Keresés

Részletes keresés

Utczák terek csapata Creative Commons License 2003.11.19 0 0 281
Ligaelnök lesz a polgármester?
Interjú Toller Lászlóval

Egyszer, Demján Sándor lemondása után már felmerült a pécsi polgármester, Toller László neve. Akkor arról volt szó, hogy az MSZP-s országgyûlési képviselő lesz a labdarúgóliga új elnöke. Aztán Szieben Lászlót választották meg, ám futballkörökben változatlanul tartja magát a feltételezés: a tavaszi közgyûlésen ismét előtérbe kerül Toller László. Maga az érdekelt beszélgetésünk során azt mondta, egyelőre nincs döntési helyzetben.

Nincs elég baja, komolyan gondolta, hogy ligaelnök lesz?
Ezt nem én gondoltam komolyan, inkább mások. Beszélgettem futballügyekben sok mindenkivel, egyelőre nyitott a kérdés.

Nem túl sok, amit vállal? Polgármester, országgyûlési képviselő, bizottsági tag a parlamentben, egyesületi elnök.
Van miről lemondanom, az kétségtelen, hiszen hét országos szervezetnek vagyok az elnöke. Mit mondjak, egyelőre bírom. Aztán, ha valamire majd nem jut időm, akkor azt becsületesen megmondom, megköszönöm a bizalmat és felállok.

Miért akar a fociba is betörni, pláne most, hogy mindenki menekül a magyar labdarúgásból?
A menekülésnek oka van, többek között ezen kellene változtatni. Ha valaki bajban van, bele lehet rúgni, szó nélkül ott lehet hagyni, vagy segíteni is lehet neki, hogy talpra álljon. Én meggondolom, mit teszek, de rugdosni semmiképpen sem fogom a magyar focit. Ha vállalom a feladatot, akkor segítek is.

Az elődje is mindent vállalt, aztán elfogyott az ideje, türelme, energiája.
Igen, Demján Sándor elindított valamit, kár, hogy nem tudta végigvinni.

Ô konkrét koncepcióval látott neki a futballreformnak, önnek van-e valamilyen elképzelése?
Én előbb kérdezek, felmérek, csak aztán döntök. De mások helyett nem tudom kitalálni a futballt. Egyébként is, hiába van elképzelésem, a szereplőkön múlik minden. Egyéni versenyzők ebben a mûfajban nincsenek, ezen bukik meg húsz éve minden kezdeményezés.

A Pécsnek azért csak sikerült az első osztályba kerülnie.
Igen, pedig három emberen kívül nem sokan segítettek.

Hogyan viseli a város, hogy a polgármestere futballőrült?
Én nemcsak a futballt szeretem, hanem az összes sportágat, így például a kosárlabdát is, és amit lehet, támogatok. És persze a városomat is nagyon szeretem. Ha meg szeretem, akkor tudom, hogy mi jó neki. Meg lehet nézni, hány néző van egy-egy meccsen nálunk. Van, akinek ez nem tetszik, támadják a pályaépítést, a villanyvilágítást, ahelyett, hogy segítenének. Nem Tolleré lesz a pálya, hanem minden pécsié, felnőtteké, gyerekeké. Nem én fogok ott futballozni.

Mit gondol, jó az a futballnak, ha a politika beleavatkozik?
Ez nem politika, illetve nem nagypolitika, ez a helyi közösség igényének kielégítése. Sportpolitika. Ahol akarják, ott megy a foci, mert tesznek is érte. Nem lehet senkire ráerőltetni a sportot, se az amatőrt, se a profit. Hiába beszélem ki a lelkemet, s mondom, milyen egészséges a sport, rendeletileg senkit nem lehet kötelezni, hogy sportoljon. Viszont, és ezt jól mondta Demján Sándor, ahol pálya van, ott előbb-utóbb játszani fognak.

Nem érzi úgy, hogy a ligaelnöki felkérés, illetve mondjuk inkább úgy, ötlet, nem személy szerint Toller Lászlónak, hanem az éppen hatalmon lévő párt egyik ismert politikusának szól?
Mondtam már, egyelőre nincs felkérés, csak beszélgetés, tehát döntési helyzet sincs.

De azt csak érzi, hogy nem páratlan szaktudására van szükség a ligában, inkább a maga mögött álló esetleges, vélt vagy valódi lobbierőre.
Nem úgy ismernek, hogy pártpolitikusként csak úgy belerohannék a világba. Mit lehet itt politizálni? Semmit. Viszont mellettem szólhat, hogy egy százhatvanezres várost el tudok irányítani. Ha felkérnének elnöknek, és esetleg vállalnám is, a lépésemet nem tekinteném politikai beavatkozásnak.

A Pécs tiszteletbeli elnökeként, így vagy úgy, de köze van a futballhoz, ha úgy tetszik, a ligához is. Mint egyesületi vezető, mit szól például a lapvásárláshoz?
Nem értem, minek a ligának újság. A lapkiadás nálunk alig valakinek üzlet, most például a Sport Plusz megvásárlásával aligha a liga járna jól. Ugyan nem baj, ha van újságja, de talán futballt kellene csinálnia, és nem lapot.

És a tévécirkusz, a közvetítések botránya?
Belülről nem ismerem az ügyet, de úgy látom, szakítani kell az MTV-vel. Nyílt verseny van, szabad a pálya. Van más országos hálózat is, amelyet érdekelnek a közvetítések, és megfelelő konkurencia lehet.

Amikor nem megy a foci, akkor létszámot emelünk vagy csökkentünk. Ön szerint mennyi az ideális létszám az NB I-ben?
A futballt oda kell visszahelyezni, ahová való. Ha úgy nézem, egyben a legnagyobb tömegsport, az emberek szeretik, s vissza kell nekik adni a játék örömét. Egy hétig a ligáról beszélünk, egy hétig az MLSZ gondjairól, ahelyett hogy örömökről, gólokról, sztárokról vitatkoznánk. Meg az NB I létszámáról. Lehet tíz vagy tizennyolc csapattal is jó bajnokságot rendezni, meg rosszat is. Egyébként úgy látom, a tizenhat csapatos bajnokság bevált, nem tudom, miért kellett szûkíteni. Több település örömét elvettük, Pest meg úgyis letisztul magától is. Látszik, hogy anyagilag hány első osztályú csapatot bír el.

Milyennek látja az MLSZ-t?
Viccesnek. Egy nagy bohózat, amit a szövetség folyamatosan felmutat. Ülnek, nem a lelátón, legalább ott ülnének, hanem az íróasztalnál, és egyfolytában panaszkodnak. Elmondják, mit miért nem lehet. Inkább azt mondanák meg, mit hogyan lehet. Partnernek kellene tekinteniük az önkormányzatokat és a gazdasági környezetet. Baranyában például a városok környékén szerveződnek a bajnokságok, segíteni kellene nekik.

Másutt meg éppen szûnnek meg a kiscsapatok.
Ilyen a sport, születnek és halnak meg csapatok, s éppen ez a szövetségek egyik feladata, hogy ahol lehet, segítő kezet nyújtsanak. Kinek fájnak például a megszûnő pályák? A gyerekeknek, a jövőnek, s milyen jó lenne az MLSZ vagy a liga üzenete: el a kezekkel a pályáktól. Svéd és norvég falvakban jártam, s azt láttam, minden iskola mellett van hokipálya. Ott az a nemzeti sport, nálunk meg állítólag a foci. És ha tényleg az, akkor joggal kérdem: hol tartunk?

A gondokat látja, s ebben nincs egyedül, s ezzel együtt elvállalná a ligaelnökséget?
Mondtam már, nincs döntési helyzet pillanatnyilag. Igaz, azt is mondtam, ha valamit vállalok, azt meg is csinálom.

Habi Creative Commons License 2003.11.19 0 0 280
Mondja meg mar valaki ennek a "majdnemifista"dugonak,hogy nem Sopronban utottek a rendoroket,hanem a barbie-ban,ahol ok voltak a rendezok.
Zalaegerszegen a telefonfulket tamadtak meg.
Hatan.
Hirek szerint a fulke nem tett feljelentest,igy ebbol sem lesz ugy.
Bezzeg,ha "zodek"csinaltak volna.....

Mi van a hideg idovel,a MINUSZ HAROMMAL A "ZULLOIN",errol regelj valamit.
Tudod,nyaron.
-3şC..

Dugó Creative Commons License 2003.11.19 0 0 278
Szerintem a második.
Mert az hivatalos személy.
DE kérdem én. Sopronban ki ütött meg rendőrt?
Nem ütött meg senki.
Látod itt a gond.
Félre vagytok tájékoztatva.
Ott se voltál - és nem csak te - hallottál valamit és már ítélkezel.

Ráadásul a liga most egy olyan határozatot hozott, amivel biztosítva lett volna a rend sopronban is.
De a hazai rendező nem kért belőle. Akkor ki a felelős? Azért ki a felelős, hogy a kapu gyakorlatilag nyitva volt?

Én azt mondom ettől függetlenül olcsón megúsztuk. Amikor ti beszéltek pályabezárás pontlevonás és különböző hülyeségek az már beteges. Pénzbirság helyén való lehetett volna.

Viszont ami nálatok történt össze sem hasonlítható ezzel. Ebben remélem egyetértünk.

de már kezd nagyon unalmas lenni ez az egész, sztm én be is fejeztem.

Azért egy dologra felhivnáma figyelmet.
Arra, hogy a Fradi és az Újpest mint klub hogyan kommunikálta le ezt az esetet.
Gyulay kéréssel fordult minden szurkolóhoz, míg a Szeiler folyamatosan visszatámad, kitagad és lázad, és ezzel hatalmas ellenszenvet vált ki.

Előzmény: T0mika (277)
T0mika Creative Commons License 2003.11.18 0 0 277
Dugó!

beszeljunk errol egy kicsit. helyezzuk a dolgokat mas megvilagitasba: Melyik komolyabb?
1, maganszemelyt megutni?
2, szolgalatban levo rendort megutni, dobalni stb.?

azt irod 5 evvel ezelotti balhekat hagyjuk. ezt kozold a fentiekkel is akkor, hogy ne minosuljon senki visszaesonek.

a klubb nem felelos a szurkolokert? mit mondott Gyulay Gy.K.-nek miutan mellole dobalodzott a haverja es nem csinalt semmit?

Előzmény: Dugó (273)
Dugó Creative Commons License 2003.11.18 0 0 276
Ideges?
Rajtad/rajtatok?
Ne viccelj.
Előzmény: PALERMO (275)
PALERMO Creative Commons License 2003.11.18 0 0 275
Mi van Dugó ideges vagy? Kilöttyent a kakaód?
Szerintem ne várj megértést ebbe a topicba!
Előzmény: Dugó (273)
PALERMO Creative Commons License 2003.11.18 0 0 274
Volt egy kis időm és megnéztem a hozzászólásaidat.
Nem láttam , hogy azt írtad volna, hogy nyugdijas vagy!Ez a lol gyerek tényleg nem tud olvasni, vagy olyan sötét , hogy nem tudja értelmezni ami le van írva!Nevetséges hülye gyerek.Miért jó , hogy komplett hülyét csinál magából? Ez ennyire buta? Gondolom te jobban ismered! Mindenki rajta röhög! Ráadásul itt futtaja magát, neki az a dicsőség ,hogy izraelbe vendég munkás(rabszolga) lehet! Komoly baj lehet szegénykével!
Előzmény: Habi (272)
Dugó Creative Commons License 2003.11.18 0 0 273
Dino!

Áruld már el, hogy a sokmilliós pénzbirságból eddig mennyit fizetett be a fradi?

Mi egy rohadt kő miatt majdnem tönkrementünk!
BVSC pálya, fél éves számüzetés.
Hol volt azóta ilyenre példa? hol ???
Ti edzőket játékosokat vertetek a pályán !!!, diósgyőrben minden héten a pályára rohannak a szurkolók verekedni, de még csak be se tiltják a stadiont.

Nem hinném, hogy nekem kéne felvilágosítani, hogy a rendező klub felelős a történtekért és nem az Újepst FC.
Míg nálatok ti voltatok a rendező klub.
Nem is értem, hogy vonhatjátok egy kalap alá a két eseményt, legalább magatokat ne csapjátok be.
Elment az eszetek teljesen, május 30-a óta.
Ne hozd már nekem a 5 évvel ezelőtti balhét.
Akor ti hányszoros visszaesők vagytok?
Hagyjuk már...

ZTE is kapott új stadiont, a Dunaferr is, Kecskemét is és sorolhatnám.
Nálatok semmi szükség felujíításra, hiszen az egyik legmodernebb pálya voltatok még pár éve.

Olyanok vagytok, mint, akik elzárva élnek egy külön világban a saját értékrendjük szerint.

Hihetelen.
Kár rátok fecsérelni a szót is...

Előzmény: DINO (266)
Habi Creative Commons License 2003.11.18 0 0 272
strong!
Olvastalak a majomtopikban.
Az idelatogato ujpestiek legalabb lathatjak,milyen bunko vagy,meg olvasni sem tudsz.
Vagy mar csak heberul ertesz.

Nyomd be ide te szanalmas,mikor irtam azt,mar nyugdijas vagyok?
Ha ezt nem teszed meg,akkor hanyagolj,valamint elismerted,egy hazug,szarkevero allat vagy,a legrosszabb fajtabol.

Vagy megcsipett egy hulye kigyo ott Izraelben,mondjuk egy homoki vipera.

Előzmény: Habi (270)
PALERMO Creative Commons License 2003.11.18 0 0 271
Leírtad magad! Vedd már észre hogy komolytalan vagy! Ne itt játszd a bazári majomot!
Előzmény: lg18 (268)
Habi Creative Commons License 2003.11.18 0 0 270
Nem csodalom,hogy nem tudsz senkivel beszelgetni.
18iq-val mirol akarsz?

Hozzad kepest a tudomanyok professzoranak tartom magam.Meg minden FRADISTAT.

Na most,hogy tudod,lephetsz.Vissza a majomketrecbe.Nyomd ra a lakatot is,gabika.
Belulrol,a racsodon keresztul.

Előzmény: lg18 (268)
PALERMO Creative Commons License 2003.11.18 0 0 269
Ne menjünk olyan messzire, volt valami pofozkodás a rendőrökkel is,a megyeri úton!
Azt hiszem a Fradi elleni meccsen! Azért is kaptak valami komoly büntetést!Csak úgy zengett a sajtó! Főleg a "ződ" sport!
Előzmény: DINO (266)
lg18 Creative Commons License 2003.11.18 0 0 268
És te ilyen irományok után komoly, értelmes, gondolkodó embernek tartod magad?

francba már, hogy mindenki értelmes, csak a zöldek nem :( pedig lenne mit megbeszélni...csak nincs kivel. :(

Előzmény: Habi (265)
lg18 Creative Commons License 2003.11.18 0 0 267
...........................

Előzmény: Habi (262)
DINO Creative Commons License 2003.11.18 0 0 266
Sokmilliós pénzbírság, 3 zártkapus meccs eddig.

Aztán jön még a tárgyalás, ahol bármi elképzelhető, csak az nem, hogy nem kapunk további büntit.

Nektek meg a buksitokat simogatják.
0 pénzbüntetés, se szurk. kártya bevonás, semmi pályabezárás, +10 lila szurkoló kötelezően ott lehet. (Nem a könnyű fajsúlyú fajtából.)
Plusz pontokat nem akartok???

Pedig még visszaesők vagytok. Lásd Újpest-Kispest a BVSC-pályán.
Akkor éppen kaptátok az új stadiont.

Hihetetlen.

-Dino-

ui: Az ormótlan Fradi-ellenes sajtókampányt már meg sem említem.

Előzmény: Dugó (261)
Habi Creative Commons License 2003.11.18 0 0 265
Most elment dolgozni,majd holnap folytatja...

Melohelyen eloszor megiszik egy meleg kakaot,vagy mit,arra ra egy fagyit,felhuzza a feherkesztyut,aztan:TAMADAS!

Fizetni kell a hazreszletet,meg a macska sem homokba szarik,hanem a boltban vett erre valo dragasagokra.Ezek illatosak is.
Mar megvetelkor macskaszarszaguk van....
Most issza a forro kakaot.
Izraelben.....Automatabol.

Előzmény: PALERMO (257)
Utczák terek csapata Creative Commons License 2003.11.18 0 0 264
Megteheti a Szieben, gond nélkül.
Akkora hatalma van, hogy nem is pénzért szopják le őt, hanem pecsétért.
Előzmény: DINO (258)
lg18 Creative Commons License 2003.11.18 0 0 263
ne szólj bele, mert még rájön, hogy mégse felsőbbrendű. Aztán depressziós lesz a drága.
Előzmény: Dugó (261)
Habi Creative Commons License 2003.11.18 0 0 262
Jo,megprobalom.Nagyon-nagyon nehez lesz,de nem adom fel.
Hatha megerted.Nagyon figyelj.
Ezt irtam EN,eloszor:

"-veled lakatos gabika semmirol sem akarok kommunikalni.

A hulyet nem probalom megjatszani,de neked nem is kell megjatszanod,egyszeru okok miatt."
(Itt szulinapodra gondoltam,hogy mar igy szulettel)
Eddig erted?
ERRE JOSSZ te:
"-A hülyét tényleg nem megjátszod.Nincs szükséged arra,hogy megjátszd."......

Na most:Latsz nagy hasonlosagot az en es a te irasod kozott?
Ha igen,akkor erre celoztam......

Ha most sem erted,nem latod,akkor ne zaklass.
Inkabb a strong,mint te.

Előzmény: lg18 (256)
Dugó Creative Commons License 2003.11.18 0 0 261
Titeket mivel büntettek meg?
Előzmény: PALERMO (260)
PALERMO Creative Commons License 2003.11.18 0 0 260
Mi volt a büntetés? Kaptak 50 milliót?
Mégis mit vártál agy lila mll elnöktől?
Előzmény: DINO (258)
Habi Creative Commons License 2003.11.18 0 0 259
Irni tudsz,most mar csak olvasni kell megtanulnod.
Hol irtam en azt,hogy mar nyugdijban vagyok?
Akkor minek megyek "ciganyutra"?

Azt viszont irtam,ha MA NYUGDIJBA mennek,akkor annyi nyugdijat kapnek.

Kepeket ne kuldjel nekem.Nem vagyok rad kivancsi.
Ami mostani "ciganyutamat"illeti,valszeg kerestem annyit,mint te 4 honap alatt.

Ki buszkelkedett a havi $1000.00-al?Ehberert dolgoztal,vazze,a 36-os csavarkulccsal,te ertelmisegi....

Utmenti lacikonyhakban,halsutoknel szivesen eszek.

Ami a "hazadat"illeti:Valszeg anyuka vett egyet reszletre.
(Ocsiked is veled van,sajat narancsfaja is van,tehat anyuciekkel mentel ki.)
Oda,mint tokes allamokban,kellett egy nagyon szep
osszeget lerakni.
Azt viszont nem ott szedtetek ossze,hanem hazulrol lett kimentve,(a demokracia elol,persze)
amibol esetleg az is kovetkezhet,van bemnnetek valami kozos ver az ottlakokkal.
Neked,aki tanul,meg csavarozik a magasban,semmilyen hitelt nem adna az izraeli allam.Ket ev utan.
Tudhatnad,ez igy van nyugaton.(meg Izraelben is)
Amig hitelkepessegedet nem intezted el,egy radiot sem kapsz hitelbe.Ez pedig nem ket ev.
Ezt mind tudnad,ha vasaroltal volna elotte nyugaton.
De csak egy dolgot vettel ott.
A sapkadat.
Svajcban.....

Előzmény: FFC_LOL (254)
DINO Creative Commons License 2003.11.18 0 0 258
Mit szóltok a lilák büntetéséhez?

Hihetetlen.
Nem elég, hogy a sajtó agyonhallgatja, akár a diósgyőri balhét.

Szieben büntetés helyett 50 millát oszt.

-Dino-

PALERMO Creative Commons License 2003.11.18 0 0 257
Szerintem nem kéne vitatkozni, szellemileg magasabb nívon vagy mint ez a lila!
Buta mint a tök!

Ez a lol gyerek mit futatja magát?
Ez nem az ügető izraeli vendégmunkás!

Előzmény: Habi (255)
lg18 Creative Commons License 2003.11.18 0 0 256
Hát ez aztán tényleg csúcs. Másold már ide, hogy szerinted midet másoltam le.

Egyszerűen elképesztően mulatságos mikor 2 IQ-s emberek felsőbbrendűnek gondolják magukat. Ez a fradizmus legnagyobb ajándéka az emberiségnek.

Előzmény: Habi (255)
Habi Creative Commons License 2003.11.18 0 0 255
Tiszta dozsas vagy.
Semmi onallo gondolatod nincs,amit irok azt nyomod vissza,kis valtozassal.
Veszits el.

Vagy irj ebbe FRADI topikba a tabellarol,a -3şC-rol,stb.
Beloled aztan tenyleg ELEG VOLT.

Kommunikaljon veled Bogar Imre bacsi utodja....

Előzmény: lg18 (253)
lg18 Creative Commons License 2003.11.18 0 0 253
Na most már tényleg össze vissza csapongsz. Nem akarsz kommunikálni, de azért te szólítasz meg. Te válaszolgatsz állandóan, de de egyben el is küldesz.

A hülyét tényleg nem megjátszod. Nincs szükséged arra, hogy megjátszd...

Előzmény: Habi (251)
PALERMO Creative Commons License 2003.11.18 0 0 252
Ez a szerencsétlen nem talál magának, beszélgető társat? Miért pont a Fradisták között keres?
Előzmény: Habi (251)
Habi Creative Commons License 2003.11.18 0 0 251
veled lakatos gabika semmirol sem akarok kommunikalni.

A hulyet nem probalom megjatszani,de neked nem is kell megjatszanod,egyszeru okok miatt.

Egyebkent,huzz vissza a lilamajom topikba.
Ugyanis ez a CSODALATOS FERENCVAROS topik,lila majmocanak itt nincs helye.
Remelem ezzel vegeztunk is.

Előzmény: lg18 (250)
lg18 Creative Commons License 2003.11.18 0 0 250
Ne csapongjál már. Találd ki, hogy miről akarsz kommunikálni, aztán szóljál.

Ha a hülyét akarod játszani, akkor kímélj meg.
kösz

Előzmény: Habi (246)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!