rosszul)

 

Előzmény: Bikk Pubi (70385)
Bikk Pubi Creative Commons License 2019.12.10 0 1 70387

Ez meg argumentum ad hominem tu quoque, erős szalmabáb támogatással.

Előzmény: Remélemilyennicknincs (70386)
Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2019.12.10 -1 1 70386

Nyugodtan tételezz fel bármit, ha jól esik.

 

De attól még te is durván szennyezed a földet ;)

 

Ausztria 10%ot használ megújuló energiából tömegközlekedésre. A maradék 90% atom vagy egyéb nem megújuló erőmű. Idehaza mi a helyzet? EU-ban mi a helyzet?

Lehet, hogy nem pöfékel a vonat ott, ahol benne ülsz, de valahol máshol valami ketyeg azért, hogy megtermelődjön az az elektromosság, amivel például a netet is használod ;)

 

 

Előzmény: Bikk Pubi (70385)
Bikk Pubi Creative Commons License 2019.12.10 -1 2 70385

Felteszem, tisztában vagy vele, hogy ez hamis dilemma, azon belül pedig a Nirvána-érvelés.

Előzmény: Remélemilyennicknincs (70383)
Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2019.12.09 0 0 70384

Függőágy?

Előzmény: V43 1279 (70380)
Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2019.12.09 -2 1 70383

Jzp te vagy a fórum Greta Thurnbergje. :)

 

 

 

 

Ugye nem használsz semmilyen műanyagot, pálmaolaj, szója tartalmú cuccost, nem iszol teát, kávét és a kajádat is, meg ha jól belegondolok, akkor minden cuccodat kb 25km sugarú körben található helyi gyártóktól, termelőktől szerzed be és egyáltalán úgy élsz, mint Jeremiah Johnson aki max annyi metánt eresztett a levegőbe, ami egy chilli után ropogva hagyja el alfeled, és annyi ként, amennyit fogmosás nélküli ásítás során lövelsz bele az éterbe és a széndioxid kibocsátásod legmagasabb mértéke sem haladja meg egy cheyenne indiántörzs által futva üldözött telepes belső égését. 

 

Ha nem, akkor sajnos van egy rossz hírem. Durván szennyezed a környezeted. Tudom, ezt nehéz lesz most elfogadni, de megnyugtatlak, nem vagy egyedül.Ma már senki nem oly nem lehet oly tiszta környezetvédelem szempontjából, mint amilyennek hinni akarja magát. 

 

Előzmény: jzp2107 (70381)
jzp2107 Creative Commons License 2019.12.09 0 0 70382

Sikerült végigolvasnom, fogadd gratulációmat a teljesítésért!

Ezt nehéz lesz überelni (GR20? :-)

 

Köszönjük a beszámolókat, legalább egy embernek sikerült hozzá kedvet csinálni, 

bár már az igazoló könyvecske beszerzésével elkezdődnek a feladatok.. és a szálláskeresés is elég nyűgösnek látszik

mondjuk még legalább 4 évig úgysem tudok hozzáfogni, addig gyűjtöm a lelkierőt is :-) 

Előzmény: V43 1279 (70376)
jzp2107 Creative Commons License 2019.12.09 -1 1 70381

tarifális: és legalább valaki próbál emissziócsökkentve túrázni

Előzmény: V43 1279 (70380)
V43 1279 Creative Commons License 2019.12.09 0 0 70380

Köszönöm a jótanácsot, a transferwise-on gondolkodtam nyáron is, csak akkor hamar kellett lépni a túrák miatt, így maradt az egyszerűbb, de drágább megoldás.

 

A vonatozás tarifális okok miatt is a legjárhatóbb út nekem.

 

Amúgy igen, ez a logisztikázás sok tud lenni egy idő után, főleg egy idegen nyelv okozta nehézséget is halmozottan számba véve. Ha nem lenne annyira fárasztó a sátrat cipelni, komolyabban elgondolkoznék a tartósabb használatán, nem az Alpokban (ott a terep miatt sem a legjobb), hanem általában túrákon.

Előzmény: Remélemilyennicknincs (70378)
Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2019.12.07 -2 1 70379

Transferwise-nál bankszámlához bankkártya is jár szintén real time váltással.

Előzmény: Remélemilyennicknincs (70378)
Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2019.12.07 -2 1 70378

Olvasva a mizériádat a szállással kissé megnyugodtam, hogy nemcsak itthon vannak hülye fejek.

 

Az utalást olcsón meg tudod oldani, ha nem a bankodat használod, hanem vagy paypal-t ha védeni akarod a bankszámlád, vagy a Transferwise-t.

A Transferwisenál már bankszámlát is igényelhetsz, ami mindig real time konvertálja a valutát, tehát nincs az, hogy délig lement az ára, de te még a magasabb tegnapival fizetsz. Nekem külföldről mindig Transferwise-al jött a pénz és én is azzal utalok. Pár órán belül érkezik az utalás és töredéke a banki díjaknak, azt hiszem, 0,05%ot számolnak fel.

 

Generalinál SPORT 2 biztosítás hegyi mentéssel egy főre egy napra 4500 volt Ausztriára ezen a nyáron nekem. Ez 4000méterig van gleccsertúra nélkül.

Nyugati irányban is érdemes vonat helyett esetleg pool car-t nézni. Blablacar oszkar 

Előzmény: V43 1279 (70376)
AttHunter Creative Commons License 2019.12.06 0 2 70377

Egy kis nosztalgia azoknak, akiknek a régi jobban tetszett(talán néha nekem is). :)

https://multidezoepiteszet.blog.hu/2019/12/05/ilyenek_voltak_magyarorszag_varai_a_mult_szazad_hajnalan

 

V43 1279 Creative Commons License 2019.12.06 -1 4 70376

Zentralalpen: (Lüsens-)Praxmar-Habichen(-Tumpen)

 

2016. november 14.-én kezdtem el a Zentralalpenweg teljesítését a legkönnyebb Hainburg-Parndorf szakasszal, akkor még elég misztikusnak tűnt az útvonal és a teljesítés realizálása is, időben pedig tippelni sem tudtam volna a pontos végét, de tudtam, hogy évekre, sőt akár hosszú évekre is szükségem lehet/lesz az 1200 kilométeres túra végigjáráshoz. Az igazolófüzet távjai egészen pontosan 1177 km-t határoznak meg, de voltak kitérők, letérések, rágyaloglások, így én 1200-ra kerekítek, ami reális és ekkora nagyságrendű kilométerek után már az esetleges pontatlanság is elhanyagolható, akár felfelé, akár lefelé. Szóval ekkor még nem gondoltam, hogy kézzelfogható idő alatt sikerül végigjárnom ezt az utat. Ebben az akaraton, elszántságon és folyamatos edződésen és tapasztalásokon túl oroszlánrésze volt a tavalyi évnek, amikor is a vártnál sokkal többet tudtam a túrára fordítani, konkrétan kb egy kötetnyi távot sikerült lejárnom és egyértelmű volt, hogy idén végigérek. Minden túrázó várt és félt pillanata ez egyben: a siker elérésének eufóriája és az ezt követő űr kavarog ilyenkor az emberben.

A megmaradt 33 km lejárására július végére került sor, vártam is a végét, meg nem is. 4 nap állt rendelkezésemre: egy nap odaút, két nap a túra, egy nap a hazaút+jelvényátvétel. A túra előtt egyeztettem a Zentral atyjával, Fritz Peterka Úrral (természetesen tőle akartam átvenni az elismerést), július 31. délelőttre beszéltünk meg a bécsi találkozót, tehát a 2 napos túrába bele kellett férjek.
Ami az előkészületeket illeti: sajnos a tavalyi remek praxmari szálláshelyemen, a Pension Villerspitzében nem volt augusztus 3-ig szabad hely, a nagy Alpengasthof pedig nem az én pénztárcámnak való, így más lehetőséget nem láttam, mint hogy 3 kilométerrel feljebb, Lüsensben foglaljak szállást, ahová egyébként amúgy is szívesen visszatértem volna, így ez kapóra is jött. A harmadik napon egyértelműen a már letesztelt tumpeni Gasthof Plattner volt a befutó, viszont a második napra nem tudtam sehogyan sem megkerülni a szakaszthatárt is jelentő Guben-Schweinfurter hüttét. Neten rákeresve is kicsinek tűnt, reális kép volt az elképzelt teltház, erre nagyon jól sikerült ráéreznem. Írtam már környékbeli szállásoknak, felmerült a legközelebbi, nyugati irányú településen, Niederthaiban alvás is (itt autós fuvarra lett volna szükségem reggel), de ebből nem lett semmi, maradt a Guben hütte. Annál is inkább kellett itt aludnom, mivel másnap a 2-es kötet és az egész útvonal egyetlen „nagyon igényes” (sehr anspruchsvolle) túrája következett a Neue Bielefelder hüttéig az ún. Wilhelm-Oltrogge úton, ami azért nem kis nehézséget vetített előre, korai kelés mellett is késői tumpeni érkezést sejtetett a várható terep. Tehát sok választási lehetőség nem volt. Szintén felmerült bennem az útirány megfordítása, de ez ott bukott el, hogy a 936 méteren fekvő Tumpenből nem akartam még 851-re leereszkedni Habichenbe, hogy onnan majd bő 2000 méter szintet felkapaszkodva érjek fel a túra legmagasabb nyergére és onnan a 3010 méteres Hochreichkopfra és onnan le a hüttébe, tehát ez halott ötlet volt. Igaz ezzel a túra lényegi része le is lett volna tudva, de elég gyilkos nap lett volna.

Két héttel a tervezett éjszaka előtt írtam a hüttének, remélve egy sikeres szobafoglalást. Ebben a várakozásomban jócskán csalatkoznom kellett, már ekkor is csak szabad fekhelyekről volt csak szó. Na, de ettől még nem estem kétségbe, eddig csak a Starkenburger hüttében utasították el teljesen az egyedül alvás lehetőségét személyesen is, de ott is megoldottam a helyzetet. Ebben maradtunk, de pár nap múlva kaptam egy érdekes tartalmú email-t: utaljam el a fekhely 10 eurós költségét és ha 18 óra után érkezek a hüttébe, akkor telefonáljak. Mi van?! Lehet, hogy ott ingyenes az utalás, de nekem az Alpenverein biztosításom utalásának költsége is elég fájó volt (5700 forint, tehát közel 20 euró), nem hogy még ezzel foglalkozzak. 1 vagy 100 euró utalása is ugyanennyi lett volna. Ezen kívül az is meglepő volt, hogy hegyi házban előre kérnek lóvét, holott nagyon jól tudják, hogy elég egy időjárásbeli változás és lehet nem is megy az ember. Azért mégsem egy szállodáról van szó, ahol előleget kérnének (vagy teljes összeget mint itt). Anyagilag elhiszem, hogy nem egyszerű ott gazdálkodni, de ne ilyen eszközökkel akarják megfogni a pénzt, mert ez nekem (és szerintem sokaknak) eléggé taszító. A másik pedig ez a 18 óra utáni érkezés témája: óvodába megyek? A homokozó lapátját is illik a helyére tenni, de ezért az sehogy nem fért a fejembe, hogy erre mi szükség van, főleg 234 ft/perc díjjal (ezt persze ők nem tudhatták). Szóval megírtam nekik, hogy eszem ágában sincs sem utalni, sem ezért telefonálni. Megmondom őszintén eléggé aláásta a lelkesedésemet ez a mondjuk ki őszintén: szarakodás. Magyar szemmel legalábbis az volt, de máshol sem volt ez gyakorlat osztrák területen sem közel 1200 km alatt.
Ezek után főleg teltházra számítottam, végül úgy döntöttem, hogy a helyzetem megkönnyítése végett beteszem a matracomat (főzőt amúgy sem vittem, a helyére befért), hogy mobilisabb legyek. Nagyon jól tettem, hogy így gondolkoztam.

Közlekedésben is alakult egy nem annyira apró anomália: hétköznap nincs gond, de hétvégén az első railjettel (6:55 Kelenföld, 13:44 Innsbruck) lekésem az utolsó buszt Praxmarba (ugye onnan még 3 km Lüsens, kérdeztem a szállásadót, de ő sem tudott a gyalogláson vagy taxin kívül mást mondani). A szabadságom véges volta miatt nem lehetett variálni az indulással, ezúttal úgy alakult, hogy a túra előtt és után is ráhagytam egy napot a rákészülésre/regenerálódásra, ezt nem akartam felrúgni (eredetileg szombaton mentem volna, de az időjárás előrejelzés közbeszólt, én meg ezt nem bántam összességében). Amúgy ezen az semmit nem segített volna, ha előbb megyek, mert szombaton és vasárnap is ugyanez a menetrendi felállás van. Más irányból tömegközlekedési lehetőség nem volt, így maradt a szerencsében bízás, azaz a stoppolás. Eddigi stoppolási tapasztalataim kedvezőek voltak, mindig eljutottam ahová és amikor akartam, bíztam benne, hogy ezúttal is sikerül. Ezen kívül vasárnapra egész napra esőt mutattak, így Praxmarig a 6,5 km legyaloglása sem volt opció, így ezúttal mások várható segítségére kellett támaszkodnom.
Ugye nem akar az ember bonyolult dolgot? Csak 4 napból kettőt túrázni és mégis mennyi anomália sorakozik fel, ha belemerülünk a logisztikába, autó nélkül. Ez a része nem mindig kellemes egy-egy út megtervezésének, de ha sikerül, akkor a sikerélmény szinte garantált.

 

Vasárnap indultam útnak a szombati szabadnapomat, ahogyan érintettem már, a pihenésre és összekészülésre szántam. A megszokott 6:55-ös railjettel mentem Kelenföldről, de ezúttal csak a határig. Tarifális okok miatt személyvonatoztam Királyhidáig, majd onnan átszállva Bécsig. ¾ 10 után már a főpályaudvaron voltam, vasúti témájú fotózással töltöttem el bő fél órát, majd a 10:30-as railjettel Innsbruck felé vettem az irányt, a szabadjegyes 10 eurós pótdíjat is sikeresen legombolták rólam. Pontosan érkeztem14:44-re Tirol fővárosába, esett az eső és ez a nap további részében már így is maradt, tehát az előrejelzés helytálló volt. Csináltam pár képet, majd az utascsarnokból nyíló Mpreis üzletbe vezetett az utam, majd a váróteremben ültem le.

 

1. Innsbruck. Érdekes a húzott vezérlőkocsi, nem jellemző ez itt, ezúttal vágányzár miatt került rá sor

 

Kicsit későn 15:55 felé mentem ki az állomás mögötti buszpályaudvarra, a megszokott helyeken nem találtam a 16 órakor St Sigmund felé induló buszt, végülis futva érkeztem a G jelű kocsiállásra, ahol még sikerült elcsípnem a járatot. 6,3 eurós jeggyel a kezemben ültem le a vezető mögötti székbe, majd miután az ajtó melletti első 2-es hely felszabadult átköltöztem oda. Halovány szalmaszálnyi reménnyel a hangomban megkérdeztem a sofőrt, hogy nincs-e mégis valami járat Praxmarba amiről a net nem tud, de nem volt. 16:45-re értünk Gries im Sellrain, templom megállóhelyre, mely a praxmari/lüsensi út kiágazásánál volt. Elrendeztem a cuccomat egy közeli esővédett helyen, majd az esernyőmet a kezembe véve és kinyitva bandukoltam át a kiágazás után néhány háznyi távot. Egy alkalmas és jól belátható helyen megálltam és elkezdtem a hüvelykujjamat az elhaladó autósok felé mutatni. Nem éppen komfortzónám amikor nem tudom kontrollálni az ilyen dolgokat (pl azzal hogy felszállok egy buszra vagy vonatra és utazom), hanem egy másik,  addig idegen külső fél jóindulatára vagyok utalva.

 

2. Gries im Sellrain, stoppolóhely

 

Próbálkozásomat és optimizmusokat siker koronázta: 10 perc után a negyedik autó felvett! Egy holland családhoz ültem be a hátsó ülésre akik csak a közelbe mentek volna, de a kedvemért elvittek Lüsensig, pénzt nem fogadtak el. Ezúton is köszönöm nekik, sokat segítettek nekem! 17:10-kor már a lüsensi szállás (Alpengasthof Lüsens) épületébe léptem be, tehát igazán király dolgom volt. A főnökkel gyorsan meg is beszéltem a tarifát, 26 eurót fizettem csak az alvásért, reggelit nem kértem, ami amúgy 10 euróba került volna, de elvoltam a saját készletemmel. Felmentem a második emeleti szobámba, amely komfortos volt, csak egyetlen dolog zavart, de az nagyon: a fémtetőn erőteljesen kopogott az eső, annyira zavaró hangerővel mely zavarta volna az alvásomat. Jobb ötletem nem volt, valamilyen rongyot, vagy törülközőt terveztem kérni amit kiterítek az ablakon a tetőre, így legalább a legközelebbi zajokat mérsékli (időnként érdekes váratlan megoldandó felaványok merülnek fel egy-egy szituációban, ez már a sokadik ilyen volt). Kipakoltam amennyire kellett, olvasgattam az igazolófüzetet a Wilhelm-Oltrogge Wegről, fél oldalon keresztül tárgyalja, hogy mennyire nem ajánlja rossz időben és hóban azt az utat. Sejtéseim voltak az út jellegéről, de nem volt egészen tiszta, hogy mi annyira durva benne, hogy ezt ennyire hangsúlyozni kell, több tucatnyi olyan pontja és szakasza van a Zentralnak ahol rossz időben és hóban, jégben nem célszerű (feleszerelés nélkül) tartózkodni. Már csak kettőt kellett aludnom, hogy megtudjam. Olvasgatás után sétára indultam a néhány házból álló településen, Praxmar felé is elsétáltam pár száz métert az aszfaltos úton, sikerült pár kevésbé ködös képet csinálnom távolabbról Lüsensről.

 

3. szobám Lüsensben, a kopogó eső hangját nem tudom a képhez mellékelni

4. párásság hegyek a hegyekben Praxmar (észak) felé nézve

5. lüsensi tájkép az esőben

 

Fél 8 után érkeztem vissza, az étkező részbe betérve derült ki, hogy a felszolgáló srác magyar, sőt a szintén itt dolgozó barátnője is. Sőt! Ezen kívül a két idősebb hölgy, akiket korábban láttam a folyosón, ők is itt dolgoznak szobalányokként. Szóval az arány úgy néz ki, hogy van a főnök és a felesége, rajta kívül pedig a személyzet további 4 tagja magyar! Hát erre nem számítottam, hogy élőben magyarul beszélgetve fogom eltölteni az este egy részét (téerő amúgy nem lett vlan telefonálni, egy sms-t éppen csak el tudtam küldeni a ház előttről). Beszélgettünk a pincér sráccal, de nem akartam feltartani a vacsoráztatás közben, így felmentem a szobámba, a folyosón összefutottam a két hölggyel, érdekes történeteket meséltek nekem a munkájukról és az elmúlt időszak nehézségeiről amelyeket más munkahelyeken éltek meg Ausztriában és máshol. Például ott voltak mindketten Zürsben (Vorarlberg), amikor a télen elzárta több napra a hó a települést a külvilágtól. Érdekes érzés lehetett.  A házbéli munkával amúgy mindannyian elégedettek voltak, beleértve a konyhában és az ebédlőben dolgozó párt is. Sikerült beszereznem egy kisebb és egy nagyobb törülközőt is a már említett hangtompítási célra, remekül működött az ötletem. Ezek után a közös fürdő felé vettem az irányt. A szobámba visszatérve az ilyenkor szokásos olvasgatás és térképnézegetés után tettem el magamat másnapra.

 

Fél 7-kor keltem, kinézve az ablakon a helyzet bíztató volt: eső elállt, a köd viszont maradt, de az még a kisebbik baj, csak eső ne legyen. Negyed 8-kor indultam útnak, Praxmarig az út ugye már ismerős volt, de ezúttal világosban tudtam képeket is csinálni. Az aszfaltos úton amin tegnap kocsival voltam, most pár futó vette birtokába, én pedig a Melach patak túloldalá, a kijelölt úton haladtam, mely egyenesen Praxmarba visz, aszfalton kerülővel érhető el a falu. Szép fenyvesben vezetett az utam, ¾ óra után meg is érkeztem Praxmarba. Volt már pecsétem innen, de az új füzetembe szerettem volna egyet, így a buszmegállóhoz közeli Alpengasthof Praxmarba, ahol sikeresen beszereztem a kívánt pecsétlenyomatot. Az főbejáratnál lévő hőmérő 11,5 fokot mutatott, de nem éreztem hűvösnek, át is vettem a rövidnadrágot, tudtam, hogy most bő 1000 méter szint következik felfelé, meleg lenne a hosszúnadrág. Nagyon bíztam benne, hogy az eső nem fog esni, számomra a legkritikusabb amikor felfelé haladok, ami amúgy is izzasztó és ezt lefojtom az esőkabáttal, mivel még felülről is ver az eső. Szerencsére ezzel egész nap nem volt gond és másnap sem.

 

6. reggeli kilátás a szobám ablakából a völgy végére

7. immáron úton, visszatekintve Lüsensre

8. Praxmar felé

9. érkezés Praxmarba, ezúttal világosban

 

Az ösvény hamar elhagyta a szép hegyi környezetben fekvő, hegyoldalba épült falut, majd a szintet nem spórolva halad egyre feljebb. Először réteken át gyalogoltam, majd erdei szakasz következett. Az erdős rész 2000 méter körül ért véget (érdekes, hogy itt idáig felhúzódott az erdős sáv, máshol már 1600-1700 méteren is csak törpefenyves van), egy kis pihenőhelyen leültem egy kicsit, de más túrázók is érkeztek, így hamar továbbmentem. Az itteni kilátópont szép lehet, de ekkora ködben csak elképzelni lehetett a kilátást. A fenők egyre ritkultak, a törpefenyves is lassan elmaradozott, a ködben vezető ösvény következő érdemleges pontja a Koglalm területén lévő Kogelhütte, 2135 méteren fekvő kis faházikója volt. Teljesen zárva volt, rövid pihenésemet tucatnyi ló figyelte a karám mögül, távolabb tehenek is voltak.

 

10. Praxmart elhagyva, délnyugati irányba nézve

11. fenyvesben vezetett az utam

12. pihenőhely, a kilátás felejtős volt sajnos

13. Kogelhütte és a lovak közül két példány

 

Ismét utolértek az amúgy nem gyorsan haladó túrázók (egy srác és egy idősebb asszony), így ismét továbbindultam. Az előttem haladó két idősebb férfinek is megtört a lendülete, ahogyan láttam, már egyre csökkenő távolság volt közöttünk. Az út most már füves hegyoldalban, egyre inkább sziklásodó környezetben vezetett. Az egyik szerpentinnél lévő kőrakásnál megelőztem az előttem haladókat. Nemsokára féltucatnyi férfi és női túrázó jött velem szembe, mindannyian hosszú nadrágban, kabátban, az egyikükön símaszk is volt, szörnyülködtek rajta, hogy én meg rövidnadrágban és rövidujjú ingben megyek felfelé (lehet a felső részem is rajtam volt, ezt már nem tudom pontosan, de nem is lényeg). Mondok nekik, hogy nekem ez a normális, az előző túrán a 2800-as Geier-en még a kabátomat is fel kellett vennem, mosolyogva váltottunk pár szót aztán ők lefele, én pedig felfelé folytattam az utamat. A köd továbbra sem tágított, de bal kézre egy kis hegyi tavacskát azért ki tudtam szúrni. Egyre több lett a szikla az úton és az út mentén, majd 12:06-ra érkeztem meg a 2737 méteren lévő Satteljochra (Nyereg-nyereg vagy hágó lenne magyarul).  Az a ködben is látszódott, hogy mind vízszintes, mind függőleges irányban is megvan az „U” alak, bár kevésbé markánsan mint mondjuk a stájerországi Kettentörlnél. Ettem pár falatot, majd a mögöttem az idős nővel haladó srác is befutott a nyeregbe. Váltottunk pár szót, Bécsből érkeztek az anyjával túrázni. Csinált rólam pár képet a táblával, majd a közeli Lampsenspitzére (2875 m) vette az irányt.

 

14. az út őrzője

15. füves hegyoldal, kövek, köd

16. nem akaródzik a komolyabb kilátás a ködtől, ezen a részen jöttek szembe a szörnyülködős túrázók

17. Satteljoch, 2737 m

 

Mivel se időt nem tartalékoltam erre, sem az időjárás nem indokolta a kitérőt, így én erre nem szántam energiát. Még egy kicsit ücsörögtem, majd összeszedtem magamat. Láttam, hogy a srác anyja beér a nyereg alá és a csúcs felé veszi az irányt, én pedig elindultam lefelé. Elég nyaktörő lejtő következett, eléggé oda kell figyelni sziklás, köves ösvényre, amely a tavalyi Lüsens előtti Horntaler Jochról való lefelé ereszkedésemre emlékeztetett. Az is itt van ugye pár kilométerre, tehát a terep hasonló. A lejtő egy idő után szelídebb lett, a köd oszlani kezdett, közeledett a az aktuális völgy, jobbra a távolban már látszódott a következő pecsételőhely a Neue Pforzheimer hütte, de előtte még le kellett ereszkedni a Gleirsch patakig, majd felmászni a hüttéhez. Balra a völgy vége kezdett kibontakozni, egy gleccseres jeges résszel fűszerezve, szép látvány volt! Beelőzött egy túrázó társaság, én pedig éreztem, hogy menthetetlenül utolért a holtpont, le is ültem egy kicsit a fűbe.

 

18. ez nem egy szakadék széle, hanem a Satteljochról lefelé veető ösvény

19. a következő völgy vége felé tekintek

20. ugyaninnen készült képről középen látszik a Pforzheimer hütte

 

Idővel nem álltam rosszul, de sokat nem is ülhettem egy helyben. Fél 3 után indultam tovább, ahogy említettem először a patakig kellett lemennem, egy hídon keltem át rajta (vele szemben egy nagy sziklára útirány felfestés található), majd az egészen pontosan Gleirschalm nevű helyről (a közelben ház is állt) 2192 méterről kellett felmennem a 2310 méteren lévő házhoz, egy a kis szint valahogy nem esett jól, vártam már hogy kicsit megpihenhessek és étkezzek. Viszont cserébe a más teljesen napsütéses tiszta időben szép kilátás nyílott az északi irány felé. Fél 4 előtt értem a Pforzheimer hüttéhez, eddig összesen 10 km-t megtéve ma (Lüsen-Praxmar 3, Praxmar-Satteljoch 4, a maradék szintén 3), de többnek tűnt. A hüttében közepes forgalom volt, kint is és bent is ültek, de el tudtam vonulni egyedül enni a ház keleti homlokzata előtt lévő padra, előtte letudtam a szokásos pecsételős adminisztrációt, valamint vettem az ingyenes érdekes képeslapokból is: a régi fekete-fehér hegyi képekre egy-egy hölgy volt színesben ráillesztve, ezzel mutatva a régi-új túrázás/hegymászás közötti különbségeket.

 

21. alpesi hangulat

22. "smerovnikszikla", avagy útjelzési variációk egy esete

23. észak felé nézve a völgybe

24. Neue Pforzheimer hütte

25. a hütte belülről

26. visszanézve az érkezésem irányába, a hütte előtt ücsörögve

 

Szívesen ücsörögtem volna még itt egy darabig, de várt a túra folytatása, 16 óra után pár perccel kerekedtem fel újra, hamar magam mögött hagytam a hüttét, visszanézve egy kicsit hasonlított a tavalyi Friedrichshafener hüttéből a Muttenjoch felé gyaloglásra (Kappl-Schruns túra), csak itt nem volt meg a markáns Paznaun völgyre a kilátás. Nem volt gyenge a szinte szembe sütő nap, a füves-köves terepen a Walfeskar patakot követtem. Mapy. cz által nem jelzett utas, de papír alapú térképen és a valóságban jelzett elágazás következett: balra a Zentral, jobbra pedig a Zwieselbacher Rosskogel (3080 m) irányába nyílott lehetőség menni. Előző este még komolyan gondolkoztam ezen a kitérőn, újabb csúcsrekord lett volna, de végül az idő rövidsége és a várható nehezen járható terep miatt maradtam a kijelölt úton. Egy fiatal lány-fiú páros jött szembe, táska nélkül, útbaigazítást kaptak tőlem a hütte felé, majd egy laposabb rész következett, ahonnan egy fárasztó emelkedőn értem el a 2751 métren lévő Gleirsjöchl-t. Itt egy hófolt kerülgetése után értem el az útjelző táblát, itt sajnos újra a köd dominált, nem volt kilátás.

 

27. folytatódik a túra, természetesen emelkedővel

28. visszanézve egy laposabb résznél

29. Gleirsjöchl, 2751 m

 

A forgatókönyv innentől hasonló mint a Satteljoch esetében, de ezúttal kevésbé volt durva a lejtő, viszont a következő völgyben lejjebb érve a köd eloszlása az egyezett. Ez a völgy is elég tetszetős volt, ahogyan a délutáni naplementében a szép hegyi környezetben haladtam északi irányba. Az előttem lévő csúcsok közül próbáltam belőni a másnapi kihívást, a Hochreichkopf csúcsát, de csak egy helytelen tippre futotta, mivel mint másnap kiderült az a csúcs ebből a szögből innen nem látható. A távolban előttem egyre inkább kezdett kibontakozni a napi végállomáson helyszíne, a Guben-Schweinfurter hütte két épülete.

 

30. a következő völgy érkezvén

31. mintha egy gőzfürdő felé közelednék

32. naplementével szemben

33. távolban már kivehető a Guben hütte

34. visszatekintve

35. Guben-Schweinfurter hüttéhez érkezés

 

Vegyes érzelmekkel közeledtem felé, de volt egy olyan megérzésem, hogy matraccal a zsákomban nem lesz gond az alvással. Elértem a Horlach patak mellett futó keréknyomot, majd a Zwieselbacher Sennhütte (ez a hely is egy opció lehetett volna talán az alvásra) hosszú, lapos épületegyüttese előtt haladtam el. Néhány lépést követően érkeztem meg a 2024 méteren fekvő Guben hüttébe fél 9-kor (még jó, hogy nem tettem kitérőt a túrába), összesen 16 km túra után. Már a netes képekből látszott, hogy a forgalomhoz képest kicsi ez a ház, ez a valóságban is bőven igazolást nyert. Beléptem az ajtón, pecsételtem a füzetembe, majd a közelben lévő főnökasszonyhoz fordultam aki a konyha bejáratánál ült. Mosolyogva fogadott, emlékezett az email váltásainkra is. A gyanúm beigazolódott, ugyanis egy „frei platzot” (Szabad hely) emlegetett a szoba helyett, a 2. emeleten. Fel is mentem a mádosikra, útközben látszódott, hogy a többi többágyas szoba is dugig van, de amibe mentem még így is meglepett: nem emeletes ágyak voltak, hanem egymás melletti fekhelyek, azaz álom közben simán a másik intim szférájába lehet tenyerelni, a helyzet felmérve ki is fordultam a szobából és lementem a földszintre. A bejárat melletti garázs méretű trockenraum ideálisnak tűnt: volt hely, nem volt ott senki más aki aludni akart és voltak párnák is. Odahívtam a főnöknőt és előadtam neki, hogy mit szeretnék, ellenkezés nélkül belement, még fizetnem sem kellett érte! Ez volt ám a meglepetés! Csak 3 euróért váltottam egy fürdési zsetont. Így a Harbachalmbeli 8 eurós éjszakást beelőzte ez a hely, ez lett a legolcsóbb ahol aludtam a túrán, az ár felől közelítve. Matrac nélkül továbbra is a Harbachalm volt a legolcsóbb.

Szétnéztem még a másik két épületnél (az egyik egy zárva tartó fa tároló volt, a másik sem volt opció), kíváncsiságból (alternatív alvási lehetőség, ha valami gond lenne, de nem találtam ilyet), majd a hütte előtti padokra ültem le vacsorázni. A hosszúujjúba és hosszúnadrágba ücsörgő németül beszélő pár mosolyogva nyugtázta jóizű szalonnafogyasztásomat. nyugat felé, Niederthai irányába szép hegyek látszódtak a völgy felett (erre mentem volna tovább, ha ott alszok, de ez még ugye a tervezési fázisban volt).

Kaja után már bőven sötét volt, így behúzódtam a „garázsba” és előkészítettem a fekhelyet, örültem, hogy ilyen könnyen sikerült alternatív megoldást találni az alvásomra, tudtam, hogy a következő nap húzós lesz és ezért elég döntő a mostani alvásom minősége és mennyisége.

 

36. éjszakai fekhelyem, részben saját, részben lízingelt hozzávalókból elkészítve

 

Ezek után felmentem fürödni a hüttébe az emeletre, nem vagyok egy prűd ember, de már zavaróan sokan voltunk egy légtérben, mindenki akkor mosakodott, mosott fogat. Visszatérve a trockenraumba, jött a következő feladvány: a mozgásérzékelős lámpák elég érzékenyek voltak a mozgásra, simán felkapcsoltak volna ha éjjel a másik oldalra fordulok. Az első megoldás ami eszembe jutott, hogy a technikusin a villanyszerelés órákról ismerős fénycső armatúrákat kiforgatom a helyükről, de ez hosszadalmas és feltűnő lett volna. Ezután jött az isteni szikra: kihajtogatott papír zsebkendő 4 sarkára szigszalagot ragasztottam és ezt rögzítettem a beton födémre. Remekül működött! A másik lámpánál is eljátszottam ugyanezt és már készen is volt a közel ideális fényviszonyok az alváshoz, már csak az időkapcsolós mellékhelyiségek fénye nem hiányzott, de azt tudtam, hogy csak ideiglenesen lesz ez zavaró tényező. Tisztára büszke voltam az improvizált megoldásomra, lassan egy magyar zászlót is lehetett volna lengetni a bejáratnál, annyira magyarosra sikerült ez, de működött és ez a lényeg! Még egy ember betévedt valamilyen száradó huszadrangú cuccáért, rinyált, hogy nincs világítás, mondtam neki, hogy majd én világítok. Meg is találta amit akart, halkan nyugtáztam, hogy „enélkül biztos nem tudtál volna aludni”, ezután más már nem zavarta a nyugalmamat. Ideje is volt, mert már elmúlt 22 óra is. Ledőltem a matracomra, magamra húztam a lízingelt takarókat és próbáltam pihenni. A ház még egy darabig nem volt csöndes, de 23 óra után már ez is bekövetkezett. Ahogy elhalkultak az egyéb zajok, egyre inkább kezdett zavarni a fűtőmotor zaja a helyiségben. Nem mondom, hogy nem tudtam volna tőle aludni, de mégis ideálisabb nélküle, beavatkozási lehetőség reményében felkeltem és megnéztem közelebbről. Első nekifutásra semmilyen kezelőszerv nem látszódott, viszont a rács alatt átbújva már láthatóvá vált a konnektor melybe be volt dugva, ki is húztam rögtön, egyből csend lett. A légáramlás amúgy sem lett volna meg, mivel a külvilág felé az ablakot bezártam, így egy idő után csak meleg párával telítődött volna a helyiség. Tényleg lassan lengetni lehetett volna azt a zászlót, de így már ideálisak voltak a pihenési körülmények (nem is értettem a száradásra itt hagyott cuccokat, nem volt egy esős nap ez, inkább csak az izzadásból kifolyólag keletkezett nedvességtartalom eltűntetésére tudtam gondolni). Éjfél körül el is aludtam, miután mindenki kipisilte magát, aki akarta a szomszédos helyiségekben.

 

5-re húztam vekkert, meglepően frissen ébredtem, első dolgom volt a motor visszajuttatása a hálózatra, valamint a zsebkendők eltávolítása a plafonról, hogy tudjak készülődni. Csend honolt még a házban, én voltam az első kelő ember, nyilván ezt a trockenraumos játékot csak korai keléssel lehet bejátszani, később okvetlenül felvertek volna az emberek. Összeszedtem a cuccaimat, elégedetten vettem tudomásul, hogy akár a jövőben is segíthet ez a kis matracos plusz teher a szállásbéli lehetséges gondokat enyhíteni (akár egy ebédlőben is el lehet így aludni, stb), mivel lényegesen nagyobb mobilitást ad, cserébe nem annyival nehezebb, mint amennyire értékes lehet egy ilyen hasznos cucc a zsákban. Sétálós kolléga mosolyát már most látom, amint ideér majd az olvasásban. Összekészültem, almás reggelit követően ¾ 6-kor félhomályban indultam neki a Zentralalpenweg 1.-2. kötet, első teljesítésének utolsó túranapjára, mely a kötet legdurvább „sehr anspruchsvolle” (nagyon igényes”) besorolást kapta, nem alaptalanul. A 20 km-es táv nem volt veszélyes önmagában Habichenig, de a szintek tudatában már más megvilágításba került a kérdés, különösen a régi Bielefelder hüttéig tartó Wilhelm-Oltrogge Weg tűnt neccesnek. A házból már 1-2 hang kiszűrődött, jó volt, hogy nem ezek ébresztettek és már úton is voltam. Ködben csak a környező csúcsok voltak, reméltem, hogy az időjárás az előrejelzett 0 csapadékmennyiség szerint fog alakulni, így is történt. A keréknyomról hamar ösvényre tértem rá, amely egy darabig egy erdőfolton keresztül hegyoldalban vezetett. Az ösvény a Finstertal patak mellé ért, a szintén róla elnevezett alm házikójához kis hídon lehetett átmenni. A hangulatos ház zárva volt, oldalai gondosan körbe voltak rakva kövekkel, látszik, hogy gazdája felkészülten áll a dolgokhoz. 2147 méteren szükség is van rá. A háttérben lévő hegyeket kezdve megvilágítani a felkelő nap fénye, igazán hangulatos képeket lehetett készíteni. Először tévesen a közelben lévő Hoher Plattkogelre (2791 m) hittem, hogy a Hochreichkopf (akárcsak tegnap este), de az még innen messze volt.

 

37. Guben hütte, indulás közbeni pillanatok

38. Niederthai (nyugat) felé a kilátás

39. napkelte a Finstertalalmnál

 

Szerpentinező ösvény következett a kisebb borókásban, majd a napra is kiértem. A rövid borókás részt elhagyva már a füves és sziklás részek domináltak, egyre feljebb haladva egyre több lett a sziklás rész, ahogyan ez lenni szokott. Hátrafelé szépen látszódott a katlan amiből kifelé tartottam, a környező hegyek is szép hátteret alkottak a panorámában. A távolabbi Großer Grießkogel oldalában lévő jégréteg is elég vadul hatott számomra a tájban, érdekes lehet olyan környezetben túrázni. Először tehenek majd zergék mellett vezetett az elnyújtott emelkedő, majd órák után elértem az első hegyi tavat a Hochreichkopf alatti laposabb részen, majd nemsokára a másikat is. A tavak közül a második még havas volt. Hátranézve a katlan ahonnan felkapaszkodtam szépen fokozatosan megtelt párával. Szemben egyre inkább bontakozódott ki a hátralévő húzós emelkedő, melynek aljába már hófoltokat kerülgetve és azokon átkelve érkeztem meg. Az utolsó néhány tíz méter szint szerpentinezve vezetett fel a 2-es kötet legmagasabban fekvő nyergébe. A szerpentinen beelőzött egy tetovált túrázó lány, aki szinte előtte a semmiből jelent meg. 9.55-re értem fel a 2912 méteren fekvő szűkös Hochreichschartéra (Magasságban gazdag nyereg lenne a magyar neve).

 

40. egy távolabbi déli irányú csúcs alatti jeges részre ráközelítve, vad látvány

41. ismét felfelé

42. magyar túrázó az Alpokban, a túra teljesítésének napján

43. köves terep kezd lassan dominálni

44. csak előre!

45. köddel telítődik a katlan ahonnan tartok kifelé

46. havas kis hegyi tó, a jobb saroknál az utolsó szétnyílt "V" alak a Hochreichscharte, ahová tartottam

47. Hochreichscharte, 2912 m, a 2-es kötet és ezáltal a teljes útvonal legmagasabban fekvő hágója

 

Itt leültem az egyik kőre megenni 1-2 szelet csokit, jöttek még utánam is túrázók, majd nekivágtam a kötelező kitérőnek fel a 98 méterrel magasabb csúcsra. Oda kellett figyelni az útra, de amúgy nem volt vészes, 10:23-ra már fent is voltam a Hochreichkopf 3010 méter magas csúcsán, amellyel eddig tartom a saját csúcsrekordomat. A kilátás nagyon szép volt körbe, sajnos a párás fehér felhők belezavartak, főleg a keleti irányba, de még így nagyon szép látványt nyújtott a csúcs, főleg Ötztal felé volt markáns a kilátás.

 

48. Hochreichkopf, 3010 m, új csúcsrekord!

49.-50. kilátás Ötztalra és nyugat felé

51. kilátás dél felé (jobbra lent a hágó, ahonnan feljöttem ide)

52. kilátás kelet felé, a lent látható tavaknál haladtam el egy bő órája

53. kilátás észak felé, párás foltokkal (német szakszó rá: Hochnebel, azaz "magas köd")

 

Kerestem a tavaly szemközt meghódított Wildgrat csúcsot, de éppen felhőben volt. A tavalyi Furgler csúcstámadásnál abszolút ideális volt az időjárás a kilátáshoz, most csak egy fokkal volt rosszabb a pára miatt, de ezt ugye nem lehet előre kiszámítani. Érkeztek még többen a csúcsra, én bő negyed óra után lefelé vettem az irányt, természetesen készültek jó képek rólam is a csúcson mások segítségével. Visszatérve a zsákomhoz, melyet a nyeregben hagytam, még végeztem egy kis kalóriapótlást, majd nekivágtam az út legdurvább részének, innen kezdődik nagybetűvel a Wilhelm-Oltrogge Weg (amúgy a teljes szakaszon azon vezet az út a Guben hüttétől a Bielefelder hüttéig) és a megpróbáltatások sorozata.

 

54. Wilhelm-Oltrogge Weg folytatódik, gatyát felkötni

 

Már önmagában az beszédes volt, hogy a Hochreichscharte-Niederreichscharte közötti 1 km-re 1 órát ad a füzet, és csak 2729 méterre kell leereszkedni addig. Próbáltam elképzelni eddigi magashegyi túrás tapasztalataimból merítve az utat, hát nem is kellett sokat várnom az első nehézségekig. Kőről-kőre lépkedős, szakaszonként drótköteles szakasz vette kezdetét, mely fel és le hullámzott, ilyen terepen sietni elég meddő vállalkozás és veszélyes is. A haladást helyenként rögzített lépcsőként funkcionáló vas fellépők és fix fogódzkodók segítették. Valóban lassan lehetett haladni, de az ezt követő lefelé ereszkedős részen már kezdett egy kisebb dugó is alakulni, ugyanis a mögöttem induló, kisebb cuccal jövő fiúk beértek. Létrán is kellett mászni lefelé, eléggé oda kellett figyelni a mozdulatokra. A háttérben északkeleti irányba innen már jó kilátás volt Kühtai felé, a Nierederreichscrtét elérve letérési lehetőség is volt arrafelé.

 

55.-57. Hochreichscharte-Niederreicjscharte közötti rész, sokat kommentár nem kell hozzá

58. kilátás észak (Kühtai) felé, immáron egy sikeresebb képen, mint amit a csúcson csináltam

59. Niederreichscharte előtt, a háttérben jól megfigyelhető Hochbrunnachkogel oldalában lévő "lejtő" (az idézőjelet az indokolja, hogy alapvetően az egész szakasz lejtős lenne, de mégsem az)

 

Kellett is egy bő óra elérni ehhez a nyereghez, majdnem fél 1 volt mire innen továbbindultam. Természetesen emelkedő következett a Hochbrunnachkogel (2889 m)  oldalában,ez egy viszonylag könnyebb rész volt utána, nem sokkal később láthatóvá is vált a soron következő lapos csúcs, a Lauser. Odáig mág viszont volt egy kicsi hátra le is ültem egy kicsit enni meg telefont tölteni (powerbank, meg küldtem egy mail-t a szállásra, hogy későn érek oda, ez már bőven látható volt), kezdett utolérni a fáradtság, de még a lendület is tartott valamennyire, bár a csúcs után már éreztem, hogy inkább „túlélés” jellegre rendezkedek be belülről. A napos időben Örztal déli része felé nyílott szép kilátás. A Lauser lapos, 2616 méteres csúcsára egy óra alatt értem el a Niederreichscharte felől, ez ismét csak egy kilométer volt, de legalább pihentem benne egy kicsit. Egy nagyobb társaság éppen az út fáradalmait pihente ki a fűben, a lapos csúcs szélére nem volt érdemes kimenni, mivel éppen egy felhő kúszott a panorámába, így lefelé vettem az irányt. Az útjelző tábla még 3 és ¾ órát írt a Bielefelder hüttéig, természetesen továbbra is fekete besorolású úton. Haladósan mentem lefelé, éreztem végre újra egy kis lendületet, kis reményt is éreztem rá, hogy este Tumpenben meg tudok enni egy jó adag Wiener Schnitzelt a túra teljesítésének örömére. Az egész túrán visszafogtam magam ilyen szempontból (is), a végére akartam volna egy jót vacsorázni (ebben a halovány reményemben csalódnom kellett később).

 

60. következő megálló a Lauser

61. kilátás Ötztalra felé, konkrétan Tumpen-Umhausen között az út látszik lent

62. Lauser lapos csúcsán

63. végre egy lejtő!

 

2400 méter környékére vezetett le az ösvény és döbbenten álltam a látvány előtt ami elém tárult: masszív kitett hegyoldal, melyben ösvény is nehezen volt elképzelhető, ránézésre nem 2 percnyi elfoglaltságot jelentett, meg is jegyeztem magamban, hogy ez valami vicc, hogy itt kell-e továbbmennem, de sajnos nem volt az. Eléggé érdekes volt elképzelni a haladást itt, de nem volt mese mennem kellett. A soron következő etapot az Achplatte nevű pont zárta le (2423 m), majd onnan már csak egy nagyobb lejtő volt várható a régi Bielefelder hüttéig, ahol az igazolófüzet szerint az extra nehézségek megszűnnek.

 

64. ebben a hegyoldalban kellet ügyeskednem a következő részen, hát nem tűnik egyszerűnek távolról sem

65. jelzésfestők vitatkoznak

 

Nekivágtam hát a túra egyik, ha nem a leghúzósabb részének, nem akarom túlrészletezni, de eléggé nem volt egyszerű a haladás: sokszor kőről-kőre, lépésről-lépésre, drótkötelet fogva (már ahol volt) és hófoltokon kellett átkelnem elég kitett helyeken, mindezt felfelé és lefelé hullámozva, eléggé kiszívta az energiámat, ennek köszönhetően elég minősíthetetlen hangulatba kerültem. Tumpen is látszódott az egyik hegyoldali „redőben” haladva, mondom milyen közel van, mégis még egy fél nap még odaérek és ebben semmi valótlanság nem volt. Úgy éreztem ennél a szakasznál, hogy már túl vannak tolva a nehézségek, azaz egy viszonylag rövidebb részbe vannak ezek belesűrítve, vagy csak simán én voltam fáradt. Az időjárás szerencsére jól alakult, a füzet is nyomatékosan felhívja a figyelmet rá, hogy csak jó időben haladjunk erre, meg hó nélkül. Legalább ebben nem volt hiba. Fél 4-re értem el nagy nehezen az Achplattét, amelynek ténye egy sziklára volt piros festékkel felírva, ide már nem jutott tábla. Innen viszont gyönyörű kilátás nyílott Ötztalra, valamint a háttérben az Alpok főgerincére.

 

66. Tumpen, nincs is messze, csak még a fél világot kell megkerülni, hogy leérjek oda

67.-69. átkelés egy hófolton, valamint a látvány felfelé és lefelé nézve. Hát nem ez a három kép a biztonság szóra az illusztráció a szótárba

70. Wilhelm-Oltrogge Weg

71. az út nehézsége már kezd kifutni, épp ideje volt már

72. Achplatte, füzet szerint 2423 m, ide viszont 2488 volt festve. Mindegy, tábla nem jutott ide.

73. gyönyörű kilátás Ötztalra, előtérben Oetz városa, háttérben az Alpok főgerince

 

Hosszú nyaktörő lejtő vette kezdetét, mely lejjebb már szerpentinessé vált, majd tért át a következő hegy oldalába, ahol ismét felfelé kellett mennem (milyen jó, hogy 2912 méterről 800 méter szintet vesztve éri el az ember el a Bielefelder hüttét, de közben csomót megy felfelé, itt-ott), itt már elég nyűgös voltam. A vártnál jóval később, fél 5-re értem el a régi Bielfelder hütte romjait. A házat 1951. januárjában egy lavina rongálta meg, az újjáépítése már nem történt meg, helyette pár kilométerrel arrébb, 1954-ben készült el a Neue Biefelder hütte, ahol az aktuális túraszakaszom végpontja is van. A ház terasza és alapjának egy része még megvan, szép kilátás van innen is Ötztalra. Ezen kívül a vállalkozó kedvűek bivakhelynek is használhatják, a terasz alsó része erre lehetőséget ad.

 

74. nézelődés a lejtő közepéről, a kép közepétől balra van a Neue Bielefelder hütte. Sokszor tapasztaltam már az Alpokban, hogy a látótávolságra van az nem azt jelenti, hogy hamar oda is érek.

75. újabb emelkedő, de mr legalább szelídebb

76. Alte (régi) Bielfelder hütte maradványai

77. kilátás Ötztalra a teraszról

 

Itt viszont döntöttem egy ideje a fejemben lévő kérdésről, mérlegelnem kellett a következőket: a kijelölt út innen ismét felfelé vezet a  Wetterkreuzkogelen (2591 m) keresztül éri el a Bielefelder hüttét, innen még 1,5 órát jelzett a tábla, de bőven jó volt az kettőnek is a fáradt állapotomban, ennyi idő nem fért volna már bele. Másik lehetőségként egy alternatíva is volt: lemenni a közeli Acherberg almhoz, majd a cuccomat egy kis időre magára hagyva felmenni a hüttébe pecsételni, majd vissza a cuccomért és onnan megkezdeni a hosszú ereszkedést Habichenbe. Utóbbi mellett döntöttem, el is indultam füves ösvényen lefelé. Akartam egy kicsit rövidíteni, ez részben sikerült is, az alm épülete feletti magaslatra kötöttem ki, rátérve a hütte felé vezető ösvényre a zsákomat egy nagyobb kő oldalában hagytam. Magamhoz vettem a füzetemet és megindultam felfelé. Mintha ezernyi súlyt vettek volna le a vállamról, megkönnyebbülve indultam el, még ha felfelé is. Bő 25 perc alatt értem el a fenyvesben vezető ösvényen a 2112 méteren lévő Neue Bielefelder hüttét, ahonnan szintén megkapó látvány tárult elém Ötztal irányába. Az étkezőbe lépve ünnepélyesen benyomtam az utolsó pecsétet a füzetembe, a teraszon találkoztam a tetovált túrázó lánnyal aki a Hochreichscharte előtt előzött be, nem értette, hogy miért nem maradok ott éjszakára, a végállomásomat jelentő Tumpen sem csengett neki ismerősen. Hát igen, aki szabadidővel jobban el van eresztve az valóban nem értheti az én ezirányú motivációmat. Hozzáteszem, szerintem estére jócskán itt is összegyűlt a nép, saját szobát itt sem láttam volna esélyesnek, de nem is kellett ezen gondolkodom. Nem tudom a kijelölt úton mikor értem volna ide, de gyanítom később, így legalább volt egy kis „szaladás” táska nélkül, ami kicsit dobott a komfortérzetemen, kezdtem visszanyerni a normális hangulatomat, melyet órákkal ezelőtt a Wilhelm-Oltrogge Weg útvesztőiben hagytam el.

 

78. már nincs messze a Bielefelder hütte

79. Bielefelder hütte belülről

80. az utolsó pecsét is a helyére kerül

81. Bielefelder hütténél, ideális időben

 

A házat körbejárva és közben pár fotó készítése után elindultam lefelé, szintén 25 perc alatt visszatértem a zsákomhoz, majd megkezdtem a hosszú ereszkedést a 851 méteren lévő Habichenbe. A hüttétől a füzet 3 és fél órát írt erre ami közel fél 10-es érkezést irányozott elő (+bő fél óra még inenn Tumpen!), kezdtem belátni, hogy a rántott húsozásból nem lesz semmi. Az Acherberg almnál egy kicsit keresni kellett az utat, de meglett hamar az ösvény, innentől ismét erdőben haladtam lefelé. Pár lépés után az Eder patakon való átkelés előtt egy hangulatos faháznál haladtam el.

 

82. lefelé a Bielefelder hüttétől, Acherberg alm jól látszódik

83. hangulatos kis faház

 

Egy pár méter erejéig rátértem az aktuális keréknyomra (nem volt érdemes követni, mert teljesen másfelé ment), egy útszéli forrásnál felfrissítettem magam, majd újra az ösvényé lett a főszerep. A fenyvesben tempósan haladtam lefelé, gyorsan vesztettem el a szinteket, egyre inkább reális remény volt, hogy még világosban érek Habichenbe. Egy kisebb, de tét nélküli útról való letérés is történt, de ugyanoda jutottam így is, ahová kellett. 1300 méternél értem el egy másik keréknyomot, itt sem koptattam sokáig az utat, ismét ösvény ment tovább, majd újra a keréknyom a következett, de már hosszabban. Vigyázni kellett egy elágazásnál, mert ott el lehetett volna Oetz felé keveredni, de nem volt ezzel baj. 1015 méternél tértem le végleg a keréknyomról, hogy ismét egy ösvényen haladtam tegyem meg a hátralévő egyre kevesebb távolságot. Egy hintával ellátott, az esti Habichenre néző kilátópont is ki volt alakítva az ösvény mellett, a falu és ezáltal a túra teljesítése is karnyújtásnyira volt már.

 

84. ötztali naplemente közeleg

85. Habichen karnyújtásnyira

 

Egy rövid patak mellett vezető rész után át is keltem fölötte, majd egy kis kérdéses rész jött, mert az egyenesen tovább vezető út iránya nem volt jó, de elágazást meg nem láttam. A helyzetet egy réten átvágva oldottam meg, a szemközti útra rátérve már helyben voltam, pár perc alatt értem el a házakat és a falu egyik szélső utcáját. A következő utcán jobbra fordultam, majd megláttam azt a sarkot ahol már tavaly jártam. Mintha dobpergés kísérte volna utolsó lépteimet…elhagytam az utolsó házat, majd balról becsatlakozott az utca, melynek a túlsó oldalára átkelve a lépteim összeértek, 20 óra 37 perckor (tehát egy órával előbb mint az várható volt). Kívülről nézve csak néhány közönséges lépés volt ez, de nekem óriási jelentősége volt: teljesítettem a Zentralalpenweget! Ezen kívül pedig a lengyel határtól lévő Duklától innentől fogva a magyar szakaszokhoz kapcsolódva (kéktúrák) folyamatosak lettek a lépteim egészen Feldkirchig, több ezer kilométer hosszban, leírhatatlan érzés volt ez!

 

86. elképzeltem az egy év ezelőtt innen érkező önmagamat, lépteim összeértek, Zentralalpenweg teljesítve!

 

Kiértem a főútra, majd a járdán haladtam a buszmegállóig, ahol tavaly felszálltam, majd a cuccomat letámasztva mentem a falu helyiségnév tábjáig, közben pár könnycsepp is összegyűlt a szememben. Hát vége! Közel 3 éve (egészen pontosan 2016. november 14.-2019. július 30. a kezdő és a végző dátum) nem gondoltam volna, hogy ez belátható időn belül bekövetkezik és most ott álltam a Habichen táblával és a finálé perceit örökítettem meg. Szinte el sem hittem. Zsákomat visszavéve a hátamra elindultam Tumpen felé, mely már a 2. bejárás keretei közé tartozott, még nem tudom, hogy a 2. füzetemben hány pecsét fog kerülni, de most nem is gondoltam erre.

 

87. célfotó a falutblával

88. az utolsó húzós túranapra terepére utaló kép a célban

 

A tavaly már megismert utat követtem az egyre inkább beköszöntő sötétségben. Átkeltem most is széles és bővízű Ötztaler Ache fölött, a házakat is hamarosan elhagytam (előtte jött szembe két szimpatikus osztrák lány is, nem is gondoltál szerintem, hogy én mekkorra útról tartok éppen velük szembe). A habicheni tó közelében kisiskolás csoport jött szembe, a tavat ezúttal elkerültem a kijelölt úton, majd keréknyomra térve sötét erdőben haladtam tovább. Tumpen előtti rét is már ismerős volt, tudtam, hogy már nincs messze Gasthof Plattner ahol tavaly is megszálltam. 21:32-kor léptem be a házba, a főnök ismerősként fogadott, egy fiatal sráccal együtt iszogattak és vártak engem. A vacsoráról egyértelműen lecsúsztam, inni viszont még simán lehetett,amivel éltem is. Kifizettem a 30 eurós szállást (27,5 euró a szoba a többi idegenforgalmi adó), majd 3,1 euróért korsó sört rendeltem. A főnök meghívott egy felesre is a túra teljesítésének örömére, köszönet érte ezúton is! Pecsételtem a második füzetembe (elvégre a Lüsens-Praxmar és Habichen-Tumpen táv, összesen 6 km, most már hivatalosan is kétszer le van járva), majd beszélgettünk még egy darabig, kiderült, hogy az úr többször vadászott már Magyarországon, valamint a zalakarosi fürdőt is meglátogatták már. Én is mondtam magamról még pár személyesebb részletet és véleményt, majd végül elköszöntünk és a szoba felé vettem az irányt. Egy sokkal jobb szobábat kaptam mint tavaly. Fürdés után nem kellett álomba ringatni.

 

89. ha enni nem is, de inni lehetett e szép esemény örömére!

90. szobám a tumpeni Gasthof Plattner szálláshelyen

 

7 órával később, 5:30-kor korán volt ébresztő, mivel a 6:06-os buszt már el kellett érjem, hogy 11:30-ra Bécsbe érjek, ahol Fritz Peterka várt rám. Ötztal állomásig buszoztam a 3,8 eurós jeggyel (ehhez képest nem is olyan drága a 3,1 eurós sör). Innen egy Landeck felől érkező gyorsított vonattal utaztam Innsbruckig, amely csak Telfsben és Innsbruck Westbahnhofon állt meg. Egészen pontosan érkeztünk Tirol fővárosába.

 

91. tumpeni reggel a szobám erkélyéről

92. gyorsított személyvonat érkezik Ötztal állomásra Landeck felől és beszállás után továbbközlekedik Innsbruckba

 

Mivel alig 10 percem volt a bécsi railjet indulásáig, így gyorsan kellett ennivalóhoz jutnom, az Mpreis most nem fért bele (a pizzás még nem volt nyitva), de az előtte lévő lehetőségnél 2 rántott húsos szendvics viszont igen. A vonatra felszállva Jenbachig nem is volt hely, így a lépcsőn ülve majszoltam el a szendvicseket, Jenbachtól egy felszabadult 2-es ülésbe ültem be, Wörgltől már királyi módon egy 4-est is magaménak tudhattam. Sajnos a 10 eurós lehúzást ezúttal is beszedték tőlem a szabadjeggyel utazás mellé. Menet közben eszembe jutott, hogy milyen érdekes, hogy Habichen nem pecsételőhely, pedig a Peterka felé Zentral könyvben még szakaszhatár is. Itt jött az a pillanat ami elég ritkán történik meg velem: valamire rosszul emlékeztem, ugyanis Habichen pecsételőhely. Tavaly mivel nem volt rá idő nem foglalkoztam vele, úgy voltam vele, hogy majd ha idén érkezek ide, akkor beszerzem. Ez viszont a közben eltelt közel egy év alatt szépen elfelejtődött és a mostani túra szervezésekor sem figyeltem fel rá. Hát ez van, reméltem hogy nem lesz ebből probléma, végülis fotót fel tudtam volna mutatni ha kell, de nem volt rá szükség. Tehát hivatalosan nem a Bielefelder hüttében kellett volna utoljára pecsételnem, de ez már részletkérdés, külföldön nem akadnak ilyeneken fent. Gert Kienast Úr a grazi Alpenvereintól, aki küldte nekem postán a jelvényeket írta is, hogy nem is kötelező az összespecsételőhely érintése, hogy pontosan mennyi a tűrés azt viszont nem tudom. Én viszont érintettem az összeset a rend miatt, persze volt pár a közel 1200 km alatt ahol nem sikerült a művelet, de ezeket megszámolni bőven elég a két kezem. A vonat pontosan érkezett a bécsi főpályaudvarra, Peterka Úrral hamar megtaláltuk egymást a peronon, nagyon megtisztelő volt a Zentral atyjával találkoznom! Peterka Úr a Zentral könyv szerzője és 7x-es teljesítője is a mozgalomnak: 3x a gleccseres, 4x pedig az általam is bejárt útvonalon keresztül! Ezen kívül természetesen a másik 9 osztrák hosszú túrát is végigjárta, valamint a magyar Országos kéket, a szlovák SNP egy darabját, valamint az Eisenach-Budapest túrát is. 69 éves létére simán egy bő ötvenesnek néz ki, jó pár évet simán letagadhatna. Az itteni törzshelyem, a Cucca kebab felé vettük az irányt, ugyanis az adminsztrációhoz nem ártott amúgy sem egy normális hely asztalall és székkel valamint a hasam is jelezte, hogy enne már valamit. Hamar rákérdeztem és kiderült, hogy én vagyok az első igazolt magyar Zentralalpenweg teljesítő! Ez ám a megtiszteltetés! Eddig is sejtettem, hogy nem vagyunk túl sokan, de hogy én vagyok az első arra nem számítottam, de igazán felemelő érzés volt ez nekem! Sétálóson és SNP-s túratársamon, Gáboron kívül nem is ismerek mást aki ezt a túrát csinálná.

A gyorsétterembe érve természetesen egy Schnitzel tálat rendeltem, Pererka Úr ragaszkodott hozzá, hogy meghívjon, nem tudtam visszautasítani, így köszönettel elfogadtam e kedves gesztust. Miközben étkeztem, ő átnézte a füzeteimet, mindent rendben talált. Jó pár érdekes gondolatot váltottunk, lerajzoltam neki, hogy mennyi túrát jártam végig Magyarországon és külföldön is (ha tudtam volna, hogy ez a skiccem még ma a netre kerül, akkor aprólékosabban rajzoltam volna le, de végülis nem ez a lényeg), nyomtam a füzeteimbe a magyarhoz hasonló „Kéktúra ellenőr” típusú Geschaftstellés bélyegzővel, mint a füzetek végső lezárásaként. Természetesen a gondosan elcsomagolt jelvényeket és okleveleket is megkaptam. Kaptam még pár darab Zentral könyvet is, közvetlenül a szerző kezéből is ajándékba. Végül a gyorsétterem egyik dolgozóját kértük meg, hogy fotózzon minket le a bejárat előtt. Nagyon megtisztelő volt ez az egész, így nagyon büszke voltam/vagyok erre a teljesítményemre! Visszasétálunk a pályaudvarra az aluljárón át, elköszöntünk egymástól, Peterka Úr családi eseményre volt hivatos, én pedig még szerettem volna egy kicsit utazgatni. Az aluljáró végében lévő Intersparban üdítőt vásároltam, majd kimentem az 1.-2. vágányhoz és elhatroztam, hogy az első érkező 4020-as motorvonatra felszállok, amelyen már régóta akartam utazni, mindegy, hogy merre megy. Nem is kellett sokat rá várnom, egy élmény volt a Mödling állomásig való utazás. Ezek után még utaztam egyet Wolkersdofig, majd vissza Obersdorfig, ahol átszálltam a múltkori túrán már megismert Bad Pirawarth felé tartó vonatra. A végállomás előtt leszakadt az ég, így csak esőben tudtam pár képet csinálni.

 

93. 4020-asozás a bécsi körvasúton

94. 4020 (pontosabban a 6020 sorazatú vezérlőkocsival az élen) motorvonat Wolkersdorfban

95. Jenbacher motorkocsi Bad Pirawartban, ez a kép már megismételhetetlen lett azóta

 

Groß Schweinbarthon gyors fotózás után átszálltam a Gänserndorf felé tartó ugyancsak Jenbacher motorkocsira. Ekkor még úgy volt, hogy a decemberi menetrendváltásig maradnak a személyvonat a vonalon, de sajnos az idő gyors pusztulást, hozott: egy hónappal később mentek el az utolsó vonatok itt (is), szeptember 1. óta szünetel a forgalom itt.
Útközben Peterka Úr küldte email-ben a linket, amelynek tartalmát az ő weboldalukon tette közzé a találkozásunkról és teljesítésemrő. Eléggé megtisztelő, büszke és jó érzés volt magamat így viszontlátni a világhálón, mint első magyar teljesítő!

 

96.-97. Fritz Peterka és én, valamint a rajzom az ő általa írt cikkben

98. oklevelek

99. jelvények: emlékező jelvény (Erinnerungsabzeichen) és a 3 fokozatú, bronz, ezüst és arany teljesítmény jelvények (Leistungsabzeichen). A Zentral saját pecsétek is ezt a két formavilágot követték.

 

Bécsben még beugrottam a törzshelyemre (ma már másodszorra) egy Schnitzel boxért (ha nem is abban a formában, ahogy elterveztem, de azért lett végül rántott húsozás így), majd a 18:42-kor induló railjettel utaztam Kelenföldig, majd busszal hazáig.

 

Nehéz pár mondatban összefoglalnom, hogy mit adott nekem ez a túra, nem csak 1200 kilométert a lábaimba, hanem annál sokkal-sokkal többet. Az biztos, hogy kondíció, világlátás és önismeret kapcsán jócskán fejlődtem ez idő alatt. Minden túrázó várt és félt pillanata egyben egy túra teljesítése: várja, mert teljesíteni akarja (ki hosszabb, ki rövidebb idő alatt), de a teljesítéskor pedig olyan mintha kihúznák a lába alól a szőnyeget amin áll az ember: űrt hagy maga után, mivel már a teljesítés megtörtént már nem kell vele foglalkozni vagy fel lehet készülni a 2., vagy további útra, illetve a Zentralnál még a 3-as kötet is ott van a palettában.

Tervezek egy összesítő leírást írni az útvonalról és az egyéb velejáróiról, ott részletesen foglalkozok majd ezekkel a kérdésekkel.

 

Peterka Úr oldaláról a cikk: http://www.oefs.at/de/artikel/Weitwandern/1ungarischeGesamtbegehungamWW02A

Fődíszpinty Creative Commons License 2019.12.05 0 0 70375

Hurrá ☺

Előzmény: hörpölin (70374)
hörpölin Creative Commons License 2019.12.05 -1 0 70374

Köszönöm megtisztelő érdeklődésed, és ahogy nagyrabecsült ellenőr kollégám már megjegyezte: vagyok, bár egy időre távol kerültem a kéktúrázástól.

 

Fődíszpinty: Állok elébe! :-)

Előzmény: jzp2107 (70370)
jzp2107 Creative Commons License 2019.12.04 0 0 70373

jólvan, akkor nem egészségügyi..

remélem annyit keresett vele hogy tud csinálni egy full E4 honlapot is :-)

Előzmény: csg65 (70371)
Fődíszpinty Creative Commons License 2019.12.04 0 0 70372

Hurrá, akkor hétfőn akár találkozhatok vele is?☺

Előzmény: csg65 (70371)
csg65 Creative Commons License 2019.12.04 0 0 70371

Már visszatért! :-) Volt egy combos munkája, ami fél évig nem tette lehetővé számára a bírálatot sem, a túrázást sem.

Előzmény: jzp2107 (70370)
jzp2107 Creative Commons License 2019.12.04 -1 1 70370

csg65 a rádióban :-)

 

https://anchor.fm/turanaplo/episodes/Tranapl-S01E01-Csernus-Gbor-Kktraellenr-s-rekordteljest-e92gg6

 

Hörpölinnel mi történt hogy kiesett? külföldre ment?

remélem nem beteg.. (ide se írt jó régóta, de azt hittem átnyergelt a biciklizésre)

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!