Egyébként pedig ne a mai világlátásunkat képzeld bele a bibliai leírásba. Képzeld maga az ókori ember helyébe, aki másképpen látta a világot. Ráadásul az 'eget és földet' kifejezés a két szélső fogalom megjelölése, ami a bibliai gondolkodásban, illetve az ókori ember gondolkodásában azt jelentette, hogy mindent, ami közötte van. Vagyis mai nyelven egyszerűen azt jelenti, hogy kezdetben Isten megteremtett mindent.
Ha most bebizonyosodik, hogy a Marson anno élet volt, akkor az ottani ég miben más, mint az itteni most? És lehet, hogy 1 milliárd év múlva itt lesz Mars. De ha nem nézed a különbségeket(bár nemrég Ausztráliában - Sydney- volt olyan érzésük a népeknek, mintha a Marson lennének), akkor az összes ég egy. Ő beragozta Neked. Úgy könnyebb egekben gondolkodva rájönni, hogy sok ég az egy ég végül is. Melyik bolygón mondják a *földre* hogy ég? Van ahol nincs légkör. Akkor ott csak *föld* van. Akkor ott nem teremtett eget az Isten? Ott megnyírbáljuk a teremtés részt és aszongyuk, hogy kezdetben teremté Isten a földet. Aztán rá a semmit. Valahogy minden bolygón más szentírást kéne összerakni? Vagy mi?
...mely lucifer (satan ordog diabolosz etc) esetleg csupan az ember felelmeinek megszemelyesitese. azoknak a felelmeknek hogy isten nem szeret az emberek nem szeretnek nem ertenek meg stb.
Az egeket, az többes szám, vagyis nemcsak a föld egéről van szó. Ha a Marsra átcsusszansz és teszem azt élhető a bolygó, akkor most szarul hangzik, hogy vetek a marsba búzát, de így cselekednél hidd el. Most azt mondod ott is, hogy a marsi földbe vetek búzát. Kell mindennek nevet adni, csak a zavar van vele.
Amikor érzelmi szempontot vettem elő akkor "nem szappanopera".Amikor filozófiait akkor belemagyarázás.Miért nem írjátok ki ,hogy ateista toborzó fórum.Biztosan nekik dolgoztok és mindent a szemétbe dobtok ami azt mondja van Isten.Jó akkor bizonyítsd be ,hogy van értelme egy olyan anyagi rendszernek aminek semmi célja sincs.Egyszerűen az energia fejlődése nem lenne biztosítva és lassan eltűnne minden.Az energiának is van tudata és tisztában van vele mi az ami célszerű.Amit megeszünk a testünk részévé válik és a szellemünk energiájává.Utána visszakerül a természetbe.A kolbásznak csak energia tudata van.Az élet maga fájdalom és szenvedés kontra boldogság és nyugalom.Mindennek meg van az ellentétes hatása.Az Isten azért nem létezik mert létezik.Az atom maga olyan végtelen,hogy te sem létezel,de létezel hogy ne létezzél.Tessék az amit gondolok,legalább leköpködhettek,de itt tisztességes ellenérveket még nem olvastam Isten ellen.Csak azt látom,mindenkit bántanak aki hisz.Mondtátok önző vagyok,meg ne tartsak lőfegyvert.Legközelebb a Jehova tanúihoz van ez az áll-kérdés,azok csinálják ezt ,hogy utána a Bibliával bombázzanak.Ti meg a durva beszólásokkal Bibliáztok.
"Isten létét nyilvánvalóan nem lehet bebizonyítani, mert ha be lehetne, akkor utána megszűnne létezni a szabad akarat - nem dönthetnéd el szabadon, hogy hiszel-e."
Ezért ezt ,fejtsd már ki bővebben !:-)
Mert ha...."Isten létét nyilvánvalóan nem lehet bebizonyítani" akkor viszont ,mire alapozzák a hívők a hitüket..!???
Mert,te most,tulajdonképpen azt mondod,hogy Isten,nem akar minket befolyásolni ,abban,hogy hiszünk -e benne....de a 10 parancsolatot a kezünkbe nyomta.. mi..?:-))
Isten,a biblia szerint,minden tettével,kizárólag csak befolyásolni akar !!! (Vagy ha nem akar...akkor viszont mit akarhat....)
"Isten létezése ezért mindig is a hitre való ráébredés kérdése marad."
Na...ezzel meg mit kezdjünk.......(..nesze semmi..fogd meg jól....hát ez a hit.. !:-)))
Hogyan vonhatsz párhuzamot egy családi tragédia, és az ezrek, milliók pusztulását okozó emberi idiotizmus között?
ezrek, milliók: ezer és millió egyén. személy. ember. emberi idiotizmus: az egyén, az egyedi személy, az ember idiotizmusa.
a gázmolekulákat lehet tömegként kezelni, felírva a boyle-mariotte törvényt. speciális helyzetekben az embereket is lehet tömegként kezelni (stadionok kijáratainak megtervezése). de ha az okokat, motivációkat keresem, a gázmolekuláknál a kérdésfeltevés is értelmetlen, az embereknél viszont kizárólag itt van a megoldás.
nagyon szeretném, ha erről ítélkezés nélkül tudnék beszélni. Hela temetésén fájdalom volt bennem és minden, amit a fájdalom indukálni tud egy emberben: felelősség és felelős keresése, mások hibáztatása, önmagam hibáztatása, sőt: vágy arra, hogy megszabaduljak ettől a tehertől bosszúra vagy vezeklés révén. ma már több bennem az elfogadás.
"Ilyenkor hol van Isten? Miért kell mindenért Istent okolni? Minden rosszért Sátán a felelős! Ezt a Biblia világosan tanítja!Luk.13:16,IIKor.11:14,12:7,IIthess.2:9, Iján.3:8,Jel.12: 12 stb stb.."
Minden szennyet,és emberi mocskot,amit valaha elkövettünk, fogjunk a Sátánra mi...!?
Már meg bocsáss,de ez,egy nagyon elmebeteg megközelítés...! ....pont ez a bajom veletek...:-)))
Nagyon tévedsz !:-) Nem szálkát keres......hanem, Isten létezésének a bizonyítékait !!! (...és..vagyunk még páran...) De azt hiszem,az igazságot,nem tőled fogjuk megtudni....:-)
a hivatkozott hozzászólásomat mobiltelefonról írtam, az opera mini összes korlátjával és bénázásával, ezért nem nagyon tudtam bővebb lére ereszteni. de van rendes számítógépem rendes firefoxszal, ha kicsit kifejted, hogy mi a hézag, akkor van miről beszélgetnünk -- unokatestvérem öngyilkossága nem az a téma, amit a sztorizgatás kedvéért felhoznék.
A lókolbász, bécsiszelet, ránottcsirke vajon milyen lelki életet él?
A hangya, amit a kertben agyontaposol?
A hagyma amit fölaprítasz a leveshez?
A tojás, amiből szalonnás rántottát sütsz?
No és a disznó, amiből a szalonna lesz?
Jesszum pepi!
Mennyi lélek kering a karácsonyi terített asztal körül!
Vajon átkoznak, vagy örvendenek, míg mi fölzabáljuk a halat-vadat, s mi jó falat az asztalon terül...
No és a szőlőbogyók, melyeket brutálisan préselnek, míg az utolsó csöpp életnedvet is ki nem nyomják belőlük, hogy hónapokok át egy sötét hordó rabságában borrá kínozzák? A szőlőbogyók lelke miként tekint le ránk?
Szóval megtiltod a fejlődést a lélek számára.Ha valaki ló akkor a következőkben is ló lesz és nem fejlődhet tovább.Megdöglik és kész se lelke se semmi nem marad.Ennek se füle se farka.Akkor minek ez az egész fejlődősdi és minek a létezés.Az állatok a fejlődést adják a lelküknek ,hogy egyre fejlettebbek legyenek és végül emberi lélekként szülessenek le.Ez ad valamit ennek van célja.Szerintem semmi nem cél nélküli különben értelmetlen és eltűnik,semmivé válik hiszen cél nélküli harcban semmi nem vesz részt.
Aki nem hisz semmiben csak a saját önző világában ne csodálkozzon,hogy mindenhol ellenséget lát és ledegradál másokat a hite miatt.Amikor hittem Isten megérintett és nem felfogtam hanem éreztem őt.Nem önzésből szerettem hanem abból a vágyból amit adott az Ő szeretése.Nekem vannak vétkeim és dolgaim de körbevesz a család és most is gondoskodok valakiről.Szerintem te nem akarod ,hogy Isten kinyissa a szívedet mert félsz tőle mit találna ott.Vele lenni őszinteséget igényel de te csak mások szemében a szálkát keresed,de a saját szemedben a gerendát takargatod.Amikor Isten elé lépek a legnagyobb feladat megbocsájtani magamnak és elismerni a hibámat.A végtelent nem felfogni kell hanem érezni.
'neveben elkovetett borzalmak' -- ez igy tul altalanos. a borzalmakat konkret szemelyek kovettek el, konkret helyzetekben, onmaguk szamara mindig megindokolva, hogy mit miert KELL megtenniuk. pl amikor W. Peter felhivta D. Helenat (volt feleseget), hogy anyagi gondjai miatt eladta a lakast, nem szamitott arra, hogy masnap reggel a vevo uzsoras a no kiverzett, kihult testet talalja a furdokadban. Peter nem volt gonosz. Helena temetesen csak par percre mert megjelenni. Ha ottmarad esetleg meglincseljuk.
Ha valaminek célja van,akkor tudatosságot is feltételeznünk kell mögötte.... szerintem a létezés,csak 1 folyamat...önmagában,nem túl érdekes.... Engem az érdekelne,ami beindította az univerzum megjelenését! .....azért nem olyan egyszerű ez.....:-)