Kezdetnek, egy térképes, bővíthető memóriás, és érzékeny vevővel ellátott, Kb. eTrex Legend HCx. 55kHuf-körüli áron. Persze ennél olcsóbbat is lehet, de akkor komolyabb ismeretek, és feltétlen előre készülés kell a túrára.
Megint jó volt a Kincsem. Az erőnlétem (hiánya) miatt most fájt a legjobban, ugyanakkor a napsütés mindenért kárpótolt! Március 20.: rövidnadrág, ujjatlan póló, pirosra sült bőr, kis napszúrás! Éljen! A városban kissé csodálkozva néztek ránk, főleg a barátaink, akik táncóráról (amit én kihagytam) jövet pont ott szálltak a villamosra, ahol ücsörögtünk. Szerintük is megérte a táncot a túrára cserélni ma. Láttunk szamarat, öszvért, lovat, tyúkot, mangalicát (szőrrel, és nem csokival fedve), nyulat (gyorsat), őzet (gyorsat és lassút), szürke marhát (lassút és paprikásat) szarvast (éheset), gyöngytyúkot, kecskét, galambot, cicát, kutyát, struccot. Közülük néhányat meg is simogattunk. Sajnos, papagájt nem láttunk.
+1. Mondjuk mi a "nem sietünk" mozgalom jegyében fogunk "sétálni" (tavaly a Budai tájakon 30-on nem siettünk először ötös átlaggal, privát frissítést beiktatva), remélhetőleg elkavarás-mentesen, de a célban megvárunk :-))
Ez egy PDA,megy rajta az internet, IGO,Garmin..mediaplayer..stb, és a turistatérképek is. Email,messenger skype is minden mekiből, vagy ahol talál wlant.
Itt a tavasz!!! Én is éledek lassan mormota-szundimból :-)
Beújítok lassan egy jó kis túrabakeszt és aztán uccu neki! :-)
De mielőtt oly nagy lendülettel belevetném magam az erdőkbe, és jól eltévednék, a segítségeteket szeretném kérni!
DZSÍPÍESZT szeretnék venni! Hogy lehetőség szerint akkor se tévedjek el, amikor már mindannyian elviharzottatok mellettem és már csak a vadmalacok, nyuszik, őzikék pislognak rám lesajnálón :-)
Tudnátok nekem tanácsot adni? milyen ketyerét vegyek, hol nézzek utána, mire kell figyelni stb stb stb...
Ha van időtök és ha van tapasztalatotok, jó ötletetek, kérlek, írjátok meg!
Egy (szűkösen két) hely van az autóban. Budapestről indulás reggel 7-kor (Újpest kp.), visszaindulás du. 3 körül, megállapodás/célba érés szerint. Hozzájárulás a benzinköltséghez 1200 Ft/fő (oda-vissza), érdeklődni az e-mail címemen, ismerősök előnyben.
A Népek Tavaszán hétfőn a Cartographia-s asztalok előtt hagyott valaki egy pár túrabotot, valamint az ómassai rajtban egy kulacsot. Valamint a Kis-Galya után elhagyott egy napszemüveget.
Ha valaki ráismer a saját cuccára, írjon egy mailt az eszaktura@hegyitura.hu címre!
Szombaton reggel fél hatkor indulok a kincsem 50-re,Tápiószelére. Van 3 helyem az
autóba. 8,5-9óra alatt teljesítem a távot de megvárok mindenkit aki lasabb. Csepelről indulok de ha kell útközbe felveszek mindenkit. Délután indulok haza.
Sziasztok! Néhány sor a hétvégi túráról, az előforduló helyesírási hibákért elnézést kérek:
Dél-börzsönyi Kilátások 40
A dunakanyari települések vasútállomásai és megállóhelyei kivétel nélkül kiváló panorámával rendelkeznek, így Zebegényben is elütheti azzal a T. Utas a vonat érkezéséig tartó időt, hogy bámul ki a fejéből a környező hegyekre. Amikor megérkezünk, ebből a bámészkodásból még nem jár sok, viszont sikerül még egy fotón elcsípni a 025-ös Flirtet (nem flört, mielőtt kirobbantok egy vasútbuzi vs. nyelvész háborút), amint elsuhan Szob felé. Kerek repkény sürgetésére átsétálunk az iskolába, ez a művelet körülbelül két percet vesz igénybe, sok ismerős nevez, beszélget, készülődik éppen, itt még több a régen látott sporttárs, mint egy hete a Bükkben. Nevezés, rajtolás, irány a hegy: a túra első felére összpontosul az emelkedés kétharmada, ráadásul micsoda kétharmada! Elhagyjuk Zebegényt, a kellemes főteret a templommal, a Trianoni Emlékművet, az időjárás ráerősít a helyszín szomorú hangulatára. Mi kaptatunk tovább, elengedjük a K+ jelzést Nagymaros felé, az útvonalról néha látszik a Duna, a Visegrádi-hegység a túlparton. Mellettünk a 70-es vasútvonal egyik legszebb műtárgya, egy terméskő viadukt, kár, hogy vonat épp nem jön. A folyón megrakott uszály pöfög lefelé, nálunk látszólag alig gyorsabban, mégis, hamar elveszítjük szem elől. Még mindig fölfelé megyünk, a térképen nem tűnik olyan magasnak, viszont annál meredekebbnek a pont, ameddig kapaszkodni kell. Végül elérjük a Bodzás-pihenőt, majd néhány méterrel odébb V63-152 sporttársékat, akik minimális késéssel érkeznek a pontra – gyorsan kapunk tőlük bélyegzést, aztán ki-ki megy tovább a maga útján. Suhanunk vissza a part felé, meredek lejtőn, vén erdőben kanyarog le velünk az ösvény. A hegyoldalban futó szűk utak és az olvadás előrevetítenek már bizonyos előre várható nehézségeket, mint a csúszós, lassan járható út, amelyeket eddig egy laza vállrándítással elhanyagoltam. Egészen pontosan egyáltalán bele sem gondoltam. Egyelőre azonban még nem kell semmiféle nehézséggel szembesülnünk, leérünk a forráshoz, kisétálunk a vasút mellé, elrongyol mellettünk egy 5341-es motorvonat, de alig látszódik belőle valami a sűrű növényzettől. Rövidesen újabb emelkedő következik, újra fel kell kapaszkodnunk magasra, egyre magasabbra. Közben a túlparti hegyeket bámuljuk, amikor erre lehetőségünk van és nem a csúszós utat kell figyelnünk, ahol egy rossz lépés hirtelen pár méter ereszkedést is jelenthet. Trükkös.
Elérjük a következő ellenőrzőpontot, egy kis peremre lehet kisétálni, a túra nevéhez méltón szép kilátás nyílik a Dél-Börzsönyből a Visegrádi-hegységre. Emelkedünk, tovább, egyre meredekebb úton, szerencsére a terep is egyre sziklásabb és nem kell attól tartani, hogy visszacsúsznánk a hegyoldalban. Körülöttünk egyre alacsonyabbak, vékonyabb törzsűek a fák, talán az állandó szél miatt nem tudnak sudárabbra megnőni. Felérünk a Szent-Mihály-hegyre, ahonnét egészen a nyeregig szaladunk, nem sportosak vagyunk, hanem egyszerűen így könnyebb lejutni csúszkálás nélkül. Végre, megint emelkedő, irány a Hegyes-tető, ahol újabb ep. van, és a Julianus-torony, amelyet vétek lenne kihagyni. Nem is okoz csalódást a kilátás és az, hogy akármerre nézek, zord felhők alatt zord hegyeket látok, egyfajta misztikus hangulatot ad a helynek. Leérve a toronyból szaladunk majdnem egészen Köves-mezőig, itt a frissítőponton opcionális kiegészítőket – sör, forralt bor – lehet vásárolni. Utóbbira szavazunk, jólesik. Szükség is van rá, mivel a következő szakasz a Gerendás büféig tart és odáig még egész sokat kell emelkedni, ami a kisebbik gond. A nagyobbik gond az, hogy az ösvény járhatósága az olvadás miatt érdekes helyzeteket produkál – előnyben vannak azok, akiknek alacsonyan van a súlypontjuk. Nekem speciel nincs és ez komikus helyzeteket tud teremteni – ilyen például, hogy egy helyütt szabályosan egy álltó helyemben indul el velem az ösvény lefelé, amikor valakire várunk, hogy túljusson egy trükkösebb tíz méteren. Nemsokára kibukkanunk egy nyíltabb helyen, megint kilátópont, megint egy csomót fényképezünk, hogy elengedjünk (jó messzire) egy sporttársat, aki láthatóan nem tudja rendeltetésszerűen használni a túrabotjait. Az időnk véges, így most kimarad a Zamenhof-kilátó, pedig az út szépen jelzett odáig – majd, egyszer, ha nagyok leszünk és nem szorít a szintidő, kitérünk oda is. :) Lebattyogunk az egyre mélyülő sárban, mellettünk úgy suhan el Pap Gábor, mintha tíz centivel a felszín felett közlekedne. Újra kiérünk a vasút mellé egy rövidke szakaszra, egészen a büféig, ahol bónt kapunk, ezt a változatosság kedvéért megint forralt borra váltjuk, ki kell használni, amíg tart a szezonja. Belekukkantok a menetrendkönyvbe, elvileg rövidesen van egy páros személyvonat, szerencsére Repkényt nem kell sokáig győzködnöm, hogy megvárhassuk, fényképezésre. Nem is kell sokáig várni, pontosan elhalad, mi pedig megcélozzuk a következő meredek emelkedőt a Só-hegy felé. Nehezítésképpen sáros is, így hiába az újabb hatásvadász kilátás a hátunk mögött, meglehetősen morcos hangulatban érjük el a hegytetőt. Megváltás kiérni a szalagozással jelzett műútra, itt újabb Dél-börzsönyi kilátás fogad, méghozzá körbe mindenfelé. Impozáns.
A műút súlyosan sérült állapota miatt a legtöbb errejáró autós nagy óvatossággal közlekedik, szerencsére, mivel így kisebb esélyük van elütni szegény gyalogos turistákat. Elhagyjuk a kátyúkerülgetőket, felsétálunk az országútra, ez jobb állapotban van, szerencsénkre most nem jár erre egyetlen önjelölt ralipilóta sem. A Rózsakunyhónál vidám pontőrök (mint mindenütt), elmesélik, hogy innentől csak még több sár lesz, meg Morgónál egy meredek, amit nem fogunk szeretni. Lottózniuk kellene, tényleg több sár lett (igaz, később) és tényleg nem szeretjük a meredeket Morgónál (nagyon nem). Odáig azonban még igen sokat kell menetelni, eleinte fölfelé, aztán fölfelé és még egy kicsit föl. A rövidke szakaszon, ahol a 40-es táv szembemegy önmagával, Nagy Attila (immár szembejőve) figyelmeztet, hogy jó lesz, ha tudunk úszni. Megfontolandó. Az út állapota innentől erősen ingadozó, néhol könnyen és gyorsan járható, néhol viszont a kelleténél vendégmarasztalóbb. Hogy ne csak arról írjak, hogy hol mekkora sárral találkoztunk, leírom, hogy ez a szakasz egyébként igen hangulatos, néhol egy-egy magányosan álló hétvégi ház csempészi a közelbe a civilizációt, no meg a kör keresztmetszetű fém villanyoszlopok. A Gál-hegy után már lehet hasítani, Repkénnyel ki is lépünk egy kicsit, aztán megpillantjuk a kilátást. Eláll a lélegzetünk, olyan szép, előttünk terül el az ezüstösen csillogó Duna egészen Vácig és még azon is túl. Tőle balra a Naszály tömbje tör a magasba, tőle jobbra pedig a Dunabogdány fölé magasodó hegyek. A távvezeték nyiladékában viszont lehervad a mosolyunk. Hódara szakad ránk, amíg ereszkedünk, az egyébként egészen leirtott susnya alattomosan beleakad a nadrágunkba, a cipőnkbe, próbál kigáncsolni, belénkg vágni. Repkénynek kicsit felhasad a nadrágja, hogy ne hasadjon tovább, megragasztjuk, jobb híján celluxszal. Végre leérünk, előttünk kanyarog a 317-es keskeny nyomközű vasútvonal, amely Kismarost köti össze Királyréttel. Morgónál van a pont, csokit adnak és mindenféle földi jó innivalót, le is döntünk két pohárnyit. Közben megérkezik a vonat, két kocsit rángat az Mk48 2014 pályaszámú mozdony, mindkét kocsi zsúfolásig tele van. Elköszönünk a kedves, örökvidám pontőröktől, újabb etap áll előttünk, a kisvonat látványa még a morálomon is javít egy kicsit. Hangulatos.
Mély völgyben folytatódik utunk, patak kanyarog az aljában, jónéhányszor át kell kelnünk rajta, vagy éppen felette-mellette kell kanyarogni az úton. Ez a szakasz nagyon csöndes, egészen a hurok zárásáig nem találkozunk egy teremtett lélekkel sem. Követjük a patakot, hol az egyik, hol a másik parton trappolunk, egész hosszan benyúlik a hegység felé a nyaralóövezet, most azonban a házak némák, elhagyatottak. Lassan elhagyjuk a völgyet és kikapaszkodunk belőle, széles utunk egy mezőn bukkan ki az erdőből. Előttünk, északnyugat felé félelmetesen magasodik a Magas-Börzsöny a sötét felhők alatt, de ha délre tekintünk is ugyanolyan zord az ég. Két hegy között, a távolban hirtelen felbukkan az esztergomi Bazilika, fantasztikus látvány. Egy darabig battyogunk még a nyílt, szeles réten, majd elérjük újra a zöld sávot, a 40-es táv mezőnyének a vége még most igyekszik Morgó felé. Újra hódara kezd el szakadni, ez azonban most nem zavar, mert az út annyira sáros, hogy nem tudok foglalkozni a csapadékkal. Túlságosan leköt annak a kivitelezése, hogy megálljak a lábamon, sőt, haladjak is előre. Ez utóbbi tevékenységet egész Zebegényig kell űzni, innentől erős dagonya jellemez majdnem minden útszakaszt. Pusztatoronynál háromfőssé emelkedik a létszámunk, Tinca ér utol és lassít le hozzánk, ami igen jó, mert így megoszlik a figyelmem a sáron való egyensúlyozás és a beszélgetés között. Pusztatoronyról jó meredeken visz le az út, elhaladunk a minden oldalról erősen védett tó mellett, irány immár Törökmező, mint utolsó pont. Átvágunk a Békás-réten, felcaplatunk a Kéktúra útvonalára, immár megint tudom, merre járunk, hurrá. Törökmezőig kényelmetlen sárdagasztás következik, ott viszont kapunk narancsot és/vagy almát, tetszés szerint. Most valahogy nincs kedvem enni – annál nehezebb az egyensúlyozás – elrakom a gyümölcsöt és megyünk tovább. Párszor ránézünk a térképre, hogy Tinca megtalálhassa a Czerovszki-követ, ám a számításainkat keresztülhúzza a friss fakitermelés, amely megszüntetett minden tájékozódási pontot, amelyhez viszonyíthatnánk. A kő kimarad és belehúzunk, trappolunk a néhol enyhébbé váló sárban, végül megpillantjuk Zebegény szélső házait. Felemelő.
A faluban nem is megyünk olyan sokat, mint azt a térkép sejteti, de lehet, hogy a lendület visz be – ugyanakkora erőkifejtéssel sokkal gyorsabban lehet haladni műúton, mint a ragadós dagonyában. Egy nyomóskútnál megállunk, lecsapatjuk a bakancsról a sarat a lehetőségekhez képest. Repkény továbbmegy, én követem, majd végül Tinca is utolér, így érkezünk meg a célba. A díjazás szép, az oklevél nagy (nálam viszont van dosszié, hohó! :)), a virsli finom, a tea még finomabb. Elüldögélünk még egy kicsit, majd elbúcsúzunk Tincától, elindulunk az állomásra, jegyet venni. Összefutunk még az éppen érkező Tibettel és VadMalaccal, majd -rafter- érkezik, rajta csudálatos módon nincs is annyi sár. Végül a menetrend szerint késő vonat, amelyre 35 perc késést mond a forgalmista, percre pontosan érkezik a megállóba és percre pontosan áll meg a Nyugati pályaudvaron. Köszönöm a társaságot mindenkinek – Repkénynek külön azért is, hogy elviselte a sár miatti morgolódásomat – és köszönöm a túrát a BTHE-nek, látványos útvonalat sikerült összerakni.
