Keresés

Részletes keresés

ZEUSZ'1955 Creative Commons License 2016.06.25 0 0 687

Nagyon izgi érett nő!

Előzmény: Pollorato (685)
ZEUSZ'1955 Creative Commons License 2016.06.25 0 1 686

Aztán teltek multak a hónapok, amig végre ráakadtam az első igazi nőmre, bár inkább ő akadt rám! Már kezdetben kezelésbe vette a farkam, és elmondta,hogy ő kedveli a fiatal,még gyakorlatlan fiukat, akikkel ugy játszadozik ahogy akar. Én elmondta neki eddigi sikertelen próbálkozásaimat. Megnyugtatott, hogy vele nem fog az megtörténni, hogy lelankadok! Hát nemis történt meg! Nagyon figyelt arra, hogy a végsőkig felizgasson és akellő pillanatban, mikor már majd eldurrant a farkam kis szüneteket tartott. Egy ilyen alkalommal hanyatt fektetett és lovaglóülésbe helyezkedett, miközben farkamat óvatosan bevezette a hüvelyébe! Fantasztikus érzés volt! Lassan,óvatosan mozgott rajtam, körbe-körbe! Én már majdnem készen voltam, amikor elkezdett fel-le csuszkálni a farkamon. Én meg akkorát élveztem, hogy a csillagos eget is nagybögőnek néztem.  Fantasztikus volt! Végre eljutottam oda, ahová évekóta végyakoztam, megtörtént életem első igazi nagy közösülése! Hozzá tenném, hogy a hőlgy már közel volt az 50-hez, de én ezt nem szégyenlem, mert a későbbiekben olyan dolgokat tanított velem, aminek később nagyon sok haszna volt!

Röveden megjegyzem ezért is kedvelem az érett nőket! Éljenek az érett nők!

Előzmény: ZEUSZ'1955 (684)
Pollorato Creative Commons License 2016.06.25 -1 7 685

ZEUSZ'1955 Creative Commons License 2016.06.25 -2 6 684

Már 13-14 éves koromban rengeteget és rendszeresen "játszottam" a farkammal! Sokszor nagyokat élveztem! Ilyemkor mindig arról álmodoztam milyen lehet ugyanezt nővel csinálni? Volt ugyan egy velem egykoru barátnőm, akivel ha csak tehettük gyakran játszottunk egymás nemi szervével. De odáig soha nem jutottunk el, hogy bedugjam neki, mert valamioknál fogva bedugás helyett lelankadtam! Pedig ő is szerette volna! Valószinü, még érettlenek voltunk ehhez. Bár sokszor eljátszadozott a farkammal én el isélveztem, de a dugás nem akart sikerülni.

Pollorato Creative Commons License 2016.06.25 0 5 683

dassper88 Creative Commons License 2016.06.24 0 0 682

Elöttem is szétnyílhatna, szeretném.

Előzmény: reg2015 (674)
dassper88 Creative Commons License 2016.06.24 0 0 681

Ott a +, és a puszi is rá, mert olyan szép

Előzmény: reg2015 (673)
kised Creative Commons License 2016.06.24 -1 7 680

kised Creative Commons License 2016.06.24 -1 6 679

NYALÓSSZERETŐ Creative Commons License 2016.06.24 0 0 678

Igazi "ÉRETT" punci!

Előzmény: meggym (473)
mclicker Creative Commons License 2016.06.24 0 0 677

Nekem nagyon, gyönyörű! Ha gondolod mailem publikus. :)

Előzmény: reg2015 (676)
reg2015 Creative Commons License 2016.06.23 0 0 676

Bejön?

Előzmény: pannoniás21 (675)
pannoniás21 Creative Commons License 2016.06.22 0 1 675

Érett puncit popsit nyalnék. Budapesten. 50 éves vagyok. Férfi. Írj.  pannonia21lux@gmail.com

reg2015 Creative Commons License 2016.06.21 -1 6 674

reg2015 Creative Commons License 2016.06.21 0 12 673

Pollorato Creative Commons License 2016.06.20 -1 6 672

ZEUSZ'1955 Creative Commons License 2016.06.20 0 0 671

De jó punci!

Előzmény: Pollorato (666)
ZEUSZ'1955 Creative Commons License 2016.06.20 0 0 670

A kislánynak fogalma sem lehetett a szexről! De baszni szeretett?

Előzmény: kismolotov (668)
tisztelég Creative Commons License 2016.06.20 0 0 669

Jópofa ez az álarcosbál... a feltárulkozó nőből tapasztalt nőgyüjtő pasi lesz:

 

Idös nök kényeztetöje 2016.04.11

én irjak mailt minek?

 

kecsó68 2016.04.11

Nagyon szép vagy, írjál mail-t, ha van kedved!!!

Előzmény: Adriana65 (582)

 

 

Persze eddig is tudtuk, hogy nem a valóság számít, hanem amit képzelünk helyette :))

 

kismolotov Creative Commons License 2016.06.20 0 0 668

Hát hogy bírtam volna kivárni!!? Előtte a vízparton a bokorban legalább egy órahosszát martuk egymás. Mikor egyszerre csak lerántotta a gatyámat, magára húzott, egy mozdulattal beillesztette és adj neki. Az első három löket után beledurrantam. Megjegyzem nagyon kikapós csaj volt a gimiben, a fél gimi megdugta, én voltam a sokadik.

Előzmény: PUNCITNYALNIJÓ (663)
Pollorato Creative Commons License 2016.06.19 0 8 667

Pollorato Creative Commons License 2016.06.19 -1 5 666

Pollorato Creative Commons License 2016.06.18 -2 5 665

ZEUSZ'1955 Creative Commons License 2016.06.18 -2 0 664

Az érett nők is szeretnek lovagolni és tudnak is!

PUNCITNYALNIJÓ Creative Commons License 2016.06.17 0 0 663

Hát persze! Gondolom nem birtad kivárni a lényeget! Nem csodálom,ha idő előtt elmentél.

Előzmény: kismolotov (662)
kismolotov Creative Commons License 2016.06.16 0 0 662

Nekem 14 évesen egy 19 éves volt az első, aki szó szerint megerőszakolt (volna) ha az első pár löket után bele nem durranok. Na nem is akart velem soha többet lefeküdni, pedig én rajta lettem volna.

Előzmény: ZEUSZ'1955 (661)
ZEUSZ'1955 Creative Commons License 2016.06.16 0 0 661

A teljesen kezdő, fiatak srácoknak, ha tanulni akarnak, és még soha nem szexeltek,énis az érett nőket ajánlom! Gondtalan velük a szex és szeretik tanitani az ifjuságot! Én egy percig sem bántam meg,hogy 15 évesen egy 50 éves hőlgy volt az első!

Előzmény: kismolotov (660)
kismolotov Creative Commons License 2016.06.16 0 1 660

Hát akkor summázva: minden 15-20 év közötti fiatalnak őszintén kívánok hasonló tanítónéniket. Bár a közvélemény most és 20-30 évvel ezelőtt is elítélte az ilyen kapcsolatot, szerintem mindkét fél csak profitálhat belőle. A fiatalember azért mert tombolnak a hormonok és korlátlanul élvezhet, az idősebb nő pedig - ha olyan a vérmérséklete - szintén korlátlanul élvezheti. Az biztos, hogy szerelembe esni nem szabad egyik részről sem, mert az már problémát okozhat. Ezt nekem még a kezdetek kezdetén elmondta a tanítónénim. Természetesen bizonyos szintű érzelmi kötődés szükséges, mert úgy igazi a szex. De ez adott esetben a kölcsönös szimpátiában, egymás testének szeretésében, kedvességben nyilvánul meg és egymás közötti teljes őszinteségben, és korlátlanul élvezhető a szex. Mikor a kapcsolatunk negyedik évében közölte, hogy talált egy társat akivel el tudná képzelni a hátralévő életét, semmi dráma nem volt egyik részről sem. Teljesen jogos volt részéről az igény (még az akkori eszemmel is felismertem) hogy hosszútávon nincs jövőnk. Ja és a titoktartási kötelezettség: még a legjobb haveromnak sem dicsekedtem el az üggyel. (mert akkor biztos megtudta volna a fél város) És ez így volt jó.

Kapcsolatunk megszakadása után még kb. két évig lakott a városunkban, az új társával a város másik végén, végül elköltöztek. Szakítás után már csak kb 6-8 alkalommal találkoztunk véletlenül a városban, akkor pár szót beszélgettünk és mindenki ment a dolgára.

Úgyhogy hajrá fiatalok keressétek az érett nőket és biztos nem fogtok csalódni.

Természetesen a "pénzért vett" érett nő az teljesen más kategória. Azok megérnének egy külön misét. Bár azok is jobban teljesítenek, mint a csitrik.

Előzmény: ZEUSZ'1955 (658)
ZEUSZ'1955 Creative Commons License 2016.06.16 0 0 659

Miközben ezt a képet néztem, majdnem eldurrant a tököm! Kiváló a kép!

Előzmény: SZERETEMAPUNCIT (602)
ZEUSZ'1955 Creative Commons License 2016.06.16 0 0 658

Nekem még a kerten sem kellett átmennem, mert egy nagy házban laktunk, ő a közvetlen szomszédunk volt! A mi lakásunkból ki, az ő lakásába be! Sokszor,már délelőtt is! Hatalmasakat hancuroztunk, de nema dugás volt a fő cél! Inkább a szájjal, nyelvel tőrténő játékok! Olyan élvezetekben volt részem,amire korábban mégcsak nem is gondoltam, mert fogalmam se volt róla,hogy olyasmi is létezik, vagy egyáltalán megtöténhet! Ilyen eset volt, amikor elöszőr ráült a számra, én meg csak nyaltam-faltam a punciját, amit ő nagyon szeretett! Hatalmasakat élvezett amikor a csiklóját nyalogattam! Időnként oyan virgonc volt,mint egy huszéves! Az meg már csak a hab volt a tortán, ahogy a farkammal tudott "játszani"! Tövig lehuzta a bőrt róla, majd végig nyalogatta a legizgatóbb részeken. Ezt általában olyan kitartóan és ügyesen csinálta, hogy amikor rámtőrt a magömlés és elélveztem, az fél percig is eltartott! Perce ez eltartott egy órát is, miközben már szinte megőrültem! De aztán eljött a perc, amikor már eldurrantam! Ilyenkor a szájába vette a makkomat és legnagyobb gyönyörüségemre minden "élvezetem" a szájába ment. Ekkor döbbentem rá, hogy ehhez képest a legjobb dugás szinte semmi! De azért az is volt, amit főleg hátulról szeretett! Ezek után ne csodálkozzon senki, hogy kedvelem az érett, idős nőket!

Előzmény: kismolotov (657)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!