Sziasztok! Néhány sor a hétvégi túráról, az előforduló helyesírási hibákért elnézést kérek:
Dél-börzsönyi Kilátások 40
A dunakanyari települések vasútállomásai és megállóhelyei kivétel nélkül kiváló panorámával rendelkeznek, így Zebegényben is elütheti azzal a T. Utas a vonat érkezéséig tartó időt, hogy bámul ki a fejéből a környező hegyekre. Amikor megérkezünk, ebből a bámészkodásból még nem jár sok, viszont sikerül még egy fotón elcsípni a 025-ös Flirtet (nem flört, mielőtt kirobbantok egy vasútbuzi vs. nyelvész háborút), amint elsuhan Szob felé. Kerek repkény sürgetésére átsétálunk az iskolába, ez a művelet körülbelül két percet vesz igénybe, sok ismerős nevez, beszélget, készülődik éppen, itt még több a régen látott sporttárs, mint egy hete a Bükkben. Nevezés, rajtolás, irány a hegy: a túra első felére összpontosul az emelkedés kétharmada, ráadásul micsoda kétharmada! Elhagyjuk Zebegényt, a kellemes főteret a templommal, a Trianoni Emlékművet, az időjárás ráerősít a helyszín szomorú hangulatára. Mi kaptatunk tovább, elengedjük a K+ jelzést Nagymaros felé, az útvonalról néha látszik a Duna, a Visegrádi-hegység a túlparton. Mellettünk a 70-es vasútvonal egyik legszebb műtárgya, egy terméskő viadukt, kár, hogy vonat épp nem jön. A folyón megrakott uszály pöfög lefelé, nálunk látszólag alig gyorsabban, mégis, hamar elveszítjük szem elől. Még mindig fölfelé megyünk, a térképen nem tűnik olyan magasnak, viszont annál meredekebbnek a pont, ameddig kapaszkodni kell. Végül elérjük a Bodzás-pihenőt, majd néhány méterrel odébb V63-152 sporttársékat, akik minimális késéssel érkeznek a pontra gyorsan kapunk tőlük bélyegzést, aztán ki-ki megy tovább a maga útján. Suhanunk vissza a part felé, meredek lejtőn, vén erdőben kanyarog le velünk az ösvény. A hegyoldalban futó szűk utak és az olvadás előrevetítenek már bizonyos előre várható nehézségeket, mint a csúszós, lassan járható út, amelyeket eddig egy laza vállrándítással elhanyagoltam. Egészen pontosan egyáltalán bele sem gondoltam. Egyelőre azonban még nem kell semmiféle nehézséggel szembesülnünk, leérünk a forráshoz, kisétálunk a vasút mellé, elrongyol mellettünk egy 5341-es motorvonat, de alig látszódik belőle valami a sűrű növényzettől. Rövidesen újabb emelkedő következik, újra fel kell kapaszkodnunk magasra, egyre magasabbra. Közben a túlparti hegyeket bámuljuk, amikor erre lehetőségünk van és nem a csúszós utat kell figyelnünk, ahol egy rossz lépés hirtelen pár méter ereszkedést is jelenthet. Trükkös.
Elérjük a következő ellenőrzőpontot, egy kis peremre lehet kisétálni, a túra nevéhez méltón szép kilátás nyílik a Dél-Börzsönyből a Visegrádi-hegységre. Emelkedünk, tovább, egyre meredekebb úton, szerencsére a terep is egyre sziklásabb és nem kell attól tartani, hogy visszacsúsznánk a hegyoldalban. Körülöttünk egyre alacsonyabbak, vékonyabb törzsűek a fák, talán az állandó szél miatt nem tudnak sudárabbra megnőni. Felérünk a Szent-Mihály-hegyre, ahonnét egészen a nyeregig szaladunk, nem sportosak vagyunk, hanem egyszerűen így könnyebb lejutni csúszkálás nélkül. Végre, megint emelkedő, irány a Hegyes-tető, ahol újabb ep. van, és a Julianus-torony, amelyet vétek lenne kihagyni. Nem is okoz csalódást a kilátás és az, hogy akármerre nézek, zord felhők alatt zord hegyeket látok, egyfajta misztikus hangulatot ad a helynek. Leérve a toronyból szaladunk majdnem egészen Köves-mezőig, itt a frissítőponton opcionális kiegészítőket sör, forralt bor lehet vásárolni. Utóbbira szavazunk, jólesik. Szükség is van rá, mivel a következő szakasz a Gerendás büféig tart és odáig még egész sokat kell emelkedni, ami a kisebbik gond. A nagyobbik gond az, hogy az ösvény járhatósága az olvadás miatt érdekes helyzeteket produkál előnyben vannak azok, akiknek alacsonyan van a súlypontjuk. Nekem speciel nincs és ez komikus helyzeteket tud teremteni ilyen például, hogy egy helyütt szabályosan egy álltó helyemben indul el velem az ösvény lefelé, amikor valakire várunk, hogy túljusson egy trükkösebb tíz méteren. Nemsokára kibukkanunk egy nyíltabb helyen, megint kilátópont, megint egy csomót fényképezünk, hogy elengedjünk (jó messzire) egy sporttársat, aki láthatóan nem tudja rendeltetésszerűen használni a túrabotjait. Az időnk véges, így most kimarad a Zamenhof-kilátó, pedig az út szépen jelzett odáig majd, egyszer, ha nagyok leszünk és nem szorít a szintidő, kitérünk oda is. :) Lebattyogunk az egyre mélyülő sárban, mellettünk úgy suhan el Pap Gábor, mintha tíz centivel a felszín felett közlekedne. Újra kiérünk a vasút mellé egy rövidke szakaszra, egészen a büféig, ahol bónt kapunk, ezt a változatosság kedvéért megint forralt borra váltjuk, ki kell használni, amíg tart a szezonja. Belekukkantok a menetrendkönyvbe, elvileg rövidesen van egy páros személyvonat, szerencsére Repkényt nem kell sokáig győzködnöm, hogy megvárhassuk, fényképezésre. Nem is kell sokáig várni, pontosan elhalad, mi pedig megcélozzuk a következő meredek emelkedőt a Só-hegy felé. Nehezítésképpen sáros is, így hiába az újabb hatásvadász kilátás a hátunk mögött, meglehetősen morcos hangulatban érjük el a hegytetőt. Megváltás kiérni a szalagozással jelzett műútra, itt újabb Dél-börzsönyi kilátás fogad, méghozzá körbe mindenfelé. Impozáns.
A műút súlyosan sérült állapota miatt a legtöbb errejáró autós nagy óvatossággal közlekedik, szerencsére, mivel így kisebb esélyük van elütni szegény gyalogos turistákat. Elhagyjuk a kátyúkerülgetőket, felsétálunk az országútra, ez jobb állapotban van, szerencsénkre most nem jár erre egyetlen önjelölt ralipilóta sem. A Rózsakunyhónál vidám pontőrök (mint mindenütt), elmesélik, hogy innentől csak még több sár lesz, meg Morgónál egy meredek, amit nem fogunk szeretni. Lottózniuk kellene, tényleg több sár lett (igaz, később) és tényleg nem szeretjük a meredeket Morgónál (nagyon nem). Odáig azonban még igen sokat kell menetelni, eleinte fölfelé, aztán fölfelé és még egy kicsit föl. A rövidke szakaszon, ahol a 40-es táv szembemegy önmagával, Nagy Attila (immár szembejőve) figyelmeztet, hogy jó lesz, ha tudunk úszni. Megfontolandó. Az út állapota innentől erősen ingadozó, néhol könnyen és gyorsan járható, néhol viszont a kelleténél vendégmarasztalóbb. Hogy ne csak arról írjak, hogy hol mekkora sárral találkoztunk, leírom, hogy ez a szakasz egyébként igen hangulatos, néhol egy-egy magányosan álló hétvégi ház csempészi a közelbe a civilizációt, no meg a kör keresztmetszetű fém villanyoszlopok. A Gál-hegy után már lehet hasítani, Repkénnyel ki is lépünk egy kicsit, aztán megpillantjuk a kilátást. Eláll a lélegzetünk, olyan szép, előttünk terül el az ezüstösen csillogó Duna egészen Vácig és még azon is túl. Tőle balra a Naszály tömbje tör a magasba, tőle jobbra pedig a Dunabogdány fölé magasodó hegyek. A távvezeték nyiladékában viszont lehervad a mosolyunk. Hódara szakad ránk, amíg ereszkedünk, az egyébként egészen leirtott susnya alattomosan beleakad a nadrágunkba, a cipőnkbe, próbál kigáncsolni, belénkg vágni. Repkénynek kicsit felhasad a nadrágja, hogy ne hasadjon tovább, megragasztjuk, jobb híján celluxszal. Végre leérünk, előttünk kanyarog a 317-es keskeny nyomközű vasútvonal, amely Kismarost köti össze Királyréttel. Morgónál van a pont, csokit adnak és mindenféle földi jó innivalót, le is döntünk két pohárnyit. Közben megérkezik a vonat, két kocsit rángat az Mk48 2014 pályaszámú mozdony, mindkét kocsi zsúfolásig tele van. Elköszönünk a kedves, örökvidám pontőröktől, újabb etap áll előttünk, a kisvonat látványa még a morálomon is javít egy kicsit. Hangulatos.
Mély völgyben folytatódik utunk, patak kanyarog az aljában, jónéhányszor át kell kelnünk rajta, vagy éppen felette-mellette kell kanyarogni az úton. Ez a szakasz nagyon csöndes, egészen a hurok zárásáig nem találkozunk egy teremtett lélekkel sem. Követjük a patakot, hol az egyik, hol a másik parton trappolunk, egész hosszan benyúlik a hegység felé a nyaralóövezet, most azonban a házak némák, elhagyatottak. Lassan elhagyjuk a völgyet és kikapaszkodunk belőle, széles utunk egy mezőn bukkan ki az erdőből. Előttünk, északnyugat felé félelmetesen magasodik a Magas-Börzsöny a sötét felhők alatt, de ha délre tekintünk is ugyanolyan zord az ég. Két hegy között, a távolban hirtelen felbukkan az esztergomi Bazilika, fantasztikus látvány. Egy darabig battyogunk még a nyílt, szeles réten, majd elérjük újra a zöld sávot, a 40-es táv mezőnyének a vége még most igyekszik Morgó felé. Újra hódara kezd el szakadni, ez azonban most nem zavar, mert az út annyira sáros, hogy nem tudok foglalkozni a csapadékkal. Túlságosan leköt annak a kivitelezése, hogy megálljak a lábamon, sőt, haladjak is előre. Ez utóbbi tevékenységet egész Zebegényig kell űzni, innentől erős dagonya jellemez majdnem minden útszakaszt. Pusztatoronynál háromfőssé emelkedik a létszámunk, Tinca ér utol és lassít le hozzánk, ami igen jó, mert így megoszlik a figyelmem a sáron való egyensúlyozás és a beszélgetés között. Pusztatoronyról jó meredeken visz le az út, elhaladunk a minden oldalról erősen védett tó mellett, irány immár Törökmező, mint utolsó pont. Átvágunk a Békás-réten, felcaplatunk a Kéktúra útvonalára, immár megint tudom, merre járunk, hurrá. Törökmezőig kényelmetlen sárdagasztás következik, ott viszont kapunk narancsot és/vagy almát, tetszés szerint. Most valahogy nincs kedvem enni annál nehezebb az egyensúlyozás elrakom a gyümölcsöt és megyünk tovább. Párszor ránézünk a térképre, hogy Tinca megtalálhassa a Czerovszki-követ, ám a számításainkat keresztülhúzza a friss fakitermelés, amely megszüntetett minden tájékozódási pontot, amelyhez viszonyíthatnánk. A kő kimarad és belehúzunk, trappolunk a néhol enyhébbé váló sárban, végül megpillantjuk Zebegény szélső házait. Felemelő.
A faluban nem is megyünk olyan sokat, mint azt a térkép sejteti, de lehet, hogy a lendület visz be ugyanakkora erőkifejtéssel sokkal gyorsabban lehet haladni műúton, mint a ragadós dagonyában. Egy nyomóskútnál megállunk, lecsapatjuk a bakancsról a sarat a lehetőségekhez képest. Repkény továbbmegy, én követem, majd végül Tinca is utolér, így érkezünk meg a célba. A díjazás szép, az oklevél nagy (nálam viszont van dosszié, hohó! :)), a virsli finom, a tea még finomabb. Elüldögélünk még egy kicsit, majd elbúcsúzunk Tincától, elindulunk az állomásra, jegyet venni. Összefutunk még az éppen érkező Tibettel és VadMalaccal, majd -rafter- érkezik, rajta csudálatos módon nincs is annyi sár. Végül a menetrend szerint késő vonat, amelyre 35 perc késést mond a forgalmista, percre pontosan érkezik a megállóba és percre pontosan áll meg a Nyugati pályaudvaron. Köszönöm a társaságot mindenkinek Repkénynek külön azért is, hogy elviselte a sár miatti morgolódásomat és köszönöm a túrát a BTHE-nek, látványos útvonalat sikerült összerakni.
Hevér Gabi hivta fel a figyelmem erre a túrára. Amúgy is Pozsonyban voltam, igy aztán reggel 10 perc alatt a célban voltam, ahonnan 4en villamosoztunk át Vándor Csillag és Csipai Gyuri társaságában Bratislava-Raca Detvianska megállóig. Rövid séta után elérjük a strandot, a rajt pedig nem más mint egy bácsi aki egyedül álldogál egy parkolóban. Kapunk egy-egy itinert, nevezési dij nincs!!! Elmondja a bácsi, hogy az 1-es és 4-es ellenörzőpont nem lesz, és hogy Pajstun várába nem kell felmenni, vágjuk csak le nyugodtan azt a kunkort. (később a célban lévő faszi is mondta, hogy nyugodtan mindenki ott rövidit ahol akar). Elindultunk volna rögtön a kék jelzésen, de a rajtszemélyzet rögtön kiáltott, hogy nem arra, hanem egyenesen a zöldön. Hm... Csipai Gyurival előrementünk, majd amikor felértünk a gerincre, megérkezett a piros jelzés. Elbucsuztunk, és kocogni-futni kezdtem. Nem indultak sokan a túrán, 17es rajtszámot kaptam, és a lábnyomokból itélve kb. 10-en lehettek előttem. Ugyanis végig havas volt az út, jól lehetett látni, ki merre ment. A gerincen hatalmas szél volt balról, mintha a sötét-lápa nyeregben lettem volna az idei téli Mátrán.Mindenkinek igyekeztem köszönni, akit lehagytam, meg megálltam pár lépést beszélgetni, nyelvgyakorlás céljából. A kék jelzésre váltva ereszkedtem lefelé, itt aztán a nyomok egyértelműen mutatták, hogy a murvás útról a balra betéréseket az erdőbe csak 1 ember követte. Hamarosan elértem az első ellenörzőpontot, egy bácsi pont akkor ért oda amikor én: mint kiderült Ő volt a pontőr. Megkérdeztem, és kiderült, hogy 4-en vannak előttem. Innen a piros-kék, majd sima piros jelzésen tovább, jól láthatóan csak egy nyom volt előttem, a többiek röviditettek. Jól ment az emelkedő, igyekeztem közben enni-inni egy kicsit. Hosszú út volt felfelé. Pajstun vára viszont nagyon tetszett, egy nagy sziklatömb tetején van a vár, ide megérné eljönni szép időben, családdal együtt. Lefelé jóleső kocogás, és már meg is érkeztem Borinka (Pozsonyborostyánkő) faluba. Nem sokáig időzök, egyből megyek is tovább a piroson, egy rövid szakasz jön Marianka (Máriavölgy) faluhoz. Ebben a faluban bolyongtam ugy 6 percet, megkérdeztem 2 helybelit, hogy hol van a NOvák kocsma, ahol állitolag az ell.pont van. 2 hölgy bélyegzett, a kocsmában betoltam egy kis powerbart, meg fél liter kofolát, kértem még fél litert elvitelre, és mentem tovább. A kocsmában 2 résztvevőt előztem ilyen box-előzéssel. A lábnyomok alapján ketten maradtak, egy nő (vagy kislábú férfi:)) meg az a másik ember aki szintén felment Pajstun várához. Igaziból Őt szerettem volna megfogni, mert ha a kispistázó nénit nem érem utol, hát üssek kő. Amugy Máriavölgy egy híres zarándokhely, sok kápolna meg "lurdi-szikla" jellegű máriaszobor mindenfelé. A kék jelzés eltűnik, én maradok az aszfalton, így megcsodálhatom a helyi uj építésű ingatlanokat. Egy felhagyott kőbányához érek, és biztosra veszem, hogy eltűnt a jelzés. A térképvázlatom alapján korrigálok direkt irányban. Fent a gerincen megvannak a lábnyomok: a nőci is meg a becsületes csóka. Emlékeim szerint itt egy emelkedő után már fent is vagyunk megint a gerincen, és a piroson irány a cél. De nem ez történik, az emelkedő után még egy lejtő,és újra emelkedő jön, de a piros jelzésnek se híre se hamva. Viszont utólérem a kispistázó nőcit. Mint kiderült, a nőci egy kb. 65 éves néni, aki hatalmas gyalogtempóval nyomja. Az előzés pillanatában a néni jobbra direkt nekiindul a hegynek, levágni egy szerpentinkanyart. kb. 600 métert nyer, fent a piros jelzésen újból lehagyom. Innen már csak fel kell menni a Kamzikra, és onnan zuhanás a célba. Mivel a kamzikon deklaráltan nincs ellenörzőpont, biztos vagyok benne, hogy a néni ezt is levágja majd, de sebaj. Igy is második leszek, gondolom. Hatni kezd az adrenalin, minden erőm a lábamba megy, kisebb emelkedőket is szuper tempóval futom meg, tolom felfelé szépen. Fent a Kamzikon olyan Dobogókő "feeling" van, jó pár parkoló autó, párocskák sétálgatnak, gyerekek csuszkálnak bobbal, meg hasonlók. Innen újra kék jelzés. Az órám 4:59-et mutat, a kiirás szerint innen 55 perc "Bratislava Figaro"(fodrászhoz vezet a kék jelzés?) betervezek olyan 20 percet... Nyomom, ahogy a csövön kifér, nincs hova tartalékolni. Egyszercsak legnagyobb meglepetésemre egy piros kabátot látok, benne pedig a becsületes túratársat, a cél előtt 2 kilométerrel értem utol... Pont a város szélén vagyunk innentől aszfalton futás lefelé, hátranézve látom, hogy nem kezd futni a srác, van időm ünnepelni. Ennek ellenére repülőfázisban megyek le, a combom meg vádlim kezdene görcsölni, de nem figyelek rá. Leérek a városba, mint kiderült a Figaro amugy egy csokigyár. Innen 1 villamosmegállónyi a főúton, majd még 600 méter kis utcákon a célig. Kb. olyan ez mint a Gerecse 50 vége. A kis utcákban meglátom a kispistázó nénit, meg se lepődök, de csakazértis hajrázni kezdek, és lehagyom. A cél kapujában épp ott van a srác akit a kék jelzésen hagytam le és becsületesnek hittem, de hát Ő is lecsalt valahol valamit. mindegy én tudom hogy első vagyok, és ez a lényeg. "Prvé pretekár v ciel - startové cislo 17" - ez vagyok én :)
Kapok egy oklevelet, meg egy jelvényt egy másik tavalyi túráról, csak úgy emlékbe, hogy ne menjek haza üres kézzel. Kaptam még egy teát, jó sok minden 0 euró nevezési díjért..
5:20 lett a vége. 5 órát terveztem, talán a hó miatt lett ennyi belőle, remélem még tudok kicsit gyorsulni a Gerecséig, az már csak egy hónap, na meg persze a május is közeleg!
Két (szűkösen három) hely van az autóban. Budapestről indulás reggel 7-kor (Újpest kp.), visszaindulás du. 3 körül, megállapodás/célba érés szerint. Hozzájárulás a benzinköltséghez 1200 Ft/fő (oda-vissza), érdeklődni az e-mail címemen, ismerősök előnyben.
Múlt héten még úgy terveztem, hogy Népek Tavaszán indulok, de aztán mégis a Börzsöny mellett döntöttem. Kissé borult és szeles az idő, de messze jobb, mint múlt vasárnap Göcsejbe. Ott a jeges szélben képtelen voltam kifűteni magam, és már 25 után már csak két bot lógott ki a derekamból. Na aznap onnantól akaraterő megacélozása volt a program. Gyors, és gördülékeny nevezés, félrevonulok tollászkodni, aztán 8:45-kor útnak indulok. Mindjárt az elején kapunk egy szép zsíros szeletet az egyébként sem szűkmarkúan mért szintemelkedésből. Ennek ellenére tök jól az egész, 50 méter kivételével megfutok mindent. Kimegyek minden kilátópontra, és ismerősöknél le-lelassítok pát perc beszélgetés erejéig, ennek ellenére Hegyestetőig 9-es az átlagom Feldob, hogy az elmúlt 1-2 hét kínlódása után újra élvezem a futást. Menne gyorsabban is, de olyan jó most így, ne rontsuk el. Ahogy telik az idő, úgy enged föl a fagy a felső talajrétegben. Először Kövesmező után tűnik fel haladást akadályozó mértékű sár. Király-kútnál annyira a lábam alá figyelek, hogy Droidék úgy köszönnek rám, amikor elközlekedem mellettük. Lent a Gerendás büfénél Moiwáék csapata jön szembe. Kényelmesen pecsételek a ponton, elfogyasztom kicsi félszeletnyi zsíros-kenyerem, és teám. Ez minden amit a túra alatt eszek egyébként csak folyadék kell. Papírról visszanézve a Só-hegyen át egy szintesebb 3km jön, de az apróbb lépések módszere meghálálja magát. Szent-Gál földnél néhány futót pillantok meg, ahogy átvágnak a réten. Váltok még pár mondatot Rózsa kunyhói pontőrökkel, aztán a Gál-hegynél befogom a laza csoportban haladó társaságot. Ők lehettek Nedusék. A terep egyéb iránt nem a legjobb, de a LeFaGySz után ez fel sem tűnik de Kismaros előtti lejtőn konkrétan féltek a mély csúszós trutyiban. A legrosszabb részt megúsztam esés nélkül, aztán a baj elmúltával felborulok egy kiálló gyökérben :) Legalább puhára estem. Morgó vMh-nál be5öltök egy pohár kólát és nekivágok a sárga sávnak (Csömöle-völgy). A sár, és a csúszás innentől Zebegény aszfaltjáig hű társaimmá válnak. A patakvölgyben extraképp még kissé nehezen is járható, a bedőlt fáktól, és a kövektől, de aki terepfutni megy az ne panaszkodjon kérem. Találkozom Ráspollyal, lelassítok és beszélgetünk a piros keresztig. A réten elterülő tócsák között dobok egy hasast, de csak a hangulat kedvéért :) Elbüszkélkedem a múlt héten avatott vadi új cipőmmel, de Dani nem tudja megcsodálni, nincs egy alkatrésze sem, amit ne borítana sár :) Jön a jelzésváltás, és lépek tovább. Hamarosan Pusztatorony aljában vagyok. Kevés hódara hullik a miheztartás végett. Fel a ponthoz nincs gond, nade lefelé! Lehet csúszósabb dolog a szappanos halnál egy vödör takonyban! Békás-réten találkozom Nagy Atilláékkal, majd egy szolidabb szakasz után a Törökmezei pontőröket köszöntöm. A zsákmányolt naranccsal indulok a végjátékra. 10-es átlag már csak hipertér ugrással lehetne meg a sok beszélgetés után, de nem érdekel így kerek ez a nap. Zebegényig a favágók, jobban mondva a nyomuk szeretné próbára tenné a béketűrésem, de inkább kihasználom a gyakorlási lehetőséget. Végtére is 4:20-as idővel kolbászolok be az iskolához. Döntésem helyesnek bizonyult, rettentő jól éreztem ma magam. Kedves pontőrök, jó útvonalvezetés, kiváló szalagozás, ellátás. Bekerült a túra a kedvencek mappámba. Köszönöm a szervezők munkáját!
4:20 lett a vége, nem nyomtam neki, mert inkább beszélgettem, és élveztem a futást. Még ott voltam a célba, csak bementem az iskolába lefeszegetni magamról a ruhát. 2 esés után nem voltam valami szívderítő látvány. Bááár attól függ, másnak lehet :) A szervezést illetően részletekbe nem bocsájtkozva (összefoglaló lesz a beszámolómban), csak megerősíeni tudom a véleményed. Klassz volt, teljesen feltöltődtem ma!
Dél-Börzsönyi kilátások
Tegnap még úgy volt , hogy hárman megyünk , de Jakus Bélát vírus támadta meg , másik barátom pedig megrettent a csúszkálástól .( pedig a Mátrabércen is szokott ez előfordúlni ) . Így aztán reggel egyedűl autóztam Zebegénybe . Nem akartam túl korán indúlni , jobb nem kicentízni a pont nyitásokat .
A héten leesett kis hó már előrevetítette , hogy az egy hete még tökéletesen futható hegyek most egy kicsit csúszósabbak lesznek . A tervem csak annyi volt , hogy az emelkedőket megfutom erőssen ( már legalábbis nekem erőssen ), de 155 fölé nem engedem a púlzusomat . Az első 20 kilin letudtuk a szintek nagyját ( 1200m) onnan már olyan nagyon nehéz részek nem voltak . Kb.25 kilinél utolért egy futó . Megpróbálltam elmenni vele , de mikor az emelkedőn 4:50-es lett az iram , akkor ezt gyorsan meggondoltam , jobban járok , ha a saját tempómat futom . Mint utóbb kiderült a PappGabi volt az , így aztán méginkább jó döntés volt ez . Itt volt egy kis holtpontom , sok evés/ivás lett a megoldás . Az utolsó 10-12 kilométer már egészen jól esett , tudtam egy kicsit nyomni . Viszont az utolsó 3 kilin olyan méretű sár volt ( a fakitermelés áldásos hatása !) , hogy ez inkább korcsolyázás volt , nem futás . Még jó , hogy a botok nálam voltak ! A vége 4:43 lett ( vajon a Pappgabi menyit mehetett ? 15 perccel indúlt utánam , és már a célban sem láttam !?)
Egyébként példaértékű rendezés volt ! Jó náhány , magát terepfutó versenynek hívó eseményen ennél sokkal rosszabbat tapasztaltam már ! Bár meg volt az útvonal track-je , de szinte egyszer sem kellett használlnom ! Minden egyes elágazásnál szalagok , minden helyen , ahol egy kicsit is bizonytalan lehetett volna a helyzet szalagok és irányító táblák ! 4 helyen frissítés + a célban szinte korlátlanúl kaja és ital ! Mindezt 800 Ft nevezési díjért . De itt számomra főleg az útvonal követhetősége a fontos , ez pedig nem (!!) pénzkérdés !
nedus
gyorsan kimatekoztam egy elméleti verziót : bringával Esztergom -> Boldog Özséb 56 ->Visegrádról vissza busszal a rajtba -> majd vissza bringával ami még a csövön kifér :-)
