Hát okosat én sem tudok mondani, csak megerősíteni a végkövetkeztetésed. Én ugye ER6, viszon asszony látva, hogy milyen jó is ez, akart robogót. Hiába próbáltam lebeszélni, neki KELLETT egy robogó. Vettem egy 50-es Kymcot, lementünk a Cora parkolójába, munkaszüneti nap, sehol senki, egy életem egy halálom alapon útjtára engedtem. (6 éve van B jogsija és jól vezet) Persze közben kocogtam a robi mellett, a belem lógott már :)
Viszont jó egy óra után ráébredt, hogy nagyon tetszik neki, vigyorog is tőle, de mire olyan rutint szerezne, hogy ki merjem engedni a forgalomba, addigra vagy elkopik a Cora parkolója alatta, vagy tucatszor elütik a forgalomban. Így inkább most feleségül veszem, és mondtam, hogy csinálok neki gyereket, csak ne üljön motorra :) :) :)
Voltunk kecskeméten Papp Lacinál egy oktatáson. Jó volt egy ideig. Jött a tél és tavasszal már nem mert ráülni. Rászánta magát és kétszer bement a városba és szerencsésen végződött vészfékezést követően már annyira félt, hogy már nem akart ráülni. Fél! A félelem nagy úr! Hasznosak a tanfolyamok de a félelmre nem adnak választ. Gondoltam a hölgy tagok tundnának valamit tanácsolni, vagy tényleg árulni kell a motort. A garázsban nem használva? Hááát..
a gond az h valószínűleg nem tudja a motort igazából kezelni (sajnos a motorosok 60-70%-a nem, szóval nem ciki :)
el kellene mennie(mennetek) egy motorkezelési tanfolyamra, tréningre, ki hogy nevezi
pl a rendőrmotorosokéra, www.ivtm.hu vagy a hondáéra (http://safety-hungary.hu/hu) de utána ha rájön h mitől is kanyarodik, áll meg jól egy motor, elfelejti minden kínját és lehet már élvezni is fogja!
Feleségemnek tavaly vásároltunk egy új Kawasaki Er-6n Lime zöld színű motort. Mint kezdő motoros sikeresen végig vitte a vizsgát, de...
Sajnos fél a motrozástól és sajnos be kellet látnom, hogy a közös motorozásnak így befellegzett. Van egy majdnem új motor 3650km-el.
Esetleg van-e valaki, főleg a hölgy tagokat kérném, hogy tanáccsal látnának el a feleségem félelmének a leküzdéséhez. Lehet, hogy el kell tényleg adni a motort? Nagyon sajnálnám!
Nem ide kívánkozik ez a téma, de magam is er6 tulajdonosként a segítségeteket kérném! Minél több helyen megjelenik annál nagyobb az esély, hogy esetleg előkerül. (ha egyáltalán értelmezhető a "nagyobb esély" szó ebben az esetben arra a minimális valószínűségre.)
Ma délután Budapesten ellopták egy ismerősöm Gilera Runner 50 robogóját. Vázszáma: ZAPC3610000007876. A gép szinte hibátlan állapotú volt, különös ismertető jel nem nagyon van rajta csak a jobb oldalán kisebb sérülés a tükrön és fékkar végén. Kérek mindenkit, ha netán összehozza a sors vele egyben, vagy gyanús alkatrész formájában értesítsen a lopottgilera@citromail.hu címen. Előre is kösz! Széles utat! És pusztuljon az összes patkány motortolvaj.
Miután befújom a láncot az első motorozás után tiszta dzsuva lessz minden a lánc környékén,pedig várok a ráfujás után mindig.A lánc spray az oka vagy valami más? igol-os láncsprém van nem tom hogy ez jó-e tudtok ajánlani valami jobb fajtát ami rajta is marad a láncon?
Valami olyat keresek ami minél jobban rásimól a fényszóró búrájára, mert ha műszerfalat cserélek, akkor ugye az újnak nem lesz hátulról túl sok védelme (le kell szednem a kis kúpot).
Ati69, ezen a képen a Kappa/Givi plexije van? Ez a 245N?
Kötve hiszem, hogy bárkinek lenne igénye ennyi extrára. :) 200k-t költöttem rá a télen. 20ekm-ig az égvilágon semmit nem kell rá költeni, csak az olajat cserélni. Új a légszűrő is.
egyébként nem kell félni a több km-től, van egy srác, akinek 110ekm van benne. most cseréltek vezérműláncot, meg féktárcsát, azon kívül csak olajat cseréltek rendszeresen.
én is náluk vettem, igaz akor még más volt az értékesítő, és nem is volt semmi gond - nem védem, csak egy ellenpélda, ami igazából az akkori értékesítőt dícséri...
Nekem ven egy 2008-s (2008-ban forg.hely.) 16e km-rel, zöld színben, gyári gombával és dobozzal, rendszeresen szervízelve, törés- és sérülésmentes
ha érdekel esetleg, keress nyugodtan - igaz, a lenti árnál kicsit drágább :-)
Előszőr írok ebbe a fórumba, de most kell, mert megfogadtam, hogy megírom, ahova csak lehet.
Feleségemnek kerestünk motort. Beleszeretett a Kawa Er-6-ba. Tegnap este (2011.03.21.) negyedhétkor megállapodtam a kereskedővel az árban és abban, hogy ma (2011.03.22.) remélhetőleg nyitásra (reggel 10 óra) de legkésőbb zárásáig viszem a foglalót. Nem tagadom, hogy tegnap jelezte, hogy más érdeklődő is van, éppen ezért egyeztem meg velük az árban, hogy egyértelmű legyen, megveszem a motort és nem lebegtettem tovább az alkufolyamatot. Táskámban a pénzzel úton a kereskedő felé felhívott ma reggel 10 óra 6 perckor, hogy sajnos eladta a motort, már lefoglalózták. Este 6-kor zár, reggel 10-kor nyit, a kettő között eladta.
Nem fogom értékelni és minősíteni. Leírtam tényként, ki-ki maga dönti el, hogy morális magatartásnak tartja-e. S mivel nem értékelem, leírhatom azt is, hogy Kawasaki márkakereskedő, Kawasaki Duna Pest Rezidenciák. Csak elmeséltem egy történetet. Aki hallja, adja át.
Gombából én az LSL-t ajánlom, nekem is van a gépen, és egyszer már megmentette a tankot, oldalidomot, faridomot... 33k körül van kompletten. Rákeresel az LSL-re és ki fog dobni boltokat. www.er6.hu fórumára regisztrálj, van bukógombás topicunk, képekkel.
Másik dolog. házi bukógombát nem tennék a gépre. Ugyanis a gyári bukógombák ki vannak találva, megfelelő anyagból készülnek. eséskor olyan erők keletkezhetnek, melyek a gombánál fogva elcsavarhatják a vázat. HA ekkora erő jelentkezik (mondjuk csúszás közben elakad a motor), a minőségi, jól kitalált gombák inkább eltörnek....