Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Ezzel nem állsze gyedül, sok ember megáll előtte, hogy megnézze, no meg fényképezkedjen vele. Remekül eltalálták azt a jellegzetes mozdulatát, amint a fejéhez kap. Ami a kutyát illeti, az is jól adja vissza ennek a fajta kutyának a jellegzetességeit.
Igen, akkor tényleg nem volt sétálóutca, de azért elég érdekes volt. Munka előtt-után sokat sétáltam és nézegettem, bár igyekeztem tudomást sem venni az árcédulákról. Nagyon jó antikvárium is volt ott, és törzsvendégnek számítottam. A Felszabadulás (Ferenciek) terén lévő közértben pedig időnként orosz jégkrémet lehetett kapni, nagyon szerettem, mert az legalább nem volt túlédesítve.
Jól összetalálkoztunk itt mi,akiknek valaha köze volt a környékhez.:)
Én a Jégbüfébe nem a sütik miatt jártam, pedig aki nálam édesszájúbb,az hazudik, hanem az akkoriban megjelenő gofri miatt, amit egy kis, az üvegportálon vágott kerek ablakon át árusítottak. Azt hiszem volt mogyorós, vaníliás, csokis meg talán lekváros...? És a Veres Pálné és nemtudommilyen utca sarkán egy olasz fagyizó is volt, oda is gyakran jártunk. És nagy szívfájdalmam, hogy a Kígyó utcában levő Mézesmackókhoz hasonló helyek ma már nem nagyon vannak. (vagy én nem tudok róluk) Ott is sokszor ettem.
Nem is tudom hirtelen visszaidézni,mikor voltam utoljára moziban magyar filmet nézni... talán Szabó István Ajtó c. filmjét láttam az Urániában,ha jól emlékszem. Viszont múlt héten valamelyik adón (tv2?) volt a Swing Kulkával, Csákányival,Törőcsik Marival,Ónodi Eszterrel, az viszont nagyon tetszett, örülök, amikor ilyen jó alkotással találkozom.
Érdekes lehetett akkoriban a környék, talán még nem volt sétálóutca a Váci utca....
Még valami eszembe jutott:én a Jászai Mari térre Óbudáról érkeztem a 9-es busszal. Arról leszállva a Falk Miksa utca sarkán megláttam a Columbo-szobrot a kutyával. És vessenek meg nyugodtan a műértők, de nekem tetszett, szeretem az ilyen szobrokat (is),amelyek "emberközelben" vannak.
Majdnem minden stimmel, csak nekem a harmadik munkahelyem volt 1985-től a Klotild Palotában :) Ó, azok a régi szép idők! Mindig könnybe lábad a szemem, ha arra járok, bemegyek a Jégbüfébe, és veszek egy pálmalevelet :)
Legutóbb pár hete a Kossuth moziba menet ettem pálmalevelet. Megnéztem a Liza a rókatündért. Nagyon kedves film dacára a sok férfihullának :)
Tegnap pedig a Cirko-Gejzirben a "Vanot". Így kérdezte a fiatalember: A vanra kér jegyet?, én pedig rábolintottam. A film kb. olyan volt mint a címe: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Nem annyira szívmelengető, lélekemelő mint a Liza, vígjátéknak meglehetősen szomorú, de ha valaki éppen a kapcsolatvesztését gyászolja, mint pl. én is, pont megfelelő :) Takács Katalinnak pedig külön örültem benne. A "főhős" túlgondoskodó anyját játssza, aki még mindig megfésüli 29 éves fia haját, megírja helyette az önéletrajzát... Ezt a nőtipust zsigerből gyűlölöm, de ebben a filmben, valahogy a helyére került, szerethető volt. Az apja is egy nagyon kedves figura, aki többször is szemrehány a cipővel való bemenet miatt, merthogy "most takarítottam" :) Most megnéztem: 2014 októberben mutatták be, és a kismozik még mindig vetítik. Ritkaság ez egy magyar film esetében. Gondolom főleg a fiatalok szeretik, de idősebbeknek sem árt meg :)
A filmklubban kedden az Eszeveszett meséket nézzük meg. Sok szépet hallottam róla, a Pesti Estben asszem tizest kapott. Már a plakátja is lenyűgöző: egy eszelős tekintetű gyönyörű nő, vérfoltos menyassonyi ruhában.
A nosztalgiától én sem nagyon tudtam, no meg nem is akartam szabadulni, mert én is sokáig (1970-1977 között) dolgoztam a környéken, előtte meg arrafelé jártam iskolába is.
Ha minden jól megy, holnap a Jászai tér felé lesz utam, kipróbálom a cukrászdát!
Ez a bennszülött-turistáskodás nagyon jó dolog, nyári szabadságom idejére ilyesmit is tervezek. Néhány éve én is végigsétáltam a Váci utca Kígyó utcáig tartó szakaszán (kicsit nosztalgiáztam,mert az első munkahelyem 1985-ben a Felszab.téren volt - bal oldali Klotild palotában - és sokat járkáltunk a kolleganőimmel a Váci utcában), de felfelé nézelődtem,a házak díszítéseire és nagyon szépséges dolgokat lehet így felfedezni.
Tegnap viszont voltam egy Jászai Mari téri cukrászdában (Maródi cukrászda és mivel éppen fáj a térdem, stílusos is volt...:), nagyon kellemes kiülős hely, van diab. fagyi és néhány nyírfacukros sütemény is, szóval elő fogok még ott fordulni!
A tegnapi napon rászántam magam, hogy elmenjek a Vigadóba, és végre megnézzem a babakiállítást. Mit ád isten, akkor éppen zárva volt, csak erre az egy napra. Egy udvarias, de hajthatatlan fiatalember közölte, hogy most nincsenek nyitva, jöjjek holnap. Erre azt mondtam, hogy holnap meg én nem leszek nyitva. Sajnálkozva tájékoztatott, hogy még a pénztáruk sem üzemel., hiába érveltem azzal, hogy ehhez nem is ragaszkodom túlzottan. Csalódottan távoztam, de nem adom fel, nem ám! Szerencsére a kiállítás jövő hó közepéig nyitva van, úgyhogy hamarosan sort kerítek rá. Viszont nem mehettem haza, mert a környéken egy másik programom is volt, amire két és fél óra múlva került sor. Ezért úgy határoztam, turista leszek Budapesten, úgyis rég voltam az. Végigsétáltam a Petőfi Sándor utcában, majd a Váci utcán, egészen a Vásárcsarnokig. Rajtam kívül még jó páran azt tették. Az első észrevételem nagyon kellemetlen volt. A Budapest 4 posta (alias főposta) zárva. Szemlátomást hosszabb ideje, mert az ablakok módfölött porosak voltak. Nem értem, hogy lehet egy ilyen nagy értékű ingatlant így elhanyagolni?
Továbbhaladva iszonyatos bóvlikat áruló boltok tömegével találkoztam, de szerencsére nem mindegyik volt ilyen. Találtam egy olyan csöpp kis üzletet, ahol színházi plakátok másolatait, jelmezek képét, ruhaterveket, ilyesmit árultak. Mellette egy igazán csinos kézimunkabolt.
Egy biztos: az az ékszerbolt, aminek a kirakata előtt sokszor megálltam, még megvan, és határozottan megszépült, ez is valami. A környéken túltengenek az éttermek, és előttem ismeretlen okból ezek többsége olasz, vagy legalábbis annak akar látszani. Komolyan mondom, kész felüdülés volt egy olyan, ahol lángost, illetve marhapörköltet hirdettek.
Egyszóval sétáltam, nézegettem, és nem is olyan sokára elérkeztem a Nagycsarnokig. Ott viszont magyar hét volt, néhány kézműves árult többé-kevésbé érdekes dolgokat. Volt kefekötő, (nála legjobban a lóvakaró tetszett), kosárfonó, (nála egy csöpp játékkosár) szaruból különféle tárgyakat készítő művész, méhész, no és még egy-két másik. Itt is jól kibámészkodtam magam, és jöhetett az olvasókör. Nem is olyan rossz dolog bennszülött turistának lenni, legalábbis pár óráig.
Bevallom, sem Sárvár, sem az arborétum nem jutott volna eszembe, de a kirándulóbusz olyan kellemes megoldás volt, hogy rászántam magam, nem is bántam meg. Jó lenne pár napra visszamenni.
Sárváron életemben először ( de remélem,nem utoljára) 1986-ban jártam egy vállalati 3 napos kirándulás keretében,amikor is útba ejtettük Sopront, Szombathelyet, Fertődöt, Sitkét és Sárvárt. (Sitkén aludtunk egy jó kis fogadóban.) Ennyi év távlatából már csak arra emlékszem,hogy Sárvár tényleg kellemes,szép kis város,valamint arra,hogy a társaság tagjai minden városban olyan éttermet kerestek, ahol volt velő az étlapon.... Tavaly nyáron nézegettem,hogy lehetne oda eljutni tömegközlekedéssel, hát elég nehézkes... Úgyhogy várom a lottónyereményt,amikor is sofőrös kocsit fogadhatok...
Vasárnap egy nyugdíjasklubbal ellátogattam a Jeli Arborétumba, megcsodálni a rododendron virágzást, no meg az összes többi szebbnél-szebb növényt. Nagyon tetszett a hely, az magától értődődő, hogy a fák-bokrok szépek és jól gondozottak voltak, de remekül alakították ki a helyet. Sok ösvényvolt, jó néhány olyan, ahol akár kerekesszékkel is lehetett közlekedni. Volt egy csinos kis tó, játszótér, kilátó, továbbá madárdal és sok szép szitakötő. Megálltam nézegetni a tónál, és mellettem egy férfi azt mondta az unokájának, hogy a part mentén felhőben úsznak az ebihalak. Eleinte azt hittem, túloz, de amiről azt hittem, hogy iszap, az ténylegesen ebihalak falkája volt. A kedves szülők közül is képviseltették magukat páran.
Utána Sárvárra, mentünk, a Nádasdy kastélyt látogattuk meg, egy nagyon jól tájékozott és jóbeszédű muzeológus vezetett minket. A legjobb szövege az volt, miszerint az irodalom legfőbb ellensége az irodalomtörténész, Ezt Illyés Gyula állította, aztán megírta Petőfi életrajzát… Aztán folytatta az elmélkedést, a múzeum legfőbb ellensége a muzeológus, a gyerekeké pedig pedagógus. Az állítás első felének ő volt az eleven cáfolata. Nagyon érdekes dolgokat mondott el Sárvár egykori urairól a Nádasdyakról. Sokat beszélt az „erős fekete bégről”, Nádasdy Ferencről. Már a bejáratnál emléktábla hirdette Kanizsai Dorottya emlékét, és egyetértettem azzal a felirattal, hogy ő igazi magyar nagyasszony volt.
A kiállított gyűjtemény is érdekes volt, az egyik meny az üvegtárgyakat gyűjtötte, és láttam jó néhány csöpp üvegvázát, csak akkorák voltak, mint a kisujjam. A szomszéd tárlóban pedig még annál is kisebb palackok volta, kb. három centisek, plusz üvegtető volt rajtuk, amit aprócska lánc rögzített a váza füléhez. Láttam olyan kis szekrénykét, aminek a mását a Rembrandt kiállításon láttam, de van egy ilyen a Budatétényi Múzeumban is. Aztán bemutatott egy jó nagy szekrényt, és elmondta, hogy ezt a hatvanas évek elején vásárolták vissza, háromezer forintért. A helyrehozás után azért valamivel többet ér… Ennek ellenére sem tetszett, nekem nagyon túldíszített volt. Viszont a titkos fiókokat nagyon ügyesen helyezték el benne. A többi bútor, no meg az edények viszont nagyon tetszettek, sima, egyszerű, elegáns ezüst étkezőkészletet láttam, ezek nem az ünnepi asztal díszei voltak, napi használatra szánták őket. Kellettek is, mert egy kihúzható asztal mellett 37 személy is elfért.
Nagyon szép szőnyegek is voltak, ezek egy része, no meg az ezüstök egy befalazott szobából kerültek elő, egy tatarozás közben.
Egyébként maga Sárvár is tetszett, tiszta, rendezett, kellemes városnak tűnt. Ott is van arborétum, de oda most nem jutottam el. Talán legközelebb.
Meg volt említve :-)) Telefonos szerepében mondta a Szűcs Nelli: még munkaidőben is nézhették, mert mindenki a tévé előtt ült, senki nem telefonált. Talán még Brezsnyev elvtárs is azt nézte titokban :-))
Pirulva vallom be, hogy a színpad mellett két nyomatékos érv szólt: a lakásomtól nyolc percre volt, és ingyenes is. A rönkhúzást is viszonylag egyszerűen tudtam megközelíteni, de ide főleg a kiváncsiság vezetett, mert még sosem láttam ilyet, és ezt pótoltam.
Ez a szoborpark jó ötlet, pont egy szép májusi napra való! Ez a hétvége, és a jövő hét jelentős része foglalt, de utána alighanem megnézem.
Érdekes programjaid voltak, Csimpolya! A rönkhúzást talán szívesebben néztem volna, ez a színielőadás nekem "túl magas" így a leírásod alapján,de persze megérte,ha úgy érzed, ad gondolkodnivalót és nem érzed elvesztegetett időnek az előadás idejét.
Én viszont szombaton a Mementó Parkban (szoborparkban) voltam. Váratlanul jöttek vendégeink vidékről,akik kérték,valami programot csináljunk. Énnekem két dolog jutott hirtelenjében eszembe, a Vácrátóti Botanikuskert és a Szoborpark. Ők ez utóbbit választották,azt hiszem tetszett nekik. Én valamikor régen már jártam ott,de most is szívesen mentem. Nagyon kellemes napsütéses idő volt, körbesétáltunk és én a magam részéről megállapítottam,hogy pl. Varga Imre Kun Bélás kompoziciója -ami a Vérmezőn állt egykor- egyszerűen jó alkotás,ha elvonatkoztatunk a politikai tartalmától. Az évekkel ezelőtti látogatás idejéből nem emlékszem,hogy lett volna kiállítva egy babakék Trabant - most van. Valamint egy telefonfülkében ha feltárcsáz az ember néhány évszámot (pl. 1946, 1956, 1989 stb.), meghallgathatja az adott kor diktátorát, politikusát (pl.Rákosi, Ceausescu,Sztálin stb.)
Szombaton viszont egy színházi előadáson voltam. A címe: Emlékszel az... emberre? A műfaját nem tudom meghatározni, a cselekményét pedig nem tudom ismertetni. Valami a többszemélyes monodráma (holott ez önellentmondás) a pantomim, és a mozgásszínház között. Még azt sem tudom eldönteni, tetszett-e vagy sem. Sokszor párhuzamot találtam az Ember tragédiájával, a szereplők mintha Ádám, Éva és Lucifer utánérzései lennének. Azért írtam a többszemélyes monodrámát, mert a szereplők jó darabig nem egymással beszéltek, hanem a közönségnek. Mind a tizenegy főnek. Elvileg egy, a világpusztulást túlélt emberpár története lenne, de inkább egy szerelem, illetve együttélés története. Ami tetszett, hogy a nehezen ábrázolható kedvesség, gyöngédség ábrázolása hiteles, holott ez ritkán sikerül.
Kezdem belátni, hogy ez az ismertetés sem túl érthető, de most sem bántam, hogy megnéztem. Újdonság volt, és az, hogy még most is foglalkoztat, és sokat gondolok rá, arra vall, hogy nem is lehetett olyan rossz. Egy biztos: nem volt jellegtelen.
Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez is kultúra, de érdekesnek találtam azt a rendezvényt, ahol május elsején jártam. Láttam egy plakátot, amin rönkhúzó versenyt hirdettek. A képből kiderült, hogy igáslovak versenye. Udvariasabban hidegvérű lovaké. A helyszín nem volt túl messze a lakásomtól, ezért elmentem megnézni. Meglepően sokan voltak, nem csak a versenyzők, a nézők is. Nyitás után pár perccel érkeztem, de már sokan voltak. Ez inkább jó, mint rossz hír, csak éppen nem volt valami tribünféle, és ha nem találtam jó helyet, akkor az előttem állók fejét láthattam, nem a lovakat, holott ezek jól megtermett példányok voltak. Gondosan megfésülték-kikefélték őket, arra is ügyeltek, hogy egymáshoz illő színű lovak dolgozzanak a párosban, a lószerszám díszes, de nem túldíszített, egyszóval jólesett rájuk nézni. Körülbelül nyolc-tíz pár indult, először valóban egy farönköt kellett különböző akadályokon átjuttatni. Csöndesen derültem azon, hogy az első akadály egy térdmagasságú gát volt. A lovak viszont úgy vélték, rengeteg hely van mellette, miért kellene átemelni, amikor meg is lehet kerülni.A továbbiakban viszont egész jól teljesítettek. Érezhetően minden indulónak megvolt a saját szurkolócsapata. Meglepetéssel hallottam, hogy a legtöbb felkészítő és versenyző Szlovákiában működik.
Volt állatsimogató, négy, valóban elbűvölő kiskecskével, egypár törpemalaccal, no meg egy pónilóval. Ez utóbbi gondosan ügyelet arra, hogy a karám közepén ropogtassa a szénát, nem szerette, ha simogatják.
Nem maradtam sokáig, mert egyre nehezebb volt látnom is valamit, de csöppet sem bántam, hogy ott voltam, mert kellemes hangulatú, és számomra új esemény volt.
Ezt a sorozatot én is láttam, a filmek többsége tetszett, Szabó István bevezetője pedig olyan volt, hogy utána más szemmel néztem még azt a filmet is, amit már többször láttam. Persze volt olyan, ami nem tetszett, de az is lehet, hogy ez az én hibám, elvégre nem mindenki szeret minden művet, és ez így van jól Bőven van választék képekből, filmekből, könyvekből, zenékből.
Szabó István nekem akkor "tűnt fel", amikor 100 éves volt a mozi és a tévében volt egy sorozat erről és mindig ő mondta a filmek elé az ajánlót. Olyan lelkesen beszélt,hogy muszáj volt megnézni az ajánlott filmeket.
Kiegészítelek: az Örkényben nagyon rossz a nézőtéren ülni a kényelmetlen székek miatt, nekem mindig vágja a szék széle a combomat. Az a jó előadás - és az Anyám tyúkja meg a Tartuffe ilyen - ahol erről a kellemetlenségről el tuok feledkezni. Nekem egyébként nagy tanulság volt,mennyi humor van még a komolynak gondolt-tanult versekben is. És valahogy úgy láttam,a színészek is élvezik az előadást...
Jövő kedden (április 21.) 18 órakor a Bálint Ház nagytermében, VI. Révay u. 16. EILONA ARIEL: ÜLÖK ÉS MEDITÁLOK - SZABADULÁS A BÖRTÖNBEN magyarul beszélő izraeli-indiai dokumentumfilm.
Én láttam az Anyám tyúkját, és csak egy dolog nem tetszett. Az Örkényben nagyon rossz az első sorban ülni. A kolléganőmmel mentünk, de már csak két jegy volt, az egyik az elsőbe, a másik az utolsóba :)
Ez valamikor tavaly volt, és igazából örvendetesnek tartottam, hogy ilyen kapós a költészet :)
A Szerelmesfilmet néztük meg, de persze sok minden másról is beszélgettünk utána :) Nagyon szívesen és hosszasan válaszolt a kérdésekre, anekdotázott. Engem az ragadott meg legjobban, amikor Bergmanról beszélt. Elmesélte, hogy mennyire figyelmes hallgató volt. Én pedig beleborzongtam, hogy egy olyan ember áll előttem, akit Bergman figyelmesen hallgatott!!
Érdekesnek tűnő budapesti programot találtam a helyi hazudósban. Közzéteszem, hátha valakinek felkelti az érdeklődését:
"Ötödik alkalommal rendezik meg a Budapest 100 elnevezésű programot, melynek során az érdeklődők százéves lakóházak, iskolák, templomok és közintézmények falai közé is beleshetnek. Sok házban idegenvezetést tartanak, vagy érdekes programokat szerveznek a lakók. Az ötéves jubileumra tekintettel idén 101-104 éves házak is megnyitják kapuikat április 18-19-én. A részletes programot a www.budapest100.hu honlapon találhatják."
Annyit olvastam már az Antik placcról, hogy rászántam magam egy látogatásra, nem is bántam meg. Eleinte egy kis csalódást éreztem, mert maga a hely a vártnál kisebb volt, de aztán rájöttem, hogy még egy-két szoba kapcsolódik hozzá, és érdemes a kiállított dolgokat figyelmesen végignézni. Mondjuk a tárcsás telefon nem hatott rám meglepetésként vagy újdonságként, de amikor megláttam egy sárgaréz mérleget, ama bizonyos lelki szemeim előtt megjelent egy álomkonyha, a munkapulton ez a mérleg, ragyogóra fényesített sárgaréz súlyokkal. Aztán behunytam, mármint a lelki szememet.
Meg kel adni, nem várt dolgokat lehetett ott találni, hogy példát mondjak, harisnyakötőt, csinos csipkéből, és olyasféle fűzővel a hátoldalán, mint a míderé.
Láttam továbbá egy kartonpapírból összeállított csocsóasztalt, elég sokan és elég lelkesen játszottak vele, ennek ellenére teherbírónak bizonyult.
Volt továbbá a sok egyéb között jó néhány, a harmincas évekből származó írógép, egyik szebb, mint a másik. Nagy-nagy örömömre volt pl. tapper is, no meg, amit végképp nem vártam, a Tábortűz 1958-as, bekötött évfolyama. Az árusok kedvesek, és szívesen társalognak a jelenlévőkkel, még akkor is, ha biztosan tudják, hogy ebből nem lesz üzlet.
Hosszú lenne elsorolni, mi mindent láttam, no meg kissé elfogult is vagyok, hiszen nagyon kedvelem az efféle zsibpiacokat. Egy a lényeg: nem bántam meg, hogy arra jártam, mondhatni sőt!
Utánanéztem Kasztner történetének, hátborzongató! Minden jótett elnyeri méltó büntetését. Ennek ellenére, vagy épp ezért azt hiszem, ha előre látja a fejleményeket, akkor is megteszi.
